Miközben a gyerekek csendben várakoztak odakint, arra lettek figyelmesek, hogy Jessica és Justin vitatkozva közeledik feléjük. Justin próbálta jobb belátásra bírni a lányt, aki eldöntötte, hogy nem marad tovább a kórházban, inkább hazamegy.
A fiú azt mondta, ő nem tart vele, bent marad megvárni, hátha megtudnak valamit Winston műtétével kapcsolatban. Ezen a döntésen a lány még jobban felhúzta magát.
A többiek azt gondolták, Jessica talán le fog nyugodni, ha látja Alex-et és beszél vele. Ők nem tudták, micsoda parázs vita folyt, pár perccel korábban közöttük, ezért nem értették a tőle látott heves reakciót.
Látva a lány labilis állapotát, Ani a barátnőjével tartott, hogy valaki legyen mellette, nehogy valami meggondolatlanságot tegyen. Miután a két lány kiviharzott a kórházból, Justin elmagyarázta mi is történt Alex és Jessica közt.
A többiek döbbenten hallgatták végig, amit barátjuk mondott nekik. Nem hittek a fülüknek, egyszerűen nem értették, hogy ha Jessica még így is gondolja a dolgokat, hogy vághatja ezt Alex fejéhez, a jelenlegi helyzetben.
Igaz, abban az egész csapat egyet értett Justin-nal, hogy a fiúnak meg kell majd beszélnie velük a dolgot. De amíg Winston nem ébred fel, valójában nincs mit megbeszélni.
Mialatt barátai a korábbi események hatása alá kerültek és ha lehetséges egyáltalán, még nagyobb csendben várták a fejleményeket, Alex kórtermében megjelent a Winston operációját végző sebész.
Minden szempár rászegeződött és lélegzet-visszafojtva várták, mit fog mondani, ugyanis a testbeszédéből semmire nem tudtak következtetni.
„Winston Williamst a kórházba érkezés után koponya CT-re vitték, amely megállapította, hogy úgynevezett szubdurális, vagy más néven koponyaűri vérzése alakult ki, amely azonnali beavatkozást igényel. Ebben az esetben az agya külső részét ellátó vérerek elszakadhatnak.
A koponya nem tud tágulni, emiatt a felgyülemlő vérmennyiség nyomja a páciens agyát és ez végzetes kimenetelű lehet. A műtét során felnyitottuk Winston koponyáját és a kemény agyhártyát, ezután sikerült elállítani a vérzést.
Ezt követően összevarrtuk az agyhártyát és visszaillesztettük a koponyacsontot. Szerencsére minden komplikáció nélkül zajlott. Elsődlegesen tehát elmondható, hogy az operáció sikeres volt. Azonban, az agyműtétek esetében csak a beteg felébredése után látunk mindent reálisan." - folytatta.
„Ez hogy lehetséges?" - kérdezte Mrs. Standall.
„Amiatt vagyunk sajnos tehetetlen helyzetben, hogy nem tudjuk, hogy mi történt a műtét előtt, mennyire sérült meg időközben az agy, mely területeket érte nyomás, vagy elérte-e a mozgató kérget a kiszabaduló vér."
„És ez pontosan mit jelent az ő esetében?" - szólalt meg Alex.
„Előzetesen nem feltétlen jó ötlet latolgatni a lehetséges kimeneteleket. Mindenkinél eltérő komplikációk mutatkozhatnak, ha egyáltalán jelentkeznek az adott betegnél."
„De mégis mik lehetnek ezek?" - erősködött Alex.
„A kognitív, a pszichomotorikus és a kommunikatív képességek mindegyikére hatással lehet az agy ilyen szintű sérülése. Konkrét példákkal illusztrálva a beszéd, az írás, az olvasás, a mozgáskoordináció, az érzelem, vagy éppen az emlékek is azok közé tartozhatnak, amelyek érintettek lehetnek.
De ismételten mondanám, hogy ezek a szélsőséges esetek. Addig semmiképp nem érdemes ezekre gondolni, amíg a beteg fel nem ébred."
