- Oké, tuti, hogy készen állsz?
Enjolras bólintott és megszorította a kezét. – Felkészültem az hülye megjegyzéseikre, epés beszólásaikra. Csak essünk túl rajta.
Eponine vállat vont.
- Tudod, azt hittem, hogy nem fog zavarni, de...ugh, nem igazán akarok szembenézni velük – tudta, hogy ez azért van, mert a fiúk közül nagyon sokan képesek átlátni rajta; mindenki tudott a Mariusszal való vergődéséről, és hogy mennyire mélyre került utána. És most, amikor arról kell meggyőzni őket, hogy állítólag teljesen rendben van az, hogy Enjolras majd elmegy, Éponine-t elfogta a kétségbeesés, hogy ezen is átlátnak majd. Bármi másnál jobban gyűlölte, ha gyengének és szánalmasnak látják, és gyakorlatilag erről a helyzetről, amibe keverte magát szinte ordított.
- Nem kell így csinálnunk, Ep – mondta Enjolras kedvesen. – Küldhetek egy üzenetet, amiben megtiltom, hogy beszéljenek róla. Hallgatnának rám.
- Nem, jó ez így… csak csináljuk – vett egy mély lélegzetet, és célirányosan elindult, kirántva a majdnem teljesen üres Musain ajtaját. Csak a barátaik ültek bent, a szokásos sarokban, a kávéjukat kortyolgatva, nevetgélve és olvasgatva. Enjolras újra megszorította Éonine kezét, ahogy Combeferre felnézett és észrevette őket.
Amikor megakadt a szeme az összefonódott kezükön, szinte az első percben, ahogy beléptek az ajtón, megbökte könyökével Courfeyrac hasát, aki könyökével Grantaire-t, és így tovább, amíg el nem értek az utolsó Jehanig. Amikor Jehan követte a többiek pillantását, hangosan kapkodni kezdte a levegőt és felpattant ültéből. – Fogják egymás kezét! Tudtam! Fizess, Bossuet!
- Basszus - morogta Bossuet, de kötelességtudóan elővett egy húszast.
Enjolras megköszörülte a torkát, miközben elengedte Éponine kezét és kihúzott neki egy széket, mint egy úriemberhez illik. Arca kicsit elvörösödött, mert rájött, hogy teljesen ismeretlen helyzettel áll szemben, hiszen egy lánnyal mutatkozik a barátai előtt, és bár Éponine észrevette a kis pírt, de máskülönben teljesen nyugodt és összeszedett maradt. Cosette szemében a csillogás még messziről is látható volt, és elégedetten belekortyolt a lattéjába, és örült, hogy bebizonyosodott az igaza Éponine-nal szemben.
- Csak essünk túl rajta – közölte Éponine a srácokkal ingerülten. – Mondjátok, amit akartok. Tíz percetek van, de egy perccel sem több.
Enjolras egyetértő bólintással leült mellé, karja kényelmesen pihent a lány háttámláján, de a vállaihoz nem ért hozzá.
- Akkor most jártok? - kérdezte 'Ferre. Meglepettnek látszott vastag szemüvege mögött és Éponine nem tudta eldönteni, hogy azért, mert még soha nem látta Enjolrast egy lány kezét fogni, vagy mert az a lány Éponine.
- Ideiglenesen – felelte Éponine könnyedén. - Amíg Enjolras lediplomázik és elmegy. És mindkettőnknek oké ez így. Ez csak alkalmi.
Courfeyrac felvonta a szemöldökét.
- Uh...oké. És mióta tart ez?
- Egy ideje - válaszolta Enjolras kitérően. – És egyelőre elég ennyit tudnotok erről.
- Szóval akkor jártok, de ez csak ideiglenes, és felkészültél arra, hogy Enjolras elmegy? És aztán mi lesz? – kérdezte Grantaire szkeptikusan.
