4. fejezet

Astrid korán kelt másnap, felült ágyában és kinyújtózott. Gondolatai közé furakodtak a tegnapi este eseményei, szóval szinte automatikusan a szoba végében lévő ágyra pillantott. Végigmérte a fiút aki még mindig nyugodtan aludt, és belegondolt, hogy tegnap milyen pocsékul viselkedett vele, lehorgasztotta az orrát, az anyjának végülis igaza volt, hogy érezhette magát ez a gyerek, olyanokat mondott a közelében, amit senkinek nem is kívánhatott volna. Ugyanakkor az idegeneket sem szerette, főleg nem szobatársként. Ráadásul ez az ismeretlen, Thalior, vagy hogy is hívják - beletörik az ember nyelve – mormolta magának, fiú volt, és eddigi tapasztalatai az ellentétes nemmel kapcsolatban nem voltak valami jók. Mondjuk a hibbanti fiúk akiket ő ismert vagy együgyűek voltak, vagy idegesítőek.

Mégis érzett egy enyhe bűntudatott a tegnapi iránt, végülis még csak nem is ismerte, igaz tudta a nevét, de efelett semmit, és elvileg hajótörött volt, az sem lehetett valami jó élmény, és ő ezt csak fokozta értelmes megnyilvánulásával. Mérges volt magára, de nem tehetett teljesen róla, fölidegesítették a többiek, és az előző portya során a házuk is odalett. Ez mind ő mellette szólt, nem volt valami fényes utóbbi néhány napja. Azt sem értette, hogy az anyja miért invitálta be hozzájuk, amikor így is éppen, hogy csak megélnek valamiből, az apja nem tud járni, mert a nyavalyás sárkányok lebénították deréktól lefele, ezért csak az anyja volt az egyetlen ember a családban, akinek volt valami keresete. Nem volt jó gyerekkora Astridnak, az apja egy támpont volt neki, az igazi példakép, a nagy sárkányharcos, ám ez a kép szétroncsolódott az egyik portya alatt.

Már nem nagyon gondolt a fiúra, mert úgy látta nincs ideje ilyenekre, holnap kezdődik a sárkánytréning, ahol végre bevégezheti bosszúját ápjáért, mert aki legjobban teljesít a kiképzésen, megnyeri a jogot egy sárkány megölésére az egész falu színe előtt. Erre már nyolc éves kora óta vágyott, az apjáért mindent, ez volt a jelszava, bosszút akart állni az összes sárkányon, ezért már kiskora óta a kiképzésre koncentrált arra edzett, gyakorolt, gyakorolt és edzett. Profin vívott szekercével, karddal lándzsával és buzogánnyal, nála pontosabban senki nem tudott célba dobni vagy lőni, elmosolyodott, ezt neki kell megnyernie, nincs nála jobb a korosztályában. Gondolataiból Thalior mocorgásának hangja rántotta ki, hirtelen elég boldog volt ahhoz, hogy ne haragudjon a fiúra, amiért elfogadta a meghívást és a szobatársa lett. Még az ablakot is becsukta és ezzel még egykori bűntudata is csökkent, mert gondolta ennek a fiúnak csak egy jó hosszú alvás kell, és ezzel átment a központi szobába, ahol a család fogyasztotta reggeliét, az ajtót gondosan becsukta maga mögött, mert tudta, hogy az öcséi milyen hangzavar csinálására képesek.

Az asztalnál még csak anyja és apja ült, mármint apja abban a tolható székében, amit még valaki készített neki egy két éve már. Ez nagyon feldobta a férfit Astrid tudta jól, ezzel már tudott magától is mozogni, kanyarodni, így már nem volt teljesen tehetetlen. A lány nem tudta, hogy ki volt az, aki megcsinálta ezt a széket az apjának, de nagyon hálás volt neki, azelőtt az apja eléggé magába fordult, ami természetesen érthető volt, végül is másoktól függött, hogy mikor hova mehetett, és ez valamelyest felszabadította.

