Basszus! Basszus! BASSZUS! Ezt nagyon nem kellett volna! És ezt látták, de még mennyien! Állítólag néhányan gyerek is látta. És... és... és.. én, amiket mondtam, amiket tettem. Megérdemlem és bocsánatot is kell kérnem. És ha nem lett volna hatalmas mázlim, akkor már a tengerben feküdnék holtan. A részegség itt nem mentség, holott lehetne, de akkor is terhel a felelősség. Elküldeni Villámot úgy, hogy közben vérig sértem. Igaz, ami igaz, hogyha csak ennyit mondtam, akkor viszonylag olcsón megúszta, bár mindig emlékeznem kell, hogy itt mások a gondolatmenetek. Ahonnét én idejöttem, ott ez teljesen normális volt, hogy a haverok, beszóltak egymásnak, de itt... Nos szóval, tőle van ez a folt az oldalamon. Az égés meg Szélpengétől. Hogy vele is mit tettem! Hogy én le akartam feküdni egy sárkánnyal... teljesen jogos volt tőle az, hogy felgyújtotta a kezemet. Nem hinném, hogy ez az Olaf túlzott volna bármit is, hiszen ő egyáltalán nem ivott. El kell mennem és bocsánatot kérnem mindenkitől!

Gálér mélyen magába roskadva ült a széken. Olaf egy ideig nézte és várta, hogy megszólaljon, de miután ez nem történt meg, így visszatért korábbi teendőjéhez, folytatta a nyeregtervezetek tanulmányozását.

A sárkánylovas végül felállt és elindult kifelé, szeme könnyezett, arca pedig égett a szégyentől. Ahogy kiért a műhelyből látta, hogy jött egy kis fogadóbizottság. Ez két lány személyében volt. Az egyik az Ádáz törzsfő, a másik pedig szeretett sárkánya. Nos úgy tűnik, hogy velük kezdem a bocsánatkérési sorozatomat. Lassan odaballagott eléjük, de képtelen volt a szemükbe nézni. Fejét lehajtotta és próbálta kigondolni, hogyan is mondja el, mindazt, amit akart. Hangáék sem szóltak semmit, hanem kíváncsi tekintettel várták, hogy mi fog történni. Végül Gálér vette magán a bátorságot és kinyitotta száját.

- Tudom, hogy nehéz lesz megbocsájtani nekem, hiszen amit tettem, leginkább veled Szélpenge, az hatalmas őrültség és hülyeség volt. Ha van bármi, amivel kiengesztelhetnélek benneteket, akkor szóljatok bármikor és én igyekszem megtenni. Sajnos mást nem bírok, mondani, minthogy megérdemeltem, amit kaptam, és legközelebb jobban odafigyelek, hogy ilyen ne forduljon elő még egyszer. - mindkettejükhöz beszélt, hiszen a sárkányon keresztül a vikinglányt is megbántotta, ami pedig még jobban fokozta a bűntudatot, hiszen a lány semmi rosszat nem tett vele szemben. Miután befejezte a monológját, akkor nézett először rájuk. Ők érzéketlen arccal bámultak vissza rá.

Néhány másodperc elteltével összenéztek, majd egy apró, alig észrevehető bólintás után Hanga előrébb lépett. Gálér ismét lehajtotta a fejét és a földet kezdte nézni, azonban a lány megfogta az arcát és felemelte, így ismét szemkontaktus alakult ki.

- Hatalmas marhaságot csináltál! Igaz, hogy ittas voltál, de ennyire még senkit sem láttam elhagyni magát. Ugyanakkor nem volt teljesen korrekt az a kirohanásom, ami a Nagyteremben volt. Megkaptad méltó büntetésedet már ott. Hablattyal már korábban is beszéltük, amikor megállapodtunk, hogy te leszel Orik, akkor nem vettem számításba, hogy a végén ilyenkor milyen nagy ivászat lesz, így igazából részben én is hibás vagyok az egészért. Ettől még haragszom rád, de én most megbocsájtok neked, és nem kell semmivel sem kiengesztelni engem. - A lány szavai valamennyire megnyugtatták, de még mindig félt, hiszen eddig a sárkány meg sem szólalt, noha tekintete szelídebb lett. Tudta, hogy Hanga most csak a maga nevében beszélt, különben a vége többesszámban lett volna.

