Mikorra felébredtek, rég elmúlt a reggel. A nap delelt. Mindketten éhesek voltak, ezért Villám elment halat fogni, Gálér pedig ágakat gyűjtött tűzhöz, neki sülten jó csak a hús. Villám miután visszatért és egy közel kétkilós halat rakott a fiú lába elé, ez volt az, amit neki szánt, hiszen nem ette meg, csak a szájában tartotta. Gálér nem tudta megállapítani a faját, csak az édesvízi uszonyosokat ismerte, a tengerieket nem. Mindenesetre megköszönte az ételt, illetve hogy a sárkány meggyújtotta a tüzet. Feltűzte nyársra egyben és a lángok felett forgatni kezdte a húst, az pedig szépen lassan sült is.
Az éjfúria eközben még egyszer elment, akkor a közeli tóhoz, hogy szomját oltsa. Ezután lefeküdt a fiú mellé és nézte ahogy a lángok nyaldossák a halat. Gálér egy idő után figyelmét a tengerre szegezte. A víz békésen hullámzott. A szél enyhén fújdogált, szinte alig érezhetően, leginkább a közeli fák levelének zörgéséből lehetett tudni, hogy van itt légmozgás.
A bambulásból egy morgás zökkentette ki. Villám jelzett neki, de meg se kellett kérdeznie, azonnal rájött mit akar. Figyelmetlenségében a nyárs, amin a hal sült meggyulladt. Elkezdte hirtelen fújni azt a részt a fának, ahol égett, de már késő volt. Kettétört, az a része, amin a hal volt feltűzve a lábára esett, mégpedig oda, ahova a nyíl fúródott előző nap. Szerencsére nem az a része lángolt a botnak, így nem gyulladt meg a ruhája., de így is fájdalmas volt egy kicsit. A másik fele még mindig égett, azt pedig elhajította a tenger felé. Ezután lábáról lelökte a sült halat, ami a homokon landolt. Miután vége lett a kis műsornak Villám elkezdett nevetni.
Gálér először be akart valamit szólni neki, de aztán gyorsan meggondolta magát, inkább ő is nevetett saját bénázásán. A nadrágja szárát felhúzta, hogy lássa hogy néz ki a seb. Meglepődött rajta, hogy alig volt nyoma, hogy onnan nemrég egy nyilat távolított el. Észrevételét megosztotta sárkányával.
- Biztos azért van, mert tegnap este, mikor már aludtál, én felkeltem és megnyalogattam azt a részt. Tudod, hogy a nyálam gyógyító. - adta tudtára Villám az okot.
- Köszönöm! - mondta Gálér.
Miután Gálér is végzett az ebédjével, illetve Villám megette ami maradt belőle, pihentek egy kicsit, majd útnak indultak.
- Körülbelül mikor érünk oda? - kérdezte Gálér.
- Nem tudom pontosan, talán két nap. - Gálért először megdöbbentette egy kicsit ez a válasz, de aztán rájött, hogy a megállók miatt lehetséges, hogy még napokig eltarthat az út. Viszont amitől félt egy kicsit, hogy nem csak a szükségletek miatt kell majd megállniuk, hanem néha a sárkányvadászok miatt is.
A Mala-val folytatott beszélgetés után végiggondolta a helyzetet még egyszer. Rájött még egy dologra, amit meg is osztott sárkányával.
- Tudod, gondolkoztam! - kezdte el, de Villám félbe is szakította.
- Na végre! Tegnap sem ártott volna! - ezt egy jóízű sárkánynevetés követte, Gálér pedig csak morgott rajta
- Nagyon vicces... De a lényeg az, hogy ugye ezek a sárkányvadászok részben kereskedők is, am... - ám most is félbe szakították.
- Igen nagyszerű, fokozd még kérlek azzal is, hogy meg is kínoznak minket közben kérlek! - ez már nem viccnek volt szánva, inkább a téma nemtetszését akarta kifejezni vele az éjfúria.
Gálér egyébként utálta, amikor a szavába vágtak, hiszen őneki is ritka szokása volt, és tiszteletlenségnek tartotta. Csak akkor nézte el, amikor tényleg nagyon fontos dolog miatt szakították félbe. De akármennyire is zavarta a dolog, nem volt képes haragudni drága sárkányára.
- Ha hagynád, hogy végigmondjam... Na szóval! Ugye most hirtelen eltűnt egy magas rangú személy, aki eddig biztos megélhetést adott ezeknek. Mivel Viggo nincs, így az embereknek már nincs meg az a munka, ami anyagi biztonságot adott nekik. Ezért sokan megpróbálkoznak valami mással. Van aki más munkát keres, van aki elmegy messzire, de van, aki megpróbál Viggo nyomdokába lépni és egy hatalmas szervezetet létrehozni. Többen is vannak ilyenek, az biztos, de szinte az összes kudarcot vall. Viszont szokott lenni valaki, akinek sikerül.
