– Szobatársak

(Katie bebizonyítja, hogy ő az átlaggal ellentétben nem olyan lány, aki a látszat alapján ítél.)

Izgalommal és kíváncsiság vegyes érzésével léptem át az igazgató nappalijának küszöbét. Vajon mennyire toltam el a tesztet? A szobában Kaien és még két tanár várt rám.

- Katie, kedvesem – kezdte Kaien, - foglalj helyet – mutatott a kanapéra. Feszengve leültem. – Először is meg kell említenem, hogy – Ajjaj, ez rosszul kezdődik. – a felmérőn remekül teljesítettél. – Most ugye csak viccel? – A matematika teszted hibátlan, jobbat írtál, mint sok végzős tette volna, a kémia majdnem száz százalék és a nyelvek is jól mentek. Az anyanyelvvel láthatóan nem volt sok problémád. A fizika és főleg a biológia dolgozatban már volt néhány hiba, de kifejezetten néhány feladattípusra vonatkozóan.

- Igen – tettem hozzá, - van néhány hiányosságom, olyan témakörök, amiknek még nem jártam utána.

- Mi is erre jutottunk – bólintott, - de ezzel semmi baj nincs, azért vagy itt, hogy behozd a lemaradást, és még így is lenyűgöztél minket. Az utolsó tantárgyról még nem is esett szó.

- A történelem… - mondtam izgulva – hogy sikerült? – Erre mindentudóan összenézett kollégáival, majd újra rám emelte mogyoróbarna tekintetét jelentős hatásszünetet tartva.

- Ó, Kaien, nyögd már ki végre – türelmetlenkedtem. – Nagyon rossz lett?

- Rossz?! – nevette el magát. – A fogalmazásoknál túllépted az adható pontszámot, annyi extra dolgot raktál bele, és még így is lényegre törő, valós és logikus esszéket írtál. A többi rész is hasonló, de egyszer sem találtunk felesleges, vagy nem odaillő dolgot. Az egyetlen negatívum, hogy a terjedelmet is jóval túllépted, de ha ettől most eltekintünk, akkor egyetemi szintű dolgozatot hoztál össze.

- Micsoda?! – csodálkoztam elkerekedett szájjal. – Pedig csak azt írtam bele, ami nyilvánvaló.

- Ami számodra nyilvánvaló, az a legtöbb diák számára távoli tudást jelent. És hozzá sem nyúltál az atlaszhoz – tette hozzá a töri tanár, akivel már a teszt előtt találkoztunk. – Bármelyik évfolyamba is mész, remélem, az én csoportomba kerülsz.

- Köszönöm – válaszoltam illedelmesen.

- Ugyan, hiszen csak magadnak köszönheted – szólalt meg most a biosz/kémia tanárnő. – És gratulálok a jó eredményekhez, a másik két kollégám nevében is, akik nem tudtak eljönni.

- Köszönöm.

- Most viszont ideje indulnunk – nézett a töri tanárra sejtelmesen. Valószínűleg járnak, vagy ilyesmi. Kaiennel elköszöntünk tőlük.

- De még nem is mondtad, hogy melyik osztályba fogok járni? – tettem fel a kérdést.

- Igen, mivel még én sem tudom. Nem egységes szinten állsz a tantárgyakból, ezt te is beláthatod. Viszont nem járhatsz egyszerre több évfolyamba.

- Akkor, mi legyen?

- Szeretném, ha te döntenél: biológiából és fizikából a másodikos anyagból vannak hiányosságaid, ettől eltekintve a végzősökhöz is járhatnál. Korban viszont kinézetre a harmadikosokhoz illessz. Mi legyen, kedvesem? – Nem sokat gondolkodtam, hiszen…

- Az a logikus, ha a másodikosokhoz iratkozom be, így könnyebb lesz bepótolni a hiányosságaimat, hiszen csak egy fél évvel maradtam le.

