(Gálér)
- Persze! De miről szeretnél velem beszélni? - néztem sárkányomra csodálkozva végül. Igaz, hogy megértem már őt és a többi repülő hüllőt is, de ettől függetlenül még nem sokat beszélgettünk. Pedig lassan itt az ideje.
- Több dolgon is gondolkoztam az elmúlt napokon. Egyrészt, hogy minél hamarabb ki kell szabadítani anyámat és a fészektársaimat. Másrészt pedig kettőnkön. Jobb kapcsolatot kéne kialakítanunk. Én azóta nem nagyon repültem egyedül, mióta te is megszeretted, de ezen kívül... Néha beszélgetünk, te is mondasz valamit magadról, vagy a múltadról én is megemlítek néhány dolgot, de ez így nem jó! És a feltétlen bizalmat sem érzem. Persze csináltunk olyanokat, amihez elengedhetetlen volt a bizalom, de nem hinném, hogy kialakult köztünk az a kötelék, ami apám és Hablaty között van már több mint tíz éve.
- Hát azért nekünk még nem volt tíz együtt töltött évünk... De mielőtt még mondanád, hogy ne hülyéskedjek, tudom mire gondolsz. És igazad van. De gondoljuk végig a dolgokat. Én egy olyan világból kerültem ide, ahol nálunk csak legendákban és mindenféle kitalált történetben élnek sárkányok. Tudod amikor idejöttem, vagyis inkább ide vonszoltál, akkor azt hittem, hogy csak valami rossz álomba kerültem, és sima emberrablók áldozata lettem és beoltottak valamilyen méreganyaggal. De miután kiderült, hogy ez nem csak egy illúzió onnantól kezdve pedig haza akartam kerülni minden áron. Persze hogy belementem azokba, amiket mondtatok. Volt más választásom. Volt, de az nem lett volna jó senkinek sem.
Hosszúnak ígérkező beszélgetésünket hirtelen megszakította az, hogy az ajtón kopogtak. Csak Hablaty volt az.
- Bocsánat a zavarásért, csak annyit szeretnék mondani, hogy akadt egy kis probléma és még egy napig itt leszünk. - mondta el rövid és lényegre törő mondandóját és már ment is volna kifelé.
- Várj! - kiáltottam utána. Ő megállt, visszafordult, majd rám nézett. - Szerintem gyere be és ülj le. Kérdezni szeretnék néhány dolgot. - Ő csak bólintott, majd leült egy székre. - Tudod az a helyzet, hogy Villámmal elkezdünk beszélgetni néhány dolgon... - kezdtem be a fő kérdeznivalóm bevezetésébe.
- Oh... Hát ez nagyszerű! Igen! Fontos, hogy jól megismerjétek egymást. De kérdést említettél.
- Igen. Az a helyzet, hogy úgy gondoljuk, hogy nem alakult ki köztünk olyan kötelék, mint közted és Fogatlan között. - ekkor kérdőn nézett először rám, majd a sárkányomra.
- Mi ezen annyira meglepő? Apámnak már többször is mondtam. Neked nem mondta? - Hablaty csak megrázta a fejét. - Nem értem miért nem, de nem ez a lényeg, hanem az hogy segítened kell nekünk. Te hamar rájöttél, hogy a feltétlen bizalom a legfontosabb az ember-sárkány kapcsolatban.
- Hmmm... Én úgy láttam, hogy megvan ez a kötelék. Hiszen végül is például te Villám nem igazán repülsz Gálér nélkül, ami azt jelenti, hogy nem nagyon akarsz már nélküle menni bárhova is. És Gálér sem hagyott még cserben téged. Odafigyelt rád, teljes erejével azon volt, hogy neked és persze mindannyiunknak segítsen, nem bántott...
- Dehogynem! Amikor jól megsértettem, az mi volt? - szóltam közbe.
- Én pedig egy elég nagy, valószínűleg maradandó sebet ejtettem az arcára. - mondta halkan az Éjfúria.
- Jó igen! Voltak... nézeteltéréseitek. De például ott van az is, hogy Gálér már két év után készen állt arra, hogy megértse a sárkányokat. Nekem tíz évig kellett erre várni...
