Kicsit már derűsebb volt, amikor belépett a hatalmas csarnokba. Megtehette volna, hogy a házában vacsorázik, de egyrészt nem volt ott kaja, és egyszer sem vitt. Másrészt a hangulata a helynek eszébe juttatta a menzát, ahol ebédelt, mikor iskolás volt még. Bár sokat kellett ott sorban állni, és az étel sem volt a legjobb, mégis megvolt a maga hangulata és olcsó volt, jóval többet kellett volna költeni, ha máshogy oldaná meg a déli étkezést, mégpedig a kollégisták általában nem a pénzben bővelkedtek.
Jakhúst evett kenyérrel. Ez volt általában a reggeli, az ebéd és a vacsora is. Valamilyen hús és kenyér. Mellé vizet, vagy mézsört fogyasztott. Örült neki, hogy ilyen későn még volt ennivaló, bár ott megtudta, hogy azokon az estéken, amikor arénaharcok vannak, ilyenkor is van kaja, mert nem egy harcos és néző vacsorázik az esemény után.
Egy különálló asztalhoz vitte tányérját, majd leült. Sárkánya mellette lefeküdt a földre. Ő nem kért enni, mondván, majd elmegy halászni, miután Gálér befejezte. Nem volt egy nagy adag étel, de Gálérnak pont elegendő. Nem lett volna képes annyit befalni, mint a Tharyk féle nagydarab vikingek, ők az ő adagjának többszörösét fogyasztották.
Ezután visszaindult a házába, de itt már egyedül volt, mert - mint korábban megbeszélték - Villám elment halászni. Az épületbe belépve enyhe borzongás futott végig rajta. Hideg volt és sötét. Egy kis idő után hozzászokott a szeme a fényviszonyokhoz, így talált tűzszerszámot, a kandallóban pedig már volt mit meggyújtani, így neki is látott. A filmekben sokkal egyszerűbbnek tűnt. gondolta, miután többszöri próbálkozás után is kudarcot vallott. Soha nem kellett használnia ilyet, otthon ott volt a gyufa, vagy az öngyújtó, itt pedig a sárkányok. De most egyik sem volt a közelben. Szikrát tudott csinálni ugyan, de még a legkisebb faforgács sem akart lángra kapni.
Végül tíz perc eredménytelen szenvedés után feladta és felment az emeletre, ahol az ágya volt. Ott befeküdt, nyakig betakarózott, majd pedig, hogy eltöltse az időt, amíg az Éjfúriára várakozik, úgy döntött, hogy elgondolkodik néhány dolgon.
Elmegyek innen, és most már nem lesz más, csak Villám, aki jön. Mondjuk épphogy ő fog vinni. Meddig fog ez még tartani? És mi lesz? Ha most, csak gyakorlásból ilyen gyenge voltam, akkor mi lesz, ha olyanokkal kerülök szembe, akik tényleg meg akarnak ölni? Akkor csak Villám lesz, aki megvéd, aki... aki bármi áron megvédene... ezt mondta, és tudom, hogy nem a levegőbe beszélt! Amikor néztem a filmeket, vagy olvastam a könyveket... ott is hangzottak el ilyen mondatok, de sosem tudtam értékelni őket, akármennyire is beleéltem magam a történetbe. Hiszen nem is valódi emberekről volt szó. De most... csak most érzem, hogy ezeknek az őszinte szavaknak milyen súlyuk is van. Nálunk ilyet nem mondana senki, de vajon miért? Tudom is a választ. Nálunk már kiveszett az igazi emberség. A barátság, a jóindulat és a szeretet eltűnt. Mindenki csakis úgy akar lenni valaki, hogy a másikat hátráltatja, ezáltal úgy tűnjön, hogy előrébb van. Biztos vissza akarok én oda menni? Úgy itt maradnék örökre. De mégis... én sem vagyok nagyon különb az ottani emberekből. Tényleg megvédeném Villámot bármi áron? Hablaty megtenné Fogatlanért, de én képes vagyok felülkerekedni azon, amit a könyvekben és filmekben gyengeségnek adnak elő? Egyáltalán én létezem? Vagy pedig ez is csak egy könyvek az egyik lapjára van nyomtatva, hogy éppen ezen gondolatok járnak a fejemben? És egy író akarja, hogy most egyedül legyek egy kicsit ebben a hideg házban, várni valakire, aki szintén valaki elméjének a szüleménye? Én...
