- Umm... Hello... - köszönt neki Gálér, noha tudta, hogy ez annyit érhet, mint halottnak a csók. Egész teste remegett. A sárkány folyamatosan méregette, le sem vette a szemét a fiúról. Az a kínos vizsgálódás nem tartott sokáig, mert végül a villásfarkú hátralépett egyet és megszólalt.

- Biztos, hogy rólad volt szó? - hangjából meg lehetett állapítani, hogy nőstény volt, de más következtetést nem tudott levonni, noha örült, hogy ennyit megtudott, igaz ez szinte bárkinek sikerült volna. - De ki másról lehetett volna? Te vagy az ember, aki megülte az éjfúriát.

- Mi... Mit akarsz tőlem? - hangjában erősen kihatott a félelem. Vadul pillantott hol az elrablójukra, hol Villámra, aki még ennyi idő után sem volt hajlandó bármi jelét mutatni, hogy felébredne és csinálna valamit.

- Na most hogyan magyarázzam meg neked, hogy igazából a segítséged kell, mikor nem érted, amit mondok és így, hogy elraboltalak, nem sok esélyem van, hogy megbízol bennem... - szidta magát a lény. A fiú most kicsit felbátorodott, hiszen ha segítség kell neki, akkor nem fog agresszív viselkedést tanúsítani.

- Tényleg nem ez a legjobb módszer! Szerencse, hogy értelek téged, így nem kell nagy nehezen elérned, hogy rájöjjek mit akarsz. - szegény sárkány olyan bűnbánó képet vágott, hogy már Gálér érezte rosszul magát.

- Nag... Nagyon sajnálom! Nem gondoltam volna... Most itt hagytok? - kezdett pánikolni, de az ember megnyugtatta.

- Nem fogunk, mert az az ember, aki engem tanított, segített minden sárkánynak. Szerintem őt akartad megtalálni, de összekevertél minket. Segíteni fogunk, de előbb fel kell kelnie - mutatott Villámra. - Mit csináltál vele? Ugye nincs semmi baja? - jutott eszébe barátja, akiért egyre jobban aggódni kezdett.

- Megnyugtatlak, nincs gond, csak a mérgem, ami kábít. Féltem, hogy azonnal rám támadnátok, így inkább elaltattam, de nemsokára fel fog kelni! - ez csak részben nyugtatta meg a lovast, ugyanis félt, hogy lesz valamilyen utóhatása annak a méregnek, noha nem hallott róla. Részben viszont szidta magát, amiért ez nem jutott eszébe. Hiába tanult a sárkányokról évekig, ilyen hibákat ejteni elég nagy probléma, legalábbis Gálér szerint.

- De egyáltalán miért az elrablás mellett döntöttél? Nem lett volna egyszerűbb felébreszteni és valahogy megmutatni, hogy mit akarsz, ha már azt hitted, hogy nem értelek meg? - vonta kérdőre, utólag gondolva kicsit durvább hangnemben, mint kellett volna. A villásfarkú válaszának hangneme azonban olyan volt, mint egy gyermeké, akit leszidnak és próbál magyarázkodni.

- Sajnálom! Csa... csak pánikoltam! Nem tudtam, hogy mihez kezdjek! De most már mindegy, mert még mi itt tisztázzuk a dolgokat, addig a barátomat megölik! - most, hogy Gálér rájött, hogy miért volt ilyen kétségbeesett a viselkedése, megértőbb lett iránta.

- Ne aggódj! Biztosan kitalálunk valamit. Habár... őszintén szólva még sosem csináltam ilyet, nincs tapasztalatom, de Villám segítségével megoldjuk majd. - egyszerre őszintének lenni és megnyugtatni valakit nem egyszerű, de nem hazudhatott. Tudta, hogy azzal csak elvesztené a bizalmát, mondjuk ha már segítség kell neki tőle, valószínűsíthető, hogy megelőlegezte neki azt. - Addig elmondhatnád, hogy mi történt.

- Az volt, hogy egy társammal errefelé jártunk, amikor őrá hálót lőttek ki és aztán engem is el akartak fogni, de szerencsém volt és nem találtak el. Elmenekültem és segítségért indultam. Ezután pedig... nos tudod. Ennek a szigetnek a másik oldalán voltunk, amikor mindez megtörtént. - A sziget elég nagy volt ahhoz, hogy ne lássa a másik felét, amikor még a levegőben volt, noha akkor nem is a szigetet tanulmányozta, mással volt elfoglalva.