- De te csak akkor találkoztál azzal az emberrel, viszont, amikor a lovasom idejött ti már rendelkeztetek ezzel a képességgel és tovább is tudjátok adni. Bár lehet, hogy az neked segített a kötelék kialakításában, hogy nem volt olyan könnyű a kommunikáció, így meg kellett értened mit akart apám, anélkül, hogy beszélt volna.
- Nem erre akartam kilyukadni. És szerintem nem ez segített. - elcsendesült egy percre. De aztán felcsillant a szeme. - Megvan! Biztos azért lett ilyen a kapcsolatom Fogatlannal, mert... mert rengeteg dolgot értünk el EGYÜTT. Ti csak repkedtek, meg Gálér kardozni tanul. De volt valami különleges, amit együtt csináltatok.
- Nagyon nem. Hacsak nem vesszük annak, hogy idehoztatok. Mondjuk azt sem igazán együtt csináltuk.
- Nos... Akkor valószínűleg az fog majd igazán összekovácsolni benneteket, amikor megmentitek az Éjfúriákat! - Hablaty hangjában elég sok izgalom volt és Villámra nézve észrevettem, hogy kicsit megremegett.
- Remélem hamarosan már eljön ennek is az ideje! Már nagyon hiányoznak a fészektársaim! Meg az anyám is! - mondta kicsit szomorú hangvétellel a sárkányom.
- Igen... Minél előbb fel kéne keresni ezt az embert! Amúgy meg tudjuk, hogy hol él? Sőt! Akár most is megkereshetnénk! Minek várni? - adtam hangot hirtelen előjövő türelmetlenségemnek.
- Nyugalom Gálér! Először is! Nem tudjuk hol van. Másodszor pedig! Még nem állsz készen szerintem. Még sokat kell tanulni. Azt sem tudjuk, hogy kicsoda ez az alak. Nem hiszem, hogy viking lenne.
- De Hablaty! Azt sem tudjuk, hogy mire képes! Hogy készüljünk fel olyan ellenség ellen, akiről konkrétan csak annyit tudunk, hogy teleportál és szigeteket rombol le, amikor úgy tartja kedve! Ja és sárkányokat öl! Nézd! Talán még nem állok készen, de négyen együtt le tudjuk győzni szerintem! - sosem a beszéd volt az erősségem. Most még magamat is megleptem. Persze miközben mondtam a véleményemet, félelem költözött belém. DE! Meg kell próbálni. Nem tudjuk, hogy meddig vár türelmesen, vagy az is lehet, hogy azt tervezi, hogy egyesével majd el fog fogni bennünket és akkor még kevesebb esélyünk lesz.
Nos Hablaty már nem akarta folytatni ezt a beszélgetést. Inkább mondott egy "Jó éjszakát!"-ot és elment.
- Te tényleg már most szembeszállnál vele, csakhogy megmentsd a családom? - kérdezte Villám.
- Ha már ennyit gyakoroltunk és barátok vagyunk, sőt már LEGJOBB barátok, akkor mindent megteszek, hogy boldog legyél! - mondtam ki teljesen őszintén a gondolatomat.
Mintha egy pillanatra úgy láttam volna, hogy könnyek szöknek abba a nagy, zöld szempárba, de behunyta őket és elaludt. Én is lehajtottam a fejem és szokatlan módon szinte azonnal elaludtam.
Felkeltem. Nem tudom, hogy hol feküdtem, de egyáltalán nem volt ismerős. Körülnéztem. Sötét volt, alig láttam el néhány méterre. Hol lehetek? Hogyan kerültem ide? Ilyen kérdések kavarogtak a fejemben. Akartam volna kiáltani, hogy van-e itt valaki, de valamiért nem ment. Kinyitottam a számat, de nem jött ki hang. Aztán megpillantottam egy alakot. A sötétben nem láttam az arcát, sőt semmit sem csak a körvonalakat. De abból látszott, hogy felém közelít. Mellém ért, de valamiért még mindig nem láttam az arcát. Mint ha nem is lenne neki. Olyan, mintha egy fekete golyó lenne a feje helyén. Nem tudom, hogy mi késztetett rá, de kinyújtottam a kezemet felé. Hideg fémet éreztem a tenyeremben. Mikor lenéztem egy szépen díszített tőr volt ott. Ekkor szólalt meg először: ÖLJ! Hangja olyan volt, mint a mennydörgés. És én még azt hittem, hogy az én kis Villámomnak van a legmélyebb hangja. De csak kellett nekem rágondolni. Hirtelen a semmiből megpillantottam őt. Le volt láncolva. Nem mozdult, csak nézett rám. Most egy különös érzés kerített a hatalmába. Hirtelen felemeltem a tőrt, hegyét az Éjfúria felé tartottam. Miközben kezem szélsebesen elindult a sárkány mellkasa felé én felkiáltottam: NE!