Eddig tartott az elmélkedés, mert hallotta, hogy egy sárkány jön be az ajtón. Tudta, hogy ki az, mégis felkelt és kiment. Az Éjfúria, mikor észrevette, leült, és várt, amíg a lovasa lesétált a lépcsőn. Fázott. Odakint sem volt meleg, de a házban alacsonyabb volt a hőmérséklet. Ahogy megállt, elkezdett reszketni, ami szinte azonnal feltűnt a sárkánynak.
- Ha fázol, miért nem gyújtottál tüzet? - kérdezte, majd pedig egy kisebb plazmalövéssel lángra lobbantotta a fákat, amik a kandallóban voltak, ügyelve, hogy ne robbanjon fel a töltet. - Így ni! És most? Akarunk még valamit csinálni, vagy elmegyünk aludni, hogy erőnk teljében induljunk el erre a közös kalandra?
Gálér, aki ez idő alatt kicsit átmelegedett végre megszólalt. - Köszönöm a tüzet! Sajnos én nem tudtam meggyújtani. Én szerintem lefekszem aludni, te azt csinálsz, amit akarsz. - Elindult vissza a szobába, ám a sárkány megállította, mégpedig úgy, hogy visszahúzta fogait az ínyébe és szájával elkapta a fiú jobb lábát. Gálér félelmében ugrott egyet, de mivel az egyik lába le volt fogva, így előre esett és beverte fejét az egyik lépcsőfokba. Szerencsére nem a szélét találta el, így nem ájult el, de nagyon fájt az ütés helye. - Au! Ez meg miért volt? Nem lett volna egyszerűbb szólni?! - vonta kérdőre Villámot haragosan.
- Bocsi! Csak egyszerűen ilyen vagyok. De ez valamiféle belső kényszer. Mi sárkányok a többi élőlénnyel eddig nem beszéltünk, hanem valamilyen más módon adtuk tudtára másoknak, hogy mit akarunk. Csak a többi sárkánnyal szoktunk beszélgetni, de velük sem sokat. Csak azt akartam, hogy ma aludjunk itt lent a tűz mellett, hiszen ezután is ez lesz majd. Vagyis inkább neked kell a tűz, mert én elvagyok a hidegben is.
- Jó rendben! Csak legközelebb kérlek, próbálj meg előbb beszédben kommunikálni velem, ne pedig tettekkel, ha már ez lehetséges! - kérte Gálér, miközben leült egy székre, amit odavitt a kandalló közelébe. Villám mellette feküdt le. A kérésre bólintott. - Azért a takarót lehozhatom majd? - ismételt bólintás, bár mindegy mi lett volna a válasz, ha itt lent kell aludnia, ő lehozta volna takaróját.
Sőt nem is várta meg, hogy elkényelmesedjen a széken, szinte azonnal felkelt, elment, majd nemsokkal később visszatért a pokróccal, amit magára terített. Valamiért ezt a helyzetet nagyon kellemesnek érezte, ahogy itt ül, betakarva, a tűz előtt.
- És mond... - sárkánya megrezzent a hang hallatára, Gálér annak tulajdonította be, hogy elszunyókált. - Hogyhogy te elvagy hidegben is ugyanúgy, mint melegben? Én amennyire tudom, a hüllők hidegvérűek, vagyis a külső hőmérséklet befolyással van a testhőjükre. Akkor ez így hogy is van?
- Nem mondhatnám el ezt később? Mondjuk, amikor már úton leszünk kettesben Fúria sziget felé? - ez a fajta nyafogás nagyon hasonlított a Gálér világában közismert "Csak még öt percet" kifejezésre, csak itt annyi volt a különbség, hogy ott még aludni akart az egyén, itt pedig már aludni akart.
