Az egyetem udvarán nagy nyüzsgés van, de Feliciano és Ludwig számára lehetetlen látni, hogy miért van egy rakás ember összetömörülve. A tömeg leghátuljáról próbálnak bekukucskálni, de csak egy női és egy férfi hangot hallanak. Valószínűleg veszekednek, de nem lehet hallani verekedés hangját, viszont olyan hang van, mintha valami fémet ütögetnének a kéz felületéhez. Cin tányér, vagy valami ilyesmi. Persze a tömeg sokszor túl kiabálja a témát, így reménytelen hangból megállapítani kik lehetnek a tömeg közepén. Feliciano egyszer csak elkezd felmászni a német hátára, aki teljesen fel van háborodva.

-Mégis mit csinálsz?!-közben próbálja egyensúlyát megtartani.

-Ha a nyakadba veszel, akkor én beláthatok, hogy kik vannak ott.-közben jobb kezével a tömeg felé mutat és egy hatalmas mosoly van arcán.

-Rendben.

~Nem változott semmit, de mégis.~

Ludwig segít az olasznak, aki meglepődik egy pillanatra, hogy milyen magaslatokra juthat így.

~Veeeeee, milyen erős, és milyen izmai vannak! Bárcsak nekem is lehetne.~

Kicsit elcsügged, viszont a német morgása megzavarja és benéz a tömeg közepére és ismét elmosolyodik. Pontosítok, elneveti magát.

-A bátyád egy nővel beszélget, aki egy serpenyőt ütöget a saját kezéhez. Talán a szakács oktató?

-Mit csinál?!-ezzel az élő totemoszlop elindul és átfurakszik a tömegen. Mikor beérnek Ludwig leteszi Feliciano-t a földre és testvérével kezd el kiabálni.-Miért zaklatod már megint Erzsit?-közben a 2 veszekedő közé áll és bátyja fölé magasodik.

~Milyen magas! Félek tőle!~

Feliciano kicsit megremeg, de ott marad.

~Nem, most nem futhatsz el!~

És könnyeit visszafogva áll ott remegő lábakkal. Fejét lehajtja és pár könnycseppet elmorzsol. Mikor ezt a fiatalabbik német észre veszi kicsit lejjebb veszi a hangerőt.

-Miért van az, hogy én jóval komolyabb és nyugodtabb vagyok, mint te?

-Ezt már sokszor, túl sokszor beszéltük meg és úgy gondolom, most nem alkalmas erről beszélni.-Gilbert az olasz felé billenti picit fejét és után ismét öcsiére néz. A tömeg lassan feloszlik, csak a németek, az olasz és a magyar marad ott. Csöndben. Kissé kínos, ezért Gilbert igyekszik megtörni a kínos csendet.-Sajnálom, csak é...

-Ugyan, nem baj Gilbert, nekem kellett volna jo...

-De mint férfi kötelességem bocsánatot kérni, és ha elfogadod, akkor megint bebizonyosodik, hogy mekkora egy király vagyok. Kesesesesesesese!-közben kezeit a derekára teszi és nevet.

-Arrrrgghhhhh! Már megint csak a kis önös céljaidra gondolsz...-közben arrébb löki Ludwig-ot és a serpenyővel kezd el hadonászni a német fejénél, aki próbál minden ütést hárítani.-Semmit se változtál! Ez olyan, mint Szilé...-a fiatalabbik német beáll közéjük, majd Feliciano-ra néz, aki még mindig nagyon fél.

-Én úgy gondolom, hogy ezt a beszélgetést ne egy közhelyen folytassátok, mert nem kéne mindenkinek hallania.-az olasz egyből felnéz és nem könnyezik tovább.

~Nem értem, mintha a lelkem sírna igazán valamiért, de miért? Mintha kitéptek volna belőlem egy darabot.~

Ha csak egy pillanatra is, de egy vörösfonál jelenik meg, de mindenki hírtelen a bejárat felé néz, ahol meglátnak egy diákot, aki fut. Fekete haja kicsit belelóg a szemébe és inge fel van csúszva egy picurit.

-Ez Kiku!-az olasz a majdnem hogy csukott szemeivel legjobban hunyorog, ami azért kicsit már lehetetlennek is tűnik és integet barátjának. A japán lassan odaér a csoporthoz és megáll pontosan Ludwig elött.

-Hello Ludwig, örvendek, hogy látlak.

-Az öröm kölcsönös.-mindketten mélyen meghajolnak egymás elött, a pici olasz meg csak néz.

-Ti ismeritek egymást?

-Igen...már elég...régóta.-Kiku kissé idegesnek tűnik, de Erzsébet közbe szól.

