Erzsébet elhaladt egy nyitott ajtó mellett, aminek hasonlóan ízléstelen díszítése volt, mint a 'palota' többi részének. Viszont az az ajtó az étkezőbe nyílt, ahol minden szépen meg bolt terítve. A hatalmas üvegasztalnál 4 helyen megterítve közel egymáshoz, az evő eszközök igényesen kitéve és az első fogás már a porcelán tányérokra ki van rakva. Éppen Feliciano jön be a másik oldalról és két üveg bort fog a kezében, mögötte testvére, aki meg a boros poharakat hozza.

-Miss Héderváry...-Lovino éppen csak bólint a tanárnőre, majd megy vissza a konyhába.

-Erzsébet!-viszont a kisebb olasz ahogy leteszi a borokat az asztalra, a tanárnő nyakába ugrik és az arca két oldalára egy hatalmas puszit nyom.-Tudtam, hogy el fog jönni.

-Figyelj, nem mondtad el Roderich-nek, hogy én jövök hozzátok?

-Miért? Kellett volna?-a pici olasz elengedi a nőt és játékosan arrébb szökdécsel, majd kihúzza az egy egyik széket.-Parancsoljon csak, a vacsorát hamarosan tálaljuk.-aztán kisétál a bátyja után. Halk beszélgetés, majd egy esés hallatszódik és Roderich már sietne be, hogy mi történt, de ekkor a két fiú kilép és kiderült, hogy átöltöztek. Feliciano-n egy kék ing van, hasonló színû vasalt nadrág és fekete makkos cipő. Ráadásként egy fekete mellény is van rajta. Lovino-nak hasonló a felszerelé, csak azzal a különbséggel, hogy neki világos barna cuccai vannak feketével.-Üdvözöljük a kedves vendégeket az Itacest* Étteremben, ahol a világ minden tájáról érkeztek ételek az önök számára.-közben Lovino leülteti a házigazdát is, amin Erzsi csak nevet. Az olasz testvérek egyszeri felemelik a födőket a lábosokról és mind a két felnőtt belenéz.

-Előszőr együk meg azt ami kivan rakva a tányérokra, aztán meríthetünk ebből is.-mindketten leülnek a saját helyükre és a vendég az aki belekostól a kajába előszőr, majd kisebb szünet után, miután megrágta és lenyelte kedvesen a házi úrra néz.

-Tudod Roderich, ha ezek fognak rád főzni a következő időszakban, akkor meg fogsz hízni... ez a kaja isteni, ha illethetem ilyen szavakkal.

-Köszönjük, ez rendes tőled.-ezután mindenki más is belelapától a saját tányérján található ételbe, majd egy kellemes beszélgetős vacsora veszi kezdetét.

Lassan már majdnem minden fogást megedtek amit az olasz páros készített és picit várnak, mert Erzsébet nem bír többet enni. Kint a konyhában a tányérok halomban hevernek és rengeteg üres edény van a mosogatóban. Mintha valami nagy, több személyes buli lenne, vagy ahhoz hasonló. A vendég kikéretõzik egy picit, hogy szellőztesse a fejét és kihívja magával az osztrákot is. Míg ki nem érnek, addig nem szólnak egy szót se egymáshoz és egyenesen elõre néznek mindketten. Viszont ahogy kiérnek és az úr becsukja az ajtót a magyar nõ egybõl beszélni kezd.

-Miért nem küldtél el?-az ajtó melletti fal résznek támaszkodik és elővesz egy literes üveget, majd beleiszik. Csak a fele marad benne.

-Mert Ő hívott meg téged, amit én tiszteletben tartok.

-És hogy vagy azóta?-az üveget hanyagul tartja a jobb kezében.

-Meg vagyok... de...

-Mi az? Talán visszasírod azokat a boldog 'házas' időszakot? Mert ha igen, akkor nem úgy teszel, ahogy a főnököd kívánja.

-Mondd megy Magyarország, szer...-a nő egy hatalmasat behúz Roderich-nek aki az állát kezdi simogatni.

-Ne merd kimondani a nevem, Feli itt van a környezetünkben! Miért nem bírják ezek a germánok befogni a szájukat?

-Miért?-Ausztria teljesen zavarodottan nézett, miután elmúlt a kis fájdalma.

-Ma ismét összekaptam Gilberttel. Mintha megzakkant volna, elkezdte kiabálni, hogy ő irányítja a Német-Lovagrendet és katonákat toboroz magának. Mintha...

-Nem lett volna eszénél?-a szomszédos országok egymásra néznek, de beszélgetésüket Lovino szakítja meg, aki csak a fejét duja ki az ajtó mögül.