- Nagyszerű! Igaz, hogy csak a felét értettem, de biztos jó, amit mondasz! - jelezte Villám finoman, hogy bővebb magyarázatra szorul, illetve fogalma sincs mit akar ezzel Gálér.
- Igen tudom! Bonyolult. Talán még én sem értettem mindent, amit mondtam, de arra akarok kilyukadni, hogy lehet az a valaki, aki sikerrel járt, az az ember, aki az éjfúriákat is elrabolta.
Gálér az elméletét egy esetből alkotta, ami még az ő világából történt sok éve. Az apja és Valor apja ugyannál a cégnél dolgozott. Viszont a cég becsődölt. Megszűnt a munkahelyük. Gálér apja, Laki egy másik céghez ment dolgozni, viszont Valor apja, Valor egy saját céget alapított, amit azóta sikeresen vezet. Mivel nem egyszer beszélt vele Gálér azóta, megtudta, hogy legalább tíz másik ember is megpróbálkozott, de azok nem tartottak sokáig. Innen jött az ötlete.
- Hát végül is, ő sárkányokat öl, vagy rabol, tehát lehetséges. - ismerte el Villám. - Ugyanakkor nem értem, hogyha valahogyan eltüntette anyámat és a testvéreimet, akkor minek neki a sárkányvadászok, ha maga sokkal egyszerűbben el tudna mindent intézni, azzal, hogy hasonlóan elrabolja a sárkányokat, mint ahogy a családommal tette. - világított rá egy fontos dologra az éjfúria.
- Igaz, nem tudom! Csak egy ötlet volt. Van egy olyan érzésem, hogy őneki szállít a legtöbb vadász, lehet, hogy csak úgy tesznek, mintha egymással kereskednének.
- Már miért kereskednének egymással? Ha mindenki vadász, akkor nincs szükség a kereskedelemre. Áhh, minek is beszélek ezekről a mocskokról.
- Lehet, hogy nem mind vadász, valaki például fegyvert gyárt, vagy bányászik, akármi más, amihez sárkányokat akar felhasználni. - nem akarta mondani a rabszolga szót, nehogy még jobban elfogja az undor.
- Hát én nem vagyok biztos benne, hogy így van, de lehet.
- Nézd, ez csak egy ötlet volt. Viszont, ha igazam lenne, akkor a vadászokon keresztül eljuthatunk hozzá. - Gálér nagyon örült, hogy eszébe jutott ez, bár elismerte önmagának, hogy ha Mala nem beszél vele a vadászokról, sőt nem rabolja el őt a villásfarkú, akkor nem is gondolkozott volna ezen.
- Ha látunk vadászokat, majd megkérdezzük tőlük.
Hosszú órákig repültek még, de mivel a gyomruk elkezdett korogni, megállapodtak abban, hogy leszállnak a legközelebbi szigeten. Nem is kellett sokat repülniük, amikor tőlük nem messze feltűnt a horizonton egy sziget. Ahogy közeledtek hozzá, csalódottak lettek, mert nem az volt, amire számítottak. Csak egy nagyobb szikla állt ki a vízből, ami ugyan elég nagy volt ahhoz, hogy leszálljanak és elférjenek egymás mellett, viszont másra nem is igazán volt hely. Mivel nem tudták, hogy van-e másik hely a közelben, ahol megállhatnak, itt szálltak le. Ahogy földet értek, megörültek egy kicsit, mert valamivel nagyobb volt, mint amekkorának a levegőből látszott.
Gálér elkezdett kimászni a nyeregből, de még csak egyik lába érte el a sziklát, mikor Villám már indult is halat fogni, de ennek az lett a végeredménye, hogy a fiút lelökte a szikláról.
- Villám! - kiáltotta Gálér ijedtében, majd hangos csobbanással a vízbe esett. Szerencsére volt annyi lélekjelenléte, hogy még vegyen egy nagy levegőt. Ahogy a vízben volt, szemét kinyitotta, de azonnal visszacsukta, mikor érezte, hogy a víz csípi a szemeit. Volt egy olyan érzése, hogy a közelében úszkálnak élőlények, de ez csak akkor bizonyosodott be, amikor az egyik hozzáért. Szerencsére csak egy hal volt.
Ahogy a felszín felé úszott, ismét kinyitotta szemeit, és bár a víz eleinte csípte, de ez nem tartott sokáig. Most már látott is, de levegőt még nem kapott, gyorsan kellett úsznia. Felfelé menet látott egy fekete alakot elsuhanni, Villám volt az, éppen őt kereste, de nem lelte.
