Sziasztok!

Most, hogy Geralt történetén túl vagyok, most már be fogom fejezni ezt a sztorit. A napokban megnéztem, hogy mennyien tekintettétek meg ezt a fanfiction-t és szinte leesett az állam, amikor megláttam, hogy már 1600-an. Nehéz leírni azt az örömöt, amit éreztem. De nem is próbálom. Köszönetet szeretnék mondani! De elég a fölösleges szavakból. Jöjjön is a folytatás!

(Gálér)

Reggel a nappal keltem. Villám volt az, aki felébresztett álmomból. Bár lehet, hogy nem baj, hiszen arról álmodtam, hogy visszatérek a saját világomba Villámmal és mindenki üldöz engem. Viszont az is igaz rám, hogy én inkább az a típus vagyok, aki sokáig fenn marad, viszont délig alszik. Hát elég nehéz volt ilyen korán kelnem, és egy kicsit morcos voltam, de hamar elmúlt, miután ittam egy kis mézsört.

Asztriddal kimentünk az erdőbe.

- Először is: elmondom neked a szabályokat. Van az az építmény, ahol sok ülőhely van. Ott vannak a hálók, ahova a bárányokat kell dobni. Az a lényeg, hogy repültök a sziget körül és ha láttok egy megjelölt bárányt, amit úgy ismersz fel, hogy festettünk rá pár kört. Azokat kell elkapnotok és a hálóba dobnotok. De a többi játékos elveheti tőletek a bárányt, amíg nem viszitek a háló felé. Mindegyik állat egy pontot ér, és a végén van egy tíz pontot érő fekete bárány. Aki a legtöbb pontot szerzi az nyer. - miután Asztrid még válaszolt az egyéb kérdéseimre a versennyel kapcsolatban elkezdtünk gyakorolni.

Ez annyiból állt, hogy először egyszerűbb repülési manővereket hajtottunk végre. De mivel még mindig félek kicsit, így ezek is nehezen mentek.

Fogalmam sem volt, hogyan fogom két hét alatt legalább olyan jól bírni a repülést, hogy valami minimális esélyem legyen egy bárány elkapására és annak célba juttatására. Repülés közben eszembe jutott, hogy ha otthon lenne ilyen, akkor nagyon sok pénz kérnének a belépőért, itt pedig bárki megnézheti ingyen. Sőt elgondolkoztam az egész viking közösségen. Segítenek egymásnak. Együtt mindannyian csinálnak valamit. Mindannyian fenntartják a szigetet. Mintha egy hatalmas családba kerültem volna. Nekem nagyon szimpatikus lett ez a fajta együttműködés. Már lassan azt kívántam, hogy bárcsak az én világomban is így működnének a dolgok. Rájöttem, hogy minél több ideje vagyok itt, annál kevesebbet gondolok arra a világra, ahonnan én jöttem. Már nem igazán akarom elhagyni ezt a helyet. Szívesen élnék itt életem végéig. De azért hiányoznak a szüleim, a testvérem, a barátaim.

Néhány napja már edzettünk, amikor először jelent meg Hablaty, hogy ő is segítsen, illetve, hogy leváltsa Asztridot, hiszen ő is versenyző, ő is akart egy kicsit gyakorolni.

Hablaty módszerei nagyban hasonlítottak a lányéhoz. Ekkor már kicsit magabiztosabb voltam. Viszont Hablaty valami egészen újat is megpróbált megtanítani, ami elsősorban nem a versenyhez volt szükséges, hanem magához a repüléshez. Magasra felrepültünk a tenger fölött, majd mikor már nem emelkedtünk, hanem csak egy helyben voltunk megszólalt.

- Nos Gálér! A repülésnél, sőt minden másnál is az a lényeg, hogy bízzatok egymásban. Bíznod kell Villámban, hogy megvéd, nem hagyja, hogy bajod essen. Viszont neki is tudnia kell, hogy bízhat benned, nem hagyod el, mellette leszel! Ezért most csak annyi lesz a dolgotok, hogy figyeltek és utánozzátok, amit mi csinálunk Fogatlannal. - kicsit bizonytalanul, de bólintottam.

