43. fejezet: Táborozás Severusmódra

A két nap, amit itt töltöttek a világkupadöntőig, nagyon izgalmas volt, bár az nehezen meghatározható, hogy jó vagy rossz értelemben. Severus és Raven sokat sétáltak napközben, és újra találkoztak a három barátságos boszorkánnyal, akik meghívták őket ebédre. Ahogy gyülekeztek közben az emberek, egyre több érdekes szerzet bukkant fel, azonban az is kiderült, hogy a trolltermetű mardekárosok nagy része a közelükben táborozott le. Volt még egy pár kergetőzésük Severusszal, aminek végén megint a három néni segített be, és alaposan kioktatták a fiúkat a társasági viselkedésről. Raven ezt az egy dolgot inkább nem írta meg este a levelében Fawnnak.

- Megvagyok – esett be fél tízkor a fiú a sátor bejáratán, egyenesen a padlóra. Volt rajta egy pár karcolás, és a hajában néhány kis falevél is ékeskedett. – Ezek bekergettek az erdőbe…

- Sev… mi lenne, ha csak otthagyád őket?

- Igazából akkor is megkergetnének – emelte fel a fejét Severus. – Én csak egy frappáns mondattal akarok távozni a helyzetekből. Bár, azt hiszem, mostanában ez nem igazán megy.

- Az nem baj, csak akkor ne csináld, mert mit csinálok, ha sérülésekkel viszlek haza és mama rákérdez?

- Mondd, hogy bátyád hősiesen küzdött! – pattant fel a fiú, hogy kihúzza magát.

- Egyáltalán miért ezt a helyet kellett kifognunk? – sóhajtott Raven. – Mindegy, holnap meg holnapután még csak kibírjuk…

Idejük nagy részét a sátorban töltötték az ágyakon ugrálva vagy feküdve, mert olyan kényelmesek voltak, hogy reggel ki sem tudtak kelni belőle. Aztán végre elérkezett a nagy nap, összegyűlt a tömeg, és a jelzőhangra mindenki elindult vidáman az erdőn át a mérkőzés helyszínére… a testvérpárral is így lett volna, csak ők épp izgatottságuk miatt hamarabb elindultak, azt gondolva, majd a lelátónál megvárják a többi varázslót, ha már úgysincs estig dolguk. Annak ellenére, hogy ekkor még teljesen világos volt, sikerült tökéletesen eltévedniük.

- De Severus, a térképet követjük, már ott kéne lennünk! – fogta a fejét Raven, miközben mindketten értetlenül bámulták a táborhely és a pálya közti útvonalak rajzát.

- Tudom, de akkor sem vagyunk ott! De nem adom fel! Előre, Raven!

Ezt az utóbbi mondatot még jó párszor megismételte, csakhogy semmire nem mentek vele. A jelzőhangot nagyon tompán hallották, aztán pedig füleltek, hogy a zsivaj alapján legalább valahogy tudjanak tájékozódni. Több órát is eltölthettek végül a fák között össze-vissza futkorászva, mire valahogyan kijutottak, és megpillantották messze a pályát, ahol már égtek a fények, és a hangok alapján a mérkőzés is már kezdetét vette.

- Na, végre – lihegett Severus. – Most valaki légy szíves… repítsen el oda.

- Jó, így visszanézve szerintem kalandos utat tettünk meg – mondta Raven. – Gyere, fussunk, még nem mehet olyan régóta.

- Fussunk? Hadd aludjak – dőlt hasra a fiú a füvön.

- Jaj, ne legyél ilyen, te futóbajnok vagy, gyere már – ragadta meg bátyja kezét Raven, és végül rábírta, hogy elvonszolja magát a pályáig. Ott már azért a hangulat miatt eléggé felélénkült, a helyüket pedig hamar megtalálták. – Ó, ezt most ugye nem…

- Mi az? – nézett ki a lány mögül Severus, mikor ő megtorpant, ahogy meglátták az öt üres széket az egyik sor szélén.

- Azok ott mellettünk… az egyik Adelaide meg az a szőke lány Pansy Parkinson bandájából… de jó nekünk… - sóhajtott Raven, majd megindult és elfoglalta a legszélső helyet. Severus leült mellé, majd figyelték a meccset, ami valóban nem kezdődött olyan régen: egyelőre csak a kabalák vonultak be, és az, hogy igen jó helyről nézhették az eseményeket, most Severusnak nem kedvezett. Amíg Raven azt nézte, milyen furcsa dolgokat produkálnak a közelben ülő férfiak a vélák hatására, Severusról meg is feledkezett, de aztán egyszer csak arra lett figyelmes, hogy bátyja elájult. – Hé… hé, Sev – bökte meg.

- Mi…? Tessék? – ébredezett a fiú, majd a pályára pillantott, meglátta a vélákat, és újra hátracsuklott a feje.

- Jé… hát erre nem számítottam – vont vállat Raven.