Elkezdett gondolkozni, hogy hogyan segíthetne, hiszen valószínűleg nem egy ember ragadta el. Persze Villám elintézhetné őket, de nem akart ölni. Ugyanakkor nem tudta, mivel vehetné rá őket a menekülésre. A sárkányoktól nem ijednének meg, azokra vadásznak. Egyáltalán hogy lehetnek itt? Hablaty elintézte őket, amennyire én tudom. Lehet segítséget kellene kérnem. Ezt az ötletét elmondta a villásfarkúnak is, de ő attól félt addigra túl késő.

- Lehet most viszik el innen! Kérlek legalább menj oda és bizonyosodj meg róla, hogy ott van-e még! - kérlelte, mire Gálér bólintott.

Fogalma sem volt, mikor ébred fel szárnyas barátja, és nemigen volt kedve nélküle elindulni, de muszáj volt. Nem akart kudarcot vallani. Nem engedheti meg magának. Ha már itt vagyok és csinálnom kell, akkor csináljam jól! Ilyen szavakkal biztatta magát. Elindult.

Lassan haladt és próbálta érzékszerveit minél jobban kiélesíteni. Nem tudta pontosan meghatározni a távolságot és mivel óra sem volt rajta csak saccolhatta, mennyi ideje van úton. Talán fél órája ment már, mikor valami emberi hangot hallott. Az eddig is lassú tempójából még jobban visszavett és próbált a bokrok közelében haladni. Az erdő - amiben eddig ment és a sziget nagyrészét borította - ritkulni látszott. Végül meghallotta a tenger hangját is.

Hamarosan már mindent látott, amit kellett. Egy kékes-zöldes színű ketrecet pillantott meg, amiben elrablójának társa volt. Három embert is látott, mindegyik vikingnek nézett ki. Íj volt az egyiküknél, a másik kettőnél pedig fejsze. Volt még egy szerkezet, amit először egy nagy nyílpuskának gondolt Gálér, de igazából egy hálóvető volt.

Már tisztán hallotta a beszélgetést

- Mondtam, hogy türelem - szólt az íjász, aki vélhetőleg a csoport vezetője volt - már úton vannak, és amint ideérnek elvihetjük és eladhatjuk ezt a dögöt. - ezzel a ketrecben fekvő jószágra nézett.

- De mi tart ilyen sokáig? Egyáltalán miért előbb mentek el vevőt találni, minthogy fogtunk volna valamit? - kérdezte az egyik fejszés. A másik kezelhette a hálóvetőt, mert most is ott tevékenykedett körülötte, amennyire Gálér látta, az alkatrészeit olajozhatta.

- Azért, mert bíztam magunkban. Ahogy eddig láttam, működött. És mivel a rácsok sárkánybiztosak, így mi állíthatna meg? Egy másik sárkány? Ugyan, van ellene fegyverünk. Emberek? Azok a rohadékok lassan elhagyták a helyet, miután a legtöbb kereskedőt és vadász elüldözték. Azt ne mondjátok, hogy féltek attól, hogy visszajönnének. Okosabbak vagyunk náluk!

- Mégis te vagy betojva! - szólalt meg az eddig csak hallgató tag - Te járkálsz folyton, te helyezel percenként egy nyílvesszőt az idegre, hogy kifeszítsd, körülnézz így, majd levedd róla, és a nyíl megy vissza a tegezbe. Mi türelmetlenek vagyunk, te viszont rettegsz. Ugyan mitől? - szavait alátámasztotta még az is, hogy amíg íjász társa beszélt hangjában érezni lehetett a félelmet. - Vegyél vissza abból a nagy pofádból! Kineveztünk ideiglenes főnöknek, mert csak te tudsz jól célozni, mind az íjjal, mind azzal az izével! - ezzel a gépre mutatott.

Tényleg csak a vezér tudott mindkét távolsági eszközzel bánni, de a karbantartás már egy másik dolog volt.

Gálér nem mert ennél közelebb menni. Eltűnődött, hogy mit kéne tennie. Az első ötlete az volt, hogy visszamegy és elmondja a helyzetet, hárman odamennek és megoldják. Viszont magát ismerve, biztos olyan szerencséje lenne, hogy amire visszaérnének, a vadászoknak csak a hűlt helye maradna. Azt sem választhatta, hogy nekik ront, mert egyrészt nem olyan magabiztos kardforgató, hogy több ellenféllel is leszámoljon egyszerre, másrészt pedig az íjász csávó lelövi, mielőtt odaérne. A lopakodásában nem bízott azóta, mióta reggel fél ötkor nem bírt kiosonni a lakásukból lángosért, anélkül, hogy anyukája fel nem ébredt rá, holott csukva volt a szobájának az ajtaja és elég mélyen tudott aludni.

