Két nappal később ebédkor Éponine már nem tudta tovább nézni Gavroche haját. Úgy nézett ki, mint egy elbaszott tinisztár.
- Komolyan, Gav. Kérlek, ma vágassuk le. Nem vicceltem Justin Bieberrel.
- Kuss – azzal a felszólított felkapott egy szívószálat és átdobta az asztalon, egyenesen nővére homloka közepébe. - Telitalálat!
- Courf is azt fogja mondani, hogy baromi hülyén nézel ki – figyelmeztette a lány és nem vett tudomást a szívószálról.
- Mindegy. A barátnőmnek tetszik - vigyorgott Gavroche és belekortyolt a kólájába.
Eponine-nak tátva maradt a szája.
- Mi? Barátnő? Mióta van neked barátnőd?
- Jó, hát még nem a barátnőm. Csak nagyon tetszik – most egy kicsit zavarba jött.
Eponine nevetve összecsapta a tenyerét.
- Úristen! Felnőtt a kisfiam! Hogy hívják?
- Natalie - dörmögte Gavroche. – Angol óráról. Néhány hét múlva eljön velem a tavaszi bálba.
Éponine kiszúrta Courfeyrac-t, aki épp akkor lépett be a kajálda ajtaján és integetni kezdett.
- Courf, épp időben! Gavroche-nak barátnője van!
Gavroche felállt és olyan tipikus férfiasan megölelte Courfeyrac-ot.
- Ki a fene az a Gavroche? Mert ez a kis szaros itt biztos Justin Bieber. Mi lett a hajaddal, cimbi? –kérdezte rögtön Courfeyrac, mire Éponine még jobban rázendített a kacagásra.
- Jézus. Oké. Vágjuk le. Neked is szia amúgy, te állat - Gavroche leült, miután Courfeyrac is ledobta magát mellé, Eponine pedig csak vigyorgott tovább. Tudta, hogy az öccse haja borzalmas.
- Na és mizu, haver? - kérdezte Courfeyrac. – A menő csapatban, barátnővel meg mindennel?
- Nem igazán a barátnőm – magyarázta Gavroche megint, de már sokkal magabiztosabban, hogy Courfeyrac is itt van. – Mellettem ül angol órán és pár napja elhívtam a tavaszi bálra. És igent mondott.
- Király! Na és dögös?
Éponine forgó szemekkel vette maga elé az étlapot és megpróbált nem figyelni a férfias pletykálkodásra. A telefonja kijelzője felvillant.
Három perc és ott vagyok.
Idegesen felsóhajtott, és örült, hogy Courfeyrac Enjolras előtt érkezett. Nagyon jó hangulatot csinált és Gavroche kényelmesen érzi magát a társaságában, így remélhetőleg Enjolrasnak is könnyebb dolga lesz. Egyébként nem tudta, miért aggódik. Mit számít, hogy Gavroche kedveli-e Enjolrast vagy nem? Nem fog mindig körülöttük őgyelegni.
- Enjolras mindjárt ideér – jelentette be közömbösen. Gavroche lassan vigyorra húzta a száját, mire nővére összehúzta a szemét. – És te kedves leszel vele, Gav. Semmi ciki sztori, mert különben úgy kelsz fel holnap reggel, hogy egy szál hajad se lesz, ugyanis leborotválom az egészet!
A kiskölyök hatalmas szemekkel ártatlanul nézett nővérére.
- Mi… hogy én? Én, hogy zavarba hozlak a pasid előtt? Soha nem tennék ilyet…
- Hűha, pasid? – Courf azonnal felkapta a fejét az érdekes hírre. – Szóval srácok, végre elkezdtétek annak hívni egymást, amik vagytok?
Eponine vállat vont.
– Ja, de nem olyan nagy dolog. Na kuss legyen, itt van. Hajrá, Gav, legyél udvarias - Éponine felállt és idegesen intett, ahogy Enjolras közeledett feléjük. Nyugodtnak és normálisnak látszott, mint mindig, és iszonyatosan szexinek a szűk, vörös ingében.
