(Gálér)
Alig hittem a fülemnek. Értettem, hogy mit mondott Villám! A hangja mély volt, de én nem gondoltam, hogy ennyire.
- Lehet inkább Mennydörgésnek kellett volna elnevezni téged. - mondtam neki vidáman. Erre kérdőn nézett rám. - Olyan mély a hangod.
- Igen? Hát te tudod. Bár már megszoktam ezt a nevet, szóval ha lehet, maradjon így. Amúgy me...Grrrrrrrr... -kicsit meglepődtem. Úgy volt, hogy megértem, de most nem működött.
- Nem értelek! Lehet, hogy nem működött megfelelően ez a valami, vagy nem vagyok rá érdemes? - miután továbbra is csak morogtak, kicsit elszomorodtam, hiszen ez azt jelenti, hogy nem vagyunk összeillőek. Hablaty azt mondta, hogy annak a sárkánynak kell "megengedni" akivel olyan a kapcsolatom, hogy... nos nem tudom pontosan, de valami olyasmi, ami közte és Fogatlan között van. Nevetést hallottam. Mégpedig sárkánynevetést. Amikor rájuk néztem, láttam, hogy mindkettő Éjfúria kuncog, miközben engem bámulnak.
- Nagyon vicces... És még rám mondják, hogy durva humorom van... - morogtam már én is.
- Bocsi. Csak vicc volt. - próbált megnyugtatni az én kis sárkányom. - Eljátszottuk a többiekkel is. Ne légy dühös. - elengedtem azt a kis haragot, ami belém szált és én is elkezdtem nevetni.
- És mit is akartál mondani, amikor félbeszakított téged a humorod? - bár már sejtettem, hogy mit akart. Nem hiába, ha két évig együtt élsz valakivel, akit nem értesz, akkor meg kell tanulnod másképpen felfogni, hogy mit akar. Ennek egyik módja, ha kidolgoztok valamilyen testbeszédet, de néha elég az is, ha ismered az illetőt eléggé, hogy néhány találgatás után rájöjj, mit is akar tőled. - Várjál csak! Hadd találjam ki! Repülni akartál elmenni velem!
És mily igazam lett. Jó nagy bólintással jelezte, hogy telibe találtam. El is mentünk egy nagy körre. Útközben természetesen beszédbe elegyedtünk.
- Annyira örülök, hogy végül nem adtam fel és úgy döntöttem, hogy itt maradok és edzek és megszeretem a repülést. Mondjuk azért hozzáteszem, hogy nem engedtetek volna el igaz? Csak legyen már vége...
- Én is boldog vagyok, hiszen mi sárkányok, főleg az Éjfúriák imádnak a felhők között szállni. De ezt már jól tudod. Ez egy veleszületett tulajdonság. Tényleg nem akartunk elengedni, hiszen az anyám és a testvéreim bajban vannak. Már több mint két éve, hogy elrabolták őket, de hisszük, hogy még élnek, és csak te vagy rá képes, hogy megállítsd ezt az őrültet, és segíts a többieken.
- Hablaty nem lenne rá képes? Elmondták már a többiek, de leginkább Asztrid, hogy miket vitt véghez. Szerintem ez is menne neki. Még mindig nem tudom, hogy miért pont ÉN lettem ez a kiválasztott, vagy mi?
- Szóval nem is örülsz, hogy itt lehetsz? Persze megértem, azok után, hogy konkrétan elraboltalak, majd pedig olyanokat kezdtünk tőled követelni, amiket fel sem fogsz, és persze dolgokra köteleztünk, amiket korábban nem is csináltál, és nem is biztos, hogy akartad. Meg hát ott van még a karomnyom az arcodon, pedig az is milyen régen volt, de valószínűleg nem fog begyógyulni. Azt is olyanért adtam, amit nem érdemeltél meg, hiszen még kezdő voltál, és... hát... Sajnálom!
Most láttam először sírni. Eléggé szíven ütött, amiket mondott. Ezeket éreztem igen, de az még régen volt. Mikor ide kerültem... elfogadtam ezt a dolgot, de csak mert nem láttam más lehetőséget, hogy hazajussak. Nem akartam így megbántani.
