3. fejezet
Gyorsan elérték a vikingek szigeteit, és miután a legtöbb az elképzeltnél is veszélyesebbnek tűnt a fiú számára, tovább nézegettek. Már csak két sziget maradt a térkép szerint. Mivel még tartott a nap-ez volt az utolsó a fogadalom leteltéig- Thalior úgy döntött mindkettőt megnézi.
Az elsőhöz kicsit keletebbre kellett repülniük, de egy fél órán belül már kirajzolódott előttük a sziget alakja. Igen kopár vidéknek tűnt, néhány heggyel a közepén. Itt-ott mintha lávát is véltek volna felfedezni, de lakót nem igazán találtak a sziget déli oldalán. Próbálták tartani a távolságot, és óvatosan körbe nézni, de nem láttak senkit sem. Majd hirtelen, amikor már feladta a reményt a lovas, az egyik hegy lábánál megpillantott egy falut. Sárkányokat látott bezárva, és ballisztákat a településen kívül. Már megfigyelte, hogy a vikingek nem barátok a sárkányokkal, de titokban reménykedett, hogy az egyik szigeten ez máshogy lesz.
Nem is maradtak tovább, mert a sziget kietlen volt, az emberek nem látszottak túl barátságosnak, és ha már a vikingeknél akar letelepedni, mert azok nem hallottak még nagyon a déli emberekről, azért egy olyan viking szigetet akar választani, ahol legalább egy erdő van, ahol rejtegetheti Kőfalat. Biztos volt benne, hogy mindenki változhat és, hogy idővel meg tudná győzni valahogy a vikingeket, hogy a sárkányok nem rosszak, de ahhoz előbb be kell illeszkednie, ismerkednie, meg ilyenek.
Nem volt más hátra, mint előre, ezért elindult nyugatra, az utolsó, a közelben lévő szigetre, ahol már mindenképp le kellett szállnia, mert már mindketten ki voltak teljesen, és a napnyugta is közeledett.
Hosszabb volt az út, mint gondolta, mert már pirosodott az ég, amikor leszálltak a sziget erdejében. Nem volt nagy sziget, de nem is a legkisebb. Ennek is egy néhány hegy állt a közepén, de itt azt erdőségek és magas sziklás partok vették körül. A hegy lábánál egyből megpillantották a falut, aminek valami csarnoka lehetett a hegy oldalába vájva. A kikötőben szépen sorakoztak a hajók, olyan igazi északi remekművek karcsú testtel, és egy vitorlával, sárkányfejjel az orrán. Az egyből kiderült, hogy a sárkányokkal ez a sziget sem áll baráti viszonyban, tekintettel a hajók vitorlájára hímzett, átvágott sárkánytorok szerű címerekre. A falu nem volt nagy, de hangulatos, és csodálattal egyenlő módon a legtöbb, kis faház, új volt.
Ez elég érthetetlen volt a fiú számára, viszont nem akart sokáig nézelődni, hiszen észre is vehetik őt a sárkánya hátán, és abból semmi jó nem sülne ki.
Miután leszálltak az erdőben kerestek egy eldugottabb helyet, ahol Thalior megetette sárkányát, majd gondolkozott egy kicsit, és arra jutott, hogy bemegy a faluba és lesz, ami lesz. Kőfaltól mikor megkérdezte az helyeslően morgott, szinte bólintott is, ezt gazdája tanította neki, majd nyújtózkodott egyet, és lefeküdt aludni.
Már majdnem lement a nap amikor Thalior végre elérte a falut. Amíg sétált az erdőben kitalálta a történetét, délről érkezett vándor, aki hajótörést szenvedett, de látva ezt a szép falut inkább letelepedne. Ezt így reálisnak vélte, és remélte, hogy hitelesen be is tudja adni. Az nem volt probléma, hogy nem volt vizes, mert ennyi idő alatt megszáradhat az ember, és hajómaradványokat is lehet találni a déli partoknál, ahol „partra sodródott".
