48. fejezet: Kétségek és bizonyosság
Severus elmesélte Ravennek és Scarlettnek a történteket, akik nagyon örültek az ő örömének. A fiú tényleg boldog volt, még órákon is mosolygott napokig. Amikor legközelebb találkoztak Rebekkával és Belitával, csak köszöntek egymásnak – ez kétszer történt meg, de Severus nagyon-nagyon boldog volt. Piton fel is tette a kérdést, mikor ő és Raven meglátogatták egyik nap:
- Mire fel ez a nagy vidámság, Severus?
A fiúnak tényleg mintha a fülig érő száj lett volna az alapértelmezett arckifejezése.
- Hihihihi – nevetett Raven a tenyerébe.
- Boldog vagyok, Per bá'! Szeretem a világot!
- PFFPF! – ez volt a hang, amit Raven kitörő nevetés helyett produkálni tudott. Piton nem firtatta tovább a dolgot.
Severus közben persze Fawn kérésére rendszeresen megírt neki mindent Rebekkáról. A nagymama úgyszintén nagyon örült, hogy ilyen jó hangulatban van a fiú.
Egy idő után viszont az is észrevehetővé vált, hogy Severus elhanyagolja kissé tanulmányait. Raven sokszor kapta azon, hogy a félkész házi feladatán könyököl és álmodozó tekintettel a semmibe réved. Lassan tanórákon a vigyorgást álmodozás váltotta fel és nem figyelt igazán, gőgös álcáját is leengedte, így megesett, hogy valami teljesen mást alkotott átváltoztatástanon, mint kellett volna (még szerencse, hogy a bájitaltan és a sötét varázslatok kivédése a vérében volt, így azt oda se figyelve is megoldotta). Mindez pedig igen szerencsétlen volt arra nézve, hogy hatodévesként jelentős mértékben többet kellett volna tanulnia. Húga aztán kénytelen lett kézbe venni a dolgokat, és minden nap kikérdezte Severust. Nagyon vicces látványt nyújtottak a klubhelyiség sarkában ülve, mert a fiú néha vissza-visszaesett az álmodozásba, Raven pedig ilyenkor nem erősen, de igen lendületesen a fejére húzott az aktuális tantárgyhoz tartozó könyvvel. Furcsa módon ez bevált, mert erre mindig eszébe jutott a válasz Severusnak. Scarlett szavaival élve Raven szó szerint a fiú fejébe verte a tantárgyakat.
Telt az idő, és beköszöntött a december. Piton egyik bájitalóra végén bent tartotta a hatodéves mardekárosokat még pár percig, miután a griffendélesek kimentek.
- A Trimágus Tusához kapcsolódik az idén megrendezendő karácsonyi bál – mondta a tanulóknak. – Negyedéveseknek és náluk idősebbeknek szól ez a meghívás, akiknek fel kell kérniük egy partnert. A partner lehet fiatalabb negyedévesnél. Karácsony első napján a nagyteremben, este nyolc órától éjfélig tart a rendezvény, dísztalárban jelenjenek meg. Bár a bál célja elsősorban a szórakozás, mindenkitől elvárom, hogy fegyelmezett legyen és jó példát mutasson a többi iskolának. A bált a bajnokok nyitják meg, így aki bajnok partnere lesz, erre készüljön. Az igazgató úr felkérte McGalagony professzort, hogy készítse fel önöket a táncra; a klubhelyiség hirdetőtábláján megtalálják majd az időpontot és a helyszínt, amikor minden mardekárosnak meg kell jelennie ezen a felkészítésen. Most mehetnek.
Severus a nap végén elmesélte ezt a hírt Ravennek és Scarlettnek. Mikor ahhoz ért, hogy partnerrel kell menni, Raven szemei elkerekedtek, izgatottan ficánkolni kezdett, megragadta Severus karját és megrázta.