- Nincs miért bocsánatot kérni. Anyukám mindig azt mondta, hogy ami megtörtént, azon már nem változtathatok. Amiket csinálok a jövőt befolyásolják, és nem pedig a múltat. Régen még minél hamarabb el akartam innen tűnni, de ahogy telt az idő megszerettem ezt a helyet és elfogadtam, mindazt, ami rám vár itt. Haza akarok menni, minél hamarabb ez igaz. De még ráér. Igazából rájöttem, hogy te vagy az egyetlen, aki tényleg az a barát, amilyennek én gondolom ennek a szónak a jelentését. - az én könnyeim is elkezdtek folyni. - Otthon eléggé magányos voltam. Voltak néhányan, akik elfogadtak, de ott egész máshogy van ez a barátság téma. És nem nekem való. Nekem kell bocsánatot kérni tőled, hiszen megbántottalak téged, pedig te csak a családodat akarod visszakapni...
- És neked örömet okozni. - fejezte be ezzel a mondattal a témát Villám. Ezek után még kérdezett párat az én világomról. Például, hogy ott milyenek a körülmények. Nagyon meglepődött, azon, hogy ott teljesen másfajta állatok vannak, "háziasítva". Annak nem örült, amikor megtudta, hogy úgy tudunk meg dolgokat az élőlények belső rendszeréről, hogy felboncoljuk őket. És hihetetlennek tartotta, hogy minket annyi környezeti hatás ér egy nap alatt, mint őket évek alatt.
Már felkelt a Hold, mikor visszaértünk. Nem is tudom, hogy mondjam-e azt, hogy haza értünk, hiszen nem teljesen tekintem otthonomnak ezt a helyet, de már több mint két éve itt élek. Végül is addig lehet, míg itt vagyok. Szokásomhoz híven elég soká tartott, mire elaludtam. Mindig is az a típus voltam, aki inkább éjjel sokáig marad fent, viszont délig alszom. És bár már kezdem megszokni a koránkelést, de elaludni még mindig nehezen bírok.
Az elkövetkezendő néhány hónapban sok minden történt. Hablaty előállt azzal a tanáccsal, hogy fedezzem fel jobban a szigetvilágot. Mutatott egy térképet. Hatalmas volt. Meglepett engem, hogy csak szigetek vannak. A legnagyobb sem volt nagyobb, mint egy üdülősziget az én világomban. Mindegyikhez oda volt írva a neve. Sokról már ez alapján el lehetett dönteni, hogy kik lakják.
Végül is jó ötlet volt szerintem is. Ha már itt vagyok, akkor ismerjem meg jobban a környéket. Hablaty mondta, hogy el kéne mennünk Sárkányszigetre, mert van ott egy kis probléma.
-Na tehát! - kezdte Hablaty, mikor felkészültünk az indulásra. - Először elmegyünk Sárkányszigetre, mert kell egy kis segítség, utána pedig meglátogatunk néhány szövetséges, vikinglakta helyet, végül pár olyan szigetre is elnézünk, ahol csak sárkányok és más állatok vannak. Kérdés?
- Igen, van. Az egyik, hogy milyen hosszú lesz ez az utazás?
- Szerintem 1, max 2 hét.
- Aha... És akkor miért nem viszünk magunkkal több kaját és innivalót?
- Ahol vannak emberek, ott kapunk enni, inni. A többi szigeten meg megoldjuk magunknak.
- Értem... És még valami. Ha te velem vagy, akkor ki vezeti a falut?
- Ne aggódj. Anyám majd átveszi a dolgomat addig. Minden rendben lesz.
Miután nem maradt más hátra, csak az indulás, neki is vágtunk az útnak. Elég hamar elértük első célunkat. Amikor először jártam itt, akkor még nem volt kész minden, de már régóta befejezték, és folyamatosan dolgoznak itt.
- Eddig ez a hely valóra váltotta az elképzeléseinket. - törte meg az egész úton levő csendet a főnök. - Ugyebár mindezt azért építettük, mert Hibbanton már túl sokan vagyunk. Nincs elég terület, hogy elég ételt termelhessünk, állatot tarthassunk, és házat építhessünk. Kivághatnánk az erdőt, de Fogatlan mondta, hogy azzal rengeteget ártanánk a természetnek. - Az említett sárkány, de még Villám is helyeselt. - Az eddigi halászhelyeinken meg már nem olyan jó a fogás, mint régen.
