Miao Jiang faluja a kezdetek óta otthont adott a Boszorkányhold Rendnek és Nüwa Istennő örököseinek egyaránt. Minden generáció hozzátett valamit az épületegyütteshez, legyen az egy új szőttes valamelyik szobába, vagy egy tő virág a kertbe. A bejárat előtti bronz főnixek kitárt farktollain megcsillant a napfény, és mintha megmozdultak volna egy pillanatra, amikor Hai Tang Úrnő és a többiek előtűntek a semmiből. Xiao Man nagyot sóhajtott, és már szóra nyitotta a száját, hogy megjegyzést tegyen, mennyire örül, amiért visszajöttek, amikor eljutott hozzá a zaj. Megfordult, és ijedten hátralépett egyet. Egyenesen Long You karjaiba, aki azonban nem tett mást, csak a lány vállaira tette a kezét, és enyhén megszorította.
- Ne mozdulj! – suttogta, és Xiao Man szót fogadott.
A templom előtt akkora tömeg gyűlt össze, hogy a tér szélén álló fűzfáknak csak a teteje látszott. Amint az emberek észrevették Hai Tang Úrnőt, közelebb csődültek és egymás szavába vágva panaszáradatot zúdítottak rá. A következő pillanatban azonban csend lett. Észrevették az Úrnő mögött álló királyt. Fojtott suttogás kezdődött, úgyhogy Hai Tang kihasználta az alkalmat, és hangosan beszélni kezdett:
- Testvérek! Figyeljetek rám! Azért jöttem vissza, hogy beszéljek az Istennő-Anyával. Tudunk a járványról. Tudjuk, hogy aggódtok. De most menjetek haza. Vigyázzátok a gyermekeitek álmát, és gyújtsatok füstölőt az Istennőnek. A többit pedig hagyjátok ránk. Megtaláljuk a megoldást.
Az emberek még mindig sugdolóztak egymás között, de jól ismerték Hai Tang-ot és Xiao Man-t egyaránt. Tudták, hogy bízhatnak Nüwa örököseiben. Lassan megfordultak és elindultak. Xiao Man megkönnyebbülten elsóhajtott, de ekkor egy férfi felkiáltott:
- Mit keres itt az a démonfattyú? Engedd el a Kicsi Úrnőt!
A lány vállai megfeszültek, de Long You csak közelebb hajtotta a fejét, és a fülébe suttogta:
- Nyugalom… Kicsi Úrnő…
Hai Tang dühösen kinyújtotta a kezét, és a férfira mutatott.
- Nagyobb tiszteletet a királynak, Feng Long. A te bőrödet is ő mentette meg. Menj inkább haza.
A férfi morgott valamit, de aztán már csak a fejét rázta, és követte a szomszédait.
Long You még akkor is mosolygott, amikor Xiao Man elhúzódott tőle, és miután zavartan igazgatta egy keveset a ruháját, ránézett. A lány értetlenül bámulta, de a férfi nem érezte szükségét a magyarázkodásnak.
- Menjünk. – nógatta őket Hai Tang. – Úgy látom, fogytán az időnk.
A templom udvarán az ezüst félholdas vörös zászlókat táncoltatta a délutáni meleg szél. Az Úrnő az eléje siető, hozzá hasonlóan hosszú szoknyát és színes kabátkát viselő asszonyt faggatni kezdte:
- Xing Mei, mióta vannak odakint?
- Két napja. Az utolsók akkor indultak fel a Shu Hegyre. Aki itt maradt, azok ragaszkodtak hozzá, hogy a templom előtt várjanak rád, Úrnő. És sem szép szóval, sem fenyegetéssel nem tudtam őket elzavarni.
- Semmi baj. Gyere, segíts nekem. Szükségem van pár dologra, mert amint beszélni tudtunk az Istennővel, vissza kell mennem a Hegyre.
Xiao Man utánuk nézett. Hai Tang nem pazarolta az időt beszédre. Tényleg nagy lehet a baj…
- Nos, Kicsi Úrnő, most mi legyen? – szólalt meg mögötte Long You.
A lány megfordult és csípőre tette a kezét.
- Te most ugratsz engem, fránya Long You?
A férfi megpróbálta visszafogni a nevetést, de végül mégsem Xiao Man dühös tekintetének villámaitól komolyodott el, hanem a mellkasát váratlanul összeszorító érzéstől.
