0. fejezet

Abban a pillanatban nem érzett semmit, csak szelte a levegőt, azok után, hogy látta, ahogy a mágusok erői szétverték atyja seregét, majd a kastély tornyán megalázták anyját, hugát, az előbbit meg is ölték, már nem tudott érezni semmit, teljesen leblokkolt az agya a szíve, a teste, mindene. A sárkány volt az egyetlen dolog, amit realizálni tudott, még az sem tűnt föl neki, hogy repültek, a szemei előtt nem az északi tenger kéken csillogó víztükre lebegett, hanem újra és újra az a képsorozat, ahogy anyját ledöfték, majd felé közelítettek. Ott véget ért a bejátszás, mivel utána csak egy kardot emelt fel, amit azóta is kezében szorongatott, és bár csatára akart indulni a sárkány felkapta és északnak indult vele.

Sokáig ordibált, az égő erőd fele, ami körül gomolygott a máguskirály vöröspácélos serege, viszont végül gondolataiba merülve mászott föl a sárkány hátára, és az imént említett emlékeket elevenítette fel újra és újra. Nagyjából éjfél lehetett, amikor kezdett kitisztulni a feje, és már nem az illúziókat, hanem a partvonalat, és az amelett húzódó falucskát figyelte, és késztette sárkányát leszállásra. Gondolkodnia kellett, hasogatott a feje, de már az járt előtte, hogy túl kell élnie, nem harcolnia, nem azt már apja megpróbálta, és nem tudta megmenteni vele mindazt, ami neki fontos volt.

Először is-gondolta-valamit kell kezdenem a ruházatommal, mert kicsit veszélyes lehet egy száll ingben nekivágni északnak,-mert északnak tervezett menni, kívül a birodalom határain, talán kevesebb veszély leselkedik rá-ugyanakkor nincs nálam sok pénz-nyúlt a zsebébe, elővéve azt a néhány aranyérmét, amit még a csata előtt kapott egyik barátjától, egyből belesajgott a szíve, amint rágondolt, hogy mit hagy hátra, ha a tervét véghez akarja vinni-talán vehetnék valami bélelt páncélt, és némi élelmet, esetleg egy kést, mintha azt hallottam volna valamelyik órán, hogy az északi piacokon nem nagy az ármagasság.-ezzel bement a faluba, és feltöltötte készleteit, szerencséjére többet is tudott venni a pénzéből, mint remélte, és bár kétségekkel, de belekezdett az északi útba.

1. fejezet

3 év múlva:

Thalior leszállt sárkányáról, Kőfalról, akin végignézve hosszú idő óta először mosolyodott el, ahogy a sárkány játszott a saját farkával felidézte a kamasz, immáron 15 éves, fiú emlékei közül az utóbbi években történt jókat. Még ha nem is akadt sok, most jól esett, végiggondolni a változásokat, amiken a gyermek végigment az utóbbi három évben, és lassan de biztosan haladt a férfikor felé. Már nem az a rémült kisfiú volt, mint aki elmenekült a háború elől, azóta sokat izmosodott és biztos volt benne, hogy meg is nőtt rendesen, hajáról nem is beszélve, amit próbált rendben tartani, mégsem tudta megakadályozni, hogy barna fürtjei itt, ott össze-vissza lógjanak le fejéről. Ugyanakkor valamelyest ugyanaz az ember maradt, legbelül ugyanúgy vágyott a végére, hiába tetszett neki a vándor élet. Sok mindent megtanult útjai során, tökéletesítette nyomolvasói képességeit, vadásztudását, harctudását, habár az utóbbbit szégyellte a legjobban, mivel soha nem akart igazán embert ölni.

Csakis akkor használta tőrjét, amikor megtámadták, ő sosem támadott, és megfogadta, hogy nem is fog, amikor harcolt is, és megtehette csak megsebezte az ellenfelét, vagy kiütötte fegyverét a kezéből. Volt amikor, ezt nem tudta megtenni, viszont akkor, fehéres ezüstösen csillogó, majd 80cm-es tőrét, úgy használta, mintha mindig is a része lett volna, habár meg kell hagyni magában valahogy érezte, hogy ebben az is közrejátszik, hogy a fegyvert, még a korok elején kovácsolták, ahogy még tanárai mesélték, valahol délen, mert így nevezte már egykori otthonát, és az ősi fegyverek, mindig jobban helytállnak, mint az újak.

