Romano éppen Spanyolország utcáin járkál, de nem egyedül, mert mellette a házigazda. Mindketten szatyrokat viszek, amik különböző finomságokkal vannak megtömve, főleg paradicsommal. A tömegből ki se tűnnek és a Nap sugarai erősen éri őket. Bár már hozzá szoktak a jó időjáráshoz. ~Még nem igazán gondoltam bele, de mi van ha, ez a bastardo azért ilyen mosolygós, mert a területe ilyen kellemes helyen van elhelyezve. Jelenleg a pénzügyi helyzete se rossz és egyre fejlődik mindenben. És akkor belegondolok, hogy szegény Magyarországnak voltak már jobb idői.~

-Miért nem beszélsz, Romano?

-Mert én gondolkodni is szoktam, nem úgy, mint te!

-Ajjjjj, ezt most megkaptam tőled-jobb kezével, amiben nincs szatyor, a tarkójához nyúl és simogatni kezdi ott-de kérlek, csak egy picit légy kedvesebb...

-Miért? Tán a feleséged vagyok, hogy az legyek? ~Miért mondtam ezt? Most valami hülyeséget fog válaszolni.~ De a spanyol kussol. Semmi. Csak mennek tovább az utcán. ~Csessze meg, most mit kéne tennem, hogy ne én legyek a rosszfiú?~

-Hé, Spa...

-Hallottál már a legújabb maffiózó családról akik ideköltöztek?

-Ne kerűld a kérdésemet!

-Hallottál?

-Nem.

-Az jó! Akkor tudok mesélni neked. Az egész... ~És ismét kezdi, mintha ez engem érdekelne. Olyan idegesítő és önfejű...bár...egymás nélkül lehet, már nem léteznénk.~ ...és remélem még történnek érdekes dolgok.

-Spanyolország...

-Igen?

-Nem félsz attól, hogy te is olyan leszel, mint a tesóm? Vagy én? Vagy mind?

-Romano...miért lettél ilyen filozófus? Hahaha hahaha. Engedd, hogy a varázseröm és az ölelésem elűzze a gondjaidat!-közben letette a zacskókat és közelít az olasz felé. Mikor odaér körül öleli a volt tartományát és simogatni kezdi a fejét.

-Ne...a...CHIGIIIIIII!-egy hatalmasat behúz a molesztálójának, aki éppen az olasz külön álló tincsét bizergálta. Romano teljesen vörös és a szíve is elég szaporán ver. A spanyol a földön fekszik és arcát simogatja. A jobb szeme alatt egy kisebb monokli is jelentkezett az ütés hatására. A Napot éppen nem takarja ki az olasz feje, így szemeit hunyorítva tartja.-Ha még egyszer hozzá nyúlsz az engedélyem nélkül, akkor befoglalom az országod!

-Ugyan, Roma~ nem kell ilyen morcosnak lenni. Elfelejtettem, hogy neked ott fáj.-közben bal kezét a szeme felé teszi, hogy jobban lásson.

-Tsk. ~Nem erről van szó, nem fáj. Hanem az az én...~-énn...n...n...er...

-Mh?

-SEMMI KÖZÖD HOZZÁ! Inkább kelj fel, mert az ebédnek el kell készülnie.-tovább indul a két szatyorral és Spanyolországot a háta mögött hagyja.

.

Ausztria házában a pici olasz éppen ébredezik, mikor egy izmos testet érez magamellett. Felnyitja az arany-barna szemeit és meglepődik, de nem húzódik arrébb. Ludy van mellette, aki még az igazak álmát alussza. ~Veeee, milyen aranyos, mikor nem morog, vagy parancsolgat...alszik. Hány óra lehet?~ Lassan felül és a takarót óvatosan lelöki magáról. Az ágy mellett lévő éjjeli szekrényen nem találja a digitális óráját.~Mégis mit keresek ebben a szobában?~ Körül néz és meglepetten veszi észre, hogy a 2. emeleti vendégszobában van, pedig az ő szobája az elsőn van. ~Tényleg ennyire fáradt lehettem?~ Érzi, hogy mellette a vendég mocorogni kezd, mire megpróbál elmenekülni, de egy erős kéz visszarántja. Természetesen Ludwig volt az, aki nem engedte a kis olaszt, de még mindig alszik. Feliciano beletörődik 'rabságába' és visszacsukja a szemeit, amik egész eddig nyitva voltak.