- Jó reggelt leányom -köszöntötte a családfő nagy mosollyal az arcán,

- Szép reggelt -köszönt vissza, nem értette a nagy boldogság okát, legalábbis az apjáét nem, az anyja arcában látta azt a büszke mosolyt, amit kaphatott azért is, mert hamarosan elkezdi a sárkánytréninget, de Astrid gondolta, hogy inkább a reggeli kedvességéért ilyen boldog az asszony.

- Ezek szerint, megbarátkoztál végre a vendégünkkel? -kérdezte Asdis, és ezzel a lányban beigazolódott a gyanúja, a reggeli viselkedéséért kapta a szeretetteljes ábrázatot. Gondolkozott kicsit, hogy mit válaszoljon, de végül az igazság mellett döntött.

- Csak nem ítélem el, -felelte -úgy döntöttem, amíg nem beszéltem vele nem mondok rá semmit.

- Szép diplomatikus válasz -szólalt meg az említett fiú, aminek köszönhetően a lányban megfagyott a vér, már megint? -gondolta, mégis hogyan tudott úgy kijönni, hogy nem hallották meg, és nem igaz hát ezt sem szabadott volna hallania a srácnak, dühöngött magában a vikinglány,

- Én… öhmm… nem úgy gondoltam, … csak -próbált valamit kinyögni a védelmében, de semmi nem jutott eszébe, a fenébe is, ezt ismét eltolta most már aztán tényleg utálhatja a fiú. Várjunk, miért is érdekli, hogy Thalior utálja vagy sem? Persze, mert szobatársak, csak ezért, úgy csaknem jó egy szobában lakni valakivel, még ha csak átmeneti is, hogy utálják egymást. Ám a fiú megtörte a csendet, mosolygott és barna szemeiben, mintha a világ összes bölcsessége csillogott volna, legalábbis így volt ez egy pillanatra, csupán addig, amíg a fiú száját elhagyták a szavak,

- Ugyan semmiség, én sem bíznék egy idegenben ha a helyedben lennék -mondta, majd leült az asztal mellé.

Astrid nem értette, hogy mi történt az előbb, mintha a fiú ott lett volna, de a testéből más nézett volna rá. Ugyanazokkal a szemekkel, de más csillogással, mintha az alvás teljesen feltöltötte volna. Hirtelen azon kapta magát, hogy érdekli a fiú -de persze csak, hogy ki ő és hogy is került ide, semmi több -gondolta.

Apja törte meg a döbbent csendet, mivel mindenkinek hirtelen jött a fiú felbukkanása, senki sem számított arra, hogy ki tudja nyitni az ajtót anélkül, hogy bárki észrevegye.

- Üdvözöllek szerény hajlékunkban, -kezdte a családfő, Astrid meg leült és elkezdte megenni reggeliét és figyelte a fiú reakcióit -remélem jó éjszakád volt.

- Nagyon jó, már nem is emlékszem mikor aludtam ilyen jót. Most olyan mintha fel tudnám dönteni az egész világot.

- Azért azzal óvatosan, még a végén megcsinálod és lepottyansz. Amúgy Halkon Hofferson vagyok, de az utóbbit gondolom már kitaláltad. -igen csak dobott az apja hangulatán a vendég érkezése, gondolta Astrid, aki a beszélgető feleket figyelte. És ami az apját boldogítja azt el kell tűrnie minden áron, mert az apjának aztán minden oka megvolt a szomorúságra, ha bármi is boldogítja, akkor az csak jó dolog lehet.

- Én meg Thalior vagyok -mutatkozott be a fiú, de ami Astridot meglepte az a folytatás volt -Thalior … -és mintha várt volna valamire, hirtelen látni lehetett, hogy bizonytalanság költözik a szemeibe és gondolkozik, hogy folytassa-e, de miért ne kellett volna folytatnia, gondolta a lány, mit akarhatott mondani- Szóval Thalior vagyok, Thalior Athal -fejezte be újra mosolyogva és határozottan. A családneve ugyanolyan furcsa volt mint a Thalior, Astrid még csak hasonlót sem hallott eddig soha. Ugyanakkor nem ez érdekelte, sokkal arra inkább volt kíváncsi, hogy miért nem akarta elmondani a teljes nevét, és miért az apja előtt mondta ki először a házban. Látta az anyja szemében is a pillanatig tartó ledöbbenést, és értetlenséget, szóval tudta, hogy tényleg az apja volt az akinek teljes névvel bemutatkozott. Majd megkérdezi gondolta, … valamikor biztosan, de most be kell iratkoznia a sárkánytréningre.