„Már ha felébred egyáltalán? Igaz doktor úr?" – tette fel kissé támadó hangnemben kérdését Alex.
„Igen, sajnos ez is egy lehetőség." – felelte az orvos.
„Méghogy lehetőség?" – kérdezte dühösen a fiú.
„Köszönjük doktor úr!" - igyekezett lezárni a beszélgetést Alex édesanyja, mivel érezte fián a haragot is, az elkeseredettség mellett. Miután az orvos elhagyta a kórtermet, senki nem akart megszólalni. Azok a lehetséges kimenetelek, amiket az orvos elmondott, mindenkit elborzasztottak.
Hogy esetleg újra meg kell tanulnia járni, beszélni, vagy éppen nem fog emlékezni, mind szörnyű opciók voltak, de leginkább attól a gondolattól rettegtek, hogy Winston kómába kerül és nem ébred fel.
Alex, miután az orvos távozott, az oldalára fordult, nem szólt egy szót sem, nem akart semmit mondani, nem akart semmire sem gondolni, vagy érezni. Talán soha életében nem félt ennyire.
Édesanyja vele maradt, az apja pedig kiment a váróterembe, ahol a gyerekek egyre türelmetlenebbül várták a híreket. Korábban megegyeztek abban, hogy ma a látogatási idő végéig maradnak. Aztán, ha vannak fejlemények, akkor azok tükrében megbeszélik a továbbiakat.
Amikor meglátták Mr. Standallt, mind felálltak és közrefogták. Az apa megtörten elmesélte, amiről a sebész tájékoztatta őket.
Eddig is tudták, hogy nagyon komoly következményei lehetnek a fejsérülésnek, de most Alex apjától is hallva kezdték csak igazán felfogni a dolgot. Eddig ezek mind olyan távolinak tűntek. Bele sem gondoltak, hogy ez akár a valóság is lehet.
Tyler szólalt meg először. „Alex hogy van, hogy fogadta a hírt?"
„Nagyon rosszul. Nem mondott egy szót sem, csak elfordult és fekszik az ágyban, mintha önmaga árnyéka lenne." - felelte összetörten az apa.
„És Mr. Standall, arról mondtak valamit, hogy mikor kellene felébrednie Winston-nak? Mármint rendes körülmények közt?" - érdeklődött Clay.
„Nem igazán tudták megmondani. Átlagos műtétek esetében akár már 1 órán belül is ébredezhet a beteg. Viszont ez egy nagyon komoly beavatkozás volt, aminek következtében ez hosszabb idő is lehet.
„És ez mit jelent pontosan? Meddig nem kell aggódnunk?" – kérdezte Diego.
„A doktor elmagyarázta, hogy ha 6 órával a műtét után sem kel fel, onnantól nevezik kómának. Ha ez bekövetkezik, akkor minden Winston-on múlik, ugyanis ilyenkor nem tudni, hogy valaki csak kicsit, vagy sokkal később ébred fel, ha egyáltalán ez megtörténik."
Senki nem erre a válaszra várt. Abban bíztak, hogy talán jó hírekkel távozhatnak a kórházból. Megkérték az őrmestert, hogy amint bármilyen fejlemény van, jelezze Zach-nek és ő majd értesíti mindannyiójukat. Elbúcsúztak egymástól és Mr. Standall-től, majd hazamentek.
Aznap este mindenki sokáig forgolódott az ágyában. Aggódtak és azon tanakodtak, lesz-e még alkalmuk megismerni az igazi Winstont. Ebben a helyzetben bánták, hogy korábban (habár a körülmény nem volt erre ideális) nem próbálták meg. Most Alex miatt is adni akarnak neki egy esélyt.
Az viszont árnyékot vetett ezekre a gondolatokra, amit Jessica mondott. Azon töprengtek, vajon a lány félelmei beigazolódnak-e? Ha Alex úgy dönt, elmondja neki az igazat, vajon mit fog Winston reagálni, hogy aki miatt Montyt a csapat besározta és rákenték Bryce megölését, pont Alex volt.