- Biztos vagyok benne, hogy egy darabig meg tudják oldani távkapcsolatban! - lelkendezett Jehan. – Éponine-nak csak egy éve van hátra, és akkor el tud költözni…
- Uh uh. Nem. Ez nem fog megtörténni – rázta meg a fejét határozottan Éponine. - Ahogy mondtuk, ez csak egy alkalmi dolog. Elmegy és ennyi, kész.
- És akkor csak úgy vége lesz? – kérdezte Marius.
- Igen.
- Akkor tisztázzuk; mindketten bevallottátok, hogy éreztek valamit a másik iránt, most jártok, de ez csak addig tart, amíg Enjolras lediplomázik és aztán elmegy? - foglalta össze Grantaire. – Ez elég zűrösnek hangzik.
- Biztosíthatlak, hogy nem az. Megállapodtunk abban, hogy élvezzük, amíg tart, és aztán barátok maradunk - Éponine nem volt benne biztos, de mintha Enjolras álla kicsit megfeszült volna, míg hallgatta. Tudta, hogy nehezebb lesz elengednie a fiút, mint gondolta volna, de az a lehetőség, hogy egyáltalán ne legyen vele, sokkal rosszabb volt, mint valamikor a távoli jövőben búcsút mondani neki. (Nem is annyira távoli, de az most mindegy). Azon tűnődött, hogy vajon a férfi is ezt érzi-e, és van-e olyan része, ami szomorú a gondolattól, hogy elmegy.
- Várj, most összezavarodtam… szóval, jártok, ami azt jelenti, hogy éreztek valamit egymás iránt? – kérdezte Bahorel. Enjolras és Éponine bólintottak, figyelmen kívül hagyva Jehan romantikus "aúúú"-zását a sarokból. Bahorel folytatta.
– És csak annyit mondotok pár hónap múlva, hogy 'sayonara'? Egyet értek Grantaire-rel. Ez elég zavaros.
Cosette kicsit előrehajolt, hogy mondjon valamit, de Eponine félbeszakította.
- Tudom! Mondtad, hogy kedvelem, meg blahblahblah. Nem kell az arcomba vágni.
- Nem fogom! - tiltakozott Cosette. – Csak arra akartam rámutatni, hogy hetekkel ezelőtt megmondtam, nem kufircolhatod szét az agyát valakinek úgy, hogy aztán ne érezz valamit iránta. A való élet nem így működik.
- WHOA! – kiáltott fel Courfeyrac és fel is pattant ültéből. - Whoa, whoa, whoa. Vagyis… én sejtettem, hogy lefeküdtetek egymással, de...Cosette tudta? És mi nem? Ez fájt.
Enjolras az égbe emelte tekintetét.
– Ja, ez biztos a szívedbe talált, Courf.
- Gúnyolódik a fájdalmamon, uram?
- Courf, ülj vissza a kurva helyedre. Persze, hogy Cosette tudta; vele lakom. Rájött.
- Arról nem is beszélve, hogy véletlenül belesétáltam, amikor valami egész leírhatatlan dolgot csináltak - vigyorodott el Cosette és élvezte, hogy Enjolras és Eponine fészkelődni kezd, és örült, hogy most nem ő és Marius van a céltábla közepén. – És eléggé úgy tűntek mindketten, hogy nagyon jól érzik magukat.
Marius szemei óriásira tágultak.
- Mi?! Ezt soha nem mondtad!
Cosette vállat vont és még szélesebbre húzta a száját, ahogy Eponine gyilkos pillantást küldött felé. Szóval annyira mégse jött zavarba, hogy ne beszéljen róla; úgy tűnt, elég hamar túltette magát a kezdeti megrázkódtatáson.
- Istenem – nyögött fel Courfeyrac. – Miért gerjedek be, ha magam elé képzelem a jelenetet?
- Talán azért, mert Cosette rájuk nyitott – gondolkodott el Grantaire. – Én meleg vagyok, de még én is felizgultam egy kicsit erre.
Enjolras már rákvörösre gyúlt és az órájára pillantott.
