- Miért kéne elhinnem bármit is, amit mondasz? - kérdezte Gálér, miután egy kis bátorságot szerzett. Volt egy olyan gondolata, hogy a fickó nem akarja őt átverni, viszont biztos volt benne, hogy nem sok jó fog kisülni a beszélgetésből. - De hadd kérdezzek valamit előbb! Hogyan csináltad mindezt?

Fagord kicsit nyugtalan volt, ezt nem tudta elrejteni, azonban mégis megpróbált higgadt hangon beszélni, hátha így meg tudja győzni foglyát, hogy segítsen neki, mert szüksége volt rá.

- Mint korábban mondtam, elmondok neked mindent, de tényleg. Az előző kérdésedre is választ kapsz ezekből. Hogy hiszel-e nekem, az rajtad áll, majd eldöntöd. Viszont, hogy egy kicsit könnyítsek a helyzeteden, inkább egy székhez kötözlek, így talán valamivel kényelmesebb lesz.

Miközben Gálért kiszabadította, majd viszonylag finom mozdulatokkal egy székhez vitte és leültette, majd megkötözte, Gálér érdeklődött, hogy ha csak beszélni akar, akkor miért köti ki, viszont erre csak azt válaszolta, hogy óvintézkedésből. Mivel a kezére, lábára és a hasára került kötés nem bizonyult túl szorosnak, így a fiú úgy döntött, hogy egyenlőre inkább meghallgatja, hátha szert tesz valami hasznos információra. Miután biztosította fogvatartóját, hogy figyel, az belekezdett a mesébe.