Hablaty kicsatolta magát a nyeregből, majd pedig mondhatni ledőlt az Éjfúriáról és elkezdett zuhanni, Fogatlan pedig utána. Csak néztük, illetve hallottuk, ahogy örömében kiáltoznak. Aztán jóval alacsonyabban Fogatlan bedőlt alá, így a nyeregre érkezett, majd pedig újra összekötötte a nyereggel és elkezdtek emelkedi. Pár másodperc elteltével már mellettünk voltak.

- Nos ennyit kéne. Tudom, hogy te még csak pár hete szoktad meg, hogy sárkányháton repülj, de ez nem is teljesen a repülésről szól, hanem a bizalomról! Nem is kell sokat zuhanni, csak egy pár másodperc. De kérlek tegyétek meg! Ez leginkább a ti érdeketek. Szerintem ez a lépés egy komoly mérföldkő a kapcsolatotokban.

Nem tudtam megszólalni. Végiggondoltam minden szót és beláttam, hogy meg kell ezt tenni. Már nem is tudom, hogy miért csinálom ezt az egészet. Hogy újra otthon legyek? Vagy csak a kis sárkáyokért? Vagy lehet, hogy másmiatt, amit még én sem tudok? Egyre gyakraabban jutott eszembe a kérdés, hogy miért csinálom? De válasz még nem találtam rá. Olyan választ, amit biztosra mondhatok. De most már vége az elmélkedésnek. Meg kell tennem. Éppen ugrani készültam, mikor Hablaty megállított benne.

- Várj! Villám! Óvatosan kapd el, mert néha elég fájdalmas tud lenni az érkezés! - először nem tudtam, hogy mire gondolhat, majd, amikor rám kacsintott leesett. Kicsit megtántorodtam, de végül kicsatoltam magam és ledőltem a sárkányról.

Becsukott szemmel zuhantam és kiálltottam, de nem örömömben. Aztán pár másodperc elteltével kinyitottam a szemem. Pillantásom találkozott az Éjfúriáéval. Megnéztem, hogy milyen közel vagyunk a tengerhez. Messzebb volt, mint gondoltam, de azért szóltam Villámnak, hogy mostmár elég ebből. Ő alámszállt, majd amennyire óvatosan csak meg tudtok csinálni, ráültem és ismét elkezdtünk emelkedni. Mikor visszaértünk Hablatyékhoz, ők megdícsértek minket. A mai napon még csináltunk pár repülési manővert, amit én magamban bizalom-mutatványnak neveztem el. Igen elég hülyén hangik, de igazából ez volt.

Néhány nap elteltével Asztrid úgy döntött, hogy megmutatja, hogyan is működik a verseny élesben. Nem volt olyan egyszerű, mint gondoltam, ugyanis a bárányok nagyon ficánkoltak. Valahogy arért megoldottuk, de beletalálni a hálóba sem volt a legkönnyebb, mert Asztrid mindig az utamat állta. Kicsit sajnáltam szegény bárányokat, de azért vicces volt megfürdetni őket a sós tengervízben.

És végül ez a nap is eljött. A verseny ideje. Villámmal a sárkányiskolában várakoztunk, innen indultunk. A többiek is itt voltak. Mindenki versenyzett Hablaty csapatábók, kivéve őt, ő volt a verseny mestere. Ő adta ki az utasításokat. Összesen tizenhárom bárányt kellett a hálóba juttatni, ebből volt egy fekete, a többi fehér. Mindegyiken ott volt az a jel, amit már mutattak nekem.

Megszólaltak a kürtök és mindenki a rajthelyéhez állt. Hibbant fönöke kiállt az emelvényre, majd tartott egy rövid beszédet, amit minden verseny előtt szoktak. Egy rövid időre visszaemlékeztem azokra a tanulmányi és sakk versenyeimre, ahol nagyszerű eredményeket értem el. Bíztattam magam, hogy itt is sikerül meglepnem sokakat.