- Te egy őrült ember vagy, azt meg kell hagyni! - a korábbi részbeni megnyugvás eltűnt a fiúból. - De mégis helyén van a szíved és ezért én is megbocsájtok neked. Viszont lehet, hogy tudod, de azért elmondom. Az, hogy megérinted "azt" a részt a lábaim között, nagyon szégyenletes tett volt. Én már az elején közel engedtelek magamhoz, és ezt mással még nem igazán csináltam, tehát megelőlegeztem a bizalmat. A tűzfújás a kezedre, pedig reflexből jött. Nekem sem állt szándékomban felgyújtani téged, hogy aztán a tengerbe ugorj. Láttam, ahogy belezuhansz, és nem indultam a megmentésedre, holott kellett volna. Nem érdemeltél volna ilyen súlyos büntetést. Akár meg is hallhattál volna akkor, ha nincs hatalmas szerencséd, szóval én is bocsánatot kérek tőled.

Az Ostorcsatt befejezte az ő mondandóját és úgy tűnt, hogy ezzel letudta az egészet, ugyanis hozzádörgölőzőtt Gálérhoz, majd lovasához, aztán Hanga felült rá és elrepültek. Az ifjú Éjfúrialovas viszont ismét fellélegezhetett. Viszont egy sötét gondolat még mindig ott volt a fejében, hogy Hablaty vette rá őket, hogy ne legyenek rá nagyon mérgesek és finoman beszéljék meg a dolgokat. Próbált optimista maradni és inkább azt adta be magának, hogy tényleg belátták, mindazt, amit mondtak és nem mesterének kellett valamivel kiengesztelnie őket. Mindenesetre velük kibékült, de még mindig ott van szeretett sárkánya, aki valahova elment, és azóta sem került elő. Így a következő útja az erdőbe vezetett, mégpedig a hegy felé, aminek lába a település határától néhány száz méterre lehetett.

Fogatlan azt mondta neki, hogy, ahogy közeledtek a hajóhoz, alig láthatóan, de kivette Villámot, ahogy Ádáz sziget ezen hegye felé repül egyenesen, innen jött az a tanácsa, hogy itt keresse. De ahogy elérte az emelkedőt látta, hogy itt bizony nehéz dolga lesz. Annak ellenére, hogy imádott kirándulni, a hegymászás sosem volt az erőssége. Ez viszont nem akadályozta meg abban, hogy lelkesedése alábbhagyjon. Két év alatt olyan közeli kapcsolat alakult ki közte és Villám között és nem akarta, hogy ez semmivé legyen egyetlen éjszaka miatt.

Ahogy mászott felfelé, felidézte egyik emlékét, mikor nyaralni volt a szüleivel, még a válás előtt. Az volt az utolsó közös nyaralásuk. Nem az volt a legvidámabb túra, mert öccse megcsúszott és nekiesett Gálérnak, aki szintén elesett és elkezdett gurulni egy meredek lejtőn, egészen addig, míg egy nagy kiterjedésű, szúrós növénycsoport meg nem állította. Nagy fájdalmakkal, de folytatta az utat, de amint megérkeztek arra a településre, ahova el akartak jutni kerestek egy buszmegállót és visszautaztak a szálláshelyre, ahol rendbe tették a sérültet. Mindezek ellenére egy nagyon szép emlék volt számára.

Nem kellett sokat mászni, mire elért egy olyan részhez, ahol simán gyalogolhat, illetve meg is találta a legelső barlangot is, de nem hitte, hogy ilyen alacsonyan lenne sárkánya. A biztonság kedvéért bekukkantott, illetve bekiáltott egy "Villám!"-ot, de nem érkezett válasz. Tovább haladt felfelé, közben figyelt, hogy még több olyan helyet találjon, ahova az Éjfúria bemehetett, ha egyáltalán tényleg itt lenne valahol, de ezt nem lehetett tudni.

Már több mint két órája kereste sárkányát eredménytelenül. Legalább tíz barlangba nézett be, de mindenütt csak sötétség volt. Kezdte feladni a keresést. Egyrészt esélyes, hogy nincs is itt, másrészt az Éjfúria kitűnően el tud rejtőzni a sötétben, így ha nem válaszolt neki, akkor simán lehet, hogy valamelyik, már meglátogatott barlangban volt, csak elbújt. Kerüli őt. Bal karján a kötés megérett a cserére, hiszen tekintve, hogy mászott is, meg kapaszkodnia kellett, így az anyag megsérült. A fájdalom is visszatért, mind az égés helyén, mind az oldalán.

