Villám majdnem összeesett, de ennek csak részben volt az az oka, hogy a méreg hatása nem múlt el teljesen. Fejét lehajtotta, szemeiből könnyek hulltak. Jégszárny mellette állt, arca haragot és bánatot tükrözött. Gálér rémült volt. Alig bírta elviselni a látványt, de képtelen volt másfele nézni.

Fogas, akit eltalált a szikla ott feküdt előttük. A szinte az egész farkát maga alatt tartotta, körülötte vér volt mindenütt. Az éjfúria szemei csukva voltak, de nem volt halott, mert lehetett látni egy kis mozgást, tehát lélegzett.

- Gálér! - zökkentette ki Villám - Segíts! Odébb kell rakni a sziklát!

A fiú azonnal odament a sárkányokhoz és segített nekik megemelni a hatalmas kődarabot, hogy ki tudják szabadítani Fogas farkát. Egy kis erőlködés után sikerült is.

Fogas felkiáltott, és elkezdett idegesen ugrálni, de a másik két sárkány ráugrott és megpróbálták lefogni.

- Állj le! Nyugalom! Már vége! - kiabálták neki, mire Fogas végül ismét a földön feküdt. Az a kevés ereje is elszállt, ami eddig megmaradt neki.

Gálér mindeközben a farkát bámulta elképedve. Hányinger tört rá a látvány miatt. Erre egyáltalán nem számított. Fogas hátranézve megpillantotta azt, amit Gálér is látott és amit ő is érzett.

A szikla olyan erővel csapódott belé, hogy szinte leszakította a farkát a testéről. Csak egy viszonylag kis részen kapcsolódott már csak.

- Nem jön rendbe igaz? - kérdezte Gálér, de tudta a választ.

- Nem fog... Azt hiszem, nekem végem van... - mondta szomorúan Fogas. - Szerintem tudjátok mit kell tennetek... - nézett a két fúriára, akik csak némán bólintottak.

Gálérnak sem kellett sokáig gondolkozni, hogy rájöjjön. Nem akarta, hogy ez történjen.

- Biztos ez az egyetlen lehetőség? Nem lehetne valahogy megoldani? - fakadt ki. Villám megrázta a fejét.

- Sajnálom! Ritkán történik ilyen, de ha megtörténik meg kell tennünk. Nekünk sem öröm ez, de mi nem vagyunk olyanok, mint ti, emberek. Nálunk van egy olyan szabály, hogyha valaki már menthetetlen, akkor véget vetünk a szenvedésének. - magyarázta Villám.

- Így már nem vagyok képes repülni. - szólalt meg Fogas. - Ha nem tudok repülni, akkor halászni sem leszek képes, nem tudom majd beszerezni a táplálékomat, ráadásul melyik nőstény akarna velem párosodni? Ugyan még élek, de gyakorlatilag már halott vagyok. - az éjfúria olyan nyugodt, érzelemmentes hangon beszélt, hogy Gálér ettől jobban megrémült, mint magától a látványtól.

- De komolyan muszáj meghalnod? Kell lennie más lehetőségnek! - szeméből könny csordult ki. Egyre kétségbeesettebben próbált gondolkozni más megoldáson.

- Ugyan mi lenne?! - fakadt ki Fogas. - Nézz rám! Mihez kezdhetnék?! Már mondtam, hogy sem táplálékszerzésre, sem pedig párosodásra nem vagyok így alkalmas! Mit tehetnék?! Itt élni ezen a szigeten és reménykedni, hogy valahogyan szerzek majd kaját?! Amúgy is nemsokára meghalok a vérveszteségben, szóval kérlek gyorsítsátok meg!

Gálér szégyellte magát. Nem akarta, hogy kiakadjon a sárkány, csak egyszerűen képtelen volt elfogadni, hogy nem tehet mást.

- Sajnálom... - mondta halkan.

Fogasra nézett és látta rajta, hogy nincs semmi ereje már, még a beszédhez sem, csak szenvedve várta a halált.

- Majd én megteszem. - ajánlotta fel Jégszárny. - Villám! Menj el Gálérral a sziget másik részéhez, próbáld meg megnyugtatni, megyek utánatok majd nemsokára. És kérlek titeket, hogy ez majd ne legyen beszélgetés témája a későbbiekben ha lehet.