- Valószínűleg azért... - ha már itt vagyok, akkor próbálok segíteni, hátha itt nem történik meg az, vagy csak később, mint nálunk. Az én világomban, már rengeteg faj kihalt az ember miatt. De sok faj van a kihalás szélén is. - ...mert túl sokat fogtok, és ezért nem lesz annyi utód. Ha így folytatjátok, akkor lehet, hogy teljesen eltűnik a környék élővilága.
- Igaza van Hablaty! - szólt közbe Fogatlan. - Ott sárkányszigeten is ugyanez fog majd történni, csak lehet, hogy jó sok év múlva.
- De akkor mit tehetnénk? Keressünk még több halászhelyet? Az erdőt nem akarom kivágatni, tudod, miért. - elhallgatott, és mélyen magába merült. Én is törtem a fejem. Néhány perc elteltével Hablaty felnézett. Ötlete támadt. - És mi lenne, ha keresnénk olyan szigeteket, ahol nem élnek emberek, sárkányok, és ott lennének a termőföldjeink, és az állattenyészetünk. Ott is lakna néhány viking, aztán majd váltják egymást, és hajóval, illetve sárkányok segítségével el tudnánk szállítani Hibbantra a megtermelt élelmet.
- Ez egy kitűnő ötlet. - ismertem el, és a két repülő hüllő is helyeselt. - Csak itt is arra kéne vigyázni, hogy nehogy túlzásba vigyétek.
- Rendben, szerintem befejezhetjük a témát, hiszen megjöttünk.
Sárkánysziget ugyanúgy nézett ki, mint, amikor itt jártam két éve, de az épületek kicsit romosabbak voltak, némelyik le volt dőlve. Állítólag valami hatalmas hullám jött és letarolt sok mindent. Mikor megérkeztünk fogadtak minket az itteniek. Valka is itt volt, akit Hablaty el is küldött Hibbantra. Asztrid is vele ment segíteni. A többiekkel munkába álltunk, hogy rendbe hozzuk a helyet. Ez eltartott három napig, mivel kevesen voltunk, és... mivel nincs nagy szaktudásom építészetben, néha több kárt okoztam, mint hasznot. De végül meglett és a főnök megkérte Halvért, hogy menjen vissza ő is Hibbantra és néhány vikinggel keressenek olyan szigeteket, ahol tudnának élelmet termelni.
Nem akartam még azt is mondani, hogy korlátozzák a szaporulatot, hiszen egyrészt, hiába van tapasztalatom a következményekről, akkor sem mehetek oda egy a teljesen más kultúrájú, vallású és technikai felszereltségű embercsoporthoz ilyen ötlettel.
Amint végeztünk mentünk is tovább. Most valami Száműzöttek, vagy Számkivetettek szigetére mentünk, amiről már mesélt a "mesterem". Itt él Alvin, az alattomos, akit Hibbantról száműztek, de már nem emlékszem, hogy mit tett, vagy mit nem tett. A lényeg, hogy már régóta szövetséges a két törzs.
Útközben megálltunk egy kisebb szigeten, mert célunktól még messze voltunk, de mind mi, mind a sárkányaink megéheztünk. Fogtunk halat, és Hablattyal elkezdünk sütögetni. Ezekről is szép emlékek jutottak eszembe. Nagy jókedvemet embertársam is felfedezte.
- Tudom, hogy fura a kérdés, de minek örülsz ennyire? A halnak? Vagy az utazásnak? - mivel világos volt, így egyáltalán nem volt az a tábortűzi hangulat, mint jó pár éve, de ott inkább a horrortörténetek voltak a leghatásosabbak.