- Helló – megpuszilta az arcát és gyorsan megölelte, mielőtt Gavroch-hoz fordult volna és kezet nyújtott. - Szia. Gavroche, ugye? Enjolras vagyok.
Gavroche óvatosan tanulmányozni kezdte, de nem lehetett leolvasni az arcáról, mit gondol, amikor megrázta a felé nyújtott kezet.
– Szia. Nagyon örülök.
- Hey, Courf - Enjolras intett Éponine-nak, hogy nyugodtan üljön le, majd lehuppant mellé.
- Hé; bocs, Főni, de Gav és én úgy tűnik nem kaptuk meg az értesítést, hogy ma vörösben kell jönni.
Eponine lenézett a piros kabátjára, majd átsiklott Enjolras hasonló színű ingére és elpirult. Még úgy is néznek ki, mint egy romantikus párocska. Basszus.
- Haha, nagyon vicces. És nem direkt van - Eponine levette a kabátját, és meglepődött, amikor Enjolras csak felnevetett.
- A nagy elmék hasonlóan gondolkodnak, azt hiszem – elvette az étlapot és csak vizet rendelt, amikor a pincérnő megtudakolta tőle, mit kér. – Szóval mit csinálunk ma?
- Az Insectariumba megyünk - vágta rá Courfeyrac azonnal. –Legalábbis miután levágtuk Gav Justin Bieberes haját.
- A rovarmúzeumba? Bogarakat nézni? Király. Még soha nem voltam ott.
Gavroche nagyon csendes volt, ami feltűnt Eponine-nak, és továbbra is elszántan tanulmányozta Enjolrast. Enjolras teljesen nyugodtnak látszott, még úgy is, hogy Gavroche szemei rátapadtak.
- Később benézünk a Cafe du Mondéba is beignet-et enni - tette hozzá Eponine. – Gavnak hiányzik az ottani fánk.
- Utánozhatatlanok.
Mikor a pincérnő visszajött, megrendelték a kaját is, és Eponine észrevette, hogy idegesen fészkelődik. Enjolras az asztal alatt óvatosan megérintette a combját, hogy megnyugtassa, finoman megszorította és simogatni kezdte a farmeren át. Nagyon furcsa volt egyszerre itt lenni Enjolrassal és Gavroche-sal. És Courfeyrackal, de ő most nem számít. Valami videó játékról beszéltek éppen Gavroche-sal, amivel mind a ketten játszottak és Enjolras nagyon érdeklődően hallgatta őket.
- Hé, jól vagy? – Éponine arra eszmélt, hogy halkan a fülébe suttog.
- Igen. Csak olyan fura az egész. Egyébként kösz, hogy eljöttél – és mosolyogva megszorította a kezét az asztal alatt.
- Szívesen. A csajom vagy, nem rémlik? – pajkosan meglökte vállával a vállát és visszafordult a Gavroche-Courfeyrac duóhoz.
Végül Gavroche egyenesen Enjolrashoz fordult.
- Szóval Eponine azt mondja, jogi karra mész. Azt hittem, hogy az ügyvédek mind faszok.
Eponine lábon rúgta az asztal alatt, de Enjolras csak mosolygott.
- Sokféle ügyvéd van. Állami, magán, kormányzati, vállalati, bűnügyi, környezetvédelmi, alkotmányjogi, bevándorlási… ésatöbbi. Sokuk kétségtelenül fasz, mint bármely más szakmában.
- És te milyen ügyvéd leszel? – úgy tűnt, Gavroche-t tényleg érdekli.
- Valószínűleg nemzetközi. Vagy munkaerő és foglalkoztatás ügyi, ahol emberek munkahelyi jogait védem. És remélhetőleg nem leszek fasz.
- Hm - Eponine nem tudta megmondani, ezzel megszerezte-e Gavroche jóváhagyását vagy nem. – Sok pénzt fogsz keresni?
Eponine megpróbált közbeszólni és megdorgálni az illetlen kérdésekért, de Enjolras máris válaszolt és egy cseppet sem tűnt sértettnek.
– Remélem eleget, hogy ne legyenek anyagi gondjaim. A pénz nem minden, de nyilván jó, ha van. Megkönnyíti az életet.
