Chapter 3

A Holnap Világkiállítás

Steve már előre rettegett az estétől. Sosem volt jó a lányokkal, akik többnyire már akkor otthagyták, mikor meglátták. Egyik se nagyon törte magát, hogy közelebbről is megismerje és egy idő után Steve se próbálkozott. A háború mellett nem tűnt olyan fontosnak a szerelem.

Bucky persze más tészta volt. Őt mindig körülrajongták a lányok, és ő mindig élvezettel fürdőzött a csodálatukban. Volt, hogy nem érte be egy lánnyal, hanem kettőt bolondított el egyszerre. Nyilván nem szándékosan és sosem volt tiszteletlen velük, de az ilyen helyzetek jól mutatták, mekkora vonzereje is volt Buckynak. Persze, amióta megismerte Lottit, mintha kicserélték volna.

Steve még mindig élénken emlékezett az első találkozásukra, pedig akkor félig nem is volt magánál. Hiába telt el nyolc év azóta, az a találkozás örökre belevéste magát a memóriájába - talán azért, mert örökre megváltoztatta az életüket. Emlékezett rá, mennyire segítőkész volt Lotti, emlékezett rá, hogy a kórházból hazafelé menet Bucky hol az ő, Steve állapotáról kérdezgetett, hol pedig Lottiról beszélt. A lány olyan mély benyomást tett Buckyra, hogy a fiú azóta se tért magához belőle. Végül Stevenek elege lett, hogy Bucky folyton róla áradozott és dühösen elküldte legjobb barátját a kórházhoz, hogy szedje végre össze magát és beszélgessen vele.

A helyzet komolyságát jól mutatta, hogy az volt az első és utolsó alkalom, amikor Steve beszélte rá Buckyt egy randira és nem fordítva. Aztán, mire észbekapott, Bucky már el is jegyezte a lányt.

Nem mintha elkapkodták volna. Hat éven át együtt jártak, a kamaszszerelemből végül mély és tartós kapcsolat lett, és mióta elcsattant az első csók, Bucky még csak rá se nézett más lányra. Annyira szerelmes volt, ahogy Steve sosem látta még. Tudta, hogy ez most más, épp emiatt sosem aggódott, hogy Bucky megbántaná Lottit, ahogy azt is tudta, hogy Lotti számára is csak Bucky létezett. Olyan harmonikus volt a kapcsolatuk, hogy Steve néha azon kapta magát, hogy ő maga is hasonlóról álmodozik. Sőt, ez odáig fajult, hogy amikor Buckyval arról beszélgettek, hogy Stevenek végre találnia kellene valakit, a fiú mindig azzal válaszolt, hogy „vár az ő Lottijára". Bucky ezen persze mindig jót nevetett, Lotti pedig borzasztóan örült, hogy Steve ilyen jó véleménnyel van róla.

Aztán Bucky végre elszánta magát és megkérte Lotti kezét. Steve jól emlékezett rá, mennyire ideges volt előtte legjobb barátja, hogy valami félresikerül, hogy valami közbejön, de végül minden simán zajlott és Lotti ujján azóta is ott csillogott a jegygyűrűje. Mivel Buckyt bármelyik nap behívhatták a seregbe, ezért az esküvő időpontja egyelőre szóba se került és ezek után valószínűnek tűnt, hogy amíg a háborúnak vége nincs, addig nem is lesz.

Steve természetesen elég jólértesült volt Bucky és Lotti dolgait illetően. Bucky őt kérte fel tanúnak, Lotti pedig, mivel az apja már régen halott volt, őt kérte meg, hogy kísérje majd az oltárhoz. Steve örömmel mondott igent mindkét kérésre, de ennél előrébb a pár nem jutott az esküvői előkészületekben. Nem is nagyon sürgették - bár Mrs Lewis lelkesen noszogatta őket -, csak élvezték a közösen töltött időt.

Steve vérző orrát törölgetve sétált Bucky oldalán, miközben az ismerős környéket nézegette, ahol egész gyerekkorát töltötte. Brooklynnak ezen részét azonban csak azután ismerte meg, hogy találkozott Lottival. A nő gondolatára melegség töltötte el. Mindig is kedvesnek és talpraesettnek tartotta, de először nem látott benne többet, mint Bucky új (és ezúttal végleges) hódítását.

