Romano hírtelen felkell a kényelmes fotelbõl, amiben eddig ült és bekötött lábával próbál sántikálni, de hamar elesik és káromkodni kezd. Lassan újra próbál felállni, de a fájdalomtól nem bír. ~Valami történt Veneziano-val, érzem! És pont most kellett nekem is balfasznak lenni.~ Miközben kúszik előre elé kerül Spanyolország, aki egyből támaszt nyújt neki. Átkarolja és finoman elmosolyodik.
-Mit akarsz, Roma~? Szomjas vagy, éh...-nem bírja folytatni, mert az olasz válasza félbeszakítja.
-Történt valami fratello-val! Elkell jutnom Angliához, vagy bárkihez...
-Rendben értem.-kicsit elhalványul az a mosoly és kicsit megigazítja az oldalánál lévő sérültet. Lassan elkezd haladni és hírtelen egy másik szobában találják magukat, ami nem lepi meg őket. Csak mennek tovább előre és végül egy asztalhoz érnek, ahol milyen meglepő, de Anglia ül és papírmunkát végzik. Közben magában beszél.
-Nem elég az, hogy ország vagyok, akkor itt van még ez a különös eset is. Miért kell, hogy ilyenek történjenek? Bloody hell.-közben mérgében összegyűr egy iratot és készül eldobni, amit meg is tesz, de amikor felnéz, hogy lássa hol van a szemét, ijedten veszi észre, hogy véletlenül neki dobta Romano-nak, aki elég dühös fejet vág.
-Szóval ez lenne a híres angol modor, ha meglátogatnak, akkor dobd a vendéget arcon valami szeméttel.-odasántikál az asztalhoz és ráteszi kezeit az asztalra, amiknek nem azért van nagy hangja, mert rávágja, hanem mert nem bír máshogy megállni. Spanyolország utána megy és megfogja a vállát, majd a szemöldökre mosolyog.
-Elnézést kérünk, hogy csak így berontunk...
-Nem, nekem kell, mert modortalan voltam.-felkell a székéből és egyenesen a spanyol vendég szemeibe néz.-Valószínűleg az incidens miatt jőtetek...
-Hol van Veneziano?!-Romano most tényleg rácsap az asztalra, majd meghúzza az angol gallérját.-Azt mondtad, hogy vigyázni fogsz rá! AKKOR MIÉRT NEM TUDTÁL?!
-Romano, nyugodj...-Spanyolország nyúl az idősebbik olasz felé, aki arrébb löki a kezet. Morog egyet majd elengedi Angliát.
-We had to do that to Northern-Italy.-megköszörüli a torkát és arrébb megy egy panoráma ablakhoz, ahonnan tökéletesen látszódik a London Eye.
-Úgy érted hogy...
-Igen, el kellett altatni, mert rájött volna, hogy ő egy ország...-Romano ismét felhúzza magát és letámadja Angliát. Spanyolország visszafogja és felemeli az ölébe.
-De nem az a dolgod, hogy újra emlékezzen? Kukulj meg, meg az egész Varázs Trió!-a szemöldök közelebb megy a lefogott olaszhoz és visszából lepofozza. Erre Romano csak még dühösebb lesz, de Spanyolország befogja a száját, persze nem ilyen egyszerű vele. Ráharap a kézre.-Mondj egy észszerű okot...miért?
-Miért? Ez mágia, nem értheted meg...-hírtelen nyitódik az ajtó és Norvégia jön be a sulis egyenruhában, pedig vasárnap van. Mindenesetre aranyosan néz ki benne és az egyik hajtincsét bizergálja, majd leül az asztalra, ami tele van papírokkal. Pár le is esik, amire Anglia majdnem szívinfarktust kap.
-Nem egyszerű mágia, ez egy isten, vagy több.-mindkét kezét az asztal szélére teszi és így támaszkodik. Kicsit elmosolyodik, de a szemei ugyanolyan hűvösek maradnak. Anglia a fejére csap és homlokát kezdi masszírozni. Norvégia felé fordul.
-Pardon?-kicsit lekezelően hökkent egyet és folytatja-Ilyen dolgok nincsenek, hogy 'istenek'. Egy Isten van...
