Bár a rémülete nem csökkent kíváncsisága határozottan legyőzte azt ezért folytatta a fiú megfigyelését, aki valami fém-bőr szerkezetet erőssített a fekete, Thalior számára ismeretlen sárkány farkszárnya mellé. Valószínűleg segíteni akar neki, mert így a sárkány nem tud repülni-gondolta, útja során megtudott egyet, s mást a sárkányokról, és köztük volt az, hogy a sárkányoknak a repüléshez a farkuk elengedhetetlen testrész. Továbbá látszott, hogy a lenti hüllő farka sérült, ugyanis csak a jobb oldalt volt farokszárny, és így nem volt szimmetrikus, ami a legtöbb sárkány alaptulajdonságai között van.

Nem kellett sok idő, hogy Hablaty feltegye a pótfarkat, ám miközben munkájában gyönyörködött, a sárkány észrevette, vagyis inkább megérezte, hogy kiegészült, újra teljes lett. Nem is kellett több neki, széttárta szárnyait és egy határozott csapással már a levegőben volt. Thalior majdnem elordította magát, hiszen Hablaty a sárkány farkán maradt és most rémülten kapaszkodott, viszont mielőtt a medence peremén bujkáló fiú bármit csinálhatott volna, összeszedte magát, és lélegzetét visszafojtva megfeszítette a bőr szerkentyűt, aminek hatására sikerült siklaniuk a levegőben. Az öröm olyan hirtelen múlt el, ahogy jött, ugyanis az első kanyarnál, miután nem volt meg az összhang, a sárkány megpördült a levegőben, majd belezuhantak az alattuk lévő tóba. Ez volt a második pillanat, hogy Thalior gondolkozott, hogy lemenjen-e, de a viking fiú szerencsére hamar kiugrott a vízből, és felordított:

- Igeeen! -csapkodott egy párat, majd kiment a partra és odament sárkányához -lesz ez jobb is Fogatlan, este csinálok egy nyerget, és holnap kipróbáljuk!

A sárkány csak morgott egyet és úgy nézett, mint aki nem ért semmit.

- Ja persze, te nem is tudod mi az a nyereg, az egy olyan dolog, aminek köszönhetően biztonságosabban tudok ülni a hátadon. -erre megkapta a Thalior által már oly jól ismert, ha te mondod morgást.

Thalior már gondolkozott, hogy lemegy és kitálal Hablatynak arról, hogy neki is van egy sárkánya, de ekkor a medence alján a fiú megfordult elköszönt Fogatlantól, és a bejárat felé vette az irányt. Először nem értette miért indult el vissza a faluba a viking, viszont amikor felnézett az égre elkerekedett a szeme, már a nap túl volt a delelőjén, ami azt jelenti, hogy az ebédet lekéste, de ha nem siet, még a kiképzésre sem fog odaérni, ami igazán szép első benyomás lenne.

Még észbe sem kapott, de már a faluban volt olyan gyorsan vitték a lábai. Egy perc alatt beért a Hofferson házba, ahol miután kis híján bedöntötte az ajtót úgy rohant be, majdnem beleütközött Astridba, aki a tűz mellett élezte fejszéjét.

- Hol voltál? -kérdezte két húzás között- lemaradtál az ebédről -folytatta, és minta kis csalódást lehetett volna felfedezni a hangjában.

- Öhm… Én? -hirtelen érte a kérdés, mert csak be akart rohanni a kardjáért és indulni az arénába, de azért gyorsan kitalált egy választ -csak barangoltam az erdőben, és nem tűnt fel, hogy így eltelt az idő -fejezte be magabiztosabban.

- Ühüm. Hallottam jelentkeztél a kiképzésre. Hogy hogy?

- Hát, miután itt fogok most már élni, gondoltam ez a legjobb módja a beilleszkedésnek.