- Villám! Komolyan beszélni szeretnék veled! Tudom, hogy haragszol rám, és bocsánatot akarok kérni, mindenért, amit tettem és mondtam! - ezeket kiáltotta teli torokból, hátha eljön sárkánya, de mivel most sem érkezett válasz, így elindult vissza a faluba. Tudta, hogyha Villám nem akarja, akkor nem jön elő, így értelmetlennek találta a további próbálkozást. Úgy volt vele, hogy megkéri Fogatlant, hogy segítsen neki a további keresésben, meg kicseréli a kötést.

El akart volna indulni visszafelé, de valamiféle hangot hallott. Nem tudta pontosan beazonosítani, hogy merről jött, illetve, hogy mi adhatta ki, hiszen igazából, csak mozgás volt. Aztán újból hallotta. Körbenézett. Észrevett egy árnyat elsuhanni a bokrok között.

Villám? - kérdezte, reménykedve, hogy tényleg csak a keresett lény játszadozik vele. Mivel nem jött válasz, így kicsit gondolkodott, hogy tényleg kövesse-e, de végül úgy döntött utána megy és kideríti, mi az.

A lény a hegyről lefelé futott. A fák és a távolság miatt nem látta tisztán, de közeledett és kezdte kivenni az Éjfúia alakot. Ez ő lesz!

Már majdnem beérte, amikor hirtelen az eltűnt. Nem tudta hová és már nem halott semmit sem az erdőben egyébként alapból fellelhető hangokon kívül. Ismét kiáltott, és ekkor valahol megreccsent egy ág. Felnézett, de reagálásra már nem volt idő. Két nagy fekete láb ragadta meg a vállait, majd felszállt vele. Nagyon olyan volt, mint amikor elrabolta még régen. De most nem repült vele annyit. Felfele repültek a hegycsúcs felé. Végül egy fennsíkra értek, aminek szinte végig meredek oldala volt, kivéve azon a kis részen, ahol egy kicsúcsosodó rész volt. Ez lehetett a hegy teteje.

A sárkány elengedte és fél métert esett, mielőtt földet ért volna. Talpának kicsit fájt, de semmi komoly baj nem lett. Villám vele szemben szállt le. Ahogy közelebb ment, hogy megszagolja, Gálér elesett, de ez nem zavarta, folytatta a vizsgálódást. Miután befejezte, nyugtázva, hogy semmit fenyegetőt nem talált, leült a saját farkára.

Percekig csak bámulták egymást. A fiú nem mert megszólalni, szíve vadul vert, és zihált. Nem értette ezt az egészet.

- Villám! Én... én annyira sajnálom, amiket mondtam és tettem. - a sárkány fejét oldalra billentette és kíváncsian hallgatta. - Megbántottalak! Sokkal jobbat érdemelnél nálam! Olyanokat tettem, amiket nem lehet megbocsájtani egykönnyen! Nem tudom, hogy mivel tudnálak kárpótolni, de ígérem, hogy megteszek bármit, amire kérsz. Illetve esküsöm, hogy mostantól soha többé nem rúgok be, és így remélhetőleg nem lesz több ilyen eset.

Még akart volna valamit mondani, de hirtelen elhalt a hangja. Fejét megrázta, majd ismét a szárnyas hüllőre nézett. Megijedt. Még soha életében nem látott ilyen teremtményt. Csak egy-egy mesében halott róluk, és azokban nem éppen szelíd természetükről ismerte meg őket. Kezét védelmezőn arca elé rakta és segítségért kiáltott. Mivel egy ideig nem történt semmi, így leengedte karjait és körbenézett. Most realizálta, hogy hol van, vagyis inkább milyen területen. A sárkányt a fennsík szélén látta, ahogy feküdt, de nem aludt, hanem őt bámulta. Felállt, és elkezdett a lénnyel ellentétes irányba araszolni, de szemét nem vette le róla. Elérte a peremet és nem látott olyan utat, melyen le tudna menni anélkül, hogy összetörné magát.

Az Éjfúria mindeközben nézte őt. Látta, ahogy próbál kiutat keresni, de nem volt, legalábbis biztonságos nem volt. Várta és fontolgatta, hogy az ember hogyan fog reagálni erre a helyzetre és az alapján teszi meg a következő lépést.