- Azt hittem, hogy valamit még beszélgetni akarsz, de rendben van, kivárom addig. - mondta a fiú nem minden derű nélkül.
- Ha már beszélgetni akarsz, akkor mond meg, hogy van a karod? Tudod, amelyik megégett amiko... Akkor. - Villám kérdése két dolgot juttatott eszébe Gálérnak. Egyrészt azt az estét, melyet ki akart törölni emlékezetéből, de hiába próbálta, nem sikerült. A másik pedig, hogy a fájdalom, amit minden apró mozdulat okozott, amikor a bal kezét használta. Mondjuk már tegnap sem érzett semmit, mert teljesen megfeledkezett róla, hogy pár napja lángolt a bal karja, és hiába nézett a kötésre, annyira máshol jártak a gondolatai, hogy sosem gondolt a fájdalomra, ami elég jelentéktelen volt. Sokat köszönhetett az itteni gyógyítónak, aki kezelte azt a részt, és meg kell hagyni, eléggé érti a dolgát. Nálunk nem mindig ilyen jó az egészségügyi ellátás. Eszébe jutott egy eset, de az emléket gyorsan elhessegette a gondolatai közül.
- Kösz, hogy eszembe juttattad! - válaszolt kicsit durcásan, de hallani lehetett hangjában, hogy ez csak tettettet hangnem volt. - A karom már nem fáj, sőt, mintha nem is lenne megégve, holott, mikor tegnap reggel cserélték a kötést, még látszott, hogy sérült a bőröm. Szerintem holnap már levehetem, és hamarosan olyan lesz, mint a régi.
Ezután már nem szólaltak meg. Gálér, mivel nem tudott elaludni ülve, a sárkánya mellé feküdt le, de ez sem volt a legjobb ötlet. A padló hideg volt, így a takarót maga alá rakta, de így is fázott az az oldala, ami nem a tűz felé nézett. Nem mert a kandallóhoz közelebb menni, mert félt, hogy álmában úgy mozgolódna, hogy a pokróc, vagy az ő ruhája lángra kap és ő már tudta, hogy milyen az, mikor ég valamelyik testrésze az embernek.
Gondolkodott rajta, hogy esetleg felsétáljon az emeletre és mégis az ágyában aludjon, de ha már beleegyezett, hogy itt lent alszik, akkor betartja azt, amit mondott. Viszont remélte, hogy ezt a helyzetet valahogy megoldja majd, vagy pedig, ahol töltik az éjszakát, az egy meleg hely lesz, mert így nagyon nehéz lesz számára az elalvás, illetve könnyen megbetegedhet, ami nem állt szándékában.
Nem sokáig feküdt ott fázva, mert Villám felállt, elment egy vödörhöz, amiben víz volt. Ivott belőle, majd pedig ahogy visszafele menet meglátta a remegő fiút. Eszébe jutott, hogy az emberek nem bírják olyan jól az alacsonyabb hőmérsékletet, mint a sárkányok. Most mellé feküdt, és a jobb szárnyával betakarta a fiút, aki nem sokkal később abbahagyta a vacogást, és a légzése is lassabb lett. Az Éjfúria végig a fiút nézte, majd elégedetten megállapította, hogy biztonságban van, védve a hidegtől is.
Másnap, amikor Gálér felébredt, megdöbbenve tapasztalta, hogy volt egy nagy fekete szövet, ami ráborult a testére, és így melegítette fel őt. Hálás volt sárkányának, amiért nem hagyta, hogy fázzon és bízott benne, hogy a továbbiakban sem fog a hideg ártani neki. Különös érzés fogta el. Tudta, hogy ma mennek. Egyszerre félt az ismeretlentől és várta. Be akart pakolni, de előbb ki kellett szabadulni a szárny alól, anélkül, hogy felébresztené az alvó hüllőt. Öt percet vett igénybe ez a folyamat. Azután pedig végignézett az előtte fekvő lényen. Villám szó szerint a szárnyai alá vett. Halkan kuncogott ezen a vacak poénon. Ezután pedig elővett egy kosarat. Összesen kettőt kapott, még valamikor tegnap, és egy üzenet volt írva még. Ebben csak annyi volt, hogy ezekbe pakoljon be, azt is leírták, hogy miket javasolnak.