Villám és Gálér csak bólintott egyet, majd miután a fiú felszállt az éjfúria hátára, elrepültek a sziget túloldalára.

- Sajnálom, hogy így történt... - nyögte ki erőtlenül a haldokló fúria. - Szerettem volna... többet segíteni. Ehelyett, erre kényszerítelek titeket...

- Én is sajnálom barátom! - mondta Jégszárny. - Mindig fáj látni, ahogy egy fúria nem természetes módon pusztul el, még rosszabb, hogyha ilyen módon jön el érte a végzet.

- Kész vagyok! - ezek voltak Fogas utolsó szavai.

A fagyfúria a leggyorsabb és talán legfájdalommentesebb módot választott. Fogait visszahúzta az ínyébe, majd így kapta el az éjfúria nyakát és egy hirtelen rántással, halálos csapást mért rá.

Ezután lefeküdt mellé és néhány percen keresztül meg sem mozdult. Amikor felkelt, a tetemet elkezdte magával húzni a tenger felé, és pár perc múlva, mikor már a vízparton voltak, megállt. Elméjével odahívott magához kettő vízi sárkányt. Kettő forkatlan felelt a hívásra. Megkérte őket, hogy vigyék el a tetemet a tenger egy mélyebb pontjára és ott eresszék le a fenékre. A két sárkány engedelmeskedett, majd óvatosan a szájukkal megfogták és felemelték a halott fúriát, azután eltűntek vele a vízben. Jégszárny még egy kis ideig bámult a tenger irányába, majd felszállt és elindult két útitársa felé.

Ahogy a sárkány és lovasa leszálltak a túloldalon, Gálér leült egy kőre és a tenger felé meredt. Szeme könnyes volt és hiába próbált másra gondolni, az agya újra és újra lejátszotta azt a jelenetet, ahogy Fogas ott fekszik tehetetlenül és várja a halált. Villám ezt jól tudta, és bár ő is szomorú volt a fajtársa elvesztése miatt, mégis úgy gondolta, nem érdemes ezzel sokat foglalkozni, mert az élet megy tovább.

- Gálér. Szeretném, ha nem ezen járna az eszed ezután. Próbálj meg valami másra gondolni.

- Én csak... nem akartam, hogy ilyen hülyeségbe haljon bele... - szólt egy rövid csönd után Gálér. Sóhajtott egyet. - Talán igazad van. Végtére is, én mondtam, hogy nincs több nyavalygás. Rendben van. Amúgy is meg akartam kérdezni, hogy ha az akaratotokkal mások elméjét tudjátok csak befolyásolni, akkor hogyan lehet az, hogy képesek vagytok világok között is utazni? Illetve hogyan vagy képes magaddal vinni, ha nekem nincs ilyen erőm?

Ez a kérdés már korábban is megfordult a fejében. Nem értette, hogy milyen összefüggés van az elme irányítás és az utazás között.

- Hát... igazából pontos választ nem tudok neked adni... Ez az egész úgy működik, hogy azt akarom, hogy egy bizonyos helyen legyek és egy pillanattal később már ott vagyok, de nem tudom neked elmondani, hogy ezt hogyan is tudnád elképzelni. Nem is szavakkal kifejezni ezt a folyamatot szerintem. Ez csak úgy... megtörténik.

Gálér nem érezte teljesen kielégítőnek a választ, de mivel Villám nem tudott többet mondani, be kellett érnie ezzel.

- Várjunk csak! - eszébe jutott valami. - Hibbanton senki, még Hablaty sem tud erről az elmés dologról igaz? - a sárkány bólintott. - De azt tudja, hogy én nem ebből a világból származom, akkor még egyszer sem merült fel benne, hogy valami van veletek sárkányokkal?

