Egy halaszthatatlan információ: (Aki még nem tudta) Cressida Crowell Így neveld a sárkányodat c. könyvének első és második része ismét kapható, a Libriben meg lehet rendelni online (vagyis pár napja még meg lehetett, lehet azóta elfogytak, de szerintem lehet még kapni és lesz majd még). Tehát, ha még nincs meg és el szeretnéd olvasni, akkor azonnal nyiss meg új lapot és rendeld meg, minden másodperc számít!

Igyekeztem a folytatással. Ez egy rövidebb rész lesz, de tekintsetek úgy rá, hogy ez az 5. fejezet 2.rész.

Mikor felébredtem, a fűben feküdtem. Nem tudtam, hol vagyok. Felültem. Körülöttem fák voltak, tehát egy erdőben voltam. Az viszont egy jó kérdés, hogyan jutottam ide. Gondolataim Villámra terelődtek. Vajon jól van? Megsérült? És egyáltalán hol van?

- Gálér! Végre felébredtél! Már aggódtam! - hallottam a hátam mögött egy hangot. Megfordultam, és megláttam Hablatyot, ahogyan, mögöttem ül a fűben.

- Jól vagyok, csak kicsit furcsán érzem magam. Hol vagyunk? Mennyi ideig voltam eszméletlen? Hol van a sárkányom és mi történt vele? - bombáztam meg kérdésekkel Hablatyot.

- Miután eltalált titeket a villám, zuhanni kezdtetek. Fogatlan elkapott téged, közben megérkezett Asztrid és Viharbogár. Szerencsére volt egy sziget a közelben, így odavittünk, miközben Asztridék Villámot mentek megmenteni. El is kapták, csak nem bírta a Siklósárkány egyedül, ezért Fogatlannal a segítségére siettünk és ketten együtt sikerült a sárkányodat megmenteni. Nem tudom pontosan, hogy melyik szigeten vagyunk, de szerintem Hibbanttól Keletre lehetünk.

- Mióta vagyunk itt? - kérdeztem. Még mindig furcsán éreztem magam.

- Nagyjából három órája. A vihar nagyon gyorsan elment. Miután idehoztunk még kb fél óráig tombolt, aztán Észak felé vette az irányt. - ekkor jutott eszembe az Éjfúriám.

- Hol van Villám? Ugye jól van? - kérdeztem aggódva.

- Jól van, de még nem nem tért magához. Fogatlan és Asztridék figyelnek rá. Itt van nem messze. Odamenjünk? Tudsz járni? - bólintottam, miközben felálltam. Azonnal elestem volna, ha Hablaty nem fog meg. Megköszöntem, majd a segítségével elindultunk a sárkányom felé.

Nem volt sűrű az erdő, így elég sok fény jutott le a lombkoronaszint alá. Nemsokára már nem kellett mesteremre támaszkodni. Mester... vajon miért nem akarja, hogy így szólítsam? A filmekben mindig mesternek, uramnak, vagy valami ilyesminek kell neveznie a tanítványnak a kiképzőjét.

Pár percnyi gyaloglás után elértünk egy barlanghoz. Észrevettem Asztridot és a sárkányokat. Az lány felállt és odasietett hozzám.

- Hála Thornak, jól vagy! Aggódtam érted! - mondta, miközben megölelt. Kicsit meglepődtem, majd visszaöleltem. Viharbogár is odajött hozzám, majd a fejével hozzámdörgölőzött. Megsimogattam a pikkelyes buksiját majd a viking lányra néztem.

- Villám hogy van? Megnézhetem? - ez érdekelt a legjobban.

Hirtelen elkezdett fájni a fejem. A homlokomhoz kaptam a kezem. Úgy gondoltam, hogy a villámcsapás miatt van ez, bár nem voltam biztos benne. Még soha nem csapott belém villám. Egyszer volt, hogy tőlem 50 méterre csapott, de nem történt semmi. Viszont arra emlékszem, hogy ilyesmit éreztem, amikor Valor barátom homlokon dobott egy kéz méretű kővel 5 méterről. Mondjuk akkor a bőröm is felszakadt, de végül hamar elállt a vérzés és nem kellett hívnia mentőket. Nem voltam rá mérges, mert ő a legjobb (most már a második legjobb) barátom. De ha ez általános iskola első osztályában történt volna, akkor nem élte volna meg a másnapot. Akkor mindenen veszekedtünk, verekedtünk. Aztán valahogy másodikban pedig összebarátkoztunk. Megtanított cifrán káromkodni, aztán ő leszokott róla, mert jött egy nagyon szemét tanár és hát... mondjuk úgy, hogy nem értettük meg egymást teljesen.