– Bohócok, van még három percetek. Éljetek vele, mert ez a legutolsó alkalom, hogy erről a témáról beszélünk.
- Melyik téma? Az hogy te és Éponine dugtok, mint a nyulak, vagy hogy meglepődtünk, hogy végre eleget teszel az alapvető ösztöneidnek? - kérdezte Joly.
- Ez nem olyan nagy dolog srácok - szólalt meg Éponine. – Ahogy mondtuk, ez teljesen alkalmi dolog, és…
- Mindketten jól átveritek magatokat, ha azt hiszitek, hogy ez nem fog kurvára fájni - vágott közbe hirtelen Musichetta. – Garantáltan összetöritek a szívetek. Mindketten.
- Hát igen. Az élet szar és aztán mind meghalunk - csattant fel Éponine, akit már nagyon zavart ez a kihallgatás. – Egy percetek van.
- És akkor most egymást csajomnak és pasimnak hívjátok? – kérdezte reménytelin Jehan. – Mert bármeddig is tervezitek ezt, szerintem ezt így kellene.
- Nem - Enjolras és Eponine egyszerre vágták rá határozottan. Mindenki hahotázva nevetett a szinkronban kitörő válaszukon, de a következő percben kínos csend telepedett rájuk.
- Ez kész elmebaj - morogta Courfeyrac. Még mindig kábultan nézett rájuk, míg Cosette elgondolkodva rágcsálta a száját. Marius megdöbbent volt, de leginkább Grantaire és Musichetta mindentudó pillantása bosszanotta a legjobban Éponine-t. Tudta, hogy azért, mert Musichetta igazat mondott, legalább is ami az ő részét illeti, és Grantaire ezt tudta, Éponine pedig ettől félt, mielőtt még megkezdődött ez az egész kínzó beszélgetés.
- Oké, akkor a perc letelt, ha csak ültök így itt - mondta Enjolras ingerülten. – És akkor most haladjunk tovább.
Eponine egyetértően bólintott és átült Cosette mellé. Most szó szerint bármi másról beszélt volna, még kiskutyákról és szivárványokról is, hogy megszabaduljon az Enjolrasszal kudarcra ítélt románc témájától, már ha ezt lehet annak nevezni.
Combeferre is értette a célzást, Hálaistennek, és ügyesen átterelte a témát egy teljesen más irányba. És Enjolras vagy ennyire jó színész, vagy tényleg teljesen nyugodt maradt – Éponine nem tudta eldönteni - mert úgy tűnt, megint a régi önmaga, mihelyt a beszélgetés folytatódott. Nagyszerű. Újra megtörténik, ha nem szedi össze magát sürgősen, akkor ő lesz az egyetlen idióta, aki el fog vérezni ebben a harcban.
Mibe ment bele már megint?
Kapcsolatuk komplikált volta többet nem került szóba, és Éponine remélte, hogy soha többet nem is fog. Nem érdemes a szomorú végkifejleten keseregni előre, mert akkor nem élvezi ki azt a kis időt sem, amit vele tölthet.
A következő héten egymást érték a vizsgák, és alig látták egymást. Mindkettejük órarendje elképesztő zsúfolt volt, és Enjolras ragaszkodott hozzá, hogy távol maradjon, mert elmondása szerint Éponine túlságosan eltereli a figyelmét a tanulásról. De most, péntek délután, Éponine minden elterelő képessége végre eltűnik.
Amint hazaért az utolsó vizsgája után, Eponine teljes hosszában elterült a kanapén, élvezte a nyugalmat, a csendet és megpróbálta kiüríteni az elméjét. Cosette még mindig bezárkózva gubbasztott a szobájában az utolsó vizsgájára készülve, ezért nem kapcsolta be a tévét.