Jobb ötlet híján mégis a settenkedést választotta. Szerencséjére a ketrec nem közvetlenül az emberek mellett volt, hanem az erdő szélénél, a fogvatartóktól párszáz méterre. Sajnos még így is túl közel ahhoz, hogy észrevétlenül kiszabadítsa a sárkányt, így kellett valami, ami elterelheti a figyelmüket. Nem tartott sokáig, míg eszébe jutott egy régi, de jó módszer. Talált néhány kavicsot a közelében, azokat felvette, majd a ketreccel ellentétes irányba dobta, de úgy, hogy próbálta az erdőben egy bokrot eltalálni. Remélte, hogy a zaj, odacsalja őket, és mivel hárman voltak, így több kavicsot is dobott, mindet máshova próbálta, több-kevesebb sikerrel.

Meglepődött, de nagyon örült neki, hogy bevált a trükk, hiszen mindhárman elindultak a zörej irányába. Amint elég messze kerültek, Gálér is elindult, csak ő a ketrec felé. Miközben osont eszébe jutott, hogy ha kulcs kell ahhoz, hogy kinyissa, akkor nagy gondban lesz, viszont amikor odaért megkönnyebbült, hogy csak egy reteszzár volt rajta. A sárkány csak most vette észre, de egy halk morgáson kívül semmit sem csinált. Tisztában volt vele, hogy ez egy menekülési lehetőség.

Bár Gálér először azt hitte, ez semmiség lesz, tévedett. A reteszt képtelen volt megmozdítani, aminek az okát nem tudta, azt gondolta, beakadhatott. Az igazság viszont az volt, hogy egy speciális zár volt az, aminek van egy trükkje, hogy van benne egy rejtett biztosítószeg, amit ki kell venni, de ezt csak az tudhatja, aki ért hozzá, vagy nagyon jó a szeme és megtalálja.

Csak egy percig próbálkozott, de úgy döntött, egyenlőre annyiban hagyja, visszasiet Villámhoz és együtt megoldják.

- Maradj csöndben és nyugton, elmegyek segítségért! Sietek! - súgta a villásfarkúnak, majd megfordult és elindult.

Legalábbis ezt akarta, de egy nyílvessző fúródott a térdébe, amitől egy cifrát kiáltott, majd összeesett ijedségében. Amire felnézett, a vadász már újabb nyilat helyezett az idegre, mellette pedig a két társa volt, előrántott fegyverekkel.

- Lassan a testtel kishaver! - szólalt meg az íjjász. - Nem nagyon bírom azokat, akik keresztbe akarnak tenni nekem. Legszívesebben megölnélek, de amint látom te is azokhoz a sárkánylovasokhoz tartozol! - mondta, miközben szeme a mellvértemre meredt, amin az éjfúria címer volt. - Biztos vagyok benne, hogy értékes vagy számukra, szóval magammal viszlek és majd meglátjuk mit tudok kialkudni velük.

Tipikus üzletember! Gondolta Gálér. Rohadt pénzéhes köcsög! Majd én megmutatom nekik! Csak... ahhh. A lábam! A ROHADT LÁBAM! Csak a düh forrongott a fiúban, holott nyugodtnak kellett volna maradnia, de ő nem volt képes rá.

- Dobd el a kardodat! - hallott egy hangot maga mellett. Nem is vette észre, hogy a két másik ember közben odament hozzá. - Ha nem teszed... szerintem kitalálod mi lesz!

Nem volt más választása. Felébredt benne az élni akarás ösztöne, így engedelmeskedett. Kardját elővette, majd maga elé dobta. Ekkor lefogták és berakták a tercebe a sárkány mellé. Cellatársa amennyire csak tudott elhúzódott tőle. Nem szólt semmit, csak bámulta. Gálér nem értette, miért nem beszél hozzá, de láthatóan nem mutatott sok bizalmat, annak ellenére, hogy látta, amint próbálta kiszabadítania. A sikerességről pedig nem nagyon lehet mit mondani, mivel nem is volt az.

Néhány perc eltelt, ami alatt semmi sem történt, azon kívül, hogy az a három beszélgettek, meg járkáltak. Nem nagyon figyeltek Gálér felé, annak ellenére, hogy egyszer már megpróbálták megfosztani őket a zsákmányuktól, eldöntötték, hogy nem lesz második alkalom, így ott maradtak a hálóvető gép körül, vagy éppen a tengert kémlelték, valószínűleg a hajót keresve, de az sem jött, aminek a rab örült.

Gálér végül úgy döntött, hogy megpróbálja elnyerni a bizalmát, a szokásos módszerrel, ugyanakkor nem volt sok szabad hely. A sárkány az egyik sarokban gubbasztott, Gálér ezért az átellenes sarokba mászott, majd rákezdett, de halkan, mert nem tudta, hogy ha fogvatartóinak ez feltűnik, miképp reagálják le.

