6. fejezet

Hangos puffanással ért földet egy jó húsz éves tölgyfa ága, amint egy durván megmunkált szekerce csapódott iszonyatos energiával belé. A fegyver gazdája könnyedén átugorva a méretes ágat kirántotta fejszéjét a fából, és új célpont után nézve pördült egyet a sarkán. Az erdő szélétől északabbra egy meredekebb hegyoldalon próbálta kiadni a gőzt, de balszerencséjére maga körül csak fiatal, vékonyka fácskákat talált, amikben nem állt volna meg a méretes penge, ezért egy hangos ordítás mellett levágta maga mellé halálos eszközét, és neki dőlve egy sziklának lassan a földre ereszkedett, és dühödten zihált.

- Thor verjen Hablatyba, és Thaliorba, és úgy az egész világba -ordította maga elé, de semmi válasz nem érkezett rá, csak egy madárraj rémülten reppent föl pihenőhelyéről -nem igaz, hogy annak az idiótának, be kellett iratkoznia a nyamvadt kiképzésre, és a fenéért nem tudom kitörölni a fejemből azt a hülye kétkedő nézést. És persze Thalior is titkolózzon csak tovább, perszee biztos nem látta azt a nézést, nem tud semmit Hablatyról sem. -vett egy pár nagy levegőt majd folytatta -engem nem érdekel, csak hagyjanak békén a kiképzésen, csak megnyerem, és utána már nem kell velük foglalkoznom. -jelentette ki határozottan egy mosolyt erőltetve az arcára, ugyanakkor tudta, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű, és valami furcsa mély érzés, apró érzés folytán érdekelte mi van a fiúkkal, és ennek a realizálása még egy hangos morgást szült. Még vagy öt percig ücsörgött ott az ideges vikinglány mire sikerült annyira lenyugodnia, hogy tiszta fejjel gondolkozni kezdhessen. Tiszta vizet akart önteni abba pohárba, ami Thalior ügyét érintette:

- Lássuk mit tudunk -kezdte magának, ám immáron egy érdeklődő gyíkocska is figyelte a lába elött, és így már nem tűnt annyira kínosnak hangosan gondolkozni, nem mintha a gyík bármit is értett volna, de legalább kitartó társaság volt -Thalior azért titkolózik, mert fáj elmondania mindent, ami vele kapcsolatos, miután nincs családja. Ez eddig tiszta, akkor vajon mi a Thorért érdekel, hogy mit csinál, amikor egész nap odavan, és éppen csak, hogy a kiképzésre odaér? -tette föl az ominózus kérdést, és a lehető legkomolyabb tekintettel az értetlen kis gyíkocska szemeibe nézett, aki erre rémülten elbújt, ezért Astrid kénytelen volt folytatni -Hiszen alig ismerem… lehet, hogy emiatt vagyok kíváncsi? -gondolkozott egy két percig ezen, latolgatva elég indok-e ez arra, hogy érdekelje őt Astrid Hoffersont, akit eddig a sárkánytréningen kívül nem érdekelte az égvilágon senki más. Nem -gondolta -ez nem lehet elegendő, nem teljesen, ez csak egy része az egyenletnek -folytatta magában, mire a csöndet kihasználva újra előkúszott a gyíkocska, és kíváncsi szemeit a gondterhelt aranyszőke hajú leányzóra emelte -istenek, már úgy beszélek, mint az apám -szörnyülködött el magán, ugyanakkor egy apró pillanat erejéig elmosolyodott -tényleg, lehet, hogy ugyanazért érdekel engem is, mint az apámat, de tényleg őt miért érdekli vajon? Szuper, sokkal előrébb vagyok. -megforgatta szemeit, és újra hangosan kezdte, amire a pikkelyes hallgatóság megmoccant, de most nem futott el, csak felkészült az esetlegesen szükséges menekülésre –

- És Hablaty? Hmm… Vajon mit láthatott, amitől nem hisz Bélhangosnak? Mit láthatott amiért kételkedik abban, hogy a sárkányok csakis ölni akarnak? Vagy csak simán Hablaty? Tényleg csak ez lenne? Tényleg ügyefogyott, ahogy mondják? De akkor a kiképzés előtt miért akart annyira sárkányt ölni? Miért gyűlölte ő is őket, ha most meg nem hiszi el azt az egyszerű tényt, hogy ezek vérengző bestiák? -mert azelőtt Hablaty sokat próbálkozott bekerülni a sárkányölők közé, különböző szerkezeteken gondolkozott, amivel erő nélkül is tudott volna végezni a bestiákkal, viszont ezek mindig galibával zárultak. Most viszont szinte alig látni a faluban, ahogy Astrid jobban belegondolt, ahogy Thaliort sem -tette hozzá magának, majd újra a gyíkhoz fordult -Tényleg, milyen ez már? Idejön, tök lelkesen bejelenti, hogy letelepedik, beiratkozik a kiképzésre azért, hogy beilleszkedjen, aztán azon kívül nem látni egész nap sehol. Még az ebédet is kihagyja -jutott eszébe a tegnapi történet, és, hogy titkon mennyire hiányolta a fiút. Mert olyan szívesen hallgatta, ahogy az az apjával beszélt mindenféle témát, ami neki még csak nem is nagyon jutottak volna eszébe. És ezzel visszakanyarodtunk az első kérdéshez -gondolta egy szomorkás sóhajtás mellett. Hirtelen azonban fölkapta a fejét és csillogó szemekkel fennhangon folytatta, mire lelkes hallgatósága újra fedezékbe rohant, de ez már nem érdekelte különösebben,

