Másnap reggel Enjolras lassan ébredt fel. Egy ismeretlen szobában volt, és az ablakon kopogó esőcseppek ritmusa betöltötte a teret. Még mindig álmos szemekkel óvatosan körülnézett. Ó, mégsem teljesen ismeretlen a hely; Éponine szobája. Még nem látta napfénynél, bár az esőfelhők kicsit elhomályosították a szobát.
- Jó reggelt, napsugár.
Enjolras Éponine hangja felé fordult, óvatosan rápillantva. Hát megszegték az egyes számú szabályt, és nem tudta, hogy dühöse- azért, hogy kidőlt az ágyában.
- Szia – megköszörülte a torkát és megnyújtózkodott, de gyorsan visszahúzta meztelen testére a takarót, amikor észrevette, hogy teljes kilátást biztosít a lánynak. Ehhez nem szokott hozzá.
Eponine elvigyorodott és felhúzta a szemöldökét, miközben szemét a kilátszó testrészeken legeltette.
– Hirtelen szégyellős lettél? Tegnap este kikötöztelek az ágyhoz és meglovagoltalak, amíg könyörögni nem kezdtél, ha esetleg elfelejtetted volna. A szégyenlősség ideje lejárt.
Befészkelte magát a férfi karja alá, nyelvét körbefutatta a mellbimbója körül és lágyan megcsókolta a mellkasát. Ha volt egy dolog, amit Enjolras az elmúlt hetek során megtanult, az az, hogy Eponine a manipuláció mestere, legalábbis szexuálisan. Egy kis hízelkedéssel szinte bármit el tud érni nála.
Enjolras zavartan kezébe vette a lány állát és maga felé fordította az arcát, hogy leállítsa.
– Hidd el, hogy ezt nem lehet elfelejteni. De… - sokatmondóan körbenézett. – Reggel van.
- Kicsit szétesett vagy a nap ezen szakaszában - kacagott fel Éponine. – Tudom. Itt aludtál.
- Nyilván. De...nem kellett volna. Haragszol rám?
- Ahhoz túlságosan szép vagy, hogy haragudjak azért, mert az ágyamban alszol.
Enjolras felvonta a szemöldökét.
– Ez nem vicces, Éponine. Egyes számú szabály, nincs ottalvás. Miért nem keltettél fel?
- Mert kimerült voltál, Enjolras. Aludnod kellett, és én is azt akartam. Ne aggódj, írtam 'Ferre-nek, hogy tanulás közben elaludtál a kanapén, és nem akartalak felébreszteni, mert tudtam, hogy szükséged van rá. Bevette. Valószínűleg eszébe se jut, hogy másra gondoljon.
Enjolras csendben maradt és felhúzta a vállát. – Nos hát jobban érzem magam. Akkor kösz, hogy itt maradhattam.
- Semmi baj – Éponine kicsit tétován és óvatosan folytatta. - Igazából nem is volt olyan rossz. Olyan kedves volt azután, hogy… hát igen. Tudod.
Enjolras elpirult az előző este történtek miatt és felemelte a csuklóját. Jól látható vörös csíkok húzódtak a csuklóján, emlékül a hősies küzdelmeknek a csomókkal.
– Ja, igazad volt a kendőket illetően… igazán lenyűgöző.
Éponine felnevetett, megragadta a kezét, és odanyomta a száját a lehorzsolt bőrre. - Meg kell mondjam, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer még a hasznomra lesznek – jó tudni, hogy kéznél van, ha szükség van rá.
- Soha többé nem csinálhatod ezt velem.
Eponine felnevetett és ráfeküdt a fiúra. Hosszú haja a vállára omlott és csiklandozni kezdték Enjolras arcát, mire az kedvesen visszasimította a füle mögé.
- Ó, tényleg? Pedig tetszett neked. Még soha nem láttalak ilyen… - a szájába harapott, és ahelyett, hogy befejezte volna a gondolatot, a fiúéra tapasztotta a száját. Enjolras visszacsókolta, egyik kezét a lány tarkójára tette és magához húzta. Másik kezével a takaró alatt kalandozott, ahol elért a combok belső részéhez. Éponine azonnal pozíciót váltott, hogy jobb hozzáférést biztosítson neki, így a hátára feküdt és türelmetlenül magára húzta Enjolras-t.
