Chapter 5
Lehetőség
Steve éppen az ingujját gombolta vissza, mikor bejött a nővér és valamit odasúgott az orvosnak, aki vizsgálta.
- Várjon - szólt oda neki a férfi, miközben összepakolta a táskáját.
- Valami gond van? - kérdezte Steve az ágyon ülve.
- Itt várjon - ismételte az orvos, majd kiment és behúzta a függönyt.
Steve néhány pillanatig értetlenül meredt maga elé, de mélyen belül tudta, hogy csakis egy ok miatt tarthatták fel. Hátrafordult a fal felé, amin nagy betűkkel a következő tábla állt:
A jelentkezési lap meghamisítása törvénybe ütközik
Ha lebukott, méghozzá úgy, hogy Bucky még csak egy hete ment el, akkor azt élete végéig hallgatni fogja. Már ha megússza annyival, hogy beviszik, majd elengedik, de amilyen az ő szerencséje, a legjobb esetben is börtönbe csukják. Felpattant és a székhez sietett a mérleg mellett, hogy visszavegye a cipőjét is. Közben azon agyalt, hogyan vágja ki magát a szorult helyzetből, hiszen Lotti háromra várta teára a kórház étkezdéjében, és tudta, hogy ha akár öt percet is késik, a nő azonnal a keresésére indult volna.
Nem mintha nem értette volna meg, miért teszi. Mióta Bucky elment, Lotti próbálta erősnek mutatni magát, de Steve mindig észrevette, hogy amikor rádiót hallgatta, olyan feszülten és görcsösen ült, mintha karót nyelt volna. Steve szinte látni vélte, hogyan ködösül el egyre jobban Lotti mélykék szeme, mintha kiszívták volna belőle a fényt. Pedig Bucky csak egy hete ment el és azóta már levelet is küldött, hogy megérkeztek Angliába, ahonnan a csatornán átkelve indulnak majd el a Maginot-vonal felé. Steve látta Lottin, mennyire fél, és szerinte a nő ezt úgy próbálta levezetni, hogy szinte mániákusan próbált vigyázni rá.
Épp ezért lassan már rosszul is érezte magát, hogy a nő kérései ellenére is újra meg újra elgondolkodik a jelentkezésen, de azok után, hogy Bucky elment, úgy érezte, neki is ott a helye. Emlékezett rá, mit kért tőle Bucky - nem múlt el úgy nap, hogy ne gondolt volna rá -, és egészen eddig vissza is fogta magát. Azonban folyton azt vette észre, hogy az agya azon pörög, miként tudná jobb színben feltűntetni magát az orvosi vizsgálaton, hogy végre besorozzák és Bucky után küldjék.
Nem akarta hátrahagyni Lottit. Tudta, hogy ha ő is elmegy, nem lesz, aki támaszt adjon a nőnek. Legalábbis ezt hitte, amíg meg nem találta Lotti elől felejtett újságkivágásait, amik katonaorvosok és nővérek jelentkezését kérték a fronton harcoló katonákhoz. Nem szembesítette vele Lottit, hiszen pontosan tudta, miért akart kijutni - őt is ez motiválta. Ugyanakkor ledöbbent - és meghatódott - azon, hogy a nő ilyen messzire is képes lenne elmenni, csakhogy velük tarthasson.
Ez új löketet adott neki és tegnap közölte Lottival, hogy másnap (vagyis ezen a napon) ismét eljön, hogy jelentkezzen. Lotti csak sóhajtott egyet és kényszerítette, hogy végighallgassa az intelmeit, hogyan kerülje el a letartóztatást. Nyilván ezért kérte Lotti, hogy az újabb próbálkozás után egyenesen hozzá menjen, mindegy, hogy sikerült.
Épp fel akart állni, mikor belépett egy egyenruhába öltözött férfi, karján és sisakján „MP" felirattal. Steve kihúzta magát ültében, miközben a szíve a torkában dobogott, de valahogy sikerült megőriznie a nyugalom álarcát. Az, hogy a katonai rendészet itt van, nem jelentett semmi jót rá nézve. Meglepetésére azonban a katona nem szólította fel, hogy kövesse, hanem csak állt hátratett kézzel, míg be nem lépett egy másik férfi.
Ő nem katona volt. Idős orvosnak tűnt, de nem volt egyenruhában. Aranykeretes szemüveget és hosszú, barna zakót viselt, kezében pedig egy aktát tartott. Ősz haja már kikopott a feje búbján, barna szeme pedig kedvesen csillogott.
- Köszhönöm - mondta a katonának valami akcentussal, mire az MP kilépett a szobából és összehúzta a függönyt. Az orvos (?) ezután a háta mögött összetette a kezeit és kedélyesen rámosolygott Steve-re, aki már semmit sem értett.
- Szhóval - nyitotta ki az aktát - Eurhopába akarh menni… nácit ölni.