- Figyelj! - mondta szinte suttogva, először a vadászokra, majd miután megbizonyosodott róla, hogy nem törődnek velük, csak a villásfarkúra figyelt. - Tudom, hogy meg vagy ijedve és nem bízol bennem, de segíteni jöttem. - hozzá akarta tenni, hogy eddig kevés sikerrel, de végül ezt nem tette szóvá. - A barátod és az enyém biztosan eljönnek ide és kiszabadítanak minket. De addig is összedolgozhatnánk és kitalálhatnánk valamit. - ekkor fordult el tőle és nyújtotta a jobb kezét felé.

A sárkány figyelmesen hallgatta, majd mikor eljutottak a lényeghez, ő felkelt, majd a fejét a tenyerébe tette. Miután ezen túlestek a sárkány is beszédesebb lett.

- Remélem tényleg jönni fognak, mert félek, ha elmegyünk innen, akkor végünk. Egyébként ki a te barátod? És hogyan kerültetek ide? Úgy tudtam, hogy innen elmentek az emberek. - Gálér örült, hogy mivel szóba állt vele, akkor már nem bizalmatlan annyira vele.

- A barátom egy éjfúria, akit Villámnak hívnak. És ú...

- Szóval akkor te annak a sárkánymentő csapatnak a tagja vagy, akik a sárkányvadászok ellen harcoltak? Sőt úgy tudom, te vagy a vezetőjük! Elég híres vagy a sárkányok között!

- Nem igazán úgy van az. Ha megengeded, hogy végigmondjam... - Gálér utálta, ha a szavába vágnak ezért kihangsúlyozta az utolsó szavát - Tehát ismerem őket, sőt tőlük tanultam sokat, de én azért vagyok itt, mert Villámmal kicsit kalandozunk, illetve keressük azt a valakit, aki sárkányokat öl, kivéve az éjfúriákat, azokat csak elrabolja, bár ki tudja, lehet ők is halottak már.

Ekkor a sárkány meglepetésében hátrahőkölt, bár nem nagyon, mert nem volt hova. Gálér tudta, hogy a sárkányok már ismerik azt az embert, szóval valószínűleg az lepte meg, hogy ő keresi azt a tagot és ez azt jelentheti számára, hogy Gálér az a valaki, akinek meg kell próbálnia kinyírnia, vagy legalábbis valamit csinálnia vele, hogy ne haljanak meg többen. Fasza! Most biztos hatalmasat csalódhatott bennem, hogy nekem kéne megoldani azt a hatalmas problémát és még három idiótát sem bírok kicselezni... Ezekkel a gondolatokkal pedig a hangulata még jobban romlott.

Újabb percek teltek el eseménytelenül, de nem teljesen unalmasan, mert a két fogoly beszélgetéssel múlatta az időt. Leginkább Gálér mesélt magáról, a villásfarkú csak kérdezgetett, meg egyszer szóvá tette, hogy lenne egy kis elintéznivalója amit nem lenne jó a ketrecben csinálni, de nem bírtak mit tenni. Gálér mondta neki, hogy tartsa vissza, hátha kiszabadulnak hamarosan.

Valamivel később a sárkány felfigyelt valamire. Megosztotta Gálérral is. - Valami van a közelünkben. Az erdő felől jön. De nem teljesen felénk, inkább a vadászok felé. - Noha Gálér nem hallott semmi különöset, tudta, hogy a sárkányok jobb hallással rendelkeznek, legalábbis a legtöbb. Nem sokkal később viszont megpillantott egy sötét alakot, amint bokorról bokorra suhan. Reménykedett és némán imádkozott, hogy Villám legyen az.

Abból a bokorból, ahonnan Gálér dobta a köveket hirtelen előbújt egy éjfúria, majd leadott két lövést a három vikingre. Az egyik eltalálta az íjászt, aki azonnal belehalt a sérülésébe, a másik viszont a gépet találta el, ami felrobbant, megsebezve ezzel a másik kettőt. Ezután ugrott csak elő az a villásfarkú, aki őket erre a szigetre hozta. Farkát szétnyitotta és egy-egy tüskével a két életben maradtat felnyársalta. Azok rángatóztak egy kicsit, vért köhögtek fel, majd kimúltak.

Gálér ledermedt a látványtól. Igaz, hogy látott már halottat, illetve filmekben ezeknél durvább dolgokat, de élőben más a helyzet. Amikor ott vagy és látod, sőt szinte érzed. Legszívesebben felüvöltött volna, de képtelen volt hangot kiadni. Annyira a halottakat bámulta és elméjében újra és újra lejátszotta azt a pillanatot, ahogy kinyírják őket, hogy amikor Villám odaért hozzá és megszólalt Gálér hátraugrott ijedtében és fájdalmában felszisszent, hiszen a gerincét pint az egyik rács sarkába ütötte be, ami nem annyira kicsi fájdalmat okozott neki. Mindemellett még a hányinger is előjött.