- És mit szeretnél csinálni ma Thalior? -rángatta vissza az asztalhoz a lány gondolatait édesapja kérdése.

- Gondoltam szétnézek a szigeten, barangolok egy kicsit az erdőben, és a többi majd adja magát gondolom. -felelte a fiú két falat között.

- Ha szeretnéd valaki körbe vezethet -vetett egy jelentőségteljes pillantást a feleségére, aki csak rázta a fejét,

- Rám ne nézz, nekem nincs időm erre főznöm, takarítanom, és varrnom kell a fiúk ruháit. Apropó nekik nem kéne felkelniük? -felelte tiltakozóan Asdis, majd Halkon pillantása a leányára esett, aki bár már kezdett belenyugodni, hogy szobatársával együtt kell laknia egy ideig, azért idegenvezetőt nem akart játszani neki. Gyorsan felelte is, hogy:

- Nekem szólnom kell Bélhangosnak, hogy írjon fel engem is. -felelte a lehető leggyorsabban, gondolván, hogy így nagyobb valószínűséggel kerülheti el a feladatot.

- Hova kell feliratkoznod? -érkezett a váratlan kérdés Thaliortól, akiről látszott, hogy csak a puszta kíváncsiság hajtja

- A kiképzésre, ahol megtanuljuk hogyan kell sárkányt ölni -válaszolt izgatottan -és arra ma még edzenem is kell -nézett újra apja felé.

- Hát, én nem mehetek, mert nem vagyok elég, hogy is fogalmazzak… -ám mielőtt válaszolhatott volna a fiú fejezte be a mondatot-

- Mobilis? -kérdezte, és megengedett magának egy félmosolyt.

- Nos igen, mondhatjuk így is -mosolygott a családfő -így majd Inge és Magni fogja megcsinálni, habár ők előbb szednek darabokra, mint hogy mutassák be a falut. -mondta nagy, és főleg látványos sóhajjal megspékelve.

- Jól van -egyezett bele Astrid -nincs az az isten, hogy elengedjelek az öcséimmel, nem bírnád ki -mondta kis megvetéssel látva a fiú méretét. Vékony volt, és nem nagyobb a lánynál, nem volt teljesen vézna, de izmosnak sem volt mondható, mégis más volt, mint a hibbantiak. Ki tudja, talán megtudja mit rejteget Thalior, mert úgy érezte valamit nem mondd el a hajótörött.

- Öhmm, akkor köszönöm -a fiú kissé zavart, nem akart a lány terhére lenni, és amúgy is meg kellett látogatnia Kőfalat, amit a lánnyal az oldalán biztos nem tehetett volna meg. Legalábbis akkor a sárkány feje azon múlna, hogy vívásban le tudná-e nyomni Astridot, és azt nem igazán akarta kipróbálni, mellesleg a nyugodt letelepedéshez fűzött terveinek is búcsút mondhatott volna.

- Készülj úgy, hogy öt percen belül indulunk -pörgette föl az eseményeket Astrid. Ugyanakkor nem kellett várnia Thaliorra, mert ő csak fölcsapta övére tőrjét, majd indulásra készen állt az ajtóban. A lány meg sem állt csak kinyitotta az ajtót és belekezdett a falu bemutatásába, elmondta ki hol lakik, amit a fiú nem igazán látott érdemesnek megjegyezni, maximum majd később, gondolta. Majd a főtéren délnek vették az irányt és egy műhelyhez érve Astrid újra megszólalt:

- Ez itt a kovácsműhely, Bélhangos birodalma, ő készíti a legjobb fegyvereket egész északon.

- Bizony ám -kapcsolódott be a kovács, Thalior már ismerte a fickót, ő volt az a nagy csarnokból, a szőke művégtagos, de most keze helyén egy kalapács volt. Érdekes, cserélhető műkéz, nem is rossz -gondolta a fiú. -üdv újra, öhmm… Thalior, igaz?