-Kérlek, maradj még...még...

-Ludy?

-Nem aludtam jól...már...2...

-2? 2 napja?

-Éve.

~Miiiiii?! Ez nem normális, az emberi szervezet nem bírná ilyen sokáig!~ Lassan visszaalszik és átöleli a hatalmas németet.

.

Romano és Spanyolország visszaértek a házba és a konyhában főzik az ebédet. Az olasz aprítja az aprítani valókat a spanyol pedig a tűzhelynél tevékenykedik.

-Am' mit fogunk enni?

-Gazpacho-t, paella-t és crema catalana-t.-közben kedvesen rámosolyog a vendégre.

-Csupa spanyol...

-Baj? Mert ha igen, akkor összedobhatunk egy spagettit.

-Nem, csak azóta nem ettem tipikus spanyol kaját, mióta önállósodtam.-egyre jobban belemélyül a vagdosásba, majd a gondolataiban. ~Már két éve, hogy öcsi elveszítette az emlékeit arról, hogy Ő maga egy ország és a legtöbb 'barátjáról': Németország, Japán, Magyarország, Belgium és Poroszország. Bár az utóbbi már nem önálló állam.~ Mielőtt, még végleg elmerülne a gondolatok tengerében, kezét megfogja a spanyol, aki aggódva néz bajtársára.

-Minden oké, Lovi?

-Ne merj így hívni! Nem kell, nem szabad a nevemet mondanod!-a kést Spanyolország felé tartja aki elemeli kezeit és vissza megy óvatosan a tűzhelyhez.-Olyan furán viselkedsz. Van valami?

-Csak félek. Mi van, ha fratello nem tér vissza közénk soha? Akkor mi lesz Olaszországgal.

-Erről már beszélgettem Angliával...és...-hírtelen a tűzhelyen fortyogni kezd valami és a spanyol odakap, nehogy leégjen a kaja. Romano közben ismét a feladatára koncentrál. ~Talán igaza van ennek a bolondnak. Nem kéne mindig aggódni, főleg, hogy fratello hiába vesztette el az emlékeit, attól még a teste úgy viselkedik, mint régen. És még mindig képes vagyok érezni azt, amit ő érez.~ Elmosolyodik és beleteszi a zöldségeket az üres serpenyőbe, amiben éppen, hogy csak csepp olaj van. Romano rá néz a spanyolra és szemei szinte tüzet okádnak.-Nyugi, olívaolajat használtam. Tudom, hogy te csak azzal vagy képes megenni.-több nem is kell az olasznak és vidáman folytatja a többi hozzávaló előkészítését. Egy nejlon szatyorból elővesz 4 darab garnélát, amik már halottak, de még meg őket tisztítani. ~Ez a spanyol sose volt képes rá, hogy egyszer is megtisztítsa ezeket. Túl lágy szívű, ha főzni akar ezt is meg kell csinálnia, de nem, ő kedvesen átadja nekem a helyet!~ Közben elborult arccal ügyködik a garnélával és Spanyolország rá se mer nézni.

Lassan elkészül az ebéd Romano úgy döntött, hogy ő kicsit lepihen, amúgy is, túl korán kellett kelnie, mert azt mondta neki a spanyol, hogy reggel a legfrissebb minden, amivel végülis nem vitatkozna, de maradhatott volna itthon is a bevásárlás helyett. ~És amúgy is, miért nem használja az 'Ország Képességeit'*?~ A mai napon teljesen kikészült a vendég, eddig még soha nem ennyi kérdése egy napra, de valahogy most szomjazik a tudásra, mintha várna a változásra. Az ablakon kinézve egy gyönyörű spanyol őszi tájat lát, a tengerre való kilátás. Annyi ember már nincs kint a strandon, mint nyáron és csendesebb is, mivel suli idő van, bár hétvége. Gyönyörű homokkal borított part, ami nem bántja a talpadat és kristály tiszta víz úgy hívja az olaszt.

