A következő reggel Enjolras üres ágyban ébredt fel, ami elég szar érzés volt. Még mindig érezte Éponine melegét a takarón, szóval nem olyan rég mehetett el. Kiszenvedte magát az ágyból egy fájdalmas nyújtózkodás kíséretében, és az alsógatyáján kívül semmit nem vett fel. A ruhák össze-vissza dobálva hevertek a földön, és mivel az ingét sehol sem találta, arra a következtetésre jutott, hogy valaki olyan viseli most, akin egy kicsivel jobban áll.
Amikor kinyitotta a hálószoba ajtaját, valami édes illat csapta meg az orrát, és szimatát követve a konyhába avászkodott. Eponine épp egy tánca fahéjas tekercset húzott ki a sütőből, és amikor meglátta a frissen ébredőt, rámosolygott. – Jó reggelt!
Igen, igaza volt. A kockás ing sokkal dögösebben állt a lányon. Talán odaadja neki.
– Szia. Imádom ezeket.
- Tudom. Egyszer láttam a Musainben, ahogy seperc alatt eltűntetsz egyet – jegyezte meg könnyedén, de Enjolrast meglepte a válasz. Éponine minden apró részletre figyelt, és mindig képes volt meglepetést okozni. Habár ez nem különbözik attól, hogy ő meg tudta, a lány a csokiért a lelkét is eladná, ha jobban belegondol.
Enjolras a konyhapultra nézett, ahova tegnap este letette a két tábla csokoládét, és elvigyorodott, amikor észrevette, hogy az egyik eltűnt. – Csoki reggelire, Éponine?
- Miért ne? Pont itt volt az asztalon. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek – az asztalra tette a fahéjas tekercseket, hogy egy kicsit hűljenek, aztán a férfi felé fordult, hogy szembenézzen vele. – Egyébként nagyon figyelmes dolog volt tőled, hogy hoztál. Még soha egy pasas sem csinált ilyesmit. Köszönöm.
Enjolras megvakarta a tarkóját és zavarba jött. Nem hitte volna, hogy ez ekkora dolog; ez csak csoki, és amúgy is be kellett mennie a boltba. Nem a világ végére ment el érte.
– Szívesen.
Eponine elnevette magát, megérezve a másik zavarát.
– Ájj, zavarba jöttél. Mi az, nem szereted, ha felhívom rá a figyelmed, hogy valami kedves dolgot csináltál? – azzal odalépett hozzá, átölelte a derekát és egy csókot nyomott a mellkasa közepére. – A végén még kiderülne, hogy jó nem-barátom vagy.
- Jó vagyok abban, amiben akarok – tiltakozott Enjolras, mire Éponine továbbra is vizslatta.
- Szóval akkor egy jó nem-pasim akarsz lenni?
- Hát igen, asszem. Vagyis, még nem csináltam ilyet, és tudom, hogy ez egy nem egészen hagyományos dolog, mióta tudjuk, hogy vége lesz, de... – vállat vont és elakadt egy percre. –És szeretném nem leszarni, igen. És nem akarom, hogy azt gondold, hogy csak a szex miatt van. Lehet, hogy így kezdődött, de… nem… vagyis…. Korábban is kedveltelek, de egy seggfej voltam...- Éponine egyik kezével betapasztotta a fiú száját és rémülten nézett rá.
- Elég, fejezd be – sóhajtott fel, majd elhúzta a kezét és hátra lépett. – Minél többet beszélsz így, annál nehezebb lesz elmenned, szóval hagyd abba - elfordult és elkezdte rászórni a porcukrot a fahéjas tekercsekre.
Enjolras gyomorgörccsel csendben figyelte. Mindketten túl messzire mentek, és most nem tudta, hogy álljon meg. Minden alkalommal, amikor együtt voltak, úgy érezte, egyre jobban elmélyül benne. A mostani reakciójából ítélve Éponine is ugyan ezt érezte. Ha elmegy, az mindkettőjüknek szívás lesz. Talán, de csak talán, be se kerül abba az iskolába, és akkor amúgy is a Tulane-ra kell mennie, és akkor a kapcsolatuk folytatódhat.
Átfutott rajta egy dühös villanás, amikor azon kapta magát, hogy valahogy reméli, hogy kiderül végre, hogy a jelentkezése nem sikerült, és akkor Enjolras lefagyott. Vajon még mindig ugyan azt akarja? Vagy mégsem? De hát egész életében erről álmodott.