- Igen, részemről a szerencse.

- Bélhangos, gyorsan akkor jelentkeznék, ha nem baj -vette át a szót Astrid nem is foglalkozva a többiekkel.

- Ó igen, máris -majd hátranézett és elordította magát -hé Hablaty, írd föl Astridot!

- Rendben -érkezett a válasz az említett fiútól. Thalior hátranézett a kovács mellett míg az sárkányölési technikákról beszélgetett a lánnyal, kíváncsi volt erre a Hablaty nevű srácra, még sosem hallott ehhez fogható nevet, ám a fiút nem találta meg.

- Mit keresel? -a fiú egyből a kérdés irányába nézett, ahol meglátta akit keresett, egy vele majdnem egy magasságú srác, kócos barna hajjal, zöld tunikában, ami fölött egy szőrme mellényt viselt.

- Téged.

- Igen? És mit szeretnél tőlem, élezzem meg a kardodat, vagy te is csak viccet szeretnél űzni belőlem, várjunk -akadt meg Hablaty és nézett kérdő szemekkel a fiúra -téged még nem láttalak.

- Tegnap érkeztem, Thalior vagyok, hajótörést szenvedtem és kiúsztam ide. A történetem dióhélyban.

- Hmm, Thalior? Érdekes név, még sosem hallottam -olyan volt, mintha Hablaty nem is beszélne inkább csak hangosan gondolkodna. A név tulajdonosa nem akart igazán válaszolni erre, mert bár Hablatyban valamiért megbízott nem akarta feltárni valódi kilétét és múltját, amit eddig oly sikeresen titkolt az egész világ előtt.

- Délről érkeztem, de meg kell hagyni nekem meg a Hablaty, mint név az új -bökte a kardok között botladozó fiú felé.

- Hát, az emberek azt gondolják egy buta név elijeszti majd a manókat, trollokat meg efféléket, már ha bármi ilyesmi a vikingek közelébe merészkedne.

- Még áll az ajánlat, hogy megélezed a kardomat? -kíváncsi volt a fiú tehetségére, mert az látszott, hogy erőben nincs a toppon.

- Persze, végül is kovácsinasként kötelességeim vannak. -ezzel átvette a tőrt, amit Thalior csak azért nevezett kardnak, mert az itteni kardok méretével megegyezett az ő fegyvere is. Ahogy a fiú előhúzta a pengét, ami, mint mindig gyönyörűen, fehéres-ezüstösen csillogott a kovács és az inasa szeme is elkerekedett.

- Még sosem láttam ilyen kardot -vette kézbe Bélhangos először a pengét, hogy jól átvizsgálja -túl gyönge a harchoz, nagyon könnyű és szerintem túl vékony, egy igazi fegyver robosztus, ezért áll minden csapást. -fejezte be egy apró lenéző pillantást ejtve a szóban forgó tárgyra. Thalior elmosolyodott -ideje egy kis bemutatót tartani -gondolta, mert ő tisztában volt a penge harci képességeivel, amit jó pár kalóz félt délen. Megvárta, hogy a kovácslegény megélezze, majd mikor visszavette, ahelyett, hogy elrakta volna szétnézett maga körül, és végül egy fa ökölnyi vastag ágán állt meg a tekintete.

Mind a hárman őt figyelték, ahogy közelebb lépett a fához megforgatta fegyverét, majd mosolyogva visszanézett és ennyit mondott csak:

- Remélem nem baj, ha ezen próbálom ki?

- Nem -válaszolt hidegen Astrid, aki biztos volt benne, hogy a penge ripityára fog törni a fa ágával való találkozás közben, ám más történt. A fiú felemelte a borotva éles kardot és mikor lesújtott vele, nem, hogy nem tört szét a kard, de még az ágat is ketté vágta. A látottakon mindhárom néző szeme elkerekedett, Bélhangos csak azt ismételgette, „hogyan, …ez ez lehetetlen, vajon miből csinálták", míg Hablaty álla leesett, Astrid meg a fejét csóválta. Viszont a lány számára a legérdekesebb az egészben az volt, amikor a penge egy alig hallható süvítő hangot adott ki amikor szelte a levegőt, mintha azt is ketté akarta volna vágni. Thalior hirtelen érdekes lett a szemében, már biztos volt benne, hogy valamit elhallgat előlük, és megesküdött magának, hogy kideríti mi az.

