Péntek délután, Feli és Ludwig az utcán sétálnak egymás mellett. Az autók mellettük haladnak el, de nem túl hangosak. A pici olasz egy dalocskát dúdolgat, míg a német figyeli azt is, hogy egyáltalán merre mennek.

-Most komolyan, miért kell minden emberrel beszélgetned?

-Arra a lánykára gondolsz?

-Igen, még meg is kötözött!-Ludwig felemeli a hangját a fiú felé magasodik. Egy pillanatig Feliciano elgyönyörködik azokban a kék szemekben, amik határozottak és mégis szelídek ugyanakkor. Ludwig kicsit elpirul és mennek tovább.-Amúgy hogy érzed magad ma?

-Köszönöm, jól. Bár rossz volt, hogy a szerdai elmaradt órát azt ma bepótolták. Viszont most lesz a legjobb része a napomnak.-a német picit felfigyel és az olaszra néz, aki szemeit még mindig csukva tartja.-Át jössz hozzánk.

-I-igen, de azért, hogy megcsináljuk a házit.

-De akkor is átjössz!

-Igen, megyek.-tovább mennek az úton, majd kicsit váratlanul, de Ludwig kezdeményez beszélgetést.-Feliciano, tényleg ennyire szeretnéd megtudni a titkom?

-Ugyan, ha nem akarod elmondani, akkor nem erőltetem. Viszont itt van néhány szabály: 1. Hívj Feli-nek! 2. Adj egy hatalmas ölelést.-a német ismét elpirul, de aztán az olasz megkapja azt, ami jár neki. ~Kérlek, térj közénk vissza, minél hamarabb, aztán majd megkeressük Őt.~Ludy szeméből kifolyik egy könnycsepp, ami Feli vállát éri.-Mi a baj?

-Semmi, csak örülök, hogy alig ismersz pár napja mégis ilyen kedves vagy velem.

-Ugyan Ludy, Hiszen te is az vagy velem. Na, menjünk tovább.-hátulról kicsit meglöki, majd tovább megy ő is mosolyogva.-Hiszen nem te mondtad annak a lánynak, hogy elkell mennünk tanulni.-közben Ludwig-ra néz és ártatlanul mosolyog.

~Ügyes mentés ifjú Vargas, csak nehogy rájöjjön, hogy milyen furfangosságon jár az eszed.~

Hátra pillant, mikor meglát egy lányt, aki valószínűleg egész eddig követte őket. Hátra kacsint neki, és a német is hátra szeretne nézni, hogy osztálytársa mit nézeget annyira, az olasz bepánikol és a semmiből előránt egy fehér zászlót, amit őrülten kezd el lobogtatni Ludwig-nak.

~Ez a fiú... miért kell, hogy ezt hozza ki belőlem.~

Egész közel hajol hozzá, mikor megszólal Feli telefonja.

-Igen? Az utcán...Ludwig-gal...tanulni jön...oké, Ciao!-leteszi, majd elkezdi ráncigálni a németet.

-Ki volt az?

-Fratello, azt mondta, ha nem érek haza, akkor nem lesz tészta nekem, szóval sietnünk kell.-továbbra is ráncigálja a magas fiút, aki nem akar ellenkezni. Viszont nem is tud, ugyanis a gondolataiban veszik el.

~Most az elöbb én tényleg megakartam csókolni? Mégis hová tűnt az én híres német-fegyelmem? Ha ez így folytatódik, akkor teljesen meg fog babonázni a varázsával.~

A háznál Feli kinyitja a kaput a kulcsával, amit kapott Roderich-tõl, ami egy egyszerûsített változata a sajátjának. Csak az elöbb említett vas-kapu kulcsa és a bejárati ajtó kulcsa van rajta, bár így is gyakran összetéveszti a kettőt.