Elindultunk. Mindenki a falu körül repkedett és keresték a bárányokat. Kicsit keveseltem a tizenhárom célpontot, de kiderült, hogy nem olyan könnyű megtalálni őket, mert van eszük, és megpróbálnak elbújni. Valószínűleg, mindig ők vannak befestve. Ahogy repkedtünk, megtaláltam az elsőt. Villám elnidult és elkapta, majd feldopta. Én alig tudtam elkapni, aztán megtartani, de végül sikerült. Már közel voltak a zsákomhoz, mikor Takonypóc nekem jött és elvette tőlem a birkát. Nevetett egyet, majd bedobta a saját hálójába. Magamban káromkodtam egyet, aztán elindultam újabb bárányért.

Nagy nehezen sikerült még egyet elkapnom. Idultam volna a hálókhoz, de észrevettem Takonypócot, hogy egy viszonylag jól elrejtett kiszögellésen várakozik. Az volt a lerövidebb út a célomig, de inkább tettem egy kerülőt. Asztriddal találkoztam, aki csak rám mosolygott. Eszembe jutott, hogy az ikreket nem láttam még, ezért mgkérdeztem tőle, hogy hol lehetnek. Erre csak annyit válaszolt, hogy nem tudja, valószínűleg valahol hülyéskednek. Bár a vikinglányról Hablaty azt mondta, hogy van benne versenyszellem, nem vette el tőlem a birkát. Végül elértük a háló és meglett az első pontom.

És ez volt az egyetlen egész végig. Még kettőt szereztem, de az egyiket Takonypóc nyúlta le, a másikat pedig Asztrid. Csak egy kis előnyt adott, hogy ne érezzem teljesen vesztesnek magam. Az ikreket még mindig nem láttam, Halvért is csak elvétve egyszer-kétszer. Legtöbbet Asztriddal találkoztam, illetve Takonypóccal. Még mindig magamban nevettem, amikor hangosan kimondták a nevét.

Most jött a fekete bárány. Az állás, ha jól emlékszem, akkor Asztrid vezetett 7 ponttal. Utána takonypóc 3-al. Végül pedig nekem és Halvérnek volt 1-1 pontja. Az ikrek meg sehol sem voltak. Már kezdtem aggódni egy kicsit értük. Megszólalt a kürt, ami azt jelezte, hogy elérlkezik az utolsó kör. Ez mondhatni a mindent eldöntő, hiszen, aki megszerzi a fekete bárányt tíz pontot kap, így megnyeri a versenyt.

Már láttam a katapultot, ami kilövi a kulcscélpontot. Amilyen gyorsan csak tudtunk repültünk felé, de nem voltam elég gyors. Takonypóc közelebb volt, és elkapta, de mi utána mentünk és Villám egy meglepő csapással kilökte a viking kezéből a jószágot és megszereztem. Nagy boldogság fogott el, hiszen van esélyem nyerni. Vagyis volt, mert Asztrid elvette tőlem ezt a lehetőséget. Végül pedig már nem bírtam beérni és ő nyert.

Nem voltam olyan bánatos a vereség miatt, hiszen én még új vagyok ebben az egész sárkányos dologban. Miután Asztridot kikiáltották győztesnek, mindenki ment a maga dolgára. Hallottam, ahogyan Hablaty és a győztes megbeszélték, hogy elmennek megbeszélni néhány dolgot. Takonypóc és Halvér elmentek megkeresni Kőfejet és Fafejet, mert még mindig nem kerültek elő. Én nem tudtam mit csinálni ezért úgy döntöttem, hogy az én drága repülő hüllőmmel elmentünk egy kicsit szárnyalni.

Nem tudtam, hogy merre megyünk, mert egyrészt nem tudtam bemérni, hogy most melyik égtáj felé megyünk, illetve szinte egyáltalán nem ismerem a környéket, de még Hibbant szigetet sem. Megbíztam az Éjfúriám tájékozódási képességeiben. A nap hátralevő része ezzel telt el. Repülés közben azon gondolkoztam, hogy vajon van-e lehetőségem üzenetet küldeni a családomnak, illetve, hogy ők küldjenek nekem. Erről megkérdezem Hablatyot.

Mikorra visszaértünk már az ikrek visszakerültek. Nem tudom pontosan, hogy hol voltak, mert valami hülye nevű szigeten találták meg őket.