Az embereknek nem tűnt föl elsőre, de miután megindult a falu központja fele magán érezte az emberek gondolkodó pillantásait, szinte hallani vélte, hogy ki ez, meg, hogy láttad már, és az efféle szokásos kérdéseket, ha egy szigetre valaki új keveredik. Alapból nem tudta, hogy hova akar menni, inkább csak ment és várta, hogy megszólítsa valaki. Látott maga mellett egy csapat fiatalt, akik vele egykorúak lehettek vagy legalábbis hasonlóak, és tőlük távolabb egy náluk sokkal vékonyabb, de velük szintén egykorú kamaszt, aki egy a hegybe vezető nagy kapu fele tartott egy hosszú lépcsőn felfele, mert a kapu magasabban volt az egész falunál. Valami közös csarnok lehetett olyan, ahol a tanácskozásokat, ünnepségeket és efféléket tarthatják, gondolta Thalior, majd megindult a szépen faragott bejárat felé, ami mellett állt két őrszobor.
Ugyanakkor Thalior inkább az előbb általa felfedezett fiú fele ment, mert valahogy vele szívesen beszélt volna, de ekkor hirtelen valaki hozzá ért a vállához. Egyből megpördült a tengelye körül, és lépett volna hátra reflekszből, de szerencsére gyorsan összeszedte magát, és megállt a nála kissé magasabb, és testesebb szőke hajú nő előtt, aki barátságosan, mosolyogva kérdezett.
- Ki vagy fiacskám, még nem láttalak a faluban?- engedte el a fiú vállát, aki kis hezitálás után válaszolt is.
-Thalior vagyok- gondolkodott, majd csak annyival folytatta, hogy- hajótörést szenvedtem, és közel mindenem oda lett, valahol a sziget túloldalán vetődtem partra. -mondta, és próbált valami rémült kifejezést ültetni az arcára, pedig kivételesen egészen biztonságban érezte magát, nézve a nő bizalomgerjesztő mosolyát.
- Ó szegénykém, gyere velem felmegyünk a Nagy csarnokban, ott ehetsz és megmelegedhetsz. És ott bemutatlak a törzsfőnökünknek is. -ezzel, szinte választ sem várva karon ragadta a fiút, és elindult vele a bizonyos Nagy csarnok fele azon a hosszú, a hegybe nyíló kapuhoz vezető lépcsőn.
Miközben sétáltak a bejárat fele a nő újra megszólalt:
- Amúgy bocsáss meg, hogy nem mutatkoztam be, de amint mondtad, hogy hajótörött vagy azon járt a fejem, hogy mielőbb melegebb helyre juss-mondta majd kezet nyújtott Thaliornak, aki viszonozta a kézfogást, majd megjegyezte megában, hogy ennek az asszonynak a fogása erősebb, mint néhány déli kalózé, akik férfiak. Újra végignézett a vele szembenállón, a kézfogás alatt jobban megnézte a vele szembenállót, és meg kellett jegyeznie, hogy izmosabbnak tűnt, mint az eddig általa látott nők, szőke haja copfba fonva lógott. -Asdis Hofferson vagyok. -mondta és elengedte a fiú kezét,
- Akkor, örülök, hogy megismerhetem Miss, ööhm -mondta volna, ám elakadt, mivel hortelen olyan udvarias akart lenni, de nem tudta, hogy férjnél van-e a nő, ugyanakkor gondolta, de nem akart besülni, azzal, hogy Mrs-nek szólítja ha nem is felesége senkinek.
- Mrs Hofferson vagyok, de szólíts csak Asidisnak, nem kell itt ennyire udvariasnak lenni. -mondta mosolyogva, ami megnyugtatta a fiút.
- Akkor, örvendek Asdis -hagyta rá Thalior, immár szintén boldogan. Teljesen más volt ilyenkor, amikor tényleg boldog volt, mert most tényleg az volt, végre megnyugodott a lelke, amin még ő is elcsodálkozott kicsit, csillogtak barna szemei, és csakhogy nem sugárzott az arca az örömtől. Valahogy ez a sziget, és ahogy már ez az ember is beszélt vele, olyan bizalom gerjesztő volt, olyan boldogító, megnyugtató.