-Romano, lassan lehet enni! Gyere, segíts megteríteni.-lassan felkell a kanapéból, amiben már olyan kellemesen elhelyezkedett és valamit megint mormog olaszul. Kint a konyhában Spanyolország a pult felé van fordulva és a jobb kezét tartja.

-Mi történt?-előszőr még érdeklődést sem igen mutat az ex-főnökének, csak udvariasságból kérdezi meg.

-Háát...elvágtam az ujjaimat, kettőt.-ekkor Romano hátra hagyva tányérokat, amiket éppen hogy csak kivett, odamegy a bolondhoz és jobban szemügyre veszi a sérülést. ~Nem mély, de be kéne ragasztani, hogy a mosogatásnál, vagy a fürdésnél ne ázzon ki a seb. De ezt a sok vért...~ Talán át se gondolja, hogy mégis mit csinál, de lenyalja a vért a spanyol kezéről és utána egy tiszta konyharuhát rátesz.

-Maradj itt, amíg nem hozom a sebtapaszt, értve?

-Igen.-a házigazda teljes sokba áll a konyha közepén és azon mereng, hogy most tényleg az történt, amit látott. ~Lovi lenyalta az ujjaimról a vért? Még mindig ott érzem a nyelvét, a rohadt életbe. Annyi év után is képes meglepetéseket okozni.~Lassan elvörösödik picit és a bal kezét az arcához emeli.-¿Por qué es tan dulce?

-Milyen édességről beszélsz.-Romano visszatért egy egész elsősegély csomaggal, amit idegesen tart a kezében.-Csak ezért, mert ha itt nekem valami komolyabb bajod lesz ebből, akkor nem tudok haza menni. És igenis, nekem haza kell menni.-át mennek a nappaliba, ahol egy üvegasztalra lepakolnak mindent és odahúzza a két fotelt az olasz. Leülnek egymás mellé és a spanyol a sebzett kezét a karfára teszi. A másik kibontja a csomagot és kiveszi belőle a betadine-t és valami kötszert. Majd kivesz egy vatta pamacsot és felmutatja.-Előszőr ezt kell bekennem fertőtlenítővel és végig törölnöm a sebet és a környékét.-úgy is csinál ahogy mondja, miközben a gazda sziszeg halkan.-Még mindig fáj, aha a sebeidet ápolgatom.-válasz nem érkezik, csak egy aprócska puszi Romano homlokára. Kicsit összerezzen és különálló tincse is beleborzong, majd folytatja azt, amit elkezdett. Most jön a betadine amiből csöpögtet egy tiszta vattára és körbe keni a sebet.-Csak még pár pillanat és ehetünk.-kitudja, hogy ezzel a sebesültet vagy magát akarta ösztönözni, de sose fog kiderülni, valószínűleg. Csak a kötszer van hátra, amit szét szed, majd lassan beköti a két ujjat, egybe.

-Köszönöm Roma~ most már jobb.

-Az csakis azon múlik, hogy tényleg jobb e, hogy nem történt e valami baj a területeden. Ezt te is tudod, ha egyszerű sérülés, akkor begyógyul...de...

-Ha valamit a területemmel babrálnak, akkor úgy járok, mint Szent-Római Birodalom. Ügye?

-Ennyitől még nem, de mondjuk, ha a szívedbe keletkezett volna, akkor igen, úgy jártál volna.-közben felegyenesedik és kiindul a konyhába zsebre dugott kezekkel.-Ha enni akarsz, akkor gyere!-ráordít a házigazdára, aki felpattan a fotelről és kisiet Romano után.
Az ebéd nagy feszültségben telik. A két új latin származású egymással szemben ülnek egy pici, faasztalnál, ami körül 4 szék van, bár az egyik majdnem teljesen újnak látszik.

-Hé, te idiota! Az a szék?-a bútorra mutat és szünetel a levessel.

-Az? Portugáliának.

-Hogy mi?

-Végülis, rokonom, vagy nem? Néha meghívom és azért van, mert ha itt van Gilbert és Francis, akkor legyen mindenkinek hely.

-Miért nem az ország nevüket mondod?