-Már csak 8 perc a becsengetésig, ha nem akartok elkésni, akkor jobb ha most indultok meg. Kiku, Feliciano,-a fiúk felé fordul és magával rántja a kettőt-ha jól sejtem velem lesztek most.-miközben halad előre szélesen mosolyog és a német számára már nem igen érthető.

-Ezek...soha nem változnak.-kicsit elpirul, de egy igen idegesítő nevetés megszakítja nyugalmát.

-Kesesese! Tudtam, hogy bejön neked.

-Bruder, valótlanságokat mondasz. Én csak minél előbb szeretném visszakapni, ennyi az egész.-közben elindul az egyetem hátsó részébe és próbálja Gilbert-et figyelmen kívül hagyni.

A szakácsok főépülete. Modernebb, mint a többi, valószínűleg később is épült. Az ablakai nem nagyok, viszont néhányan van pár minta ami különböző mítosz szereplőket ábrázol.

~Veeee, milyen ijesztő az az egyik!~

Egy 2. emeleti ablakra néz, ami egy kék-fehér bohóc ruhás szörnyet ábrázol, akinek állati fülei és hosszú haja van.

-Mi nézel Feliciano-san?

-Van az egyik ablakon egy szörny, ő ki?

-Reve? Ő egy Álomkaszás. Valóra váltja mindenki álmát.

-Akkor ő jó.-a pici olasz megkönnyebbül és mosolyogva megy tovább a tanárnő mögött.

-Nem igazán. Ha túl sokáig maradsz bent az állom világban, akkor megszűnsz létezni.

-Jaj, mamma mia. De ez csak mítosz!

-Emiatt a mítosz miatt majdnem országok tűntek el.-Kiku hírtelen Feliciano felé fordul és szemeivel mélyen belenéz az olasz szemeibe.

-Ne ijessz rá! Nem történt végül semmi, nem?-a nő rámosolyog a két diákra és kinyitja előttük az ajtót.

~Ez a magyar bella igen kedves. Bárcsak többet lehetnék vele!~

-Veeeee, Erzsi, lennél a pótnővérkém? Olyan aranyos vagy meg szép is. Megtanítalak olaszul is!

-Ez egy csábító ajánlat, de már így is rengeteg féltesóm van.-a pici olasz kicsit elszomorodik, de a tanárnő hamar helyre hozza hibáját.-De ha van időd, akkor átjöhetsz hozzám egy vacsorára.

-Nem! Ön jöjjön el hozzánk! Úgyis már rég volt vendég Roderich bácsinál.-a magyar kicsit meghökken, majd eláll az ajtóból és befelé mutat.

-Szerintem menjünk, mivel mindjárt csöngetés.-ezzel végre bemennek és elkezdődik egy újabb tanítási nap.

Az ebédszünetben nem mindenki azzal tölti az időt, amivel kellene, viszont az olasz tudjuk jól, hogy mit csinál. Az otthonról elhozott spagettit eszi mellette pedig Lukas, aki ezelőtt volt orvosnál. Van egy kis láza, de úgy döntött, hogy bejön a maradék órára. Nála rántott hal van és valami sajt féle is. Nem beszél igen és csak eszi a tengeri állatot. Feliciano nem bírja sokáig a csendet és párbeszédet kezdeményez.

-Lukas, mégis miért jöttél be, ha mégis beteg vagy?

-Már mondtam...csak pár óra van.-még mindig a kajáját nézi, de egyre lassabban eszik.

-Biztos van valami oka...talán otthon történt valami.

-Ki tudja...-a dobozt ráteszi az asztalra, ahol ülnek egymással szemben és fejét is ráhajtja a bútorra.

-Nem jöttök ki egymással?

-Mi mindig kijövünk, bár nem vagyunk teljesen vérszerinti rokonok...Matthias.

-Ő ki?-Az olasz most már arrébb teszi ebédjét és figyelmesen hallgat. Tud ilyet is csinálni?

-Ő? Egy senki...

-Kit hívsz te senkinek?-hírtelen a semmiből egy mély hang szólal meg és Feliciano kicsit hátra hőköl, már majdnem annyira, hogy hátra esik a székével. Lukas csak felnéz az élettelen szemeivel és hírtelen felkapja a felsőjénél fogva Berwald.-Ő a te gyerekkori barátod, nem? Akkor miért kell folyton ignorálnod?

-Mert...idegesítő.-a tanár visszateszi a fiút a székébe és kiviharzik a teremből. Feliciano reszket és az alapból csukott szemei elé tette a két kezét. ~Nem tudom meddig bírom ezt! Minden apróságtól megijedek, miért nem lehetek olyan bátor legalább mint Lovino?~ Közben Lukas megbökdösi a vele szembe ülő diáktársát, aki végül megnyugszik.

-Veee~?

