Hablaty először nem tudta mit szóljon. Egy pár másodpercnyi döbbent csend után viszont elmosolyodott és ennyit mondott:

- Ki tudja, így akár élve is megúszom a farok tesztrepüléseit. -a végére már, Thaliorral egyetemben, fülig ért a szája. Jó ideje nem érzett ilyet emberek között, boldogság, az érzés, hogy törődnek vele, többet kapott az utóbbi két napban ebből Fogatlantól, mint az utóbbi pár évben a tulajdon apjától. Boldog gondolataiból az immáron sárkányáról leszállt fiú szavai rángatták vissza a kőkemény reális talajra –

- Nos, akkor, hogy állunk? -kérdezte kíváncsian a bőrből és fémből készült pótfarokra szegezve szemeit Thalior.

- Hát, a szerkezet egész jól működik, de nem elég biztonságos, és… -ezzel belekezdett a farok rövid történetének, hosszas elmesélésébe, amit Thalior igen érdekesnek tarott. Belegondolt mennyire félreismerték a faluban ezt a fiút, ugyanis amit kitalált zseniális volt. A vége fele, már egy egész kötélrendszerről beszélt, amit Fogatlan oldalán akart végig vezetni, majd a nyereghez erősítve a lábával irányítani –

- De hisz ez zseniális -ismerte el a déli lovas, amikor Hablaty végül befejezte mondandóját -akkor már csak ezt meg kell tervezned és kivitelezni, nem?

- Igen, de a fejemben már megvan nagyjából, már csak le kell rajzolnom, és utána megcsinálni.

- Akkor mire várunk? -a kérdésre Hablaty felhúzta szemöldökét

- Szerinted nem kéne várni, amíg leszáll az éj? Nem lenne túl előnyös, ha észre vennének.

- Ugyan már, a kiképzés csak délután lesz, addig a felnőttek Bélhangost hallgatják a Nagy csarnokban, a banda, vagy, hogy a ménkűbe hívjátok pedig meg sem közelíti a kovácsműhelyt, hiszen ott fenn áll a veszélye, hogy dolgozni kéne. -látszott, hogy az ifjú viking mélyen elgondolkozik, nem akart kockáztatni, de Thalior mondott valamit.

- Hát, lehet, hogy életem legnagyobb hülyeségét követem el, de próbáljuk meg. Most megcsináljuk, és a kiképzés után kipróbáljuk.

- Rendben. -és ezzel el is indultak a kicsinyke falu felé, ahol kb. egy órás munka után, ha nem is tökéletes, de kész volt a farok-rendszer. És igencsak jól nézett ki -ismerte el magában Thalior, majd Hablatyhoz fordult –

- Nem kéne ezt levinni az erdőbe? -a fiú csak bólintott, és elkezdte betuszkolni az egészet, egy méretes kosárba. Az ajtóban megtorpant és hátranézett a déli fiúra, aki nem igazán úgy nézett ki mintha jönni akarna.

- Nem jössz? -kérdezte végül

- Ha nem szükséges feltétlenül, akkor nem. Nem szeretném kihagyni az ebédet ma is, de nyugi a kiképzés után ott leszek segíteni, most csak rejtsd el lent a barlangba. -a fiú erre is csak bólintott, mint aki a választ kielégítőnek találta, majd kiment a műhelyből. Thalior még szétnézett, hogy nem hagytak-e semmi feltűnőt elöl, de miután csak a tervrajzok maradtak ott, azok is letakarva, ő is elhagyta a házat, és hazafele vette az irányt.

Az ebéd közepénél járhattak, amikor nyílt az ajtó és Astrid lépett be rajta.

- Bocsássatok meg, hogy elkéstem, csak edzettem és nem tűnt föl az idő múlása.