-Elég hosszú lenne kimondani, nem gondolod? És sokkal személyesebb.

-De ezek a nevek nem jelentenek semmit.-közben folytatja az evést és egy pillantást se vett az spanyolra. Megint csend és feszültség. Századok elteltével se lett jobb a kapcsolatuk ránézésre, de...

-Nekem igenis jelentenek! Ezért örülök neki, mikor Lovino-nak hívhatlak.-Romano pár megvető és felettébb zavaros pillantást add a régi főnökének, majd kíváncsian továbbra is rá néz.-Mert számomra fontos vagy, és ha így hívlak, kicsit eldobhatom azt, hogy ország vagyok.-most az előbb jól hallotta az idősebbik olasz? Ő fontos valaki számára? Hiszen még a saját emberei se tisztelik igazán, csak azt mondják, hogy "Olaszország", mintha neki és testvérének nem lenne különböző kultúrája.

-Fogd be! Már megint hülyeségeket mondasz!-Romano mindkét kezével rácsap az asztalra és felkell. Pár pillanatig meredten bámulják egymást, majd az olasz távozik.-Behozom a paella-t. Én végeztem a levessel, úgy hogy jobb, ha te is sietsz, mert megeszek mindent. ~Miért mondta ezt? Én tényleg nem vagyok fontos, csak egy hiba vagyok. Csak azért létezem, mert akkor ez az idióta felkapott és a tartományává tett, a szolgájává. Később, meg a háborús viszonyok, a politika, a nézet eltérés köztem és a testvérem között.~ Visszatér közben a nappaliba és Spanyolországot a hatalmas ablaknál látja, hogy figyel kifele a tengerpartra, ahol pár 20-on éves szórakozik. A vendég leteszi a fazekat az asztalra, majd odamegy az ablakhoz ő is.

-Mond, Romano. Ha emberek lennénk, akkor mikor és meddig élnék? És szeretnélek e akkor is?

-Mi? Nem értem.

-Te szeretnél ember lenni?-az olasz hátrál és idegesen elneveti magát, majd miután érzékeli, hogy a spanyol nem igazán poénkodni akar, akkor elkomolyodik az arca és elfordul.

-IMBECILLE! Te csak ne akarj ember lenni! Gondolj bele, hogy velem mi lenne nélküled!-ekkor kezeit a szája elé emeli és még ő maga is elcsodálkozik azon, hogy mit mondott. ~Jaj ne, nem kellett volna ezt mondanom, most furának fog tartani.~ Észre se veszi, hogy a szemei könnyesek és hogy remegnek a lábai. Spanyolország feléje fordul, míg az olasz még mindig háttal van neki. Lassan közelít felé és a lépteit lehet hallani a fa padlón. Minden másod perccel egyre feszültebb és zavarba ejtőbb az egész. Romano a fejét takarja el és halk zokogást lehet hallani. Két kar öleli át és abba hagyja.

-Pici Roma, én sose tudnálak magadra hagyni. Bocsánat, hogy ilyen ijesztő dolgokat mondtam. Megbocsátasz?

-Solo perché ti amo come amico.

-Tú significas más para mí... hermano.

-Ugyan, ennyire ne siesd el...-lassan ellöki magától a spanyolt és egy halvány mosollyal az asztal felé néz.-Lehet még meleg a paella. Megnézzük?-ezzel mindketten elindulnak az asztalhoz vissza.

.

Roderich házában is ebéd idő van. Semmi különös, van német kolbász (csak ne írjatok semmi perverz kommentet, de úgy is fogtok) és egy kis olasz bor. Fura párosítás, de ha éhesek akkor mindent megesznek. Feliciano nagyon gondolkodik és egyszer csak felpattan a székről. A hűtőhöz megy, amit kinyit, majd szinte belemászik, annyira mélyen kezd el kutatni.

-Mit csinálsz, Feli?-nem igen lehet hallani a válaszát, mert túl halkan beszél.

-Gyere, ülj vissza le.-most is csak egy halk nemet lehet hallani, amitől az osztrák kicsit felháborodik.-Kérlek, térj vissza.

-Feliciano!