Amikor felértek az ajtóhoz, hátranézett, le az előtte elterpeszkedő völgyre, a sziklás partszakaszra, és az Óceánra, amit délen Türkiz-óceánnak hívnak, mert arrafele nem ilyen sötétkék, hanem sokkal világosabb. A vének azzal hitegetik a gyermekeket, hogy azért olyan világos arrafele az óceán, mert északabbra már csak az istenek élnek, és az ő fényük festi meg a vizet, holott északon is csak emberek élnek, mit sem sejtve arról, hogy egyesek isteneknek hiszik őket. Asdis jelzett a fiú felé, hogy jöjjön már mert meg kéne melegednie, ezzel lehúzva Thaliort a realitás talajára. Hirtelen a fiúnak eszébe jutott, hogy „ő egy hajótörött", és ezzel belépett a Nagy csarnokba. A terem tényleg nagy volt, és meg kell jegyezni mesteri munka, egészen belevájtak a hegybe még azok, akik csinálták. A falakon óriási fáklyák adták azt a fényt, ami igen misztikus hangulatot kölcsönzött a teremnek. A bejárattól befelé haladva fokozatosan tágult a tér, eleinte óriási sziklából faragott szobrok, majd a falon pajzsok, kardok és egyéb fegyverek csüngtek, díszítve a csarnokot. Az egész közepén asztalok, és székek álltak, amiknél falatozott is néhány termetes viking, és a nő feléjük indult meg Thalior mellől, aki követte őt. Az egyik zöld fölsője, ami alig látszott ki, fölött nagy lemezekből álló páncélinget viselt, és hátát barna, a térdéig érő szőrme köpeny fedte. Széles vállain két méretes aranyérme díszelgett, és vörösesbarna haját egy szarvakkal ékesített sisak rejtette, de kisebb tincsekben az alól is ki-ki lógtak a szálak. Az egész ember méretes volt, de nem hájas, hanem izmos, karjai vastagok, és több hegg látszott rajtuk, amin nem volt mit csodálkozni, hiszen a férfiról lerítt, hogy nagy harcos lehetett. Erről nem csak az oldalán lógó kard, hanem az egész ember megjelenése figyelmeztette a közelben tartózkodót. A másik férfi, akivel beszélgetett, alacsonyabb volt, és kicsit pocakosabb, mint az előző harcos, de a termet és az izmok róla se hiányoztak, karja vastag volt, lába tömzsi, de izmos. Már amelyik megvolt neki, ugyanis az egyik keze, pontosan a bal, és a jobb lába hiányzott. A keze helyén egy fából faragott műkéz és egy műláb volt készítve a lába helyére. Kopaszodó fején szőke szállak lógtak a füléhez, és hosszú bajusza fonatba kötve lógott egészen a mellkasáig. Menet közben Thalior látta, hogy az utóbbi férfi felé tekint miközben nevetett, emiatt a fiú látta, hogy a vikingnek az egyik foga is hiányzott, ami helyére egy méretes fémdarab volt bekalapálva. Összességében érdekes látványt nyújtott a két ember, de Thalior mégis kíváncsian várta, hogy milyen lehet az arca a harcos férfinak, mert egyre inkább tetszett neki ez a sziget és hirtelen azon kapta magát, hogy minél többet meg akart tudni a vikingekről. Végre megerősítette magában, jól döntött, hogy ezt a szigetet választotta. Gondolataiból az egyik férfi, a vöröses hajú hangja ébresztette ki, mivel már majdnem elérték az asztalokat.
- Szép napot Asdis! -köszönt a harcos -Hogy vagy? -folytattatta nagy boldogan.
- Nektek is jó estét Pléhpofa, és jól vagyok köszönöm, de be kell mutatnom valakit, akinek sürgősen kéne egy tál ételt szerezni -mutatott a nő Thaliorra, mire a harcos bólintott és intett egyet, aminek hatására nem sokkal később egy néhány gőzölgő szelet hús érkezett egy viking által.
- Először egyél -szólt a fiúhoz Asdis, amikor azon látszott, hogy szólni szeretne, és erre a két férfi is beleegyezően bólogatott, ezért a fiú leült és igencsak gyorsan elpusztította a finom sós, meleg húst. Mikor végzett, Asdis szólalt meg először:
- Ő itt termetes Pléhpofa, Hibbant-sziget, és a Huligán törzs főnöke -mutatott a vörös hajú harcosra, aki Boldogan mosolygott méretes szakálla mögül a fiúra, miközben a kezét nyújtotta.
- Én meg Thalior vagyok, egy délről érkezett hajótörött -mutatkozott be a fiú a kézfogás közben, egy kis szomorkás képet erőltetve az arcára.