- Az egyszer biztos -kicsit olyan volt, mintha a lány visszaesett volna a tegnapi mogorva kemény vikingstílusba, de első ránézésre még mindig nyitottabbnak látszott annál -kapd fel a csodakardod és induljunk! -mondta paranccsal egyenértékű hangnemben, de azért, amikor meglátta a fiú felhúzott szemöldökét akaratlanul is elvillantott egy rövid, de határozott mosolyt, ami elég volt arra, hogy Thalior összeszedje magát és bemenjen a szobába, amin ketten osztoztak és kardját felkösse oldalára.

Nagyjából két perc múltán már a falu déli partjának a tetején sétáltak, ugyanis itt a partvonal egy óriási szirtfal volt, és innen egy szakadékon át egyenesen az arénába vezetett egy nagyjából másfél szekér vastagságú fahíd, amin Thalior kénytelen volt megállni olyan gyönyörű kilátás nyílt a kéklő óceánra.

- Hűha, ez azért nem semmi! -kezdte az álmélkodást, mondjuk inkább magának, de természetesen a mellette sétáló leányzó meghallotta,

- Hát, majd megszokod, ha napi szinten elmész erre, de annyi szent, hogy ritka pillanatok egyike itt északon az ilyen tiszta idő. Ha jól látom egészen a Száműzöttek szigetéig ellátni. -válaszolt, majd elindult karon ragadva az óceánon csodálkozó fiút, hogy haladjanak is, mert Bélhangos nem vár örökké.

Amikor beléptek a kovács nem hagyott sok időt, hogy szétnézzenek, habár Thalioron kívül már mindenki láthatta az arénát. A sziklába vájt jókora gödör, mert talán így lehet a legjobban jellemezni, nem volt egy építészeti csoda. Egy bejárata volt, és a tetején kifeszített láncok, mint egy nagy rács zárták el az eget, így sárkány se ki, se be nem juthatott. A fala tetején vékony perem volt, ami a bejárattal szemben egy egész méretes térré nőtte ki magát, ahonnan egy néhány unatkozó viking nézte az ámuló újoncok menetelését. Amikor az egész közepére értek Bélhangos egy sorba állította őket, és Thalior mellett, a déli jövevény legnagyobb csodálkozására a nyeszlett kovácslegény állt, aki kezében idegesen szorongatta kidolgozott, de nála majdnem nagyobb szekercéjét. Egy percig gondolkozott, hogy a fiú vajon erejét ügyességével tudja-e majd pótolni, de végül arra jutott, hogy ha a viking módit tanulják itt, és gondolta, hogy azt fogják, akkor nem sokra megy majd vele. Gondolataiból egy kigyúrt fekete hajú viking srác nyafogása rántotta ki:

- De nem úgy volt, hogy először tanítasz nekünk valamit? -kérdezte esdeklően a látszólag oroszlánszívű gyerek Bélhangost, aki vele szemben egy bezárt kapu mellett az azt kinyitó kart készült meghúzni.

- Szerintem a gyakorlat teszi a mestert Takonypóc. -válaszolt gonosz mosollyal és kinyitotta a ketrecet.

Abban a pillanatban, ahogy a kovács kiengedte a Gronkellt az események felpörögtek, és Thaliornak nem volt ideje foglalkozni az olyan értelmetlennek tűnő, mégis érdekes dolgokkal, mint Hablaty. A sárkány őrült sebességgel rontott ki, ami kissé furcsa volt testtömegéhez képest. A legtöbben elkezdtek sikítozni, vagy futni, de néhányan, pontosabban Thalior, Astrid és Takonypóc, aki úgy tűnt megemberelte magát, ott maradtak, és ha bár semmi használhatót nem tettek legalább lefoglalták a bestiát. Astrid csapásra készen állt szikrákat szórva szemeivel, Thalior könnyű léptekkel próbált a sárkány hátába kerülni, ami meglehetősen nehéz volt, mert az apró azárnyaival olyan hevesen csapkodott, hogy szinte akaratlanul is másodpercenként forgott egyet. A keletkezett kavarodásban egyszer csak Bélhangos szava csendült fel ami megváltásként ért mindenkit, még Astrid is sóhajtott egyet megkönnyebbülten, mert bár nagy segítséget nem is de tanácsokat azért adott tanáruk:

- Gyorsan, mi az első amire szükségetek lesz?