- Az emlékeknek. - Láttam rajta, hogy részletekre is kíváncsi, sőt nincs egyedül. A két sárkány is közelebb jött, és rám figyeltek. Érdekli őket az én világom, mondjuk ez logikus, hiszen sok mindenben különbözik ettől a helytől. - Tudjátok. Nekem, vagyis a családomnak van egy nyaralója. Ez egy tó partján van. Oda szoktunk kijárni horgászni. Mondjuk mi az kikapcsolódásként tesszük, és nem is fogunk olyan sokat, mint ti, de nagyon jó érzés, amikor fogod a horgászbotot, ami egy hosszú bot, sok zsineggel, aminek a vége a bot végén lóg le. Ezen van egy, vagy több horog, vagy kampó. Erre szoktunk valamilyen csalit tenni, például gilisztát, kishalat, vagy egyebet. Ezt a részét bedobjuk a vízbe, a zsinórra teszünk valamit, ami jelzi, ha egy hal rángatja a horgot és, amikor ez megtörténik, felkapjuk a botot, így beleakad a hal szájába a horog és kihúzzuk. Ez önmagában nem annyira élvezetes, meg van, hogy órákon át várunk, mire fogunk valamit, de ha az egy nagy hal, akkor egyszerre jelent kihívást, és élvezetet, mert van, hogy az is órákig tat, hogy kihúzzuk.
- Nekem ez elég furának tűnik. - ezt a mondatot vártam Hablatytól. - De mivel töltitek el az időt, amíg vártok? - ekkor valami kisebb zörejt hallottunk az egyik bokor felől, de hamar alább hagyott. A sárkányok is felfigyeltek rá, de nem mozdultak. Valószínűleg nem jelenthetett veszélyt.
- Nos... Általában a nagyszüleimmel megyek. Nagyapámmal szoktam beszélgetni, amíg várunk. Rengeteg jó története van fiatalkorából. Élvezet hallgatni, még akkor is, ha már sokadszorra mondja el. Emlékszem, hogy mielőtt idekerültem, terveztem, hogy mikor megyünk ki abba a nyaralóba a barátaimmal.
- Oh... Hát... Biztos hiányzik a családod és a barátaid és hazamennél. - Hablaty lehajtotta a fejét.
- Igen. Elhiszem, hogy ott sokkal boldogabb lennél, de kérlek maradj, és segíts. Utána természetesen hazamehetsz. Tudom, hogy nem aduk meg neked a döntés lehetőségét, de... - mondta Fogatlan, de félbeszakítottam.
- Figyelj! Megbeszéltük, hogy segítek, aztán hazamegyek. Megígértem, hogy megmentem az Éjfúriákat... - nem akartam odatenni, hogy "ha még élnek" mert eléggé bántó és aggodalmat keltő lett volna. - ...igaz, hogy eléggé ellenségesen kezdtünk neki, de végül minden rendben lett. És azt hiszem megkedveltem ezt a helyet. Itt sokkal több az emberség annak ellenére, hogy... Hát hogy is mondjam... Nos több agressziót láttam itt. Itt nem hagyják cserben egymást a barátok.
- Azt hiszem itt az ideje továbbmenni. - állt fel Hablaty és eloltotta a tüzet.
Felültünk a sárkányokra és indultunk is tovább, de alig hagytuk el a szigetet valami felkapott engem Villámról és elindult velem vissza. Nagyon megijedtem, majdnem annyira, mint amikor Villám felkapott azon a napon. Fura hangot hallottam, de felismertem. Rettenetes rémek. Hárman voltak. Egy fogta a ruhát a nyakamnál, a másik kettő pedig a két karomat. Visszavittek a szigetre, persze azonnal visszajöttek értem Fogatlanék.
- Ne haragudj, csak meg akartuk köszönni, hogy megmented az Éjfúriákat attól a szörnytől. Ezt nézd meg. - azzal elém raktak egy nagyobb kavicsot, ami emberre hasonlított. - Ezt neked csináltuk! És téged akar ábrázolni.
Ez meglepett. Milyen kedvesek velem, és még nem is ismernek igazán. Egyre jobban megkedvelem ezt a helyet. Itt van még becsület és teljes bizalom. Egyre inkább érzem, mintha engem iderendelt volna a Végzet. Felvettem a kis "szobrot". Nem volt valami hatalmas alkotás, mert még emberformája is elég érdekes volt, hát még a részletek, amik nem voltak, de tetszett. Értékelni kell ezt is, hiszen ők ebbe sok munkát beleöltek és hát a szándék a lényeg. Apropó szándék. Egy dolgot nem értettem.