Gálér egy idő után feladta és magába roskadva leült. Nem emlékezett semmire sem. Fogalma sem volt, hogy hol van, hogy mi ez az izé pontosan, aki valószínűleg felhozta őt és hogy egyáltalán mit keres itt? Hogy létezhet az a valami? Remélte, hogy ha eddig nem csinált vele semmi rosszat, akkor már nem fog, de sosem lehet tudni.

Végül a sárkány felkelt és elkezdett közeledni hozzá. Ezt azonnal észre vette és rettegett attól, hogy mi következik, de tudta, hogy innen nincsen menekvés. Talán gyorsabb halál a leugrás de úgy érzem, hogy képtelen vagyok megtenni. Eközben a lény már ott volt előtte, pofája már annyira Gálér arca közelében volt, hogy érezte az általa kilélegzett levegőt.

- Mi... mit akarsz? Kérlek ne bánts! Én... é... - de nem tudta befejezni, akármit is akart volna mondani, mert képtelen volt bármilyen hangot kiadni. Ezután egy furcsa hangot hallott és hirtelen a lábára pottyant valami. Lenézett és hányinger fogta el. Némi maradvány volt, mégpedig valami halnak a részei. A sárkány hátrált pár lépést, majd leült vele szemben. Figyelte őt és arcával jelezte, hogy mit kell tennie. Gálér el sem akarta hinni, miután rájött mit akar tőle.

Talán életben hagy, hogyha megteszem, bár ez undorító. Lassan megfogott egy kis darabot. Amint keze a nyálkás húshoz ért fintorgott. Felemelte a halszeletet és egy nagyon picit harapott ki belőle. Az íze szörnyű volt, legszívesebben kiköpte volna, de valami odabent azt mondta, hogy ne tegye. Rágás nélkül lenyelte, majd arra gondolt, hogy ezt a nyelvéről nem mossa le egyhamar, már ha megéli egyáltalán azt, hogy eltűnjön az íz. Felpillantott és látta, hogy a hüllő megint evést imitál. Újra beleharapott és leszenvedte az egészet még egyszer, és még egyszer, és még egyszer. Szerencséjére ennyi elég volt, mert a sárkány odanyomta a fejét és újra megette azt ami ott maradt, vagyis igazából szinte az egészet. Na itt Gálér már teljesen kész volt és minden erejével azon volt, hogy ne jöjjön ki belőle a hal. Ahelyett, hogy ez történt volna, elájult.

Pár perccel később felébredt. Az Éjfúria még mindig ott volt és nézte. Nem tudott mit kezdeni ezzel a helyzettel. A sárkánynak láthatóan nem állt szándékában ártani neki, hacsak nem az volt a célja, hogy gyomorrontást kapjon, az esetben lehet, hogy sikerrel járt.

- És öhm... most mi lesz? - kérdezte, bár tudta, hogy ha még meg is érti, akkor sem valószínű, hogy válaszolni fog. - Azért érted, amit mondok neked? - kicsit felbátorodott, de nem akart túlozni, nehogy a lény meggondolja magát az életben hagyással kapcsolatban. Meglepetésére bólintott a sárkány, ezzel jelezve, hogy igen, érti minden egyes szavát.

- És mit szeretnél? - tiszta idiótának érezte magát. Itt van és egy olyan élőlényhez beszél, aminek nem is szabadna léteznie. Valamit mozgolódott, de Gálér képtelen volt kikövetkeztetni, hogy mit akar.

De hirtelen valami felébredt benne. Úgy érezte, hogy tudja mit kell tennie. És lassan kinyújtotta a kezét. De ahogy közeledett a sárkány pofája felé az morgást hallatott. Talán ha... Fejét elfordította és ismét nyújtani kezdte a kezét. Valahogy úgy érezte, hogy megbízhat ebben a lényben, és be kell bizonyítania, hogy ő sem akar semmit sem ártania neki. Még az is lehet, hogy leviszi erről a helyről, de ehhez nem fűzött sok reményt. Igazából azt várta, hogy mikor ébred fel, mert ez csak egy álom lehet, de túl furcsa. Sok álmára nem emlékszik, de amikre igen, egyik sem volt ehhez fogható, szóval lehet, hogy ez mégis a valóság volt.

Valami szárazat és pikkelyeset érzett a kinyújtott bal kezében. Amint a tenyerén megérezte az érintkezést valami furcsa érzés futott végig az egész testében. Aztán hirtelen minden eszébe jutott. Az elmúlt két év összes pillanata.