- Egy orvos? -érkezett a szellemes, de rémült válasz Hablatytól

- Ütő sebesség? -próbálta egy igen termetes fiú az arénának már a túloldarálól,

- A pajzs! -érkezett a határozott válasz Astridtól

- Úgy van, ha választanotok kell kard és pajzs között, válasszátok a pajzsot! -helyeselt Bélhangos és ezzel egy időben mindenki elindult pajzsokat keresni. Az ikrek, mint kiderült, Kő és Fafej, egy pajzson való veszekedés közben kaptak egy tűzgolyót a gronkeltől, ezért a kovácsmester kijelentettem, hogy kiestek.

- A pajzs nem csak védelemre jó, hanem arra is, hogy összezavarjátok a sárkányokat. Ha zajt csaptok nem tud célozni. -folytatta az oktatást Bélhangos, mire mindenki elkezdte fegyverével ütögetni a pajzsát, ami látható sikert ért el, ugyanis a gronkel megállt a levegőben és elkezdte rázni a fejét, azaz nem tudta mi tévő legyen. Miután mindenki elmenekült a zaj abbamaradt és a levegőben cikázó hüllő immáron újra célpontokat keresett magának.

- Minden sárkánynak adott számú lövése van, egy gronkelnak hány, ki tudja?

- 5? -érkezett a tipp futás közben Takonypóctól,

- 6?

- Igen, el kell lövetnetek hatszor és akkor a mai próbát kiálltátok -válaszolt Halvérnek helyeslően Bélhangos, aki hirtelen sikerén örvendezve észre sem vette, hogy a sárkány kiszemelte magának, és hátba is találta volna, ha a pajzsa nem fogja fel a lövést.

Erre érkezett is Bélhangos bejelentése szinte reflexszerűen:

- Halvér kiesett! – az említett flótásnak több sem kellett, ordítva rohant biztonságba.

Már csak öt-gondolta magában Thalior aki próbált folyton a sárkány hátában maradni, amit Bélhangos egy futó mosollyal dicsért, amikor a fiúra nézett. Közben a sárkány egyet lőtt Hablatyra is aki pont rejtekéből tervezett kimozdulni, majd miután a lövés szerencsésen célt tévesztett Bélhangos tanács vagy inkább utasítására visszabújt.

Négy-jegyezte fel magának a déli harcos, aki még mindig sikeresen maradt a sárkány látószögén kívül. A következő célpont Astrid volt, aki mögött valamit hencegett Takonypóc, amit Thalior furcsa mód igen idegesítőnek talált, de ezt a futó gondolatot most elhessegette, ugyanis a sárkány lőtt, de Astrid elugrott így a tűzlabda a mögötte álló Takonypóc pajzsát találta el, aki erre ordítva vetett egy hátast. Három-érkezett a jegyzet a sárkány mögött lopakodó fiú fejébe. Majd egy hirtelen és legfőképp váratlan fordulat hatására Thalior a sárkánnyal szemben találta magát, ezért felkészült arra, hogy zajt csapjon, de amit összehozott, az csak arra volt elég, hogy a sárkány lövedéke éppen csak a füle mellett repüljön el. Már csak kettő-mondta magában újra, és ezzel egy időben elugrott a hüllő szeme elől, aki aztán jobb célpontot találva az egymás mellett álló Astridot és Hablatyot nézte ki magának. A lövés Hablatyra ment és el is találta a pajzsát, de szerencsére a fiúban nagy kárt nem tett, maximum szívproblémákat, az ijedségtől. Astrid gyorsan félre ugrott, így a bestia a kovácsinast vette célba, aki még rohant az előtte guruló megégett pajzsa után, mintha kergetné az utolsó reményt. Hirtelen Thalior szíve megtelt rémülettel tudta, hogy a sárkánynak van még egy lövése és az a védtelen Hablatyot vette célba, akinek a vége így már majd, hogy nem megpecsételődött, és bár a déli fiú nem ismerte nagyon a kovácsinast, de valamiért rokonszenvezett vele, ha másért nem is, a nemrég feltárt titkáért, hogy egy sárkánynak segít biztosan. A fal fele tartottak, ahol Hablaty rémülten esett össze és magzatpózban próbált „elbújni" a sárkány elől, aki a fiútól egy méterre szuszogott és készült arra, hogy tüzeljen, de az utolsó pillanatban Bélhangos fölrántotta a száját a kampójával így az egyhelyben lebegő hüllő a Hablaty fölötti sziklafalat találta el, majd beszállt a ketrecébe Bélhangos dobásának köszönhetően.