-Menj előre, mindjárt jövök, csak még bezárok.-a német bólint és bemegy a házba, természetesen az ajtó nyitva. Mikor már nincs a közelben felbőszíthető-német-veszély, akkor Feliciano vadul integetni kezd a bokornak, ami a kapu elött van, kint az utcán. A bokor mozogni kezd és bemegy a kapun. Az olasz a kert végébe mutogat egy nyitott, piros keretes ablak felé. A bokor 'bólint' és elmegy oda. A kis cseles nem csukja be az ajtót, hogy kitudjon majd később menni ez a titokzatos mozgó növény. Aztán Feli is bemegy és háta mögött hagyja az egyre szelesedő időjárást. Alig tesz pát lépést neki ütközik a vendégnek, aki zavarodottan áll egy helyben.

-Mi az?

-Semmi, csak szerettelek, volna megvárni.-ezután az olasz mögött megy tovább és folyamatosan pásztázik a két szeme a folyosón ide-oda. ~Már sokszor voltam itt, de most valahogy másabb. Úgy hogy itt van ő is, mintha lettem volna itt sokkal régebben is.~ A nappali felé veszik az irányt.-Nem tanulni megyünk?

-De, csak előszőr kérünk segítséget Roderich-től.-beérnek és a kanapén issza a kávéját a tanár úr.

-Oo, itt vagytok végre. Ludwig, éhes?

-Köszönöm, de...

-Ugyan, csak maradt elég tészta, legfeljebb elosztjuk az én adagomat.-visszaráncigálja Feli a vendéget a konyhába, ahol Lovino egy köténnyel körülötte, a tűzhelynél ügyeskedik.-Még nincs kész a pasta?

-DE, csak azt betettem a hűtőbe. A holnapi ebédet főzöm meg előre.

-Miért?

-Este indulok Spanyolországba, meglátogatni Antonio-t. Kéne beszélnünk pár dologról. Holnap Estére visszatérek, szóval akkor egy késői vacsoránk lesz.-közben a kistesók a hűtőhöz merészkedtek, és kivették onnan a készételt. Feliciano visszament a konyha pulthoz, addig Ludwig leült az egyik bárszékre. A tészta bent a mikróban.

-Tudod, jobb lenne frissen, de remélem, így is ízleni fog.

-Ha nem ilyen későn jöttetek volna meg, akkor talán friss lenne.-közben Lovino kicsit megdobja a fűszereket a serpenyőn. Egy kisebb várakozás után a mikró csengettyűje megszólal.

-Megyek!-Ludwig és Feliciano egyszerre pattantak fel és mondták ki ezt az egy szót. Pár másodperc csönd után mindketten nevetni kezdtek.

-Na jól van, amíg ti kiröhögitek magatokat, addig én inkább kiveszem nektek a spagettit.-Lovino idegesen odasétál a mikróhoz, közben Ludwig-nak súg.-Remélem nem felejtetted el, hogy 'beteg'.-ezzel a német befejezi a nevetést és kivesz két tányért és megfelelő villákat.

~Várj, én sose tudtam, hogy mi hol van itt.~

Feli megszédül és fejét belevágja az asztalba. Roderich is meghalja a csattanást és berohan. Már a két fiú próbálja élesztgetni a fiút, de reménytelen, ez olyan, mint amikor Magyarország ment el hozzájuk. Ismét magához tér és nevetni kezd.

-Hehehe, bocsi, ha megijesztettelek titeket, csak hírtelen elálmosodtam. ~Miért kell hazudnom? Eszembe jutott...Gabriel. Miért van olyan érzésem, mintha már nem kötődnék hozzá? Pedig én akarok!~ Elfogadja a tányérokat, melyeket Ludwig nyújt neki. Kiteszi mindkettőre egyenlő adagot, ami kicsit kevés, de legalább ehető.

A vacsora után, ami 18-ra befejeződött, a két 'fiatal' elmentek a felső emeleti szobába, elkezdeni a projectet. Nincs sok dolog bent, egy kanapé, íróasztal két székkel és egy festő állvány. Feliciano leül a kanapéra és benyúl alá, ahonnan egy táskát vesz ki. Olaszország zászlojának színeiben pompázik és van rajta egy focilabda rajz is. Ludwig az asztaltól elvesz egy széket és azt teszi le osztálytársa közelébe, majd leül.