- Megbocsájtok! Mostantól mi is olyanok leszünk, akár Hablaty és apám. Együtt fogjuk megmenteni a családomat, utána pedig... - utána pedig Gálér hazamegy és folytatja korábbi életét, legalábbis ebben állapodtak meg. Ugyanakkor Villám nem akarta, hogy elváljanak, főleg nem úgy, hogy szerinte most alakult ki az a fajta bizalom, ami összeköti a másik Éjfúriát és lovasát is. - utána pedig majd meglátjuk.

Már lassan Gálér sem tudta, hogy mit is akarjon. Vágyott haza, de már két éve itt volt és most valami változott. Eddig a kapcsolatuk közeli barátság volt, de most mintha valami sokkal több lenne. Szinte lélektársi kapcsolat. Örömében megölelte sárkánya fejét.

- Mostantól minden rendben lesz?

- Igen! Hamarosan visszamehetünk, de még lenne egy kis megbeszélnivalónk. Mielőtt bármit is gondolnál, nem haragszom már rád, de kíváncsi vagyok arra, hogy miért viselkedtél így?

- Sajnálom, de tényleg! Részeg voltam! - miután feltűnt neki, hogy értetlen arckifejezéssel bámulja őt, rájött, hogy Villám nem is tudja, mi az az ittas állapot. - Tudod, ez akkor van, mikor túl sok alkoholt iszunk és ettől megváltozunk és sok olyan dolgot teszünk, amit később megbánunk. Például, amit neked mondtam. A helyzet az, hogy nem bírtam kontrollálni magam és túl sokat ittam.

- Szóval, akkor ez azt jelenti, hogy nem gondoltad komolyan, amit mondtál? - Gálér bólintott. - Ez megnyugtató. Valamennyire. És mi mindent csináltál még, például mi az oka, hogy egy kötés, ami elég viseltes állapotban van szerintem, ott díszeleg a kezeden?

- Hát... erről nem szívesen beszélek, de ha tényleg akarod... - bólintással jelezte, hogy nagyon is kíváncsi a történtekre. - Nos én... umm... hogy is mondjam... igazából nekem is csak mesélték, hogy mi volt, mert nem emlékszem, de biztos, hogy így történt. Na hagyjuk a mellébeszélést. Az volt, hogy... - fogalma sem volt, hogyan mondja el ezt a kínos esetet, de végül a legegyszerűbb mód mellett döntött. Nagy levegőt vett. - ...hogy Hangáék megérkeztek és Szélpenge egyedül maradt és én pedig odamentem hozzá és megfogtam ott ahol a párzó szerve van, miközben félreérthetetlen dolgokat mondtam... - kínosan mosolygott, Villámon pedig teljes döbbenet ült ki. - ...Aztán lángot fújt a kezemre, ami kigyulladt és én a tengerbe ugrottam, hogy eloltsam a tüzet. Ha nem jöttek volna Fogatlanék, akkor valószínűleg még mindig ott feküdnék.

A sárkány csak bámulta meglepetten. Alig tudta mindezt feldolgozni. Az idő alatt, amit együtt töltöttek azt hitte megismerte már eléggé, de ilyet egyáltalán nem várt tőle, még akkor is, ha elmagyarázta, hogy mi miatt volt ilyen.

- Na ne! Te komolyan ilyet tettél? Ha nem tudnám, hogy milyen voltál, akkor nem is hinném el! De ennyit erről, szerinte... - arckifejezése megváltozott, valami csak most esett le neki. -Várj! Te majdnem meghaltál?! Ennyire rossz hatással van rád? És Szélpenge nem akart azért megmenteni?! Na ezért kapni fog tőlem!

- Hé, nyugodj le! Már beszéltem vele! Lerendeztük. - próbálta lecsitítani, valamennyi sikerrel.

- Oké! Bár azért, te csak... tudod, ő viszont ha apámék nem jöttek volna, akkor... én nem is tudom, mit csináltam volna.

Gálér leült és intett Villámnak, hogy hajoljon le. Amikor elég közel ért, megfogta a fejét és odanyomta az öléhez és simogatni kezdte. A sárkány lefeküdt, majd halk dorombolással adta lovasa tudtára, hogy elvezi a fejsimogatást, amit kap.