Az egész társaság zihált, de lehetett hallani, ahogy Bélhangos, mint egy tanulságot elmondja leginkább a még mindig a földön fekvő fiúnak, hogy

- Jól jegyezzétek meg, egy sárkány mindig, mindig ölni akar.

Este már, az ágyukban feküdtek a szobájukban, amikor Astrid megszólalt:

- Te is láttad?

- Micsodát?

- A kétkedést Hablaty szemében.

- Mikor? -Thalior nem teljesen értette mire célozhat a lány

- Amikor Bélhangos beküldte a gronkelt és kioktatta. Mintha nem értett volna egyet vele.

- Nem, nem láttam. Nem lehet, hogy csak fáradt voltál? -próbálta terelni más irányba a témát, mert bár tényleg nem látta gondolkozást a kovácsinas szemében, jól tudta, hogy miért kétkedett. Nem minden sárkány akar ölni, hiszen van neki egy sajátja, aki még nem ölte meg. Ugyanakkor nem lett volna okos dolog, ha ezt Astrid megtudja, viszont a lány makacsul ragaszkodott a véleményéhez:

- Nem, mármint fáradt voltam, de biztosan jól láttam, amit láttam, ennyire már ismerem Hablatyot. Az a nézés, mindig a szemében csillog, amikor kitalál vagy gondolkozik valamin.

- Hát akkor lehet úgy gondolja, hogy nem minden sárkány vérengző vadállat. -bökte ki kis megjátszott szórakozottságot keverve a hangjába, de Astrid látszólag komolyan vette a kijelentést.

- Baromság, Bélhangosnak van igaza... ugye? -a legvégét már csak suttogta, de Thalior hallotta és elmosolyodott azon, hogy a lány már nem olyan biztos a dolgában. Nem is biztos, hogy olyan reménytelen ez a sárkányos ügy-gondolta, majd semlegességet színlelve megerősítette a lányt egy egyszerű ühümmel, és a fal felé fordult becsukta szemét és,

- Jó éjszakát -kívánva gondolataiba merült,

- Neked is -érkezett a lány szokatlanul gyengéd válasza. Ki tudja, a végén még akár ő is megkedvel, ugyanakkor holnap el kell mennem megnézni Hablatyot, ki tudja milyen életveszélyes hülyeséget akar csinálni, de nem baj, ha ott vagyok, hogy segítsek neki. – majd ezekkel a gondolatokkal álomba merült.