Amint a feje kiért a tengerből, mohón kapkodott levegő után. Miután tüdeje megtelt, sárkányáért akart kiáltani, de az előbb felkapta, majd letette a sziklára, ahonnan nemrég lelökte. Bűnbánó arckifejezéssel nézett rá, majd bocsánatot kért tőle. Gálér képtelen volt haragudni, csak egy baleset volt, megesik az ilyen.
Kárpótlásképpen Villám hozott neki egy halat, amire gyengén tüzelt, miközben a szájában volt, így finom ropogósra sütötte a húst.
- Köszi! - ahogy elvette a forró halat a szájából majdnem leejtette, mert égette a kezét, de erőt vett magán. Miután befalt minden egyes falatot, letisztította még a legkisebb szálkát is, a távolba meredve ült a sziklán, miközben hallgatta, ahogy Villám leugrik, majd visszarepül. Tudta, hogy magának fogja a halat. Az éjfúria nagyon éhes volt, nem csoda ennyi repülés után.
A nap már elérte a horizontot, mikor útnak indultak.
- Nem ez volt a legjobb megállónk. - panaszkodott Villám, aztán visszanézett lovasára, akin látszott, hogy ezt kicsit máshogyan gondolja. - Rendben... A többi sem volt szuper.
- Mindegy... Csak az a lényeg, hogy még egyben vagyunk! Együtt! - ezt a szót, annyira teletömte érzelmekkel a fiú, hogy a sárkány legszívesebben megállt volna és addig nyalogatta volna Gálér, amíg ki nem száradt volna a nyelve. De ezzel együtt fájdalmas gondolatok is felszabadultak. A tudat, hogy amint visszakapja a családját, el fogja veszíteni legjobb barátját. A tudat, hogy küzdelmüknek az lesz a vége, hogy Gálérral elválnak útjaik. A félelem attól, hogy soha többé nem fogja látni.
Nem akarta szóvá tenni ezt, mert csak lerontotta volna Gálér kedvét is, de a gondolatok megállás nélkül keringtek elméjében. Fejében újra és újra lepörögtek a képek azokról az időkről, amikor együtt voltak, akár jók voltak, akár rosszak. Próbált arra gondolni, hogy még nem jött el az ideje, de egyre csak azt suttogta egy hang odabent, hogy hamarosan vége lesz. Még a családja megmentésének gondolata sem nyugtatta meg.
Gálérnak feltűnt, hogy az éjfúria lassított a tempón.
- Villám? Mi történt? Fáradsz? - a sárkány hirtelen megrázódott a fiú hangjától, ahogy kizökkent.
- Bocsi, csak... öhm... - gyorsan ki akart találni valamit, miközben növelte a sebességét. - elgondolkoztam, hogy mi lesz majd... - itt volt a pillanat, hogy bevallja neki. Régebben is gondolkozott rajta. Már akart volna beszélni Gálérral ezzel kapcsolatban, de képtelen volt. Maradásra akarta bírni. Nem akarta, hogy elmenjen, mert már az élete része lett, és remélte, hogy a fiú is érez valami ilyesmit. De egyszerűen képtelen volt felhozni neki a témát.
Gálérnak volt egy érzése, hogy miről szeretne beszélni vele Villám. Tudta, hogy azt akarja, maradjon vele. Elismerte, hogy megszerette ezt a helyet, megszerette a sárkányt, de nem felejtett el semmit sem. Neki is van egy családja, akiért aggódik, hiszen még ha lassabban is telik az idő ott, legalábbis ezt következtette ki anyja leveléből, akkor is régóta van már itt. Nem szívesen akart elmenni, de muszáj neki. Ő sem akart beszélni erről, de érezte, hogy kénytelen lesz, ezért nem várta meg, míg Villám befejezi a mondandóját.
- Tudom, miről van szó! - adta sárkánya tudtára. - Én sem akarok róla beszélni, de mégis kell! - Villám bólintott.
- Akkor gondolom tudod, hogy mire szeretnélek megkérni. - most a fiú bólintott. Még fájdalmasabbá tette ez az eddig is kínzó gondolatot az elválásról. Már képesek voltak egymás gondolatait is kitalálni. Habár ez viszonylag egyerűen kikövetkeztethető volt, mégis Villám is és Gálér is érezte, képesek rá, hogy szavak nélkül is megértsék egymást.