-Jaj, nekem csak ne magyarázzon egy olyan, akinek saját egyháza van.
-Nem az...-Romano ismét rácsap az asztalra a skandináv mellé és kirángatja magát Spanyolország szorításából. Mérgesen ránéz a két veszekedőre és kifújja a sok levegőt, ami belé szorult. Egész halkan kezdi, majd kicsit felerősít.
-Itt két ország van akik fel lehetnek háborodva, az én vagyok és Németország. És most ha komolyra tudjuk venni a hangulatot, akkor megkérném Angliát, hogy vezessen az öcsimhez.-a szemöldök bólint és egy szó nélkül elkíséri a vendégeket egy szobába.
.
Feliciano a gondolataiban sétálgat és néha-néha megkerget egy sárga pillangót. Nagyokat nevet és kifekszik a zsenge, zöld fűbe. A Nap nem süt túl fényesen, de kellemesen meleg van. A zsebébe nyúl és kivesz egy pakli kártyát. Nem látszik, hogy milyen jellegű csak annyi, hogy nagyon válogat. Az egyiket megakad a szeme és végig simítja, de tovább halad. Aztán az egyiket kiveszi, a homlokához emeli majd ráfúj. Előtte egy kisebb fényesség támad, majd egy alak kezd el kirajzolódni. A másik pillanatban jól felismerhetővé válik az alak, Fauchereve*. Elmosolyodik, de jobban körül néz és pánikolni kezd. Ide-oda forgatja fejét.
-Miért hívattál ide? Hiszen ha nem vigyázol, akkor megint úgy jársz, mint régen!
-Tudom, de segítened kell. Ismét beragadtam.-maga elé néz és továbbra is mosolyog. Reve leül mellé.
-Mit csináltál?! De az élet veszélyes, jó akkor csak...
-De ezúttal nem te miattad. Valaki más tart itt, valaki el akar engem választani a külvilágtól. Azt akarja velem elhitetni, hogy nem egy ország vagyok.-lassan könny cseppek jelennek meg, amiket Reve töröl le.-Ha felébredek, akkor ismét nem tudok majd megszólalni és csak egy belső hang leszek, amit még én se hallok.-megfogja és szorítani kezdi kétoldalt a fejét.-Ha nem sietek...-a régi barátja a mutató ujját teszi az olasz ajkaira és csitítgatni kezdi. Ismét letörli az újabb könnyeket és átöleli gyengén.
-Mondd el, ki ez a valaki?
-Egy fura bella, oroszlán szerű orra van és dús haja. Lábfeje helyén tappancsok vannak és kobold fülei vannak.-Reve elgondolkozik és visszaül a fűbe. Felnéz a Napra és aggódva néz maga elé.
-Attól félek, hogy nem egyszerű természet feletti lény.-Olaszország ránéz a csukott szemeivel a mellette ülőre és kicsit megdönti fejét.
-Ezt hogy érted?
-Minden természet feletti lényt ismerek, de ilyenről még nem hallotta.-rá néz a legutolsó áldozatára és komolyan néz rá.-Egyetlen egy személyt ismerek aki ilyen az is...-ekkor egy női kacajt lehet hallani és Reve összerezzen. Meghasad kettejük között a föld és remegni kezd a talaj. A távolból közelít a hang, ami édes, de nincs benne semmi jó előjel.
-Megint kiakarsz szökni? Most már nem fog sikerülni! Ismerem minden gondolatod és már túlöregedtél! Én fogok nyerni ezennel!-a végét szinte már sikollyal mondja, ami bántja mint két férfi fülét. Az ég elsötétül és hírtelen mindenből elszáll az élet jele. A fű elszárad és a fák levelei lehullanak. Minden pillangó leszáll a kopár földre és elpusztulnak. Ez mind annak a jele, hogy Olaszország kezd tényleg gyengülni, nincs sok ideje hátra. Mikor Reve újra feleszmél, a szakadék eltűnik közöttük és rohanna a barátjához, de hírtelen belehuppan a mögötte lévő pocsolyába. Mikor felkell maga előtt kezd tapogatózni és észre veszi, hogy egy energia burok miatt nem bír tovább jutni. Csak látja, hogy mi történik, nem hall semmit, mintha megsüketült volna. De amit lát, az megdöbbentő számára, Olaszország zsebeiből apró szívek kezdenek kihullani, amiket idegesen próbál összeszedni és visszatömni, de egyre több és több keletkezik, míg végül betemetik.