A kard tulajdonosa elmosolyodott a megdöbbent tekinteteken, boldog volt, hogy sikerült meglepetést okoznia, még ha elmondaná mit rejteget az erdőben úszott hirtelen a gondolataiba sárkánya, és ezzel el is szállt jókedve, mert gondolta mennyire hiányolja már lovasát. Azon gondolkozott vajon elmehet-e már az erdőbe, anélkül, hogy bárki követni vagy kísérni akarná. Végül a fel nem tett kérdést Astrid válaszolta meg:

- Gyere Thalior, még nem ért véget a falunéző túránk -mondta, de a tekintete mintha megváltozott volna, olyan fürkésző, kíváncsi volt, nem az eddigi unott, teljesen máshová vágyó arc, amin folyamatosan forognak a szemek. -még meg mutatom a farmokat, és utána barangolunk kicsit az erdőben. -fejezte be monológját, majd karon ragadta Thaliort, aki Hablatyot figyelte. A kovácsinas szemében az erdőben való barangolás hatására, csak egy apró pillanatra, de mintha teljes rémület csillant volna. Sokáig gondolkodott ezen a fiú, vajon rejteget valamit ő is az erdőben, vagy amúgy miért rémült volna el. Végül arra jutott, hogy valami biztos van abban az erdőben, és ő kideríti majd, de tervezgetni már nem kezdhetett, mert Astrid megállt és ha nem figyel belemegy a lányba. Furcsa módon ejtették a tanya programot, legalábbis az erdő szélén álltak. Egy pillanatig gondolkozott, majd megkérdezte:

- Változott a terv?

- Nekem ez volt az alap -Astrid szeméből nem tűnt el az a kíváncsi csillogás, és ez némiképp idegesítette a sárkánylovast, de megtanulta már elrejteni érzéseit.

- És mit akarunk itt csinálni?

- Én edzek -kezdte a lány, majd egy kis szünet után -te meg, te meg csinálsz igazából amit jónak látsz, de nem ajánlom, hogy nagyon messze menj tőlem, mert biztos, hogy eltévedsz -ezzel elindult befelé az erdőbe ellentmondást nem tűrő határozottsággal. Bár Thalior érezte, hogy nem csak az edzésről van szó, ennyire már ismerte az embereket. Végül is, ha edzeni akarna miért nem megy le az arénába, ami erre van, de legalább is miért menne be az erdő legsűrűbb részébe, ahol tényleg valószínűnek tűnik, hogy ha elmenne a fiú Astrid mellől elkeveredne.

Nem, valamit akar tőlem -gondolta, de tenni már nem tehetett semmit, a lányt követnie kellett, mert már jócskán bent voltak a fák sűrűje között. Gyorsan haladtak, látszott, hogy a lány többször járt már erre és tudja mit csinál. Néhány percnyi séta után egy tisztáson álltak meg. A közepén egy nagy sziklát lehetett találni, és a szélén a bozótos felett néhány fa törzsén jókora vágások ékeskedtek.

- Itt szoktál edzeni? -kérdezte kíváncsian Thalior, miközben végigsimított az egyik vágáson.

- Itt is -érkezett a kissé titokzatos válasz, majd a fiú melletti fába egy szekerce.

- Oh, fejszedobás, hasznos lehet sárkányok ellen. Egész ügyes.

- Lehetne jobb is -kritizálta saját magát a lány -ha kevésbé döntöm be a karom

- Jobban belecsapódik a szekerce a fába. -fejezte be a mondatot Astrid helyett a fiú.

- Nem is tudtam, hogy értesz a fejszedobáshoz -vonta fel szemöldökét a lány

- Megtanultam megvédeni magam -érkezett a válasz, amely sokkal titokzatosabb volt, mint a viking szerette volna.

- Mindegy is, nem edzeni jöttem most, feltehetek egy kérdést?