-Akkor? Mivel kezdjünk?-Feliciano közben elővett egy tollat, aminek a végét rágcsálja.

~Nem kéne sokáig elidőznünk, mert különben annak a fiatal bella-nak végül valami baja lesz kint.~

-Mi az?

-Semmi, csak gondolkoztam és mi lenne, ha azzal kezdenénk, hogy hogyan alakult a zene napjainkig, csak rövid összefoglaló.

-Azta, te tényleg tudsz okos is lenni és találékony.-kicsit közelebb megy a székével, hogy lássa az olasz írását.

~És gyönyörűen ír, mint akár egy hölgy...~

Pillanatok alatt elvörösödik, de a szobában túl gyenge a fény, hogy látni lehessen.

-Ludy, felkapcsolnád a lámpát, nem látok sokat.-a német felkell és nagy nehezen megtalálja a kapcsolót az ajtó mellett. Mikor visszafordult már nem volt ott a széke a helyén. Ezért a másik széket is elvette a helyéről és letette az előző helyére. Viszont bárcsak ne ült volna le, mert ahogy helyet foglalt rajta a szék összetört alatta.-Hehehehehe, akkor ezek szerint mellém kell ülnöd, Lu-dy.

-Miért így mondod?

-Nem szabad, Lu-dy?

-Ahhhh, a projectre koncentráljunk.

-O-ké!

-Befejeznéd?!

-Scusa, csak jó volt nézni az arc kifejezésedet, ahogy egyre változott minden egyes vonásod.-kisebb várakozás után folytatták a házi feladatot és talán 1 óra alatt se elérték a napi kitűzött célt.

Az olasz belefekszik a német ölébe és nyújtózkodik egy nagyot.

-Elmondhatok neked valamit?

-Mit?

~Bár majdnem mindent tudok róla.~

-Képzeld én a fiúkhoz vonzódom...-kinyitja szemeit és Ludy-ra néz.

~A kijelentéssel nem lenne problémám, mert végülis ezt már tudtam, de ezek a szemek...~

A német lelöki magáról Feli-t és felkell a kanapéról.-Van ezzel valami probléma?

-Nem, csak nem azt mondtad, hogy tanulás után filmezni fogunk?

-De, tényleg...akkor indulás!-előre rohan, ki az ajtón, amit a német már kinyitott. A keze alatt fut át és közben ezt mondogatja folyamatosan:"Hetalia". Milyen aranyos és ártatlan.

~Bárcsak ebben az időben maradhatnánk, nem kéne aggódni semmi miatt. Embernek lenni milyen egyszerű lenne. Megtanulnád az alapvető dolgokat, majd keresnél magadnak egy párt és egy családként élnétek együtt. Viszont mint ország, lehete vannak kiváltságaink, de ugyan annyi átkunk. Ha valami olyan dolog jön közbe, a főnökünk parancsol és hiába van lelkünk, nem tehetünk az érzéseink szerint...Miért esek ki a karakteremből?~

Közben leértek a földszinti emeletre és az étkezővel szemben lévő ajtón mentek be, ahol továbbra is egy folyosó van.

-Ez nem túl nagy ház egy embernek?

-Ugyan, itt régen sokan éltek, csak egy rokon halála után mintha minden megváltozott volna.-megáll és kinyitja a balján lévő ajtót.-Erre van a terem.-bemennek és a német nem győz csodálkozni. Egy hatalmas belső tér és jobbra egy hatalmas vászon, szembe vele a vetítő. A szobában kanapék vannak elhelyezve szanaszét, melyek bordó színűek. Feliciano egy kis szertárból egy nagyobb TV-t húz elő.-Veeeeee, ez nehéz volt. Gyere, ülj le ide, elé.-a pici már leült a képernyőtől jó 1 méterre és maga mellé mutogat és hívogatja a vendéget maga mellé. Mikor odaért a német is, ő végig csúszott a TV-ig és alatta kezdett el kutatni.

-Mit csinálsz?

-Most jutott eszembe, hogy valamikor, miközben takarítottam, találtam itt egy kazettát. Valami fura betűk voltak ráírva, meg az hogy Axis Powers.