- Ugye nem esett bajod? Nagyon aggódtam érted! Többet ilyet ne csinálj! Mi lelt téged? - nézett rá aggódó tekintettel.

A fiúnak beletelt egy kis időbe, mire képes lett újra megszólalni. Ezután elmesélte neki, hogy mi történt, miközben próbálta magát és cellatársát kiszabadítani, de hiába érte el a zárat, nem tudta megmozdítani azt. Magában mérgelődött, hogy nem látta, miképpen nyitották ki, amikor őt is bedobták oda, hiszen eszméleténél volt, de a viking, aki kinyitotta a testével eltakarta Gálér elől.

- Valahogy kiszabadítalak onnan! - ígérte az éjfúria. - Van valami ötleted?

- Nos megkérdezhetnénk az egyik vadászt, de ahogy látom nincsenek beszédes kedvükben. - ekkor újra elfogta a rosszullét, ami nemrég múlt csak el. - Egyikőtök sem képes sehogy leszedni? - fejrázást kapott csak válasznak. - És nincsen olyan sárkány, aki képes rá? - erre már bólintottak, de a következő kérdésre, hogy tudják-e merre lehet találni egy olyat az volt a válasz, hogy legbiztosabban Hibbant szigetén, ami pedig messze volt.

- Figyeljetek csak! - szólalt meg az a villásfarkú, aki idehozta őket. Tekintetét a tenger felé szegezte, majd a többiek is arrafelé fordultak. Egy hajó közeledett a part felé, méghozzá az a sárkányvadász hajó, amelyikre valószínűleg ez a három várt.

- Menjetek el innen gyorsan, hátha nem vesznek észre, azután rajtuk üthettek majd! - tanácsolta Gálér ketrectársa. A két sárkány bólintott, majd elszelelt.

- Biztos nagyon fognak örülni nekünk! - jegyezte meg Gálér, de nem kapott semmilyen reakciót.

A hajót Viggo flottájából vitte el ez a csapat, miután megdöntötték a hatalmát. Ahogy közeledett a két ketreclakó rettegése is növekedett, hiszen így, hogy megölték azt a hármat, lehet, hogy ők is követik őket ugyanoda. Gálér elérte a zárat, de még mindig nem tudta, hogyan kell kinyitni. Ismét feléledt benne az élni akarás ösztöne.

Ki akart szabadulni, bármibe is kerül ez. A feje hasogatott, egész teste remegett, tekintetét vadul rángatta. Ekkor akadt meg a szeme egy kis kapcson, ami a zár alján volt, alig lehetett észrevenni. Volt egy olyan érzése, hogy azzal kell valamit csinálni, hogy ki tudja nyitni a ketrecet. Benyomta azt az egységet, majd megpróbálta ismét a zárat. Ezúttal sikeres volt, de ennek a sikernek nem örülhetett sokáig, ugyanis a hajóról közben csónakban érkeztek az emberek. Mindemellett épphogy megmozdult a ketrecajtó a villásfarkú, akivel együtt raboskodott egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében kirohant, ezzel leteperve Gálért.

Fájdalmában felnyögött és néhány pillanatig a földön fekve maradt a fiú, aztán eszébe jutott, hogy futnia kéne, de mire felállt már körbevették. Ezek viszont nem úgy néztek ki, mint a sárkányvadászok. Fekete ruhát viseltek, arcukat maszk takarta, csak a szemük volt szabadon. Nem ezt várta, de attól még a félelem megmaradt. Ők viszont csodálkozva tekintettek körül, majd elkezdtek halkan beszélgetni, Gálér csak néhány szófoszlányt vett ki. Annyira a fájdalomra és a félelemre koncentrált az agya, hogy képtelen volt befogadni a hangokat.

Szeretett volna kitörni közülük, majd elrohanni, hátha nem érik utol, de tagjai nem mozdultak. Ekkor a semmiből Villám ugrott elő, őt követte a két másik sárkány is. A feketeruhások meglepődtek, de nem mutatták semmi jelét, hogy megfutamodnának, vagy támadnának.