- Nos... Hablaty a másik világ alatt nem teljesen ugyanazt érti, mint te. Ő ezt úgy fogta fel - amiben egy kicsit mi is besegítettünk - hogy ez egy Hibbanttól annyira távoli föld, hogy még repülve is hetekig tartana az út. Szerintem nem mondtam, de valamilyen szinten nem csak azt tudjuk befolyásolni, hogy hova megyünk, de azt is, hogy mikorra. Bár ezt ne gondold olyan sokrétűnek, mint amilyennek hangzik. Gyakorlatilag úgy képzeld ezt el, mint például, amikor elhoztalak, akkor az egész út nem tartott egy óráig, viszont úgy időzítettem, hogy a visszaérkezésem húsz nappal legyen a távozásom után.

Gálér egyre nehezebben tudta követni ezt az egészet. Eddig csak afféle teleportálás volt ez, de most, hogy az időutazás is szóba jött, ez eléggé megnehezítette a megértését a dolgoknak.

- De mint mondtam... - folytatta Villám. - ...ez eléggé korlátolt. Nem lehetek magamhoz egy bizonyos közelségben és olyan hatalmas ugrásokat sem tehetek az időben, mindössze csak néhány hetet, talán egy-másfél hónapot. Legalábbis ennél tovább sosem mentünk és nem is próbáltunk. Mint mondtam, nem igazán használjuk ezen képességeinket. Nem is szeretjük őket, legalábbis a legtöbbünk.

Beszélgetésüket szárnyak csapkodásának hangja zavarta meg. Ahogy Gálér a hang irányába nézett és egy ismerős fúriát pillantott meg, egyből eszébe jutott az a dolog, amiről a Villámmal való társalgás olyan jól elvonta a figyelmét. Villámon is látszott, hogy eszébe jutott a dolog, hiszen addig közömbös arca, szomorkássá változott.

Gálérra hirtelen ásítás tört, ezzel más is eszébe jutott. A harcban uralkodó feszültség kiűzte belőle a fáradságot, amit egy kialvatlan éjszaka okozott. Ez az érzés tért vissza belé.

- Szerintem az lenne most a legjobb ha pihennénk egy kicsit. - javasolta Jégszárny, amit mindketten támogattak.

Gálér keresett magának egy viszonylag puhának mondható helyet, ahol kényelmesebben fekhet, mint a homokon. Mikor megtalálta a jelen körülményekhez viszonyított legjobb helyet, lefeküdt, majd a két sárkány is így tett. Mivel még mindig tartottak, hogy rémálmokat küldenek az agyára, ezért a sárkányok befúrták magukat a fiú elméjébe és afféle mentális pajzzsal vették azt körül. Nem is igazán pajzs volt ez, hanem inkább eltüntetés mások elől, mint ahogy Fúria-szigetet tüntették el, csak itt nem képileg, hanem szellemileg.

Az eső úgy szakadt az égből, mintha egy vízesés alatt álltak volna. Dörgött, villámlott. Gálér a parton állt, azok hullája között, akik nemrég még az ő, és a fúriák életére törtek. Azonban nem csak az emberi tetemek feküdtek ott. Két éjfúria is a földön hevert, az egyik lábából egy nyílvessző állt ki, aminek hegyén sárkányfű kivonat volt, ezért bénította le, a másik farkán pedig egy szikla volt. Volt egy harmadik sárkány is, de az elment, hogy elsüllyessze a hajót. Gálér odament Fogashoz, akit a szikla talált el. Látta a farkán, hogy csak egy kis rész maradt, ami összekötötte a testével. A sárkány bánatos tekintetével a fiúra nézett, majd arra kérte, hogy vessen véget a szenvedésének. De Gálér nem tudta megtenni, így csak állt ott, nézte a szenvedő sárkányt és hallgatta könyörgését. Végül mégis erőt vett magán, mert már nem bírta elviselni a látványt. Felemelte kardját, egy utolsót pillantott az éjfúriára. - Sajnálom... - suttogta és lesújtott.

Gálér szemei kinyíltak. Izzadságcseppek futottak végig arcán. Szíve hevesen vert, egy kicsit zihált és ahogy oldalra nézett látta, ahogy Villám őt bámulja.

- Róla álmodtam... - mondta halkan, mert nem tudta, hogy Jégszárny alszik-e és nem fordult meg, ellenőrizni.