- Azt hittem, soha többé nem hallom, hogy így szólítasz…
A lány meglepetten engedte le a karjait, de nem válaszolt. Long You közelebb lépett hozzá:
- Azelőtt mindenre volt egy-két keresetlen szavad. Félelmetesen csendes lettél…
- Csak a gyerekek fecsegnek. – mondta végül a lány, de mintha valaki másnak a szavait ismételgette volna, kevés meggyőződéssel. Zavartan félrenézett: - Nekem is készülnöm kell.
Sarkon fordult, és a szobájába indult. Amikor átlépte az épület kapuját, már rohant, és végül levegő után kapkodva dőlt neki a falnak a szobája melletti folyosón.
Félek, gondolta. Félek, hogy álmodom, és félek, hogy felébredek.
Felsóhajtott, és kinyitotta az ajtót. Meglepődve hőkölt hátra, amikor azt látta, hogy a szobáját rendszeresen takarította valaki, mert mindenhol tisztaság uralkodott a több éves porréteg helyett, és az ablak közelében az egyik szekrény tetejére valaki még egy csokor friss virágot is tett.
- Ostoba… - motyogta fennhangon. Körbenézett a helyiségben, odalépett az ágyához, végigsimította a takarót, aztán leült. Kinyitotta az övére akasztott zsákot, és belekukkantott. Aztán felsóhajtott, félredobta, és két tenyerébe temette az arcát.
Odakint a folyosón megreccsent az egyik padlódeszka. Felkapta a fejét. Long You jelent meg az ajtóban, és az ajtófélfának dőlt.
Nem maradt ideje arra, hogy megpróbálja megfejteni azt, amit a férfi szemében látott, mert a következő pillanatban valahol a közelben Hai Tang felkiáltott:
- Xiao Man… Kész vagy már? Nincs időnk!
Long You összerezzent, elfordította a fejét és kelletlenül visszahúzódott a folyosóra.
A lány felkapta a zsákját, és mint a szélvész, végigszalad a szobán. A zsákba dobált néhány aprócska tégelyt, aztán kapkodva kirángatott egy-két fiókot, hogy megkeresse Szivárványgyík talizmánját, és azt is a zsákba dobta. Az egyik dobozban rábukkant régi csengettyűs karperecére. Erős kísértést érzett, hogy felhúzza a kezére, de végül meggondolta magát, és ott hagyta. Aztán kirohant a szobából.
Long You a falat támasztotta odakint.
- Xiao Man…
A lány keze után nyúlt, ahogy az megpróbált feltűnés nélkül elosonni mellette, de ő kitért előle :
- Hát itt vagy? Menjünk. Hamarosan újra beszélhetek az Istennővel! Tudom, hogy segít nekünk.
És már csak a hajfürjei lobogtak utána, ahogy befordult a folyosón a következő saroknál.
Long You felsóhajtott. A felhőket is könnyebb lenne elkapni…
Hai Tang ott várta őket a szentélyben. Xiao Man rámosolygott, aztán megállt középen az Istennő szobra előtt, kihúzta magát, és nagy levegőt vett. Az Úrnő megállt a közelében, szintén Nüwa felé fordulva, és lehajtotta a fejét. A lány felemelte a kezeit, és varázsolni kezdett. Hamarosan megjelent körülötte egy szikrázó fénygömb, a gömbben pedig testet öltött maga az Istennő-Anya. Long You, aki akkor lépett be a templomba, tudta, hogy most várnia kell. Az Istennő csak az örökössel áll szóba, idegen fülek számára tilos a hallgatózás. Arra kell majd hagyatkoznia, amit Xiao Man hajlandó elmondani. Azt gyanította, nem fogja megtudni a teljes igazságot.
- Xiao Man… Miért hívtál?
A lány tisztelettudóan meghajolt a jelenés előtt.
- Nüwa Istennő, újra szükségünk van a segítségedre. Veszélyben vannak a gyerekek. Egymás után esnek áldozatul valaminek, ami az emberek és a démonok ellen esküdött bosszút. Álmukban támadja meg őket, és nincs, amivel megvédhetnénk vagy meggyógyíthatnánk őket.
- Az álmok fontosak, Xiao Man. Csak meg kell tudnunk különböztetni őket a valóságtól.
- Nem értem. Nüwa, a gyermekek már nem tudnak aludni. És amikor összeesnek a kimerültségtől, onnantól kezdve már álmaik sincsenek.