Ennek megfelelően rakott el néhány ruhadarabot, valamennyi ételt, ami nem romlandó, vizet, illetve kapott egy kis kést, bármikor hasznos lehet, ezenkívül kapott még egy kis adag kenőcsöt, mivel még mindig kell a bal kezére. Szerencsére már alig látszódott a helye. Rakott még kötszert, mert biztos volt benne, hogy szüksége lesz majd rá.
Igyekezett csendben tevékenykedni, de levert valamit egy fatálat, amivel felkeltette az eddig alvó lényt. Talán annyira nem is bánta ezt, mert megkordult gyomra, és nem akart Villám nélkül reggelizni. A sárkány nyújtózkodott, majd pedig együtt el is indultak, hogy most még utoljára egyenek itt. Ahogy kilépett, megpillantotta, hogy Hablaty és Asztrid nem messze a háztól állnak és beszélgetnek. Először a lány pillantotta meg őket, aki intett is, majd pedig közelebb mentek egymáshoz.
- Jó reggelt! - köszönt kedves hangon. Gálér viszonozta. Eközben Viharbogár is előkerült, aki szintén köszöntötte őt. Fogatlant nem látta, de gondolta, hogy nemsokára megjelenik.
- Nos Gálér! Ma van az indulás napja, de szerintem te ezt már tudtad. - Hablaty azonnal belevágott a lényegbe. Ugyan konkrétan nem mondta, hogy ma mennek, de lehetett sejteni. Valamennyire jól jött ki a helyzet, mert Gálér szerint a törzsfő szívesen időzött volna feleségével többet, ahelyett, hogy ővele foglalkozott volna, amikor nem a falu ügyeit kellett intéznie. Most, hogy Asztrid várandós, így biztos szüksége lesz a segítségre. - Majd ha bepakoltál, akkor megyek és segítek felrakni Villámra a kosarakat.
- Már el van rakva minden, de előtte reggelizni szeretnék, meg gondolom Ő is. - ezzel az Éjfúriára mutattam. Hablaty bólintott, majd együtt indultunk a Nagyterembe.
Már a csarnok közelében jártak, mikor Fogatlan landolt előttük. Odament Villámhoz és Viharbogárhoz, akik egymás mellett sétáltak és valamiről beszélgettek. Azután furcsa hangot kezdett hallatni, ami Gálérnak ismerős volt. Pár másodperc múlva egy adag részben megemésztett, nyálas halmaradványkupac volt a földön. A fiúnak hányingere támadt, mert ez még annál is rosszabbul nézett ki, mint amit neki kellett megennie. Biztos amiatt van, hogy Fogatlan tovább tartotta magában, mint Villám, mielőtt kiöklendezte.
- Argh... Fúj! - sziszegte, mire a többiek felé fordultak. Na szuper, már csak ez a látvány kellett. - Mi van? - nézett körül. - Ez azért egy kicsit undorító, legalábbis nekem.
- Villám elmondása szerint te is megkóstoltad és valahogy le is nyelted. - mondta Fogatlan.
- Igen, de az még legalább halnak látszott, nem pedig ilyen... izének. - nem tudott semmit sem mondani, ami hasonlított volna erre a kupacra. Természetesen a két sárkány jóízűen megette, majd megköszönte.
- Én is tudom, hogy milyen az íze. - hajolt oda hozzám Hablaty. - Nem a legkellemesebb, de ha ettél volna anyám főztjéből, akkor ezt lehet visszasírnád. - meglepte ez a kijelentés. Mármint, amit Valkáról mondott. Bár nem nagyon látta őt az utóbbi időben, de nem gondolta volna, hogy az általa készített étel minősége nem üti meg a normális szintet.