Aztán végre elkezdődött maga a mérkőzés, és sajnos a négyhelynyi térköz sem gátolta meg azt, hogy a lány hallja Adelaide-et és barátnőjét arról beszélgetni, melyik kviddicsjátékos a helyesebb. Severusnak azért a folyamatos izgulásával sikerült időről időre elterelnie erről a figyelmét: a meccs valóban bámulatos volt, a végére pedig ők is annyira elfáradtak, mintha a játékosok között lettek volna. Ahogy visszaindultak a tömeggel, úgy érezték, az is kétséges, hogy ébren visszaérnek a sátrukba, de mindketten teljesen a mérkőzés hatása alatt voltak még, így kívülről csak úgy tűnt, tátott szájjal mosolyogva botorkálnak a többiek mellett.


- Severus – szólalt meg Raven a sötétben.

- Hm?

- Te alszol?

- Hm-hm.

A testvérpár, amilyen álmosan feküdt le, mire valahogyan megtalálták a sátrukat, olyan éberen hallgatózott most az ágyban. Kint akkora volt a hangzavar, hogy jóformán lehetetlenség volt álmosnak lenni.

- Hát, én nagyon szeretnék aludni – sóhajtott a lány.

- Mondjuk azért várható volt… várj, hallom, ez az egyik szobatársam. Hallgasd csak.

- Amelyik valami külföldi dalt énekel?

- Ez nem külföldi, hanem az ír induló. De én is csak a dallamából tudom.

Raven felnevetett.

- De hát miért halandzsázik?

- Nem tudom.

Valahogy aztán elaludtak, bár a hangzavar nem csitult egész éjjel. Mikor felkeltek, akkor is hallották odakintről az emberek beszélgetését, azonban ez örömujjongások helyett inkább ingerültnek és zaklatottnak tűnt. Délelőtt volt már, Raven és Severus kimentek körbenézni, miután felöltöztek, és nem hittek a szemüknek. A sátrak álltak, de mindenhol máshol dulakodás jelei látszottak, és az emberek beszédéből hamar ki is derült, miért. Mindenki az éjjel történtekről beszélt, Raven és Severus pedig csak döbbenten állt.

- Talán… pakoljunk? – kérdezte Severus.

- Öh… aha – bólintott Raven.

Olyan gyorsan mentek haza, amilyen gyorsan csak tudtak, és út közben nem is igazán beszélgettek. Tisztában voltak vele, hogy vannak még olyanok, akik szívesen riogatnak Voldemort jelképével, de elhunyt rokonaik miatt természetesen jobban beleélték magukat az esetbe. Severus szokása szerint valamivel optimistább volt, vagyis inkább végül csak elfogadta a dolgot olyannak, amilyen. Mikor húga arcára nézett, rajta látta, hogy őt ez ismét megrémítette, és átkarolta. Ravennek ez nagyon jólesett. Úgy döntött, igyekszik inkább elterelni a gondolatait a halálfalókról.

Fawn a kapu előtt várta őket, és felkiáltott megkönnyebbülésében, mikor meglátta a testvéreket.

- Annyira örülök, hogy itt vagytok! – ölelte magához őket, ahogy odaértek a házhoz. – Aggódtam értetek!

- Honnan tudod, mami? – kérdezte Severus.

- Minden benne volt a Reggeli Prófétában. Kértem Perselust, induljon értetek, de mondta, ha nem sérült meg senki a hírek szerint, várjunk délig, hogy hazagyertek…

- Hát, igen, elkerülhettünk volna egymást – mondta Raven. – De nem tudjuk, mi történt pontosan, csak a muglireptetést meg a Sötét Jegy felküldését. Igazából mi nem is hallottunk meg láttunk semmit, a táborhely másik felén történt a dolog és aludtunk, pedig egész éjjel nagy volt a zsivaj.

- Hála az égnek! Na, gyertek be. Te jó ég, mennyire aggódtam…

- Egy percig se aggódj, mami! Tudod, a terelőütőm…

Piton épp akkor jött ki a házból, mikor a hármas elindult befelé. Miután a testvérek lepakoltak és leültek az étkezőasztalhoz, neki is elmesélték, amit tudtak. A professzor csak komoran hallgatott, míg Raven és Severus a cikk elolvasása után megbeszélték a történteket.

- Azért tényleg nagy szerencse, hogy végigaludtuk az egészet – mondta Raven. – Megyek, írok Scarlettnek.

A lány válasza elég hamar megérkezett. Ez állt benne:

Kedves Raven!

Örülök, hogy tetszett nektek a meccs. És igen, olvastam, mi történt… aggódtam is. Örülök, hogy nem esett bajotok. Szép dolog ez az egész, mondhatom, csak gratulálni tudok ezeknek az okos varázslóknak. Na, mindegy, most még persze elég rosszul áll az egész, de csak elkapják őket! Aki meg felküldte a Sötét Jegyet, annak egyenes út az Azkabanba, bár ezt nem kívánom senkinek, de hogy nem kerüli el, az biztos… kíváncsi vagyok, mi lesz ebből.

Van kedvetek jövő héten elmenni az Abszol útra együtt? Nem tudom, ti megvettétek-e már a könyveket, én még nem, de egyébként is találkozzunk, akkor hosszabban megbeszélhetjük a meccset.

Scarlett