Ziháltan riadt föl az éjszaka közepén, majd miután megbizonyosodott róla, hogy Astridot nem ébresztette föl visszafeküdt és megpróbálta lelassítani lélegzetét. Lassan próbálta felidézni rémálmát, habár elgondolkodott, hogy ez biztos jó ötlet-e. Bármennyire is mást szeretett volna amit az álmában elején látott ugyanaz volt, mint amit még útja végén az egyik szigeten töltött éjszaka is. Az ezüstpáncélos katonák, majd aztán az alatta futó emberek. Ennek jelentenie kell valamit -gondolta. Még valamikor apja beszélt róla, hogy az álmok, olykor mutathatnak dolgokat, amik az ember döntéseit segítik, jövőképet, esetleg tanácsokat, de egyszerűen nem értette és szíve mélyén tudta, hogy nem is igazán akarja megérteni most, hogy mi ennek a jelentősége. Sosem volt egy harcias természetű ember, holott értette hogyan kell forgatni a kardot, és egyéb fegyvernemekkel is kiváló harcos volt, mégis az álomban vágyott a vérontásra. Egyszerűen megrémült magától, és próbálta inkább gondolatait elhessegetni, de miután ez nem sikerült úgy döntött, hogy kiszellőzteti a fejét. Felöltötte szürke utazóköpenyét, amivel tökéletesen beleolvadt a felhős éjszaka sötétjébe, majd kilopakodott a házból, és meg sem állt a falu főteréig, ugyanakkor figyelt arra, hogy senki ne vegye észre, habár ezt megkönnyítette, hogy egy árva lélek, de még annyi sem tartózkodott a házán kívül. Végtére mindenki alszik-gondolta.

Ugyanakkor, amikor átvágott az egyik keskeny utcán fényt látott az egyik ház ablakában, mire gyorsan vissza is húzódott a sötétbe. Viszont az után, hogy jobban szemügyre vette, azt, hogy merre van, rájött, az a ház nem volt más, mint a kovácsműhely, amiben, Hablaty ügyködött valamin Fogatlan számára, és valamiért jó ötletnek tűnt, hogy ezt biztos távolságból csöndben figyelje a déli fiú. A kovácsinas zseniális hozzáértéssel cikázott az apró műhelyben, látszott, hogy elemében van. Egy nyergen dolgozhatott, ahogy azt előző nap meg is ígérte hátasának, és, ahogy Thalior látta a pótfarok kialakításán is változtatott egy kicsit. Szerinte gélre ismerte a falu a törzsfő fiát, lehet, hogy nem volt egy viking termet, de látszott, hogy észből és ügyességből rendesen jutott neki. Szívesen segített volna, hiszen maga is értett valamelyest az ilyen dolgok fabrikálásához, végtére ő is megcsinálta a saját sárkánya felszerelését, viszont ezt még nem érezte helyénvalónak, valószínűleg túlságosan is megrémítette volna a fiút, ha valaki megzavarja titkos munkájában, legyen az bárki is.

Hirtelen egy gondolat úszott a fejébe az álommal kapcsolatban, mi van, ha erre céloz? Hogy segítsen itt északon. Hogy kamatoztassa mindazt a tudást, amit délen szerzett, ezt jelenthették a déli katonák-tette hozzá magának. Nem talált sok összefüggést, de ez mégis jó ötletnek tűnt. Ha másra nem is legalább egy ideig megnyugtathatta, hogy az álom nem valami összetettebb dolog akar lenni, és így azt is kizárhatta, hogy bármi köze lenne a hazájához, és ez igencsak megnyugtatta. Egy ideig nézte még a kovácslegényt, viszont az álmosság úrrá lett rajta, ezért visszament a szobájukba, és újra álomba merült, szerencsére immáron semmi lidérces, vagy öldöklős, hanem nyugodt, és meghitt történetfoszlányok lebegtek lehunyt szemei előtt.

Amikor felébredt már Astrid nem volt a szobában, elgondolkozott mennyi lehet az idő, de nem lehetett több hajnali ötnél ugyanis a napkorong még csak félig látszott a horizonton, és még pirosra festette az égalját. Elgondolkozott, hogy vajon hova mehetett a lány, de miután semmi érdemleges nem jutott az eszébe vetette a témát, miután fontosabb feladat volt betervezve. Valószínűleg Hablaty is kihasználja az alkalmat, és első útja Fogatlanhoz vezet majd, mivel aznap csak délutánra tervezett Bélhangos kiképzést, mert délelőtt pánsíp előadást tartott a nagy csarnokban azok számára, akik nem vettek részt a portyán.

Egy néhány percnyi lustálkodás után kikászálódott az ágyból, és a közös szoba felé vette az irányt, ahol már a kis család javában reggelizett, de Astridot itt sem találta meg. Jobb ötlet híján leült, és köszönetek közt elfogadva reggelijét úgy döntött megkérdezi a családfőt, hogy tudja-e merre ment a lánya:

- Halkon, tudod merre ment Astrid?