- Akkor bizony valóban nagy a baj. A következő lépés a halál. Xiao Man, találd meg azt, aki elrabolta az álmaikat. Őt kell legyőznöd, és akkor a gyermekek is megmenekülnek.
- Mégis hogyan? Nüwa, fogalmunk sincs, kit keressünk. Segítsd, könyörgöm.
- Az álmok fontosak, Xiao Man…
Hai Tang csak azt látta, hogy a lány az Istennő nevét kiabálja csalódottan. De mire szertefoszlott a fénygömb, Xiao Man már csendesen és csalódottan a szobor előtt. Egy utolsó meghajlással elbúcsúzott az Istennőtől, aztán megfordult.
Az Úrnő a vállára tette a kezét, de ő csak a fejét rázta.
- Nem értem. Nem értem…
Long You közelebb lépett.
- Menjünk vissza a Shu Hegyre. Az én Mesterem mindent tud az Istennőről, meg amit a régi Bölcsek valaha is írtak róla. Többen okosabbak leszünk.
- Rendben, Felség. – bólintott az Úrnő. - Én készen állok.
Xiao Man melléjük állt. Long You rájuk nézett, aztán megfogta a medálját, és visszabűvölte őket a Hegyre.
Amikor felbukkantak a Mennyei Csillag Pagoda épülete előtt, már mélyülni kezdtek az árnyak, ráadásul kelet felől a közeledő éjszaka esőfelhőket kergetett maga előtt. Emiatt úgy tűnt, mintha korábban esteledne. Xiao Man összerezzent, amikor egy erősebb széllökés elérte.
- Menjünk be. – mondta Hai Tang. – Esni fog.
Néhány tanítvány a kapunál várakozott.
- Visszajött már Yi Pin Mester? – kérdezte őket Xiao Man, de azok csak a fejüket rázták.
Elsétáltak mellettük, de az egyik megszólalt:
- Úrnő… Ugye segít rajtunk az Istennő?
Hai Tang mosolyogva visszanézett rá:
- Igen. Az Istennő segíteni fog.
A tanítvány aggodalmasan megjegyezte:
- Négy másik gyerek is elveszítette az eszméletét.
Xiao Man döbbenten megtorpant. Nem is sejtette, hogy ilyen rossz hírek várják. És máris lelkifurdalása támadt, amiért nem tudott időben segíteni. Képtelen volt a többiekkel maradni. Faképnél hagyva őket elszaladt, és hiába kiabáltak utána.
Long You és Hai Tang aggodalmas pillantásokat váltottak.
- Folyton rohan. Mintha menekülne. Csak tudnám, mi elől. – jegyezte meg Hai Tang, és a fejét csóválta.
Abban a szobában találtak rá, ahol a démonkisfiú kapott szállást. Az anyja könnyes szemmel kuporgott az ágy mellett, a lány meg a fiú kezét szorongatta. Ahogy azonban a király és az Úrnő beléptek, felpattant, és kiszaladt a szobából. Long You gondolkodás nélkül követte. Elhatározta, hogy most már követni fogja, akárhová is megy.
Xiao Man megpróbált nem sírni, de ez nem igazán sikerült neki. Jobb híján azt tette hát, amire a nagyapja az utóbbi időben megpróbálta megtanítani. Felkapott egy kardot, és elrohant a Csillagnéző melletti tisztásra. Lerúgta a csizmáit a forrás mellett, és belekezdett egy gyakorlatba. Persze most sem sikerült neki, hiába próbálgatta újra és újra egyre dühösebben. Long You könnyedén rátalált egy keresőbűbáj segítségével, de még nem ment közelebb. A lány nem vette észre. Fázott a lába, és érezte a levegőben az eső ígéretét. De úgy szorította valami a mellkasát, hogy attól félt, ha sürgősen nem tesz valamit ellene, összeroppantja. A düh, ami újra felébredt benne a gyengeség érzése miatt, valamelyest segített. De a könnyeit az sem apasztotta el. Végül a fáradtság győzött, és kénytelen volt megállni, mert a könnyektől már nem is látott rendesen.
A kardot megint földhöz vágta, és a forrás fölé hajolt. Megszorította a kőtál szélét, és nagy levegőt vett, aztán a vízbe dugta a fejét. Amikor kihúzta, vizes arcán nyoma sem maradt a könnyeknek. A felületes szemlélő számára legalábbis. Úgy, ahogy volt, vizes kézzel felrángatta a csizmáit, aztán megfogta a kardot. Ekkor vette észre a férfit a fák alatt.