Gavroche egyetértően bólintott, majd visszatért Courfeyrachoz, és már csak párszor fordult Enjolras felé az ebéd további részében. Amikor végeztek, mind beszálltak Enjolras kocsijába, hogy teljesítsék a 'levágni Gav haját' küldetést, mielőtt az Insectarium felé vették az irányt. Eponine jobban érezte magát, mikor Gavroche külseje emberibb lett és nem egy két lábon járó szénaboglyának nézett ki.
Mikor végre megérkeztek az Insectariumba, Gavroche és Enjolras is valahogy felengedett. A hely a tudós okostojások álma volt, bár nem szükségszerűen tudományos okostojásoké, Enjolras is valahol stréber volt, mert mindig szeretett valami újat megtanulni. Eponine kicsit visszahúzta Courfeyracot, de a közelükben maradtak, ahogy Enjolras és Gavroche olyan játékot játszottak, ahol a saját bogaraikkal kellett megtervezni, hogy melyik általuk kiválasztott környezetben élik túl. (Gavroche győzött, de csak azért, mert egy rosszul tervezett ház maga alá temette Enjolras bogarát.) Éponine majdnem elájult a bogár-konyhában, amikor Enjolras egy csokidarabos tücsök kekszet dobott Gavroche-nak majd egy másikat tömött a szájába vigyorogva ropogtatva a foga alatt. Gavroche hasonló mosollyal az arcán ette a sajátját és aztán elkezdte lelkesen faggatni a szakácsot, hogy milyen egyéb bogarakat lehet még megenni. Eponine látta, hogy Gavroche abban a percben befogadta Enjolrast és ettől megszédült.
Enjolras Eponine felé fordult egy újabb adag keksszel, de ő tagadólag megrázta a fejét.
- Nem, nem. Nincs az az isten, hogy én ezt megegyem.
- Ugyan már, nem olyan rossz. Tényleg.
- Akkor edd meg.
- Rendben – azzal bekapta és harsányan felröhögött Éponine arckifejezésén. – Mi van? A bogarak ehetőek! Az emberek különböző kultúrákban fogyasztják szerte a világon. Nem vészes. Nincs is rossz íze – lehajolt volna, hogy megcsókolja, de Eponine a szája elé rántotta a kezét.
- Fúj, nem. És nem csókolhatsz meg addig, amíg fogat nem mosol.
- Egyáltalán nem csókolhatjátok meg egymást, amíg én itt vagyok - vágott közéjük Gavroche és megrázta felé az evőpálcikát. – Nézzétek, bogár tészta. Nagyon jó!
Enjolras a lányra kacsintott és követte Gavroche-t a pult felé, ahol a szakács egy újabb adag furcsa ételt tálalt, és Eponine semmit sem tudott tenni a mellkasában felszabaduló boldog és elégedett érzés ellen. A fiúk jobban kijöttek, mint várta és tudta, hogy Enjolras nagyon próbálkozott. Az akarta, hogyGavroche megkedvelje azért, mert tudta, hogy ezzel boldoggá teszi Éponine-t. Azelőtt soha senki nem próbált meg a kedvében járni, senki nem törődött vele. Ettől a torkán akadt a levegő, és Courfeyrac karját érezte mindentudón átfonódni a válla körül.
- Ó, a fiatal szerelem – sóhajtott fel költőien és elnevette magát, mikor Éponine gyomorszájon vágta a könyökével.
Szerelem, igen.
Később az Insectarium és Cafe du Monde-i beignet fánkos vacsora után (nem a legegészségesebb kaja, de kit érdekel), Enjolras hazadobta Eponine-t és Gavroche-t. Courfeyrac már korábban lelépett, mert este készült valami randira, de az ő megnyugtató jelenléte nélkül is simán mentek a dolgok. Ahogy leparkoltak Enjolras kocsijával, Gavroche köszönés nélkül rohant be a házba. Eponine bosszankodva nézett utána.
- Ne haragudj, olyan neveletlen tud lenni...
Enjolras közbevágott.
– Jó kölyök, Eponine. Ma jól mulattunk.