- A helyzet az, hogy én is onnan származom, ahonnan te. Agykutató vagyok a HBTI-n, azaz a Humánbiológiai Tudományos Intézetben. - Gálérnak ismerős volt a név, egyszer még járt is ott, egy iskolai kirándulás keretében. Azonban nem emlékezett Fagord nevű emberre, mondjuk szinte egy nevet sem jegyzett meg, akit ott felsoroltak, mint neves tudós. - Egyik reggel furcsa dolog történt. Azt hallottam a reggelinél, hogy a kislányom Volana az egyik tanárját szidja, valami félreértés miatt, amiből ő jött ki rosszul. Eközben egy kicsit megfájdult a fejem, ami azért volt szokatlan, mert teljesen máshol éreztem a fájdalmat, mint ahol szokta az átlagember, természetesen a különböző fejfájások máshol érződnek, de ez más volt. Olyan mintha az agyamból jött volna. Viszont nem foglalkoztam vele túl sokat, inkább a lányomat vontam kérdőre, mivel elég csúnya szavakat is használt. Azonban ő csak meglepetten bámult rám, hogy ő nem mondott ilyet. A feleségem is csodálkozott, azt mondta ő nem hallott semmit, holott itt ült végig az asztalnál. Később, mikor vittem az iskolába megkérdezte, hogy mit hallottam és amikor elmondtam neki, beismerte, hogy ilyeneket gondolt, de nem érti, hogy én hogy tudtam meg. Értetlenül vettem az utam az intézet felé, miután a lányomat kitettem a sulijánál. Ahogy a laboromhoz értem, eszembe jutott a furcsa fejfájás, így az egyik agyvizsgáló eszközzel megvizsgáltam magam, de nem jutottam semmilyen eredményre. Mivel tudós ember vagyok, így nem nagyon hittem a gondolatolvasás képességében, de úgy tűnt, most mégis ez történt. Semmi más nem jutott eszembe, de ki akartam deríteni, hogy mi az, amit nem tudok, hogy mitől történt mindaz, ami azon a reggelen. Egész nap azzal foglalkoztam, hogy végigmentem az agy egyes területein. Minden egyes sejtet megvizsgáltam volna, ha tudok, de alig értem a tervezett vizsgálataim és előkészületeim feléhez, mikor feltűnt, hogy már éjszaka van, és órák óta otthon kéne lennem. Persze otthon megkaptam a magamét, ezt hadd ne részletezzem. Nagyon nehezen tudtam elaludni aznap este. Mindvégig csak arra tudtam gondolni, hogy mi történt reggel. Meg akartam tudni, hogyan történt ez. Egy idő után elaludtam végül. Azonban reggel teljesen máshol ébredtem. Egy erdőben voltam. Mindenféle állatok hangját hallottam, illetve megpillantottam egy kis gyíkot is, aki a hasamon feküdt. Ahogy ijedtemben felugrottam a kis lény is felébredt és ugrott egyet. Mellettem ért földet. Ekkor láttam meg, hogy szárnyai vannak. Ha ez még nem lett volna elég, hogy szívbajt kapjak, még félelmében tüzet is fújt felém, de nem talált el, csak figyelmeztetett szerintem. - elmondása alapján Gálér egy rettenetes rémre gondolt, hogy az lehetett a kis sárkány. - Mivel nem szeretnélek untatni azzal a hosszú és kicsit unalmas résszel, hogy hogyan ismertem meg az itteni élőlényeket, meg egyebeket, engedd meg, hogy rövid és lényegretörő legyek. Rájöttem, hogy egy szigeten vagyok, és rohantam a partra. Ott vártam egy kicsit, kémlelve a tengert, majd láttam egy hajót, ami a közelben volt. Észrevettek és kimenekítettek a szigetről. Elvittek egy másik szigetre, ahol éltek is emberek. Sárkányvadászoknak mondták magukat és némi beszélgetés után felajánlották, hogy csatlakozzak hozzájuk, ha nincs hova mennem. Elfogadtam, mert nem volt jobb ötletem. Aztán kaptam egy könyvet, ami a sárkányokról szólt. Ahogy olvasgattam, megakadt a szemem azokon a mondatokon, ami arról szólt, hogy van egy sárkány, ami képes az elméjével irányítani a többit. Eszembe jutott, egy olyan hipotézis, miszerint, erre valahogy az emberek is képesek. Korábban kizártnak tartottam volna ilyesmit, de egy olyan helyen voltam, ahol sárkányok éltek és az emberi fejlettség a középkorra emlékeztetett, így úgy döntöttem, megpróbálom félretolni az eddigi gondolkodásmódomat. Azonban ez nem egyszerű, de sikerült alkalmazkodnom. Kijártam az erdőbe és azt próbálgattam, hogy képes vagyok-e én is befolyásolni más élőlények tudatát. Sokáig nem jött össze, de nem adtam fel. Ezt véltem az egyetlen módnak, hogy hazajussak a családomhoz. Egy idő után elértem kisebb sikereket, majd több, mint egy évnyi gyakorlás után már szinte teljesen megértettem mindent ezzel kapcsolatban. Képes voltam irányítani embereket, sárkányokat, más állatokat. Már abban is szinte biztos voltam, hogy valahogy a térben is utazni tudok ennek hála, hiszen valahogy ide is el kellett jutnom, de azt nem tudtam megoldani. Egyszerűen bármire képes voltam, kivéve hazajutni a családomhoz. Miután, már képes voltam emberekre is ráerőltetni az akaratom, úgy döntöttem, hogy átveszem a vezetést a vadászok felett és keresek valami módot a hazajutásra. Ha találtam volna egy Gnúvadot, akkor talán megoldhattam volna a problémát és szert tehettem volna a szükséges tudásra. Ekkor még nem tudtam, hogy más sárkányok is képesek rá. Mivel én lettem a főnök, így azt mondák nekem, hogy van egy Hibbant sziget nevű hely, ahol sárkánylovasok vannak. Ugyan ártanak az üzletnek, de érdemes náluk próbálkozni információszerzés céljából.

Hirtelen abbamaradt a mesélés, Fagord elment, majd nem sokkal később egy kupával a kezében tért vissza, amiben valami innivaló volt. Néhány korty után elnézést kért és folytatta.

