Hideg levegő csapkodta ahol érte, de csak az arca, meg a kezei fáztak. Ilyen magasságokban már nagyon alacsony a hőmérséklet. Gálér csak most gondolt bele, hogy ez más lesz, mint a családi nyaralások túrái. Itt aztán szarban lesz, ha valamit nagyon eltol, és nem lesz ott az édesanyja, aki megsegítse. Bár ott lesz neki Villám, de ő... nos ő is tud segíteni, de másképpen. Hogy elterelje ezeket a rossz gondolatokat, úgy döntött, hogy megtöri a csendet, úgyis volt kérdése még. Hiába tanult sokat a sárkányokról, az inkább olyanfajta információ volt, ami ahhoz kell, hogy megállapítsa az ember, milyen fajú a lény, hogyan kell vele viselkedni, illetve ha úgy hozza a sors, akkor védekezni tudjon.
- Szóval... - kezdte, majd várt egy kicsit, hogy megbizonyosodjon róla, a sárkány rá figyel. - Emlékszem, reggel azt mondtad, hogy elmondod, miért van az, hogy hüllő létetekre melegvérűek vagytok.
- Nem tudom, hogy miért ilyen fontos ezt tudnod, de kielégítem kíváncsiságodat. Nekünk van egy részünk, ami gázt képez, ezt gyújtjuk meg, majd lőjük ki. Ezt a gázt, amúgy valamilyen mértékben képesek vagyunk raktározni, ezért van az, hogy korlátozott számú lövésünk, van, majd újra kell tölteni. Viszont, ahhoz, hogy ilyen gázt termeljünk biztosítani kell pár dolgot. Egyrészt megfelelő hőmérsékletet, különben nem termelődik. A másik pedig, hogy nem a semmiből lesz a gáz, ezért a melegebb vérünk lehetővé teszi a gyorsabb anyagcserét, ez biztosítja az elegendő alapanyagot. Emellett még kell a meleg, hogy meg tudjuk gyújtani ezt a gázt. - Gálérnak először az jutott eszébe, hogy megkérdezi, hogy honnan tud ilyeneket, de mielőtt feltehette volna a kérdést, Villám folytatta. - Hidegben mi sem bírjuk örökké. Muszáj ennünk, különben nem lesz elég energiánk, hogy melegen tartsuk magunkat, vagy nem tudjuk meggyújtani a gázt, illetve termelni azt. Persze azok a sárkányok, akik a fagyos területeken élnek, efelől kivételek. Azok valahogy bírják a hideget, én nem tudom, hogyan, megvan a maguk módja.
Most, hogy végre befejezte a monológját és lovasa is megszólalhatott, elfelejtette mit akart kérdezni. Kicsit felbosszantotta ez, hiszen nem ez az első alkalom, hogy pár másodperccel a kérdés kigondolás után nem jut eszébe. Viszont nem foglalkozott ezzel sokéig, inkább keresett valami más témát. Úgy volt vele, hogy beszélgetéssel gyorsabban megy az idő.
- Ismered a járást errefelé? Vagyis inkább a repülést?
- Repülés? Ismerem, most is azt csináljuk. Nem értelek?
- Rendben, akkor felteszem érthetőebben! - morgolódott kicsit magában Gálér. Reméltem, hogy érteni fogja, mire célzok. - Ismered a környéket? Jártál már erre? Tudod, mi merre van? - aztán hozzátette. - Ahonnan én jövök, ezeknek a kérdéseknek a gyűjtője a korábbi mondatom.
- Aha! És nekem ezt honnan kéne tudnom? Lehet, hogy beszélgetek veled, de attól még nem fogok mindent érteni. Válaszolva a kérdésedre... Ne aggódj! Többször is voltam már erre. Meghát... Fúria szigeten keltem ki, onnan valahogy el kellett jönnöm, és azóta párszor visszamentem.
- Milyen hely az a sziget? Milyen sá... - mondandóját megszakította, hogy egy felhőn mentek keresztül, ami nagyon meglepte Gálért. Nem ez volt az első eset, mikor ilyen történik, csak annyira a beszélgetésre figyelt, túl hirtelen érintette, ahogy a semmiből vizes lett az arca, illetve a ruhája, hiszen a felhőben levő vízpára lecsapódott. - Milyen sárkányok vannak ott?