- Nagyon szépek köszönöm ezt a kis ajándékot. Igazán kedves tőletek. De lenne egy kérdésem, és úgy érzem, hogy kicsit illetlen, de érdekelne, hogy nektek mit ártott ez az ember? Úgy értem, ha jól tudom, csak Éjfúriák vannak nála.
- Igaz, de egyrészt Fogatlan a mi Alfánk is nem csak a Hibbant-i sárkányoké, az egész szigetvilág sárkánypopulációja az ő fennhatósága alatt áll. Másrészt ez az ember, csak az Éjfúriákat hagyta életben, de ha már sárkány, vagy igazából bárki más az útjában állt, azonnal megölte. Csak hallottunk a jóslatról, és most, hogy találkoztunk, gondoltuk megköszönjük.
- Én is köszönöm a bizalmat és az ajándékot. - mondtam, majd mindhárom Rettenetes Rémet elkezdtem dögönyözni. Nagyon élvezték, bár kicsit morogtak, amikor abba hagytam. - Sajnálom, de nekünk mennünk kell. Örültem a találkozásnak és mégegyszer köszönök mindent.
Ahogy továbbmentünk a rémek egy darabig követtek, és repkedtek körülöttem, de aztán visszamentek a kis szigetükre.
Az út további része csendben telt. Csak egy két mondatot beszéltünk.
Végre megérkeztünk a szigetre. Sokban különbözött Hibbanttól, például itt nem volt nagy erdő. És az egész épületberendezés úgy nézett ki, hogy csak kevés ház volt, leginkább kőbe vájtak, és így alakították ki otthonaikat az itteniek. Mikor Hablatytól megkérdeztem, csak annyit mondott, hogy sok fát kivágtak, meg a házakat is, hogy hajóflottát építsenek. Ez akkor volt, mikor végleg leszámoltunk Dagurral. Aztán a fahiány miatt inkább úgy döntöttek, hogy megvárják, mire lesz egy nagyobb erdejük és utána lesznek megint házak.
Mikor megérkeztünk, akkor közölték velünk, hogy Alvin nem tartózkodik a szigeten és csak néhány nap múlva tér vissza.
- Hát Gálér... - kezdte Hablaty. - Úgy tűnik, hogy majd a felfedezőkörutunk végén visszajövünk, és akkor majd megismerkedhetsz, ezzel az érdekes múltú emberrel.
- És el is meséltek majd valamit arról a múltról, vagy... - kérdeztem, de mondatomat bólogatással szakították félbe.
Mivel más dolgunk nem volt itt, így csak ettünk, ittunk és indultunk tovább. Következő célunk az Ádázok szigete, ahol Dagur volt a Főnök, de csak volt. Egyszer csak megtudom, hogy mi történt. De addig is elleszek valahogy eme tudás nélkül is.
Mikor odaértünk itt egy nő fogadott minket néhány másik vikinggel. A lány mellett egy olyan sárkány volt, akiről még nem is hallottam és nem is láttam. Olyan volt, mintha fém lemez fedné az egész testét. Amint leszálltunk az Éjfúriákról idejött hozzám, majd megszaglászott.
- Üdvözöllek az Ádázok szigetén Gálér! Én Hanga vagyok és én vagyok a törzsfő. - mutatkozott be a hölgy. Kicsit meglepődtem, hogy ő a sziget főnöke.
- Én is üdvözöllek Sárkánymentő! Megtisztelsz jelenléteddel! - köszöntött engem a sárkány. - Én Szélpenge vagyok. - gondolom feltűnt neki, hogy egyáltalán nem tudok a fajtájáról semmit, valószínűleg az értetlen arckifejezésemből, mert így folytatta mondandóját. - Én egy Ostorcsatt vagyok. Az egyik legveszélyesebb sárkánynak tartanak, ami igaz is, bár mint a többi, én is tudok barátságos és kedves lenni.