- Igen tudom... - sóhajtott Gálér. - Be kell vallanom, hogy nagyon szívesen maradnék itt örökre. Annyira jó itt! Akkor is, amikor veszekedtünk, amikor gond volt... - küzdenie kellett, hogy ne sírjon, ahogy az érzelmek elragadták. - Valahogyan mindig helyrejöttek a dolgok! - szeretett volna még mondani valamit ezzel kapcsolatban, de képtelen volt rá. - De! Nekem is van családom, barátaim, egy élet, ami rám vár! A saját világomban, ahol nem mondom, hogy jobb az élet, de nekem ott a helyem! Kérlek értsd meg!
A csend, ami beállt, kellemetlen volt mindkettejüknek. Sem Gálér, sem Villám nem volt boldog. Hiába indultak útnak úgy, hogy együtt felfedeznek és kalandoznak, nem az lett, amit vártak. Az éjfúria bánta, hogy felhozta a témát, sőt azt is, hogy egyáltalán gondolt rá. Ugyanakkor tudta, hogy nem halogathatja örökké. Érezte, hogy a fiúnak igaza van, még ha elfogadni nem bírta teljesen.
- Igazad van! - ismerte el. - Azért hoztalak ide, mert csak te mentheted meg a családomat, én pedig önző vagyok és téged örökre el akarlak szakítani a tiedtől. Nem önszántadból jöttél ide és csak azért maradtál, mert nem engedtünk haza. Te pedig mégis beleegyeztél, hogy maradsz és megteszed, amit kell.
- Legelőször azért mondtam, hogy megteszem, mert ez tűnt az egyetlen lehetőségnek, hogy hazajussak. Ugyan az itt töltött idő alatt változtam, még mindig azért csinálom mindezt, mert haza akarok jutni. - A fiú úgy érezte, hogy ezzel lehet megbántja Villámot, hiszen szerinte a sárkány azt gondolta, már miatta csinálja, de nem hazudhatott neki. - Nem tudom, pontosan mit érezhetsz. De azt tudom, hogy hiányzik a családod, ahogyan nekem is. - Gálérnak jobban fájt kimondania, mint gondolta volna, ugyanakkor muszáj volt neki.
- Szerintem váltsunk témát! Beszéljünk valami olyanról, amitől jobb kedvre derülünk! - Villám ötletét a fiú is támogatta. Felesleges volt búsulniuk a jövő miatt, a jelenre kell fektetni a hangsúlyt. Villám már ki is találta. - Van egy nőstény, aki miatt hazamennél?
Gálért meglepte a kérdés. Eddig sosem jött fel a téma. Volt lány, akit szeretett, de az nem viszonozta, viszont nem is húzódott el tőle, így baráti kapcsolat alakult ki köztük. Alexandra volt a neve. Különös nőszemély volt. Kiszámíthatatlanul viselkedett folyton, senki sem ismerte ki soha. Ugyanakkor pont ez tetszett neki. Részben ő is ilyen volt, de nem ennyire. Viszont részben pont emiatt nem mert néha beszélni vele, mert félt attól, hogyan reagálna szavaira.
- Persze! Az anyám! - viccnek jó volt, mert a sárkány nevetett. - Ő is nőstény, vagyis mi, emberek csak nőnek szólítjuk őket. - most akarta mondani a komoly részt, de Villám is bevágott egy viccet.
- Miért? Csak nem azért, mert olyan nagyra nőnek? - ezen is nevettek egy jóízűt. A fiú nem gondolta volna, hogy pont ez a téma fogja felvidítani, mert eddig mindig, amikor erről kérdezgették, ő csak kínosan mosolygott és valami olyasmit motyogott, hogy "Hát majd lesz valahogy!".
- Komolyra fordítva a szót... - és itt eltűnt a mosoly az arcáról. Mesélt neki Alexandráról. Néhány beszélgetésükről, meg amikor együtt játszottak videojátékot. A sárkánynak úgy jött le mindez, mintha egy párt alkottak volna, amit szóvá is tett, de Gálér azonnal tisztázta a helyzetet.
Lassan kezdett esteledni, ezért néma megegyezés alapján leszálltak azon a szigeten, ami az éjfúria állítása szerint az utolsó sziget, onnan a következő szárazföld Fúria-sziget.
- Akkor holnap már ott is leszünk? - bólintás volt a válasz. - És mesélsz valamit róla? Vagy úgy vagy vele, amire rájövök, nem kell magyarázni, amire nem, annál meg így jártam? - A sárkány rámosolygott, de nem szólalt meg.
Villám elment halat fogni, miközben otthagyta a kérdést a fiúnak, aki pedig az erdőbe ment tűzifáért.
A sziget maga körülbelül akkora volt, mint Hibbant. Két nagy hegy volt rajta, az egyik a közepén, az hatalmas volt, akkora, hogy a csúcsán hó volt és jég, de volt egy másik is, ami északkeletre helyezkedett el. Az eltörpült a másik hegyhez képest. Ők viszont a sziget déli oldalán szálltak le, így nem igazán érdekelte őket a két hegy. Az egész szigetet belepte az erdő, kivétel a partot, ahol homok volt, csakúgy, mint a legtöbb szárazföldön, ahol megálltak.