- Sejtettem, hogy így döntesz majd. És, ha úgy döntesz, jövőre is maradsz, a külsőd gondolom nem fog sokat változni.

- Így sem érdekel, hogy, ha most kicsit idősebbnek nézek ki náluk. Valójában sokkal…

- Jó, jó, de ezt majd a közeljövőben ne hangoztasd, kérlek!

- Oké.

- Mit szólnál, ha Yuuki és Zero osztályába járnál?

- Zero még csak másodikos? – hitetlenkedtem.

- Korban tényleg kicsit idősebb, 18, de későn kezdte az iskolát. A lényeg, hogy a te osztályod a második B lesz. – Bólintottam. – De van még egy kérdésem: humán, vagy reál tagozatra szeretnél járni. Tudom, hogy imádod a történelmet, de a tudományokból több újat tudnál tanulni.

- Én is így vélekedem. A történelem érdekességeit kódexekből és régi iratokból is meg lehet ismerni, a kísérletezéshez viszont eszközök kellenek.

- Jól van, akkor holnap reggel találkozunk a főbejáratnál, és felkísérlek a terembe – jelentette ki Kaien, miután a Napszálló kapujáig kísért. - Az első óra osztályfőnöki, így rögtön megismerheted Jagari Toga tanárurat. – Ez a név, mintha már hallottam volna. De honnan ilyen ismerős? Végigfut a hideg a hátamon tőle. Mégis ki az a Jagari Toga? – Jagari régi barátom és csak helyettesíteni van itt, igaz már több mint három hónapja, ugyanis az eredeti osztályfőnök családi okok miatt van távol. Illemtant tanít veletek együtt még néhány osztálynak és az éjjeliseknek is. – Nagyra nyílt a szemem. Tehát tud róluk?! Rólunk?! Így már nem is annyira fura, hogy ismerős a neve. Aki tud a vámpírokról, az előbb-utóbb beleártja magát az ügyeikbe. Nem is sejtettem, mennyire beletrafáltam az igazságba előző kifejezésemmel. – De jobb lenne – tette hozzá előző arckifejezésemre reagálva, - ha kezdetben nem fednéd fel magad előtte. Nem arra célzok, hogy elárulna a Szövetségnek, de vannak bizonyos előítéletei a vámpírokkal szemben.

- Szövetség?! Az a szövetség, amit megszállt a Tanács? Úgy értem az a Tanács. – Némám bólintott.

- De hisz akkor a leendő osztályfőnököm egy…egy…VÁMPÍRVADÁSZ!

- Cssss – tette a számra a kezét Kaien, - még valaki meghallja. Csak ne kelts feltűnést és a titkod titok marad. Én sem ismertelek fel annak idején, emlékszel? Csak miután megtámadtál… Néhány nap múlva megbeszélem vele a dolgot, de addig is igyekezz jó benyomást kelteni.

- És mégis hogyan? Tettessem azt, hogy nem az ellenségem?!

- Én sem vagyok az ellenséged, pedig ugyan úgy vadász vagyok – oktatott ki.

- Ohó! Tehát mégsem vonult vissza? – kérdeztem szúrósan.

- Ez nem így működik. Jó ideje nem voltam küldetésen, de egy vadász mindig vadász marad – világosított fel.

- Úgy, ahogy egy született vámpír sem tud változtatni igazi kilétén – tettem hozzá.

- De a hozzáállásán igen! Most pedig induljunk. Bemutatlak a szobatársadnak. Ő is a te leendő osztályodba jár.

Kicsit sértődötten, amiért nem érti meg ellenszenvem, követtem a második emeletre. A szálló összesen hét szintes (pince+földszint+4 emelet+padlás) volt. Kaien bekopogott a 203-as szobába. - A holmidat már korábban átküldtem Zeroval. – mondta. Képzelem milyen képet vághatott az ezüsthajú. Ha-ha.