- A sziget nagyon különleges, már csak az ott uralkodó viszonyok miatt is, illetve, hogy Fúriákat nemigen látsz máshol. De nem akarom elmondani. Legyen meglepetés. Ne félj! Ha odaérünk, mindent megtudsz majd. - Nem igazán volt megelégedve a válasszal. Kíváncsisága csak erősödött, viszont tudta, hogy ennél többet nem fog megtudni a végső úti céljukról.
A következő néhány óra jelentéktelen dolgokról való beszélgetés kíséretében ment el. Gálérnak már kényelmetlen volt a nyereg, de eddig nem akart panaszkodni. Lefelé nézelődött, hátha megpillant egy szigetet, de csak a végtelen kékség terült el alattuk és nyúlt egészen a horizontig. Végül már nem bírta tovább.
- Mondd, hogy lesz itt valahol egy sziget, mert már nagyon fáj a seggem! - nyafogta, amit először sárkánynevetés követett, csak utána kapott választ.
- Ne aggódj! Amennyire emlékszem, itt van valahol szárazföld. Ott majd meghúzzuk magunkat éjszakára. Szerintem nemsokára odaérünk.
A sárkánynak igaza lett. Alig telt el pár perc, mikor megpillantották az említett szigetet. Nem volt valami nagy, és szinte teljesen sík volt a felszíne. Körülbelül a felét borította erdő, a másik része pedig csak füves puszta volt, illetve a partmenti részt homokréteg fedte. Amint leértek, Gálér azonnal leugrott a nyeregből. Elrohant, meg sem állt a tengerpartig. Amikor elérte azt, csak állt és nézett a távolba. A nap már majdnem elérte a horizontot. Villám mellé sétált.
- Levennéd a nyerget? Tudod, hogy kényelmetlen aludni benne. - kérlelte lovasát, aki eleget is tett ennek. Miután megbeszélték, hogy a part közelében fognak majd letáborozni, az erdő vonalának kezdeténél, Gálér elindult, hogy gyűjtsön tűzifát. Az erdőben ez nem lett volna nehéz, ha lett volna megfelelő eszköze hozzá. Balszerencséjére ezek olyan fák voltak, amiknek vékony gallyai, csak olyan tíz méter magasságtól kezdődtek. Voltak lentebb is ágak, de azok túl vastagok voltak, hogy a késével levágja őket, illetve némelyiket nehéz lett volna kivonszolni a fák között.
Maga az erdő egyébként lenyűgözte a fiút. A fák lombhullatóak lehettek, de Gálér nem volt ebben túlzottan biztos. Nem ismerte fel a fajt. Inkább felfelé nőtt a lombkoronája, mint oldalra, ez magyarázta a sűrű elhelyezkedését. Aljnövényzet kevés volt, az is fűből és gombából állt, itt-ott előfordult valamilyen haraszt is. Ezen kívül más növényt nem látott. Természetesen az állatok sem hiányoztak. Mindenfelé rovarok zümmögtek, amik kicsit zavarták Gálér, hiszen nem volt oda értük, ugyanakkor nem félt ezektől az apró lényektől, és nem is bántotta őket. Nem látott fejlettebb állatot, de biztos volt benne, hogy csak elrejtőztek. Nem egy nagy erdő ez, de kell, hogy legyen valami nyuszi, pocok, esetleg vaddisznó, farkas, ilyesmi. A farkasok, meg vaddisznók gondolatától kicsit megijedt. Azokkal vigyázni kell. Hallott már olyan vadászról, akit súlyosan megsebesített egy vadkan, holott volt puskája és - elmondás alapján - nem meglepetéstámadás volt. Őneki csak a kardja, meg a tőre volt. Nem hatnak nagy távra, kivéve ha eldobja őket, de abból nem valószínű, hogy bármi jó sülne ki.