- Igen. Köszi, hogy eljöttél, szerintem tényleg megkedvelt téged – belekapaszkodott Enjolras ingének szélébe, közelebb lépett és felnézett rá. – Nem volt gonosz, ugye? Nem piszkált, amikor nem figyeltem oda?
- Nem hiszed, hogy elbírok egy 13 éves fiúval?
- Ezzel nem – nevetett fel Eponine. – Kikészített már pár embert, Enj.
- Igen, de még mindig tudja, hogy kell gyereknek lenni. És ez szerintem neked köszönhető - Enjolras lehajtotta fejét és ajkait finoman a lányéhoz érintette. Eponine azonnal közelebb lépett, magát is meglepve azzal, hogy szorosan átfonta a férfi nyakát és elmélyítette a csókot. Megmagyarázhatatlan kitörés volt a részéről, de közelebb akart lenni hozzá. Még csak néhány nap telt el, de máris hiányzott neki, és nem érdekelte, hogy a szomszédok esetleg nézik-e a szaftos műsort.
Enjolras egy pillanatig megdermedt, mert nem számított efféle reakcióra, de aztán gyorsan felvette a fonalat, nekidöntve a lányt az autónak és nyelvét végigfuttatta az alsó ajkán. Eponine felnyögött, amikor érezte, hogy a férfi egyik térdét a lábai közé préseli, és szinte felsikoltott, mikor érezte, hogy keze a kabátja alá csusszan és megmarkolja a fenekét. Nem sokkal később enyhén felizgult állapotba került, (mint mindig, ha a férfi közelében volt) annyira, hogy erős kísértést érzett, hogy itt és most megerőszakolja a kocsi motorháztetején.
Már éppen le akarta állítani, amikor a mobilja megrezzent a zsebében. Enjolras megállt, de száját még szorosan a lányéra tapasztotta és csak lassan húzódott el, kiengedve egy legyőzött sóhajtást. Eponine vigyorogva simított végig duzzadt ajkain és előszedte a zsebéből a mobilját.
Nem kell a kocsi feljárón smárolnotok, Ep. Bejöhet.
Eponine felhorkantott és megmutatta Enjolrasnak, aki vörös lett, mint a paradicsom.
– Azt hiszem, be vagy hívva. Ha te is akarod persze… Tudom, hogy millió egyéb dolgod van, biztos voltak terveid, sokkal izgalmasabbak annál, mint hogy velem és az öcsémmel lógj ma este.
Enjolras elmosolyodott és visszasimított egy elkóborolt tincset a lány füle mögé.
– Nincsenek terveim. Szívesen bemegyek.
- Oh. Oké - Éponine vett egy mély lélegzetet és megigazította zilált ruháját, mielőtt kézen fogta volna Enjolrast és behúzta volna a házba. Amikor beléptek az ajtón, Gavroche a kanapén elnyúlva nézett valami akciófilmet a tévében. Láthatóan tudomást sem vett róluk, Eponine felakasztotta a kabátját és a konyhába ment, Enjolrassal a nyomában.
– Kérsz valamit inni?
- Csinálok egy kis kávét.
Eponine ingatni kezdte a fejét; a férfi a nap bármely szakaszában képes volt kávét inni, és már pontosan tudja azt is, hogy Cosette hol tartja az övéket. Eponine biztos volt abban is, hogy amennyi mennyiségű koffeint képes Enjolras magába nyomni egy nap, jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy ilyen keveset alszik, de ez látszólag nem gátolta meg abban, hogy leálljon ezzel a szokással.
- Te és a kávéd - azzal felkapott egy üveg kólát Gavroche-nak és egy light-ot magának, és bevitte a fiúnak a nappaliba. – Ha kajás vagy, szolgáld ki magad, Gav. Van sajtos popcorn és chips is, meg asszem Nutella is valahol...
- Zsír. Hé, nem hívod fel most Azelmát? Lehet, hogy felveszi és akkor holnap találkozhatnánk - Gavroche nem nézett nővérére, mintha csak mellékesen kérdezné, de Éponine tudta, hogy mivel már másodjára kéri, ez igenis nagy ügy. Látni akarta a testvérét, még ha a múltban nem is váltak el túl szépen.