Kinyílt az ajtó. Egy körülbelül velem egy magas, tehát az átlagnál kicsit magasabb, vékony, fakózöld hajú lány állt velünk szemben. Már hálóing volt rajta és szemüveget viselt. Hosszú haját egy copfba fonva hordta. Olyan igazi szürke kisegérnek tűnt. Ezen majd változtatunk – gondoltam. Ugyan is nekem, az átlaggal ellentétben, nem volt szokásom csak úgy átnézni az „embereken". Különösen a környezetemben élőkön.

- Üdvözlöm igazgató úr! – hajolt meg a lány félénken.

- Á, szia Brigit! – üdvözölte Kaien a tőle megszokott lelkességgel. – Had mutassam be az én Katie-met, az új szobatársad. Katie, ő itt Brigit Lee – mutatott most a lányra.

- Szia, Brigit Lee – nyújtott kezet nekem félénken új szobatársnőm.

- Helló, ööö Katie…

- Cross – tette hozzá Kaien.

- …Katie Cross vagyok. Örvendek – öleltem meg a kézfogás után nagy meglepetésére.

- Ööö…én is.

- Nahát, neked is angol kereszt neved van! Úgy érzem, jól megleszünk mi ketten – jelentettem ki vidáman.

- Hát akkor jó éjszakát gyerekek – köszönt el Kaien. – És Katie – tette hozzá figyelmeztetve – emlékezz, miben maradtunk! A szabályok rád is vonatkoznak!

- Persze, persze, tudom.

- Helyes! Akkor reggel várlak.

- Jó éjt, apu – adtam meg neki az örömet, mire fülig szaladt a szája.

- Szóval mióta is laktál egyedül? – kérdeztem Brigit-et, miután mindennel elkészülve ültem az ágyam szélén.

- Az év elejétől – válaszolta a már megszokott, vékonyka hangján. – tavaly elballagott a szobatársam és mivel jelenleg páratlan számú lány jár a suliba, egyedül maradtam.

- De nincsenek hármas szobák?

- Van néhány, de a lányoknak kényelmesebb kettesben és mivel volt még szabad szoba… - Így téged kitettek. – gondoltam magamban.

- De így legalább nem leszek egyedül! – jelentettem ki. Erre halvány mosoly szaladt át az arcán. Biztosan nem sokszor mondtak hasonlót neki.

Még sokáig csevegtünk, látszott is rajta, hogy inkább betartaná a takarodót, de én azt letudtam a villany leoltásával, és tovább faggattam. Brigit szerény és félénk lány volt, de kiszedtem belőle, ami érdekelt: a valódi énjét, legalábbis azt, aki szeretett volna lenni. Első látásra is kedves és hűséges típusnak ítéltem, de mivel a „nagymenő", beképzelt lányok elnyomták, elég önbizalom hiányos volt szegény.

Kiderült, hogy szereti a matekot, amiért mindig cikizi a többi lány, de mondtam neki, hogy én is, és, hogy a többiek csak irigyek, mert a logaritmust a latin ritmussal keverik össze, és a másodfokú egyenleteknél pedig mindig a lépcsőt keresik. Nem tudom, így van-e, de mindenesetre sikerült megnevettetnem Brigit-et, aki egy kis faluban nőtt fel, két húga és egy öccse van és sok cicája. Mindez várható volt.

Az éjjelisekről is mesélt és a tényről, hogy mindenki szerelmes beléjük. Ő kifejezetten Ichijou-ért van oda, de ez persze titok. Legalább már megbízik bennem. Úgy döntöttem, a tényt, hogy ismerem az éjjeliseket, főleg Ichijou-t, későbbi meglepetésnek tartogatom.

Utána áttértünk a hobbykra. Brigit szeret olvasni, biciklizni, klasszikus zenét hallgatni és fél a víztől.

- Ezen majd változtatunk – jelentettem ki. Az úszás szuper, főleg a végtelen óceánban. - Természetes, hogy kicsit meglepődött, mikor ezután elsoroltam neki, hogy én mennyi mindent szeretek csinálni, kezdve a harcművészetekkel, latin tánccal, szabadidős vadulással (amiből az elmúlt időszakban elég kevés akadt), a régi történelmi források kutatásán keresztül, egészen a lovaglásig.