- Holnap jön a tesód, ugye? – témát váltott és megpróbálta hangát a normális rezgésen tartani, közben kinyitotta a kávésdobozt és elővette a kávéfőzőt. Kávé nélkül lehetetlen volt túlélni a reggeleket.
- Ja. Holnap 4 körül veszem föl. A nevelőanyjával találkozom, félúton Alexandria fele. Oh, igen, erről jut eszembe... szóval, eredetileg Courf autóját akartam kölcsönkérni, de ma reggel azt írta, hogy tegnap éjjel végképp lerobbant. Nem akartam megkérdezni, de esetleg nem tudnád kölcsönadni te a kocsidat?
- Veled mehetek? – nem tudta, mi készteti rá, hogy megkérdezze; mert ez megint túl kapcsolat-pasis dolognak tűnt.
Eponine kicsit lefagyva felé fordult. – Hát… igazából… jó lenne. De nem lehet. Nem nézne ki jól a nevelőszülők előtt, ha egy random palival mennék Gavért akit ők és a gyámügyis nem ismer. Egyedül kell mennem.
- Oké, persze, megértem. Elviheted a kocsimat. De miért nem engem kérdeztél meg először? Szerencséd, hogy Courfeyrac kocsija most krepált be és nem holnap, amikor érte mész.
Eponine mosolyogva vállat vont.
– Nem tudom. Asszem azért, mert az nagyon ilyen barátnős dolog lett volna – magyarázta.
Enjolras felsóhajtva a konyhapultnak dőlt, és figyelte, hogy az utolsó fahéjas csigára is rákerül a porcukor. Valami növekedett benne, de nem tudta mi az, egészen addig, amíg váratlanul kirobbant belőle. – A picsába! – kiáltott fel. – Hívjuk annak, ami Éponine. Együtt vagyunk, a barátnőm vagy.
Eponine megdöbbenten fordult felé. – Öö, igen?
- Hát ha nem, akkor mi az istent csinálunk?
- Nem tudom. Azt hittem, hogy ez csak alkalmi.
Enjolras kezei közé fogta a lány arcát, lehajolt és finoman megcsókolta a homlokát meg a szempilláit. – Ez azelőtt volt.
- Ezzel minden kurva szabályt megszegünk – mutatott rá Éponine. – Vagyis majdnem mindegyiket. Okos dolog ez? – felnyúlt és belekapaszkodott a fiú kezébe, aki megérezte a félelmét és a tétovázását.
- Nem – felelte őszintén. – Egyáltalán nem okos dolog, de nyilvánvalóan hülyeségeket csinálok miattad. És ezt jó értelemben mondom.
Éponine felnevetett.
– Ezt bóknak veszem. Elérem, hogy a nyugodt, hűvös, összeszedett, merev, komoly Enjolras hülyeségeket csináljon? Lehet valami voodoo erőm, amiről nem is tudtam...
- Néha én is azt hiszem. Néha megőrjítesz - Enjolras lehajtotta a fejét és lassan belecsókolt a nyakába, egyik kezével oldalra fordítva, másik kezével pedig átölelte a derekát.
Éponine elégedetten felsóhajtott és szórakozottan cirógatta a férfi hasát, majd hirtelen elhúzódott.
– Várj, állj. Tényleg úgy értetted, amit az előbb mondtál? Hogy címkézzük fel a dolgokat?
- Igen. Úgy érzem, ha nem tennénk, az nem lenne fair veled szemben, mintha csak kihasználnálak, vagy ilyesmi.
Eponine hátrált egy lépést.
– Nem hagyom magam kihasználni többet, Enjolras. Ha ez az egyetlen oka annak, hogy a csajodnak akarsz hívni, mert félsz, hogy megbántod az érzéseimet, azzal, hogy dugunk, mert aztán te elmész, akkor felejtsd el. Nincs szükségem arra és nem is akarom, hogy bűntudatból csináld ezt, és különben is, ha nekem nem lenne jó így, akkor nem csinálnám ezt az egészet veled.
Enjolras válaszra nyitotta a száját, de inkább becsukta és összeszorította az állát. Nem tudta, hogy mit mondjon. Tényleg ez az egyetlen oka, hogy a barátnőjének akarja hívni, mert bűntudata van, hogy kihasználja?
- Na? – kérdezte Éponine türelmetlenül.