Romano teljesen letörve nézi testvérét, aki alig mutatva élet jeleket, fekszik az ágyon, mint egy játék baba. Nem moccan, lassan veszi a levegőt és szemei se rebbennek meg. Rossz ez a várakozás, és nem azért, mert végzetes is lehet Olaszország állapota, nem. Hanem mert csend van a kis Veneziano kőrnyékén, ahol mindig van valami hangzavar, még akkor is, ha alszik. Bal jósló az egész, pedig nem is tudják, hogy közben bent az elméjében nagy harcok folynak. Romano gyöngéden végig simítja az élettelen arcot és ráhullat pár könnyet. Ezután Spanyolország felé fordul, aki széttárja karjait, majd az olasz bele süpped a ruhájába. A zokogását így próbálja elfolytani. Az ajtó hírtelen nyitódik és azok jönnek be, akikkel Olaszország még pár órája együtt nevetett és ivott, énekelte a dalokat és csak szimplán jól érezte magát. Az élen Németország, aki arrébb löki Angliát, aki az ágy mellett áll, baloldalt, Romano-val szemben. A szőke hajú minden érzelem kimutatása nélkül felemeli az alvó fejét és köré tesz valamit. Mikor elhajol, akkor látszódik jól, hogy az a vaskereszt. Közben a két új-latin kimegy, Németország utánuk szólna, de jól tudja, hogy most nem tudna mit mondani, ezért csak halkan, szinte suttogva maga elé leheli a következőt.
-Érzem, hogy lassan visszajön.-eltűri Olaszország haját, ami az arcába lóg és a homlokára ad egy finom csókot. Közben Poroszország is mellé megy, amin néz egyet Anglia.
-Nem kellene itt lenned.
-Miért? Magyarország kijutatott, jól vagyok már.-teljesen nyugodt arccal az olaszra néz és összeszűkíti szemeit. Miután befejezte ezt, megfordul és minden szó nélkül kimegy.
Olaszország fejében közben még rosszabb a helyzet. Az talán még oké volt, hogy hírtelen szívek kezdtek el kipotyogni belőle, de ezek lassan elfeketültek és összefonnyadtak. Nem szép látvány és közben az olasz próbál a hang után menni, amit folyamatosan hall, de egy erősebb szél, folyton visszafújja. Ruhái már teljesen meg vannak szaggatva és csoda, hogy egyáltalán még talpon van, hogy nem vonta elő fehérzászlóját.
Már sokadszorra próbál előre jutni, mikor teste lassan kezd eltűnni. ~Ne, ne, ne, ne! Most nem mehetek vissza, ah most megyek, akkor talán sose lesz esélyem.~ Összeszorítja halványuló kezeit és tovább halad.
Lassan kinyitja szemeit és a szobájában ébred fel, pontosabban az átmeneti otthonában. Lassan felkell és kinéz a mellette lévő ablakon, szépen süt a Nap és úgy tűnik, hogy sál se kell. Ilyen egy ideális időjárás egy olasznak. Miután kigyönyörködte magát, a szekrényéhez megy és felveszi az iskolás egyenruháját. Odafigyel, hogy minden gomb belegyen gombolva és nem felejti el a bőr cipőt felvenni, amit kiboxolt. Lassan lemegy az étkezőbe és megeszik egy adag spagettit. Senki sincs mellette, csak a rádiót kapcsolta be, amin Pop számon mennek, semmi különös. Egy hír, vagy reklám sem hallatszódik el. Miután befejezi a reggelit beleteszi a mosogatóba a piszkos tányért és kint, az ajtó elött még a fogasról leveszi kis mellényét és a biztonság kedvéért a vállára teríti. A sapkát mellőle a fejére teszi és így megy ki. Az ajtón gondosan bezárja és élvezi a sétát az egyetemig. Kevés autó van, ezért viszonylag jól lehet hallani a madarak csicsergését. A sárga, barna és vörös levelek fent a fán, ezzel tarka színekbe borítva az utcán. Gyönyörű. Feliciano elmegy egy német csapat mellett, de nem igen foglalkozik velük. Az egyik utána szól valamit és hátra fordulva bemutat nekik. Ezek után minden nyugalommal tovább megy és lassan beér az kampusz udvarára. Még van 20 perce a becsengetésig, úgy hogy nyugodtan megy végig az úton. Senkivel se beszél és ez kölcsönös, csak nyugalom.
