- Hát igazából én sem értem ezt az egészet. Én is csak azt tudom, hogy valamiért nem emlékeztem semmire. Olyan volt mintha... mintha... hmm... nem is tudom...
- Mihez lehetne ezt hasonlítani? Ennek semmi értelme nincs! Ilyennek nem kéne léteznie! - Vicces, hogy pont ezt gondoltam erről a világról és most...
- Most így végiggondolva valami olyasmi történt, ami apám és lovasa között, nem? A hal, amit kedvességből adtam...
- Hát ha az, hogy elrontod a gyomrom az kedvesség, akkor én... - odakapott a gyomrához miközben próbálta kitalálni, hogy mi módon folytassa mondandóját. - ...umm... akkor te nem ismered az embereket.
- Figyelj! Én akkor azt láttam jónak, csak valami azt mondta tegyem meg, és aztán a többi cselekedetet. Ez ellen nem tudtam mit tenni. Csak ösztönből jött, vagy... hmm... fogalmam sincs, de tudod mit? Törődjünk a jelennel és ha a sors úgy akarja, akkor majd megtudjuk mi történt igazából!
- Lehet, hogy igazad van! Talán majd kiderül. Most viszont meg kéne látogatni Hablatyékat. Talán ő tudna valamit mondani ezzel kapcsolatban.
- Menjünk!
Felkeltek és elrepültek a Nagyterem felé, ahol feltételezték, hogy megtalálják, akit keresnek. Mivel közel volt a hely, így még egy percet se vett igénybe az út.
Mikor benyitottak, látták, hogy szinte tele van. Minden szem rájuk meredt, majd elkezdtek kiáltozni. Gálér értetlen arccal bámulta őket. Abból a néhány szóból kihallott az jött le neki, hogy nekik gratulálnak, hogy újra együtt vannak, bár ez egy elég sajátos mód volt rá. Mondjuk vikingek... Eddig is láttam furcsa szokásokat, ez is csak egy a sok közül. Ha Fogatlan nem tűnt volna ki a tömegből meg sem bírták volna állapítani, hogy hol lehet a hibbanti törzsfő, de még azt sem, hogy egyáltalán itt van-e.
Nagy nehezen jutottak, de közben sok kéz csattant a fiú vállán, amíg átmasírozott a tömegen. Végül elérték a célasztalt. Mindannyian mosolyogtak. Ott volt Hablaty, Hanga (és persze sárkányaik), Olaf, aki elmesélte azt az éjszakát és még egy meglepetésvendég is, Asztrid, illetve Viharbogár. Csak nemrég érkezhettek, ám nagyon boldognak tűntek valami miatt, ami csak jó lehetett. Gálér köszönt, majd leült közéjük. Közben a sárkányok elvonultak beszélgetni. Szerette volna megkérdezni Hablatyot, hátha van valami ötlete, mi okozhatta azt az emlékezetkiesést. Mielőtt azonban megszólalhatott volna Olaf felállt és egy hangos asztalcsapással felhívta magára a figyelmet. Mikor mindenki odanézett, akkor belekezdett.
- Emberek! Emlékeztek micsoda éjszaka volt tegnap azon a hajón? - bólintással, vagy "igen" bekiabálással jelezték, hogy emlékeztek, vagy pedig mesélte neki valaki, aminek a fiatal sárkánylovas egyáltalán nem örült. Nem volt büszke az azon az estén elkövetett tetteire. - Volt minden! Piálás, bunyók, viták és még szerelmi próbálkozás egy ember és egy sárkány között! - a teremben a legtöbben vihogva bólintottak a bent lévők, kivéve Asztridot, aki még nem hallotta az esetét és Gálért, aki pedig aktív résztvevője volt ezeknek. Ránézett a vikinglányra, aki szintén őrá nézett és ekkor esett le neki, hogy ki volt a főszereplője az eseményeknek.
A felszólaló viking odament Gálérhoz, majd könnyedén megfogta és felemelte. A fiút meglepte a hirtelen magasságváltozás. - Ez az ember... - üvöltötte tovább. A kezében tartottnak már most megfájdult tőle a füle. - Összeveszett a legjobb barátjával! Ám végül kibékültek a mai napon és ezt meg kell ünnepelni! - felemelt egy söröskorsót. - Ünnepeljük ezt meg! - Felvett egy korsó sört és le is hajtotta. Gálér leblokkolt.