- Nem ez az egyetlen ok – ismerte be végül. – Kedvellek. Nagyon is. Érzek irántad valamit, és amíg lehet, azt akarom hinni, hogy az enyém vagy, akármennyire is ideiglenes az egész. ,
Éponine közelebb lépett, és szája egyik sarka csodálkozva felfelé húzódott.
– A tied, heh?
- Jó, nem az enyém, mert én nem… basszus, tudod, hogy értem – a fenébe, miért botlik bele mindig a szavakba, ha vele beszél? Soha semmi nem jön ki jól.
- Azt hiszem nekem oké ez az egész barátnősdi. De ugye azt tudod, hogy akkor te meg a pasim leszel, ugye?
Enjolras későn vette észre, hogy úgy vigyorog, mint egy idióta, és gyorsan megpróbálta lemosni az arcáról a lelkesedést. Éponine felkacagott, majd átölelte a nyakát és lábujjhegyre állt.
– Úristen, neked tetszik! Te menthetetlen monogámista vagy! Képtelen vagy az alkalmi szexre.
- Fogd be! Ne nevess ki.
Eponine elvigyorodott és hozzádörgölőzött, előrehajolt és egyik fülét a fogai közé csippentette. Megborzongott, mikor hallotta vágytól rekedt hangját a fülében. – Dugj meg.
A fahéjas tekercsek teljesen kihűltek, amikor végre újra kaptak levegőt.
A következő nap Enjolras segített Éponine-nak kitakarítani a lakást, nagyjából sikerült eltakarítaniuk szexuális kilengéseik összes nyomát Gavroche érkezése előtt. Amilyen izgatott és boldog volt öccse érkezése miatt, Eponine egész hétvégén a bezárkózva maradt a lakásban és hagyta, hogy Enjolras könyörtelenül a magáévá tegye. Szerelmeskedés közben beszélgettek. Ezek nem voltak nagyon komoly vagy mély beszélgetések, mert valahogy még mindig félt az egésztől, de nem számított. Mindig tudtak beszélni valamiről, és ha bármi kis ellentét vagy vita felmerült, apró csókokkal zárták le, esetleg egy kicsivel többel…
Ha tudta volna, hogy ilyen könnyedén el lehet hallgattatni a fiút, már találkozásuk első percétől bevetette volna ezt a módszert.
Alexandriába csak három óra volt az út, és elég ideje volt gondolkodni vezetés közben. Enjolras reggel megkérdezte, hogy a héten találkozhat-e Gavroche-sal, de nem tudott neki válaszolni. Az egyetlen másik pasija Montparnasse volt, és Enjolras kicsit sem hasonlított rá. Mit fog gondolni Gav Enjolrasról? Annyira különbözött mindenki mástól, akit ismertek, vagy azelőtt ismertek, és az öccse valahogy soha nem képzelte volna el egy ilyen férfi mellett.
A barátai közül csak Courfeyrac ismerte a testvérét, csak mert amikor Gav először jött látogatóba, Eponine-nak még nem volt meg a jogsija és Courfeyrac felajánlotta, hogy elviszi, és a korkülönbség ellenére Courf és Gav egész úton remekül elbeszélgettek. Ugyanazokat a videójátékokat szerették, ugyanazokat a tévé sorozatokat, zenét, lányokat (ami igazából minden lányt jelentett). Courf végül egész héten velük lógott, elmentek moziba, állatkertbe, és a kedvenc pizzázójukba. Jó volt Gav előtt egy igazán rendes férfi modell.
Eponine úgy érezte, kicsit kínosabb lenne Enjolrasszal. Hogy kezeli vajon a gyerekeket? Jó, nem a gyerekeket; Gavroche már majdnem 14, és biztos legalább egy fejjel magasabb, mint júniusban. És Enjolras csak nem jöhet ki olyan rosszul a gyerekekkel; mégis csak ő kezdte a SNOLA-t, és az városszerte tanította a gyerekeket. Akkor mégis mutassa be neki? Úgy tűnt, nagyon is érdeklődik a testvére iránt és szeretne találkozni vele.
Mindegy, majd Gav eldönti.