Eponine érezte Enjolras szemét a hátán, majd lassan bólintott.
- Ja, persze, felhívom. Bár azt nem ígérhetem, hogy fel is veszi – leült Enjolras mellé a túlméretezett fotelbe és maga alá húzta a lábát.
Egy darabig hallgattak, csak Gavroche csak néha tett megjegyzést az autósüldözéses részekhez. Végül Eponine érezte Enjolras kezét a hajában, ahogy ujjai körül csavargatni kezdte hullámos tincseit.
- Kicsoda Azelma? – suttogta úgy, hogy Gavroche ne hallja.
Vállvonással rásandított.
– A húgom. De nem igazán tartjuk a kapcsolatot.
A fiú keze megállt a csavargatásban.
– Hány testvéred van, akiről még nem tudok?
- Ennyi, csak Azelma és Gav – sokatmondóan ránézett, amivel azt sugallta, hogy egy ideig ejtsék a témát, és a tévé felé fordult, remélve, hogy Enjolras értette a célzást. Sikerrel járhatott, ugyanis a szőke nem mondott semmit.
Tíz óra körül Gavroche végül kikapcsolta a tévét és felállt.
- Na lefekszem szunyálni. Holnap tala!
- Jóéjt – Éponine tekintetével követte, amíg el nem tűnik Cosette szobájában, és csak utána fordult vissza Enjolras felé, aki szintén úgy tűnt, ott helyben elalszik. – Maradsz éjszakára? Tudom, hogy azt mondtam, nincs ittalvás, de...
- Jó lenne – karját átfonta a lány derekán, de Eponine lesöpörte magáról és a konyhába menekült.
- Örülök, hogy maradsz, de el a kezekkel. Egy 13 éves kölyök van a házban, akinek egész biztos nem kéne hallania, hogy a nővére épp mocskos dolgokat csinál.
Mielőtt meggondolná magát, Eponine felkapta a mobilját és kikereste Azelma számát a névjegyzékből. Amikor végülis kicsöngött, Eponine majdnem szívrohamot kapott. Alig hitte el. Basszus, át se gondolta, mit akar mondani! Azt hitte, hogy majd csak a hangpostával fog beszélni, vagy simán ki se csöng, ahogy az elmúlt hónapokban előfordult.
- Hello?
- Azelma? – hangja ugyanolyan rekedt és karcos volt. Eponine megpróbálta lenyelni a gombócot a torkában, és megpróbálta megfigyelni az apró változásokat. Vajon jól van? Beteg vagy megsérült?
- Eponine? Tyűha, szia.
- Szia. Én… ööö, igazából nem hittem, hogy felveszed – hátát nekitámasztotta a konyhaszekrénynek és becsukta a szemeit, és örült, hogy Enjolras nem követte a konyhába.
- Hát ja, a telefonom néha szarakodik. Mizujs?
Úgy tűnt jól van, és nem hallatszott részegnek vagy úgy, mint aki be van lőve. Tisztán beszélt és észnél volt.
– Minden rendben. És te hogy vagy?
- Hát, tudod. Elvagyok.
- Hm, igen… - Éponine kis szünet után idegesen folytatta. - Figyu, Gavroche a héten itt van látogatóban. Arra gondoltunk, nincs-e kedved eljönni belünk holnap este vacsorázni? Mindketten szeretnénk látni. És ő többször is érdeklődött irántad.
- Hú, hát… - ereiben meghűlt a vér, mikor hallotta Azelma hezitálását, és érezte, hogy kezdi elönteni a düh. Még ennyi aggodalommal és bizonytalansággal teli hónap után is a húga képes egy egy perces telefonbeszélgetésben kihúzni a gyufát. Ez szomorú.
De most komolyan? Azelma hónapok óta nem hallott felőle, Gavroche-t pedig legalább két éve nem látta, és most mégis nemet akar mondani? Tipikus.
- Gavroche kérdezősködni fog – próbált meg érvelni Éponine. – Sokat változott, 'Zelma, és két éve nem láttad. Tartozol neki annyival, hogy legalább pár percre odadugd a képed – és a csak kicsit kínos beszélgetés máris feszültté és vészterhessé változott. De nem tehetett róla.