Visszaindult a táborhelyhez. Útközben farkasvonyítást hallott. Lépteit megszaporázta, szerette volna Villámot maga mellett tudni, amennyiben a vadállat közel kerülne hozzá. Alig tett meg néhány métert, mikor arra lett figyelmes, hogy valaki, vagyis inkább valami közeledik felé. Egyre hangosabban hallotta, ahogy valami körülötte futkározik. A legrémisztőbbnek azt találta, hogy szinte minden irányból hallotta. Kivonta a kardját, és Villámért akart kiáltani, mikor hirtelen egy szúrást érzett a bal lábán, majd olyan érzése támadt, mintha megfagyott volna. Nem bírt sem megszólalni, sem megmozdulni. Eldőlt. Bár a teste a viszonylag puha talajt érintette, állával egy követ talált el. Nem érezte az ütést, de szinte biztos volt benne, hogy felsértette a bőrét és vérzik. Még a szemét sem tudta mozgatni, így csak a földet, meg annak a kőnek a szélét látta, amit a állával talált el.
Mi a franc?! NE! Nem bírok mozogni! Mi történik itt?! Valaki! Segítség! Villám! VILLÁM! Hiába volt minden. Csak gondolatban volt képes beszélni, kiabálni. Ki, vagy mi csinálhatta ezt? Az az idegen, akitől meg kell mentenem Villám családját? Basszus, ez így nem így nem lesz jó! Üvöltést hallott. Ez nem volt olyan hangos, vagy erős, mint sárkányáé, ami még nagyobb félelmet keltett benne. Fasza! Itt vagyok az erdőben egyedül, Villám ki tudja milyen messze tőlem, és valami lény, elkapott! Ja és emellett még mozdulni sem tudok! NEM AKAROK ÍGY MEGHALNI!
A szeme sarkából látta, hogy valami mellé lép. Kis kék pikkelyes lábat látott, melynek ujjai végén hosszú karmok köztük pedig bőrhártya volt. Meglepte a jelenség, ugyanakkor mást sem csinált, csak azt találgatta miféle lény lehet ez. Mondjuk mást nem is tudott csinálni. Amikor összetette a képet a lábról, Hablaty egyik történetéről és sárkányokról való tanulmányairól, rájött, mivel áll (vagyis inkább fekszik magatehetetlenül) szemben, még nagyobb rettegés fogta el. Egy fürge fullánk áll mellette és minden bizonnyal azon morfondírozik, mit csináljon vele. Még az is eszébe jutott, hogy ezek csapatba verődve élnek, tehát, most biztos, hogy legalább tízen állnak körülötte. Most hallotta meg először a hangját, legalábbis úgy vélte a sárkány beszél.
- Ember. Mit keres ez itt? Hogyhogy egyedül van? Milyen szándékai vannak? Fegyvere van. Veszélyes. Elviszem tőle a fegyvert. Most majd meglátjuk mit csinál. Vajon mit fog csinálni? - Szavai egyszerre öntötték el aggodalommal és megnyugvással Gálért. Hiába szűrte le azt a mondandójából azt, hogy nem fogja megölni, legalábbis azonnal, mégis abban reménykedett, hogy az Éjfúriának feltűnik, hogy túl sokáig van oda és elkezdi keresni. Sokkal nagyobb biztonságérzete van az embernek, ha a legerősebb, leggyorsabb és legintelligensebb sárkánynak leírt hüllő ott van mellette és védelmezi.
Nem tudja pontosan, mennyi idő telt el, de végre újra elkezdett újra érezni, illetve lassan mozgatni kezdte végtagjait. Pár perc eltelt, mire talpra tudott állni és úgy érezte, mindene normálisan működik. Körbenézett. Már beesteledett. Sehol sem találta a kardját, de még a tőrt is kivették a jobb karján levő tartóból. Az a sárkány csak beszél, de cselekszik is. Nem tudja, hogy a sárkány mikor jön vissza, ugyanis most, ahogy felkelt, nyomát sem látta. Biztos volt benne, hogy visszajön, hiszen hallotta, amit mondott. Talán beszéddel meggyőzheti. Végtére is nem sokan értik a sárkányok beszédét, és azok is inkább a barátaik, mintsem ellenségeik.
Eszébe jutott az esés és az állához kapott. Csak egy kis horzsolás volt, ami vérzett, de már elállt rég. Volt már ennél komolyabb sérülésem is!
Ismét hallotta ugyanazt a hangot, mint akkor, mielőtt megszúrta volna az a földhözragadt sárkány. Most viszont próbált kezdeményezni.