-Az a Hetalia.-Ludy egészen halkan válaszol, míg Feli behelyezi a kazettát. Kisebb recsegés, ropogás után elkezdődik, de nem úgy, ahogy azt jól ismerjük. Egy fekete-fehér, hang nélküli felvétel, ahol Olaszország próbálja bekötni a cipőjét, de nem tudja, ekkor a kamera mozogni kezd és megjelenik Németország is, aki segít szövetségesének. A kamera megfordul és Japán lesz jól látható. Szélesen mosolyog és integet. Vágás, majd ismét egy régi felvétel, ahol Észak Dél-Olaszország felé fut és megöleli, majd bemutatja a kamerának. A temperamentumos olasz csak vállat von, majd ismét vágás. Ludwig közben figyeli Feli-t de semmi különös.

~Lehet, már így se ismeri fel az országokat, csak egy sztori neki. Lehet megkéne kérdeznem.~

-Hé, Ludy, én miért nem látok semmit? Te látod?

~Basszus, most mit csináljak? Hazudok!~

-Nem, azt hittem , hogy hamarosan elkezdődik, ezért néztem ennyire. De inkább kiveszem, lehet elromlott.-Ludwig felkell és kiveszi a kazettát a lejátszóból. Mikor fordul vissza egy csillogó szempárt vesz észre az ablakban.

~Mi lehet ez? Valaki egész eddig figyelt minket?~

Elindul az ablak felé és az ott lévő bokor hírtelen reszketni kezd.

-Várj, Ludy, erre nincs szükség, szerintem csak egy macska...

-Akkor meg megkell keresni a gazdáját, nem?-egyre közelebb és közelebb van, és mikor az ablakhoz ér, a bokor arrébb mozdul.-Mi?! Tudtam, hogy van itt valaki!-kiugrik az ablakon és őrült kergetőzés veszi kezdetét, elől a bokor, mögötte a német. Közben Feliciano is próbálkozik kijutni az ablakon keresztül, de nem bírja felnyomni magát a párkányra. Ide-oda rohangál a két 'fogócskázó, míg végül a növény sarokba nem szorul.-Most végre meg vagy, és megtudjuk a ki voltodat.-ekkor a bokor hírtelen a magasba kerül és Ludwig már csak annyit lát, hogy egy alacsony ember fut el mellette, akinek elég sötét felszerelése van. Haja lila és a válláig ér.-Te vagy a fura lány! Gyere vissza!-közben Feli is valahogy kikerült és Ludwig mellett áll.-Ugye, nem te engedted be?

-Ahhhh, ugyan, én? Hiszen becsuktam a kaput...

-Fratello, miért nem zártál be?-a szobából hallatszódik Lovino hangja.

-Itt vagyunk kint!

-Hogy kerültetek oda?

-Azt majd elmondja Ő!-a német kicsit szúrósan néz Feli-re, aki remegni kezd.

-Hé, te barbaros! Ne bánj így az öcsémmel, mert kikaparom a szemed!-Lovino is kiugrana az ablakon, de hamar meggondolja magát, mikor a karórájára néz.-Vaffanculo, már ennyi az idő, mennem kell, sziasztok!-kirohan a szobából, majd lassan a német is visszasegíti az osztálytársát, hogy gyorsabbak legyenek.

Romano, a spanyol reptéren várakozik, közben az óráját nézi és a bal lábával dobol.

~Hol késhet ennyit ez a cretino?! És még én féltem, hogy a gép késni fog...~

Valahol a tömegben egy igen hasonló alak vehető ki. Barna haja és zöld szeme egyből elárulja, hogy ő Spanyolország, aki már egy jó ideje ott vár.

~Milyen édes, csakis rám vár, és még a gépe is késett.~

Bár nem maradhat sokáig fedve, mert az olasz észre veszi és dühösen kezd el felé vágtatni.

~Buena madre, adj nekem erőt.~

A lány, aki egy bokor, az egy belsős poén. Bocsi, ha nem értettétek :(