Öt perc múlva túlságosan irritáló lett a csend, így Éponine elővette a telefonját. Fogalma sem volt, hogy Enjolras befejezte-e a vizsgáit, de ma este mindenképp látni akarta, főleg mert a kisöccse két nap múlva jön látogatóba. És akkor aztán biztos nincsenek ottalvások, egy túlérzékeny tizenéves fiúval a lakásban. Gyorsan megírta az üzenetet és elküldte.
Én kész vagyok. Te?
Az utolsó vizsga 4kor lesz. A könyvtárban tanulok.
Basszus.
Annyira akarta volna most látni; és legalább a következő hat órában esélye sem lesz. Eponine írt egy újabb üzenetet, te tétován tartotta ujját a küldés gomb felett. Szexting Enjolrassal? A könyvtár közepén fog szívrohamot kapni. Ez szórakoztató lesz.
Basszus. Pedig én most nagyon, nagyon szeretném a kezeidet magamon érezni…
Elég.
Éponine hangosan felnevetett a rövid és tömör válaszon. Na, ez jól indul, még akkor is, ha később kinyírja azért, ha elrontja az utolsó tesztjét miatta.
Épp azt képzelem, hogy hozzám érsz, és a melleimet csókolod... Basszus, még soha nem csinált ilyet. Tiszta őrület. De mindegy.
ÁLLJ LE. Vagy kikapcsolom a telefonom.
Oké, kiakasztotta, gyorsabban, mint hitte volna. Éponine felsóhajtott és némán bámulta a kijelzőt. Tényleg leálljon? Áh. Újra pötyögött egy gyors üzenetet, és küldés. Ismerd be, igazából nem akarod, hogy leálljak. Mi van rajtad?
Farmer és kockás ing. Nem szexi. Hagyd abba a szextinget, kitűnőre van szükségem.
De néhány perc múlva Éponine kijelzője újra felvillant, és miután elolvasta, diadalittasan a levegőbe boxolt. Mekkora hazug. Ugyan olyan könnyen belement, mint bármelyik másik 22 éves srác.
És RAJTAD mi van?
Ezt most jól kell csinálnia.
Az a csipkés piros melltartó, amit úgy szeretsz, meg a hozzá illő bugyi, és benedvesedtem a gondolattól, ahogy elképzelem, hogy bennem vagy.
Basszus, Éponine. Így most hogy tanuljak?
Szükséged van egy kis szünetre. Menj ki a mosdóba vagy valami. Írj, ha ott vagy.
Nem hagyom el ezt az asztalt.
Jó, akkor nagyon kényelmetlenül fogod magad érezni. Mert én éppen most nyúlok magamhoz, Enjolras, és elképzelem, hogy az ujjaid bennem vannak. Olyan jó vagy. Mondd, mit csinálnál, ha itt lennél?
Éponine összerezzent a kanpén; ez gyorsabban beindult, mint képzelte. Gyorsan bement a szobájába, mert nem akarta, hogy Cosette egy újabb kínos pillanat tanúja legyen, és becsukta az ajtót. Enjolras következő üzenete már jött is, épphogy levette a bugyiját és elnyúlt az ágyon.
Megcsókolnálak, a szádon kezdeném, hosszan és lassan. Aztán az álladat és a nyakadat csókolgatnám, és megharapnám a füled alatt, ahol úgy szereted. És aztán megszorítanám a cicidet, az egyik mellbimbódat a számba venném. Olyan kemény vagyok, ahogy rád gondolok.
- Ó basszus - a férfi belement a játékba. És jó volt benne. Ki hitte volna? Éponine elfojtott egy nyögést, magára húzta a takarót és megírta a választ.
Folytasd.
Magadhoz nyúltál már? Dugd be egy ujjadat, és a hüvelykujjaddal körkörösen izgasd a csiklód. Ha ott lennék, a számat is használnám.
Eponine követte az utasításokat, miközben szaporábban kezdte szedni a levegőt. Úristen, ez nagyon jó, bár nyilván sokkal jobb lenne, ha Enjolras személyesen itt lenne. Megpróbálta egyik kezével a telefonjába pötyögni a választ, de aztán feladta. Enjolras valószínűleg megérezte, mi történik, mert újabb üzenet érkezett tőle.