- Nem, csak azt mondta elmegy edzeni. De gondolom az erdőben megtalálod valahol, amúgy miért? -kicsit elcsodálkozott, hogy a fiú érdeklődik a leány iránt, de próbálta gondolatait nem kimutatni,

- Ja, semmi különös, csak feltűnt, hogy már elment, és hát a kíváncsiság nagy úr. -válaszolta kissé hadarva a fiú, amit mellesleg ő maga sem értett, hiszen ez volt az igazság, vagy nem, egy pillanatig elbizonytalanodott, de enyhén megrázva fejét elkergette ezt a kételyt gondolatai közül.

- Hát az egyszer biztos, még régen az egyik portyán… -és ezzel belekezdett egy régi kalandjának elmesélésébe, ami valamelyest még érdekelte is Thaliort, viszont mégsem figyelt, mert az esze már egy medence mélyén járt. Gyorsan bekapkodta a reggelit, és még egyszer megköszönve azt kilépett a házból, és elindult az erdő fele, azon az úton, amin tegnap is megtalálta Fogatlan „ketrecét". Bár lépteit megszaporázta szeme nyitva volt, és benézett minden fa mögé, emellett úgy suhant, mint egy árnyék, nem szerette volna, hogy bárki akár véletlenül is meglássa, hiszen tudta jól ahova ment az a vikingek közt megvetendő, akár ki is tagadhatnák Hablatyot a törzsből, és mellesleg Thaliort is megutálnák, amiért rokonszenvezett a törzsfő fiának ötletével.

Nem telt bele húsz percbe, hogy megtalálja az előző napi medencét, igen csak jó volt a memóriája, ha útvonalakat kellett megjegyeznie. Elsőnek fölkapaszkodott előző napi leshelyére, hogy megfigyelje mit csinál éppen Hablaty, de megdöbbenésére a fiút, de még a sárkányát sem találta a vájat mélyén. Sóhajtott egy nagyot, majd elindult, hogy szétnézzen a környéken hátha megpillantja a nappal könnyen észrevehető éjfekete bestiát.

Három perc gyaloglás és figyelmes keresés után egy bokrokkal övezett réten megpillantotta a keresett párost, a denevérszárnyú kecses sárkányt, és a nála sokkalta nyeszletteb fiút. Először csak a susnyásból figyelte, ahogy a kényszerleszállásból fölkászálódó Hablaty csodálkozva nézte, ahogy hátasa a magas fűben, földön túli állapotban hempergett. A következő pillanatban a kovácsinas elfordult, azért Thalior előlépett, és meglepve, vagy inkább halálra rémisztve az előtte álló fiút, így kezdte:

- Nem megy könnyen a repülés? -kérdezte arcán egy fülig érő mosollyal látva, az ifjú viking rémült ábrázatát.

- Micsoda? Én… repülés? Nem… ez nem az aminek… apám meg fog ölni… vagy inkább mindenki… -dadogott össze valamit, a meglepett fél, aminek hatására Thalior úgy gondolta ideje lenne tiszta vizet öntenie a pohárba.

- Megölnek? Hmmm… Gondolom, csak akkor, ha megtudják. -kezdte kissé pimasz hanglejtéssel, mire Hablaty még sápadtabb lett.

- Mit kérsz cserébe? Hogy… öhmm … ne mondd el. – dadogta, látszott, hogy a vére nem akart kiolvadni.

