– Sugarwood és egyenruhareform

(Amelyben apa és lánya együtt járják a plázát és kettejük közül most rendhagyóan a lány az, aki még soha nem járt ilyen helyen.)

Felkelt a Nap, aranyló sugarai az arcomat simogatták és …

- KATIE! KI AZ ÁGYBÓL TE HÉTALVÓ! – üvöltötte egy kicsit sem kedves, hanem sokkal inkább indulatos Zero a fülembe. Még jó, hogy Ichijou barátom ma különösen mélyen aludt, máskülönben lett volna nagy felfordulás. Ijedten kipattant a szemem és Zero-ra meredtem.

- Most mi a fenének kell üvöltened?! – toltam le dühösen, amiért elrontotta a reggeli hangulatom. – Felkeltem volna magamtól is.

- Azt kétlem – jelentette ki gúnyosan vigyorogva.

- Amúgy meg mit keresel itt? – váltottam témát.

- Késésben vagy kisasszony, apád küldött, hogy szóljak neked, mert már húsz perce készen kéne lenned és, hogy nézzem meg, nincs-e valami bajod. De ahogy látom, csak lusta voltál időben felkelni. Szép kezdet, mondhatom – tette hozzá rosszallóan. Tehát már tudja!

- Szóval már elmondta neked, Zero?

- Ja, nem mintha meglepett volna – adta a tudtomra közömbösen, - az igazgató mindenkit örökbe fogadna, ha tehetné. – Ez elég rosszul esett, de nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy felhúzom magam a sértésein. Így csak ennyit mondtam:

- És te mit szólsz hozzá?

- Nekem aztán tök mindegy, hugi – hangsúlyozta ki az utolsó szót.

- Hé, a nagyanyád is lehetnék!

- Korban talán, de agyilag…

- Ezt meg mire véljem?! - De rám se hederítve az ajtó felé vette az irányt.

- Igyekezz, vagy én ráncigállak el a kapuig! – vetette hátra a válla felett.

- Csak ne olyan hevesen, öcsi! – kiáltottam utána, de már el is tűnt.

Gyorsan elkészültem, ezzel sosem volt gondom és néhány perc múlva a nagykapuhoz értem. Kaien már ott állt, sötétbarna, hosszú szövetkabátban és egy nagy szatyorral a kezében.

- Jó reggelt kicsim! Minden rendben?

- Igen, csak elaludtam, bocsánat.

- Semmi gond, előfordul az ilyen. Zero kedves volt veled? Tudod ő kicsit magának való, de legbelül nagyon rendes srác. – Csak éppen rühelli a vámpírokat, amit egyáltalán nem szégyell a tudtomra adni, gondoltam. Bár eddig egyetlen szóval sem említette, de tisztán kiérezni a szavaiból és modorából.

- Ó, hát persze. Igazi úriember – válaszoltam ironikusan és azért is, mert nem akartam újdonsült apukámat efféle tipikus testvéri ellenségeskedéssel fárasztani. – Indulhatunk?

- Természetesen – tárta ki nekem a kaput. – Tetszeni fog neked Sugarwood. Egy kellemes kisváros, amit még évszázadokkal ezelőtt az itt élő nemesi család alapított és a környező erdőkben őshonos juharfákról1 nevezett el.

Húsz perc séta és lépcsőzés után a hóval borított, aranyos kisvároshoz értünk. Az utcákat két-három emeletes, stílusukban a középkori fachwerk épületekre emlékeztető, virágos ablakú, felújított házak és szorosan rakott macskakövek díszítették. A főutcát két oldalról színes üzletsor vette körül. Volt még néhány templom és egy szökőkúttal kiegészített tágas főtér.

- Alkalomadtán itt hatalmas vásárokat rendeznek, amelyek magukba foglalják még a főutcát is. A következő farsangkor lesz - magyarázta Kaien. - Majd lenézhetünk, ha gondolod.

- Okés.

- Most viszont menjünk és vegyünk neked néhány ruhát és még ezt-azt! – Szokatlanul hangzott ez egy férfi szájából, de hát biztos Yuuki-val is eljár vásárolni. Elindultunk a főutca vége felé, ahol a városképet kissé megtörő, neoklasszicista épületben egy pláza foglalt helyet. – A modern világ mindenhol megveti a lábát – engedett előre a fotocellás ajtón. – Itt nem messze van egy Spar is – tájékoztatott.

Életemben nem láttam még ennyi üzletet egy helyen és vásároltam ennyit. Mikor még anyuék éltek sokkal kisebb volt a választék, ráadásul mi varrattuk a ruhák nagy részét. Most viszont körbejártuk a több száz négyzetméteres pláza minden négyzetcentiméterét és mondanom sem kell, hogy a néhány ruhából és ebből-abból néhány bőröndnyi lett és hordárt kellett rendelni, aki segít visszavinni őket a sulihoz.

- Áhhh – ült le Kaien kimerülten egy padra, - minden megvan?

- Hétköznapi ruhák, fehérnemű, fürdőruha, sulis cuccok, pont, pont, pont. Szerintem évekre elegendő holmit vettünk, apu. Köszi mindent, de most már elég lesz.

- Tudom, tudom, csak szerettem volna, hogy mindened meglegyen…

- Az már tegnapra meglett. – Erre elmosolyodott. – Az én csodálatos kislányom… Jól van, akkor most már csak az örökbefogadási papírokat kell elintézni és megrendelni az egyenruhádat a varrónőtől.

- Persze, de előtte nem eszünk valamit?

- Tényleg, már nemsokára négy óra. Keressünk valamit. – Ezután beültünk egy étterembe, elmentünk a gyámhivatalba, majd az okmányhivatalba személyit csináltatni, végül pedig a varrónőhöz.

Nem örültem, hogy a sötétkék egyenruhához ronda, fekete, fél combig érő zokni jár. Nem tetszett, ahogy a világos bőrömön állt. Jobban szerettem nejlonharisnyában, vagy anélkül lenni, de nem zoknit venni a szoknyához.

- Ne aggódj, kincsem. A karácsonyi szünetben gondolkodtam épp egy egyenruhareformon.

- ? – néztünk össze a varrónővel, aki épp méretet vett rólam.

- Sok lánynak nem tetszik a sötét zokni, így mostantól lehetőség van fehér, piros, vagy sötétkék zokni viselésére, hiszen ezek a színek mind megtalálhatóak az egyenruhán. És persze harisnyát is vehetsz alá, ha fázol. – Nem akartam megemlíteni, hogy a harisnyát nem alá, hanem helyett viselném szívesebben. – És nyáron, ha tényleg nagyon meleg van, akár még zokni nélkül is lehettek, de tényleg csak kánikulában.

- Szuper, köszi! - Remélem, idén korán jön a nyár. Miután leadtuk a rendelést mindhárom féle zoknira, visszaindultunk Kaien-hez vacsorázni.

- Izgalmas nap volt, mindent köszönök – hálálkodtam útközben forrócsokit kortyolgatva. Este Ichijou-val is megosztottam első igazi plázázásom élményét.

1 A juharfákból édes ízű juharszirupot lehet előállítani.