- NEM! - kiáltotta Hablaty és Hanga egyszerre, mire az egész terem hangosan felröhögött, sőt néhányan megőrültek és ugrálni kezdtek. - Jól van! Jól van! Oké! Akkor te nem iszol! - mutatott, a tegnapi nap legnagyobb részegére, mire a lecsendesedő tömegből ismét kitört a nevetés. Ekkor Gálér már ismét lekerült a földre és leülhetett.
Alighogy ismét a padot nyomhatta, intettek neki, hogy menjenek. Kicsit morgolódott, mert épphogy leült már fel is kellett állnia, de követte őket. És az út nem is vezetett máshova, mint a házba, ahonnan az imént eljöttek Villámmal.
- Most komolyan? - kérdezte, amint beléptek az ajtón. Válasz helyett csak kérdő pillantásokat kapott. - Alig öt perce jöttünk el innen, hogy beszéljünk, jöhettetek volna ti ide! - mindenki keresett valami ülőalkalmatosságot és helyet foglalt.
- Nos, nálunk az van, hogyha meg akarunk beszélni fontos dolgokat, akkor azt a Nagyteremben tesszük. - szólalt meg Hanga. - Ez volt a terv most is, de mivel amint beléptél mindenki megőrült, hála a kis incidensnek, így nem bírtunk volna nyugodt körülmények között társalogni.
- Várjatok! - kiáltott fel Asztrid. - Mielőtt még itt nagy beszélgetésbe kezdenétek, beavatnátok, hogy mi történt tegnap?
Minden szem Gálérra meredt.
- Ahh... Muszáj? - nyafogta. Miután viszont bólogatást, meg egy "Ha már te voltál ennek a főszereplője!" megjegyzést kapott, így elmesélte az egészet. Azokat a reakciókat, amiket a vikinglánytól kapott nem fogja egyhamar elfelejteni.
- Thorra! Te... Te komolyan ilyet csináltál? - kérdezte hitetlenkedve.
- Nem, csak viccből mesélem, kitaláltam az egészet! Befestettem az oldalamat lilára és zöldre, illetve kedvtelésem, hogy felgyújtom a karomat, hogy ilyen legyen, mert élvezem! - adta Gálér a szarkasztikus választ. Hangjába igyekezett beleadni mindent, hogy tudtukra adja vele, semmi kedve nincs erről beszélni.
- Azért ezt nem kéne! - próbálta lenyugtatni Hablaty. - Ő csak tudni akarta mi történt veled. Nyugodjunk meg és beszéljünk normálisan... kérlek! - Gálér bólintott, majd lehajtotta a fejét.
- Talán nem kéne, de még egy dolgot elmondanál? - kérdezte Asztrid Gálértól, aki csak sóhajtva válaszolt. - Ezek a szavak, amiket mondtál Villámra... mit jelentenek? Még sosem hallottam ezeket. - itt mindenki más is kérdőn fordult feléje.
Bár legszívesebben felkelt és elment volna, visszafogta magát és elmondta, aztán még azt is, hogy tudja, hogy nem sok értelme volt ilyeneket mondani, de amikor ittas az ember, akkor sok hülyeség hagyja el száját. Végül fellélegezhetett, mikor biztosították, hogy témát váltanak.
- Még meg sem mondtam, hogy miért vagyok itt! - állt fel a nemrég érkezett. - Csak meg akartam vele várni Gálért, illetve nem tudom, hogy a sárkányokra várjunk-e, vagy ne? Viharbogár már tudja, de... - itt elhallgatott, és elgondolkozott.
- Ha már eddig vártunk, akkor csak kibírunk még egy kicsit. - ment oda hozzá Hablaty és átölelte. - Hanga! Megnéznéd, hogy Fogatlanék itt vannak-e a közelben? Ha igen, akkor szólnál nekik? - a válasz csak egy bólintás és a cselekedet volt.
(Eközben a sárkányok)
Miután kiértek a Nagyteremből, felszálltak és egy barlangba mentek. Ők is szerettek volna megbeszélni pár dolgot, de nem akartak egy olyan helyen, ahol ennyi ember zajongott. Mikor odaértek, leültek.