Gálérnak nem kellett messzire mennie, a fák ágai alacsonyan voltak és könnyen letörte őket, vagy vágott a kardjával. Villám már várta, mikor visszatért annyi gallyal, amennyit elbírt, de még kétszer hozott fát, hogy legyen elég. Az éjfúria meggyújtotta a tüzet, majd nézte, ahogyan lovasa elkészíti a nyársát, feltűzi rá a halat és elkezdi sütni.
Gálér már egy ideje unta, hogy szinte mindig ugyanazt ette, de nem nagyon volt más választása. Vadászni nem tudott, nem is akart, még Villámot sem kérte meg rá, hogy kapjon el neki egy vaddisznót, nyulat, vagy valami mást. Nem azért, mert nem kívánta őket, hanem azért, mert elege volt abból, hogy húst eszik magában. Kellett neki valami zöldség, gyümölcs, vagy akármi más a hús mellé. Amíg az erdőben volt, szétnézett, hátha talál valami más ehetőt is, de nem volt.
Egyre inkább az járt a fejében, hogy mennyire enne egy kis édes gyümölcsöt. Eszébe jutottak azok az emlékek, mikor nagyszüleinél volt, akkor, amikor volt málnájuk. Imádta az a kis piros finomságot. Mindig, amikor elment, próbált minél többet összeszedni és elmajszolni. Hiányzott neki, de nagyon.
- Bocsi, hogy eddig csendben voltam. - zökkentette ki Villám. A sárkány szótlan maradt, mióta Gálér feltette azt a kérdést. - Gondolkoztam, hogy mondjak-e valamit, de arra jutottam, hogy ott mindenre választ fogsz kapni, legalábbis remélem, hogy az ott élő fúriák közül lesz valaki, aki hajlandó megosztani veled az információkat. - az éjfúriának feltűnt, hogy mielőtt megszólalt útitársa messze járt elmében. - Min gondolkoztál az előbb?
- Csak néhány emléken. - vágta rá egyből Gálér. Nem akarta megosztani ezeket a sárkánnyal. Szerinte ez csak felesleges nyafogás és nem akarta ilyennel untatni őt. - De ha ott nem válaszolnak a kérdéseimre, akkor te fogsz? - terelte el gyorsan a témát, mielőtt még Villám faggatni kezdte volna.
- Hát én igazából nem mondhatnék el neked semmit, mert a hely titok és nem beszélhetnek róla senkinek sem, aki nem marad ott örökre. Eddig csak kevés a kivétel, például Hablaty. De csak ő, a többiek nem is voltak itt sohasem.
- De várjunk csak! - villant be valami Gálér agyába. - Ha te Fúria-szigeten születtél, akkor Hablaty miért azt mondta nekem, akkor, amikor még idekerültem, hogy eljöttek onnan. - akkoriban annyira figyelt, hogy megjegyezze mindazt, amit Hablatyék mondtak neki, hátha ki tud szűrni valami információt a hazajutásáról, hogy örökre az agyába égett, az a néhány beszélgetés.
- Azért, mert csak ők mentek el. Miután megszülettem, csak akkor indultunk útnak mi is Hibbant felé.
Gálér arra nem is gondolt, hogy esetleg a többesszám alatt, csak kettőjüket értette Hablaty, mondjuk ebbe nem is gondolt bele sokszor, most is csak véletlenszerűen jutott mindez eszébe. Viszonylag gyakran megesett vele, hogy csak úgy eszébe jutott valami, ami megváltoztatta a hangulatát, vagy rájött valamire, amin régebben gondolkozott, de annyiban hagyta. Ezzel nem is volt baj, hanem azzal, hogy ilyenkor elfelejtette azt, amin megelőzőleg elmélkedett.
- Visszatérve a korábbiakhoz... ne aggódj! Biztosra veszem, hogy veled megosztanak mindent! - próbálta megnyugtatni Villám a fiút, nem akarta, hogy ezen törje magát a hátralévő úton.
- Miért vagy benne biztos?
- Egyszerű! Itt vagy te! Az egyetlen, aki elméletileg le tudja győzni ezt a valakit! Mivel nem ismered, minden tudás hasznos lehet, abban a helyzetben, amikor majd találkoztok.
- Ugyan már! Miért lehetne hasznos az, hogy mi van Fúria-szigeten, az ellen az ember ellen? És mi van, ha bujkál előlem, mert fél tőlem? Akkor hogyan találjuk meg? Lehet, hogy a vadászok sem fogják elmondani semmiképp sem, ha esetleg neki dolgoznak.