-Siessetek vissza, mert az öcsém már türelmetlen.-a volt házas pár visszamegy a házba és az idősebbik olasz előttük halad.-Ja, és majd kérlek, engem is avassatok be, ebbe megbeszélésbe köztetek. Vagy majd mondjátok el pénteken. Nem kéne illetékteleneknek hallani erről a kisebb problémáról.-visszaértek az étkezőbe, ahol Feliciano a székén ül és a szőnyeget nézegeti. Erzsébet odamegy hozzá lassan és a vállát kezdi ütögetni. Amikor már az 5. ütésre se jön válasz, akkor Lovino ellöki öcsiétől a nőt és felemeli Feliciano fejét. A szemei nyitva, de mindkettő élettelen.-Hé, fratello! Válaszolj te stupido! FRATELLO!-ekkor az olasz szemei ismét megtelnek élettel és össze is csukja őket egyből. Bután elmosolyodik majd felkell a székről.

-Javaslom, hogy menjünk be a nappaliba, ügye nem baj, ?-az olasz formaiságán mindhárman meglepődnek, főleg Roderich. ~ ? Eddig mindet hibásan mondta. Most miért? Félek, valami rossz fog történni, ha nem kapja vissza az emlékeit Olaszország.~-Van valami probléma esetleg?

-Ugyan, hívhatsz Roderich-nek is...

-De ha így hívtam önt, vagy esetleg tegeztem, akkor mindig nagyon mérges lett rám.

-Mindegy...menjünk akkor.-az osztrák előre engedi a hölgyet és bemennek abba a szobába, ahol a zongora is van.-Emlékszel arra, hogy pár napja ezen játszottam nektek?

-Igen, és meg is dicsértem a remek előadást.-a két tanár összenéz és próbálnak természetesen viselkedni. A zongorához érve Roderich elfoglalná a helyét, de Erzsébet arrébb löki. Ő ül le a hangszerhez és meg is ropogtatja az ujjait.-Mire készülsz?

-Úszni...te hülye! Persze hogy zongorázni fogok...

-Csak azt ne...-Magyarország egy kevésbé kedves mosollyal az exére néz.

-De, Lisztet fogok játszani.-megkereste nehezen a kezdő hangot, majd uralma alá vonta a zongorát és a vendégeltetők álla egy pillanat alatt leesett. Erzsi nem mást, mint a La Campanella-t játsza, ami persze nem a legismertebb névről, de ha valaki játszani kezdi, akkor egyből felismeri még egy zenei analfabéta is. Az ujjai ide-oda rohangálnak a billentyűkön és már Roderich is alig bírja követni.

~Ha úgy nézük, akkor Liszt Ausztriában élt, de valamiért mégis magyarnak vallotta, magát. Oké, nem akármiért, hanem a származása végett. De ha tényleg még ennyi köze se lett volna, akkor is annak vallja magát?~

Ahogy a kis olasz a tanárnőt nézi, hírtelen megszédül és összerogyik a földre. Erzsébet befejezi egy ronda akkordon a játékot és odarohan a fiatalhoz.-Feliciano, minden rendben?

-Te...te...-a pici olasz két kezével fogja a fejét és hírtelen síni kezd.-Hogy felejthettem el..?

-Mit fratello?

-Azt, hogy Roderich felesége voltál, Erzsi!-ismét nagy meglepődés, hiszen Feliciano ismét Roderich-nak hívta a bácsit.-Akkor ezért mondtad azt igazából, hogy nem akarsz a nővérem lenni, mert anyám helyett is anyám voltál?-a magyar szemébe könnyek erednek és megöleli a pótfiát.

-Nem baj, legálabb ennyi eszedbe jutott.-próbálja közben nyugtatni és a pici buksiját puszilgatja tele. Lovino és az úr a zongora mellett állnak és inkább nem szólnak bele, jól tudják, hogy most az anyai ösztön mindennél fontosabb.

-Mi a baj velem? Mióta idejöttem és találkoztam más emberekkel, azóta úgy érzem, hogy valami hiányzik belőlem!-közben bőg és a könny cseppjei patakokban folynak. Lovino legugol az öccse mellé és ő is elkezdi simogatni és ő válaszol.

-Fratello, amnéziád van, de hidd el, igyekszünk, hogy meggyógyítsunk, csak kérlek, most emiatt ne légy másmilyen, ne félj magadtól... és a legfontosabb... az érzéseidtől...-az utolsó szót igen köpve-nyelősen mondja ki és az arca elkomolyodik, mintha nem tetszene neki a saját tanácsa.

~Még akkor is, ha az a Krumpli-Nyomi** az, akit szeretsz igazán.~

A vendég megköszöni a vacsorát és lelép, haza megy. Feliciano-t sikeresen megnyugtatták, de kötelező alvásra parancsolták. Roderich segített az idősebbik olasznak mosogatni, majd vissza ment a nappaliba. Addig Lovino elment fürdeni és hajat is mosott. Alig szállt ki a fürdőkádból, csak egy törölközőt tett a nemesebb részei köré, de a telefonja már csörgött. Idegesen feloldotta és még morcosabban fogadta el azt a tényt, hogy az a mosolygos idióta hívja őt... 21:48-kor?!