- Hűha, van olyan dolog, amit még nem próbáltál ki? – csodálkozott. – Én például sosem mernék a közelébe menni egy akkora állatnak, mint a ló, nem hogy felülni rá. – Felcsillant a szemem.

- Ha jól tudom, az akadémiának vannak lovai.

- Mire célzol? – kérdezte ijedten. – Azok az igazgató saját lovai. Diákok nem használhatják őket.

- Igen, de elfelejted, hogy az igazgató az apám.

- Tényleg…nem is tudtam, hogy van még egy lánya…

- Ja, ez hosszú történet. Ő nem az édesapám, de legalább annyira szeret. – Kimondhatatlanul jó volt ezt ilyen biztosan állítani.

- És mi történt az igazival? – tért rá rögtön a lényegre.

- A szüleim meghaltak. Már sok éve…

- Ó, sajnálom, nem akartam… - kért volna rögtön elnézést.

- Rá se ránts, nem a te hibád. És különben is, már túltettem magam rajta. Kaien, akarom mondani Cross úr segített túllépnem a múlton. Nélküle, most nem lennék itt.

- Értem – válaszolta lesütött szemmel. – Az igazgató eddig is nagyon rendes embernek tűnt.

- Holnap pedig lovagolni fogunk! – jelentettem ki vidám, de ellentmondást nem tűrő hangon. Már tényleg nagyon hiányoztak kedvenc hátasaim.

- Micsoda?! Én biztosan nem! – ellenkezett Brigit, de örültem, hogy végre kezd feloldódni. Ez az! Mutasd ki az érzéseid, csajszi!

- Dehogynem! Meglátod, tetszeni fog!

- Nem, én nem megyek!

- De igen, jössz! –nekidobtam egy párnát, és mikor láttam, hogy nem reagál ment a következő is. – Csak gyáva vagy.

- Nem igaz – dobott vissza egy párnát. Na végre!

- Hé, te meg mit művelsz – folytattam a párnacsatát, mire ő is nevetve beszállt. Jó kis szórakozásunknak az lett a vége, hogy a nagy nevetgélésre benyitott az ügyeletes tanár és alaposan leszidott minket. Alig bírtuk magunkba fojtani a nevetést, amíg megfelelő távolságba nem került.

- Ha-ha, ez meleg volt. Apu biztosan nem díjazná.

- Sosem csináltam még ilyet – jelentette ki Brigit, - de ez nagyszerű volt.

- Akkor benne vagy a holnapiban, az még kétszer ilyen jó lesz!

- Nincs lovaglónadrágom…

- Majd adok kölcsön, de egyébként farmer is megfelel.

- Na jó – adta be végül a derekát. De csak lassan menjünk majd, légyszi!

- Kezdetben – mosolyogtam ravaszul.

- Katie? – kérdezte halkan, kinézve az ablakon, amikor már az ágyban feküdtünk. A Hold sárga fénye bevilágított a szobába és ezernyi ragyogó csillag tette még varázslatosabbá a téli égboltot. – Miért vagy velem ilyen kedves? – Mintha magamat hallanám, amikor Ichijou-val találkoztam.

- Hát milyen legyek? – idéztem barátom szavait. – Te is kedves vagy velem. Amikor az akadémiára jöttem megtanultam, hogy a kedvességnek viszont nem kell, hogy konkrét oka legyen. Inkább arra a kérdésre koncentrálj, hogy miért ne lennék ilyen veled?

- Hát…ö…

- Ne válaszolj, költői kérdés volt. Jó éjt, Brigit!

- Jó éjt, Katie – mondta megilletődve.

Mindketten új reményekkel telve vártuk a holnapot. Holnaptól új életet kezdek! Egy sokkal jobbat, mert lesz, aki mellettem áll. Éreztem, hogy ő is így érez.