Long You nem várt tovább. Hosszú, határozott lépteivel odament hozzá.
- Nagyapa szokott tanítgatni. – magyarázkodott a lány, meg sem várva, hogy a másik megszólaljon, de nem is nézett a szemébe.
- Xiao Man…
- Tényleg jön az eső. Te is érzed?
- Xiao Man…
Nem válaszolt. Megpróbálta kikerülni a férfit, de Long You nem hagyta magát. Felemelte a kezét, és Xiao Man lábai földbe gyökereztek. Nagyot nyelt, miután hiába próbált meg kiszabadulni.
- Engedj el… Engedj el, fránya Long You!
- Nem. – mondta a férfi, és még közelebb lépett. Xiao Man kezében megremegett a kard, de csak a rend kedvéért rángatta a bűbáj fényköteleit, mivel teljesen felesleges volt.
- Miért sírtál? – kérdezte Long You, már csupán egy lépésnyi távolságból.
- Nem sírtam. – közölte a lány, és elfordította a fejét. Csak állt ott, egyik lábáról a másikra nehezedve, és összeszorította a száját.
Long You felsóhajtott, aztán még közelebb lépett. Ahogy a lány fölé magasodott, Xiao Man csupán a zekéje hímzett mintáit látta maga előtt. Felsejlett előtte egy régi emlék, amikor a férfi ugyanezt a ruhát viselte. Amikor először látta Lentföldét… Amikor esőt varázsolt az aszály sújtotta királyi városnak, és amikor ő szorosan átölelte, hogy megnyugtassa és felmelegítse.
Észre sem vette, hogy a varázslat megszűnt abban a pillanatban, hogy Long You megállt előtte, és felemelte a kezét. Vajon miért nem jutott eszébe, hogy el kellene szaladnia? Elkerülték a gondolatok és furcsán üresnek érezte a fejét. Az eső illata körülöttük olyan erős volt, hogy tudta, hamarosan kitör a vihar.
Long You mosolygott. Hát mégiscsak megérte a napot, amikor Xiao Man torkán akad a szó? Egy pillanatra felnézett az égre, és tudta, nem sok ideje maradt hátra. Közelebb hajolt a lányhoz, és bármennyire is igyekezett Xiao Man távol tartani magát tőle, ő csak azért is arcon csókolta.
Xiao Man felkapta a fejét, mintha villám csapott volna bele. Megrökönyödve nézte, ahogy a férfi lustán lehunyja a szemét, kissé oldalra billenti a fejét, aztán egy félmosollyal megnyalja az ajkait.
- Sírtál. – jegyezte meg, amikor kinyitotta a szemét. Egyik ujját a lány álla alá tette, és feljebb emelte a fejét. Xiao Man szemei elkerekedtek. Ez meg miféle játék?
De Long You már nem mosolygott.
- Miért sírtál? – kérdezte újra, és a lányt csak az égből leszakadó záporeső mentette meg attól, hogy választ kelljen adnia. Az arcán lecsorduló sűrű esőcseppek minden nyomot elmostak, neki semmit sem kellett tennie.
Long You csalódottan lehajtotta a fejét. Amikor elengedte a lány arcát, egy pillanatra még megsimogatta, de már nem nézett rá, és Xiao Man egyszer csak azt vette észre, hogy percek óta egyedül áll az esőben a szürkülő ég alatt, és bőrig ázott.
Hai Tang Úrnő nem rejtette véka alá a véleményét, amikor Xiao Man visszatért a szobájába.
- Veled meg mi történt? Nehezedre esett volna még az eső előtt visszajönni? Nem érdekel a nagyapád, meg az ostoba ötletei. Ugyan minek kellene az Istennő örökösének mindenáron kardforgatást tanulnia? Télen-nyáron? Minden nap? Mezítláb?