- Na végre! Ezek az emberek nagyon hangosak, remélem most már tényleg hamar elmegyünk innen! - kezdte Fogatlan a beszélgetést. - Szóval fiam! Mi történt? - mindenki az említett Éjfúriára nézett.
Villám elmesélte, hogy mi volt a fennsíkon és afelől érdeklődött, hogy tud-e valaki magyarázatot adni arra, hogy miért volt ez az emlékezetkiesés, meg egyéb. De a három másik sárkány tanácstalanul nézett vissza rá.
- Fogalmam sincs, hogy mi okozhatta ezt, de reméljük idővel kiderül. - szólalt meg Szélpenge.
- Én még életemben nem hallottam ilyesmiről! Te Fogatlan? - szállt be a társalgásba a Siklósárkány.
Az idősebb Éjfúria is csak a fejét rázta. - Nos ez megbeszélve! De más az igazi oka annak, hogy elhívtalak benneteket. Tudom, hogy ez közvetlenül csak engem és Villámot érinti, de valamennyire nektek is közötök van hozzá. - Bár mindenki tudta miről, vagyis inkább kiről van szó, ennek ellenére kérdő tekintetek vették körül Fogatlant. - Az a valaki, aki elrabolta a családomat! Meg kell találnunk! Nem hinném, hogy csak ránk pályázna! Félek, hogy az egész világot akarja, és ha ilyen hatalma van, akkor nem sok dolog állíthatja meg. - fiához fordult. - Még mindig nem tudom, hogy téged hogyan nem kapott el, vagy engem, de örülök, hogy valaki maradt. Mikor megtudtam, hogy megint összevesztetek Gálérral, csak arra tudtam gondolni, hogy ezzel csak távolabb kerülünk az eredeti célunktól. Ugyanakkor bízom benne, hogy most már nem lesz több ilyen. Végsősoron elismerem, hogy ezek a konfliktusok közelebb tudnak titeket hozni egymáshoz, de most nincs időnk ilyesmire.
- Ha nekünk nincs több mondanivalód, akkor megyünk. - szólt közbe Viharbogár, majd az Ostorcsattal együtt elindult kifelé. Viszont a két Éjfúria maradt még, mert Villám még egy dolgot közölni akart.
- Apám! Gálérral úgy beszéltük meg, hogy mostantól csak mi ketten szeretnénk utazgatni. - Ez meglepte kicsit az idősebb sárkányt, ám aztán csak bólintott.
- Megértem! Anno mi is sokat kalandoztunk egyedül, főleg miután tudomást szereztünk Fúria-szigetről. Oda csak mi mentünk, és nem volt unalmas út. Bár ha jól tudom, akkor már meséltem neked, mi mindenen mentünk akkor keresztül. - Villám bólintott. - És mit terveztek? Merre fogtok menni? Azt az útvonalat követitek, amit Hablaty gondolt ki?
- Még nem tudom, de nem biztos. Minél hamarabb meg akarom neki mutatni Fúria-szigetet, a szülőhelyemet. Igazából nem tudom, hogy hova mennénk még, lehet utána visszatérnénk Hibbantra.
Bár Fogatlan beleegyezett, hogy elmenjenek ketten, de figyelmeztette fiát, hogy ezt meg kell beszélni lovasaikkal is. Ők is elindultak vissza a Nagyterem felé, ám meglátták, hogy a két sárkány, aki korábban velük volt máshol szálltak le éppen és ők is arrafelé vették az irányt.
Hangának alig kellett várnia a repülő hüllőkre, hiszen sárkánya kiszúrta, amint kiment a házból és azonnal felé vette az irányt, majd a többiek is követték. Ahogy mindenki beért, néma csend lett a házban. A legtöbben Asztridra néztek, hiszen ő akart bejelenteni valamit. A lány arcán látszott, hogy legszívesebben ugrálna örömében, azonban meg sem mozdította a száját, hogy közölje mondandóját.
Viharbogár felmordult, mire Asztrid megrezzent.
- Huh... Alig tudok megszólalni az izgalomtól! - szinte remegett. - A helyzet az, hogy... - itt Hablatyra nézett - várandós vagyok! - a levegő megfagyott egy pillanatra. Hablaty nem bírt megszólalni, pedig látszott rajta, hogy akart, Hanga meg csak meglepett arckifejezéssel ült, de nem akart semmit sem mondani. A sárkányok is hallgattak. Ez a téma nem igazán rájuk tartozott.