A bosszantó női GPS navigátor kizökkentette a gondolataiból, mire Éponine összerezzent. Egy mérföld múlva le kell fordulnia; itt találkozik Gavval és a nevelőanyjával egy kamionos pihenőnél, ahol azelőtt még soha nem járt. Pontban 4 órakor szerencsésen leparkolt (Enjolrasnak köszönhetően, aki meggyőzte, hogy induljon korábban, szó szerit kilökdöste az ajtón) és meggyőződött róla, hogy lezárja a kocsit, miután kiszállt belőle. Hatalmas hely volt, egy olyan kamion parkoló, ahol volt benzinkút, éttermek és kisboltok is. Bement és körülnézett, Gavroche szőke bozontos fejét keresve. Nem látta az étteremben, ezért folytatta útját a bolt felé, és megkönnyebbülten elmosolyodott, amikor észrevette, hogy Gavroche egy óriási adag cseresznyés jégkását tölt magának a pultnál.
Amilyen halkan csak tudott, mögé lopózott és a hajába borzolt.
- Mikor voltál utoljára fodrásznál, Justin Bieber?
Öccse megpördült a tengelye körül.
- Fogd be, nem is vagyok olyan, mint Justin Bieber!
Felkacagott és szorosan magához vonta.
- Egy kicsit igen. Szia.
- Cső, nyanya – viszonozta az ölelést, de kicsit hűvösebben, és hamar el is engedte, hiszen nem szerette, ha nyilvánosan ölelgetik, ráadásul a nővére. Viszont a mosolyából arra következtetett, hogy örül, hogy látja, és összeszorult a mellkasa. Őrülten hiányzott neki az öccse, és gyűlölte, hogy nélküle kell felnőnie. Máshogy néz ki, szinte már olyan magas, mint ő, és nyurgább is. Mintha nem olyan rég nyúlt volna meg, és teste még nem alkalmazkodott volna az új magasságához.
- Hol van Marie? – kérdezte Éponine és körülnézett.
- Kiment a mosdóba, mindjárt visszajön. A cuccom a kocsijában van.
- Oké. Na ezt megveszem neked én. Kérsz még valamit az útra? – megfogta a nassolni valót, magának vett egy diétás kólát, és hagyta, hogy a kisfiú még válasszon valami sós rágcsálnivalót meg csokoládét, aztán kifizette a pénzárnál. Marie is visszaért, mire végeztek és miután átpakolták Gav cuccait Enjolras kocsijába, elindultak vissza New Orleansba.
- Na és mi van veled? Nem igazán beszéltünk az elmúlt pár hétben.
- Hát, semmi extra. Greg megpróbált rávenni, hogy kezdjek el focizni, de nem igazán érdekel – Greg volt a nevelőapja.
- Miért nem? Elég jól futsz. Lehet, hogy tetszene – pillantott oldalra Eponine és megpróbálta felfedezni, mennyit változott az elmúlt hónapokban. Már alig fedezte fel benne azt a kisbabát, akit annyi évvel ezelőtt a karjában ringatott.
- Nem hiszem, hogy a sport az én erősségem.
- Akkor mi az?
- Fasz se tudja.
Éponine finoman rácsapott a karjára. – Vigyázz a szádra Gavroche.
– Ja persze. Pont te beszélsz – horkantott fel a kamasz.
- Én 21 éves vagyok! Úgy beszélek, ahogy akarok.
- A kor relatív – elővette az iphone-ját, rádugta a lejátszóra és berakott valami zenét, amit Éponine nem ismert – Egyébként ez kinek a kocsija? Mert nem Courfeyracé.
- Nem. Az övé tegnap este lerobbant, pedig azzal jöttem volna. Ez a... – egy darabig habozott, de aztán úgy döntött, jobb hamar túlesni rajta. – A pasimé.
Gavroche meglepődve fordult felé.
– Húha, jársz valakivel?
- Igen. Vagyis… pár hónap múlva diplomázik, és megpróbál bejutni a Harvardra, vagy a Yale-re, vagy az NYU-ra, vagy valamelyik menő egyetemre. Szóval vége lesz. De most... ja…
- Uh. Olyannal randizol, aki majd a Harvardra jár?
- Lehet. Még nem tudja.
- De miért megy oda, ha egyszer már lediplomázott?
- Jogi Kar. Az alapképzés után tovább lehet még tanulni, Gav.
- Akkor elég jómódú is, mi? - Gavroche egyértelműen az autót kezdte szemügyre venni.
- Ja...asszem. Tényleg nem tudom. A szüleinek van pénze, de ez nem azt jelenti, hogy ő is…
- Mi a neve?
- Enjolras – furcsa volt hangosan kimondani.
- Miért használja az összes lökött barátod a vezetéknevét?