Miután azonban Zach nem üzent nekik, jól tudták, hogy ez mit jelent. Lehet, hogy nem kell Alexnek meghoznia ezt a döntést. Vívódtak magukban az érzéseikkel. Bármennyire is féltek a lehetséges következményektől, azt nem akarták, hogy Winston meghaljon.
Hajnali fél kettőt mutatott az óra, de Alex még mindig ébren forgolódott az ágyában. Miután este 10 órakor már hivatalossá vált a tény, mely szerint Winston kómában van, képtelen volt elaludni.
Arra gondolt, hogy mi értelme, valószínűleg úgyis csak rémálmok gyötörnék. Most már több, mint 9 óra telt el a műtét vége óta. Innentől kezdve lehetetlen megmondani, mikor kel fel.
A szülei bent akartak maradni nála éjszakára, de azt mondta nekik, hogy ez nem szükséges, mert vele minden rendben van. Menjenek haza és próbálják kipihenni magukat, hiszen hosszú nap áll mögöttük is.
Mr. és Mrs. Standall valójában a lelki megrázkódtatás miatt aggódott, hiszen a fiuk olyan történésen van túl, ami bárki számára nehezen kezelhető lenne. Alex kérésének azonban eleget tettek és beleegyeztek abba, hogy csak holnap jöjjenek vissza, amikor már a bátyja is megérkezik.
Alex gondolatai csak úgy cikáztak a fejében és habár különböző érzésekkel voltak kapcsolatosak, egy dolog közös volt bennük: mind Winston-ról szólt.
Alexet leginkább a szakításuk körülményeinek emlékei üldözték. Nem hagyta nyugodni az az eset, amikor Clay elmondta neki, hogy Winston Monty-val volt Bryce halálakor. Ez akkor teljesen összezavarta, nem tudta, mi volt igaz a kapcsolatukból.
Annyira dühösnek és csalódottnak érezte magát, hogy esélyt sem adott a fiúnak megmagyarázni a dolgokat. Csak annyit mondott Winston-nak, hogy ez neki nem megy, de azt, hogy valójában miért is szakított vele, nem.
Hiszen, ha ezt megtette volna, tulajdonképpen beismeri, hogy tud és titkol valamit a gyilkossággal kapcsolatban.
Lehet, hogy tudat alatt azért sem akarta Winston-nal tisztázni a dolgokat, mert félt, hogy ha nem ilyen kíméletlen vele, a fiú megpróbálja visszahódítani és akkor nem lett volna elég erős ahhoz, hogy ne fogadja vissza.
Visszagondolva nagyon kegyetlen volt vele még akkor is, ha csak magát és a barátait védte ezzel. Nagyon félt attól, mit reagálna Winston, ha rájönne, tud valamit, sőt, még rosszabb…
Vajon akkor kiadott volna a rendőrségnek, hogy tisztára mossa Monty nevét? Ezen a kérdésen sokszor elmélkedett, igaz már jó ideje, hogy utoljára eszébe jutott.
Az, hogy Winston a szakításuktól függetlenül még mindig szereti és megmentette az életét úgy is, hogy nem tudta, ő is viszontszereti, felerősítették benne azokat az érzéseket, amik szerint akkor nem jól döntött.
De hiszen utólag mindig okosabb az ember. Akkor és ott ő csak a félelmet és a sértettséget érezte. Ostorozta most magát emiatt. Túl sok volt ez neki. Úgy érezte minden az ő hibája!
Mi lesz, ha nem kap egy második esélyt, hogy jóvá tegye a dolgokat? Ha nem mondhatja el Winston-nak, hogy szereti? Hisz rájött, míg jártak, soha nem mondta neki. Arra gondolt, hogy Winston nem akart nyomást gyakorolni rá, ezért várta, hogy ő mondja ki először, amikor tényleg úgy érzi…
Könnyek szöktek a szemébe. Nem akarta letörölni őket, csak hagyta, hogy végigfolyjanak az arcán. Amikor a párnájába fúrta a fejét és próbálta beleüvölteni a fájdalmát, egy kéz érintését érezte a vállán.