- Tudom... Hallottam, ahogy azt mondtad sajnálom... Már egy ideje éreztem, hogy megint rosszat álmodsz. Ha szeretnéd, segíthetek. Az álmok is befolyásolhatóak.

- Nem akarom. - mondta halkan, de határozottan a fiú. Lassan közelebb kúszott az éjfúriához, majd átölelte. - Így már jobb. Már nem lesz rémálmom. - mondta, majd lehunyta a szemeit és ismét elaludt.

Villám gondolatai közt ugyanúgy kavarogtak a fájdalmas képek a fajtárasa miatt, de nem engedhette meg magának, hogy ez hatással legyen az elkövetkezendő időkre. A sárkányok nem voltak olyanok, mint az emberek. Ők nem gyászolhattak napokig, mert egy közeli ismerős, vagy rokon meghalt. Ez a természet része, még akkor is, ha a halál maga nem természetes módon következett be.

Örült minden egyes percnek, amit lovasával tölthetett el és bár megint felreppentek gondolatfoszlányok, arról, hogy lehet hamarosan elválnak útjaik és talán soha többé nem találkoznak, de ezeket ugyanúgy, mint a korábbi alkalmakkor, elhessegette. Nem akart vele foglalkozni, de érezte, hogy hamarosan nem lesz eltolás, nem lesz menekvés. Tudta, hogy Gálérnak is egy kellemetlen téma ez, de érezte, hogy a fiú is tisztában van vele, hogy egyre kevesebb idejük maradt.

Megpróbált a pillanatra fókuszálni. A fiú átölelte őt és ő viszonozta, amennyire csak tudta. Végül erőt vett magán és lehunyta a szemét.

A nap már eltűnt az égről, mikor felébredtek. Gálér boldog volt, hogy végre kialudhatta magát és az álma is szép volt, legalábbis ezt gondolta, mert ébredés után azonnal el is felejtette. Ébredéskor nyújtózkodott egyet, ezzel viszont nyakon ütötte a mellette fekvő éjfúriát, aki egy morgás kíséretében nyitotta ki a szemét, de a hangja egyből elhalt, ahogy megpillantotta Gálért.

- Jó reggelt... vagyis... inkább estét. - szólalt meg Gálér, miközben felnézett az égre és a holdat, illetve a csillagokat figyelte. Bár nem volt boldog amiatt, hogy este kelt fel, ezzel felborítva a biológiai óráját, de nem akart ezen fölöslegesen idegeskedni, hiszen vissza lehet azt állítani. Majd valahogy kibírja holnap estig alvás nélkül, utána rendben is lesz.

- Mehetünk tovább? - szólalt meg váratlanul Jégszárny, aki komor arckifejezéssel bámulta két útitársát. Gálér tudta, hogy jogosan van ilyen hangulatban a fagyfúria, de nem akarta felidézni, hogy miért. Nem is akart erre gondolni.

- Én készen állok. - válaszolta, majd felpattant Villám hátára.

A két sárkány csendben szállt a magasban. Az éjfúria hátán ülő ember sem szólalt meg. A némaságot csak az időnkénti szárnycsapkodások zavarták meg. Ugyan mindhárman tudták, hogy nem lenne ilyen komor a hangulat és talán az idő is gyorsabban telne, ha beszélgetnének, de valahogy egyikőjük sem bírt megszólalni. Villám próbált erőt venni magán, hogy végre beszéljen lovasával a jövőről, de beléfurakodott a gondolat, hogy lehet, nem lesz már jövő. Igyekezett optimistán látni a helyzetet, hogy végül mégis legyőzik az ellenségüket, de egyre erősebben szorította a kétség, hogy talán nem élik túl az összeütközést.

Kezdett világosodni. A nap sugarai lassan feltűntek a horizonton és fényével beborította az eget. A két fúria, egymásra nézett, majd leszálltak egy kis sziklán, amely a végtelennek tűnő óceán felett magasodott. Gálér leszállt Villám hátáról, így ő is csatlakozhatott a fagyfúriához, aki már megkezdte a halászatot. Gálér leült és nézte, ahogy a sárkányok becsapódnak a vízbe, majd kitörnek belőle, majd megismétlik a folyamatot. Ám nem csak a sárkányok voltak éhesek, Gálér gyomra is korogni kezdett, ezért lekiáltott az éjfúriának, hogy hozzon neki egy halat.