- Eljutottam erre a Hibbant szigetre, ahol úgy döntöttem, hogy a békés megközelítés lesz a legjobb megoldás. Így hát, amikor partot értem, és elém jött néhány helyi, illetve sárkányok is voltak, elkezdtem nekik mondani, hogy mi a problémám, és segítséget kérek. Erre a főnök, valami olyasmit mondott, hogy nem fogják hagyni, hogy elfoglaljam a szigetét, vagy valami ilyesmi. Egy ideig próbáltam győzködni, de továbbra is értelmetlenül agresszív visszajelzéseket kaptam. Ekkor próbáltam meg az elméjére hatni, de ettől az éjfúria, aki mellette volt, megőrült és ő is próbált az elmémre hatni. Ekkor jöttem rá, hogy neki sokkal több ereje lehet, mint egy Gnúvadnak, így gyors stratégiát váltottam. Megpróbáltam néhány sárkányra hatni, hogy csináljanak egy kis káoszt, ami sikerült is, de ez még nem oldotta meg a problémát. Ekkor lett elegem az egészből és úgy döntöttem, hogy akkor bekeményítek. Megpróbáltam az éjfúriákra hatni, hogy jöjjenek velem, de a Fogatlan nevű ellenállt és a nőstény is. Ezután a kicsinyekkel próbálkoztam, ami szintén nem ment, mert nem tudtam irányítani, eztán váltottam ismét taktikát és kedvesen kérve, illetve kaját ajánlva vettem rá őket, hogy jöjjenek hozzám, majd visszaszálltam a hajóra, és a kicsinyeket túszként használva még az anyjukat is rávettem, hogy jöjjön velem. Leláncoltam őket a hajón lévő felszereléssel és elmentem. Ugyan követtek, de miután megfenyegettem őket, visszamentek. Először egy közeli sziget egyik barlangjába mentem. A sárkányokat bekábítottam sárkányfűvel, így nem tudtak tenni semmit sem. Egy barlangba vonszoltam őket. Egy ideig ott voltunk, de tudtam, hogy nem maradhatunk örökké azon a helyen. A szigeten levő sárkányokat rávettem, hogy engedelmeskedjenek nekem, így volt védelmem, illetve kaját is hoztak. Az éjfúriáktól próbáltam megtudni, hogy hogyan lehet térben utazni, mert csak haza szeretnék menni, cserébe azt ígértem, hogy elengedem őket, de nem mondott semmit. Naponta folyamatosan fejlesztettem elmém képességét. Egyébként jut eszembe, kérdeztem más sárkányoktól is, hogyan kell térben utazni, de amit ők mondtak, az nem működött. Sárkányokat küldtem Hibbantra, afféle kémekként, ekkor hallottam először rólad. Vagyis nem pontosan rólad, hanem arról a jóslatról, vagy miről. Először nem hittem benne, mert hát, a jóslatok valami régen történt esemény megváltozására vonatkozik általában, én meg alig voltam pár hete itt a sárkányokkal. Úgy döntöttem, hogy nem lesz érdemes, újra próbálkozni a Fogatlan nevűvel Hibbanton, mert lehet hívott több éjfúriát, és akkor lehet elkapnak és megölnek. Nem akartam meghalni, most sem akarok. Igazából nincs sok minden, amit mondhatok az ezt követő évekről. Maximum annyit, hogy mikor megtudtam, hogy hamarosan jönni fog az az ember, aki állítólag legyőz, vagy megöl, vagy amit mondtak abban a jóslatban, elkezdtem kitalálni egy tervet. A hosszú évek alatt képessé lettem, hogy nagyon távolról is befolyásolni tudjak másokat. Ennek hála el tudtam ültetni Hablaty agyában azt a gondolatot, hogy építsenek épületeket Sárkányszigetre. Nem sokkal később megjöttél és sokáig figyeltelek, de mivel nem tartottalak veszélyesnek, így inkább továbbra is azzal foglalkoztam, hogy rávegyem a fogságomban levő éjfúriákat, hogy megmondják, hogyan jutok haza. Folyamatosan kábulatban tartottam őket, így nem tudtak befolyásolni, de továbbra sem voltak hajlandóak semmire sem. Végül miután megépült ez a hely, megvártam, míg eltűntök a közelből és átköltöztem ide. Ezután már csak rá kellett vennem téged, hogy gyere ide. Csak ekkor jutott eszembe, hogy Hablattyal ide tudom hozatni az utolsó éjfúriát is, hátha vele jutok valamire. Egyszerűen rávettem Hablatyot, hogy jöjjön ide, majd kábítsa el a sárkányát, aki szerencsére nem jött rá, csak későn. Őket is a többiekhez láncoltam, de előtte Hablattyal megírattam azt az üzenetet, ami miatt idejöttél. Aztán idekerültél és körülbelül ennyi. - a mese véget ért és egy rövid ideig elcsendesedett a terem.