Az asszony minden egyes mondattal hangosabban kiabált. A lány azonban nem válaszolt, csak behúzódott a mellékszobába, és lerángatta magáról a vizes ruhát. Az ilyen alkalmakra tartogatott a ládájában egy használt tanítványi egyenruhát. Végigdörzsölte magát egy törölközővel, és gyorsan felöltözött. Mivel a csizmája is csurom vizes lett, meztelen lábát egy bojtokkal díszített papucsba dugta bele. Szerencsére a tanítvány régi egyenruhája neki a földig ért, és eltakarta a papucsot. Hai Tang odakint folyamatosan morgolódott:
- Az a nyavalyás Yi Pin… Lesz egy-két keresetlen szavam hozzá, de azt nem akasztja az ivótök mellé, azt biztos. Te meg tudhatnád, mikor jön az eső. Nüwa mindig megsúgja, nem? Hacsak valami el nem terelte a figyelmedet…
Az Úrnő elhallgatott, hogy levegőt vegyen, úgyhogy Xiao Man gyorsan közbevágott.
- Éhes vagyok. Megyek, eszem valamit.
- Igyál forró teát! Sokat! – kiabált utána a mestere, de a lány már messze járt. Tudta, hogy a nagyapjától is megkapja a magáét, és alaposan körbenézett minden sarkon, mielőtt befordult, nehogy összetalálkozzon vele. Minden gond nélkül eljutott a konyháig, és a szerencséje még akkor is kitartott, mert egy lélek sem volt ott. Végigkutatta az összes edényt, a rizsfőzőket, a bambusztálakat meg a gőzölő kosarakat, de nem talált semmit. Végül felemelte az utolsó cserépedény fedelét is, és azon nyomban vissza is csapta rá. Tofupuding… Felkapott egy gyertyát, mert az ajtón túl közben teljesen besötétedett. Eszébe jutottak a gyerekek az épület túloldalán, és elkomorodott. Fáradtnak érezte magát, de az éhség nem hagyta nyugodni. Nem kellett volna kihagynia az ebédet. De ha egyszer tényleg elterelték a figyelmét…
Almából legalább nem volt hiány. Felmarkolt egyet, és elindult kifelé. A nagyapja szembe jött vele az ajtóban.
- Hozz bort. – vetette oda a lánynak, aztán hátat fordított és intett valakinek odakint.
Xiao Man elhúzta a száját, amiért nem hagyják nyugodtan enni, és megfogott egy nagyobb boroskorsót. Talán ez elég lesz.
A nagyapja a legközelebbi teraszon ücsörgött, ahol egy tűzsárkányban lobogtak a lángok, és még egy füstölő is égett, sikeresen csatát nyerve a sötétséggel, a cserepektől folyamatosan csöpögő esővízzel meg a hideggel szemben. Amikor a lány kilépett az ajtón, koncentrálva arra, hogy ne essen el a magas küszöbben, oda sem nézve rákezdte, mintha csak Hai Tang Úrnőt utánozta volna:
- Gyakoroltam, sokat. Mezítláb. Megáztam. De száraz ruhát húztam. Hai Tang Úrnő már megszidott, úgyhogy neked nem kell. Nem ettem ebédet, de vacsorát sem, mivel nincs mit. Tofupuding viszont van. Mindjárt hozok. Itt a bor.
Ahogy megérezte a biztosnak tűnő szőnyegeket a papucsa talpa alatt, már bátran felpillantott. A boroskancsó erre csúszni kezdett lefelé a kezéből.
- A démonokra, te lány, hát neked ma minden kiesik a kezedből? – morogta Yi Pin, és elkapta a kancsót.
Az óvatlan megjegyzésre Xiao Man elsápadt, az öreg pedig zavartan a mellette ülőre nézett.
- Bocsánat, Felség… Nem úgy értettem…
Long You mosolyogva megrázta a fejét, és hozzátette:
- Én is kérek abból a pudingból.
A lány megkönnyebbülten a konyhába menekült. Hirtelen azonban sült hús illatát érezte meg, és fájdalmasan megkordult a gyomra. Mire a két tállal a kezében megjelent, a szőnyeg közepre egy nagy fedeles kosárból bőséges lakomát varázsolt elő az öreg.
- Az Úrnő a gyerekek miatt áthordatta az ennivalót a szobák közelébe a kisebbik konyhába. – felelte Yi Pin a ki nem mondott kérdésre, és az unokája kezébe nyomott egy tál rizst. – Egyél. Üres gyomorral nem tudsz gondolkodni. Long You azt mondta, az Istennőtől megkaptad az útmutatást. Mihez kezdesz most?
Xiao Man egyik férfiről a másikra nézett, de úgy döntött, szót fogad és előbb eszik. Keresztbe tette a lábait, ahogy leült, amitől a bojtos papucsok előbújtak a köntös alól.