A vége az lett, hogy a szüleinket behívták egy tárgyalásra és a végén pedig úgy döntöttek, hogy a tanárnőt kirúgják, ugyanis nem egyszer felpofozott minket az osztály szeme láttára, akik mellettünk tanúskodtak, minket pedig szóban, megróttak, de semmi maradandó büntetést nem kaptunk.

Amilyen hirtelen jött a fájdalom, úgy el is múlt.

- Jól vagy? - kérdezte Asztrid, amire bólintással feleltem. - Gyere! Nézzük meg a sárkányodat. - mondta és beljebb indultunk a barlangba.

Sötét volt, így nehezen vettem észre a két Éjfúriát, de amint megláttam, sietősebbre vettem a lépteimet.

- Viilám! Viilám, jól vagy? - térdeltem le Villám mellé.

Pár percig lehettem így, majd leültem, mert kezdett fájni a lábam. Egy morgásra lettem figyelmes. Majd kinyíltak az Éjfúria szemei. Fogatlan, aki mellette feküdt, szintén felkapta a fejét.

- Villám, hát jól vagy! - kiáltottam. A sárkányom felugrott. Olyan gyorsan történt, hogy hátraestem, de azonnal fel is pattantam és odaugrottam hozzá. Megöleltem a nyakát, ő pedig dorombolt. - Annyira örülök, hogy jól vagy! Sőt... most még jobban illik rád ez a név! - mondtam vigyorogva, de megbántam azonnal, mert a sárkányom morogva megkarmolta az arcom, és el is kezdtem vérezni, padlóra (vagy jelen esetben sziklára) küldött és rám feküdt. Mérges szemekkel nézett rám és üvöltött egy nagyot.

- Ezt talán nem kellett volna Gálér! - mondta Hablaty.

- Igazad van. Bocsánat Villám! - amint kimondtam, a sárkányom elkezdte nyalni az arcomat. A seb, amit az előbb okozott, elkezdett csípni. Végre leszállt rólam az Éjfúria, én pedig sziszegve felálltam. - Oké, ezt megérdemeltem!

- Ne aggódj! Az Éjfúria nyála gyógyító hatású.

- Sajnálom Villám! Már többször is mondták nekem mások, hogy ezt a fajta "fekete humort" nem kéne használnom, mert nem igazán értékelik, de én ilyen vagyok.

- Na akkor! Indulhatunk vissza? - kérdezte Hablaty és felült fogatlanra.

- Na nem! ÉN SOHA TÖBBÉ NEM REPÜLÖK! - mondtam mérgesen, de határozottan. - Elegem van!

- És akkor hogy akarsz visszajutni hibbantra? Nem küldünk érted hajót. Na pattanj fel Villámra és induljunk! Hosszú volt a mai nap és szeretnék már egy kicsit pihenni! - Asztridot úgy ismertem meg, hogy mindig boldog és mosolyog és kedveseket mond, bár Hablaty mesélt egy-két dolgot, a sárkánylovas kor előttről, hogy hogyan viselkedett a lány, de nehéz volt elhinni. Most viszont, úgy gondoltam, hogy igazat mondott.

- De nem akarok repülni! Nem fogok SOHA! UTÁLOM A REPÜLÉST! - féltem a repüléstől és kételkedtem, hogy sikerülne egyszer is újra sárkányhátra ülni. Villám nyüszített egyet, majd elfutott. Fogatlan morogva nézett rám, de nem érdekelt.

- Most azonnal megkeresed a sárkányodat és bocsánatot kérsz tőle! - parancsolta Hablaty keményen és mérgesen. Még őt sem láttam, ilyennek, de megráztam a fejemet.

- Nem fogok! Vigyetek haza az én világomba, vagy hagyjatok békén! - üvöltöttem rájuk, majd elfordultam és leültem. Magam mögött hallottam, hogy sárkányra pattannak és elmennek.

Ennyi lett volna. Tudom, hogy rövid lett és sajnálom! Igyekszem a folytatással! Remélem, hogy aki szeretne, az tud szerezni könyvet, én karácsonyra kapom meg mindkét részét.

Ne felejtsétek, ha fáztok, csak gondoljatok arra, hogy átölel egy sárkány és azonnal melegetek lesz!