- Ha igazságos akarnék lenni, most én kötöznélek ki, hogy megnézzük, neked hogy tetszik – azzal megharapta a kulcscsontja alatti részt, hogy szavainak hangsúlyt adjon.
- Szeretném látni, hogy megpróbálod, Szépfiú.
Enjolras felprüszkölt, majd lebukott a takaró alá és türelmetlenül szétfeszítette Éponine lábait. Lassan haladt, apró csókokkal borítva végig a hasát, majd sorban mindkét lábát. Ahogy ajkai elértek Éponine belső combjához, és a lány keze türelmetlenül a szőke fürtökbe markolt, a hálószoba ajtaja kivágódott.
- Éponine, kelj fel! Szükségem van a segítségedre a – Szent szar!
Enjolras felugrott és feje kibukott a takaró alól, hogy a lesokkolt Cosette-tel nézzen farkasszemet, aki az ajtóban áll, kezeit a szája elé kapva. Eponine csalódottan felnyögött és meztelen felsőteste elé kapta a takarót.
- Neked is szép jó reggelt, Cosette – egyszerre szórakoztatta és bosszantotta a helyzet.
Enjolras szörnyet halt; még soha nem volt ennyire zavarban egész életében. Újra Cosette fele nézett, aki tágra nyílt szemekkel bámulta, szinte sokkos állapotban. Nem tudott ránézni többet, ezért gyorsan lepillantott az oldalára, és megbizonyosodott róla, hogy a takaró teljes mértékig elfedi a fenekét. Megragadott egy párnát és a fejére húzta.
Eponine megpróbálta visszafogni a nevetését, de Enjolras így is hallotta, hogy jókedvűen kuncog rajta és Cosette zavart bocsánatkérésén. Az ajtó becsukódott és Éponine folytatta a nevetést. Enjolras meg se mozdult.
- Ugyan már, Enj, ez vicces volt. Édes istenem, az arcod! Soha nem fogom elfelejteni, milyen képet vágtál!
Eponine megcsókolta a vállát és megpróbálta elrángatni róla a párnát, amit ő szorosan magára húzott.
- Életem legkínosabb perce volt - nyöszörögte, amikor végre elvette magáról a párnát és felsandított a lányra. – Most nagyon utállak. Legközelebb zárd be azt a kurva ajtót. Egy életre megijesztettem Cosette-t.
Eponine elnyúlt az ágyon és lábait összefonta a fiúéval.
– Azért ő nem olyan ártatlan, Enjolras. Nem egy befásult szűzlány; állandóan Mariusznál tölti az estéket. Szerinted mit csinálnak?
- Sütit sütnek és duetteket énekelnek az erdei madarakkal, amik az ablakpárkányukra szállnak.
Eponine forgatta a szemét.
– Nem látott semmit.
- Épp eleget látott. Tudja, hogy mit csináltam veled. Nem ezt érdemelte - Enjolras érezte, hogy kicsit felfújja a dolgot, de nem tehetett róla. Nem lesz képes soha többé Cosette szemébe nézni, amíg csak él. Igen, most már biztos jó, hogy néhány hónap múlva elmegy a városból.
Enjolras még egyszer a párnája alá fúrta a fejét, de amikor perceken át nem hallotta megszólalni Éponine-t, lassan előbújt. Csípős megjegyzésekre számított, de egy sem jött. A lány csak meredten nézte a mennyezetet és inkább felkavartnak látszott.
- Mi a baj?
– Semmi – vállat vont, hangja érdesen csengett. - Szerintem jobb, ha most elmész.
- Most mit csináltam?
- Semmit,Enjolras. Biztos van mára elég dolgod, szóval kérlek menj, nem akarlak feltartani.
Enjolras eldobta a párnát és hitetlenkedve nézett rá. Hirtelen eléggé úgy érezte magát, mintha egy szörnyű kapcsolatba csöppent volna, amiben egyáltalán nem akart belemenni, és nagyon felhúzta magát ezen. – Mi a franc bajod van?
Éponine a fiúra nézett és Enjolras biztos volt benne, hogy ha képes lenne a szemével szikrákat szórni, már minden lángokban állna.