Hogy mikor vált számára ennél többé? Steve számára ez nem volt kérdés: miután elvesztette az édesanyját. Azt természetesen tudta, hogy Bucky végig mellette lesz, de az meglepte, hogy Lotti mennyire kiállt mellette. Pedig ő és az anyja csak egyszer találkoztak és a lány mégis annyira át tudta érezni a veszteségét, mintha a saját anyját vesztette volna el. És nem szegte meg a szavát.

Persze először csak kisebb dolgok voltak. Figyelmeztette, hogy pihenjen, és ellátta a sebeit egy-egy bunyó után. Aztán Steve egyre többször vett észre dolgokat: a lakása ki volt takarítva, pedig ő öt napja nem nyúlt seprűhöz, meleg vacsora várta, mikor ő egész nap dolgozott és néha takaróval ébredt, mikor a kanapén nyomta el az álom. Először azt hitte, Bucky a ludas, de amikor a legjobb barátja elment a kiképzésre és ezek a dolgok nem szűntek meg, akkor fogott gyanút. Sosem kérdezett rá a nőnél, de volt egy olyan érzése, hogy Lotti tudta, hogy ő tudja, hogy a nő segít neki. És a legjobb az volt, hogy Lotti nem úgy kezelte őt, mintha képtelen lenne gondoskodni magáról. Csupán besegített, mikor egy kicsit besokallt.

Steve pedig imádta ezért.

Elvesztette az anyját, de kapott helyette egy másikat, aki később inkább a nővérévé vált. Ám ettől nem jelentett kevesebbet neki.

- Min mosolyogsz? - rántotta vissza Bucky hangja a valóságba.

Steve ismét megtörölte az orrát, és csak utána válaszolt.

- Csak Lottin gondolkoztam - felelte. - Már nyolc éve ismerjük őt, mégis sokkal hosszabb időnek tűnik. Mintha végig velünk lett volna.

- Én is így érzem - mosolyodott el Bucky úgy, ahogy csak Lotti említésekor szokott. - Tudod, kicsit félek attól, hogyan reagál majd a behívásra. Telefonon keresztül nem nagyon tudtam megítélni, mit gondolt.

- Hogy reagálna? - értetlenkedett Steve. - Megjegyzi majd, milyen jól áll rajtad az egyenruha, aztán közli veled, hogy ha nem nyered meg a háborút, inkább haza se gyere.

Bucky hangosan felnevetett, magára vonva jónéhány járókelő figyelmét. Őt azonban egy kicsit sem érdekelte, amiért Steve csak csodálni tudta.

- Ez annyira Lottis volt, hogy simán elhiszem, hogy így fog köszönteni - mondta a szemét törölgetve. - Persze könnyen ránk cáfolhat. Hiszen mindig képes meglepni.

- Amúgy, ki is ez a Bonnie, akivel nekem ma találkoznom kell? - kérdezett rá Steve, mire Bucky átölelte a vállát.

- Ne így fogd már fel! - szólt rá szemrehányóan. - Lottival csak nem akarjuk, hogy harmadik keréknek érezd magad egy randin.

- Így szerveztetek egy dupla randit - ragadta meg a lényeget Steve. - Mintha ez kevésbé lenne kínos a számomra.

- Reménytelen vagy - csapkodta meg a vállát Bucky, amitől Steve térde kissé megrogyott, de barátja szerencsére ezt nem vette észre.

Időközben megérkeztek Lotti lakásához. Nem volt nagyobb, mint a régi, ahol felnőtt, de csak ilyenre futotta neki a nővéri fizetésből - Bucky legalábbis mindig ezt mesélte. Steve eddig még nem járt itt, így egy kissé feszengve lépkedett Bucky mögött a lépcsőn, aki láthatóan már ismerte itt a járást. Megálltak a tízes számú ajtó előtt, majd, miután megnézte a karóráját, Bucky becsöngetett.

Kinyílt az ajtó és ott állt Lotti nővéri egyenruhájában, de már kiengedett hajjal; vagyis nemrég érkezhetett meg a munkából. Kék szeme végigmérte Buckyt, aki kihúzta magát és Lotti már majdnem nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, mikor észrevette Steve-t.

- Már megint? - sóhajtott lemondóan, mire Bucky kuncogni kezdett.