- Semmi baj, volt egyszer, hogy én edzés közben még azt sem vettem észre, hogy leszállt az éjszaka -legyintett mosolyogva a családfő. Ugyanakkor Thalior, nem is értette, de valamiért nem hitt a lánynak. Ahogy elnézte evés közben, mintha fejben nem is ott lett volna, szinte hallotta a fogaskerekeket a fejében zakatolni, mégsem mondott semmit az egész étkezés alatt. Hirtelen furcsa, rossz előérzet kezdte a déli fiú gondolatait gonoszul csiklandozni, és megfogalmazódott egy kérdés magában: Mi van, ha tud a sárkányokról? -amint elképzelte Astridot állataik közelében olyan rémület ült ki az arcára, hogy már nem tudta elrejteni, így egy pillanat erejéig láthatták volna az asztal körül, ha nem Halkon történeteire figyeltek volna. Ugyanakkor Thaliornak volt egy olyan érzése, hogy Astrid meglátta, ugyanis amikor a lányra nézett az hirtelen elrántotta a fejét.

Egy szót nem szóltak egymáshoz, amikor készülődtek közös kis szobájukban a kiképzésre, és a feszültség akkor sem akart csökkeni, amikor már elérték a szakadék fölött átívelő hidat, majd az arénát. Thalior látta már a lányt titokzatosnak, bezárkózottnak, de furcsállta, hogy ilyen távolságtartó. A déli fiú már-már megijedt, hogy mondott volna valamit, amivel megsértette a lányt, de mielőtt kérdezhetett volna elérték az arénát, ahonnan Bélhangos lelkesen köszöntötte az ifjakat.

- Gyertek, gyertek! Ma már egy kicsit nehezebb feladatot adok nektek. -ismertette a helyzetet, és bár páran felsóhajtottak kitörő jókedvvel fojttatta. -A mai nap egy igazán gyors, és szemfüles sárkánnyal kell szembenéznetek. Ezek a bestiák közül talán ez mondható a legveszélyesebbnek, olykor még a szörnyen nagy rémséggel is felveszi a harcot.

- Sikló lesz, biztos az lesz -suttogta Thalior mellett rémülettel telt hangon Halvér

- Az izgalmas ebben a sárkányban, hogy bár a tüzét a legforróbbnak tarják mégsem az az egyetlen fegyvere. A farkából méreggel telt tüskéket lő, amik könnyedén végezhetnek egy kifejlett jakkal is csupán percek leforgása alatt, és ellenméreg nincs rá. -Thlaior erre csak felhúzta a szemöldökét, majd végig nézett a társaságon, akik arcára már teljesen ki ült a rémület, ugyanakkor ő Astridot kereste, kíváncsi volt változott-e a lány az érkezésük, óta. Csalódnia kellett, az ifjú viking lelkesebb volt, mint amikor jöttek, de még mindig olyan volt, mint aki nincs teljesen velük lélekben. – Mint láthatjátok -folytatta a tanár -felhúztunk a mai órára egy egész labirintust. Most majd ezt kell kihasználnotok, kerüljetek a vak foltjába, megjegyzem minden sárkánynak van ilyen, ha ez sikerül, könnyedén végezhettek vele, de most a feladat csak annyi, hogy ijesszétek meg eléggé, hogy visszamenjen a ketrecébe.

- Me-meg lehet ijeszteni egy sá-sárkányt? -érkezett a kérdés Halvértől, aki már az ájulás határán volt, nem mintha ezt Bélhangos egy pillantra is észre vette volna.

- Nem, de ez egy ideje ketrecben van, és arról tudja, hogy biztonságos, ezért, ha egy kicsit is sikerül rémisztőnek lennettek, akkor visszamegy.

Látszott, hogy érkezett volna még kérdés kissé testes fiútól, de Bélhangos kinyitva az imént említett ketrecet belefagyasztotta, nem csak a szót, de a lélegzetet is. Mindenki beszaladt a labirintusba megfelelő búvóhelyet keresve. Thalior egy kanyargós rész végén bújt el, mert onnan a sarokról könnyedén belátott egy igen hosszú egyenest, és a kanyarok felé könnyen menekülhetett. Percekig nem történt semmi, majd a fiútól délre egy hangos ordítás után Bélhangos kirendelte Halvért a pályáról, kis idő elteltével az ikreket is, és miután egyik incidens sem Thalior közelében történt, már azon gondolkozott jobb lenne tovább állnia, amikor az egyenes végén észrevehetővé vált három alak, Takonypóc, Hablaty, és Astrid. Az első kettő fülét, farkát behúzva futott a déli fiú búvóhelye felé, míg Astrid szépen lassan hátrált figyelve az egyenes bejáratát. Mit csinál ez a lány -gondolta idegesen a fiú, ugyanis az egyenesnek volt egy oldalbejárata is, és ha a sárkány azon jön be Astridnak vége. Nem akarta bántani a sárkányt, de a viking leányzót meg valamiért meg akarta védeni, ezért óvatosan előrántott karddal elkezdett guggolva lopakodni előrefele, hogy ha a bestia hátba akarja támadni Astridot közbe tudjon lépni. Minden úgy volt, ahogy azt Thalior gondolta. A sárkány hangtalan léptekkel az oldalsó bejáraton a lány hátába került és tüskéit szegezve készült a lövésre, amikor is a déli fiú fölordított, hogy:

