– A felmérő

(Amelyben Ichiju elszólja magát Aidou titkával kapcsolatban.)

Szombat reggel frissen ébredtem, enyhe izgalommal a gyomromban. Vajon mi lesz a felmérőben? Jó lenne nem eltolni, ahogy Zero is javasolta.

- Jó reggelt, Katie lányom! – ugrált be Kaien hozzám a vendégszobába egy hatalmas, teli tálcát tartva a kezében. – Ma van a nagy nap! Hoztam neked reggelit, hogy minden jól menjen.

- Ó, köszi, apu, de ennyit egy hét alatt sem ennék meg. – Csalódottság ült ki az arcára. – Viszont most sokkal éhesebb vagyok, mint általában – tettem hozzá, hogy örömet szerezzek neki.

Miután elkészültem Kaien átkísért a főépületbe.

- A felmérő megírásánál jelen lesz az a néhány tanár, aki összeállította. Én nem vettem részt benne, mert így nem foghatják rám, hogy kivételezek veled. A tesztet a fizikaiban fogod írni. – Nyitott be a korábban már meglátogatott előadóba. Egy nő, akiről később kiderült, hogy biosz-kémia szakos, és három férfi: egy matek-fizika, egy magyar-töri és egy több nyelvet is tanító nyelvtanár várt ránk.

- Jó reggelt! – kezdtem udvariasan. – Katie vagyok.

- Jó reggelt, Katie – mondták. – Akkor kezdjünk is hozzá – javasolta az egyik férfi. Az anyanyelvvel és a történelemmel kezdesz. – Az utóbbival nem lesz gond – jelentettem ki magamban. Fura volt, hogy nem kérdeztek rá a teljes nevemre, és, hogy egyáltalán nem kérdezték, hogy eddig miért nem jártam suliba. Valószínűleg Kaien kitalált egy elfogadható magyarázatot, így nem agyaltam rajta sokáig.

- A segédeszközöket: atlasz, kötetek, számológép, satöbbi a melletted lévő padon találod. Ha bármi másra szükséged van, csak szólj – mondta Kaien. – Ha nem is tudok mindig itt lenni a teremben, az egyik kollégám átveszi a helyem.

- Rendben – egyeztem bele. – Kezdhetek?

- Az első feladatsor. Minden tantárgyra két órád van. Szünetre kimehetsz, de csak két tantárgy között. – Bólintottam. –Nyolc óra. Idő indul.

A japán nem volt könnyű, főleg a nyelvtani elemzés, de a fogalmazás szerintem egészen jól sikerült. Mindig is szerettem írni. A töri viszont gyerekjáték volt, hiszen az életem része. Csodálkozott is a töritanár, hogy atlasz nélkül tolom az évszámokat. Ő nem tudta, hogy 50 évem volt rá. Harmadiknak a matek következett. Ezt szeretem, mert mindennek az alapja. Itt sem használtam függvénytáblát, mert amíg a tanár később el nem magyarázta, fogalmam se volt mi az, a számológépet pedig csak ritkán vettem igénybe. Ettől eltekintve nem volt olyan példa, amelybe bele sem tudtam kezdeni. Végül, már késő délután volt a szünetek miatt, az angol és francia következett, ezekre összesen volt két és fél óra.

- Na, hogy ment? – érdeklődött Kaien a nap végén. – Elég erőd maradt holnapra is?

- Volt, ami nehéz volt, de szerintem nem lett rossz. Ja, és holnapig még kitartok.

- Ez a beszéd! A tanárok holnap estig kijavítják a dolgozatokat, és kiderül, melyik osztályba érdemes járnod.

Másnap reggel már kicsit fáradtabb voltam és, ha Kaien nem ver ki az ágyból, alaposan elkéstem volna. Ma reggel csak a tanárnő volt a teremben.

- Szia Katie. Most a biológiával kezdesz, majd a kollégám hozza a fizika tesztet is. A többiek a tegnapi írásodat javítják.

- Oké. – Leültem a padba és néhány másodperc múlva hozzá is láttam. A biológia talán az egyetlen olyan tárgy volt, ami megfogott. Jól tudtam ugyan az embertant, de a növények szaporodásánál elvesztettem a fonalat, továbbá a biokémia is kissé zavaros volt. Ezzel eddig nem nagyon foglalkoztam. A fizika és kémia már könnyebb volt. Ezekben azt szeretem a legjobban, hogy rengeteg az átfedés, talán több is, mint más természettudományok között. Az atom és anyagszerkezettel, hőtannal, elektrokémiával… mindkettő foglalkozik. Ezt Kaiennel is megosztottam az írás befejeztével. A végén még egy kísérletet is be kellett mutatnom, ami nagyon látványos volt. Ez nem semmi – gondoltam, mikor lila füst töltötte be a termet. A jódgőzt persze utána ki kellett szellőztetni.

- Itt a vége – jelentette ki a mat-fiz. tanár, miután a fizikára szánt idő is lejárt. – Volt, amit nem tudtál?

- Valójában nem. Néhol bekavart a sok adat, de utána mindig megoldottam.

- Örülök. Akkor viszlát este!

- Viszont látásra – siettem ki az ajtón, hogy elújságoljam Ichijou- nak a hétvégén történteket. A folyosón viszont Kaien megállított.

- Á, Katie kisasszony! Na, hogy mentek a természettudományok?

- A bioszon kívül nagyon jól. Szeretem őket, ahogy a törit is. Köszönöm a lehetőséget igazgató úr.