- Egyik sem nyert - súgta oda Stevenek, de Lotti természetesen meghallotta.

- Mi nem nyert?

- Semmi, semmi - legyintett Bucky, azzal odahajolt a nőhöz egy csókért. Steve illedelmesen félrenézett.

- Na gyertek be, ti bajkeverők - tárta szélesre az ajtót Lotti, mire a két férfi belépett rajta.

Takaros kis lakás volt: az előszobából nyílt a konyha, azon át a nappali, ahová Lotti bevezette két vendégét. A rádión épp jazz szólt, a konyhában pedig finom sütemény-illat terjengett. Stevenek akaratlanul is összefutott a nyál a szájában - csakhogy ezután vér ízét érezte, amitől el is ment az étvágya.

- Kivel balhéztál össze? - kérdezte Lotti, miközben előszedte az elsősegély-dobozát, ami már majdnem olyan jól felszerelt volt, mint egy kórházé. Steve pontosan tudta, hogy a nő miatta vásárolt be.

- Nem tudom - felelte Steve, megtörölve az orrát. Lotti közben leültette őt és Buckyt a kanapéra. - Csak egy bunkó volt, aki beszólt a filmvetítés előtt a propagandafilmre.

- Miért is nem lepődök meg? - rázta a fejét mosolyogva Lotti. - Ezt tedd a mellkasára - nyomott Bucky kezébe egy kendőbe csavart jégdarabot, miközben ő elkezdte kitisztítani Steve sebeit.

- Bonnie? - érdeklődött Bucky.

- Még dolgozik - felelte Lotti. - Én is csak azért jöttem haza, mert ötre mondtad, hogy jössz.

- Nem inkább azért, hogy sütit csinálj nekem? - sandított a nőre Bucky mosolyogva. - Ez csokis keksz?

- Egy kis szilvával - pontosított Lotti. - Pont, ahogy szereted.

Stevenek feltűnt, miközben a nő az orrvérzését segített elállítani, hogy Lotti nem néz a vőlegényére. Bár vidámnak mutatta magát, Steve látta a tekintetében, hogy valójában borzalmasan fél. Arra jött rá, hogy nem akarja, hogy belőle is ugyanolyan megtört nő legyen, mint akiket a moziban szokott látni.

- Nem tört el az orrom? - érdeklődött, csakhogy megtörje a csendet.

- Nem - vette ki a megolvadt jeget Bucky kezéből Lotti, és Steve felé nyújtotta.

- Pedig pont annyira fáj… - kesergett Steve, miközben elkezdte jegelni a szemét.

- Nem kapsz morfiumot - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Lotti. - Már így is többet kapsz egy hónapban, mint más emberek egész évben.

- De más embereket nem vernek össze heti rendszerességgel.

- Ez a te sarad - vágta rá egyszerre Bucky és Lotti. Összenéztek és elnevették magukat. - Meg kellene tanulnod csöndben maradni - javasolta Lotti, miközben elpakolt. - Folyton a bajt keresed, mikor tudod, hogy nálad mindenki erősebb. És Bucky nem lesz ott mindig, hogy kihúzzon a pácból…

Lotti elakadt, és most már nem tudta elrejteni az aggodalmát. Gyorsan lesütötte a szemét.

- Doll… - nyúlt mennyasszonya keze után Bucky, de Lotti inkább felállt, elrakta az elsősegély-dobozt, majd a sütőhöz lépett, hogy kivegye a süteményeket. - Nem lesz semmi baj.

Lotti nem felelt, inkább a kekszekkel törődött. Szórakozottságát azonban jól mutatta, hogy felelőtlenül hozzányúlt a forró tepsihez.

- Francba… - káromkodott, ami nem igazán illett hozzá.

- Lotti, ne csináld már - állt fel Bucky és odasétált a nőhöz. Megfogta a kezét és a tenyerébe csókolt. - Ráérsz később is aggódni. Ez a búcsúestém és szeretném, ha te is jól éreznéd magad.

Lottin látszott, hogy erre kapásból tudna mondani valamit, de visszafogta magát. Inkább csak sóhajtott és Bucky vállába temette az arcát. Valamiről suttogva beszélgettek, de Steve a rádiótól nem hallotta, miről, ám nem is akart hallgatózni. Ahogy a borogatást a szemére szorította, és a párt figyelte, elmosolyodott. Kicsit kényelmetlenül érezte magát, hogy sosem tudta levenni róluk a szemét, ugyanakkor imádta figyelni őket, hiszen ők testesítették meg számára a tökéletes párt.