Felriadtam! Csak álom volt! Remélem. Körülnéztem. Rengeteg szempár bámult vissza rám. Hablaty, Fogatlan, Hanga, Szélpenge, és persze Villám.
- Mi történt? - kérdezte Hablaty és Hanga szinte egyszerre. Na most igazán mondhattam volna valami csípős megjegyzést, hiszen nincs rajtam sérülés és semmi nyoma dulakodásnak, tehát...
- Csak rosszat álmodtam!
- Eléggé rossz lehetett. Olyan hangosan ordibáltál, hogy szinte az egész szigetet felébresztetted.
- És persze a frászt hoztad ránk! Tudod általában tudok aludni hangzavar mellett is, de ez! Mintha valami megszállt volna és kínzott volna kívül-belül.
Hát igazából nem is állt messze az igazságtól. Ez a rémálom... Általában nem emlékszem az álmaimra, csak ha visszagondolok rá reggel. De ezt biztos nem felejtem el egy ideig.
- El szeretnéd mondani, hogy mi volt ez a rémálom? - tette fel a várható kérdést Hablaty. Na most mint mondjak neki. Nem nagyon örülnék neki, ha megtudnák, hogy álmomban Éjfúriát akarok ölni, de hát ha nem mondom el, akkor meg csak azt hallgatnám, hogy "de így nem tudunk segíteni", meg hasonló sablondumák. A másik lehetőség pedig, hogy kitalálok gyors valamit, az mindig ment, de nem akartam őket átverni.
- Hát jó! Bár nem szívesen mesélem el, mert hát... az a helyzet, hogy nem véletlenül üvöltöttem. - egy "nem mondod!" nézés után elmeséltem nekik, hogy mi volt az álmom, bár a végénél félbeszakítottak.
- ...És aztán tényleg... Hát megtetted? De ugye nem lennél képes rá? Én sem bántottalak sohasem, csak azt az egy esetet! Meg már azért, ha nem is teljesen, de úgy érzem, hogy megbízom benned. Igaz, hogy ez már majdnem két éve így van. Tehát, hogy... Miért pont most jött egy ilyen álom? Vajon mit jelent ez? - Szegénykém nagyon megijedhetett, bár nem teljesen értem, hogy miért. Mindenesetre meg kell nyugtatnom valahogyan.
- Villám! Figyelj! Az álmokat nem tudjuk befolyásolni teljes mértékben. Néha jönnek fura rémálmok, amiket aztán majd elfejeltünk. De nem lesz semmi baj. Nem fogom hagyni, hogy bajod essen, és tudod, hogy sohasem bántanálak. - odabújtunk egymáshoz. Olyan fura érzés volt. Eddig nem igazán történt meg ez. De a helyzet az volt, hogy pihennünk kellett.
Nos örültem, hogy ezután már nem volt semmilyen rémálmom, és nem kellett még egyszer lelkizni, mert nem teljesen vagyok az ilyenekhez hozzászokva. Otthon is ha nagyon felzaklat valami, akkor általában elmegyek a nagyszüleimhez, mert tatám mindig megért és segít bármiről is van szó. Persze megbeszélhetném anyámmal is, de... nem tudom! Csak nem megy! Sajnos nem azonos, sőt szinte szöges ellentéte a gondolkodásmódunk egymásnak. De jó volt így mindkettőnknek.
Végiggondoltam ismét az elmúlt időt. Már-már ez volt az időeltöltésem. Amióta itt vagyok megváltoztam. Mondjuk ez bárkire igaz lenne, aki csak úgy idekerül. Végülis jó az, ha az ember tisztában van önmagával. Tehát... igazából mindenben megváltoztam. Testileg fittebb lettem, megtanultam sárkányul, vagyis inkább megértem a sárkánynyelvet, tudok kardozni és ezzel együtt egy újabb gondolkodásmód is feltárult előttem. De ott van még az is, hogy jobbak a reflexeim, máshogy látok át helyzeteket, mint régebben. És még valami... Lett egy szuper arcszőrzetem. Igaz, hogy megborotválkozhattam volna, de jó ez így. Meg még biztos van sok dolog, de sajnos nem minden jut az eszembe most.