Úgy ül be az első órájára, hogy mindene meg van és a helyén ülve várja a tanárt, hogy bejöjjön. Az óra csendes és odafigyelve az oktató minden egyes szavára, leírja a lényeget. A füzete mellett egy telefon is van, amin megy a hang felvevő. Tolla egyszerű, úgy mind minden cucca, nem lóg ki a tömegből, nem különc. Bár egy halk dalt kezd el hallani, de nem kívülről, hanem a fejében, ez megőrjíti, nem szereti ha zavarják tanulás közben. Megrázza a fejét és a táskájából elővesz kéz kapszulát, amit bevesz és lenyel egyben. Undorító íze van, de ez elmulasztja a fejfájást, igen valószínűleg csak sípol a füle, azt hallja. Miután teljesen jól érzi magát, ismét neki áll a jegyzetelésnek, a füzetében kihagy pár sort, majd a felvétel alapján kipótolja a vázlatot. Nagyon komolyan veszi az 1. évét, mert tudja, hogy ilyenkor sokan kibuknak és ő nem közöttük akar lenni.
A szünetben pár lány odamegy hozzá és egyesével kérik, hogy valamelyiküket vigye le az őszi bálba, de elutasítja. A lányok arra gyanakodnak, hogy van valaki, de Feliciano-nak sose volt és nem is lesz senkije az életbe. Az élet terve az, hogy egy étterem láncot fog vezetni egész Olaszországban, és gazdag lesz. Semmi különös. Örökös miatt nem aggódik, majd idősebb éveiben örökbe fogad egy fiút, akit szigorúan fog nevelni, csak semmi lazsálás.
Miután befejezte a napját, fáradtan esett haza és elmosogatja a reggeli tányért. Elővesz egy bort a szekrényből és leteszi az étkező asztalra. A szekrényekhez megy és kivesz egy boros poharat, viszont megáll a keze egy pillanatra, ahogy végig néz a többi poharakon és tányérokon, amik bent vannak. Miért van ennyi, ha egyedül él? Sose hívott meg vendégeket és ez csak egy albérlet, amit a családi kasszából és örökségből fizet. Ekkor leejti a poharat, ami összetörik a leérkezése pillanatában. Ő maga összeesik és sikonyálva a padlóra borul. Mindez csak illúzió volt idáig és a valóság ennél sötétebb: nincs egy perc nyugta se, folyton takarít, éppen hogy beesik órákra, ott se figyel, fölöslegesen untatja a társait és még rengeteg hiba, amit a legszívesebben eltűntetne. Meg az a maró érzés a szívben, ami oly régóta bántja, megszűnni nem akar. Az áll-valóság körülötte összetörik és ismét az elmélyében szenved, ahol gúnyos mosollyal áll előtte az a nő, akiről beszélt. Egy kézzel felemeli a pólójánál fogva és ráköp az arcára.
-Hogy lehet olyan szánalmas az ajándék, amit tőlem kapott Róma? Szégyen, ezért kérlek vissza téged, aztán a bátyádat.-Olaszország nem bír megszólalni, csak rugdalódzik és próbálja megát ellökni az ijesztő nőtől. Reménytelen, minden erőlködés ellenére is, ő itt fog bevégezni?
Kint a többiek egy szó nélkül ülnek az alvó környékén, Anglia kivételével, aki a pincéjében próbál valami löttyöt kotyvasztani. A segítségére ott van Norvégia és Románia mondta, hogy úton van. Hírtelen halk sírást lehet hallani és Olaszország arcán vágás nyomok alakulnak, és könny cseppek indulnak ki a szeméből. Romano ér oda előszőr és idegesen próbálja felpofozni öccsét, aki még mindig nem válaszol.