Lotti végül megrázta a fejét és felegyenesedett.

- Igazad van - mondta és egy apró puszit nyomott Bucky orrára. - Még egyszer érezzük jól magunkat. Ehhez pedig a keksz is hozzátartozik.

- Már azt hittem, sosem engeded meg.

Bucky egyből lecsapott a tepsire és kapásból négy darabot betolt. Steve és Lotti harsogva nevettek, mikor Bucky lihegni kezdett, hogy: „Ez rohadtul forró!".

- Türelmetlen és mohó voltál, ne csodálkozz rajta! - dorgálta meg Lotti, majd kitette a maradékot egy tányérra és Steve-hez hozta.

- Köszi - mosolygott Steve és (okulva barátja baklövéséből) óvatosan majszolni kezdte a szilvás-csokis kekszet.

- Egyetek nyugodtan, addig rendbe szedem magam - tette le a kisasztalra a tányért Lotti. - Bonnie elvileg nemsokára megérkezik; ha itt lesz, csak küldjétek be hozzám.

- Igenis - szalutált Bucky, mire Steve olyan csúnyán nézett rá, ahogy csak tudott. Szerencsére Lotti csak nevetve a szemét forgatta, majd eltűnt a szobája ajtaja mögött.

- Miért néztél rám így? - kérdezte Bucky.

- Miért kell folyton eszébe juttatnod, hova mész? - kérdezett vissza suttogva Steve. - Így is aggódik miattad, pedig még el se mentél.

- Megbeszéltük a dolgot - mondta Bucky -, és megegyeztünk, hogy ma este nem foglalkozunk a háborúval. Csak szórakozni fogunk, táncolni, és mulatni, mint bármilyen normális pár.

Steve bólintott és vett még egy kekszet.

- De azért - komolyodott el Bucky -, szeretném, ha segítenél neki. Ha valami esetleg mégis történik…

- Ne mondd ezt - próbált közbeszólni Steve, ám Bucky folytatta.

- …szeretném, hogy ott legyél mellette és támogasd őt. Valamint azt is mondd meg neki, hogy én csak azt szeretném, hogy boldog legyen.

Annyi lehetséges jövőkép volt ebben a két mondatban, hogy Steve gyomra összeszorult és félő volt, hogy visszajön a keksz.

- Ugyanez rád is igaz - bökte jó erősen mellkason legjobb barátja, miközben elvigyorodott. - Lassan te leszel az utolsó partiképes férfi New Yorkban. Három és fél millió nő van itt.

- Én eggyel is beérném - jelentette ki Steve, mint eddig minden egyes alkalommal.

Erre a végszóra a bejárati ajtóban elfordult egy kulcs és hamarosan egy szőke nő lépett be.

- Még jó, hogy Lottival erről gondoskodtunk - szólt még oda neki Bucky, majd felállt, hogy üdvözölje a nőt, aki csak Bonnie lehetett.

Nagyon csinos volt, azt meg kellett hagyni. De pont emiatt Steve érezte, hogy a nő már azelőtt leírja, hogy rendesen bemutatkozhatna. Mindenesetre felállt, hogy illően üdvözölhesse.

- Szia, Bonnie - adott két puszit a nőnek Bucky. - Lotti üzeni, hogy menj be hozzá. A szobátokban van.

- Rendben - mosolygott Bonnie, de ekkor megakadt a szeme Steve-n, amitől rögtön le is lohadt a mosolya.

- Ő Steve - segítette ki a férfit gyorsan Bucky. - Meséltünk róla Lottival.

- Ó igen, tudom - reagált a nő, majd egy szó nélkül besietett Lottihoz.

- Ez szinte borítékolható volt - vonta meg a vállát Steve, miközben visszaült kekszet enni. - Mi a fenét mondtatok neki rólam?

- Pesszimista vagy. Csak a jó dolgokat - próbálta felvidítani Bucky, de Steve ingerülten közbevágott.

- Láttad, hogy nézett rám? Mintha egy bogár lennék a cipője talpán.