Az ittléte során a legtöbb alkalommal halat evett, annak ellenére, hogy a jak, vagy a bárány húsa valamivel finomabb volt. Nem tudta megmagyarázni az okát, egyszerűen ahhoz volt kedve. Aztán, amióta Villámmal úton van, semmi mást nem fogyasztott, vagyis igazából még néha evett bogyókat, amik ehetőnek tűntek, de semmi más, csak a hal. De valahogy nem unta meg. Otthon bezzeg, valamit evett két-három egymást követő napon és utána hetekig nem kívánta, itt meg... Talán csak a tudat, hogy nem igazán van más. Hal, vagy éhen hal. Mosolygott ezen a gondolaton, viccesnek találta ezt a szófordulatot.

Villám leszállt mellette, szájában egy kisebb méretű uszonyossal, amit aztán Gálér kérésére megperzselte. Itt nem tudtak tüzet rakni, hogy rendesen megsüsse, ezért beérte azzal, hogy Villám valamennyire megégeti és olyasmi lesz, mintha megsütötte volna. Bár úgy tudta, hogy a hal nyersen is ehető az emberek számára, valahogy ezt nem érezte szükségesnek kipróbálni.

Az éjfúria letette a szájában levő ételt az ember mellé, aki még nem tudta volna megfogni, anélkül, hogy megégesse a kezét. Mivel Villám már teleette magát, leült Gálér mellé és együtt nézték, ahogy útitársuk halászik.

A fagyfúria nem azért folytatta a vízbe csapódásokat, mert nagyon éhes lett volna, hanem inkább egy kis magányra vágyott, a legtöbb alkalommal már nem is célzott meg egy halat sem, csak véletlenszerű helyekre vágódott be. Emellett még úgy gondolta, hogy ad egy kis időt a párosnak, hiszen tudta, hogy valamilyen módon el fognak válni útjaik. Villám elmondta neki, hogy milyen alkut kötöttek és ő is végigvezette, hogy akár sikerrel járnak, akár nem, valószínűleg útjaik el fognak válni.

- Villám! Kérdezhetek valamit? - kérdezte Gálér, miközben a horizontra meredt.

- Persze! Tudod, hogy bármikor, bármit kérdezhetsz. - Villám a fagyfúriát bámulva válaszolt.

- Most miért repülve megyünk, miért nem azzal a térutazásos dologgal? Gyorsabb lenne, és őszintén szólva egyre idegesebb leszek, egyre jobban izgulok, hogy mi lesz, és félek, így nem fogok tudni szembeszállni vele. - igazából volt egy sejtése, hogy miért, de kíváncsi volt, hogy Villám hajlandó lesz-e erről beszélni.

- Hát... Azért, mert nem szeretem... meg imádok repülni, főleg veled. Így... így több időt töltünk együtt.

Gálér nem éppen erre a válaszra számított, de meg volt elégedve vele. Így is lejött neki az az értelmezés, amivel beigazolódott sejtése. Kicsit közelebb húzódott a sárkányhoz, aki mellette ült és megsimogatta a hátát. Az éjfúria ettől, annyira ellazult, hogy lefeküdt, becsukta a szemét és csak azért nem aludt el, mert Jégszárny ekkor végzett az evéssel és melléjük landolt. Alig fértek el hárman, azon a kis sziklán, de valahogy megoldották.

Egy kicsit még ottmaradtak, de aztán indultak tovább. Egyre közelebb értek az úticélhoz. A távolban már látszódott Sárkánysziget hegye, a sziklaoszlopok előtte és az épületek, amelyeket Hablaty kezdett el építtetni, hogy afféle halászbázis jöjjön létre.

Már csak néhány óra volt hátra. Gálért ekkor hirtelen rossz érzés fogta el. Erős fejfájást érzett, majdnem elájult, egyik kezével a homlokát fogta, fogait összeszorította és hevesebben vette a levegőt. Villámnak feltűnt, hogy valami nincs rendben és lassított a tempón.