Reggel frissen és kipihenten keltem. Régen volt már ilyen. Villám nem volt a helyén. Felöltöztem és kiléptem a házból. Olyan fura volt, hogy egy saját házat kaptam itt. Mondjuk csak átmenetileg, de akkor is.
Felmentem a nagyterembe enni valamit. Mikor beléptem meglepett, hogy teljesen üres volt a hely. Most így végiggondolva az úton sem láttam senkit sem. Fura. Kaját találtam, így ettem, majd visszamentem a házba és felvettem a kardomat. Volt egy olyan érzésem, hogy szükségem lesz rá. Meg hát... mindig jó, ha van nálad valami fegyver nem? Mondjuk valamiért itt kell maradni. De azért kicsit féltem. Ez egy olyan hely, ahol elég sokminden történhet az emberrel és a sárkánnyal is.
Hirtelen eszembe jutott, hogy lehet, az a gonosz valaki, aki elrabolta Villám családját, az valahogyan eltüntette az egész falut. Na ezt a gondolatot megpróbáltam kiverni a fejemből, de nem ment. Ez volt az egyetlen logikus magyarázat jelenleg. Mondjuk ott van még az is, hogy mindenki a házában van, mert egybe sem néztem be, de ennek volt a kisebb valószínűsége.
Azért elmentem a törzsfői házba, ahol Hanga lakott Szélnyíróval, de üresen találtam az egész épületet. Persze máshova is benéztem, de nem nagyon volt hozzá kedvem. Nálunk nincsen olyan szokás, hogy csak úgy benyitunk mások otthonába. Akármennyi időt töltöttem itt, akárhogyan változtam meg, vannak olyan szokások és egyéb illemek, amiken nem elég néhány év, hanem jóval több kell, hogy változzon.
Talán már egy órája bolyongtam mindenfelé, de egy teremtett lelket sem láttam, vagy hallottam. Nagyon aggódtam. Villám, Hablaty, Hanga és a többiek... de még csak semmi olyat nem találtam, aminek segítségével kideríthettem volna, hogy mégis merre lehetnek.
Éppen már a sokadjára mentem el a törzsfői ház mellett, mikor végre egy ismerős hangot hallottam.
- Gálér! Hol vagy? Szükség lenne rád, de sürgősen! - tudom kié volt a hang. Egy olyan valakié, aki fekete színű, nagy zöld szemei vannak, imád repülni és egy égi jelenségről lett elnevezve.
- Villám! - kiáltottam fel örömömben és szinte könnyezni kezdtem. Hát mégsem rabolták el! - De örülök, hogy megvagy! Már aggódtam érted! És hol vannak a többiek? - vettem kicsit komolyabbra a stílusom.
Nem válaszolt semmi, csak gyorsan felkapott a hátára, ami úgy nézett ki, hogy mögém ugrott, lehajolt és a fejét átnyomta a lábaim között. Amikor eléggé előre ért és érezte, hogy már a nyeregben vagyok, akkor villámgyorsan felszállt, majd elindult arra, amerről jött. Én mindeközben szóhoz sem jutottam. Kellett pár perc, mire az agyam teljesen felfogott minden történést. De aztán, mivel már a tenger fölött voltunk, gondolom, hogy kicsit messzebb lesz az úticélunk. Nos addig legalább lesz időnk megbeszélni, hogy most mi is van.
- Tehát! Elmagyaráznád nekem, hogy mégis mi a frász történt? Nem találtam senkit sem! - kicsit kiakadtam, bár ki ne lenne ideges, mikor egy olyan faluban ébred, ahol előző nap, még több ezren voltak, most meg kihalt az egész hely.
- Nyugalom! Mindent elmondok! Itt, az Ádáz szigeten ma van az a nap, mikor mindenki elmegy az innen egyébként nem messze fekvő, hatalmas szigetre. Van valami köze ennek a törzsnek a múltjához, de azt majd elmondják.