- Értem. Én is üdvözöllek benneteket. Ahogy látom, már hallottatok rólam. Én viszont nem sokat tudok rólatok, szóval alig várom, hogy megismerkedhessünk egy kicsit jobban. - bementünk a nagyterembe és leültünk egy nagyobb asztalhoz.
A sziget sokban különbözött Hibbanttól. Itt akkora kikötő volt, hogy több száz hajó is elfért volna itt. Maga a városszerkezet viszont valamennyire hasonló volt. Itt is voltak terek, meg növények, meg házak, meg minden egyéb. A nagyterem is hasonlított. Ahogy bementünk láttuk, hogy valamiféle munkálatok folynak itt. Leültünk egy nagyobb asztalhoz, ahol már le volt rakva nekünk az étel és az ital. Volt itt minden. Csirkehús, bárányhús, halak, kenyér, mézsör, víz. A sárkányoknak pedig volt egy külön rész közel hozzánk, ahol egy hatalmas "hal-hegy" állt.
- Jó étvágyat kívánok mindenkinek! - mondtam elég hangosan, mert nagy volt a zaj. Mindenki furán nézett rám, kivéve Hablatyot. - Mi az? Nálunk ez az illem! - Hanga bólintott, majd mindenki elkezdett falatozni. Nagyon ízlett minden, ami volt itt és hát eléggé éhes is voltam. Így két év elteltével sem szoktam teljesen hozzá az itteni ételekhez, mármint nagyon finomak voltak, de azért néha hiányzott a rizs, vagy a krumpli köretnek, de hát ez van.
- Tehát... - kezdte el Hanga, aki ott ült mellettem - Még nem hallottad, hogy mi történt itt? - bólintottam. - Röviden annyi, hogy nem sokkal, miután elrabolták az Éjfúriákat, Hablaty hozzám jött segítségért. Akkor még nem én voltam itt a törzsfő, hanem Dagur. Mondtam neki, hogy segítsen legyőzni, mert most nem volt mellette semmilyen segítség, és sok Ádáz már ellene fordult. Felkerestek engem. Talán a félelem miatt, vagy a folytonos kudarcok után, ami miatt már senki sem támogatta bátyámat. Aztán mikor megjelentem a szigeten elküldött, de egyre többen álltak oda mellém, és még Hablaty is itt volt. Bár kardot rántott és megmaradt néhány emberével küzdött, ők hamar feladták, Dagurt meg nem akartam megölni. De sajnos végül mégis erre kényszerültem. Többször is megszökött a börötnből, és egyszer majdnem meggyilkolta Szélpengét. Itt szakadt el a húr. Fogtam magam és a fejszémmel lecsaptam a fejét. - fejezte be a történetet könnyes szemmel vendéglátónk.
- Gondolom nagyon nehéz döntés volt. - törtem meg a csendet. Ő erre csak némán bólintott.
- Már nem maradt senkim sem. Szüleim meghaltak, az egyetlen testvéremmel magam végeztem, és más rokonomról meg nem tudok semmit sem. - már tényleg majdnem elsírta magát. Úgy gondoltam, hogy nem feszegetem ezt a témát. De, hogy valami lelket öntsek belé még megszólaltam utoljára.
- Most már Szélpenge a családod. - erre az említett sárkány odament és odabújt hozzá. A lány viszonozta az ölelést, majd megsimogatta. Bólintott, majd visszaküldte a többiekhez.
- Szerintem váltsunk témát. - javasolta Hablaty. - Például Gálér! Elmesélhetnéd, hogy mi minden történt veled, amióta itt vagy. Hanga nem sokat tud még, miket csináltál.
- Rendben van! - vontam meg a vállam. - Igazából, miután elfogadtam, hogy innen nem jutok haza, úgy döntöttem, hogy inkább segítek, mert talán akkor még van esélyem. Kicsit ellenségesen kezdtük, de egyre jobb barátok lettünk. Szerencsémre meg tudtam szokni ennek a világnak sok adottságát. Itt sokkal több mindent kell csinálni, és leginkább ehhez alkalmazkodtam a legnehezebben. De az a gondolat sem volt túl barátságos, hogy egy őrültet kell legyőznöm, aki természetfeletti erőkkel bír.