Egy másik ujjadat dugd be. Gyorsíts, és képzeld el, hogy a nyelvemmel izgatlak, és te közben beletúrsz a hajamba. Élvezz el, Éponine.
- Baszki – nyögte Eponine, ahogy elolvasta az üzenetet. – Ki a fasz vagy te? – Ez komolyan ugyan az a pasi, akivel mindenen összeveszett első éves kora óta? Ha tudta volna, hogy a szex ennyire fellazítja, akkor már réges-rég megpróbálta volna elcsábítani. Ezúttal sikerült megírnia a választ.
Akkor most a mosdóban vagy. Magadhoz értél már?
Talán.
A számmal akarlak kényeztetni. Képzeld el, hogy a farkadat szopogatom, a nyelvemmel körkörösen a makkodat nyalogatom, a kezeimet pedig végig húzom a teljes hosszodon. Úristen, hatalmas vagy, Enjolras, és nagyon finom az ízed.
Ezúttal nem érkezett válasz, és Eponine tudta, hogy már közel jár. Folytatta és a telefont maga mellé dobta a matracra, majd egy éles kiáltással a párnájába élvezett. Az egyetlen dolog, ami hiányzott, az Enjolras karja, amint átöleli. Megírta az üzenetet.
Elélveztem. Te hogy állsz?
Igen. A picsába, ez tényleg jól esett.
Egyetértek. Személyesen még jobb lesz. Átjössz, amikor végeztél? Pakolj be és hozz pár cuccot, mert vasárnapig nem mész haza.
Oké. Később találkozunk.
Mielőtt átment volna Eponine-hoz, Enjolras gyorsan hazaugrott pár ruháért és a fogkeféért, és tudomást sem vett a ciccegésről meg füttyögéstől, ami Grantaire-től és Courfeyrac-tól érkezett, mikor kilépett az ajtón és elindult a legközelebbi közértbe. A korábbi csodálatos szexting után, amiről nem hitte volna, hogy valaha az életben csinálni fogja, és mert véget értek a vizsgák, és hihetetlen jó hangulatban volt, úgy döntött, ünnepelhetnének egy kis pezsgővel és eperrel. És hozzátett egy tábla nagyon drága csokoládét is, mert tudta, hogy a csoki Éponine gyengéje, de spórolás miatt soha nem vett magának igazán jó, drága csokoládét.
És tejszínhabot is vett. Csak úgy. Amikor meglátta a polcon, természetesen nem arra gondolt, hogy kinyalogatja majd Éponine mellei közül. Egyáltalán nem.
Becsöngetett, amikor felért Éponine és Cosette lakásának ajtajához, várt egy kicsit, majd újra csöngetett. Itthon van egyáltalán? De hát ő mondta, hogy jöjjön át. Már majdnem elővette a mobilját, hogy rácsörögjön, mikor Cosette kinyitotta az ajtót, haját lazán egy kócos kontyba fogva.
- Hello Enj! Bocsi, régóta vársz? Alig hallottam, hogy csöngetsz, csak épp bepakoltam a szobámban.
- Egyszer már csengettem, de semmi gáz. Mész valahova?
- Mariusszal töltöm a hetet. Hétfőn vitorlázni megyünk. Mondtam Éponine-nak, hogy az öccse nyugodtan lakhat az én szobámban.
Enjolras egy kicsit lefagyott Eponine öccsének említésére. Majdnem elfelejtette, hogy látogatóba érkezik, és ez azt jelenti, hogy nem sokat tudnak találkozni Eponine-nal a tavaszi szünetben. Szívás, főleg egy ilyen elvonási tünetekkel terhes hét után.
Cosette belenézett Enjolras táskájába, mikor leültek az asztal mellé, és pajkosan ránevetett.
– Az ott eper és pezsgő? Húha...szép gesztus. Nem is tudtam, hogy ilyen romantikus vagy, Enjolras.