- Gálér! Minden rendben? Mi a baj? Segíthetek?

Amilyen gyorsan és hirtelen jött, úgy távozott a fájdalom és minden újra normális lett. A fiú elmagyarázta a sárkánynak, amit érzett, mindketten értetlenül álltak a dolog mögött és amikor bevonták a fagyfúriát is, ő is csak meglepetten nézett, de semmilyen magyarázattal nem tudott szolgálni. Gálérnak ugyan volt egy sejtése, hogy mi történhetett, azt gondolta, hogy ezzel próbálja ellenségük összezavarni, viszont a célját nem értette meg.

Ahogy egyre közelebb értek, a lovasnak feltűnt, hogy nincs senki a szigeten. Emberek sem, de még sárkányok sem, ami a sziget nevéből kiindulva elég különös volt. Gálér úgy tudta, hogy itt már folyamatosan kéne lennie embereknek is, hogy a hely betöltse funkcióját és volt egy olyan érzése, hogy nem azért kihalt ez a hely, mert minden ember az épületek belsejében, a repülő hüllők pedig a sziget túloldalán, vagy a hegyben vannak. Rossz érzés fogta el és ezt megosztotta útitársaival is, akik osztoztak ezen.

Mikor landoltak, a rossz érzés erősödött. A kis halásztelep mellett értek földet, majd lassan az épületek felé sétáltak. A kihalt hely és a néma csend horrorisztikus hangulatot teremtett. Egyikőjük sem mert megszólalni. Elértek a legnagyobb épületig, ami afféle közösségi teremnek lett építve, viszont kicsit talán túl nagy lett, ahhoz képest, hogy mennyi embert akartak ideküldeni, azonban ezt nemcsak nem furcsállták, de még fel sem tűnt nekik.

Gálér nem tudta megmagyarázni, de valami arra késztette, hogy ebbe az épületbe be kell menni. Lassan az ajtóhoz sétált és megfogva a kilincset, visszafordult a sárkányokhoz, akik bármiféle érzelem kimutatása nélkül figyelték a fiút.

- Bemenjünk? - kérdezte Gálér, amire a két hüllő bólintással felelt.

Az ajtó hatalmas volt, így jó erősen kellett nyomnia, hogy megmozduljon. Az első mozdulás után, már könnyen kinyílt, majd egy gyenge fénysugár világított be az amúgy teljesen sötét terembe. Gálér megrázta a fejét, mert úgy érezte, hogy émelyeg egy kicsit. Ezután már sokkal tisztábban is tudott gondolkodni, így azonnal feltűnt neki, hogy ha közösségi helység, akkor miért van ilyen sötét, miért nincs még ablak sem. Hátrébb lépett, majd visszafordult, és éppen mondani szerette volna a fúriáknak, hogy itt valami nagyon gyanús, de legnagyobb meglepetésére, csak hűlt helyük volt. Ez még nagyobb gyanút ébresztett benne. Nemcsak, hogy szóltak volna neki, ha elmennek, de biztos hallotta volna.

A következő pillanatban erős fejfájás tört rá, majd pedig elsötétült előtte minden és eszméletlenül elterült a földön. Ezután valaki megragadta testét és bevonszolta az épületbe.

Amikor Gálér magához tért, nem tudta megmondani, mennyi ideig volt kidőlve, sőt, mivel teljesen sötét volt, azt sem tudta megállapítani, hogy hol van. Két dolgot tudott biztosan. Az egyik, hogy fogoly, mert a kezei bilincsben voltak, amit rövid lánccal rögzítettek a falhoz. A másik megállapítása pedig, hogy nem volt egyedül, ugyanis halk, egyenletes légzést hallott. A sötétség miatt arra a következtetésre jutott, hogy abban az épületben van, aminek ajtajában állt valamikor korábban, mielőtt elájult volna.

Ahogy lassan teljesen magához tért, fel szeretett volna kiáltani, de egy hang sem jött ki belőle. Megpróbált kiszabadulni bilincseiből, de semmi mást nem ért el ezzel, csak hogy a lánccsörgés zaja megtörte az eddigi frusztráló csendet. Miután felhagyott a próbálkozással a kiszabaduláshoz, furcsa, nyikorgó hangot hallott, majd az egész termet hirtelen elöntötte a fény.