- Nem is lököttek. És őszintén, fogalmam sincs. A keresztneve egyébként Gabriel. De senki sem hívja így – Éponine megköszörülte a torkát. Minél többet beszéltek róla, annál furcsább lett.
- Szóval kedveled? Mármint úgy hogy tetszik… vagy szereted? - Gavroche elővette a legszigorúbb atyai hangját és komolyan megkérdezte. - Beszélnünk kell róla, ifjú hölgy?
Eponine elkerekítette a szemét.
- Jézus, Gav. Ez csak egy alkalmi kapcsolat. Kedvelem, de nem vagyok szerelmes vagy ilyesmi – szent szar, ez miért hangzik úgy, mint egy oltári nagy kamu?
- Találkozhatnék vele és lehetnék paraszt, hogy jól ráijesszek?
- Találkozni akarsz vele?
- Nem tudom? Lúzer?
Eponine sértetten megint rácsapott a karjára.
– Szerinted járnék egy lúzerrel?
- Erre most tényleg válaszoljak? Mert épp eszembe jutott egy – nézett rá Gavroche, és egyértelműen Montparnasse-ra gondolt. Olyan jó srác volt, amíg bele nem keveredett minden szarba és tönkretette magát.
Eponine felsóhajtott.
- Tudom. De ő nem volt mindig ilyen, Gav. A drogok teljesen kicsinálják az embert, és megváltoztatják azt, aki vagy. Más ember lett.
Mint a testvérünk, gondolta magában Éponine, és Gavroche mintha olvasott volna a gondolataiban tétován megkérdezte.
- Találkoztál Azelmával?
- Nem. Egyszer hívott, kábé három hónapja, de az éjszaka közepén és csak a rögzítőre beszélt. Amikor megpróbáltam visszahívni, azt mondták, nem kapcsolható, és azóta sem értem el.
Utált a húgára gondolni. Utált olyasmire gondolni, amiben teljesen tehetetlennek érezte magát.
- Hát ja, mi semmit sem tehetünk - dünnyögte Gavroche..
- Sajnos nem, Gav – felelte a nővére. – Nyilván nem akarja, hogy megtalálják. – Hacsak nem halt meg. – De emlékezz rá, hogy ez már nem ő. Ahogy mondtam, a cucc teljesen megváltoztat.
- Tudom.
Egy darabig hallgattak, mindketten a saját gondolataikba merülve, végül Eponine témát váltott.
- Szóval mit akarsz enni vacsorára?
- Ezt tényleg megkérdezted? Pizzát.
- Gondoltam.
A hátralevő úton folytatták a csacsogást, és a New Orleansba hazafelé vezető út sokkal rövidebbnek tűnt, mint amikor odafele egyedül vezetett. Szinte otthon érezte magát Gavroche-sal, nem számít, hol voltak.
Amikor megérkeztek, becuccoltak Cosette szobájába, de Gavroche végig azon panaszkodott, hogy ő nem tud ennyi rózsaszín holmi mellett aludni, mire nővére letorkollta, hogy örüljön, hogy egyáltalán van hova álomra hajtania a fejét. Aztán megrendelték a pizzájukat és letelepedtek a tévé elé egy "Iron Man" marathonra, természetesen Gav kérésére.
Amikor Eponine végre ágyba dugta éjfél tájékán, Gavroche hirtelen megkérdezte. – Tudom, hogy azt mondtad, hogy a telefonja eltört vagy kikapcsolták vagy mi… de nem akarod a héten megpróbálni felhívni újra Azelmát? Két éve nem láttam.
Eponine egy óriási sóhajjal leült az ágy szélére, idegesen beletúrt a hajába.
- Gav...nem tudom, hogy jó ötlet-e találkozni vele, még ha el is érem. Valószínűleg tényleg nagyon-nagyon megváltozott. Lehet, hogy felzaklatna.
- Most miattam vagy magad miatt aggódsz? – a gyerek túl okos volt a korához képest.
- Mindkettő. Nem akarom, hogy csalódást okozzon.
Gav vigyorogva vállat vont.
- Mindegy. Most megvan a 'stabilitásom' emlékszel? Greg és Marie és a fehérkerítéses házuk és az én hülye külvárosi középsulim.
- Jó neked, Gavroche – jegyezte meg Éponine csendesen. – Hogy van hol laknod, és emberek, akik vigyáznak rád, és szeretnék, hogy sikeres legyél, és ahol nem kell félned, hogy megütnek, vagy még rosszabb… Jobb, mint amit a szüleink adtak.