- Már megint papucsot vettél a tanítványi öltözékhez, te lány? – horkant fel Yi Pin, mire a lány csak fújt egyet feléje, és mocorgott egy kicsit, hogy elrejtse a lábait a köntös alá. Long You köhögni kezdett, hogy így leplezze a feltörni készülő nevetést.
- Nüwa csak annyit mondott nekem, amennyit szükségesnek talált. – jegyezte meg Xiao Man, amikor belekortyolt a borba a vacsora eltüntetése után. – Egészen pontosan azt mondta: 'Az álmok fontosak, Xiao Man'. Igen. Kétszer is ezt mondta. Szóval biztosan ez a lényeg. De ezt eddig is tudtam. – tette hozzá csalódottan, és Long You jól titkolt örömére végre a szemébe nézett.
- Mi van, ha szó szerint értette? – kérdezett vissza a férfi.
- Persze, hogy szó szerint értette. – erősködött a lány. – De arra mi is rájöttünk, hogy a gyerekeket álmukban üldözi az a Lángvirág. Nem lettem okosabb.
- Emlékszel, amikor Yun Fan és Yu Rou a te álomvarázslatod segítségével derítették ki, mi történt a szüleikkel?
Xiao Man megvakarta a hajfonatokat a fején.
- Nekem is eszembe jutott, hogy valahogy be kellene jutnunk a gyerekek álmába.
- Tai Wu Rendfőnök biztosan egyetértene veled. De még nem tértek vissza, hogy megkérdezhessem.
- A Visszatérő Álom Bűbájához nem kell a Rendfőnök áldása. Megy az nekem anélkül is.
- Csakhogy nem engedem, hogy egyedül menj. – rázta a fejét Yi Pin. – Nem is értem, hogy gondoltad ezt?
- Évek óta rövid pórázon tartasz, nagyapa. Most már igazán elengedhetsz.
Az öreg nagy levegőt vett, hogy visszavágjon, de Long You azonnal felemelte a kezét, ahogy felfogta a szavak valódi jelentését.
- Még neked is veszélyes lehet, Xiao Man. Hiába vagy Nüwa örököse, egyedül nem mehetsz. Majd én veled tartok. Démoni varázslat is van a bűbájban. Meg akarom vizsgálni, és ehhez ott akarok lenni.
- Ha jól emlékszem, téged akkor sem tudtalak visszaküldeni a Visszatérő Álommal. Nem fogott rajtad az emberi varázslat.
Long You bólintott, de nem tűnt csalódottnak.
- Emlékszem. Akkor majd találunk más megoldást.
- Milyen megoldást? – vágott vissza a lány, és a férfi nem állta meg mosolygás nélkül, amikor az érkezése óta először Xiao Man szemében megcsillant a régi fény, ahogy a kaland ígérete befészkelte magát a gondolatai közé.
- Én foglak elvarázsolni téged.
Yi Pin épp meghúzta a boroskancsót, úgyhogy félrenyelt és köhögni kezdett.
Xiao Man dühösen ránézett a nagyapjára, de aztán zavartan babrálni kezdte a papucsát. Hirtelen melege lett. Pedig nem is ivott annyi bort…
Long You elégedetten enni kezdte a tofupudingját.
- Egyél még, Xiao Man. – nógatta a lányt az öreg. – Elfúj a nyugati szél.
A lány sóhajtott egyet, és megrázta a fejét. Hirtelen rátört a fáradtság, ezért a könyökére ereszkedett a tűzsárkány mellett a szőnyegen. Maga elé bámult, és a szőnyeget kezdte piszkálni. Long You az evőpálcikái fölött átpillantva a lányt figyelte. Tényleg kimerültnek tűnt. Amikor lehunyta a szemeit, egyre hosszabb ideig tartott, amíg újra kinyitotta őket.
- Létezik olyan démonbűbáj, ami az unokámra is hat? Anélkül, hogy kárt tenne benne? – kérdezte Yi Pin, aggodalmas pillantásokat vetve a lányra.
- Mester, ugye nem gondolod, hogy valaha is ártani tudnék neki? – vágott vissza Long You a fejét csóválva. – Ezt a bűbájt a Könyvtárban találtam Yu Shu Mester egyik könyvében. Valójában igen egyszerű varázslat, és gyakorlatilag bármilyen élőlényre hat. Emberekre, démonokra… A leírás szerint még állatokra is.