- Hello... Figyelj! Nem áll szándékomban, hogy bántsalak! Sárkánybarát vagyok! Azt is értem, amit mondasz! Elvitted a fegyvereimet, szóval védtelen vagyok! Kérlek... - mást már nem tudott mondani, amivel megpróbálhatná meggyőzni a kis kék lényt, hogy nem ártalmas rá.
Pár másodpercig nem történt semmi, majd a sárkány, akihez eddig beszélt, felé futott, pár méterrel előtt állt meg. Farkát Gálérnak szegezte, jelezve, hogy egy rossz mozdulat, és újra kábultság, vagy halál. Egy ideig csak csendben figyelték egymást.
- Most is értesz engem? Mit keresel itt? Miért van nálad fegyver? Vannak mások is? - bombázta kérdéseivel, de a fiúnak kellett egy kis idő, összeszednie bátorságát a válaszhoz.
- I... igen most is értelek. Egy Éjfúriával utazom, csak pihenni álltunk meg. A fegyver pedig önvédelemre van. Nem áll szándékomban bántani téged. - nyögte ki a mondatokat. Minden porcikája remegett. Hiába volt a gyakorlat, hogyan szelídíthet meg vad sárkányokat, sokkal másabb, ha van ott melletted valaki, aki vész esetén megmenthet.
Magában elkezdte ismételni, miket tanult. Örült, hogy akkor nagyon odafigyelt, főleg az első próba után, ami elég balszerencsésen sikerült. Első lépés: Felkelteni az érdeklődését. Azt hiszem ez pipa. Második lépés: Férkőzz a bizalmába. Nézzük csak... Elkezdett beszélni hozzá, ami kimerült annyiban, hogy tényleg nem ártó szándék vezérli, miközben lassan közelített felé, kezét pedig kinyújtotta. Amikor már csak pár centiméter választotta el őket egymástól, Gálér megállt. Elfordította a fejét és várta, mi fog történni.
Hideg, pikkelyes valamit érzett a jobb kezében, amit kinyújtott. Igaz, hogy balkezes volt, de az ilyeneket a jobbjával csinálta, mert még mindig félt, hogy leharapják, vagy valamilyen módon megsebesítik, és inkább a domináns keze maradjon ép. Amikor a Fullánk elvette fejét, rá nézett.
- Nem hazudsz. Bízom benned. Emlékeztetsz engem valakire. Ő is Éjfúriával volt, de voltak ott mások is, más-más sárkánnyal. Nem ismered? - Gálér hamar rájött, hogy Hablatyról beszélt. Eszébe jutott megint a történet, amit Hibbant főnöke mesélt neki, ami egy Fürge Fullánk megmentéséről, majd a csapatába való visszasegítéséről szólt. Elmondta neki, hogy ismeri Hablatyot és fel akart volna tenni egy kérdést, ám ekkor a semmiből Villám ugrott közé és a Fullánk közé, majd vészjóslóan morgott.
- Nehogy bántani merd! - ezután nem mondott mást, csak folytatta a morgást. A kis kék sárkány viszonozta ezt.
- Nyugi! Nincs semmi baj! Már lerendeztük... - próbálta megnyugtatni, ami valamennyire sikeres volt. - De te hol voltál? Órák óta eltűntem! Csak most jutott eszedbe, hogy nem egyedül jöttél? - az utolsó mondatban volt egy kis csipkelődés is.
- Elszunyókáltam... Sajnálom! Nemrég ébredtem, és aggódni kezdtem. Mi történt? - legalább már békésebb körülmények között beszélgethetnek. Gálér szépen elmondott neki mindent, ami ebben a pár perceben történt, illetve az elmúlt pár óra fagyott semmittevését is. Miután mindent tisztáztak, ismét a Fullánk felé fordult.
- Ha te vagy az, akin Hablatyék segítettek, akkor miért vagy egyedül? Úgy hallottam, visszamentél a falkádhoz.
Olyan furcsa volt. Egészen addig rettegett tőle, míg meg nem érintette. Azóta teljesen eltűnt belőle a félelem. Még amikor a kezét nyújtotta, az folyton remegett, de amint érezte a pikkelyt, egyből visszatért a szokásos szívritmus. Végtére is örült, hogy egy olyan sárkánnyal hozta össze a sors, aki már korábban találkozott emberrel és pozitív végkimenetele lett.