- Ha már itt tartunk... - fordult az idősebb Éjfúria a lovasához, majd pedig egyetlen darab halmaradványt köhögött fel. - Neked is van ám. - erre persze mindenki nevetett, még a sárkányok is. Miután Hablaty készségesen elutasította, Fogatlan újra megette, amitől Gálér megint fintorgott. Ezután a produkció után már nem igazán volt kedve enni, de mégis valahogy csillapítani kellett éhségét.
Ahogy beléptek, magához vett egy tányért és ahogy elindult az asztalhoz, hallotta, hogy a három sárkány, valamit halkan beszélgetnek, de nem igazán foglalkozott velük, inkább arra próbált koncentrálni, hogy anélkül egye meg azt, ami a tányéron volt, hogy ne jöjjön ki belőle, úgy, mint Fogatlanból. Vagyis inkább ne azon az úton távozzon belőle. Ahogy leült a három hüllő körülvette őt.
- Jó étvágyat kívánok! - kiáltották, majd azt a hangot kezdték hallatni, amit Gálér nem akart.
- Köszönöm! - mondta szarkasztikus hangvétellel, miután villámgyors mozdulattal megfogta a tányért, majd felugrott a helyéről és azonnal elsietett az asztaltól, - közben halkan káromkodott - nehogy csak a közelében legyen azoknak az "ételeknek". Alapjáraton imádta a halat, de frissen, sütve és anélkül, hogy az már megjárta volna valaki más gyomrát. Hangos sárkánynevetést hallott, hátrafordult, ahhoz az asztalhoz, ahonnan nemrég még menekült, nehogy nyálas, gusztustalan maradék kerüljön a kajája közé.
Mindhárom hüllő őt nézte, a két idősebb sárkány lovasa pedig már mellettük volt. Arcukon látszott, hogy legszívesebben ők is csatlakoznának a kacagókhoz, de próbálták visszafogni magukat. Nyilván ők tudták, hogy mire készülnek.
- Csak vicc volt! - próbálta megnyugtatni Gálért Villám, de nem sok sikerrel. Gálér sértődötten elfordult és némán megette a reggelijét. Nem igazán volt mérges, csak úgy gondolta, ő is megtréfálja kicsit őket, ezért eljátssza a durcást, majd pedig lecsap rájuk. - Gálér? - Hallotta maga mögül, miközben felállt, hogy a tányért visszavigye. - Gálér! Kérlek! Sajnálom! Bármit megteszek, csak ne légy ilyen! Nem ér nekem semmi sem annyit, mint a te és a boldogságod! - már szinte sírt. A fiúban már előjött a bűntudat, ugyanakkor a meglepettség. Ennyire jól eljátszottam volna? Vagy pedig azt hiszi, hogy túl messzire ment? Mondjuk ez azért viszonylag durva szívatás volt, de tudok rosszabb esetről is, bár az nem velem történt meg.
- Bármit? - kérdezte hidegen, bár érezte, hogy nem sok önfegyelem maradt benne. Ekkor jutott eszébe valami, amin elnevette magát. Villám értetlenül bámulta. - Akkor ülj fel egy sárkány hátára, majd lovagolj te rajta. - miközben elmondta, ismét elképzelte a szituációt, amit roppant viccesnek talált. Miután a röhögőgörcs alábbhagyott, vett egy mély levegőt, kifújta, majd ezután már higgadtabban folytatta. - Ne aggódj! Nem haragszom! Csak játszottam a sértődöttet.
- Elég jól, azt meg kell hagyni. - mondta Villám elismerően. - Mindannyian bevettük.
- Őszintén szólva, azért nem néztem felétek, mert féltem, hogy lebukok. Huh...
- Miután befejeztétek a szórakozást, induljunk. - szólalt meg Hablaty. - Mi Asztriddal úgy tervezzük, hogy nemsokára indulunk, és Villám elmondása alapján ti is szeretnétek már.