- Igen, miközben ettél Asdis elmondta, amit ő megtudott tőled. Lenne egy néhány kérdésem még most az este. A családodról tudsz valamit? -kérdezte Pléhpofa. A fiúra hirtelen a szomorkás tekintet átváltozott erőltetettről igazira, mindig ez volt amikor a szüleire kellett gondolnia. Azon gondolkozott, hogy mit mondjon, hiszen az igazságot nem árulhatja el, mert azzal az egész terve összeomlik.
- A szüleim a hajón voltak, meghaltak gondolom, hiszen nem értek partot. -válaszolta végül és szomorúan nézett maga elé.
- Itt kaphatsz szállást, és ha akarsz akár itt is maradhatsz, -próbálta fölvidítani a törzsfő, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis látta, ahogy a fiú boldogabban emeli fel a tekintetét. -persze csak ha szeretnél. -fejezte végül be mondatát a férfi.
- Majd még meglátom
- És hol is akarjuk elszállásolni főnök? A legutóbbi portya alatt leégett néhány ház, és a lakók elfoglalták a maradék üreseket, amit vendégeknek szántunk. -szállt be a beszélgetésbe a művégtagos viking.
- Mindjárt kitalálom Bélhangos, de előbb had kérdezzem meg a kérdéseimet Thaliortól -és fordult vissza a fiúhoz, ám mielőtt belekezdhetett volna Asdis szólt hozzá:
- Főnök, ugye mi foglaltuk el az egyik olyan üres házat, szóval nekünk kéne befogadnunk a fiút amíg el nem dönti, hogy mit szeretne
- Asdis, igazán nem kell, van elég gondotok így is, a férjed… -viszont nem tudta folytatni, mert a nő közbevágott, látszott, hogy tudta mit akar a törzsfő, de nagyon nem aggasztotta:
- Ugyan már, van három gyermekem, és ez a fiú szerintem nem lenne probléma nekünk, amúgy is régen voltak már vendégeink, meg hát ha nem mi akkor a Jorgensonék fogják befogadni, amit még egy sárkánynak sem kívánnék -fejezte be, és úgy látszott, hogy ez már elég erős indok volt, mert a főnök bólintott,
- Akkor, ha neked is megfelel a Hofferson házban lakhatsz, amíg el nem döntöd, hogy maradsz vagy tovább mész -zárta le a vitát Pléhpofa, és egyben fordult vissza fiúhoz válaszra várva.
- Nekem megfelel- mosolygott Thalior alig észrevehetően, mire a nő bejelentette, hogy akkor induljanak, ezért a fiú felállt, de mielőtt lépett volna visszafordult a férfi pároshoz- Elnézést uram, azt mondta, hogy még vannak kérdései, akkor -azonban mielőtt folytathatta volna Pléhpofa csak annyit mondott:
- Majd holnap, most pihend ki magad, rád fér egy jó alvás. -és ezzel elköszöntek.
Azt a vak is látta, hogy Thalior nem aludt valami sokat az utóbbi néhány napban, és ez igencsak segítette eljátszani a hajótörött szerepét, legalábbis ő ennek tulajdonította a legtöbb sikert. És hát lássuk be, már a Hold elfoglalta csillagokkal díszített sötét kék tróntermét az égen, azaz már igen késő lehetett. A ház, amibe beléptek igencsak szerény volt, fa fal és csak néhány szekerce lógott a falon. A szoba, ahol voltak közel négyzet alapú volt, a bejárat felől nézve bal oldalt volt egy lépcső az emeletre, jobb oldalt egy ajtó, a jobb falnál egy polc fűszerekkel, és a polc alatt egy tűzhely amiben nyugodtan ropogott a tűz. Asdis a fiú felé fordult a szoba bal falától, és elindult az ajtóhoz, intve Thaliornak, hogy kövesse,
- Gyere, megmutatom, hogy hol tudsz aludni -és ezzel kinyitotta az ajtót, amin a fiú nem sokkal később be is lépett. Késő lehetett, de a szobában nem volt sötét, a jobb oldalon itt is volt egy kandalló, de a szoba többi része teljesen más volt, a hátsó, és a bal falnál volt egy-egy ágy, és a bal sarokban egy asztal, amin gyertya égett. Ennek a fényében élezte gondos odafigyeléssel szekercéjét egy leány, aki kinézetre szinte teljesen hasonlított Asidsra, azt lészámítva, hogy alacsonyabb és sokkal vékonyabb teremtés volt. Nagyjából egy fél fejjel alacsonyabb lehetett Thaliornál, legalábbis a fiú ránézésre ezt gondolta, de ezt nehéz lenne pontosan megmondani hiszen éppen az asztal mellett ült. Ahogy meglátta a belépőket, kérdő tekintettel nézve a fiúra anyjához fordult,
- Szia anya, ő kicsoda? -kérdezte,
- Na de Astrid, köszönni lukszus, a vendégnek? -vágott vissza az anyja sokkal lágyabb hangon,
- Persze, bocsánat -mondta a lány miközben megforgatta szemeit, majd felállt és kezet nyújtott a fiúnak üdv nálunk, én Astrid Hofferson vagyok.