- Miután meggyógyítottak, a csapatom megtámadta őket, mert azt hitték, elraboltak engem. Ám én megmentettem őket, úgy, hogy lebénítottam a fajtársaimat. Mikor a méreg hatása véget ért, a vezér visszavonulót rendelt el. Ahogy távolodtak, éreztem, hogy velük kellett volna mennem, de már lett új falkám. Végül azt mondták, hogy mellettük a helyem, és én követtem is őket, de mikor a következő szigeten beértem őket, nem fogadtak vissza, azóta egyedül járom a szigeteket falka után keresve. Azóta sem sikerült, pedig már régóta keresgélek.
A tanulmányaiból úgy emlékezett, hogy a Fürge Fullánk kevés eséllyel éli túl, ha sokáig egyedül van, de neki sikerült körülbelül hét évet eltöltenie falka nélkül. Ez nem semmi teljesítmény. Gálér valahol úgy érezte, segítenie kell neki, de nem tudta, hogyan oldhatná meg. Neki tovább kellett mennie és nem vihette magával.
- Szeretnék segíteni, de nem tudok. Nem tudom, hol lehetne több Fürge Fullánk, és magunkkal sem vihetünk, mert nem valószínű, hogy szeretnél folytan a levegőben lenni, továbbá úticélunk sem neked való.
- Futni tudok, még a vízen is. - ezzel megmutatta a hártyát a lábujjai között. Gálér a fejéhez kapott. Látta is nemrég, meg Hablaty is mesélte, mégsem gondolt erre. - És útközben lehet, hogy találkozom valakivel. Vagy pedig, mi lenne, ha megmutatnád, merre találom a másik embert, aki Éjfúriával volt. Tudod merre találom?
Jó ötletnek találták, hiszen talán eddig szerencsés volt, de ki tudja, meddig fog ez még tartani. Villám megmondta neki, hogy merre kell mennie, mert ő tudott tájékozódni. Persze Gálér sem volt az a könnyen eltévedős típus, tudott térképet olvasni, és karórával irányt határozni, de most egyik sem állt rendelkezésre, és ebben a világban abban sem volt biztos, hogy a nap keleten kel és nyugaton nyugszik.
Miután elköszöntek egymástól, ismételten ketten maradtak. Csak lent ültek a tengerparton. Gálér ismét szedett tűzifát, vagyis Villám lerobbantotta, lovasa pedig összeszedte. Miután végre sikerült meggyújtani a tüzet, Gálér leült az Éjfúria pedig úgy feküdt, hogy szinte teljesen körülölelte a fiút.
- Hát elég faszán kezdődik ez is... - dörmögte Gálér az orra alatt, de az egyetlen élőlény, akivel beszélgetett most, értette. - Mi lesz a következő? Egy kis savfürdő a Szárnyváltóktól? Esetleg borostyánruha attól az éneklő sárkánytól, akinek nem jut eszembe a neve? Vagy mi az még, aminek éppenséggel nem az az elsődleges veszélye, hogy a szőr mellett a bőrt is leperzseli az ember seggéről? Alig várom, hogy találkozzam velük!
- Mi bajod van? Az előbb még teljesen békés vagy, most meg... Áhh várjunk csak... Tudom már, mi a gond! Éhes vagy! - az Éjfúria felkelt és elrohant a tenger felé, majd beleugrott a sós vízbe. Gálér mindeközben némán ült. Épp valamit reagálni akart volna sárkánya szavaira, de ő olyan sebtében rohant el tőle, hogy erre nem volt ideje. Villámnak viszont igaza volt. Gyomra korgott, de emellett még álmos is volt. Hiába feküdt a földön órák hosszat, akkor éppenséggel le volt bénítva, az pedig nem nagyon pihentető, ha az ember tud gondolkozni közben, ja és akkor még arról nem is beszélve, hogy az idő alatt bármit tehettek volna vele, mert nem volt ott senki, aki megvédje. Végső soron nem haragudott a sárkányra, képtelen volt rá. Ő sem figyelt oda, illetve lehetett volna annyi esze, hogy közel marad Villámhoz, illetve, amint valami gyanús történik, kiállt neki.