- Astrid vigyázz! -ez pont elég volt, arra, hogy a sárkány ijedten a fiú felé forduljon és célzás nélkül kilője rá tüskéit, amik elől sikeresen félreugrott egy tigrisbukfenccel Thalior, majd a rémült bestia fellökte a meglepett vikinglányt, és ezután továbbfutott az arénában.

A fiú gyorsan odafutott a szőke harcoshoz, és segítően nyújtotta kezét, ha elfogadja a segítségemet nem haragszik rám csak rossz napja van -gondolta, valamiért kezdte érdekelni, hogy mit gondol róla a lány, de ezt az érzést vagy gondolatot inkább hanyagolta, mondván túl sok dolga van. Egy gyors mozdulattal, elkapva Thalior kezét, fölhúzta magát Astrid, majd csak ennyit mondott:

- Kösz, de menjünk. -majd ezzel a sárkány után iramodott, ahogy Thalior pedig a lány után. Se perc alatt kiértek a labirintusból követve a bestia nyomát, vagy inkább a pusztítást, amit okozott. Amint kiértek egy kisebb térre, ahol a banda döbbenten, földbegyökerezett lábakkal nézte Hablatyot, és az előtte fekvő sárkányt nekik is leesett az álluk, Thaliornak éppen csak egy futó pillanatra, mert gyorsan összerakta történetet. Földön fekvő, önfeledten hörgő sárkány: Hablaty hozott egy kis sárkányfüvet, már ahogy az ifjú kovácslegény hívta azt a fura fűfélét. Egy kicsit hihetetlen volt, így is, hogy a kis Hablaty megálljt tudott parancsolni egy dühöngő bestiának. Valószínűleg mindenki, még Bélhangos is, talán inkább ő a legjobban, várt valamit Hablatytól, valami magyarázatot, aki ugyanakkor csak annyit nyögött ki nagy nehezen, hogy –

- Akkor… öhm … végeztünk, csak mert … lenne e-egy kis dolgom? -dadogta és közbe mutogatott a kijárat fele, ezért Thalior szép lassan kihasználva a döbbent csendet, és legfőképpen, hogy mindenki Hablatyra nézett, kilopakodott az arénából, és a híd túloldalán várt a kovács fiúra, aki pillanatokon belül meg is jelent, és továbbfutott immáron a déli harcossal az oldalán.

Az első repülés nem ment zökkenőmentesen, de egy kis idő után Hablaty gyorsan belerázódott a pótfarok használatába, és egy pár óra gyakorlás után már úgy mentek, mintha egy lény lettek volna. Egy apró sziget szikla peremén ücsörögtek, és tárgyalták a repülés technikai hibáit, amikor pár rettenetes rém szállt le mellettük. Először föl sem figyeltek, csak miután az egyik kihívta Fogatlant egy párbajra, hogy szerezhessen egy halat a nagyobbik sárkány vacsorájából, ugyanakkor az egy, a rém nyitott szájába irányzott lövéssel hatástalanította. Majd a kis bestia Hablatyhoz kúszott, aki elkezdte cirógatni, és annyit suttogott, hogy –

- Minden, amit tudunk rólatok… téves -ennek hallatán Thalior fejébe kúszott a gondolat, az eredeti terv, hogy a vikingeknek megmutatni a sárkányok igazi arcát. Gondolkodott egy ideig, hogy a fiút beavassa-e, de végül úgy döntött minél több szövetségese lesz az ügyben annál könnyeben megy majd.

- Hablaty?