Steve nem szólt semmit, de most már gyanította, hogy az akta a férfi kezében az övé volt, amiben (a helyzetből kiindulva), ott volt minden egyes sikertelen próbálkozásának a bizonyítéka, ezzel együtt pedig az egyenes út kezdete, ami a börtönbe vezetett. Nyelt egyet és kissé vékony hangon így szólt:
- Parancsol?
A férfi becsukta az aktát és felé sétált.
- Dr Abraham Erskine - mutatkozott be, miközben kinyújtotta a karját. Steve felállt és kezet fogott vele. - A Strhatégiai Tudományos Tarhtalékosoktól.
- Steve Rogers - felelte Steve.
Dr Erskine csak mosolygott a bajsza alatt, miközben odasétált az ágyhoz, letette rá az aktát és újra kinyitotta. Szemüvegén keresztül Steve-re sandított, aki, bár még mindig nem értette, mi folyik itt, kezdett kissé felengedni, hogy talán mégsem tartóztatják le. Épp ezért terelődhetett a figyelme a férfi akcentusára, ami arra utalt, hogy tanult angolt beszélt, vagyis nem idevalósi volt.
- Maga honnét jött? - kérdezte, mielőtt vissza tudta volna fogni magát.
- Queens-ből - felelte Dr Erskine, megigazítva a szemüvegét. - 73. utca és Utópia fasorh. Előtte Németorhszág. Ez zhavarja magát?
- Nem - rázta a fejét Steve.
- És maga honnét jött, Mr Rhogers? - húzta végig az ujját a megfelelő sorokon a doktor. - Talán New Heavenből vagy… - lapozott - Paramushból?
Steve igyekezett minél hangtalanabbul minél nagyobb levegőt venni. A szíve már olyan hevesen vert, hogy félt, asztmás roham tör majd rá, de próbált kívülről minél higgadtabbnak látszani.
- Öt visgálat öt különböző várhosban…
- Talán rossz aktát néz - próbálta menteni magát Steve, de Dr Erskine-t nem hatotta meg.
- Engem nem a visgálatok érhdekelnek - nézett fel komolyan a doktor -, hanem az elszhántság. De nem felelt a kérhdésemre.
Becsukta az aktát és Steve elé lépett. Barna szeme most úgy nézte őt, mintha keresztül akart volna látni a lelkén.
- Tényleg nácikat akarh ölni?
Steve félrenézett a súlyos tekintet elől, de pár pillanattal később visszafordult.
- Ez most egy teszt? - kérdezte.
- Az - bólintott Dr Erskine.
Steve összeszedte a gondolatait, majd a lehető leghatározottabban próbálta megfogalmazni a véleményét.
- Nem akarok megölni senkit. Nem bírom a tahókat, mindegy, hogy hová valók.
Legnagyobb örömére úgy tűnt, Dr Erskine ezt a választ várta. Igyekezett uralkodni az arcvonásain, de Steve látta azt a megbújó mosolyt a szája sarkában.
- Nos, már natyon sok naty ember vívja ezt a háborhút - mondta. - Talán épp ety kisemberrhe van szhükség, nem?
Steve-ben úgy áradt szét az adrenalin, mint a vér. Nagyon kevesen múlt, hogy ne kezdjen el úgy ujjongani, mint mikor Buckyval végre sikerült kijutniuk a Coney Islandre, ahol aztán kénytelenek voltak egy jégkrémes kocsin visszajönni, mert Bucky mindenképp nyerni akart egy macit egy vörös hajú lánynak (plusz ő is elköltötte hot dogra a visszaútra szánt pénzt, de az mellékes).
- Ajánlok ety lehetőséget - fordult meg Dr Erskine, és elhúzta a függönyt. - Sak egy esélyt.
- Élek vele - kapta fel a kabátját Steve és olyan gyorsan szegődött a doktor nyomába, ahogy még soha. Miután kiléptek a vizsgálószobából, hogy a következő jelöltnek átadják a helyet, Dr Erskine letette a mappáját az asztalra, és megigazította a szemüvegét.
- Helyes - mondta, miközben a nyomdák közt válogatott. - Na és honnan jött a kisemberh igazából?
Cinkosan rámosolygott, amitől Steve-nek is ösztönösen mosolyra húzódott a szája.
- Brooklynból - felelte.
Dr Erskine lepecsételte a kártyáját, becsukta a mappát és átnyújtotta neki.
- Grhatulálok - mosolygott -, katona.
Steve kissé remegő ujjakkal nézett bele a mappába, ahol a legfrissebb jelentkezési lapján végre ott volt az a pecsét, amire oly régóta vágyott.
IA. Vagyis „Megfelelt".