- De nem is jobb, mint amit te adhatsz.
- De igen, Gav. Miért folytatjuk újra és újra ezt a beszélgetést, amikor találkozunk? Jobb neked ott. Én nem tudom neked megadni azokat a dolgokat. Magamnak is alig kaparom össze, ami kell. Az egyetem kibaszott drága, és rengeteget kell tanulni, és te megérdemled, amit a nevelőszüleidtől megkaphatsz.
- Én inkább lennék itt, Ep. Hiányzik az otthonom - Gavroche még mindig makacsul felült, de szemei már majdnem leragadtak.
- Mi, hogy valami híd alatt aludj, mert nem tudunk máshova menni? Tényleg ez hiányzik? – kérdezte Éponine gúnyosan.
- Hiányzik, hogy azt csináljak, amit csak akarok - Tipikus. Mindig is szabadszellemű volt, hihetetlenül önálló, leleményes és igazi utcakölyök. Minden turistát el tudott bűvölni a belvárosban és közben simán kirabolta őket, mindössze ötéves korában. Néha megrémisztette Eponine-t, mert míg ő irtózatosan rosszul érezte magát, amikor loptak, Gavroche-t soha nem viselte meg. Ezért akarta kimenteni ebből az életből, és ezért akarta elküldeni innen. A következő Montparnasse lehetett volna, ha végül nem hallgat egy tanárára és sikerül beadni egy keresetet a szüleik ellen.
- Jövőre te is lediplomázol. Huszonkét éves leszel, majdnem huszonhárom. A bíróság megengedné, hogy hozzád költözzek, ha kérnád – fakadt ki Gavroche.
Eponine lefagyott.
- Te tényleg velem akarsz élni? Gav, ez nem olyan, ahogy te elképzeled. Nem olyan lenne, mint amikor csak egy hétre jössz a szünetben.
- Tudom – tiltakozott. – De attól még akarom. Hiányzik New Orleans.
- Akkor én nem is? – cukkolta nővére, megpróbálva oldani a hangulatot.
- Jajj, ne szívass már.
- Jó – azzal betakargatta és a paplant a fiú álláig felhúzta. – Aludj kis szaros. Majd reggel kitaláljuk, mit csináljunk egész nap. Vagy délután, mert szerintem kábé egyig fogsz aludni.
- Tökmindegy. Jóéjt Éponine.
- Aludj jól – azzal lekapcsolta a lámpát és behúzta maga mögött az ajtót, és készen állt, hogy ő is ágyba bújjon. Mielőtt lefeküdt, valahogy eszébe jutott valami és visszaosont Cosette szobájába, hogy gyorsan lefotózza az ágyban hortyogó Gavroche-t, Álmában sokkal fiatalabbnak látszott.
Ahogy bemászott az ágyába, elküldte a képet Enjolrasnak.
A kisbaba elaludt. Meséltem neki rólad, mert lenyűgözte az autód.
Hogy van?
Jól. Már meg is kérdezte, nem lakhatna-e itt, miután lediplomáztam. Soha nem tudom, mit mondjak neki. Nem tudom, mi lenne a legjobb neki.
Zavarba jött, ahogy elküldte az üzenetet. Gavroche-ról beszélni és arról, hogy milyen felelősnek érzi magát érte eléggé mély és intim téma. Enjolras nem tudott sokat a múltjáról, és azt akarta, hogy ez így is maradjon. Még azt sem tudja, hogy van egy drogfüggő húga, ha jobban belegondol. És nem is kell megtudnia, legalábbis azért a kis ideig, amíg együtt lesznek, nem kell.
Ilyen komolyan akarsz gondoskodni róla? Enjolras végre válaszolt. Ez hatalmas felelősség.
Tudom. Mindig is gondoskodni akartam róla. Csak nem tudom én vagyok-e a legjobb neki.
Szóval találkozhatok vele a héten?
Ah, szóval még mindig akarja. Gavroche-nak sem volt ellenére.
Mondjuk kedden? Elmehetnénk vacsorázni. Gav nagyon szereti Courfot, nem baj, ha ő is jön, ugye?
Persze, hogy nem. Kevésbé lesz kínos.
Király. Holnap hívlak.
Oké. Hiányzol.
Eponine jókedvűen félredobta a mobilt és belefészkelte magát a takaróba. Ki hitte volna, hogy Enjolras ilyen csöpögősen romantikus?