- Jézus, Ep. Jól van! Csak azt akartam mondani, hogy lehet, dolgozom holnap este, de valaki biztos be tud ugrani helyettem.
Éponine összerezzent és elöntötte a bűntudat. A húga tényleg dolgozik? Mikor utoljára látta, egyáltalán nem volt munkavégzésre alkalmas állapotban. - Sajnálom. Nem hittem, hogy... – vett egy újabb levegőt és újra kezdte, ezúttal kedvesebben és magabiztosabban. – Köszönöm. Sokat jelent ez neki, és én is örülnék, ha találkoznánk.
- Köszi. És hol találkozzunk?
- Öö. Mit szólsz a Camellia Grillhez a Carrolltonon?
- Tökéletes. Mondjuk 5:30-kor?
- Az jól hangzik. Már most nagyon várom 'Zelma.
- Én is. Na akkor holnap - azzal Azelma máris letette, mielőtt Eponine bármi mást mondhatott volna, majd lassan elemelte füléről a készüléket és meredten bámulva tartotta a kezében. El se hitte, hogy végre beszélt a húgával. Olyan sokat gondolt rá, és képzelte el, hogy hol lehet, mit csinálhat, és most sokkolta, hogy tényleg jól van. Remélhetőleg tényleg jól volt és nem csak át akarta verni Éponine-t ezalatt a rövid beszélgetés alatt.
Holnap úgyis kiderült, gondolta.
Enjolras felbukkant a konyhaajtóban és kíváncsiságát nem tudta elrejteni.
- Szóval... felhívtad a húgodat?
- Igen - Eponine felugrott a konyhapultra. – Most biztos azt gondolod, hogy őrült vagyok, véletlenül megtudtad, hogy van egy öcsém és egy húgom, és a szüleimet is ismered futólag…
- Nem vagy őrült, nem. De rengeteg mindent nem tudok rólad – közelebb hajolt és elbizonytalanodott. – Nem kell semmit elmondanod, Éponine, de ha akarod…
Éponine mélyen a szemébe nézett, végül mesélni kezdett.
- Drogfüggő. Már évek óta. Őszintén, csodálkozom, hogy még él. Úgy hangzott, hogy most minden rendben, és állítólag munkája is van - Éponine vállat vont. – Lehet, hogy azzal, hogy nem tartottuk a kapcsolatot, sikerült összeszednie magát. Mindig azt mondta, hogy ha rám néz, egy darab szarnak érzi magát hozzám képest.
Enjolras elhűlve megsimogatta a karját. – Sajnálom.
- Kösz - Éponine megragadta a kezét és maga elé húzta, majd átölelte a vállait. Enjolras a mellkasára hajtotta a fejét, testével kényelmesen befészkelve magát a lány lábai közé. – Azt gondoltam, hogy megmenthetem – vallotta be Éponine csendesen. - Minth Gavroche-t. Bár igazából azt sem sikerült teljesen… még mindig rengeteg mindent elbaszhatok…
Enjolras finoman megszorította a hátát. – Nem irányíthatsz mindent és mindenkit, Ep. Megtettél mindent, ami tőled telik.
- Tudom. Csak nem vagyok biztos benne, hogy ez rá is igaz.
- Mennyi idős?
- Húsz. Majdnem huszonegy. Csak 11 hónappal vagyok idősebb nála.
Enjolras hátrahajolt és az arcát kezdte fürkészni.
- Úgy beszélsz róla, mintha alig lenne idősebb Gavroche-nál. Már nem tartozhatsz neki ekkora felelősséggel.
- Igen, de... én vagyok a legidősebb. Folyton össze voltunk ragadva, amikor kisebbek voltunk, és még nem volt ilyen… - Éponine szünetet tartott, mivel kereste a megfelelő szavakat. – Nem volt ilyen gyenge. Olyan volt, mint én. És akkor jött a hurrikán, és minden tönkrement... tudod.