- Gratulálok! - törte meg a csendet Gálér, mire kicsit furcsán néztek rá. Eszébe jutott, hogy itt lehet, nem ezt szokták mondani, egy pillanatra megijedt, hogy ez valamiféle negatív szó itt, de miután a reakciókból ezt nem tudta kikövetkeztetni, így annyiban hagyta. Azt már nem akarta megkérdezni, hogy milyen nemű lesz, mert eszébe jutott, hogy valószínűleg itt csak akkor tudják meg, mikor megszületik.
Gálér még azt próbálta kikövetkeztetni, hogy hány hónapos, vagy hetes, de látásból csak annyit tudott, hogy nem lehet több pár hónaposnál. Meglepte, hogy ilyen hamar megállapították, hogy várandós, főleg, hogy itt nincsen olyan technológia, mint az ő világában. Mondjuk lehet, hogy változott valami a viselkedésén, és talán a hasán is látszott a dolog, de az itt töltött idő során nem nagyon ismerte meg a lányt, és az utóbbi időkben nem is sokat látta.
- Hát... ez hihetetlen! Nagyszerű! Alig jutok szóhoz. - szólalt meg végre Hablaty is. Felállt és odament feleségéhez, majd heves csókolózásba kezdtek. Hanga közben a negyedik bent lévőnek intett, hogy menjenek ki, aki engedelmeskedett. A sárkányok is követték őket.
- Kicsit magukra hagyjuk a szerelmespárt? - költői kérdés volt, amit a fiú feltett, Hanga mégis bólintott. Ott álltak kint, egyikük sem szólalt meg. A négy hüllő egy ideig őket nézte, de aztán le lefeküdtek a földre és lehunyták szemeiket, bár nem aludtak el, csak pihentek, gondolván, ha történik valami érdekes, akkor majd reagálnak.
Az unalom néhány perc után utolérte a két embert, így végül kerestek valami beszédtémát.
- És mond csak Gálér - fordult felé az Ádáz törzsfő, mert eddig a kikötő irányába bámult - merre terveztek még menni? Illetve van-e valami ötleted az ellen a rejtélyes rohadék ellen?
A két kérdésből az utóbbira nem igazán akart és nem is nagyon tudott volna válaszolni. - Villám azt mondta, hogy el akar vinni a Fúria szigetre. Hogy azon kívül hova megyünk még, nem tudom. - vállat vont. Hablaty megmutatta neki térképen, hogy merre fognak menni, milyen szigeteket érintenek út közben, de memóriája cserben hagyta. Sárkányára nézett, remélve, hogy mond valamit, de csak feküdt és tudomást sem vett a két emberről. - A másik kérdéstől tartózkodom. Nem tudom, hogy mit fogok csinálni.
A lány bólintott, majd leült annak a háznak a kinti lépcsőjére, ahonnan nem rég jöttek ki. A fiú követte példáját, de alighogy leült az ajtó kivágódott és Hablaty állt a küszöbön. - Amúgy bejöhettek. Nem zavartok. - majd visszament.
A két kint lévő bement, de a hüllők maradtak. A pár már abbahagyta a csókolózást, de egyikük sem engedte el a másik kezét. Gálérban kicsit feltámadt a rosszkedv. Neki is volt szerelme, de miután kiderült, hogy a lánynak már volt valakije, kicsit magába roskadt. Korábban sokat beszélgetett vele, mert volt közös téma, de a lány csak barátként tekintett rá. Mikor felvilágosult, elzárkózott tőle, de a lány, akit Alexandrának hívtak, nem adta jelét annak, hogy feltűnt neki a változás. Aztán pár hónappal később Gálér valamennyire megbékélt azzal, hogy legyenek barátok, és megpróbált így gondolni rá, de sokszor kudarcot vallott ez ügyben.
Igyekezett elhessegetni a szerelmet a fejéből, de miután magától nem járt sikerrel próbált valami beszédtémát előhozni.
- Hablaty - fordult felé - majdnem elfelejtettem egy kérést! Villámmal azt beszéltük, hogy inkább csak mi kettesben folytatnánk az utat! Gondolkoztam és szerintem ez egy nem rossz ötlet. - nem akarta részletezni a döntés okát, csak ha muszáj. Az anyjával való vitákban megtanulta, hogy először csak mondja el mit gondol, aztán fokozatosan építse fel az érveket, így könnyebb a meggyőzés. Lehet, hogy ha most elmondana mindent, akkor azt egy mondattal kiütné Hablaty.