- Az állatok nem álmodnak… - motyogta Xiao Man a szőnyegről, és láthatóan már félig aludt.
- Honnan tudod? – kérdezte a nagyapja. – Jártál már valaha is egy állat álmában?
- Nem. – szusszant nagyot a lány, és pislogott egyet. – De akkor sem álmodnak.
- Ha nincs más ötlet, akkor ezt kell kipróbálni. – mondta Yi Pin, mire Xiao Man megpróbált feltápászkodni fekvő helyzetéből.
- Hová, hová? – hajolt hozzá közelebb az öreg. – Itt az éj a nyakunkon. Pihenj.
- Nagyapa… - nyögött fel Xiao Man, és igyekezett kidörzsölni az álmot a szeméből. – A gyerekek most fognak elaludni. Mégis mikor máskor lépnénk be az álmaikba, ha nem most?
- Xiao Man… Felelőtlenség lenne fáradt lélekkel átlépni az álmok birodalmába. Ott a testi erő nem számít. Csak azzal védheted meg magadat, amit a szívedben viszel magaddal.
A lány durcásan lebiggyesztette a száját, de aztán nem vitatkozott tovább. Fogta magát, és visszafeküdt a szőnyegre, behajlított karjára fektetve a fejét.
- Irány a szobád, te lány! Micsoda illetlenség idekint aludni? – mérgelődött Yi Pin, de persze hatástalanul, mert Xiao Man már túl fáradt volt ahhoz, hogy szót fogadjon. Megvonta a vállát, és tanácstalanul a királyra nézett.
Long You készségesen bólintott.
- Xiao Man… - mondta halkan. – Beviszlek magammal, ha nem engedelmeskedsz a nagyapádnak.
A lány erre a megjegyzésre még mindig csukott szemmel, néhány elégedetlen hang kíséretében álló helyzetbe tornászta magát.
- Az nem lenne illetlenség? – morogta, és a biztonság kedvéért a korlátokba kapaszkodva elindult visszafelé.
- Elkísérem. – búcsúzott halkan Long You a Mestertől, amikor a lány már a konyhában járt. Az öreg bólintott, mert már ő is igencsak kívánkozott a saját ágyában aludni.
A Pagoda csendes folyosóin már senki sem járt. Xiao Man ásítozva csoszogott el a szobájáig. Egyszer még majdnem a papucsát is elvesztette, fél lábon kellett visszaugrálnia érte oda, ahol leesett a lábáról. Long You követte a lányt, aki látszólag nem is vette észre. Amikor elérték a szobáját, ő megállt a folyosón, a küszöbön kívül, hátratett kézzel. Úgy érezte, most nem lenne tisztességes beljebb mennie. Még akkor sem, ha Xiao Man egyébként nyitva hagyta az ajtaját, és már végignyúlt az ágyán úgy, ahogy volt, ruhástól, csak a papucsát rúgta le valahol a szoba közepén. A lány csukott szemmel, mozdulatlanul feküdt, egyenletes szuszogással. Long You felsóhajtott, és már épp megfordult volna, amikor a lány álmos hangon megszólalt:
- Fránya Long You… Tudom, hogy még itt vagy. Azt hiszed, nem hallottam, hogy sóhajtozol?
A férfi mosolyogva lehajtotta a fejét, de nem válaszolt.
- Ne aggódj… Tudom, hogy csak álmodom… Tudom, hogy mindjárt elmész, és többé nem látlak. Nagyapa majd megszid újra, de nem baj.
Long You felkapta a fejét. Mégis miről beszél?
- Sosem hívtál Kicsi Úrnőnek… Tudom, hogy ez az egész nem valóság. De nem bánom. Még egyetlen álom is több a semminél. És legalább az a sok gyerek nem is beteg igazából…
A férfi nagyot nyelt. Azon gondolkozott, hogy mit feleljen, de Xiao Man egyszer csak a másik oldalára fordult, magára húzkodta a takaróját, és ő tudta, hogy most már tényleg alszik.
- Be fogom neked bizonyítani, hogy nem álmodsz… Kicsi Úrnő…
Meg kellett erőltetnie magát, hogy otthagyja a kis szobát, és megkeresse a sajátját. Rég volt már, hogy ennyire nehezére esett elaludni.