Enjolras elpirult és zavartan köhécselni kezdett.
– Hát… aha, asszem? Nem igazán…
Cosette elmosolyodott, de hirtelen komolyra váltott, és fejét ingatta. – Tényleg törődsz vele? Mármint úgy igazán?
Mi az ördög ez? A picsába, nem volt felkészülve egy ilyen beszélgetésre a bájos Cosette-tel.
- Uh...ja. Igen, Törődöm vele. Jó barát és… talán egy kicsivel több most már. Remélhetőleg akkor is barátok maradunk, ha ennek az egésznek vége.
Cosette nem mozdult, csak lenézett a táskára.
– A pezsgő és az eper nem igazán csak egy baráti gesztus, Enjolras, jobb ha tudod. Szóval akkor még mindig el akarsz menni?
- Ez a terv. Végül beadtam a Tulane-ra is, mindenesetre – a szavak hirtelen törtek ki belőle, és mire észbekapott, más késő volt. Bassza meg. – Ne mondd el Éponine-nak. Nem akarom, hogy azt gondolja, hogy…
Cosette szemei elkerekedtek.
- Komolyan? Szóval egy részed azért maradni akar?
- Talán – ez volt az első alkalom, hogy hangosan kimondta, és elég furán érezte magát. – De tényleg nagyon, nagyon nem tudom, Cosette, szóval kérlek tartsd titokban. Légyszi.
- Oké… de meg kell kérdeznem; Éponine miatt akarsz maradni? Vagy van más oka is?
- Nem tudom – a hazugság olyan könnyen jött Enjolras nyelvére, hogy maga is meglepődött. Miért nem tudod bevallani, te majom?
- Oké nem beszélek róla többet - Cosette legyintett és a konyhába mutatott. – Tedd be a cuccot a hűtőbe, mielőtt megmelegszik. Azt hiszem Éponine elaludt a szobájában.
Cosette visszatért a szobájába, hogy befejezze a pakolást és Enjolras a konyhába ment, hogy a pezsgőt és az epret a hűtőbe tegye. Egy óra múlva már iható hőmérsékletű is lesz. Cosette elköszönt és elment, Enjolras pedig bezárta mögötte a bejárati ajtót, majd Éponine szobája felé vette az irányt. Lassan nyitotta ki az ajtót, belépett, hagyta, hogy a szeme hozzászokjon a sötéthez; még csak este 7 óra volt, de a nap már lement. Eponine a takaró alatt feküdt összegömbölyödve, sötétbarna haja körülölelte a párnáját. Bélésnek tűnt és picinek a paplan alatt. Enjolras óvatosan levetkőzött, és egy szál alsógatyában becsúszott Éponine mellé a takaró alá. Majdnem felszisszent, amikor rájött, hogy a lány meztelen, kezei csak a csupasz, puha bőrét érintették a derekán.
A matrac süllyedésére a lány mocorogni kezdett, és lassan kinyitotta a szemeit. Enjolras átölelte és lágyan megcsókolta a vállát. Sokkal jobb volt egy gyönyörű, meztelen lány mellé bemászni az ágyba, mint valaha gondolta. Sokkal jobb.
- Szia – suttogta. – Bocs, hogy felébresztettelek.
- Szia – ásított a lány és odakucorodott hozzá, egyik lábát átvetve a fiú csípőjén, mire átfutott rajta egy kéjes bizsergés. – Hány óra van?
- Kábé hét - Enjolras belecsókolt a nyakába és egyik kezével végig simított az oldalán, ujjaival finoman cirógatva a lány bőrét. Éponine lúdbőrözni kezdett és egyik ujjával finoman körbesimította a markáns arcéleket és az állát.
– Jaj basszus, átaludtam ez egész délutánt. Asszem a szexting kimerített – elvigyorodott és ujjai cirógatva átvándoroltak a férfias bicepszekre, Enjolras pedig ferdén felpillantott rá.