Még akkor is ezen veszekedtek, mikor a két nő kilépett a szobájukból, immár menetkészen. Bonnie vállig érő, szőke haját a divat szerint begöndörítette, míg Lotti a feje alsó részén rögzítette barna haját egy elegáns kontyban. Ő halványkék, Bonnie pedig fehér ruhát viselt.

- Csinos vagy, mint mindig, Doll - bókolt Bucky, miközben csókot adott menyasszonya kézfejére.

- Nem kell a szép duma - pironkodott Lotti.

- Te is csinos vagy - próbálkozott Steve, de Bonnie egy pillantással lereagálta a dolgot.

Ilyen vidáman telt az útjuk a Holnap Világkiállításra. Maga a hely nem volt olyan rossz: hatalmas területen állították fel a látnivalókat, mintha egy hatalmas vidámpark lett volna. Steve olyan masinákat látott, amiket elképzelni sem tudott. Bucky és Lotti egész végig beszélgettek vagy egymást ugratták, ahogy szokták. Bonnie is inkább velük foglalkozott, mint Steve-vel, bár a férfi nem nagyon törte magát, hogy magára vonja a nő figyelmét. Amúgy is elég kínos volt a szituáció. Hogy lefoglalja magát, vett egy csomag mogyorót és azt rágcsálgatta.

Ahogy sétálgattak a színpadok között, egyszer csak zene ütötte meg a fülüket. Lotti és Bonnie előbb szájtátva összenéztek, majd Lotti Bucky felé fordult.

- Ez ő, Bucky, ez ő! Muszáj megnéznünk!

- Oké, de ne szakítsd le a karom - nevetett a férfi és hagyta, hogy Lotti odahúzza a színpad elé. Steve komótosan követte őket. Ő csak egy nagy piros autót látott, ami előtt öt beöltözött nő álldogált, és nem értette, hogy miért kellene izgatottnak lennie ettől.

- Hölgyeim és uraim! - szólt a hangosbemondóból. - Mr Howard Stark!

Ó, hogy őmiatta volt ez a felhajtás, futott át Steve agyán a gondolat. A kivilágított színpadon hamarosan megjelent az ország leghíresebb fegyvertervezője, Howard Stark, aki nagy fekete cilinderében úgy nézett ki, mint egy karmester. Önelégülten vigyorgott, majd mikor előre ért, átadta a kalapját a mikrofont hozó nőnek és ezzel együtt meg is csókolta. Na igen, mert hogy hírhedt szoknyavadász is volt.

- Hölgyeim és uraim - köszöntötte őket, miközben a lányok levonultak. - Ha most azt mondanám, hogy néhány kurta éven belül az autóiknak nem is kell érinteniük a földet, elhinnék nekem?

Tapsvihar tört fel a közönség soraiban. Steve egy utolsó kísérletet tett arra, hogy megpróbáljon közeledni Bonnie-hoz (de csakis Bucky kedvéért): megkínálta mogyoróval. Ám a nő ugyanolyan pillantással illette, mint amikor először meglátta. Steve morcosan zsebredugta a zacskót.

Közben a színpadon Stark női segédjei gyorsan lekapták a kerekeket az autóról és hátra vitték.

- Igen, köszönöm, Mandy - vigyorgott kedélyesen Stark. - A Stark Gravitációs Visszafordítóval pontosan ezt lehet tenni.

Állított valamit a kis pulton, majd lassan feltolt egy kart, mire a kocsi a levegőbe emelkedett és a színpad fölött lebegett. Steve teljesen elámult a látványtól, ugyanakkor úgy érezte, semmi keresnivalója itt. Rápillantott Buckyra és Lottira, akik mindketten szájtátva bámulták a mutatványt.

- Szent szivarvég… - mondta Bucky álmélkodva.

Néhány másodperc után azonban a jobb első gép szikrát vetett és az autó lezuhant a földre. A tömeg ijedten hátrált, néhányan azonban, köztük Bucky és Lotti is nevettek.

- Azt mondtam, néhány éven belül - mentette meg a helyzetét Stark, mire zavart nevetés és taps futott végig a tömegen.

Steve hátrafordult és szembesült az egyik kiragasztott plakáttal, ami a hadba vonulásra szólította fel az embereket. A mögött pedig megpillantotta a hadsereg toborzási épületét, amit természetesen a kiállításon is felállították. Anélkül, hogy végiggondolta volna, otthagyta Buckyékat és inkább elment oda nézelődni.