- Csak apu, és igazán nincs mit, ez a legkevesebb.

- De a suliban is apunak hívjalak?

- Talán azt mégsem kéne, de ma még nincs iskola, ugyebár – mondta vidáman. Amúgy hova siettél annyira?

- Csak Ichijou-hoz. Emlékszel? Megígérte, hogy ma délután találkozunk és bemutat a többieknek. – Remélem Aidou már megbékélt.

- Hát, jó, de nagyon vigyázz magadra és nem csak azért, mert már megérkezett a nappalisok egy része és megláthatnak, hanem mert…

- Tudom, tudom, rá jöhetnek, ki vagyok, pont, pont, pont. Vigyázni fogok, apu. Szeretlek – pusziltam meg és elfutottam. Még azért utánam kiáltott.

- Hétkor eredményhirdetés nálam, ne késs!

- Okés! – fordultam vissza, de nem álltam meg a kertig. Ichijou a befagyott szökőkútnál várt rám. Fehér ruhájával és világos hajával, mintha odafestették volna. Mikor észrevett rám emelte almazöld tekintetét és mosolyogva kitárta a karját. Több se kellett nekem, vidáman az ölébe ugrottam, mire ő felkapott és megforgatott a levegőben.

- De jó, hogy újra látlak kedvesem! Úgy látom, jól ment a vizsga.

- Ja, nem volt egy légi hadművelet – nevettem.

- Örülök. Biztosan jó osztályba kerülsz.

- Remélem!

- Akkor most, ha szeretnéd, bemutatlak a többieknek.

- De még mennyire! Egész hétvégén erre vártam. – Felcsillant a szeme.

- Induljunk, erre! Már mind a szálláson vannak..

- Kaname is? – lettem kissé ideges.

- Nem, ő majd csak kedden ér vissza valami fontos megbeszélésről.

- Na és Aidou?

- Őt még nem láttam ma. Valószínűleg titokban vadászni ment…

- Hogy micsoda?! – Ekkor esett le Ihijou-nak, hogy elszólta magát és rémült arckifejezéssel gyorsan magyarázkodni kezdett:

- Igen, de tudod nem öli meg az embereket, hanem kitörli az emlékeiket és nagyon ritkán csinál ilyet, de tudod, ő nagyon nehezen bírja ki rendes vér nélkül, így néha muszáj, és… Kérlek, ne említsd ezt az igazgatónak, de főleg Kaname uramnak ne, mert, akkor Aidou-nak vége…de még azelőtt nekem lesz végem, mert elárultam a titkát… - Nevetni támadt kedvem, hogy általában nyugodt barátom így felhúzta magát.

- Nyugi, eszem ágában sincs beárulni sem őt, sem téged. Nem vagyok az fajta, csak meglepődtem, hogy még idáig nem bukott le.

- Igen, elég profin csinálja, az meg kell hagyni. Ha én csak egy korty emberi vért is innák, rögtön rájönne a fél esti tagozat.

- De, akkor hogyhogy te tudsz róla? – érdeklődtem.

- Tudod, nem vagyok büszke rá, de… Aidou-val gyakran kérünk egymástól tanácsot és egyszer megkeresett, hogy nem bírja tovább, de képtelen elhagyni ezért Kaname urat, így tulajdonképpen én javasoltam neki, hogy…

- Tessék?! Mármint ez…hihetetlen, de nem úgy… - nyugtattam újra. - Már értem miért vagy olyan ideges, te is benne vagy a dologban. – Szégyenében lesütötte a szemét. – Ezért mondtad a tóparton, hogy…?

- Hát nem elég egyértelmű?! Épphogy leszokom a gyilkolásról, máris valaki más vérszomját támogatom és falazok neki Kaname és az igazgató előtt. Nem színtiszta képmutatás ez? Úgy teszek, mintha a jó úton járnék, miközben tudom, hogy valaki ártatlanok vérét issza, de én ahelyett, hogy tennék valamit ellene…

- Ichijou! Ezt most rögtön hagyd abba. Egyáltalán nem erről van szó, szerintem dicséretes, hogy gondolkodás nélkül, kockázat mellett is segítesz a barátodnak. Az, hogy leszoktál a gyilkolásról nagyon helyes, de ha valaki nem öli meg az áldozatát, akkor nem olyan súlyos bűn a vérivás. Azt hallottam néhány ember még élvezi is… Viszont, ha beárulnád, vagy nem engednéd Aidou-t az lenne képmutatás azok után, amit a múltban tettél. Úgyhogy ne aggód emiatt, én nem ítéllek el, mert ettől még nem állsz a rossz oldalon. Jó ember vagy, ahogy a múltkor is mondtam. Együtt elintézzük a Tanácsot.

- Remélem, hogy igazad van, Katie – mondta, most már kissé nyugodtabban. – Tudod, alig egy hete ismerlek, mégis mintha évek óta barátok lennénk. Biztos, mert a kezdeti bonyodalom után annyira kedves vagy velem és mindenki mással. Még Zero is megkedvelt.

- Hát, köszi – kezdtem elpirulva – de ez azért is van, mert sok idő óta ti voltatok először ennyire rendesek hozzám, és tudod, hogy mindig kettőn áll a vásár, szóval magadnak is köszönheted… - de közben elértük a holdszálló ajtaját.

- És már itt is vagyunk! – kiáltotta immár lelkesen miközben kitárta nekem az ajtót. Említettem már, hogy mennyire jólesett az itteniek udvariassága. A Szabadokhoz képest itt nőnek érezhetem magam.