-Megyek már.-a hangja jó kedvű és mikor ránéznek a tányérra amit a kezében tart, akkor már megérti a két asztalnál ülő, hogy mire a jókedv.-Emlékeztem, hogy fratello tegnap főzte a mai ebédünket, úgyhogy nem kell böjtölnünk. Tényleg, Ludy, te vallásos vagy.-kicsit kínos csend, miközben Németország és Ausztria zavartan nézik egymást. Feliciano csak bután néz.

-Öööm, úgy gondolom. Vagyis hiszek Istenben.

-Ludy, egyszer eljönnél velem Olaszországba? Annyi szép hely van és még a nyáron találtam egy kis házat, ahova nem mertem bemenni, mert ijesztően nézett ki. Régen pajta lehetett**.-a német bólint.

.

Már lassan délután 4, így Romano-nak indulnia kellene a repülővel, de még mindig nem. Ott ül kényelmesen a fotelben, ahol pár órája a spanyol ült és morog.

-Ugyan, hiszen pár nap és jobban leszel.

-De hogy lehettem ilyen balfasz?

-Figyelj a nyelvedre!

Pár órával ezelőtt

Romano kicsit kívánkozva figyeli a partot, mikor Spanyolország megunja ezt és felvett egy ötletet. " Mi lenne, ha kimennénk? Hiszen jól süt Nap és hideg sincs. Lehet kicsit fürdeni." Az olasz szemei kicsit felcsillannak és elindul a szobája felé, mire a spanyol kérdően néz rá, a szemöldökét is felhúzza. " Fürdőnadrágot veszek fel, jobb ha te is felveszed, ha nem akarsz itthon maradni!" Ezzel becsapja az ajtót és a spanyol is bemegy a saját szobájába, ami közvetlen Romano-é mellett van.
Kint a parton tényleg olyan kellemes, mint ahogy elképzelték. A homok kissé meleg, az tény, de a néha-néha a partra érő hullámok lehűtik a 4 darab talpat. Még nem igen mentek bele a vízbe, mert Romano nyávogott, hogy túl hideg neki még, meg kell szoknia. Végülis, mindig meleg vízben fürdik és jó sok habbal. Ehhez képest a tenger semmi, bár mégis szebb és ezért hívogatóbb. Hírtelen egy kis dallamot kezd el dúdolni az olasz, amibe a spanyol is csatlakozik és a dúdolásból halk, majd hangos éneklés lesz. " Eljött a hajnal, elébe mentem. O bella ciao, bella ciao, bella ciao ciao ciao!"*** Kicsit szünetelnek, majd egymásra néznek. Olyan, mintha elszomorodnának, de Spanyolország elmosolyodik. " A háború senkinek se volt jó. Főleg neked és a testvérednek. Annyira eltávolodtatok..." " Kérlek, ez a múlt. Engem csak untass azzal, ami már történelem." Tovább mennek, de Romano-n jól látszik a frusztráltság jele. Spanyolország kicsit aggódik, így beszélni próbál, de a másik, akit majd szétvett az ideg elkezd rohanni és idegből belerúg egy nagyobb kőbe. Összeesik és a lábát fogdossa. "Fanculo!" Ezt egy jó párszor még elismétli mire odaér Spanyolország és orvosi szakértelem nélkül is megállapítja, hogy ez viszont törés...

Feliciano ideges, mivel már testvérének itthon kellene lennie, már telefonálnia kellett volna. ~Mi van, ha a gépe belekerült egy légörvénybe? Nem, az nem lehet! Kérlek Istenem!~ Ekkor megcsörren a telefonja, amit egyből felvesz.

-Feliciano Vargas, chi è?

-Tuo fratello, idiota!

-Lovino! Miért nem érkeztél meg? Már nagyon aggódtam. Jaj, annyira, mint amikor...

-Feliciano! Nem érek rá erre. Szóval. Történt egy kisebb balesett. Nem tudok ma visszamenni...

-Meus Dominus! Mi történt?

-Arghh, kicsit eltörtem a lábfejem. De szerdára meggyógyulok, úgyhogy akkor megyek vissza. Ciao...