- Lehet, hogy jót tenne nektek az, hogy csak kettesben vagytok, de veszélyes! Szerintem menjünk együtt tovább, aztán majd meglátjuk. - már épp vitatkozni kezdtem volna, hátha meggyőzhetem, annak ellenére, hogy úgy ismertem meg, hogy makacs, de nagyon. Szerencséjére felesége Gálér pártjára állt.
- Hadd menjenek édesem! - már Hablaty mondta is, hogy "De hát...", viszont Asztrid belé fojtotta a szót - Annak idején te is egyedül mentél mindenhova! - itt Gálérra nézett, majd vissza férjére. - Mondjuk az is igaz, hogy sokszor bajba keveredtél... - ismét elhallgatott egy pillanatra. - De sokszor egyedül is kikeveredtél belőle.
- Meg hát - szólt közbe Hanga is - most nincsenek olyan sokan, akik az életükre törnének. Régebben ott volt Viggo, Dagur, Alvin, meg a többiek, de ők már nincsenek. Csak az az ismeretlen alak, de mivel a jövendölés szerint Gálér lesz az, aki legyőzi, így sokat nem kell aggódni.
Gálér mérhetetlen hálával pillantott először Asztridra, majd Hangára. Örült, hogy ebben mellette állnak. Azóta a két év óta, amióta idekerült, valaki mindig volt vele. Fegyverforgatás Takonypóccal, vagy Asztriddal, repülés Hablattyal, vagy Asztriddal, néha Halvérrel is tanult a sárkányokról. Igaz, hogy sokkal több volt a tanulás, mint az iskolában, de ez legalább érdekesebb volt. Viszont nagyon kevés ideje volt pihenni és magánélete nem is lehetett. Nemcsak azért, mert egy fekete, szárnyas, tűzokádó (vagyis inkább robbanó, és égető lövedéket lövő) hüllő szinte mindig a közvetlen közelében volt, hanem azért is, mert senki sem volt itt, akit ismert volna régebbről, mondjuk ez nem meglepő.
Néha az az érzésem, hogy egy könyv, vagy film főszereplője vagyok. Mintha, valaki, vagy valakik bámulnának és figyelnék, vagy olvasnák minden cselekedetem, tudnák a gondolataimat. Lehet, hogy megőrültem. Vagy meghaltam és ilyen lenne a túlvilág? Nem lehet ez a valóság!
Próbált megszabadulni ezektől a gondolatoktól, mert félt, hogy csak fokozzák tébolyát.
- Rendben... - hallotta Hablaty hangját, amitől kizökkent a ebből a kicsit elmélyült állapotból. Örült, hogy végül beleegyezett. Lehet akármilyen makacs az ember, ha két nő azt mondja, hogy ez lesz, akkor ez lesz. Ettől a gondolattól halkan kuncogott, de a többiek meghallották és furcsán néztek rá. Gálér gyorsan megköszörülte a torkát, azt a látszatot keltve, hogy valami kaparja azt. Ez elég volt.
Felállt és kirohant, hogy közölje a hírt Villámmal, aki még mindig ott feküdt a ház előtt, de lovasa közeledtére felkelt. Mikor elmondta, a sárkány örömében ugrott egyet.
- Nagyszerű! Apám is beleegyezett korábban, szóval nincs akadály! Mikor indulunk? - hangjában nem is leplezte izgatottságát.
- Mikor is adtad ezt Fogatlan tudtára?
- Nemrég, mielőtt visszaértünk volna ide, és Asztrid megtette volna a bejelentését. - a fiú magában morgott. Erre gondolhatott volna. Viszont az Éjfúria kérdésére nem válaszolt, mert nem tudott. Gondolta, hogy pár napon belül elindulnak, de nem akart semmit sem mondani, amíg nem bizonyosodik meg erről.
- Remélem, hogy holnap már útnak indulunk. - a sárkány bólintott.