- Kérdést? -gondolkozott kicsit a válaszon, vagy inkább azon, hogy Astrid mit is akarhat pontosan -persze, csak nyugodtan, maximum nem kapsz választ.

- Jól van. Szóval, alapból nem érdekel, hogy kivel mi van, de mivel te a szobatársam vagy Thor tudja meddig úgy voltam vele, hogy megkérdezek néhány dolgot.

- Nem egy kérdésről volt szó? -vágott közbe a fiú

- Most komolyan?

- Oké oké, csak vicceltem.

Astrid megforgatta szemeit, de mégis mosolygott, mintha tettszett volna neki Thalior piszkálódása.

- Jó, nos, elsőként, csak azon gondolkoztam, hogy vajon honnan jöhettél, mert a neved, Thalior, még sosem hallottam, az Athal családról még kevésbé, és a kardodat meg már inkább nem is említem, el kell mondanod honnan szerezted. -fejezte be, a végére olyan volt, mint hogyha akarata ellenére is el kezdtek dőlni belőle a szavak, de hát a kíváncsiság nagy úr tud lenni. Ugyanakkor Thalior egyre komorodott el a kérdéseket hallva, a vidám hangulat hamar megtört. Olyan témát akartak érinteni amiről nem beszél szívesen, sőt hosszú idő óta egyáltalán nem. Ennek ellenére tudta, hogy ha szeretne beilleszkedni, és elszakadni lassan a lánytól, hogy találkozhasson még ma a sárkányával, akkor válaszolnia kell valamit, és annak többnek kell lennie a szokásos Inkább hagyjuk-nál.

- Elsőre, … hogy honnan jöttem, hmm, délről, messze délről, a szigetvilág határain túlról, valószínűleg ezért nem hallott itt senki a nevemről, még mit is akartál, ja igen a kard, nem szereztem, hanem kaptam, még apámé volt, és tőle kaptam, ez talán családunk egyik legfényesebb ékköve volt.

- És hogy hívják a szigetedet? -Astrid csak nem akarta annyiban hagyni, láthatóan nem elégedett meg a dél válasszal, többet akart, konkrétumot. Thaliort látszólagosan idegesítette már a lány faggatózása, viszont az utóbbit ez egyáltalán nem zavarta, sőt egyre kíváncsibb lett.

- Nem sziget, hanem kontinens, egy óriási szárazföld tudod

- Igen, tudom mit jelent. De olyan elvileg csak a mesékben létezik, még senki nem látta.

- Hát nagyon is létezik pedig, csak jóval délebbre innen.

- És nem vágysz vissza a hazádba? -Most már elég gondolta a fiú, érzelmekkel kapcsolatos kérdésekre még egyáltalán nem állt készen, meg ha erre az igazságot válaszolja azzal az is kiderül, hogy nem hajótörött valójában, emellett meg valamiért nem akart hazudni Astridnak, valamiért jó volt, hogy valakivel végre tud beszélgetni. Számára ez már szinte elfeledett volt.

- Nem, engem ott már semmi jó nem várna. -a felelet már igen dühösnek tűnt, de a lány csak nem tudott leállni, már neki is tettszett a beszélgetés.

- De hisz az a szülőhazád, hogy lehet az, hogy nem vár már ott semmi jó?

- Jól van -fakadt ki, szinte ordibálva -az igazságot akarod hallani Astrid? Téged nem lehet olyan könnyen átvágni mint a felnőtteket mi?! -a szeme szikrákat szórt -nem vagyok hajótörött, hanem menekült. A város, ahol éltem felperzselődött, amikor egy ellenséges sereg betámadta, nem akartak felette uralkodni, nem, csupán pusztítottak, minden égett, mintha a pokol felemelkedett volna a felszínre. Az anyámat megölték, a hugom megszökött, de gondolom megtalálták és már ő is halott, az öcsémről semmit nem tudok, és apám, mivel ő a öhm -itt egy kicsit megakadt, úgy döntött nem a teljes igazságot mondja, azt még nem -a hadseregben szolgált, szóval gondolom rá a hóhér várt. Ahogy mondtam nekem ott nem maradt semmi, csak szenvedés. Ez az igazság, remélem boldog vagy.