-Csessze meg! Érzem, hogy ő harcol belül! Minden fájdalom itt van bennem!
-Romano, ha rondán beszélsz és idegeskedsz, ő attól nem lesz jobban.
-Ne szólj be, tomato-bastardo. Csak okoskodni tudsz.-az ajtó nyitódik és a Varázs Trió úgy áll az ajtóban, mintha köröket futottak volna az egész világ körül. Norvégia egy üvegcsét tart a kezében, amiben valami bizarr folyadék van. Rajta egy szív alakú címke, kicsit se fura.
-Det er her.-a norvég odanyújtja Németországnak a palackot, aki előszőr nem érti, de elfogadja.
-Mit csináljak vele.
-Bloody hell, most ne törődj vele, csak idd meg és hozd vissza ezt az idiótát.-Németország félve néz a palackra, ami elvileg visszahozza a régi szövetségesét, ha ő maga megissza, ez mégis milyen logika? A feje fölé emeli és nagyot nyel, a szeme sarkából Japánra néz, aki picit bólint, ez azt jelenti, hogy az a legészszerűbb, ha megissza.
-Fottimi! Ha te nem iszod meg krumpli-buzi, akkor add nekem.
-Nein, ich kann es schaffen.-szájához emeli a palackot és ráhúzz a tartalmára, ami ilyen méregzöld színű. A szívéhez kap, majd lassan összeesik. Poroszország és Dánia tartják meg, amíg Amerika előkeres egy matracot, mire rátehetik a németet.
Mikor Németország magához tér, egy olyan helyen találja magát, ahova sosem gondolt vissza menni, az olasz belső gondolati világa. Bár jelenleg kietlen és élettelen az egész. Amikor észre veszi a távolból, hogy Olaszországot hogyan kínozza, az az idegen nő, akkor elkezd futni abba az irányba, de hamar nekiütközik a buroknak. Elnéz mind két oldalára, a jobbján pár méterre észre veszi Reve-t, aki a porba ül és csak nézi az egészet.-Traumschnitter!
-Oh, Olaszország barátja...Németország! Már azt hittem, hogy meg süketültem, hogy nem hallok semmit.
-Mi történt?
-Ahahahah, az elég hosszú lenne megmagyarázni, de megpróbálom rövidre fogni. Ezen a burkon, csak akkor juthatsz át, ha kimondod azt, amit a kis barátom akar hallani tőled.-mikor a német ismét ránézne, akkor már nincs mellette Fauchereve. Így minden erejével dörömbölni kezd a burkon és kiabálni különböző dolgokat: "Nem vagy haszontalan! Nem miattad buktuk el a II. Világ Háborút! Jó az olasz kaja! Aranyos a hangod! Örültem minden percnek, amit veled töltöttem!" De nem történik semmi. Végül feladja és maga elé lehel egy szót, szinte nem is lehet hallani, de a burok másik oldalán a kínzott meghallja és tisztán érti. Hírtelen eláll a vihar és kitisztul az ég, bár minden kopár marad. A nő elengedi Olaszországot és lassan megfordul és elindul egy tetszőleges irányba, itt úgy is mindegy merre menne. Németország odafut volt-szövetségeséhez és magához öleli.
-Jaj, Italien! Kérlek, ne ijessz így ránk még egyszer...
-Még nincs vége.-a nő visszafordul és ránéz a szőke hajúra.-Amíg nem...mmm, inkább jöjjetek ti rá.-ezzel eltűnik és minden elsötétül, a szó szoros értelmében.
A kinti világban mindenki ölelgeti az olaszt, vagyis ez az a látvány, amire ébred Németország.
Anglia későbbi jelentéseiben kiderült, hogy Olaszország még mindig nem emlékszik semmire, azt hiszi, hogy Feliciano Vargas, de elmondtak neki mindent. Nem igen akart hinni a fülének, de muszáj volt, mert elég sok bizonyíték volt arra, hogy az országoknak igen is van fizikális kivetülésük, akik hasonlóak az emberekhez.
Random szöveg, hogy megmaradjon a formátum és észre vegyétek a rész végét.