-Hé, ügye tudod, hogy kibaszott késő van?

-Hola Roma, neked is szia. Na, milyen volt?

-Mi?-mellé morog egy picit.

-Hát a szivatás?

-Ja, a Krumpli-Nyomival*?

-...igen...

-A csoport kidőlt. Még az a... KANADA! Igen ő is nevetett, vagy mi.

-Na, akkor jó munkát végeztünk.

-Amúgy hogy is hoztátok össze?

-Poroszország beállította a csengő hangot, Franciaország kitalálta én meg felhívtam. Persze beállítottam, hogy privát módban hívjam fel, mert különben kiderült volna az egész.

-Így is sejti, ti idióták!

-Hahaha, nem kell aggódni, nincs elég közel, hogy...-hírtelen fojtott hangot lehet hallani és Lovino egy picit megijed.

~Vajon mi történhet?~

Hírtelen recsegés, majd azt a jól ismert hangot lehet hallani...Németország elkapta a spanyolt.

-Figyelj ide! Ha még egyszer ilyennel mertek előállni, akkor nem fog érdekelni, hogy te a volt szövetségesem testvére vagy, vagy hogy Gilbert a testvérem. Meghaltok. ÉS FŐLEG TE, SPANYOLORSZÁG!-ismét recsegés, majd megszakad a vonal. Az olasz leteszi a telefont és inkább megtörli, majd megszárítja a haját.

Miután végzett mindennel, úgy döntött, hogy már hiába vette fel a pizsamáját, amin paradicsom minta van, akkor is lemegy a nappaliba, megnézni, hogy mit csinálhat az öreg. Ahogy egyre közelít, egyre hangosabb a zongora játék, de nem lehet pontosan felismerni. Ezért csak még kíváncsibb lesz és amikor az ajtóhoz ér, akkor hallja pontosan, hogy az úr a Szerelmi álmok-at játsza, ami szintén Lisztnek köszönhető.

~Szóval, te még mindig szereted? Olyan ostoba vagy, mi országok vagyunk, nem lehetnek érzéseink vagy önakaratunk, azt kell csinálni, amit a főnökök mondanak, vagy különben nagy probléma lesz. Róma nagypapa se azért halt meg, mert túl sokat harcolt, hanem mert túlságosan emberi akart lenni. De majd egyszer szívesen hallanám Germánia sztoriját is, értve?~

Sóhajt egyet, majd vissza felindul a szobájába.

Másnap reggel. Pontosabban egy szerdai nap, de rendkívüli módon nincs tanítás, mert a tanárok valami gyűlést tartanak. Feliciano ezért kiélvezi az alvás időt, de bátyja próbálja minél halkabban elhagyni a szobát, ami nem sikerül neki, ezért öccse felébred.

-Hova mész?

-Csak pár haverommal kimegyek a városba.

-Mi rajtad ez a ruha..?-közben vissza alszik. Lovinon a dél-olaszok katonai-egyenruhája van.

~Bocs, de nem jöhetsz el, még nem.~

Így elhagyja a szobáját és az étkezőbe megy, ahol Roderich éppen a reggeli kávéját issza. Az átlagos ruhája helyett egy 18. századi katona ruha van rajta, ami kissé röhejessé teszi.

-Mikor végzel?

-Egy pillanat és megiszom. Hidd el én se akarok elkésni, főleg, hogy én voltam aki összehívta a gyűlést.-leteszi a csészét, majd eligazítja ruháját és elindul, mögötte Lovino.

Az egyetem udvarán most nem lehet senkit látni. Lovino aggódva siet, de az osztrák nem bír már gyorsabban menni, teljesen kifulladt.

-Miért nem jöttünk autóval?

-Spórolnunk kell, nem lehet mindig azzal jönni, és amúgy sincs messze...

-Tudom, csak olyan lassan jössz, hogy egy teknős is megelőzne.-közben picit elmosolyodik és megragadja Roderich karját és segít neki a futásban.

-Mégis mit művelsz?

-Ha nem akarsz elkésni, akkor jobb ha engedelmeskedsz, kávé mániás!-a főépület felé tartanak, ahol páran már kint várnak: Erzsi, Gil, és egy szemüveges alak, aki igen hasonlít... kire is? Ja, szóval ő.

-Már azt hittük, hogy nem jöttök, a 'principal' már bent vár.-az ismeretlen 5m-ről kiabál a jövevényeknek, és Lovino nem igazán örvend neki.