- Elég ebből az egészből! - szólalt meg egy női hang. Az emberek letérdeltek. - Nem értem, mit ácsorogtok itt, ahelyett, hogy segítenétek neki! Nem látjátok, hogy ő velünk van? - ekkor pillantotta meg Gálér a hang tulajdonosát. Egy harmincas éveiben járó, szőke hajú nő volt. Ugyanúgy fekete páncélt viselt és egy hosszú, ívelt kard volt a hátán. A fiú elé lépett. Mindenki felállt, kivéve Gálért, aki még mindig képtelen volt mozdulni. Körülnézett. Mindenki messzebb ment tőle, a sárkányok pedig megnyugodtak. A két villásfarkú megfordult és elrepült, Villám pedig leült és csak őt nézte.

A lány a kezét nyújtotta Gálér felé. - Mala vagyok. - mutatkozott be, miközben felsegítette a fiút. - A Szárnyak Védelmezőjének a királynője. Te pedig, ahogy látom a sárkányok barátja vagy, így a mi barátunk is.

- Engem Gálérnak hívnak. - tett eleget az illemnek. - Ő pedig itt Villám. - mutatott az éjfúriára. Eközben bevillant valami, amit Hablaty mesélt ezekről az emberekről. - Hablatytól hallottam valamennyit rólatok. Ti is azzal a Viggo-val harcoltatok igaz? - bólintás volt a válasz. - Mit kerestek ti itt?

- Ugyan Hablatyék legyőzték Viggot és a bátyját, de nem tűnt el teljesen a sárkányvadászat és ez az undorító dolog, amit ezek kereskedelemnek neveznek. Bár ezeket már könnyebb elkapni, mert nincsen erős vezetőjük, de sokan vannak. Most is kiszúrtuk ezt a hajót, követtük, majd amikor már tudtuk, hova megy, elfoglaltuk. - ekkor lehajtotta a fejét. - Sajnos nem vagyunk elegen ahhoz, hogy mindet elkapjuk. Meg most itt van az az őrült is, aki szintén elrabolja a sárkányokat, de rengeteget csak megöl, majd otthagyja a tetemüket rohadni.

- Igen! Mi őt keressük! Azért jöttem ide... - nem akarta azt mondani, hogy idehurcolták, annak ellenére, hogy ez az igazság - mert nekem kell állítólag legyőznöm. Most is őt keressük, de közben pedig az éjfúriák szigetére tartunk.

Villám odament lovasa mellé. Kicsit megbökte, amire Gálér felé fordult és megvakarta az állát. Hálás dorombolást hallott.

- Ez esetben nem áll szándékomban az időtöket rabolni. De egy jó tanács! Ha sárkányvadászokat láttok és nincs vészhelyzet, ne próbálkozz egyedül! Ezek az emberek okosabbak, mert tanultak Viggo hibájából. Mindemellett sokkal figyelmesebbek és ügyesebbek! Inkább szólj nekünk. Villám biztos tud hívni egy rettenetes rémet, és gondolom hallottál már a rémpostáról. - Gálér bólintott.

Számára ez az elnevezés vicces volt, de ötletesnek találta. Viszont fogalma sem volt, hogyan működött. Egyszer megkérdezte Hablatyot, hogy hogyan találja meg mindig a célszemélyt, de Hablaty sem tudott neki megfelelő választ adni. Csak annyit mondott, amennyit elmondása szerint a kistermetű sárkányok mondtak neki. "Csak úgy tudják, hogy merre kell menniük."

- De akkor ha ezek okosabbak, akkor miért Viggo volt az egyik fő kereskedő? - azt hallotta, hogy Viggo nagyon csalafinta ember volt. Eszméletlenül jól ki tudta játszani Hablatyékat, nemegyszer majdnem véget vetett az egész sárkánymentő tevékenységüknek.

- Egyszerű! Azért mert Viggonak hatalmas vagyona, sok embere volt, mindemellett egy befolyásos is, szóval eleinte a kisebb akcióink nem okoztak akkora kárt, ami tönkretette volna. Mindemellett nagyszerűen fordított minket egymás ellen, mikor először találkoztunk. Abban a tudatban élt, hogy ha elérünk kisebb győzelmeket, azt még átvészeli, viszont mi kevesen vagyunk és szépen lassan elfogyunk a harcok során. - adta a magyarázatot Mala. Innen pedig Gálér is rákapcsolódott a gondolatmenetre és be tudta fejezni a választ.

- Aha! És mivel ezeknek nincs nagy pénztartalékuk, nagy a kockázat, amit vállalnak és így ébernek kell lenniük! - Mala elismerően bólintott, Villámtól pedig egy mosolyt kapott.

- Pontosan! Ezt jól vésd eszedbe, mikor legközelebb sárkányvadászokkal, illetve kereskedőkkel találkozol! - a nő egy lépést tett hátra. - Örülök, hogy megismerhettelek, most viszont mennünk kell, még van dolgunk. Szívesen látnánk köreinkben, de neked is fontos dolgod van! Bármikor szívesen látott vendég leszel a szigetünkön! Remélem látjuk egymást még! - Ezzel el is indult a hajó felé.