- Sosem tudhatod, milyen tudás fog segíteni téged a jövőben! És ne aggódj! Meg fogjuk találni őt, ebben biztos vagyok! - biztatta Gálért a sárkánya.
Gálér csak bólintott, jelezve, hogy igazat adott az éjfúriának. Ugyan fáradt volt, de rájött a gyümölcsehetnék. Felállt.
- Elmegyek, keresek valami gyümölcsöt, hátha találok itt. - szólt a sárkánynak, majd megvárta a reakcióját.
- Rendben, ha ezt akarod! Ne menjek veled?
- Nem szükséges! Pihenj csak! Kiáltok, ha baj van!
- Na persze! Csakúgy, mint múltkor?
- Nem! Hozzak neked is, ha találok?
- Nem kérek. Vigyázz magadra!
- Nyugi! Nem megyek messzire!
Azzal megfordult és elindult az erdőbe. A sziget közepe felé tartott. Ahogy egyre mélyebb merészkedett az erdőbe, egyre inkább az az érzése támadt, hogy valami figyeli. Ez csak akkor igazolódott be, amikor egyszer a perifériás látásával meglátott egy alakot, ami követte őt. Izmai megfeszültek. Bal karját készenlétben tartotta, hogyha az a valami támadna, azonnal a kardjáért nyúljon. Szíve vadul vert.
Lassított a tempón. Szeretett volna kiáltani sárkányának, de félt, ha megteszi, azonnal támad a követője. Egy ideig még haladt előre, de aztán nem bírta tovább idegekkel. A bokor felé fordult, ahonnan legutoljára hallotta a hangot.
- Ki van ott? - kérdezte. Hangjában hallani lehetett a félelmet. Választ nem kapott. A fiú legszívesebben már előkapta volna fegyverét, de megpróbált nyugodt maradni, vagy legalább a látszatot fenntartani.
Nem sokkal később egy kis sárkány jött elő a bokrok közül. Gálér azonnal megállapította a faját. Tájfumeráng. Még fiatal. Emlékezett rá Hablaty történetéből, amikor először megtalálták ezt a fajt. Fejben átismételte, mit kell tenni, amikor egy vad sárkánnyal találkozik az ember. Miután minden részletet végiggondolt, nekikezdett kiépíteni a bizalmat.
- Szia kispajtás! - kezét a sárkány feje felé nyújtotta lassan. Hangjában még mindig ott volt a félelem, de már csak enyhén. A kis tájfumeráng érdeklődve figyelte az egész testét, szeme megakadt a kardon. Csipogás-szerű hangot hallatott, majd szája elkezdett szikrázni. Gálérnak hirtelen visszahúzta a kezét. Eszébe jutott, hogy kihagyott valamit.
Karját lassan felemelte és előhúzta fegyverét. Ezután szépen lassan leguggolt, lerakta a földre, ezt követte a kése is, majd felállt és odébb lépett. Ismét a sárkány felé nyújtotta kezét. Az ismét végigmérte, majd miután megbizonyosodott róla, hogy a fiú ártalmatlan, fejét a tenyeréhez nyomta.
Gálérnak nagyon tetszett ez az érzés, amikor a pikkelyes fej a kezét érte. Azonnal eltűnt a félelem érzete. Miután visszahúzta a kezét, az apróságra nézett, aki mosolyszerű ábrázattal bámulta őt, közben vidáman csipogott. Gálérnak támadt egy ötlete.
- Te itt élsz igaz kis haver? - szólt hozzá barátságos hanggal, amire a tájfumeráng nem reagált. A fiú elgondolkozott azon, hogy egyáltalán érti-e. - Esetleg nem tudod, hol találok itt valami ehetőt, ami nem hús? - erre a lény felröppent, majd elindult abba az irányba, ahonnan előjött. Gálér úgy vette ezt le, hogy kövesse, ezért azt tette. Elég gyorsan repült a kis hüllő, így Gálérnak futnia kellett, nehogy eltűnjön szem elől. Jelentősen lemaradt már az indulásnál, mert még elrakta a kardját és a kését. Szerencsére a sárkány folyamatosan adott ki hangot, így az alapján tudta merre kell mennie.
Nem tudta pontosan mennyit ment, mikor beérte a kis lényt, aki egy kövön állt és őt nézte. Jól kifáradt a futásban, így boldog volt, hogy végre pihenhet egy kicsit. Körülnézett Azt vette csak észre, hogy a sziget keleti oldalán van. Ezt könnyen meg tudta állapítani az alapján, hogy merre volt tőle a két hegy. Nem örült neki, hogy ilyen messzire követte az apróságot, mert megígérte Villámnak, hogy nem megy messzire, de most kilométerekre lehetett tőle. Annak viszont örült, hogy a bokrok, amik nem messze voltak a kövön túl, amin a kis szárnyas állt, tele voltak kék színű bogyókkal.