- Aha értem. - szólalt meg a törzsfőnöknő. - És had kérdezzem meg, a harcművészettel hogy állsz? - meglepett a kérdése, és már most számítottam, hogy mit akar ebből kihozni.
- Nos... Kardforgatást kezdtem el tanulni. Az egyébként is érdekelt. Bár az íjat is szeretem, azzal csak nemrég kezdtem meg a gyakorlást. Mondjuk azzal nem sokat haladok, de mindig jó, ha van nálad valami távolsági fegyver is. Például lehet ilyen a sárkányod is, aki tüzével messzebbről odapörkölhet bárkinek. De a lényeg, hogy szinte minden nap gyakoroltam. Leginkább Hablaty és Asztrid ellen küzdöttem, de néha kiállt ellenem takonypóc is. - eléggé oda kellett figyelnem, hogy ne röhögjem el magam a nevén.
- És szeretnéd ellenem is kiállni? - tette fel a várt kérdést. - Persze én a kétélű szekercémmel fogok küzdeni. - Elő is vette az említett fegyvert. Úgy nézett ki, mintha két sima szekercét összeragasztottak volna a markolatuk végénél. Ellentétes irányba állt a fejük, gondolom az egyensúly miatt kellett.
- Hát... Rendben van. Nagyon tetszetős fegyver. És mikor akarsz harcolni? - kérdeztem.
- Most azonnal! - kiáltotta és rám vetette magát.
A meglepetéstől majdnem anélkül is hátraestem volna, hogy nekem ugrott, de így mindenképp összejött. Reflexszerűen oldalra fordultam, ezzel lelöktem magamról, majd felugrottam. Kardomat egy oszlopnak támasztottam, mikor bejöttünk, szerencsére közel volt, így gyorsan érte rohantam. Mire felvettem az alapállást már védekezhettem is. Kíméletlenül támadt és mégis megpróbált megkímélni a sérülésektől. Persze nem úsztam meg épen. Kaptam két kisebb vágást is. Mindkettőt a fejsze azon fele ejtette rajtam, amit nem a kardommal védtem ki. De azért én is vissza tudtam támadni egyszer-kétszer. És sikerrel is jártam. Amilyen jól tudott támadni ellenfelem, annál nehezebb volt a védekezés. A hatalmas fegyverét nem tudta olyan gyorsan forgatni, mint én a kardot, ami jóval könyebb volt, hiszen Gronkel-vasból készült. Bár lehet, hogy az ő szekercéi is, de ennek nem láttam semmi jelét. De a lényeg, hogy végül pont a gyorsabb mozgásom miatt felül tudtam kerekedni, még ha elég nehezen is. Végül aztán megnyertem a harcot.
- Gratulálok! - mondta. - Sikerült kihasználnod az előnyödet. Ezt nem sokan veszik észre. Bár én is gyorsnak számítok egy megtermett vikinghez képest. Látom azért jól megtanítottak téged. Vagy gyakoroltál régebben is?
- Nem igazán. Bár mivel mindig is meg akartam tanulni a kardforgatást, lehet emiatt teljes erőbedobással kezdtem neki. A gyorsaság meg... Hát az csak jött...
Ma már nem sok minden történt. Miután vége lett a műsornak, vagyis nekem inkább egy véres gyakorlás volt, körbevezettek rendesen a szigeten. Már este volt, mikor végeztünk a nézelődéssel és mindenkinek megmutatták hol fog aludni. Én egy elhagyatott házat kaptam. Állítólag itt lakot Dagur egyik alattvalója, azokat pedig száműzték, tehát a ház üres volt és még nem költöztek bele. Az ágy olyan volt, mint Hibbanton, tehát kemény, mint a kő. Villámnak raktak ide egy olyan követ, amin alhatott.
Már éppen aludni készültem, mikor a sárkányom odajött hozzám.
- Gálér! Beszélhetnénk egy kicsit?
Szeretnék minden olvasótól elnézést kérni, akik várták a folytatást, de nem jött! Sok minden közrejátszott. De most itt vagyok és remélem, hogy a nyáron jobban tudok haladni. Minden esetre már elkezdtem dolgozni a folytatáson, remélem hamarosan megleszek ennek a második felével. Addig is minden jót kívánok mindenkinek!