- Pakoljon összhe, holnap rheggel várhjuk a Lehigh táborhban, Chester Phillips ezrhedes kiképző bázisán - mondta Dr Erskine. - A további utasításokat ott kapja meg. Közvetlen buszhjárhat indul oda a Brhooklyn-híd manhattani hídfőjénél. Ne késsen.
- Öhm… elnézést, uram! - szólt egy hirtelen ötlettől vezérelve Steve. Becsukta a mappát és igyekezett minél határozottabbnak tűnni. - Ha lehet egy kérésem… vagyis, inkább javaslatom… illetve, ajánlatom…
- Igen? - vonta fel a szemöldökét a doktor.
- Van egy nagyon jó ismerősöm. Charlotte Lewis. Nővérként dolgozik a Kings County Kórházban, Brooklyn közepén. A vőlegénye nemrég ment ki a frontra és most, hogy én is katona lettem, szeretne katonaorvosnak jelentkezni…
- És azt szherhetné kérhni, hogy fogatyuk fel őt is az etységünkbe, mint katonaorhvos? - tapintott rá a lényegre Dr Erskine.
- Sosem elég orvosból - mondta Steve. - És nála senki jobbat nem ismerek. Már rég magánklinikát kéne vezetnie, de mivel nő, esélye sem volt továbbtanulni, viszont rengeteg tapasztalata van. Ezért arra gondoltam, hogy… ha beleegyezik, ő is velem jönne.
- Hol van most Ms Lewis? - kérdezte Dr Erskine.
- A kórházban - felelte Steve és ránézett az órájára. - Még két óra van hátra a műszakából, mielőtt szünete lenne. Akkor tud beszélni vele.
Dr Erskine nem mondott semmit, de az, hogy szólt a rendészeknek, hogy nem kell tovább kísérniük, biztató jelnek tűnt. Miután kimentek a toborzó-épületből, az orvos Steve felé fordult és kérte, vigye el a kórházba, hogy meg tudja nézni, hogyan dolgozik Lotti. Steve igazán remélte, hogy Lotti örülni fog annak, hogy elintézte a felvételét a hadseregbe, ráadásul egy helyen lennének, így nem kellene azon aggódnia, hogy mi van vele.
Odafelé nem sok szó esett közöttük. Steve néha felnézett az orvos arcára, de Dr Erskine csak derűs nyugalommal sétált az oldalán, miközben a várost szemlélte. A buszon ugyanez volt a helyzet. Steve egyre idegesebb lett, hiszen ha Dr Erskine nem tartja megfelelőnek Lottit, a nő itthon kell maradjon. Vagy ha később fel is veszik, szinte biztosan egy harmadik egységhez kerül, így aztán teljesen szét lennének szórva a harcmezőn.
Beléptek a kórház ajtaján. Steve nézelődni kezdett, hogy vajon merre lehet Lotti, de ekkor az ügyeletes, Billy észrevette őt és mosolyogva intett neki:
- Szia, Rogers! Lotti a műtőben van, húsz perce behoztak egy fickót négy lőtt sebbel és Dr Liang mindenkit maga mellé rendelt.
- Kösz, Billy - intett Steve. - Nem tudod, melyik műtő az?
- Mi van, téged is meglőttek? - poénkodott Billy.
- Dr Abraham Erskine - lépett ki az orvos, felmutatva az igazolványát. Billy rögtön elkomorodott. - Szeretném megnézni azt a műtétet.
- Öhm… máris nézem, uram - lapozott párat Billy az előtte lévő könyvben, majd felnézett. - A négyes műtő az, uram. Itt elmennek az étkezde mellett, majd jobbra és a folyosón látják majd kiírva.
- Köszhönöm - mosolygott kedélyesen Dr Erskine, majd Steve-t meg sem várva elindult az elmondott irányba. Steve-nek sietnie kellett, ha nem akart lemaradni. Dr Erskine sikeresen átjuttatta őt a műtők ajtaját vigyázó nővéreken is, így zöld utat kaptak egészen a négyes számú ajtóig; de csak miután steril ruhába öltöztek.
Mikor beléptek a műtőbe - amit olyan hangtalanul és észrevétlenül tettek, mintha ott sem lettek volna -, káosszal találták szembe magukat. Dr Liang a takarók mögött igyekezett végezni a dolgát, miközben maszkos nővérek sürgölődtek körülötte, hogy a keze alá adjanak mindent, amit kér. Steve három másodperc után kiszúrta Lottit; ő is felkontyolt hajjal és maszkkal az arcán rohangált egyik asztaltól a másikig, miközben figyelte a páciens életjeleit, aki a zöld takarók mögött feküdt.
Egyszer csak Dr Liang hatalmasat káromkodott.
- El fogjuk veszíteni! Túlságosan sok darabban van a golyó ahhoz, hogy rendesen ki tudjam szedni. Törlést! - szólt, mire az egyik nővér letörölte a homlokát. - A fenébe, pedig ez az utolsó…
- Próbálja meg… - kezdte Lotti, de a doktor leintette.