– Szóval amit csinálunk, az nem helyes? A tény, hogy én szeretem így, az nem helyes? Hogy rossz? Ezt mondod? Szegény kicsi Cosette-t nem szabad kitenni ilyen bujálkodásnak, de Éponine-nak teljesen rendben van?
Enjolras felnevetett. Ez a legabszurdabb dolog, amit valaha hallott. – Hogy mi van? Te teljesen megőrültél. Hogy jutott eszedbe ez az egész szarság?
Eponine jeges tekintettel nézett rá. Hangja hátborzongatóan suttogta. - Tűnj el a francba a lakásomból.
- Örömmel. Jézusom - Enjolras lendületesen felhajtotta a takarót, felállt, durván magára kapkodva a ruháit. – Nem tudom, honnan az ördögből vetted ezt ki abból, amit mondtam, Éponine. Nem így értettem. Mi az istenért akarsz mindig valami hülyeség miatt veszekedni? – visszafordult, hogy ránézzen a lányra, de meglepődve tapasztalta, hogy az elfordította a fejét. Egyik kezével szorosan tartotta maga előtt a paplant, másik kezét pedig a szájához emelte és a körmét rágcsálta, ami annak jele volt, hogy elég zaklatott.
Enjolras érezte, hogy mérge lassan elpárolog; már nem látszott dühösnek, csak szomorúnak. És még ha nem is akarta, de ezt ő okozta. Most kérjen bocsánatot?
Enjolras felsóhajtott, átkozta a lelkiismeretét és óvatosan leült az ágy szélére.
- Ep? Jól vagy?
– Jól vagyok. Igazad van, teljesen megőrültem – a hangja nem volt se gúnyos, se mérges; inkább hangozz úgy, mint aki komolyan gondolja. Enjolras soha nem találkozott még olyannal, aki ennyire összezavarta volna; a végén még tényleg gutaütést kap tőle.
- Oké...? Uh. Rendben – megköszörülte a torkát és körbenézett. Semmit sem akart jobban, mint kimenekülni ebből a szobából, mert ez már nem tűnt úgy, mint ha alkalmi szex lenne, de valamiért feneke az ágyhoz ragadt. – Nem igazán tudom, mit tehetnék – vallotta be.
Eponine felé fordult és végre megeresztett egy halvány mosolyt. Hálistennek a szemei szárazak voltak, de most sokkal kisebbnek tűnt, mint amilyen volt.
– Sajnálom. Tényleg kicsit túlreagáltam. Nem csináltál semmit rosszul és… uh - egy pillanatra a tenyerébe temette arcát és végigfuttatta ujjait a hajában. – Tiszta hülye vagyok, komolyan. Sajnálom.
Enjolras felemelte a tekintetét és lassan vigasztalni kezdte.
- Semmi baj… értem, hogy miért értetted félre, amit mondtam. Én reagáltam túl ezt az egész Cosette dolgot. Én sajnálom.
Eponine bólintott, de tovább rágta a körmeit.
- Szóval, um. Megértem, ha nem akarod ezt többé csinálni, most hogy láttad, hogy egy kicsit őrült vagyok. Semmi baj.
Enjolras kinyújtotta a kezét és elrángatta a lány körmeit a fogai közeléből.
– Ne csináld ezt. Nem hiszem, hogy őrült vagy. (Ez persze egy apróbb hazugság; mert úgy gondolta, hogy a lány egy kicsit tényleg bolond, de nem érdekelte.)
- Oh. Oké - Éponine vett egy mély levegőt, egy kicsit boldogabbnak tűnt, mikor végre újra egyenesen a szemébe nézett. – Kösz.
A fiú bólintott és egy darabig mér fürkésző tekintettel vizslatta. Végül Enjolras fölállt és körülnézett. Egy kicsit még mindig kényelmetlenül érezte magát. – De azt hiszem mennem kellene. Ma be kell fejeznem azokat a jelentkezéseket.
- Ja. Sok szerencsét hozzá – úgy tűnt, a lány újra normális.
Enjolras az ajtóhoz osont, finoman kinyitotta, mert nem akart újra belefutni Cosette-be kifele menet. Amikor úgy ítélte, tiszta a terep, szélesebbre tárta az ajtót.