Este vacsora közben Hablaty elmondta, hogy mit tervez az elkövetkezendő időre.

- Nos... - kezdte - először is szeretnénk gratulálni neked a teljesítményedért. - mind Valka, mind Asztrid is megdícsért. - Másodszor pedig szeretnénk megkérni, hogy holnap gyere el te is Sárkány-szigetre. Ott tudnánk tanítani, és elkéne a segítséged az építkezézben.

- Végül is... úgy sincs jobb dolgom, szóval megyek. Igazán örülök, hogy segíthetek. Viszont lenne egy kérdésem. Tudok valahogy üzenetet küldeni anyukámnak? És ha igen, az is megoldható, hogy válaszoljon nekem? - összenéztek, majd a főnök válaszolt.

- Van mindkettőre lehetőséged, viszont ígérd meg, hogy nem írsz róla a sárkányokól és olyasmikről, ami ott nincs, de itt van. Írd meg a levelet, majd pedig elküldünk egy Rettenetes rémet, aki kiviszi a levelet. Írd bele, hogy úgy válaszolhat, hogy megírja a levelet és kirakja az ajtaja elé, amikor senki sem figyel, majd elhozza.

- Köszönöm! Nagyon szépen köszönöm! - mondtam, majd berohantam a szobámba (vagyis, amit kaptam szállásként szobába) és megírtam a levelet.

Szia anya!

Tudom, hogy aggódsz értem, de biztosítalak, hogy jó helyen vagyok. Sajnos nem mondhatok sokat, csak annyit, hogy itt jól érzem magam. Természetesen hazavágyom és dolgozom rajta, hogy minél előbb hazajussak. Mond meg a többieknek is, akik érdeklődnek utánam, hogy minden rendben van velem. Annyira hiányzol már, hogy nehéz leírni. Még valamit szeretnék mondani, illetve megkérnélek valamire. Először is ha akarsz, most írhatsz nekem egy levelet, ami után ezt elolvastad, ezek után tedd ki a bejárati ajtó elé és majd eljut hozzám, de csakis akkor, ha nem látják, ki viszi el. Illetve még légy szíves írd le nekem, ha válaszolsz, hogy ott milyen dátumot írunk, mert itt már hónapok teltek el, viszont nem vagyok benne biztos, hogy otthon is. Ha jól emlékszem, akkor július volt, amikor eltűntem. Remélem, hogy boldogan élitek az életeteket. És remélem, mihamarabb viszontlátlak titeket.

Szeretettel fiad: Gálér.

Összehajtottam a levelet, és odaadtam Hablatynak, aki azonnal egy Rettenetes rémre bízta. A kis sárkány azonnal elindult. Mivel már késő volt, így lefeküdtem aludni. De nehezen jött álom a szememre, mert rengeteg gondolat mászkált a fejemben. Nagy nehezen tudtam elaludni, de rémálom tört rám, és arra ébredtem, hogy a földön fekszem. Sehogy sem jutott eszembe miről álmodtam, de talán jobb is így. Villám meleg és büdös leheletét éreztem, majd megpillantottam a sárkányomat, amint kicsit aggódó teknitettel bámul.

- Semmi baj. - mondtam neki.- Csak rosszat álmodtam. - visszafeküdtem aludni, de megint nem sikerült. Morgásra lettem figyelmes. Villám volt az, majd elmutogatta nekem, hogy feküdjek oda hozzá. Hálás tekintettel magamhoz vettem a takarómat, majd az leterítettem a kőre, amin alszik, arra a területre, ahova feküdtem. Ezután betakart a szárnyával és elaludt. Olyan megnyugtató érzés volt. Hamar elaludtam, és nem tört rám rémálom.

Annyira sajnálom, hogy erre a részre majdnem egy egész évet kellett várni. Igyekeztem, de sajnos az iskola, illetve a másik sztori közbeszólt. Nem tudom, mikor lesz következő rész, de próbálom minél hamarabb. Ha idén már nem lesz, akkor most mindenkinek sárkányos snoggletogot és sárkányokban gazdag újévet kívánok.