- Miért mondtad mindezt el? Azt várod, hogy elhiggyem, hogy te nem egy gonosz ember vagy, aki hatalmat akar? Vagy hogy megsajnállak, melléd állok? Egy csomó dolog nem passzol! Például már alapból az, hogy idekerültél valahogy, de nem tudtál hazamenni, mikor elmondták a sárkányok. Nem hinném, hogy az éjfúriák máshogy csinálnák, mint ahogy a többiek. Emellett meg, miért reagált volna Hablaty, úgy ahogy tette, ha békés megközelítést alkalmaztál? Ő nem egy paranoiás ember, aki mindenkire potenciális ellenségként tekint! Meg hát ott van még az, hogy ha te vagy a vadászok vezére, akkor miért küldted őket ránk, mikor tudtad, hogy feléd tartunk? Megöltek egy éjfúriát, sőt majdnem minket is! - az utolsó mondatnál, már inkább üvöltött. Fogas elvesztésének emléke elüldözte kezdeti félelmét.

Fagord továbbra is higgadt maradt, bár látszott rajta, hogy legszívesebben ő is hevesebb hangnemre váltana.

- Nincs meg mindenre a válaszom! Nem tudom, hogy Hablaty miért reagált úgy, nem értem miért nem tudtam hazamenni! Azokat a sárkányvadászokat meg nem én küldtem. Már régen elvágtam magam a legtöbbjüktől, így nincs rájuk már befolyásom, nem is érdekel! Csak haza akarok menni a családomhoz! Több mint nyolc éve vagyok már itt és elegem van! - kezdte elveszíteni az önuralmát. - Egyébként meg ha tényleg rosszat akarnék, akkor csak simán a te elmédet is befolyásolom és azt teszed, amit akarok, de úgy döntöttem, hogy inkább türelmesebb leszek. - bár ezt a mondatot az eddigi nyugodtabb hangján mondta, most ismét hevesebb stílusra váltott. - Én csak haza akarok jutni! De képtelen vagyok rá és a sem a sárkányok, sem az emberek nem segítettek! Rohadtul nem érdekel, hogy itt mi van! Csak végre vissza akarok térni a régi életemhez! Segíts nekem! Még arra is hajlandó lennék, hogy magam mellé vegyelek kutatótársnak, ha ezt akarod, vagy bármi mást is fel tudok ajánlani, amim van! Csak segíts nekem! Kérlek...

Egy ideig kérlelte Gálért, a fiú pedig a szavain elmélkedett. Nem tudta eldönteni, mennyire bízhat a szavában. Ugyan valóban nem befolyásolta, legalábbis Gálér remélte, hogy így van, mindazonáltal elég sokat ártott neki. Ugyan az hihető volt, hogy már sok éve itt van és hiányolja a családját, de nem passzolt minden a történetében. Gálér ahogy elemezte a helyzetet, arra a következtetésre jutott, hogy nem bízhat benne. Ám nem tartotta jó ötletnek, hogy ezt a tudtára adja, végső soron, ő egy fogoly volt most és nem tudta, hogyan reagálna fogvatartója, ha tudtára adja bizalmatlanságát.

- Velem, nem fogsz elérni semmit sem, amíg a sárkányok fogságban vannak. - mondta, bár kicsit bánta, hogy nem válogatta meg jobban a szavait. Azon gondolkodott, hogy ha valóban egy tudóssal beszélget, akkor talán hallgatni fog az észérvekre, vagy a tényekre, bár nem tudta, hogy az itt töltött évek, mennyit változtattak a személyiségén, de úgy gondolta, egy próbát megér. - Ez az elmés dolog bonyolult lehet, én még fel sem fogtam teljesen, de talán hazavihetnek a sárkányok, ha elengeded őket.

- Ugyan már! Miért tennék meg ezt nekem, még ha te kéred is? Legszívesebben megölnének, ha tehetnék! Pont ezért nem jött szóba ez a lehetőség eddig, mert már késő volt, amikor elraboltam őket. Nem... Az egyetlen módszer az, ha elmondják, hogyan léphetek le innen, aztán elengedem őket.

- És szerinted ők hülyék? - vett bátorságot Gálér. - Mégis mi lenne a garancia arra, hogy valóban elengeded őket, ha megkaptál mindent, amit akartál? - Gálér válasza látszólag dühítette Fagordot, de próbált uralkodni magán.