Hirtelen a semmiből eszébe jutott a kérdés, amit még repülés közben akart volna feltenni, de miután valami más szóba jött, elfelejtette. Nem kellett sokat várnia, hamarosan hallotta, amint egy repülő hüllő, feltehetőleg, aki vele érkezett a szigetre, közeledik. Ekkor egy másik dolog is eszébe jutott. Remélem nem már részben megevett kaját kapok, mert akkor inkább éhen halok. Amikor már látta is sárkányát, nyugodtabb lett. Egyrészt látta, hogy van egy hal a szájában, ami valószínűleg nem járta meg a belső szerveinek egy részét. Másrészt pedig, mert a pár órája történt incidens miatt még mindig fél egy kicsit egyedül.
Ahogy Villám landolt, ledobta maga elé a halat, amit lovasa meg is köszönt. Lehet, hogy nem kötelező ezt ennie, hiszen találhatna gombát, esetleg bogyókat, vagy más terméseket, amikből lakmározhat, de sem gombát, sem növényt nem nagyon tudna beazonosítani. Nem akarta, hogy mindene viszkessen, hányás, hasmenés, vagy egyéb, ezeknél is rosszabb dolog történjen vele, mert mérgező növényt evett. Továbbá nagyon szerette ezeket a tengeri élőlényeket, az egyik kedvenc étele, és nem unta meg, pedig az utóbbi években sokat nyomott már le a torkán. Keresett egy botot, amiből nyársat tudott csinálni, majd arra feltűzte az ételt és elkezdte sütni.
- Bocsi. - mondta, mikor Villám lefeküdt mellé. - És köszi a halat, amit nem öklendeztél fel. Én csak... Bármennyi ideje is vagyok itt, még mindig olyan fura nekem. Sosem fogom megszokni azt, hogy ha egyedül vagyok az erdőben és hallok valami gyanús hangot, vagy látok egy hüllőt szárnyakkal, akkor sárkányra gondoljak. Egyszerűen képtelen vagyok rá. - Sárkánya nem válaszolt azonnal. Mindketten magukba mélyedve néztek ki fejükből. Végül az Éjfúria törte meg a csendet.
- Elhiszem, hogy nem egyszerű, ha én lennék ott, ahol te élsz, nekem is biztos kellemetlen lenne, de ne aggódj! Én mindig is itt leszek melletted. Sosem hagylak el! Megígérem! Viszont ezekre a hirtelen hangulatváltoztatásokra nem találok magyarázatot. Gondolom nem az éhség az oka. - Gálér csak bólintott. A halat figyelte, meg akarta várni, amíg elkészül és csak utána folytatni a beszélgetést. Sárkánya nem sürgette. Amikor úgy gondolta, hogy már megfelelő, elvette a tűz közeléből a gőzölgő húst, majd megkóstolta. Annyira forró volt, hogy majdnem kiköpte, de végigszenvedte. Amikor lenyelte, gyorsan elrohant a közeli patakhoz és beleivott. A víz hűs volt, de kicsit fura ízű. Gálér inkább nem gondolt bele, mi okozhatja azt, ezentúl óvatosabb lesz.
Visszatérvén az első dolog, ami feltűnt neki, hogy Villám felé néz és próbálja nem elröhögni magát.
- Nagyon vicces... Viszont tudni akartál valamit, amire a válaszom az, hogy igazad van. Én alapból ilyen vagyok. Bár azt vettem észre magamon, hogy ez nem nagyon jellemez, mióta itt vagyok, csak néha jött rám. De mielőtt bármit folytatnánk, még meg akartam kérdezni korábban, csak elmaradt. Mondtad, hogy miért ilyen meleg a testhőd, de azt nem értem, hogy honnan tudod? Mondtam, hogy nálunk mily módon derítettek ki ilyeneket, de ti valószínűleg nem boncoltatok, meg ilyesmi, szóval... Honnan tudod?
- Hát... csak tudom. Nem tudom, honnan, de tudom. - kapta meg a nem túl kielégítő válasz, de mivel úgy volt vele, hogy nem tud meg többet, Gálér inkább lefeküdt aludni, de csak miután elfogyasztotta vacsoráját, ami már kihűlt annyira, hogy ne égessen lyukat a nyelőcsövébe.
Nem sokkal később, miközben Villám halkan és egyenletesen morgott, lovasát is utolérte az álom.