Gálér közelebb ment az egyik bokorhoz, hogy szemügyre vegye a bogyókat, de nem tudta meghatározni, miféle gyümölcs lehet. Megfogott egyet és megpróbálta leszedni. Bármiféle ellenállás nélkül le tudta szedni, amiből arra következtetett, bármi is lehet ez, de érett.
- Ez ehető? - kérdezte egyetlen társától, aki még mindig őt nézte, de a kérdésre semmit sem reagált. Összeszedett, amennyit csak bírt a kezében, majd elindult, hogy visszatérjen az éjfúriához, hátha ő meg tudja mondani, hogy ehető-e ez a gyümölcs. Ám nem tudott messzire menni, mert hatalmas üvöltés hallott a közelében, megállt, nem mert megmozdulni. Ezután szárnycsapásokat hallott, majd azt, hogy valami jó nagy landolt nem messze mögötte. Nem is kellett megfordulnia, hogy kitalálja mi az. Tudta, hogy egy felnőtt tájfumeráng lesz. Valószínűleg ő az anya. gondolta Gálér, majd végre erőt vett magán és megfordult. Majdnem ugrott egyet ijedtében. A sárkány hatalmas volt és közelebb állt hozzá, mint gondolta. Megpróbált nyugodt maradni, amennyire csak tudott.
- Ki merészel a kicsikém közelébe menni?! - hangja félelmet keltő volt. - Velem kell kikezdened, ha bántani akarod!
- Ne haragudj! - szólt neki a fiú, próbálva minél jobban elrejtenie a rettegését. - Nem akarom bántani a kicsinyedet, csak valami ehetőt kerestem, ő pedig idevezetett. - magyarázta, majd a nagy tájfumeráng felé nyújtotta lassan a kezét, de előtte eldobta fegyvereit. - Nem akarok bajt!
- Nem mersz már velem szembeszállni! Tipikus ember! Eldobja a fegyverét, majd kegyelemért könyörög! A kezeddel pedig hiába védekezel, nem ér semmit sem!
- Nem is állt szándékomban szembeszállni sem veled, sem a kicsinyeddel! - próbálta tisztázni a helyzetet Gálér, mire a nagy hüllő meglepetésében hátralépett egyet.
- Te értesz engem? - kérdezte, mire a fiú bólintott. - Akkor elhiszem, hogy nem akarsz ártani nekünk. - fejét közelebb vitte Gálérhoz, hogy jobban szemügyre vegye a fiút.
Hirtelen a semmiből Villám ugrott oda, Gálér leteperte a földre, majd védelmezőn elé állt. - Hozzá ne érj! - üvöltötte, majd fenyegetőn morgott tovább.
Gálér nagyon örült, hogy Villám ennyire védi őt, de kicsit mérges is volt rá, mert ezzel elrontotta az ő kis akcióját.
A két sárkány egymásra morgott, miközben Gálér felkelt és gyorsan közéjük lépett. Tudta, hogy egyikőjük sem fogja bántani őt.
- Nyugalom! - mondta hangosan, de eredményt nem ért el vele. - Villám! Nincsen baj! Nem akart bántani! - próbálta meggyőzni barátját. Részben sikeres volt, mert az éjfúria valamennyire lehiggadt, majd ezt követte a felnőtt tájfumeráng is. A kis fióka, mindeközben anyja lábainál állt és onnan nézett a fiúra.
- Nem kellett volna idáig eljönnöd! Legalább szólhattál volna! - dorgálta lovasát.
- Majd elmagyarázom! - Villám erre megforgatta szemeit.
- Ne haragudj éjfúria! Nem tudtam, hogy ki ő, azt hittem a kicsinyemet akarja. - magyarázta a tájfumeráng.
- Én csak valami kaját kerestem, a kicsinyed pedig idevezetett.
- Ugye nem ebből a két bogyóból akartál enni? - kérdezte aggódva Villám, Gálér bólintására még jobban elkezdett aggódni. - Mondd, hogy nem ettél még belőle!
Még nem, meg akartam kérdezni tőled, hogy ehető-e, akkor jelent meg ő. - mutatott a nagy sárkányra. - Mérgezőek? - hülye kérdés volt. Ha nem lennének azok, Villám nem aggódott volna ennyire.
- Mérgezőek! Ráadásul ha ettél volna belőle, nemsokára itt fetrengenél, és meghalnál perceken belül! - Emelte fel a hangját az éjfúria. Gálér ijedtében eldobta a bogyókat.