- Azt hiszem félre érted -mosolygott rá a fiúra, majd neki dőlt az egyik közeli fának -nem kérek semmit, és mellesleg nem is akartam elmondani senkinek. -erre a viking színe kezdett visszatérni, de szemei kitágultak a csodálkozástól. -nem csak neked vannak titkaid tudod, és gondoltam felajánlom a segítségemet, egy sérült farkú öhmm -itt jelentőségteljesen a még mindig a fűben fetrengő sárkányra nézett, ugyanis a fajtáját még mindig nem tudta -éjfúrián -segítette ki Hablaty -szóval igen -folytatta -egy sérült farkú éjfúrián nem lehet túl biztonságos a repülés, kikísérletezése. És azt, hogy meghalj nem igazán, hogy is mondjam, díjaznám. Nem tűnsz rossz fej gyereknek. -erre az állításra Hablaty szeme duplán is kitágult, és az álla is leesett, egyrészt, mert nem nagyin értette, hogyan tudna neki segíteni a déli fiú, másrészt, mert már egy jó ideje, de az is lehet életében először, nevezték nem egy rossz fej srácnak, és először nem kívánták a pokolba.

- Hát, öhmm, köszönöm, azt hiszem, -Thalior nem igazán értette, miért van még mindig megszeppenve a kovácsinas, de úgy érezte idővel, majd megnyugszik. -de egyéb iránt, hogyan szeretnél nekem segíteni?

- Oh, persze ezt még nem tudod, ehhez talán jobb lenne vissza mennünk a medencéhez, innen kétlem, hogy hallja.

- Kicsoda? -kérdezte döbbenten

- Majd meglátod, ha itt lesz az ideje. -felelte a hozzá megszokhatott titokzatossággal Thalior.

- Rendben, akkor -itt az éjfúria felé fordult, aki már csak halkan mormogott a fűben- Fogatlan, vége a mókának. -erre a sárkány forgott egyet, és egy elégedetlen morgással felállt, és odasétált gazdájához. Hamar kialakult köztük a kötelék -gondolta Thalior a párosra nézve, és ezzel sarkon fordult, és az erdőbe lépett, mire Hablaty és Fogatlan követték.

A medence széléhez érve Thalior azt tanácsolta neki, hogy a sárkányával menjenek le a medencébe, és várják meg ott, amit Hablaty kérdés nélkül teljesített, úgyis gondolkoznia kellett, a farokkal kapcsolatos módosításokon, ugyanis így hogy a lábával rángatja a szerkezetet, könnyen leesik az állat hátáról. Amikor leértek, két igen éles füttyszót hallott, amire sárkánya fölkapta a fejét, majd miután semmi nem történt, elment inkább a tóhoz pár felelőtlen hal életét elvenni. Hablaty még várt egy kicsit, de mivel egy perc múlva, majd aztán két perc múlva sem történt semmit, leült figyelni Fogatlant, vagyis inkább a farkát, és gondolkodni hogyan lehetne biztonságosabbá tenni a vele történő repülést. Mindenképp rajta kellett maradnia, és stabilabban kellett ülnie. Kellett valami amivel rögzíti magát, és a kötelet is célszerű lett volna rögzítenie. Pár perces gondolkozás alatt kialakult a fejében egy kötélrendszerképe, amivel akár még könnyebben is szabályozhatta volna a farokszárny különböző állásait. Majd még pontosítom a műhelyben -gondolta, majd bele nyúlt a nadrágja zsebébe, ahol könnyedén kitapintotta a a maroknyi fűszerű növénykét, ami Fogatlant is úgy megnyugtatta. Elmosolyodott arra gondolva, hogy az arénában ennek akár hasznát is veheti, viszont az elképzelt „edzés" -ből hangos szárnycsapások rántották vissza a való világba. Hátra pillantott és elállt a lélegzete, ahogy megpillantott egy, Fogatlannál nem sokkal nagyobb sötétszürke pikkelyekkel borított méretéhez képest igen nagy szárnyú, két lábú sárkányt, de az igazi döbbenet csak akkor jött, amikor a nyakán lévő lovast felfedezte, ugyanis a bestia hátán nem más ült vigyorogva, mint Thalior. Amikor leszálltak a lovas csak ennyit kérdezett a még mindig az ámulattól megbénult Hablatytól:

- Most már elhiszed, hogy tudok segíteni? -kérdezte egy apró kacaj kiséretében, látva a viking tátva maradt száját.