Álmában repült az éjfúrián, miközben minden békés volt. Más sárkányok is voltak ott, de nem figyelt rájuk. Csak ketten voltak probléma, feladatok, ellenségek nélkül. Olyan boldognak érezte magát, de nem tartott örökké. Hirtelen tűz vette körül és érezte, hogy teste minden porcikája ég a forróságtól.
Az alvásból felriadva az tapasztalta, hogy az egyik oldalát égető forróság marja. Felemelte a fejét, de elfelejtette, hogy Villám betakarta a szárnyával, így beütötte a homlokát a fekete szövetbe. A sárkány csak egy kis mocorgást reagált rá, de nem ébredt fel.
Ahogy körül tudott nézni, meglátta a probléma forrását. Túl közel került a még mindig égő tűzhöz, ami pont annál a lyuknál volt, ahol ki tudott volna mászni a szárny alól. Gyorsan orvosolta a gondot, távolabb ment a lángoktól. Folytathatta békés szunyókálását.
Azonban ez sem tartott örökké. Ismét felriadt. Csak most nem a forróságra, hanem valamire, ami rosszabb volt annál. Testét valami összefogta, és a levegőben lóbálta. A másodperc töredéke alatt felébredt teljesen, de kellett pár másodperc, mire rendesen felfogta, hogy mi is történik.
Egy nem annyira vastag sárkányfarok ölelte körül testét elég szorosan. Oldalra tekintvén azt is látta, hogy sárkánya is hasonló helyzetben van, csak neki két - ugyanolyan, mint Gálért szorító - farok fogja közre. Az egyik a mellső és hátsó lábai közötti részt, a másik pedig a nyakánál, úgy, hogy a pofáját is összeszorította, nehogy lőjön.
Alaposan megvizsgálta a lényt, aki vitte őket. Felismerte, hogy egy villásfarkú az, de fogalma sem volt, hogy miért ragadta el őket.
- Aha! Nem! - mondta határozottan. - Nem! Nem játszunk ilyet! Egyszer elraboltak hasonlóan, és hol kötöttem ki? Mégegyszer nem akarom, köszönöm!
A Villásfarkúnak feltűnt, hogy ébren van egyik "utasa" és ránézett, de nem mondott, vagy csinált semmit, csak repült tovább. Mivel Gálér nem bírt mozdulni sem, sőt kezei is be voltak szorulva és úgy vélte, hogy a szövegeléssel maximum bosszantaná a hüllőt, ami nem egy jó ötlet, ha több száz méter magasan van az ember és alatta csak a nagy, kék óceán terül el. Viszont Villámot próbálta felébreszteni, de sikertelen volt minden kísérlete, ami annyiban merült ki, hogy szólt hozzá. Furcsa... Hogy-hogy nem kel fel egy ilyen alkalomkor. Nehogy már átalussza, ahogy elrabolnak mindkettőnket!
Amikor felébredt még sötét volt, de most már részben felkelt a nap. Körülbelül, mikor már az egész csillagot lehetett látni a horizonton, akkor landoltak egy nagyobb sziget egyik hegyének lábánál. Az Éjfúria még mindig nem kelt fel, ami aggasztotta Gálért. Egyedül az nyugtatta valamennyire, hogy lélegzett, tehát még él.
Karjait megmozgatta, mert eléggé elzsibbadtak, ami nem csoda, hiszen alig jutottak vérhez pár órán keresztül.
Ekkor látta meg, hogy a lény néhány méterre van tőle és őt figyeli, majd felkel és elindul a fiú felé. Gálér nagyon rémült volt. Hiába tanult meg vad sárkányt szelidíteni, azok nem a Támadó osztályba tartoztak. Ebben az osztályban nem sok faj van, de azok intelligensek, gyorsak, és nehezen szelidíthetők, noha ha egyszer sikerül, akkor örökké hűséges lesz a lovasához.
Elkezdte végiggondolni, hogy mit tud a villásfarkúról és mit csinálhat, hogy elnyerj bizalmát. A beszéddel nem menne sokra, mert az mindegyik sárkánynál kevés. Tettek kellenek, csak éppenséggel azt nem tudta, mit tegyen. És ennyire futotta a gondolkodási idő, mert a három farokkal rendelkező lény egy méterre volt tőle és farkasszemet nézett Gálérral.
- Umm... Hello...