Gálér először becsukta a szemét, mert bántotta a hirtelen jött világosság, majd szép lassan egyre nagyobbra nyitotta, ahogy alkalmazkodott a világossághoz. A fény a rengeteg tetőre szerelt ablakon jutott be, melyek eddig zárva voltak. Az épület egy egységes, nagy teremből állt, két ajtót látott, az egyik egy hatalmas méretű, valószínűleg a bejárati ajtó lehetett, a másik viszont kisebb volt, és nagy eséllyel egy másik helységbe vezetett, ami fallal el volt különítve a főcsarnoktól. A helységben aztalok és padok voltak, meg néhány oszlop, amik a tetőt tartották. Ezen kívül semmi más nem volt itt.

Ahogy körbenézett, elakadt a lélegzete, amikor meglátta, kik voltak még a teremben. Egy ember és hét sárkány. Szembe voltak vele, mindegyikük jó erősen leláncolva, a sárkányokon még szájkosár is. Mindnek csukva volt a szeme. Az ember Hablaty volt, mellette ott volt még Fogatlan. Villámot és Jégszárnyat is megtalálta. A többi sárkány mind éjfúria volt, feltehetőleg Fogatlan párja és a kölykeik.

Gálér remegett rémületében. Nem értette, hogyan kerülhetett ide Hablaty és Fogatlan. Azt sem értette, hogy ha ide eredetileg egy kis halászfalu, vagy valami hasonló épült, akkor mit keresnek itt az éjfúriák. Azonban emellett még más is eszébe jutott. Hogy itt van az éjfúriák elrablója is. Alighogy rágondolt, hallotta, ahogy a kisebb ajtó kinyílik és egy ember lép be a csarnokba.

Gálér végigmérte. Hosszú haján és szakállán látszott, hogy nem ápolta azokat rendesen, ráadásul a fekete szőrcsomókban felfedezhető volt néhány ősz szál is. Körülbelül olyan magas lehetett, mint Gálér. Kezében ott volt a fiú kardja, melyet ledobott maga mellé. Idegesen pásztázta a termet, mozgásán látszott, hogy nyugtalan. Végül megakadt a szeme Gáléron.

Megpróbált egy barátságosabb, mosolygós arckifejezést felvenni, de látszott rajta, hogy nagyon erőltetett. Kezével megpróbálta megigazítani haját és szakállát, de még mindig eléggé összevissza álltak a szőrszálak. Néhány lépést tett a fiú felé, majd megszólalt. Hangja mély volt, és ugyan próbált diplomatikus hangszínt felvenni, hallani lehetett rajta, hogy ideges és türelmetlen.

- Üdvözöllek! Gálér vagy igaz? - le sem vette a szemét Gálérról, aki rémült tekintettel figyelte minden mozdulatát, közben azon agyalt, hogy mit kéne tennie. A férfi eközben egyre közelebb ért hozzá. - Tudom, hogy furcsán fog hangzani, de... az az igazság, hogy segítened kéne nekem. - Gálér ugyan alig figyelt a szavaira, de az utolsó mondatrész meglepte. - Ne aggódj! Mindent elmondok neked, és el is foglak engedni, csak előtte még szeretnék veled beszélgetni egy kicsit, jó? - Ez egyáltalán nem nyugtatta meg Gálért. Legszívesebben kiabált volna, hátha felébred valamelyik fúria és valahogy megmenti, de még mindig nem tudott megszólalni.

- Ó! El is felejtettem! - a férfi a fejéhez emelte jobb kezét. - Illendő lenne bemutatkoznom! Fagord vagyok!

Hát ide is eljutottunk. Végre ennyi idő után (ami az én hibám, bocsesz ismét) találkozhattunk a főgonosszal. Ugyan még sokat nem tudni róla (pontosabban ti nem tudtok róla, én már igen, de ez nem meglepő...), de ne aggódjatok, lesz alkalmatok megismerni. A vizsgáim miatt mostanában nem lesz időm írni, de nyáron belehúzok egy kicsit.

Addig is minden jót kívánok nektek!