-Ciao! Veee, és minél előbbi gyógyulást!-leteszi a telefont és megkönnyebbülve ül le az egyik székbe. Ráhatja fejét az asztalra és sóhajt egyet. ~Lovino mindig olyan felelőtlen.~ Lassan bekopog a félfán Ludwig és a gyönyörű, mély kék szemeivel, mint a tenger, a kicsi olaszra néz.

-Lassan én mennék...

-Kérlek, maradj! Rodeich-nek is elkellett mennie vissza az egyetemre pár dolgozatot kijavítani. Este félek egyedül!-a német pár másodpercre a folyosó felé fordul és elmorogja a válaszát.

-Gut, legyen...

-Gracia Ludwig, akkor készítek valami vacsora szerűt.

-De csak 16:23.-a karórájára néz.

-Nem baj, mire végzek, addigra lehet enni.

Romano az ágyában fekszik és egy paradicsom formájú plüssöt dobálgat felfele, majd próbálja elkapni. Igatából nem tud mit csinálni így sérülten. Spanyolország közben meg kiment a konyhába valami harapni valót készíteni a vendégnek. A paradicsom a sokadik dobás után nem az olasz kezébe esik vissza, hanem a földre. Romano morog egyet, majd lustán a mellkasára ejti a kezeit. Eddig ez volt, ami lekötötte, de most újra a csend és a gondolatai. ~Érzem, hogy fratello boldog. Jó érzés, legalább tudom, hogy biztonságban van. Kérlek, várj még kicsit.~ Az ajtó nyitódik, ahol a spanyol jön be és egy tipikusan idegesítő és mindig ragyogó mosollyal odamegy a vendéghez és egy tálcát tesz le a feje mellé, amin egy kisebb tálban gyümölcssaláta van. Romano felül és az ölébe emelné a tányért, ha a spanyol nem venné el tőle.

-Add már oda, éhes vagyok!

-Nem, majd én...-ezzel a villára rábök néhány gyümölcs darabot és az olasz szájához emeli azt. Romano egy ideig tétovázik majd elfogadja a kényeztetést.

-Am' nem a kezemet törtem el.

-Tudom, de jól esik, nem? Hogy kicsit újra az én pici Roma-m lehetsz.-a sérült elpirul és mérgesen a kajára néz, hogy Spanyolországot arra szuggerálja, hogy adjon neki még. A következő falatokat, majd az az utániakat még jobban megízleli és lassan egy pici mosoly látszik az arcán.-Ennyire finom?

-Nem, csak jól esik, hogy most te vagy a szolgám.-önelégülten ráharap a következő adagra, amit a spanyol csak felbökött, de nem vitt közelebb a meglepődéstől.-Mi az, elvitte a cica a nyelvedet?

-Nem, csak néha olyan nehéz felfognom, hogy megnőtél, és nélkülem is tudsz élni.-csend és Romano visszadől az ágyba, a puha párnához. A mohazöld szemeivel átnéz a szoba másik végébe, ahol ott van a plüss, amit éppen hogy félperccel ezelőtt még dobált. Rámutat és a spanyol megért, felkell és visszahozza a paradicsomot.-Ez az, amit még adtam neked.

-Nem is értem, hiszen már akkor is nagy voltam...

-De te szereted a paradicsomot. Úgy ahogy én.-Romano felnéz a spanyolra és elveszik abban a smaragd szemekben. Amikor pici volt, valamiért furának tartotta azokat a szemeket, viszont ahogy beolvadt a kultúrába a saját szemei is valahogy felvették a zöld árnyalatát. ~Ilyen országnak lenni. Leélsz egy örökké valóságot és igazából nem is éltél, azt teszed, amit mondanak. És ez igaz minden országra, nem lehet önálló gondolatod.~

Szerintem gyönyörű, hogy mit voltam képes össze hozni pár éve. És a kolis gép billentyűzete iszonyúan kényelmes. Hazaviszem :D

*Ország képesség: Ha mondjuk Anglia a Szaharában van és arra gondol, hogy milyen jó lenne Franciaország utcáin lenni, akkor hírtelen ott is lesz fizikálisan.
**Az Auf Wiedersehen Sweetheart-ban is van egy pajta
***Ez egy régi olasz partizán dal, én magyar szöveggel írtam le.