- Nektek is minden jót! - köszönt el Gálér, de őneki nem jutott eszébe semmi más formaság, amit esetleg mondhatott volna.

Ahogy a hajó kifutott, a két villásfarkú pedig megköszönte a segítséget, majd távozott, ismét ketten maradtak. Gálér leült a földre, azt a helyet bámulta ahol nemrég három halott ember feküdt, de a Szárnyak Védelmezői eltüntették őket, viszont némi vérnyom ott maradt. Hiába próbálja feldolgozni ezt az egészet, mégsem egyszerű. Az agyában a tipikus szövegeket hallja, amit az ő világában mondanak. Ilyenek például a "Joga volt megölni őt?" vagy a "Senki nem döntheti el, hogy ki éljen és haljon meg!". Kezét az arcába temette.

Villám mindeközben a távozó sárkányokat figyelte, de aztán odament lovasához, hogy megpróbálja jobb kedvre deríteni, mert látszott rajta, hogy valami nyomasztja.

- Mi a baj? Segíthetek valamiben? Csak szólj és én megteszem! - ajánlotta fel az éjfúria és az orrát a fiú hajához közel rakta, majd enyhén ráfújt. Gálér felemelte a fejét és a nagy szempárba nézett.

- Ez már betett nekem! Elrabol egy nagy szárnyas hüllő, elhozott egy hülye nevű szigetre! Ezután közölték velem, hogy le kell győznöm valami elmebeteget, aki csettintésre tüntet el bármit, amit akar, sárkányokat öl, ki tudja mit csinál még, ja és fogalmunk sincs, hogy hol van! Fegyverforgatást tanultam, jó mondjuk azt akartam is! És megülök, beszélek, együtt élet egy olyan lénnyel, ami elméletileg nem is létezik! Mindenki vagy hülye neve van, vagy hülye viselkedése, vagy hülye kinézete! Most pedig itt vagyok valaki mellett, aki ölt embert a szemem láttára, de nem menekülök előle, vagy kerülöm el, hanem éppen a lelkem minden baját hozzávágom! - a végére már üvöltötte, és ahogy Villámra nézett, annak ijedt és egyben bűnbánó arcát fürkészte rájött, ezt nem kellett volna. Ugyanakkor képtelen volt mást tenni jelen pillanatban. Elfordult tőle.

A sárkány nem reagált szóban Gálér hirtelen kiakadására, csak bámulta. A fiú félt, hogy mivel most ismét fájdalmat okozott a sárkánynak, ő elmegy. Nem ezt akarta. Vett egy nagy levegőt, majd sóhajtott, ezzel valamennyire lenyugodott, majd ismét ránézett.

- Ne haragudj rám! Nem kellett volna! Csak most jött ki rajtam teljesen az itt töltött idő őrülete. Nem te vagy a hibás. - Ismét a tenyerébe temette arcát. Tudta, hogy az nem megoldás, hogy valakinek leüvölti a fejét, aztán bocsánatot kér, meg magyarázkodik. Tudta, hogy megint elszúrta.

- Gálér én... - az éjfúria még mindig nem nagyon tudott mit mondani, annyira meglepte, sőt megijesztette Gálér. Ezt durvábbnak gondolta, mint amit apja mondott neki Hablatyról, ahogyan viselkedett, mikor a Gnúvad irányítása alatt meg akarta őt ölni, de Pléhpofát találta el. - Nem tudom, hogy milyen neked, ezt csak te tudod. De könyörgöm! Ne hagyd velem ezt történni! A családomat elrabolták, félek, már nem is élnek! Csak te tudod megmenteni őket, neked szánták ezt a sorsot!

- Ha az én sorsom már tizenkilenc éves koromban beteljesedik, akkor elég rövid életet szántak nekem. - jött a cinikus megjegyzés. - Villám! Mit tudnék én tenni? Ki vagyok én?! - ismét felemelte a hangját. - Nem vagyok nagy harcos! Teljesen mást életet éltem tizenhét éven át. Itt teljesen más szinte minden! Be kell vallanom, hogy megkedveltem itt néhány dolgot. Vannak itt jó emberek, ti sárkányok is barátságosak vagytok többnyire, de nem az én életem. Akkor is, ha szeretném!

- Szóval szeretnél te is olyan lenni, mint Hablatyék?