Együtt indultak el a házhoz, ahol Gálér és Villám lett elszállásolva. Benyitva először Hangát látták meg, aki Szélpengével őket várta.
- Hello Gálér! - az Ostorcsatt először ellenségesen nézett rá, de hamar megenyhült tekintete. Biztos Amiatt van... Ösztönös védekezés és félelem tőlem... Vajon el fog múlni? Morfondírozott magában Gálér.
- Sziasztok! Mit kerestek itt?
Hanga egy ideig nem szólt, a fejszéjét a kezében élezte, de nem sokkal később befejezte és elrakta. Csak ekkor nézett fel. - Ugye nem gondolod, hogy egy szó nélkül itt hagyhatsz minket?
- Természetesen nem, meg akartunk keresni indulás előtt. - hazudta Gálér. Elfelejtette, pedig mégiscsak illendő lett volna elbúcsúzni és megköszönni mindent. Nem volt egy olyan ember, aki nagyon sokat hazudna, de a sors olyan képességgel áldotta meg, hogy néha a húzós helyzetekben az kreativitása az egekbe szökik, így ki tud találni valamit. Sajnos ez csak időnként jött elő, véletlenszerűen, pedig jó lett volna, ha mindig ilyen gyorsan és jól gondolkozna.
- Értem... Mindenesetre eljöttem, hogy ne ezzel húzzam az időtöket. - ha rá is jött a füllentésre, nem adta Gálér tudtára. - Van egy kis ajándékom neked.
Ekkor elővett egy páncélnak kinéző ruhát. Kék színű volt, rajta pedig egy Éjfúria volt festve, ami - mint Gálérnak korábban mesélték és felismerte - a Hibbanti Sárkányiskola címere. Bőrpikkelyekből állt, de nem sárkánybőr volt, hanem valami más állaté. Jobb karjára egy tok volt erősítve, amiben egy tőr volt. Gálér csak ámult.
- Ezt különleges vért. Három rétegű. Középen gronkelvas lemezek vannak, és belül-kívül bőr van, hogy ne sértse fel a bőröd, illetve egy megtévessze az ellenséget. A tőr mindig jól jön, és mivel úgy tudom, hogy balkezes vagy, úgy raktam, hogy könnyebben elérd. Bár kényelmes, de nem jó, ha folyton viseled. Például ha lehet ne ebben aludj. Ami pedig a címert illeti...
- Fel vagy véve a Sárkánylovasok köze. - szólt közbe Hablaty, aki csak most jött be a házba. Felesége követte, de a sárkányok nem. - Már nem a Hibbati Sárkányiskola címere, hanem a mi kis csapatunké, akiknek körében üdvözöllek. - ekkor Gálér felé nyújtotta kezét. A fiú egy pillanatra habozott, majd megrázta a kezét.
- Köszönöm! Mindenért nagyon hálás vagyok! - mondta, majd fel is próbálta a vértet Kényelmes volt a viselete. Még egyszer megköszönte.
Hanga csak mosolygott, majd pedig elbúcsúzott, és sárkányával együtt elmentek. Nem sokkal később Hablaty megmutatta, hogyan tudja felrakni a kosarakat Gálér Villámra. Amiután sikerült elsajátítania ezt, a két hibbanti elköszönt, majd felszálltak és eltűntek szem elől.
- Mi is indulunk? - kérdezte Villám izgatottan.
- Igen. Menjünk! - felszállt a hátára.
- Akkor irány Fúria sziget. - Elrugaszkodott a talajtól, majd erős szárnycsapásokkal gyorsan emelkedett és az Ádázok szigete nem sokkal később csak egy kis pont volt, aztán teljesen eltűnt a láthatárról.
Nos ennek is eljött az ideje. Végre kettesben. Senki sem fog segíteni, csak egymásra számíthatnak.
Ezután már több akció lesz, mert eddig nem igazán volt, de ennek vége. A világ kegyetlen és sok ellenséget rejt.
Remélem, hogy tetszik eddig a sztori, kritikákat pedig mindig szívesen fogadok! A legközelebbi viszontlátásig!