- Nem tud olyat mondani, amit ne próbáltam volna, Lewis - szólt, miközben újra nekikezdett annak, amit eddig csinált. - Túl mélyen van a golyó feje az izomszövetben, ráadásul sérült is. Folyamatosan mérgező anyag jut a véráramba…
- Doktor úr, ha javasolhatom… - próbálkozott újra Lotti, de Dr Liang most már válaszra se méltatta.
- Leáll a keringés! - jelentette az egyik nővér.
- Nem lélegzik! - mondta egy másik.
Lotti itt unta meg. Félretolta az orvost, kivette a kezéből az eszközöket és olyan gyorsan kezdett dolgozni, hogy Steve alig tudta követni. Nem látta vagy értette, mit csinál, de Dr Liang tekintetéből ítélve valami drasztikus változtatást hajtott végre. A többi nővér csak megkövülten állt és nézte, mit csinál.
Hamarosan fémes kattanás hallatszott, ahogy egy darab a golyóból a földre esett, majd néhány másodperccel később követte még négy másik. Lotti ezután felkapott egy kendőt, amivel valószínűleg a vérzést próbálta elállítani, miközben odakiáltott két másik társának, hogy az egyik hozzon A+ típusú vért, a másik meg kezdje el az újraélesztést.
Steve felpillantott Dr Erskine-re. Az orvos szája körül mosoly bujkált, miközben elégedetten figyelte Lotti ténykedését. Steve már tudta, hogy nyert ügye van. Közben megérkezett a vérutánpótlást, Lotti véres kezével egy újabb kendőért nyúlt, és a harmadik nővér éppen levegőt fújt a férfi tüdejébe. Dr Liang úgy nézett ki, mint aki mindjárt felrobban, de a megrökönyödéstől szólni sem tudott.
Abban a pillanatban, hogy Lotti tűért és cérnáért kiáltott, a férfi nagy levegőt vett és köhögni kezdett. Lotti még inkább sürgette a társait és hamarosan már ismét szorgalmasan dolgoztak az ujjai. Steve még sosem látta őt ilyen határozottnak és még egy komoly műtéten vagy bármi hasonlón sem volt, így arról sem volt fogalma, hogy Lotti valójában mennyire ügyes.
Hiába tudta biztosan, hogy a nőnek már rég doktori címért kellene dolgoznia, más volt tudni és más volt látni.
Lotti hamarosan fölegyenesedett és jó nagyot sóhajtott.
- Megmarad - jelentette ki. - Valószínűleg még egyszer át kell esnie a vérátömlesztésen, mert rengeteg vért vesztett és a golyóból származó anyagok is okozhatnak még problémákat. De egyelőre fellélegezhetünk.
Néhány bátrabb társa gratulált neki, ám ők is halkan tették ezt, és közben végig Dr Liang felé pislogtak. A férfi halántékán vészesen lüktetett egy ér, de Lotti félelem nélkül nézett rá. Sőt, a tekintetéből ítélve mintha már unta volna az egészet.
- Fogalmam sincs, miért alkalmazom magát - húzta le a maszkot a szájáról Dr Liang. - Egyszerűen képtelen felfogni, hogy mit mondok?!
- Hagytam volna meghalni, csak mert maga finomkodott? - vágott vissza Lotti. - Hadd emlékeztessem, hogy mind a három páciensét ebben a hónapban én mentettem meg, amikért maga kapta a dicséretet! Örüljön, hogy nincs akkora egóm, hogy elmondjam mindenkinek, hogy az eredményeiért valójában én vagyok a felelős!
- Nem maga a vezető orvos! - kiabálta Dr Liang. - Sőt, még csak nem is orvos! Csak egy sima ápoló!
- Több ideje vagyok itt, mint maga!
- Hát hamarosan nem lesz, mert ez volt az utolsó kihágása! Rövid úton elintézem, hogy kirúgják innen!
Steveben már forrtak az indulatok. Fogalma sem volt, hogy Lottinak ezzel kell szembesülnie minden nap csak azért, mert nőként sokkal jobban dolgozik, mint a férfi orvosok többsége. Már majdnem rákiáltott arra az agyalágyultra, mikor Dr Erskine előrelépett, felfedve, hogy itt vannak.
- Elnézést, hogy megzavarhom önöket - kezdte, felmutatva az igazolványát. Ahogy Steve látta, az idős ember arca is elsötétedett, de mikor Lottira nézett, visszatért a szemébe a vidám csillogás. - Dr Abraham Erskine vatyok a Strhatégiai Tudományos Tarhtalékosoktól. Azérht jöttem, hogy felfogatyam Ms Charhlotte Lewist elsőszhámú asszhisztensemmé az Újjászhületés Prhojektben.