- Hé, te kezdted. És csak hogy tudd, valószínűleg nem sikerült olyan jól a teszt, ahogy kellett volna.
- Oltári kamu. Biztos nem is kellett volna ma már tanulnod rá, stréber.
Enjolras felszisszent, mikor Eponine hirtelen nekinyomta a csípőjét, kezével pedig végigsimítva a hasát, lent megszorította duzzadó férfiasságát. A kezei varázslatosak voltak. Cserébe Enjolras a nyakát csókolgatta, egyik kezével a hátát simogatta és ujjaival követte gerincének ívét.
– Hoztam neked ajándékot – dünnyögte a szájába.
Éponine egy pillanatra megállt, majd kíváncsian elhúzódott.
- Mit?
- Pezsgőt – a férfi ajkai lejjebb kalandoztak a torka felé és ott is megcsókolta. – És epret - még lejjebb merészkedett és már a ciciket harapdálta, a nyelvével pedig simogatta a vékony bőrt. Érezte, hogy a lány szívverése felgyorsul. – És ami a kedvenced lesz… csokoládét.
Éponine felsóhajtott, megragadta a fiú fejét, magához húzta és erősen megcsókolta.
– Hoztál nekem csokit? Te csodálatos, gyönyörű férfi. Köszönöm.
Enjolras felnevetett és újra megcsókolta.
– Szívesen. Magamnak is hoztam egyébként ajándékot.
- Ó, tényleg?
- Igen. Tejszínhabot. És minden porcikádat be fogom kenni vele.
Éponine szinte megborzongott alatta, újabb áramütésszerű vibrálást előidézve már amúgy is kőkemény merevedésében. Enjolras továbbra is a melleit harapdálta, ezúttal erősebben, fogai közé csippentve a hegyesedő mellbimbókat. Nem tudott betelni vele, hisz olyan kibaszott csodálatos ez a nő!
- És mit fogsz csinálni, ha teljesen beborít engem a tejszínhab? – kérdezte Éponine, miközben a fiú haját húzogatta. Enjolras szerette, amikor ezt csinálta, pedig általában ki nem állhatta, ha valaki a fejéhez ér. Talán a haja volt az egyetlen, amire kényes volt...
- Természetesen lenyalogatom – válaszolta. – Így – azzal elkezdte nyalogatni Éponine hasát a köldöke körül, aztán hamar türelmetlenné vált és szétfeszítette a lány lábát és befúrta fejét a combjai közé. Nagyon finom illata volt. Eponine türelmetlensége fokozódott, ahogy Enjolras lassan ízlelgette a szeméremajkait, majd hirtelen bedugta a nyelvét a hüvelybe, onnan pedig vissza, köröket rajzolva a csiklóján.
- Baszki. Enjolras! – háta ívbe húzódott és megmarkolta a takarót maga mellett. A fiú egyik kezével leszorította a bal lábát, hogy nyugton maradjon. – Folytasd.
- Ez nem valami udvarias...- Jézus, mi ütött belé? Azt akarja, hogy könyörögjön, amikor minden vágya az, hogy lássa elélvezni a nyelvétől?
- Kérlek – suttogta, miközben szélesre húzta a száját, és a lábait is. – Kérlek – tudta, hogy a férfi attól eléggé be tud indulni, ha hagyja irányítani, amit egyébként Éponine szokott a másik gyakorlatlansága folytán. Viszont gyorsan tanult.
- Sokkal jobb – vigyorodott el a szőke és lassan haladva a belső comboktól haladt a középpont felé, ahol ismét bevetette a nyelvét. Szerette azokat a hangokat, amiket a lány ilyenkor kiadott, kis nyöszörgések, sóhajtások, és érezte, hogy ez türelmetlenül szétfeszíti az erekcióját.