Az egyik éjszakás nővér, Miss Nevin volt, aki korábban az apjának segített és ő volt az is, aki behozta neki a vacsorát jó pár órával ezelőtt, amihez hozzá sem nyúlt.
Azt hitte esetleg a hangos sírását hallotta meg és emiatt ment be hozzá, de aztán megkapta a valódi választ, amire hosszú-hosszú órák óta várt. „Winston Williams, a 391-es kórteremből felébredt és a te nevedet ismételgette."
Alex alig akarta elhinni, hogy ez a valóság. Elsírta magát és könnyes szemmel kérdezte, hogy nem álmodik-e?
Nevin nővér elérzékenyült, hogy az általa hozott hír, ekkora érzelmeket váltott ki a fiúból és közelebb hajolva, Alex szemébe nézve azt felelte „Nem, nem álmodsz!"
„És bemehetek most hozzá?" - kérdezte csillogó szemekkel Alex.
„Igen, akár már azonnal indulhatunk is. Elkísérlek, rendben?"
„Rendben." – felelte beleegyezően és izgatottsággal a hangjában a fiú.
April átkarolta a még gyenge Alexet és együtt sétáltak a 391-es kórterem felé. Mivel az két emelettel feljebb volt és a kórház egy másik szárnyában, az oda vezető út percei óráknak tűntek.
A nővér látta rajta mennyire izgul, ezért megkérdezte, hogy szeretné-e tudni, mit mondott az orvos. „Persze!" – mondta izgatottan Alex.
„A protokoll szerint, ha egy beteg felébred a műtét után, főleg, ha ennyire kritikus állapotban volt, akkor az első dolog, hogy értesítjük az orvosát, aki elvégzi az ilyenkor szokásos vizsgálatokat: reflexvizsgálat, majd kérdéseket tesz fel a betegnek, hogy felmérje az elmeállapotát, valamint, hogy van-e emlékezetvesztése. Részleges, vagy maradandó."
„És Winston rendben van? Emlékszik?" – kérdezte falfehér arccal a fiú.
„Igen, rendben van. Emlékezett mindenre. A baleset körülményeire és az azt megelőző eseményekre is." – adta a megnyugtató választ a nővér. Alex egy hatalmasat sóhajtott.
Minden eshetőség miatt aggódott, de hogy Winston ne emlékezzen rá és arra, ami köztük volt? Ettől rettegett. Viszont ezeket a gondolatokat el is hessegetheti, hiszen a fiú ébren van és ők most épp hozzá tartanak. Ezt még mindig alig akarta elhinni.
„Ma délutánra beütemeztek egy agyi CT-t, ami szintén ilyenkor szokásos eljárás, hogy lássák a műtét teljes sikerrel járt-e. Illetve a mozgáskoordinációs vizsgálatokat is később végzik el, mert ilyenkor még az altatás miatt nem lenne objektív az eredmény." – fejezte be a tájékoztatást Miss Nevin.
„Köszönöm, hogy elmondta mindezt! Nagyra értékelem a segítségét!" – fejezte ki őszinte háláját Alex.
„Ez csak természetes." – mosolygott a fiúra a nővér.
Ahogy haladtak tovább, Alex ugyanazt érezte, mint amikor az iskolában kereste Winstont, azaz, hogy fogalma sincs, mit fog neki mondani. Alex elmélkedését Miss Nevin hangja törte meg, aki kedves hangon csak annyit mondott:
„Megérkeztünk."
/Ez a fejezet egy kicsit "lassabb" volt, főleg az előzőhöz képest, de remélem tetszett. Az orvosi részeknél segítségemre volt egy orvostan hallgató rokonom, így habár lehet sok a szakkifejezés, de nem légből kapott. Ezt fontosnak tartottam. Ha kérdésetek, véleményetek, esetleg ötletetek van a továbbiakkal kapcsolatban, írjátok meg nyugodtan! Ha tetszett, szavazzatok! A következő fejezetet igyekszem hamarabb feltölteni./