-Itt vagyunk, majdnem melletted Amerika, te hülye!-viszont teljesen figyelmen kívül hagyva a figyelmeztetést, a szemüveges tovább mondja a hülyeségeit és közben haladnak előre. Így, hogy nincs egy tömérdek diák összetömörülve itt, jobban szét lehet nézni. Az ajtóval szembe 20m után egy fal van, amire egy festmény van lógatva, de ez nem volt fenn eddig, vagyis az előző napokon nem. Egy világ térkép lefestve és minden ország látszik rajta. Mellette kétoldalt gipsz szobrok, melyek a Germániát és a Római Birodalmat ábrázolják. Ezek mellett kétoldalt van a lépcső, amik egy idő után egybe fordulnak. A terem közepén van az az asztal, amire az orosz ráállt. Fentről egy hatalmas kristály csillár nyúlik le. A kis csoport felmegy a második emeletre a jobb oldalról. A lépcső melletti falon is különböző festmények vannak, amik már kisebbek és híresebb vezetőket ábrázolnak minden népességtől. Fent a másodikon a lépcső mellett szintén két szobor, itt a Perzsa Birodalom és az Oszmán Birodalom került ábrázolásra, szintén gipsz. A lépcsővel szembe van az ajtó, ahol az első éveseknek tarották a bemutatkozást. Az ajtó jelenleg be van csukva, de bentről beszéd hallatszódik. Belépnek és egy hatalmas, ovális asztal körül rengetegen ülnek. Lovino egy mosolygós mellé ül le, akinek barna haja van, Roderich Erzsi mellé, aki az orosz mellé ült le. Az amerikai egy szemöldökös mellé és... ki mellé? Gil pedig leült testvére mellé, aki a japán mellett ül.

-Oké, akkor kezdjük el a gyűlést, aminek neve MWNI, avagy Meeting Without North-Italy!-a szemöldökös szólal meg, akin egy zöld katonai ruha van, de a felsőjére fel van téve egy pici név-tábla, ami azt mondja "Mr. Principal".-Át adom a szót Ausztriának, aki összehívta ezt a gyűlést hivatalosan.

-Köszönöm, Anglia.-felkell és rámutat a volt feleségére.-Magyarországgal együtt szeretnénk arról beszélni, hogy milyen veszélyt észleltünk.

-Ahogy azt mindenki tudja, azért mondjuk általában a másiknak az emberi nevét, mert egy tragikus dolog történt.

-Észak-Olaszország amnéziás lett a Reve-s esett után... Jó pár évvel. Jelenleg nem tudja, hogy ő egy nemzet és úgy él, mint egy hétköznapi ember.

-Viszont...tegnap...-a magyar a porosz felé fordul és aggodalmasan néz.-Nem tudom mennyire emlékszel rá, de azt kezdted el kiabálni, hogy a Német-Lovagrend vagy és katonákat gyűjtesz, Kelet-Németország.

-Hé, Ő attól még Poroszország maradt!-Németország idegesen felkell székéből és leordítja a magyar fejét, viszont Anglia közbe lép.

-HA megnézed a lenti térképen, nincs olyan hogy 'Prussia'. Helyette Németország keleti fele van máshogy jelölve.

-ELÉG!-Romano áll fel a székéből.-Azért vagyunk itt, hogy megoldjuk a problémát, nem azért, hogy még többet keltsünk.

~Csesszemeg, a Krumpli-Rohadék is ezt mondta, még évekkel ezelőtt, most meg annyira kikeltem magamból, hogy én is ezt mondtam.~

-Tsh.-visszaül és újra csend, így tudja folytatni Ausztria és Magyarország.

-Szóval nem csak Ita, hanem mi is veszélyeztetve vagyunk.-Amerika felteszi a kezét és Erzsi bólint neki.-Mi az?

-Csak egy kérdés, hogyan lett újra normális, Ő?-közben az albínóra mutat, és a nő kissé elpirul.

~Nem mondhatom el, főleg így majdnem mindenki elött.~

-Hahaha, Gil sose volt normális. Nem tudom...egyszer csak újra visszatért, 'szerencsénkre'.-Ausztria látja volt-feleségén, hogy nem minden okés, de most inkább nem zaklatja ezzel. Majd máskor.

-Oké, akkor ezennel ezt a S.O.S. gyűlést lezárom, mindenki készüljön fel az óráira, vagy menjetek haza. Aki nem volt itt most, annak küldjetek üzenetet.-mindenki pakolni kezd és Romano egyből kiviharzik.

-Roma. Várj meg!

~Argghhh, ez a idióta most tuti kérdezősködni fog.~

-Mi az?!

-Csak szerettem volna megkérdezni, hogyan vagy mostanság.

-Egész jól, élem az életem és...vagyok.-ezzel eltűnik az országok tömegében és Spanyolország nem találja meg.

*Nem, ne aggódjatok.
**Cenzúra, és még sok helyen.