- Thalior -fogadta el a kézfogást a fiú -örülök, hogy találkoztunk -esett túl a formaiasságokon. Így, hogy a lány közelebb jött hozzá, rájött, hogy tévedett, Astrid nagyjából ugyanakkora, mint ő, legfeljebb egy néhány centiméter lehetett köztük a különbség. A kézfogás után jobban meg tudta nézni a lány, akin kék póló, vállvért és egy szegecsekkel díszített szoknya volt, valamint sötétkék nadrág, és egy szőrmecsizma. Haját ugyanúgy copfban tartotta, mint anyja, de szeme kék volt, és nem barna amiben külömbözött Asdistól. És amikor kezet fogtak a szemeiből nem a kedvesség sugárzott, hanem inkább kis láthatatlan tőrök.
- Az lesz a te ágyad -szakította meg a hirtelen keletkezett feszes csendet Asdis, mutatva a szoba végében lévő fa ágyra, amin néhány pokróc és egy párna volt felfedezhető. A fiú egyből elfeledte a kézfogásnál fölszabadult érzéseket, és oda lépett az ágyhoz, mint aki nem tudja elhinni, hogy valami óriási kincset talált. Már nem aludt ágyban hete óta, és amiken aludt kényelmetlenek voltak, és a párnát meg takarót hírből sem ismerték. A csodálkozásból Astrid ledöbbent hangja zökkentette ki, ahogy a lány anyját kérdezte:
- És akkor ő itt fog lakni nálam? -és mutatott a fiúra, mert nem vette észre, hogy Thalior épp ránéz -azt mondtad, hogy lehet végre saját szobám, azt hittem ezt már megbeszéltük.
- Astrid, -kezdte az asszony a választ, már kevésbé nyugodt, sokkal inkább fegyelmezett és határozott hangon- apáddal megígértük, hogy ez a te szobád lesz, de jól tudod, hogy nem futja nekünk még egy külön vendégszoba építésére. És amúgy sem lakik itt majd Thalior örökre. És nem olyan, mint az öcséid ebben biztos vagyok. Apád pedig örülne a vendégnek, te ezt tőle megfosztanád? -fejezte be a kioktatást az anya, és Thalior csodálatára a lány szemében már nem düh hanem a bűntudat könnyei csillogtak, és összességében csak ennyit tudott kinyögni:
- Bocsánat anyám, nem tudom mi ütött belém, elég rossz napom volt. -és lehajtotta fejét, amit Asdis az állánál fogva felemelt, és immáron újra mosolyogva szólt a lányához,
- Nem baj Astrid, csak legyél olyan a vendéggel, amilyennek tanítottunk, ne akarj szégyent hozni rám. -majd elengedte a lányt és kifelé menet még jó éjszakát kívánva becsukta az ajtót.
Thalior mondani akart valamit az egészre, de Astrid megelőzte:
- Ne haragudj -mondta a fiúnak, újra egy kis dühvel a hangjában, érezhető volt, hogy a lány hangulata visszatért anyja kilépésével, így nem volt ésszerű fokozni a feszültséget bármilyen felszólalással, ezért a válasz csak ennyi volt:
- Én nem is haragudtam.
- Akkor jó, aludjunk, hosszú volt ez a nap -mondta a lány és elfújta a gyertyákat.
Mindketten gyorsan elaludtak és az elméjük játékába merülve aludtak is reggelig.