-Ne aggódj, a tanár úr már nem olyan vad, mint amilyen régen volt.

-Mi? Ennél volt vadabb is?-erre a norvég csak bólint. A pici olasz kinéz az ablakon és eltűnődik az időjáráson. A norvég folytatja az evést és ismét csend van. De ez nem az a rémisztő send, amikor tudod, hogy valami ossz fog történni, nem. Ez az a fajta csend, amikor béke van és nem háborog még a legvadabb tenger se. Kint csiripelnek a madarak, bár már készülődnek a költözésre és az utcákkal együtt az egyetem udvara is falevelek tengerében fürdik. Ez egy igazi őszi időjárás, se túl meleg, se túl hideg, mindenkinek jó.-Ki sütött a Nap. Veeee.-Lukas is kipillant egy pillanatra és elmosolyodik picit.

A cukrász szakkör meglepő módon nem sok embert érdekelt. Összesen 5-en vannak csak jelen, pedig igazából csak 4 fő jelentkezett. Mindenesetre a tanárnőnek ez egy kelleme meglepetés volt.

-Oké, akkor most felolvasom a névsort, hogy tényleg azok vannak e itt, akik jelentkeztek.-elővesz egy kis listát és olvasni kezd.-Ludwig Beilschmidt, Lovino Vargas, Feliciano Vargas, Kiku Honda...és ki is vagy te?

-Az én nevem Matthew Williams.-egy szőke hajú fiú áll a terem leghátulján, akit eddig szinte észre se vettek társai. Egy fehér plüssmackót tart a kezében és e mögé bújik meg, amiatt alig vehető észre a szemüvege. Ragyogó kék szemei vannak, amik kissé csalódottan néznek végig a termen.

-Rendben...akkor kezdhetjük is.-az asztalára tesz egy hatalmas vájlingot aztán azt ismét felemelve végig megy a sorok között és mindenkinek add egy kisebb darab nyers tésztát és visszamenve a helyére kiveszi a maradékot.-Ma gofrit fogunk sütni, de ne aggódjatok, nektek csak azzal kell foglalkozni, hogy mit tesztek hozzá és hogyan oldjátok meg a formázást. Minden szükséges anyagot és eszközt megtaláltok a terem végében lévő kosárban. Ha valamit nem használtok, akkor menjetek vissza a kosárhoz és tegyétek bele. Mindenki hallkan odament és kiválogatták a szükséges dolgokat. Ám mikor Feliciano visszatért a helyére, akkor magasba tette a jobb kacsócskáját (kéz) és Veee-ezni kezdett.-Mi az?

-Ha nem tévedek, akkor ezek sima kelt tészták, nem gofri tészta.-a tanárnő elmosolyodott és így felelt.

-Pont ez benne a kihívás.-mindenki megelégedett ezzel a válasszal és munkához láttak. A japán a legszélén, mellette Feliciano, aztán Ludwig, aki mellé természetesen Gilbert telepedett és hiába van mellette egy szabad hely mégis öccse mögé ment Lovino és ahogy azt már tudjuk a terem végében, majdnem a kosár mellett pedig Matthew. Egy ideig maradt is a csend, de aztán egy pisszegést lehetett hallani. Természetesen Feliciano próbált magának találni egy beszélgető társat a német felnőttben.

-Hé, hé, hé, hé, hé, hé, hé, hé, hé, hé, hé, hé, hé, hé, hé...

-Was?-Ludwig kissé idegesen válaszolt, nem bírta volna tovább és valószínűleg a többiek sem.

-Milyen volt a napod?

-Egész kellemes.-közben folytatják a saját alkotásukat.-Tudod, német tanárnak tanulok, hogy később taníthassak ezen az egyetemen.

-Veeee, az nagyon jó. Én első sorban szakácsnak készülök most, de mivel fel kellett venni még szakokat, ezért olyanokat választottam, amik közel állnak hozzám.

-Például?-a német egyre nagyobb kíváncsiságot fordít a kis olasz számára, amikor megszólal egy telefon csengő hangja. Mindenki lefagy, de mikor észre veszik, hogy Bella-t nem igazán zavarja, akkor mindenki keresgetni kezd a zsebében és végül Ludwig, miközben teljesen vörös, kiveszi a telefonját a zsebéből és a bátyja hangosan nevet, aztán Lovino is rákezd. Az elektronikai eszközből az I'm not gay szól. Kiku lassan összekuporodik az asztala mellett és fangörcsöt kap, majd hátul a kanadai is valami nevetés szerűt add ki a szájából. Feliciano csak ugyan úgy bután áll és inkább folytatja a gofri készítést.-Bruder! Remélem nem te vagy ennek az okozója.-eléggé felbosszantották és közben kinyomta már a hívást, ami amúgy ismeretlen volt és ő is inkább a még nyers tésztára koncentrált.