- Nem. Igazából nem - jegyezte meg, mire Eponine felsóhajtott, állát a férfi feje tetején megtámasztva, ahogy ő meg visszahúzódott a mellkasára.
- Nem akarok róla beszélni.
- Jó.
Eponine felhúzta szemöldökét, és várta, hogy a másik még mondd valamit vagy elkezd nyomasztóan könyörögni, de Enjolras csendben maradt. A semmiből egyszer csak érezte, hogy a pánik elkezdi feszíteni belülről. Olyan jó volt a férfival lenni. Olyan megnyugtató volt és magabiztos, és elfogadott mindent, amit lépésről lépésre megtudott róla. Úgy tűnt, nem érdekli a zűrös múltja, a hibái, és még az őrült családja sem.
Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen.
Éponine összeszorította a szemét, amikor átfutott rajta a felismerés.
Igen. Túl szép és jó volt ahhoz, hogy igaz legyen. Enjolras nem marad itt. Nem kell kiakadnia az újonnan felfedezett dolgokon, amik kiderültek róla, hiszen ez az egész csak ideiglenesen érinti. Eljátszhatja a csodás pasit, mert tudja, hogy pár hónap múlva vége az egésznek. De most, hékás, a szex jó, és tök jól elvannak. Eponine szíve összeszorult, és dühös lett magára, hogy ma engedte, hogy elragadják az érzései. Olyan hülye volt, hogy hagyta, hogy közel kerüljön és hozzászokjon a férfihoz. Nem számít, hogy milyen csodálatosan és milyen támogatóan viselkedett Enjolras, nemsoká elmegy. És ha beleszeret, azzal csak azt kockáztatja, hogy ismét összetörik a szíve.
Idegesen szuszogott és lágyan eltolta magától.
- Hé, figyu, lehet… hogy mégsem olyan jó ötlet, hogy maradj. Gavroche miatt.
Enjolras összeráncolt homlokkal megszorította a combját.
- Oké, ha nem akarod. Semmi baj – felemelte a fejét és azt próbálta megfejteni, hogy mi lehet az oka a hirtelen hangulatváltozásnak. – Jól vagy?
- Persze – erőltetett egy mosolyt az arcára a lány. – Csak ideges vagyok a húgom miatt – ez végülis nem volt teljesen hazugság.
- Biztos nem akarod, hogy maradjak?
- Igen. Lehet nem túl okos, hogy itt aludjon az a csávó a nővérénél, akivel még csak most találkozott. Nem akarom, hogy kényelmetlenül érezze magát.
Enjolras megértően bólintott és hátralépett.
– Igazad van, túl korai.
Eponine leugrott a konyhaasztalról és kikísérte.
- Nagyon köszi a mai napot. Meglepően jó veled, most, hogy már nem veszekszünk állandóan.
- Igen, mi lett ezzel? Valahogy hiányzik – mosolyodott el Enjolras, és megcsókolta a feje búbját, mikor kinyitotta maga előtt az ajtót. Kilépett, de tétovázva visszafordult. Úgy tűnt, mint aki tudja, mármint, hogy keresztül látott rajta, és ettől Éponine hátán felállt a szőr. Túl közel volt. – Figyelj, ha holnap kellek, csak szólj, tudod a húgoddal meg minden, hívj nyugodtan, oké? És ha nem is engem, akkor ott van Grantaire vagy Courfeyrac vagy bárki. Nem kell ezzel egyedül megbirkóznod.
Eponine bólintott, és érezte, hogy a torkában lévő gombóc fojtogatni kezdi a férfi szavainak hatására.
- Én… igen. Persze.
Enjolras odalépett hozzá, megcsókolta és kezébe fogta az arcát. Éponine néma tiltakozása ellenére lehunyta a szemeit és automatikusan visszacsókolta, mást nem is tehetett. Néhány perc múlva Enjolras elhúzódott.
- Jóéjt, Ep.
- Szia – utánanézett, amíg el nem tűnt, és csak utána zárta be az ajtót. Életében rengeteg hülyeséget csinált már, és Éponine most bár biztos volt benne, hogy beleszeretni Enjolrasba volt eddig a legnagyobb ostobaság.