Enjolras hozzáadta még két ujját, lassan csúsztatva be őket Éponine puncijába, majd ott behajlította őket úgy, ahogy még az elején a lány tanytotta. Nyelvével továbbra is a lány csiklóját ingerelte, és résnyire nyitott szemekkel felnézett rá. Éponine alsó ajkát a fogai közé szorította, feje hátra hanyatlott a párnára, és egyik kezével a saját mellét masszírozta, a mellbimbójával játszadozott.
Enjolras nem bírta tovább; azt akarta, hogy a lány most elélvezzen, de még jobban azt, hogy végre benne legyen már, ezért vonakodva elhúzta száját a lány középpontjáról.
- Ne, ne, ne – nyöszörögte Éponine. – Ne csináld ezt….
Figyelmen kívül hagyta a tiltakozást és megcsókolta a hasát.
– Bocs, de nem tudok várni – már majdnem behatolt, mikor Éponine egyik kezét a mellkasának támasztotta és kicsit hátra lökte.
- Akkor legyen érdekesebb egy kicsit, ha már te akarsz ma este irányítani – közölte egy pajkos arckifejezéssel. Az oldalára fordult és egyik lábát felemelte, rátámasztva a férfi vállára. – A hajlékonyság előnyei.
De még mennyire, gondolta Enjolras, miközben feltérdelt és közelebb húzódott. Megfogta a lány kinyújtott lábát, kezével le és fel simogatva a puha bőrt, miközben óvatosan behatolt, lassú és mély lökésekkel. – A picsába – nyögte és megszorította a lány térdét. – Olyan szűk vagy.
Enjolras elkezdett gyorsabban mozogni, ez az új pozíció lehetővé tette, hogy mélyebben és erősebben hatoljon be, mint általában. Teljesen ura volt a helyzetnek, amit hogy őszinte legyen, jobban szeretett, és az előtte teljesen kitárulkozó Eponine látványától szinte elvesztette az eszét. Káromkodott egyet, és felváltva mély és apróbb lökésekkel variálta a mozgását. Oldalra fordította a fejét és belülről megcsókolta Éponine térdét.
Pár perc múlva Éonine felnyögött, légzése szaggatottá vált.
- Oh, Istenem. Enjolras! Oh! – kezével a takaróba markolt, szemeit összeszorította, és Enjolras érezte, hogy a hüvelyének falai összehúzódnak, amikor átfut rajta az orgazmus. Erőssebben kezdte dugni és magabiztosan felszólította.
- Nézz rám, nézz rám Éponine.
A lány felé fordította a fejét, tekintete még mindig ködös volt az orgazmustól. Enjolras közel volt, végezetül durva lökéssel hajtva magát, egész idő alatt Éponine arcát figyelve elélvezett benne. Egy ideig csak fehérséget látott, és amikor elérte a csúcsot, tudta, hogy a lány nevét kiáltotta, de abban a pillanatban nem figyelt semmire, gyönyöre annyira intenzív volt. Néhány utolsó lökés múlva kiürült.
Hálásan megszorította Éponine lábát és óvatosan leengedte az ágyra, miközben finoman kihúzta ellazult péniszét. A fáradtságtól alig bírt megmozdulni, szinte rázuhant a lányra, fejét a mellkasán pihentetve. Olyan puha volt, és a bőre olyan jól esett a forró arcának. Érezte a lány szívverését és lassan apró csókokat lehelt a domborulatokra, hüvelykujjával pedig gyengéden az oldalát cirógatta. Szemet lehunyta, mikor érezte, hogy a lány ujjai játékosan a hajába túrnak és átöleli a vállát.
- Ez elképesztő volt - motyogta álmosan. – Köszönöm.
Éponine felnevetett, egyik kezével nyugtatóan simogatva a hátát. – Nem kell megköszönnöd, Enj. Ez nekem is elég jó volt.
Enjolras már majdnem elaludt, nem igazán volt ura annak, hogy mint mind, és így szólt:
- Tényleg nagyon fogsz hiányozni.
Már elaludt, amikor Éponine válaszolt, de ha ébren lett volna, kihallotta volna hangjából a szomorúságot. - Nekem is.