- Van igazság abban, amit mondasz. - szólalt meg, egy kis idő után, miután visszanyerte viszonylagos nyugalmát. - Rendben van! Ha hajlandó lennél rábeszélni a sárkányokat, hogy mutassák meg, hogyan jutok haza, akkor én is a szavamat adom, hogy elengedem őket, és mindenki sértetlenül távozhat.

A fiú nem bízott benne. Ki kellett valamit találni gyorsan. Nem volt sok ideje, de remélte, hogy ha Villám magához tér, lesz valami ötlete. Viszont volt egy olyan félelme, hogy a férfi ha nem is befolyásolja az elméjét, a gondolataiban olvas, így nem lesz semmi esélyük a legyőzésére, vagy a menekülésre.

- Akkor felébreszted a sárkányomat? - kérdezte kicsit türelmetlenül. Fagord csak bólintott, majd bement a másik helyiségbe, onnan pedig kihozott egy kis üvegcsét, amiben valamiféle folyadék volt.

- Ez a szer majd magához téríti, de szólok előre, hogy nem nyeri vissza a teljes elmeállapotát, gondolom érted miért. - Gálér csak bólintott, és reménykedett, hogy nem valami lassú hatású méreg van benne.

Teljes szívéből utálta a helyzetet, amiben volt. Szidta magát, amiért ilyen hülye volt, hogy belesétált egy egyértelmű csapdába. Elvette az üveget a férfitól, majd odasétált Villámhoz, és óvatosan a szájába öntötte a folyadékot. Eltelt egy kis ideig, mire hatni kezdett a szer.

Villám magához tért, és először meglepetten pislogott, majd körülnézett. Valamennyire megnyugodott, ahogy megpillantotta Gálért, de utána leesett neki, milyen körülmények között voltak, így dühös rángatózásba kezdett, ami eredménytelennek bizonyult. Miután rájött, hogy nem tud kiszabadulni, abbahagyta a felesleges erőlködést.

- Gálér... mi... mi történt? Nagyon fáj a fejem. Nem tudok... nem megy... - dadogott össze-vissza.

- Nyugalom Villám. Elfogtak minket, de a fogvatartónk tett egy ajánlatot, és bár nem bízom benne teljesen, de egy próbát talán megér. - magyarázta Gálér, de látszott az éjfúrián, hogy csak néhány szót fogott fel.

- Azt hiszem, én addig átmegyek a másik szobába, hogy megbeszéljétek a dolgokat. - szólalt meg Fagord, és indult is volna, ha Gálér nem szól utána.

- Akár maradhatsz is, mert úgyis ki fogod hallgatni a beszélgetésünket... - Gálérból eltűnt minden félelem, ami korábban volt. Helyette a közöny vette át az érzéseit. Nem tudta megmagyarázni honnan jött, de nem gondolta volna, hogy valaki manipulálta volna. Bár ezen a ponton csak azt tudta megállapítani, hogy a férfi olvassa a gondolatait, mert egy kicsit fájt a feje, de olyan módon, ahogy csak akkor, mikor a fúriák olvastak az elméjében.

A férfi vállat vont, majd leült az egyik székre, onnan figyelte a sárkányt és lovasát, miközben néha a többi fogolyra pillantott, bár tudta, hogy egyhamar nem fognak magukhoz térni.

Gálér elkezdte magyarázni a helyzetet Villámnak, és miután gyorsan összefoglalta Fagord meséjét, rátért az ajánlatára is. Villám még mindig nem volt teljesen magánál, de már értett mindent, amit elmondtak neki.

- Szóval az a lényeg, hogy te, Fogatlan, vagy bármelyik sárkány elmondja, hogyan tudtok utazni a térben, cserébe elenged mindenkit. Tudom, hogy nem bízhatunk benne, de szerintem egy próbát tehetnénk, talán igazat mond. - Gálér igyekezett, hogy ne gondoljon semmire, ami azzal kapcsolatos, hogy hátba támadják Fagordot, mert ezt akarta valahogy elérni, csak a férfi minden gondolatát hallotta. Persze néha rátért erre is, és reménykedett, hogy a Fagornak nem fog feltűnni.