Igencsak elgondolkozott azon, hogy merre tovább, mivel csak két lehetőség volt már csak hátra, amit nem próbált még. Még menni északra, vagy megpróbálni északnyugatra indulni, majd miután a nyugati kalózokat, ahogy ő nevezte kikerülte, nyugatabbra próbálkozni. Egy helyet akart végre, ahol letelepedhet, és-ki tudja-barátokra lelhet. Hosszasan gondolkozhatott, a nap már magasán járta az eget, amikor léptek zajára lett figyelmes. Először felállt, majd hallgatózott kicsit, egy ember jött, azt állapította meg, gyerek lehet, mivel a léptek halkabbak voltak, mint azt egy súlyosabb, korban előrehaladottabb embertől várnánk. A másik lehetőség az volt, hogy a közeledő ember figyel arra, hogy léptei zaját, minél kevésbé jelezze az avart, ebben az esetben viszont, Thalior jobbnak vélte elbújni, mivel ha a közeledő alak, lopakodik, nyilván tudja, hogy itt van a fiú, és őt próbálja, elkapni, vagy megközelíteni. Thalior elbújt, egy szikla mögé, Kőfalnak megjelezte, hogy csak maradjon csöndben, mert taktikai előnynek vélte egy esetleges támadóval szemben, ha a sárkányt veszik észre előbb és nem őt.

Kisvártatva meg is érkezett a zaj forrása, és Thalior, nyugodtan bújt elő relytekéből, ugyanis csak egy kislány érkezett pénzeszacskóval és egy térképpel a kezében. A fiú tudta ki ez, legalábbis találkozott már a lánnyal, és tudta miért jött.

-Üdvözletem, kishölgy-szólította meg kissé talán túl illedelmesen, miután látta a leány megszeppent szemeit.

-Jó napot, uram-próbálta viszonozni reszketeg hangon, a lány-elhoztam a fizetséget, ahogy Anyut megkérte. -és adta volna oda a pénzeszsákot a fiúnak, ha az nem szól közbe:

-Nem kérek pénzt-utasította vissza Thalior-most, hogy végignéztem, a készletim nem szenvednek hiányt, nyugodtan tudom folytatni az utamat. Ugyanakkor annak a térképnek, talán jobban hasznát tudnám venni, ha ideadnád-tette ellenajánlatát barátsogasabban, a gyermeknek.

-Rendben, Apu azt mondta ezen rajta vannak az északi kereskedelmi útvonalak, és még a nagyapja vette, valakitől. -nyújtotta a térképet a kislány Thalior kezébe. Amikor odaadta, bizalmatlanul lépett hátra kettőt, és indult volna, ha a fiú nem állítja meg.

-Miért félsz tőlem? -nézett a lány szemébe a térkép vizsgálgatását félbehagyva-Hiszen segítettem elűzni a kalózokat, akik apukád, kereskedelmi vonalait zargatták. -folytatta egyhangúan.

-Apa azt mondta, hogy ne barátkozzak idegenekkel, és még kevésbé vándorokkal, azt mondta az ilyen délről érkezett idegenekben nem lehet megbízni -vallotta be a kislány úgy, hogy már egy nyárfalevél, kevésbé reszket, a legnagyobb zivatarok idején.

-Értem. -nyögte ki az igen értelmes választ, az említett utazó. Már ismerte a déliekkel szembeni bizalmatlanságot, viszont abban reménykedett, hogy ennyire északon már nem hallottak a déli birodalomról, ahonnan ő is származott, és hogy így már nem fogják teljesen idegenként kezelni. Gondolatiból a lány zökkentette ki, aki még mindig remegett és állt előtte, mintha egy kínvallatáson lenne:

-Elmehetek? -kérdezte alig érthetően.

-Igen -jött ki az alig hallható válasz a fiú szájából, mire a gyermek elfutott, egy kis gondolkodás után.

Hirtelen elöntötte Thalior szívét a szomorúság. Már azt hitte, hogy közel van az útja vége, de ha még itt is idegenként kezelik, „déli vándorként" (ez az emberek szemében inkább harcost jelent), ahogy az emberik nevezik a hozzá hasonlóakat, akkor még napokig kell még utaznia északnak, míg olyan helyre ér, ahol már egyenlő emberként kezelik, és nem csak reménykednek, hogy egy átutazó. A szomorúság átformálódott benne elszántsággá, hogy ő igenis letelepedik három napon belül, a kitűzött határidő, annak köszönhető, hogy pontosan három éve indult útnak, akármilyen szigeten is érjen földet. Nem tervezgetett sokáig, az útirány egyszerű volt: irány észak.

Indulás előtt rendbe tette páncélját, amiről elég annyit tudni, hogy maga csinálgatta az évek során, egyszerű szürkére festett bőrpáncél volt, alatta csak egy sima, fehér-ezüst inggel, amit még az az ing alapján csináltatott fizetségért az egyik szigeten, ahol segített valamiben, amiben elindult még anno, hogy mindig emlékezzen valamelyest szülőhazájára. Összeszedte dolgait, majd felült Kőfalra és a naplementével elindultak, az Északi-szigetvilág belsejébe, a megszerzett térkép alapján.