Ismét szembetalálta magát a többi olyan férfival, akik még nem mentek el, pedig alkalmasak lennének rá. A legtöbbjük mellett ott volt egy nő vagy néha még egy gyerek is, és inkább csak játszadoztak a háború gondolatával. Nem értették, nem fogták fel, hogy mennyire komoly az ügy. Sokkal, de sokkal komolyabb, mint a gyerekkori háborús játékok az utcákon. Ők elmehetnének, de nem teszik. Vagy mert családjuk van, vagy mert nem érdekli őket az egész.

De Steve-t, aki mindenét odaadná, hogy mehessen, visszatartják, mert túl gyenge.

Egyszer csak azt érezte, hogy valaki jó erősen vállon löki.

- Gyere! Nem érted a duplarandi lényegét - mosolygott Bucky. - Táncolunk egyet a lányokkal.

- Menj előre, majd én is megyek - tette zsebre a kezét Steve.

Bucky néhány másodpercig bámult rá, majd sóhajtott egyet.

- Tényleg újra jelentkezel? - kérdezte végül.

- Ez egy vásár - vonta meg a vállát Steve. - Szerencsét próbálok.

- Mint ki? Steve Ohio-ból? - Bucky elég mérgesnek tűnt. Sőt, mintha egyenesen kétségbeesett lett volna. - Elkapnak, vagy ami rosszabb, el is visznek.

- Tudom, azt hiszed, nem vagyok rá képes, de…

- Ez nem egy sikátor, ez háború! - szakította félbe ingerülten Bucky.

- Tudom, hogy az…

- Miért akarsz harcolni? Annyi más fontos munka van…

- Mit akarsz, mit csináljak? - veszítette el a türelmét Steve. - Gyűjtsek fémhulladékot a kis piros kocsimmal?

- Igen! - vágta rá Bucky. - Miért ne?

- Nem fogok egy gyárban ülni! - fakadt ki Steve. - Bucky, emberek az életüket kockáztatják! Nekem sincs jogom ennél kevesebbet tenni, ez az, amit te nem értesz! Ez nem rólam szól!

- Aha - jegyezte meg cinikusan Bucky. - Mert nincs mit bizonyítanod.

A pillanat csöndjét Lotti hangja törte meg.

- Hé, Bucky! - sétált oda hozzájuk. - Akkor megyünk táncolni?

- Igen, persze - mosolygott rá a férfi, de nem tudta megtéveszteni őt. Lotti Steve-re nézett, tekintetében bánat ült.

- Steve…

- Menjetek csak - hessegette őket Steve. - Mulassatok jól!

- Ajj, te… - ölelte meg szorosan Lotti. - Holnap átmegyek hozzád. Ha nem talállak otthon, csukamáj olajat fogok ledugni a torkodon.

Steve-t eléggé megrémítette ez a lehetőség, így csak bólintott egyet. Lotti elengedte, rámosolygott Buckyra, majd visszament Bonnie-hoz. Bucky követte a tekintetével, aztán hátrálni kezdett.

- Ne csinálj hülyeséget, amíg távol vagyok - kérte.

- Hogy is tudnék? Azt csak te tudsz, Bucky.

Legjobb barátja megrázta a fejét, majd visszasietett hozzá és átölelte.

- Marha.

- Barom - viszonozta a kedvességet Steve, de közben úgy érezte, darabokra törik a szíve. Hirtelen leesett neki, hogy most látja utoljára Buckyt, és nem akarta elengedni. Illetve, vele akart menni. - Légy óvatos! Lotti kedvéért gyere haza!

- Mindenképpen - engedte el Bucky.

- Meg ne nyerd a háborút nélkülem! - szólt még utána Steve, mire legjobb barátja csak szalutált egyet, aztán rohant is oda Lottihoz.

Steve figyelte, ahogy távolodnak, majd belevesznek a tömegbe. Mélyet sóhajtott, és úgy döntött, most már ideje hazamennie. Elvégre holnap korán kellett kelnie, ha el akarta kerülni Lotti büntetését. Nem adta fel ilyen könnyen. Egy nap be fog kerülni a seregbe.