- Enjolras?
- Igen? - visszafordult Éponine felé. Egy kis mosoly bujkált a szája sarkában, és Enjolrasba belenyilallt a gondolat, hogy milyen gyönyörű így; bár a haja tiszta kóc, apró göndör fürtökben omlik a vállára, és a bőre finoman csillog a reggeli fényben. Szemeiben újra csillog az a huncut fény, amit Enjolras olyan jól ismert.
- A tegnap este nagyon jó volt. Érezd úgy, hogy az egyes szabályt bármikor megszegheted, amikor csak akarod - Éponine hagyta, hogy a takaró csábítón lecsússzon a derekáig, és Enjolrasból feltört egy mély sóhaj. Hirtelen nagyon nehéznek tűnt megfordulni és elmenni, de eltökélt volt. Éponine elnevette magát az arckifejezésén, ezért Enjolras gyorsan sarkon fordult, mielőtt még önuralmát végleg elvesztve visszarohant volna az ágyba.
Igen. Infarktus. Egész biztos azt fog kapni.
Később, aznap este Enjolras befejezte a jelentkezései megírását. Mindent, amit lehetett, elküldött elektronikusan, és minden, amit postán kellett feladnia, a konyhaasztalon hevert, hogy majd reggel feladja. Erőtől duzzadónak és tökéletesen kipihentnek érezte magát azután a békés alvás után Éponine ágyában. Nem is emlékezett rá, mikor aludt utoljára ilyen jól vagy kényelmesen.
Az járt a fejében, hogy mi történt reggel, és habár elég nagy hülyeségen vesztek össze, mikor Cosette rájuk nyitott, Enjolras még mindig kényelmetlenül érezte magát. Talán hülye volt, amikor azt gondolta, hogy ez a szex csak baráti szex lesz. Mert ez a vita többről szólt, mint csak a szex, és nem is volt szokásos. A bűntudat emésztette azóta is, amikor meglátta, hogy őszintén megbántotta Éponine-t, és ezt nehezen viselte.
De amilyen rosszul érezte magát, teljesen kizárt ebben az univerzumban, hogy bármilyen körülmények között ő most bárkivel is kapcsolatba kerüljön, főleg nem Éponine-nal. El akart menni New Orleansból, és a lány pedig itt marad. Ki akart szabadulni és világot látni, valóra válthatja az álmait és annyi embernek segíthet, amennyinek csak tud. Itt maradni ebben a korrupt, elmaradott déli városban egy cseppet sem volt vonzó számára.
És ha még ilyen és ehhez hasonló vita alakul ki köztük, akkor Enjolras úgy érzi, hogy bőven átlépik a barátság határát, és azonnal be kell fejezniük azt, amit csinálnak. Ez a legokosabb, amit tehetnek, és az egyetlen módja annak, hogy ne sértse meg a lány érzéseit. Igen, nehéz lesz. Nem félt bevallani magának, hogy ő a legdögösebb nő, akit valaha látott, és a szex valami egész elképesztő. Borzalmas szenvedés vár rá a maradék időben, amit itt tölt New Orleansban azzal, hogy nem ér többet hozzá, és baromi szar lesz, hogy le kellene mondania a szexről, miután az elmúlt hónapokban úgy hozzászokott, de nem akarja áltatni Éponine-t, ha az valóban elkezdett iránta érezni valamit.
Egy része kinevette a feltételezést, hogy esetleg a lány tényleg kedveli ennyire, mert eddig úgy tűnt, hogy őt is annyira taszítja egy kapcsolat gondolata, mint őt. Soha nem adott okot rá, hogy azt gondolja, többet érez iránta barátságnál, kivéve a ma reggeli hisztit, amitől valami motoszkálni kezdett agya hátsó zugában.
Fogalma sem volt, miért fogadta meg Éponine javaslatát, és töltötte ki végül a Tulane Jogi Karra való jelentkezését a többivel együtt. Csak egy biztonsági tartalék, győzte meg magát, arra az esetre, ha a többi mégse jönne össze.
És amikor elküldte, már nem is gondolt rá vagy kielemezze a döntését.