- Én egyáltalán nem bízom benne, szerintem a nagy részét csak kitalálta! - Villám agresszív hangvétele meglepte Gálért, bár utólag értette, miért ilyen a sárkánya. - Ha valóban igazat mondana, akkor nem kellett volna elrabolni a családomat, majd minket is! Gálér ki kéne hívnod egy párbajra őt! - váratlan terv volt, Gálér nem is gondolt rá, hogy esetleg legyőzhetné kardja segítségével. - Nem hinném, hogy le tudna győzni, én meg megvédeném az elmédet.

- Ugye tudod, hogy az egészet hallotta? - kérdezte Gálér, aki feltételezte, hogy Fagord is talált módot a sárkányok megértéséhez.

A folyadék, ami felébresztette az éjfúriát, visszavette az elméje teljesítőképességét, így sok dologba nem gondolt bele, miközben végigmondta az ötletét.

A terem egy távolabbi pontjából zajt hallottak, ahogy odanéztek meglátták Fagordot, aki dühös tekintettel méregette őket. A szék, amin az előbb ült, most fel volt borulva néhány méterre tőle. Lassan elindult feléjük.

- Én próbáltam kedvesen, és komprumisszumkészen megközelíteni a dolgot! Megpróbáltam békésen lezárni ezt az egészet, hogy mindenkinek jó lesz! De úgy tűnik makacsan ragaszkodtok ahhoz, hogy kitoljatok velem! De itt én vagyok, aki foglyul ejtett titeket! Ha a szép szóval nem megy... - ekkor elővett egy díszes tőrt. A markolata egy sárkányt ábrázolt, a penge gronkelvasból készült, látszott rajta, hogy valami gazdag emberé lehetett.

Gálér feje hasogatott. Egy idő után már nem volt képes uralni a testét, olyan volt, mintha kívülről nézte volna magát. Akaratán kívül a teste odasétált Fagordhoz. Közben a többi fogoly is felébredt, de nem szóltak semmit, csak meglepetten néztek Gálérra. Ahogy a fiú odaért Fagordhoz, az a kezébe adta a tőrt.

- Ölj! - adta ki a parancsot, bár felesleges volt hangosan kimondani, hiszen elméjével a fiú testét is irányította, nem csak a sajátját. Megindult Villám egyik testvére felé. Mindenki rémülten bámulta Gálért, ahogy érzelemmentes arckifejezéssel, lassan lépkedett a sárkány felé.

Hablaty és a többi sárkány, Villámon kívül csak azt látta, hogy Gálér megindult egy tőrrel az egyik éjfúria felé, így értetlenül kérdezgették, illetve kiabáltak neki, hogy álljon le. Gálér mindennél jobban kívánta, bárcsak irányíthatná a testét, bárcsak neki is lenne hatalma, hogy visszavághasson, bárcsak ne kéne ezt tennie, de a kívánsága csak egy gondolatfoszlány maradt, ami olyan könnyen elveszett elméjében, mintha soha sem létezett volna.

Ahogy közeledett a védtelen sárkány felé, látta szemében a rémületet. Tudta, hogy meg fog halni, de rettegett ettől. Élni akart, de nem tehetett semmit sem. Üvölteni akart, de nem tudott. Csak a rémült tekintete volt mindene. Remegett. A levegőt gyorsan kapkodta, miközben szeme megállás nélkül ugrált a felé közeledő ember arca, lábai és a kezében levő tőr között. Szinte az egész életét fogságban töltötte és fogolyként is fog meghalni. Egy olyan ember sújt le rá, aki elméletileg a megmentésükre kellett volna jönnie, legalábbis a fogvatartójuk ezt mondta neki, mikor egyszer elmesélte nekik a jóslatot, amiről hallott.

Gálér elméjének azon része, ami még az övé maradt, üvöltött. Erőlködött, mindent meg akart tenni, hogy ismét övé legyen a kontroll. Nem akart alulmaradni, nem akart ölni, főleg nem Villám egy testvérét. Hallotta a hangokat, körülötte.

- Gálér! Mit művelsz? - Hablaty fel sem tudta fogni, miért történik mindez. Ő nem tudott erről a hatalomról.

- Gálér! Állj ellent! - Jégszárny volt az egyetlen, aki a küzdelemre biztatta.