Már nagyon várta, hogy csak kettesben legyenek. Mindig ott loholt valaki a nyakában és néha már idegesítette, de nem panaszkodott, mert feleslegesnek tartotta. Továbbá már erről a szigetről is el akart tűnni, mert nem sétálhatott úgy el a Nagyteremig, hogy valaki, valamilyen módon nem juttatta eszébe azt az éjszakát, amit elakart felejteni. Valamennyi megnyugvást jelentett az, hogy az Éjfúria sem örül annak, hogy előhozakodnak ezzel a témával.
Mivel nem volt semmi dolga és nem akart még visszamenni Hablatyékhoz, csak leült a földre, majd nekidőlt sárkányának, aki nemsokkal korábban feküdt vissza. Villám dorombolással adta lovasa tudtára, hogy örül a jelenlétének, a közelségének. Nem sokkal később mindenki távozott a kunyhóból, és ki-ki ment a maga dolga után. Gálér felkelt, hogy bemenjen a házba, de amint elindult morgást hallott. Megfordult és rájött, hogy az Éjfúriája hallatja a hangját.
- Maradj már még egy kicsit! - szólalt meg, miután a fiú nem úgy reagálta le a helyzetet, mint azt a sárkány várta.
- Tudod, ha nem morgással próbálnál mindent tudtomra adni, akkor sokkal könnyebb lenne a kommunikáció. - közben visszaült oda, ahonnan nemrég felkelt.
- Lehet, de Hablatynak is sokáig úgy kellett élnie, hogy kikövetkeztesse, amit mondani akarunk neki. Amúgy meg én nagyon szeretek morogni.
- Hát ez nagyszerű, bár nem tudom mi az összefüggés... és még rám szokták mondani, hogy állandóan morgolódok valamin. - erre felnevettek. Eközben visszaült korábbi helyére és sárkánya oldalának dőlve lepihent.
Néhány órával később Gálér kinyitotta a szemét, és megállapította, hogy elszundított, mert már besötétedett. Tudta, hogy ezután nem nagyon fog az éjszaka aludni, ezért elő akart állni egy ötlettel, amivel valamennyire kifáraszthatja magát. Eszébe jutott, hogy akár gyakorolhatna egy kis kardforgatást, ugyanis eléggé elhanyagolta azt az utóbbi időben.
Ahogy odaért látta, hogy páran ott vannak és azt is hallotta, ahogy fém érintkezik a fémmel. Gyorsabbra vette a tempóját, kíváncsi volt, hogy pontosan mit is csinálnak. Ahogy odaért látta, hogy valami kis verseny lehet. Szétnézett és látta, hogy ketten harcolnak egymással, páran fel vannak fegyverkezve még, és a bejárat közelében várakoznak. Különböző fegyverek voltak nálunk, de semmilyen páncél nem volt rajtuk, csak a hétköznapi ruhájuk. Különböző fegyverek voltak náluk. Volt akinél hatalmas, kétkezes szekerce, volt, aki buzogánnyal, és volt, aki karddal, vagyis inkább egy pallossal felfegyverkezve várt.
Körbe, az aréna körül, sokan ültek és szurkoltak, Gálér úgy állapította meg, hogy lehetnek akár százan is. Meglepődött, mert nem gondolta volna, hogy ilyen esti küzdelmek mennek, aminek még nézettsége is van.
- Hé! Gálér! - hallotta, ahogy a nevét kiáltják. Valamelyik harcos volt, aki csak, miközben várakozott az aréna bejáratánál, mindenfelé nézelődött, akkor láthatta meg. - Nem akarsz beszállni? Mindig van igény az újakra. - mondta, ahogy Gálér egyre közelebb ért hozzá.
- Hát nem is tudom. Egyáltalán mi ez itt pontosan? - sejtette, hogy mi megy itt, de hallani akarta.
- Az utóbbi években béke volt és már a sárkányok sem támadnak, így nem volt ellenség, akivel harcolhattunk volna. Egy idő után meguntuk, mert mégiscsak kell valami küzdelem. Tharyk a Behemót, ő találta ki, hogy legyen arénaharc, amire bárki eljöhet, akár részt akar venni, akár csak nézni akarja, szabad a bejárás. A törzsfő engedélyezte, de szigorúan kikötötte, hogy ne legyenek komoly sérülések, és másnapra legyen munkára készen mindenki, amit legtöbbször be is tartunk.
- Aha... és azt akarjátok, hogy én is induljak? - erre bólintott. - Végülis kipróbálhatom magam, ha már gyakorolni akartam. - ekkor intett egy fickónak, aki egy hatalmas üvöltéssel elcsendesített mindenkit. Az éppen harcolók, pedig leálltak.