- Igen! De nem vagyok! És nem is lehetek az! Nem nekem való! Viszont azt is tudom, hogy nem akarlak elveszíteni! Sokkal jobb barát vagy, mint bárki más, akit így nevezhettem! - Az utolsó mondatot kicsit önzőnek találta, de el kellett mondania. - Mégiscsak együtt csináltunk dolgokat, és élveztük is! De én akkor is más vagyok!

- Nem értelek! - vallotta be a sárkány, hogy elvesztette a fonalat. - Egyrészt szeretnél sárkánylovas lenni, sőt most az is vagy, de mégsem, mert nem tartod magad alkalmasnak arra! - Gálér elismerte gondolatban, hogy tényleg nem sok értelme volt, amit mondott. - Tegyél valamit, hogy ezen változtass! Lehetsz te más, csak akarnod kell! - biztatta az éjfúria. - Azért hoztalak el pont téged, mert éreztem, hogy te képes leszel rá! Mert CSAK te leszel képes rá! Én bízom benned, még akkor is, ha ilyen hülyeségeket találsz ki, mint amit itt műveltél!

Elhallgattak. Egyikük sem szólalt meg egy ideig. Gálér határozatlan volt. Nem ez volt az első alkalom, de tudta, hogy muszáj lesz döntenie és onnan nem lesz visszaút. Kezét ökölbe szorította, ahogy választott.

- Villám! Én nem ígérhetem, hogy ezután más leszek! De megteszek mindent, hogy megmentsem a családodat! - még mindig nem érezte elég határozottnak magát, hiszen nem tudta mire vállalkozik, viszont mégiscsak erre készül már évek óta, nem veszhet kárba. Idiótának érezte magát, mint valami történetnek a hőse, de ő nem volt az. Ő csak egy diák volt, aki éppen a nyarát akarta élvezni.

- Köszönöm! Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog! Csak neked sikerülhet, ez a sorsod! - emelte a beszélgetést még drámaiasabbra Villám, Gálér azonban csak legyintett.

- Ugyan! Ismerem az összes ilyen hülyeséget! Nem egy történetet olvastam már, ahol a főhős olyan módszerrel győz, ami bárki másnak is ment volna. Nem veszem be az ilyen marhaságot a sorsról, meg hogy csak én tudom megtenni! Azért teszem, mert megígértem neked! - Gálér ismét a cinizmushoz nyúlt.

Nem akarta Villámot elveszíteni. Komolyan gondolta, amit mondott. Megszerette ezt a helyet. Hiába mondta azt is, hogy ő nem ide való, már ő is kezdett kételkedni benne.

- Rendben, de akkor is, csak annak a hősnek jutott eszébe az, amivel ő nyert! - győzködte még egy kicsit Villám, de rájött, hogy Gálér ezt máshogy gondolta. Hiszen ki is mondta. - Akkor mehetünk tovább? Vagy esetleg szeretnél pihenni?

- Egy kis pihenés nem ártana. - vallotta be a fiú.

- Hát a ketrecben nem volt időd pihenni? Egy ideig azért ott voltál és nem tudtál sok dolgot csinálni! - poénkodott a sárkány, hogy jobb kedvre derítse lovasát. Sikerült is. Gálér egy jóízűt nevetett.

- Igazad van, viszont megfájdult a hátsóm, amikor bedobtak oda, így nem rajtad fogok ülni, hanem majd a lábaiddal fogsz, miközben repülsz, mint mikor elhoztál engem! - vágott vissza.

Miután kiszórakozták magukat kimentek a partra, Villám fogott néhány halat, majd meggyújtotta a tüzet, hogy Gálér megsüthesse azt az uszonyos, amelyik csak a sárkány szájában volt, nem járta meg a gyomrát is. Miután jól laktak, lefeküdtek a földre. Időközben besötétedett. Az eget bámulták, amin ezer meg ezer csillag ragyogott. Láttak elszállni egy sárkányt is, de alig látható volt, így a fiú nem tudta megmondani a faját. Ezután elaludtak, Villám ismét betakarta lovasát a szárnyával, de Gálér hamar kimászott alóla, mert melege volt. Villámnak fel sem tűnt mindez, mert már mélyen aludt.

- Micsoda egy nap. - suttogta Gálér magának. Ezután ő is mély álomba zuhant, remélve most nem olyan ébresztésben lesz része, mint legutóbb.

Sziasztok!

Sajnálom, hogy nem vagyok valami termékeny író! Ihlet- és időhiány van. És most, hogy egyetemre megyek még kevesebb időm lesz. Viszont nem fogok lemondani erről a sztoriról, meg a többiről sem, amik még csak tervben vannak.

Remélem azért tetszik Gálér története, és szívesen olvassátok! Igyekszem fejlődni az írás terén, hogy teljes legyen ez a sztori.

Minden jót kívánok nektek!