- Igen! Nekem sem könnyű feldolgozni és ha valaha találkozom a haverokkal, micsoda sztorik lesznek, mondjuk most végiggondolva, inkább nem mondom el, úgyse hinne nekem senki sem. - lehajtotta a fejét. Egyre kevésbé akart hazamenni, de érezte, hogy honvágya megmarad addig, amíg haza nem jut.

- Annyira szeretném, ha ketten elmennénk egy kicsit kalandozni, szerintem ha megkérjük Hablatyot, akkor elenged, úgyis tudom, hogy merrefelé akart vinni téged. Mit gondolsz? Régebben, mikor még apám volt az egyetlen Éjfúria az egész környéken. Sőt el akarlak vinni arra a helyre, ahol én születtem, amit Fúria szigetnek neveztek el az első emberek, akik megtalálták.

A simogatás alábbhagyott, de a pikkelyes fej nem kívánkozott elmozdulni onnan, ahol épp volt. Gálér annyira mélyen elgondolkozott azon, amit az előbb mondott Villám, hogy fel sem tűnt neki, hogy lábai elzsibbadtak. Aztán ahogy végzett az elmélkedéssel, rájött, hogy meg kéne mozgatni tagjait, mert tudta, hogy kelleni fog egy perc, mire normálisan járni fog.

- Hát nem is tudom... szívesen mennék kettesben, de... én egyáltalán nem ismerek itt semmit és nem tudom, hogy milyen vadak leselkedhetnek. Ha valahogy elválnánk egymástól, akkor nem biztos, hogy meg fogjuk tudni védeni magunkat.

- Azt hittem, hogy nem az a típus vagy, aki a veszélyt látja meg először a dolgokban, de lehet, hogy tévedtem. - ez egy olcsó trükk volt, hogy beleegyezzen, de sikerült.

- Nem vagyok olyan, csak... Mindegy. Benne vagyok! Végül is, azt fogom tenni, amit régebben folyton mondtam, ha valami probléma volt. - még meg sem várta, hogy feltegye a várt kérdést. - Megoldom. Vagyis megoldjuk. Ó... eszembe jutott egy kérdés, amit már egy ideje fel akartam tenni. Ez a Fúria sziget milyen? Miért nem Éjfúria sziget lett a neve? És miért nem Hibbanton születtél?

- Fúria sziget egy különleges szárazföld, amin egyedi környezeti tényezők uralkodnak. Majd meglátod, nem akarok mindent lelőni. Többféle Fúria van, van olyan, ami csak ott él, de erről később. És azért ott születtem, mert a Fúriatojásoknak speciális környezeti adottságok kellenek, amik kevés helyen lelhetőek fel. Hibbanton és környékén nincs ilyen és anyám sem akart először elmenni, de végül meggyőzték. Szerintem menjünk most már vissza, biztos hiányolnak.

- Rendben te sértődékeny óriásgyík. - mondta nem kis iróniával a hangjában. Persze vágta a sárkány az "én most bedurculok" képet, de egy apró mosolyt azért elengedett.

- Te csak ne gúnyolódj, egyáltalán miért nem engem kerestél meg előbb? - kérdezte, miközben már a levegőben voltak.

- Először is: Amikor elindultam volna, hogy megkeresselek, akkor szembetalálkoztam Hangáékkal és ha már ott voltak, akkor gondoltam már megbeszélem a dolgokat velük. Másodszor: Mivel nem találtalak meg még több óra keresgélés után sem, már úgy voltam vele, hogy nem akarsz látni ezért, akkor is elindultam volna, hogy beszéljek velük, de mivel már korábban megtettem, így csak ezt akartam kicserélni. - mutatott a bal karján levő anyagra.

- Jól van! Megértem! Először tényleg nem akartalak látni, de miután oly kitartóan kerestél, úgy voltam vele, hogy akkor rendezzük le és béküljünk ki.

Az út egy ideig csendben telt. Már majdnem megérkeztek, mikor újra felmerült egy kérdés.

- És te tudod, hogy mi történt, nemrég? Úgy értem, rémlik, hogy nem emlékeztem semmire sem, ami itt töltött időmben volt, és hogy mi lett aztán, de nem értem, hogy hogyan és miért történt meg ez az egész?

Egy ideig nem kapott választ, aztán pedig egy nagy sárkánysóhaj (legalábbis annak lehetett betudni) után Villám megszólalt.

- Hát...

Na hogy tetszett? Van tipp, hogy mi történt? Majd kiderül...talán. Addig is mindenkinek minden jót és sok boldogságot kívánok az életében.