- Új kihívónk van! Mégpedig Gálér... - itt elcsendesült. Általában, akik itt indultak volt már valamilyen cím, amivel illették őket, mint például, Kétujjó Hjarn, akinek a bal kezén, csak a gyűrűs, meg a kisujja volt meg, illetve a hüvelykujjból egy apró csonk. Sose beszélt róla, hogyan történt mindez, de mivel ő szokott jakot, meg birkát vágni, lehetséges, hogy csak figyelmetlen volt. Ott volt még Bark, a Hamvasztó. Ő még akkor érdemelte ki a nevét, mikor a sárkányportyák voltak. Egyszer elkapott egy szörnyennagy rémséget, és a nyakánál fogta le úgy, hogyha kicsit szorított, akkor az állat tüzelt. Ezt kihasználva megmentett pár embert. Végül a sárkány kiszabadult egy idő után, mert hiába volt Bark előrelátó és leszedte a gyúlékony zselét azon a részen, a csata hevében nem tűnt fel neki, hogy a rémség közben termelt belőle és amikor lángra lobbantotta magát, és kiszabadult, majd el is repült. - Gálér, a Másvilági.
Hát ez fasza. Olyan, mintha valami zombi lennék. Na mindegy, majd elfelejtik. Azok, akik eddig voltak bent voltak eddig, kimentek, hogy helyet adjanak az újnak. Gálér tiltakozott, mondta, hogy fejezzék be, de mindenképpen ragaszkodtak, hogy azonnal kezdjenek. Őt akarták látni. Az első ellenfele egy buzogányos viking volt, akinek nem értette a nevét, mert mindenki ordított körülötte. Miután rázárták az aréna ajtaját, eszébe jutott, hogy a kardja az a házban van, így úgy kezdett neki a harcoknak, hogy elrohant a fegyveréért. Miután heves bocsánatkérés közepette visszatért, és alábbhagyott a közönség röhögése, felkészült a csatára.
Ellenfele súlyban és erőben is túlszárnyalta, így Gálérnak az ügyességre és gyorsaságra kellett építenie. Mind ő, mind a viking csak egy bőrruhát viselt. Felvettek egy alapállást. Amikor hallotta, hogy Harc! nem indult neki azonnal ellenfelének, mert tudta, nem sokra menne vele. Ez nem volt jellemző a vikingre. Ő üvöltve rárontott, miközben a buzogányt a feje fölé emelte, hogy felülről támadjon. Gálér könnyen odébbszökkent, majd az ellenfél bal lába felé csapott, de a túl nagy kitérés miatt nem érte el a testrészt. Csalódottan megjegyezte az esetet, hogy legközelebb jobban figyeljen rá.
A következő buzogánycsapást kénytelen volt hárítani, ugyanis, olyan testhelyzetben volt, amiből nehéz lett volna a megfelelő irányba kitérni. A kard, mivel gronkelvasból készült, könnyű volt, ezért Gálért egy pillanatra meglepte, hogy a fegyvere nem szenvedett semmilyen kárt, holott simán megeshetett volna egy sima vasból készült karddal. Mindenesetre teste beleremegett és karja kicsit fájt utána. Néhány ütésváltás után az övé lett az első találat. Egyszer megvágta a viking jobb alkarját, de nem volt jelentős seb, mondjuk nem is állt szándékában, mély vágásokat ejteni rajta.
Természetesen Gálér sem úszta megsértetlenül, ugyanis nem sokkal később jól hátba lett vágva. Három helyen érezte, hogy a buzogány tüskéi a hátát érik, de nem tűntek ezek sem súlyosnak, csak fájtak. Végül néhány perc küzdelem után, egy halálos csapást mérhetett volna ellenfele nyakára, de a végén egy negyed fordulatot vetett kardjával, így annak csak a lapja találta el a vikinget és így nem ölte meg, bár kiütötte.
A tömeg ujjongott. Nem mindennap volt ilyen küzdelem noha nem tűnt különösnek, csak másfajta volt, mint az eddigiek. Gálért ki sem engedték az arénából, mondván, jön a következő ellenfél. Viszont ő tudta, hogy ez már sokkal nehezebb lesz. Bár a harc hevében feltüzelte magát, ez mégsem volt elég, ahhoz, hogy eltűnjön a fájdalom- és fáradtságérzet. Talán egy igazi csatában jobban bírná, mert ott azért küzd, hogy túlélje, de itt nem ez volt a helyzet.