- Hm?

- Szerinted meg tudnánk változtatni az emberek gondolkodását a sárkányokról?

- Nem tudom. Nem hiszem. Gondolja csak bele, 300 éve harcolnak már sárkányokkal.

- Hát, egy viking már megváltozott. -folytatta lelkesebben, de Hablaty csak megrázta a fejét

- Én sosem voltam olyan, mint ők, a portyákat egy rakás alakalommal elrontottam, mert próbáltam segíteni nekik. Szóval engem ne nagyon számíts bele.

- És te nem is szeretnél próbálkozni gondolom. -jelentette ki kissé szomorkásan, és a kellő hatást el is érte.

- Most viccelsz? – a hirtelen hangemelésre a kis rém fölkapta fejét a viking keze alól – el sem tudom képzelni mekkora lenne, ha a vikingek sárkányháton repülnének, csupán… nem tudom elképzelni, hogy ez lehetséges lenne.

- Hát, ha nem próbáljuk meg nem is tudjuk meg - vetette ellen,

- Mhm… Egyébként te, hogy tervezted.

- Nem tudom, pontos tervem nincs. Ugyanakkor talán a legsikeresebbek úgy lehetnénk, ha fokozatosan győznénk meg az embereket, és ha már van elég támogatásunk, akkor vetnénk föl. -erre csönd állt be egy percre, látszott, hogy meggondolja az ötletet rendesen Hablaty.

- Nem is tudom -kezdte, majd egy nagy levegővétel után -talán még így működhetne is. De kiket kéne beavatni?

Az a baj, hogy nem ismerem még eléggé a falut, de kezdetnek, mindenképp olyanokat gondolnék, akiknek megvan az eszük, ahhoz, hogy egyáltalán elgondolkozzanak a felvetésünkön. Tudom is én, mondjuk Halvér, vagy Astrid?

- Halvér? Igen ő talán rávehető lenne, de Astrid? – itt nevetett egyet a kovácslegény, mire Thalior –

- Miért? Szerinted nem?

- Ugyan már, Astrid? A lány, aki a sárkányölésért él? Éjt nappallá téve is gyakorol, kétlem, hogy kér fejszecsapás közben lenne ideje gondolkodni.

- Szerintem ugyanannyira félre ismeri a falu őt, mint téged – mondta kissé idegesen a déli fiú, látszott, hogy nem tetszett neki, hogy kinevették az ötletét. – ugye én náluk lakok most, és hát beszéltem pár szót az apjával. Astrid csak azért harcol ennyire, mert meg akarja bosszulni az apját, legalábbis Halkon ezt mondta. És beszéltem már Astriddal párszor, és nagyon is úgy látszott két fejsze dobás között gondolkodik, ha szükségét érzi.

- Ha te mondod. Váárj csak, te belezúgtál Astrid Hoffersonba? – kérdezte egy sokat sejtető vigyorral

- Nem, igen, nem tudom. -dadogta a hirtelen témaváltásra Thalior – nem tudom pontosan mit érzek, de lehet. Ugyanakkor lehet, hogy nem a lelki világomat tárgyaljuk, hanem hogy megváltoztatjuk a falu gondolkodását vagy nem?

- Ja igen, a terv… Legyen hát.

- Akkor benne vagy?

- Teljesen, de tudod mit, próbáljuk meg akkor Astridot először.

- Tessék? Hogyhogy?

- Hát, ha egy kicsit is igazad van, és a mi oldalunkra tudjuk állítani, akkor már nyertünk.

- Miért is?

- Mert akkor az egyik legelhatározottabb sárkányharcos velünk lesz, érted, mint egy példa, hogy semmi sem lehetetlen.

- Jogos.

- Akkor majd próbálj meg beszélni vele, végülis úgy a legegyszerűbb.

- Megnézem majd mit tehetek. – jegyezte fel magának fejben: puhítgatni Astridot,

- Elvégre te vagy belezúgva. – tette hozzá immáron nevetve a kovácsfiú, mire Thalior csak megforgatta szemeit, és elmosolyodott. A terv készen állt végre, már csak meg kellett valósítani. Meg természetesen -tette hozzá magában a déli fiú- fohászkodni a csillagokhoz, hogy minden működjön.