- Értem... És miért is nem keltettetek fel? Miért hagytatok ott? Azt hittem, hogy valaki elrabolt titeket, akármilyen hihetetlenül is hangzik.
- Sajnálom! Csak miután éjjel olyan keveset aludtál, Hablaty mondta, hogy majd később eljövök érted. Azért nem felejtettük el, mikor azt mondtad, hogy te simán alszol 8 órát is. De a lényeg, hogy megvagy, és mindjárt ott is leszünk. Már látni is lehet a helyet.
Villám villámgyorsan száguldott. Már attól féltem, hogy meg sem állunk, hanem csak továbbsuhanunk a sziget felett, de nem így lett. Most így, hogy közelebb lettünk, azt láttam, hogy sok Ádáz a kikötőben harcol. Ez még oké lenne normál esetben, a vikingek folyton csak harcolnak, meg fosztogatnak, meg minden ilyesmi. A fura csak az volt, hogy ezek EGYMÁSSAL harcoltak. Szerencsére rám nem lőttek. Aztán láttam még egy meglepő dolgot. Hablaty ott állt az egyik hajón és parancsokat osztogatott az "ostromlóknak". Máshogy nem lehet őket leírni. Ahogy kicsit körbenéztem a levegőben, láttam, hogy van egy kapu nem messze a dokktól, azon túl pedig egy romfalu.
A romok között emberek voltak, illetve azokon a hatalmas sziklafalakon is, amik közé a kapu volt beépítve. Tisztán látszott, hogy ez a hasadék, ahova az óriási faajtók voltak berakva, természetes eredetű.
De nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy itt valami komoly dolog történik, és ami kicsit ijesztő, hogy azok ott igaz fegyverek, tehát még "játéknak" sem lehet mondani, ami itt történik. Odarepültem Hablatyhoz. Mikor leszálltunk, akkor eléggé megfagyott bennem a vér, ugyanis kardokat, szekercéket, kalapácsokat, meg nyílpuskákat is szegeztek felénk. Villám nem ijedt meg annyira, de érződött rajta, hogy feszült.
Nem voltam benne biztos, hogy megölnének, főleg úgy, hogy valószínűleg Hablaty itt a vezér, és nem igazán azért lettem idehozatva és kiképezve, hogy két év múlva megöljenek. Remélem! Továbbá, ha ez lett volna a szándékuk, akkor Villám nem hozott volna ide. Ugye? Mivel már egy perc telt el úgy, hogy semmi sem történt, megtörtem a csendet egy gyorsan kitalált mentőmondattal.
- Békével jöttem! Nem az ellenség küldött, csak éppen erre jártam, és kíváncsi lettem mi történik itt. Kérem biztosítsanak nekem szabad távozást, és már itt sem vagyok! - Mindenki értetlenül bámult engem, még a sárkányom is, illetve az éppen előkerülő Fogatlan is levágott egy "ez meg mi volt?" képet. Ahogy a lovasára pillantottam láttam rajta, hogy majd elröhögi magát, pedig ez nem annyira vicces, legalábbis nekem.
- Nem áll szándékomban bántani téged! Egyenlőre. Viszont szeretnék veled négyszemközt beszélni! Gyere velem! Fegyver és sárkány nélkül! - azzal elindult egy kabin felé, én pedig félve és értetlenül követtem őt. Mikor beértem, még utoljára hátrapillantottam Villámra, majd becsuktam magam mögött az ajtót.
Nos... Először is sajnálom, hogy ilyen ritkán van új rész, ahogy telt az idő, úgy folyton történt valami, amiben részt kellett vennem. Nem ígérem, hogy mostantól gyakrabban lesznek részek, de igyekezni fogok. Viszont ezután már nem egy konkrét szemszögből fogom írni, hanem úgy, mint egy mesélő, tehát külső szemszögből. Úgy tűnik, ahogy eltelt az idő a második film óta, eléggé alábbhagyott az új részek, fanfictionök írása, és félek, hogy néhányan abbahagyták, anélkül, hogy befejezték volna az egyébként szerintem zseniális történeteket. Én mindet olvastam, és mindben láttam a kreativitást és az alkotókészséget. Na de reménykedjünk, hogy ez nem így van. Mindenesetre jó olvasást kívánok! Illetve sárkányokkal teli életet!