- Mi van ha a kettő összefügg? -várt egy néhány pillanatot mintha választ várna, ami természetesen nem érkezett, majd folytatta -Mármint hogyha megtudom, mi a Thort csinál az a kettő srác, akkor megtudom miért érdekel Thalior -mert ezt volt a tökéletes kifejezés, érdekel, ez teljesen semleges, és célratörő. Majd felpattant, felkapta fejszéjét, lenézett a gyíkhoz -kösz a figyelmet -majd megrázta a fejét mint a ki transzból akarna felébredni és magában folytatta -mi az istent művelek, egy gyíkhoz beszélek, viszont ebben a pillanatban a fejében a gyíkból egy sárkány nőtt és hirtelen újra elfogta a kétely, az a kétely ami előző este magával ragadta Hablaty kétkedését látván. Gondolatok ezrei ostromolták már a fejét, de ő céltudatosan megindult egy dologra fókuszálva, hogyan találja ki mit csinálnak Thaliorék.

A terv amit kiötlött egyszerűnek tűnt, követni Thaliort, és Hablatyot a legtöbb helyre ahová mennek. Azonban volt egy kis probléma. Astridnak megvolt már a maga nem kis tekintélye a vele egykorúak között, és azt nem igazán szerette volna elveszíteni, viszont az, hogy elkezdi hajkurászni Hablatyot és bárkit, aki vele lóg, ugye jelen esetben Thaliort, egyenlő lenne az eddig megszerzett jóhíre tengerbe dobásával. Ebbe belegondolva felnézett az égre, mintha onnan várna bármilyen jellegű tanácsot, mert már fogalma sem volt mit tegyen, mi a fontosabb számára, a barátai előtti jóhíre, akiket a legtöbbször a fenébe sem kívánt, mégis nagyobb Hibbanti családok leszármazottai voltak, vagy kideríteni, hogy mit csinál az egyre érdekesebbé váló déli jövevény és a hibbanti kovácsinas. Gondolataiból a Nap szemeibe sütő sugarai rágatták vissza, ami annyit jelentett, hogy már olyan magasan száll az említett égitest, hogy lassan delelőjére ér, ezért Astrid jobbnak látta ezt az egészet később végig gondolni, és hazafelé venni az irányt.

Otthon, amikor belépett csak az apját látta az asztal mellett, az anyja gondolta elment bevásárolni a falu kis piacán, az öccsei pedig valószínűleg valamerre a faluban játszadoztak. Már félúton volt a szobája felé, amikor is egy gondolat megtorpantatta. Az apjára nézett aki valami könyvet olvasott Thor tudja miről. Gondolkozott egy percig, hogy megzavarja-e, hogy az ő ügye most fontosabb-e, mint az a poros iromány a férfi kezeiben. Végül arra jutott, hogy ha a mű az előbbre való, akkor az apja majd úgy is leinti, de kételkedett benne, hogy ilyen bármikor is történhetne.

- Öhmm… Apa?

- Igen? -fordult felé kerekesszékestül a férfi

- Csak egy kérdést szeretnék, ha szabad -folytatta udvariasan, mire egy széles mosollyal érkezett is a válasz –

- Persze, tudod, hogy bármikor!

- Ühüm, szóvaal, csak az lenne, hogy te eddig mit tudsz Thaliorról? -tette föl, kissé hadarva magát a kérdést, mintha mindenképpen elkéne mondania egy levegővel,

- Hmm… nem sokat, de az egyszer biztos, hogy nem egy hülye gyerek, mondhatni fegyverként is használhatja az eszét, de ezt csak sejtem az eddigi beszélgetéseinkből. Ezen felül sok érdemlegeset nem tudok róla, de ezt amúgy miért kérdezed tőlem, miért nem beszélsz inkább vele, és tudod meg magad? -a kérdésre a lány kicsit lehorgasztotta a fejét, az apjának igaza volt, nem tőle kéne ezeket a dolgokat megtudni, mégsem szeretett volna a fiú után rohangálni, hülyét csinálva magából ezzel az egész banda előtt. Végül úgy döntött hogy, félig meddig az igazságot válaszolja:

- Csaak azért, mert nem igazán találom meg, tegnap is alig tudtam vele beszélni, egész nap az erdőben volt és ma is eltűnt -horgasztotta le egy kicsit a fejét, hogy hitelesebbnek tűnjön ál indoka, de az apját nem tudta ennyivel átverni. Ugyanakkor a férfi nem mondta ki, hogy rájött az indok sántaságára, hanem inkább folytatta a kérdezősködést –

- Akkor miért nem keresed meg?

- Mert az erdő nagy, és így, mintha egy tűt keresnék a szénakazalban -vágott rá valami gyors kifogást, majd próbálta lezárni a már számára túlságosan „fenyegető" beszélgetést -elmegyek aludni, pihennem kell még egy kicsit a kiképzés előtt, szóljatok, ha kell bármi segítség. -jelentette ki határozottan, majd folytatta útját a szobája fele, ellenben apja még utoljára utána szólt:

- Egyébként, amikor elment, Thalior kérdezte hol vagy. -tette hozzá semlegesen, mintha nem látná jelentőségét a gesztusnak.

Astrid erre nem válaszolt, csak elgondolkozott, hogy a fiú vajon mit akarhatott tőle, és végtére is eltökélte, hogy ha esik ha szakad összehoz vele egy beszélgetést, és valahogy, valamilyen titkos úton kideríti, hogy mit titkol el, és ezzel bevágta magát az ágyába és nyomban álomba merült.