Astrid szemei kikerekedtek, alapból dühös volt a fiúra, hogy az titkolózott, de most konkrétan levegőt is elfelejtett venni, annyi érzelem sugárzott a déli srác arcáról, szomorúság, harag, eltökéltség olyan erőséggel, hogy az szinte folytogatott. A feszültség majd hogy nem tapintható volt, csak nézték egymást, és egyikőjük sem mert megszólalni, Astrid csak a megrendültség miatt, Thalior pedig megijedt a saját kitörésétől, és emiatt nem tudta mit mondjon.

A néhány perces csendet végül a vikinglány törte meg:

- Figyelj, bocsi, úgy mindenért, én nem tudtam, hogy ezért, nos nem akartad elmondani, hogy hova valósi vagy. És sajnálom, ami veled történt. -sütötte le a szemeit.

- Ne sajnáld, nem te tehetsz róla, és amúgy a kíváncsiságod természetes nem tehetsz róla, szóval a bocsánatkérés is felesleges. Amúgy is ki kellett volna mondanom idővel.

- Nem is haragszol? -döbbent le a lány.

- Rád? Nem igazán, inkább magamra, túlságosan is elhittem, hogy titokban tarhatom mindazt, ami én vagyok. És így élni nem lehet. Viszont attól még ugyanannyira fáj. -Astrid erre csak bólintott, és újabb csend állt be. Az erdőre már szürkület borult, mintha a természet is fokozni akarta volna a szomorkás hangulatot. Thalior emlékeibe merült, míg a lány azon gondolkozott, vajon, hogy jutott ide, de érezte, hogy ma már épp eleget kérdezett. Hirtelen ledöbbent önmagán, hogy azzal jobbat beszélgetett, mint a bandával eddig bármikor, akit előző este még a fenébe se kívánt volna. Az anyjának igaza volt, túl hamar ítélt. Ahogy végignézett a fiún már egyáltalán nem egy idegesítő idegen szobatársat látott benne, már inkább egy titkokkal teli sziklát, mert szikla volt, aki család nélkül neki tud vágni a nagyvilágnak. Ő átélte, ahogy az apja elveszítette a lábait, és egy ideig halál közeli állapotban volt, és már attól majd megszakadt a szíve, nem is tudta elképzelni milyen lenne, ha elvesztené az egész családját. Még a néha idegesítő öccseit is hiányolná. És Thaliornak józan döntéseket kellett hoznia, hogy túlélhessen. Összességében egyáltalán nem kívánta magát a fiú helyébe.

Még egészen sötétedésig ücsörögtek, addigra szedte magát össze Thalior annyira, hogy legalább egy kis mosolyt erőltethessen az arcára, és megszólalhasson.

- Egy dolgot ígérj meg Astrid, ne mondd ezt el senkinek -nézett a lány szemeibe. Azokból látta, hogy gondolkodik a tulajdonosuk, de vajon min.

- Rendben, csak ha megígéred, hogy elmondod, hogy jutottál ide, mert a hajótöröttes ötleted megbukott. -próbálta felajánlani kissé viccesebben. Célját el is érte mert a fiú elmosolyodott végre.

- Ha készenállok rá mindenképp. -hirtelen bevillant neki a mai napra tervezett eredeti terve. Kőfalról természetesen mára sajnos le kellett mondania, de úgy volt vele, hogy ezen a napon sokkal fontosabb dolgok történtek most ennél, és hogy a sárkánya meg fogja érteni őt. Legalábbis remélte. És belegondolt, hogy mikor akarja majd elmondani Astridnak, hogy sárkányháton jött. Eddig azt mondta volna, hogy soha, de ahogy ma megismerte a lányt, arra jutott, hogy van a változásra esély. Talán meg tudja majd mutatni Kőfalat fejvesztés nélkül.

Lassan és csöndesen leballagtak a faluba, a feszült beszélgetés ellenére, hosszú idő óta először otthon érezte magát. Már-már elcsodálkozott ezen az érzésen, de végül leplezve meglepődöttségét elmosolyodott, és eldöntötte, hogy amint találkozik Pléhpofával bejelenti, hogy letelepedik a szigeten.