Aki bement ellen a küzdőtérre egy, az előbbinél, valamivel nagyobb és látszatra idősebb viking volt. Mindkét kezében egy-egy hatalmas szekerce. A fiú, majdnem elájult a látványától. Sejtette, hogy ügyeskedéssel lenne esélye, de maximum, ha kipihent lenne, vagy pedig az életéért küzdene. Kicsit kínosnak találta, hogy egy küzdelem után, már hulla fáradt, mert ez azt jelenti, hogy az állóképessége a béka feneke alatt van. De nem akart gyávának mutatkozni.
Ismét felhangzott a kiáltás, ami a harc kezdetét jelentette, és az nagydarab ember nem is várt tovább, ugyanúgy, mint az előző, azonnal elindult és néhány lépés alatt leküzdötte a távolságot kettejük között. A lendületet kihasználva akart lesújtani, ami azért volt veszélyes, mert ha Gálér nem ugrik arrébb, akkor csak egy vértócsa és egy holttest maradt volna belőle. Hevesen zihált, miközben azért egy Hé!-t kiáltott, hogy azért ez csak egy barátságos küzdelem lenne, vagy valami olyasmi.
Ezután már finomabbak voltak a támadások, de még mindig nagyon durvák, legalábbis Gálér szerint. Végül alig egy perccel a kezdés után az egyik szekerce kiütötte Gálér kezéből a kardot, és így ő nem tehetett mást, fusson. Nem akarta feladni, de tudta, hogy itt nincs esélye. Megpróbált eljutni elejtett fegyveréhez, amely elég messzire került tőle, de nem érte el. A hatalmas viking jobb kezében levő szekercéjét elejtette, majd a fiú után nyúlt és megragadta a ruháját. Könnyűszerrel felemelte, majd lerakta és a másik fegyverét Gálér nyaka felé tartotta.
- Meghaltál kölyök! - mennydörögte mély hangján, majd hatalmas nevetésbe kezdett. A tömeg először értetlenül ült némán, majd a nézők többsége is röhögni kezdett. - Hát ez fantasztikus volt! Úgy futottál, mint a kisállat, ami a ragadozója elől menekül! Ne félj, nem tartalak gyávának, de azért többet vártam tőled! - ekkor lerakta, majd kiviharzott az arénából. Gálér szép lassan felállt, majd ő is elindult kifele. Az ajtónál találkozott a játékmesterrel, aki vállon veregette.
- Szép volt azért! Kicsit gonosz volt, hogy másodjára már Tharykot küldtem be ellened, de ő ragaszkodott hozzá, hogy kiálljon ellened. Gondolom, hogy mára elég volt neked. - Gálér szótlan maradt. Bólintott, majd pedig elindult. Útközben találkozott Villámmal, aki valahonnan végignézte az egészet. A Nagyterem felé indultak, mert mindketten csillapítani akarták éhségüket.
Tudod Gálér, egész jól harcolsz, csak nem bírod sokáig. - világított rá arra a tényre a sárkány, amit a fiú is észrevett magán. - De majd dolgozunk ezen. Ha csak ketten leszünk, úgyis sok dolgot kell csinálnod egyedül, amitől majd kitartóbb leszel. Néha talán megkergetlek majd. - ekkor sárkánynevetést hallatott. Gálér nem volt hajlandó szóban reagálni, csak bólogatott. Fáradt volt, és idegesítette, hogy csak ilyen kevés ideig bírta. - Azért kicsit féltettelek, mert az a nagydarab viking, aki a második ellenfeled volt, meg is ölhetett volna az elején, sőt úgy csinált, mintha az lett volna a szándéka. Már ott voltam majdnem, hogy közbeavatkozom! Többször ilyen nem lesz! Megígérem, hogy megvédelek, bármibe is kerüljön! - őszinte szavai mély nyomot hagytak a fiún. Még magát is feláldozná értem! Én vajon képes lennék erre?
És itt is vagyok, egy új résszel. Remélem, hogy mindenkinek jól telt a karácsonya, és mindenkinek boldog, sikerekben és sárkányokban gazdag Új Évet kívánok!