- Huh... Köszi a figyelmeztetést!
- Amennyire tudom, itt nincs semmilyen ehető növény. - szólalt meg a tájfumeráng.
- Értem! Köszönöm! - hálálkodott a fiú, majd Villám felé fordult. - Visszamegyünk a partra? Már kezd sötétedni. - ahogy felnézett az égre, látta, hogy már szinte teljesen beesteledett. Fel sem tűnt neki a nagy izgalmak közepette. Villám bólintott, majd elindultak, de Gálér megállt és visszafordult a két sárkány felé.
- Csak egy gyors kérdés! A kicsinyed miért nem beszélt hozzám? - kérdezte az anyát.
- A fiókák még nem kommunikálnak olyan módon, mint a felnőttek. Kicsit más a hangjuk. Ugyan mi értjük mit akarnak, de azok az emberek, akik értik a sárkánynyelvet, nem értik a kicsik nyelvét. - magyarázta Gálérnak, aki ugyan a lényeget megértette, de még maradtak homályos részek, viszont fáradt volt és nem akarta még ezzel húzni az időt.
- Na mehetünk? - kérdezte tőle a sárkánya. Gálér bólintott. Odament a tájfumerángokhoz még, majd mindkettőjüket megsimogatta, azután elköszönt és Villámmal együtt visszament a partra, ahol leszálltak.
- Mintha azt mondtad volna, hogy kiáltasz, ha baj van... - kezdett bele egy olyan beszélgetésbe a sárkány, amelybe a fiú nem akart.
- De nem történt baj végül, nem is kellett volna jönnöd! - védte meg magát Gálér.
- Hát persze! És megetted volna azt a mérgező vackot! Akkor miről beszélünk? Az nem csak baj lett volna, az tragédia lett volna!
- Nem állt szándékomban enni belőle, mielőtt megkérdeztelek volna! Mondtam, hogy feléd indultam, mikor megérkezett az a nagy sárkány! - érvelt tovább Gálér. - Kérlek ne erről beszéljünk! - könyörgött neki. Az éjfúria egy kicsit gondolkozott, mielőtt bólintott. - Köszönöm! Hidd el, jól esik, hogy aggódsz értem és megvédesz, de megtanítottak, hogyan kell kezelnem a vad sárkányokat.
Ahogy visszaértek már lenyugodtak mindketten. Gálér roppant hálás volt a döntéséért, hogy nem evett azokból a bogyókból. Le szeretett volna feküdni, hogy kialudja magát, de ekkor szállt le melléjük egy rettenetes rém.
- Üzenetet hoztam! - mondta bármiféle üdvözlés nélkül, majd a lábához kötött papírra nézett. Gálér levette a levelet, miközben megköszönte a rémnek. Kinyitotta és olvasni kezdte.
Gálér!
Ha még nem érted el Fúria-szigetet, akkor haladjatok, majd amint tudtok gyertek Sárkányszigetre! Ez fontos hidd el, de ne aggódj! Nincs baj, csak muszáj eljönnöd!
Hablaty
- Mit gondolsz Villám? - kérdezte tőle, miután felolvasta neki a levelet. - Lehet, hogy mégis van valami gond, csak nem akarja elmondani? Habár ennek meg nem lenne sok értelme.
- Szerintem csak valami érdekes történt a szigeten, lehet valami köze a kis halásztelephez, vagy mihez, amit építettek. - osztotta meg gondolatait az éjfúria. - Akármi is az szerintem ráér pár napot. Nem hinném, hogy hetekig lennénk Fúria-szigeten, pár nap, aztán meg visszamegyünk és megnézzük azt a valamit. De most aludjunk inkább. Holnap úgysem fogunk. - Azzal lehajtotta a fejét, majd egyik szárnyával betakarta Gálért. A fiú még az utolsó mondatán elmélkedett. Egyre inkább kíváncsi volt a szigetre. Csak annyit feltételezett Fúria-szigetről, hogy nagy lehet és nagyon egyedi, ha Villám elmondása szerint van olyan fúria faj, ami csak ott él.
Ugyan nehezen tudott elaludni, mert az agya megállás nélkül az úticéljukon járt, de egy idő után a fáradság és Villám folyamatos, monoton horkolása végül elaltatta Gálért.
Sziasztok!
A jó hír az, hogy megjött az ihlet, így már csak az időhiány van meg, de azzal nem tudok mit kezdeni sajnos. Mindenesetre nagyon köszönöm mindenkinek, aki olvassa ezt a sztorit, mert nekem öröm nektek írni. Remélem mindenki jól van és minden rendben van vele! Találkozunk a következő résznél!