- Ne tedd! - hangzott szinte egyszerre az éjfúriáktól.

Feleslegesen kiáltoztak. Nem volt erejük, hogy segítsenek Gáléron. Így pedig semmi sem volt, ami megállíthatta, vagy legalább akadályozta volna Fagordot. Azt csinált, amit csak akart, és ő ki is használta ezt a lehetőséget.

Megállt az éjfúria előtt. Nőstény volt. A legidősebb, bár igazából csak néhány másodperccel kelt ki hamarabb testvéreinél, ennek ellenére kisebb volt, mint Villám, mivel nem tudott fogságban kellően fejlődni.

Gálér arcán semmilyen érzelem nem mutatkozott, noha legbelül egyszerre sírt és küzdött. A bal kezében levő tőrt felemelte, hogy felkészüljön a lesújtásra.

A kis fúria a szüleire nézett. - Apa... Anya... - majd behunyta a szemét, várta a véget.

Fagord egy kicsit még várt, mielőtt gondolatban kiadta a parancsot. A tőr lecsapott és a sárkány mellkasába fúródott. Fájdalmas kiáltás hallatszott, de ez nagyrészt Fogatlan üvöltése volt. A kis éjfúria, csak rövid ideig szenvedett, majd kilehelte a lelkét. Gálér a tőrt kihúzta a mellkasából, majd a véres pengét az arcához tartotta. A szúrás helyén keletkező sebből ömlött a vér. A kiáltás csak most halkult el. Néma csend telepedett a teremre.

Ami ezután történt, mindenkit meglepett. Gálér a véres tőrt még közelebb tartotta az arcához, majd a vörös folyadékot elkezdte lenyalni a fémről. Ez Fagordon kívül mindenkit undorral töltött el. A férfi pedig csak mosolyogva nézte. Gálér bár nem tudta irányítani testét, mindent érzett, ami vele történt. Érezte a sárkányvér ízét. Meleg volt és keserű. Érezte, hogy hánynia kell, de nem tudott, pedig szívesen megtette volna most az egyszer.

Gálér... - egyedül Villám volt tisztában azzal, hogy mi történik és miért. A többi sárkány csak találgatott, bár azt többnyire tudták, hogy Gálér nem önszántából cselekszik.

Hablaty viszont teljesen értetlen volt. Ő csak annyit látott, hogy Gálér látszólag minden érzelem nélkül megöli Fogatlan egyik kicsinyét, majd a vérét issza. Ez undorral töltötte el és noha eszébe jutott az is, hogy talán nem ezt akarja csinálni, hanem valami kényszeríti rá, nem tudott semmilyen magyarázatot kitalálni, igaz nem is nagyon próbált. A csalódottság, a szomorúság és a harag heves harcot dúlt benne, hogy melyik érzelem legyen a domináns, de túlságosan kiegyenlített volt a belső csata.

Nem úgy Gálérnál. Neki szinte esélye sem volt, hogy visszavegye az irányítást. Pedig megállás nélkül próbálta eddig. Bár már kezdett fáradni a kilátástalan harcban, de ez a tett új erőt adott neki.

- Na?! - Fagord hangja mennykőcsapás volt az eddigi szinte néma csendre. - Mit kell még tennem, hogy megértsétek végre?! Azt hiszitek szórakozhattok velem?! Megmondtam, hogy mit akarok, és egy olyan ajánlatot tettem, ami mindenkinek kedvezett volna! De úgy tűnik, hogy a sárkányok makacsabbak, mint gondoltam volna! De megérte ez az egész? - hangjában hallatszott, hogy fárad már, de mivel a sárkányok meg voltak mérgezve, Gálér pedig nem rendelkezett Fagord képességével, így nem volt, aki ellenálljon neki. Villám felé fordult. - Te sárkány! Nem voltál hajlandó elfogadni az ajánlatomat! És most? Megérte egy fajtársad életét?

Villám csak mérgesen nézett rá, de nem méltatta válaszra. Fagord egy ideig várt, hátha megszólal, de mivel ez nem történt meg, így ő megtette a következő lépést.

- Hát jó! Akkor a következő az te leszel! - Gálér Villám felé fordult, majd lassú léptekkel elindult éjfúria barátja felé, kezében a tőrrel, ami még egy kicsit vérfoltos volt.