-Ugyan, hiszen tudod, jól, hogy reggel otthon hagytam a sajátomat...

-A zenét akkor is te állítottad be! És valamelyik haverod hívott fel!

-Melyik?

-Melyik? Hát vagy a bagett mániás, vagy a folyton jókedvű!

Végül elkészültek a gofri szerű dolgok, de Bella nem volt elragadtatva. A két német virsli darabokat tett bele és sőrrel kínálta, plusz Ludwig tett hozzá krumplit is.

-Hé, te nem is vagy a klub részese! Csak belógtál!

-Én, túl király vagyok ahhoz, hogy feliratkozzak. Bejöttem magamtól, hiszen az ajtó nyitva áll.

-Jó legyen, e kérlek ne rendetlenkedj legközelebb, mint ma.

-Oké!-Gilbert a helyére ment és ő maga megette a gofriját? Bár ha az a valami hívható e annak. Ezután Kiku jött, aki tengeri gyümölcsöket tett az édes tésztára, minden formában. Rántva, párolva, nyersen, krémnek, bepácolva. Azzal érvelt, hogy gyümölcsöt tett rá, csak nem olyan értelemben, mint ahogy azt a tanárnő gondolta. Logikus. Bár ezen kívül a formája tökéletes.

-Lovino Vargas...

-Mi az?-teljesen lazán veszi a stílust és a kezeit is a zsebére dugja közben.
-

Mi ez? Én gofrit kértem... NEM PIZZÁT!

-Ez nem is gofri tészta, ami lehetetlenné teszi a feladat teljesítését, ezért gondoltam, hogy ez jobb lesz minden gofrinál...

-Inkább jöjjön az utolsó. Fel...-ki se mondta, de már az olasz ott volt a tanári asztalnál és a tanárnő arcába vigyorgott.-Mi ez rajta?-a tanárnő a piros szószra mutat.

-Előszőr kóstolja meg, aztán elmondom.-Bella félve belevág a sütibe és remegő kezével a szájához emeli.

~Csak ne sós legyen, csak ne sós!~

Amikor megrágja az első falatot a szemei szinte káprázni kezdenek és gyorsan megeszi a maradékot is.

-Most már kérlek, mondd el mi ez?

-Leegyszerűsített paradicsom szósz némi cukorral.

-Paradicsom...-a tanárnő egy ideig értetlenül néz, aztán halkan visszaküldi a fiút a helyére.

Mindenki kiment a teremből és csak a kanadai maradt bent.

-Miért nem vesz észre senki?-előtte egy adag palacsinta van juhar sziruppal meg locsolva és mellé egy bögre meleg kakaó.

Roderich rezidenciája. Minden patt és matt, csillog-villog az egész lakás. Feliciano az utolsó kávézó asztalt törli le. Mellette nem messze a ház ura issza a kávéját és olvass egy felettébb kifinomult újságot.

-Amúgy kit is várunk ide?

-Azt nem mondhatom el! Meglepetés, még Lovinak is. Egyébként miért engedted el cukrász szakra? Nem úgy volt, hogy beteg?

-Ő ragaszkodott hozzá. Tényleg, milyen volt a napod?

-Köszönöm, hogy megkérdezed.-az ebédlőbe berohan és kihoz onnan egy széket és leül az osztrák mellé.-Képzeld, megismertem az egyik évfolyam társam, Ludwig-ot és egy nálam idősebbet, valószínűleg, de elfelejtettem a nevét és a kinézetét. Aztán ma volt olaszom és latinom. Nagyon szép az ősi nyelvünk, bárcsak most is azt beszélnénk.

-Még valami?

-Ja, és megismertem...-ekkor csöngetnek és Roderich leteszi a csészéjét az asztalra, majd az asztalhoz ballag lassan. Már harmadszorra csöngettek, mire odaért az ajtóhoz.

-Mindjárt nyitom.-lassan szűrődik be az utca zaj és mikor az ajtó teljesen kinyitódik Roderich teljesen lefagyva áll ott.-Er-er-er...

-Igen, én vagyok az, Erzsébet. Ügye nem baj, hogy meghívott a kis 'pótfiad'?

-Nem, gyere csak.-arrébb áll és egyből segít levetni a kabátot a hölgynek, aki elfogadja. Megtörli a cipőit, majd beljebb engedi magát.

~Azóta se változott az ízlésé. Giccses tapéták és padló, plusz a szőnyeg. Meg 10 méterekként ezek az üveg kávézó asztalok. Mintha csak tegnap váltunk volna el, de annak már tényleg jó pár éve.~

Egyre beljebb és beljebb halad, majd Roderich is mellé siet.

I am not gay