- Severus! El kell hívnod a lányt! – mondta fojtott hangon. A fiú elhallgatott, ugyanolyan kerek szemekkel, mint a húga, és látszólag teljesen lefagyott.
- Nem.
- De! Most komolyan, nem lesz ennél jobb lehetőséged!
- De akkor rögtön meg kéne mondanom, hogy szimpatikus nekem.
- Nem kell megmondanod, rá fog jönni.
- Én ezt nem merem megcsinálni – rázta a fejét Severus.
- Jaj, ne már! – sóhajtott Raven. – Valakit el kell hívnod.
Severus most lassan Ravenre nézett.
- De nem engem! – emelte maga elé a kezeit Raven. – Rokonod vagyok, ez így nincs rendben. Nem mellesleg senki nem hagyna békén minket.
- Nem gondoltam ilyesmire – mondta Severus. – De ti nem jöhettek el, ha nem hív el valaki. Jó, oké, még átgondolom, lehet, hogy elhívom - adta be a derekát. – De ha mégsem merném, akkor ha téged elhív valaki, Raven, akkor eljössz velem, Scarlett? Persze, csak ha el akartok jönni.
- Nekem oké – mondta Scarlett.
- Ha ezen múlik, nem mentek sehova – dőlt hátra Raven. – A „gyanítottan" félvér mardekárost nem hívja el senki – nevetett sötéten.
- A mugliszerető aranyvérűt sem – vigyorgott Scarlett.
- Severus, nem akarlak siettetni, de tényleg sietned kell – fordult Raven a bátyjához. – A durmstrangosok és a beauxbatonsosok kevesen vannak, és biztosan hamar elhívják mindannyiukat.
Severus csak bólintott.
A harmadévesek bájitalóráján Piton nekik is előadta a hírt, csak épp azzal a változtatással, hogy idősebb partner nélkül nem vehetnek részt a bálon – ettől függetlenül azonban meg kell jelenniük a táncpróbán. Ez felettébb mulatságos is volt. McGalagony bevezetője alatt Raven és Scarlett azon vihogtak, vajon kik lesznek azok a szerencsétlenek, akik Crakot meg Monstrót kapják párnak, vagy tulajdonképpen bármelyik trollt; mikor párba kellett rendeződni, Severus rögtön Ravenhez lépett és elkezdett vele a teremben össze-vissza forogni, McGalagony nem győzött rájuk szólni:
- Frey, mégis mit művelnek?! Ezt nevezik maguk társastáncnak?!
Raven sem próbált megállni, mert nagyon élvezte, főleg azt a részt, amikor más párok közelébe értek, és ők fejvesztve menekültek, mielőtt letarolják valamelyiküket. Scarlett is örült ennek, mert ő egy évfolyamtársukkal került össze, és tánc közben mindkettejükről sütött, hogy inkább tisztítanák meg Piton összes bájitalhozzávalós edényét, mint hogy hozzáérjenek egymáshoz. Intett Ravenéknek, hogy pörögjenek erre is, aztán legalább tánc helyett futhattak.
Severus persze nagyon sokat töprengett azon, amit Raven mondott. És elég hamar arra az elhatározásra jutott, hogy végül is nincs értelme csak kerülgetni Rebekkát. Ha megkérdezi, akkor elmondja, hogy igen, szimpatikusnak tartja. Eddig nem gondolkozott szinte semmit sem a kapcsolatokról, de alapvetően úgy képzelte, sokáig tart, amíg két ember kimondja egymásnak az érzéseit. Most úgy vélte, a durmstrangosok úgyis csak év végéig maradnak, úgyhogy elhessegetett mindenféle aggodalmas képzetet és elhatározta magát a lépésre. A testvérek írtak Fawnnak, hogy az iskolában töltik a szünetet a bál miatt, és Scarlett is feliratkozott azoknak a listájára, akik a Roxfortban ünnepelnek.
Délután, miután Severus nagy levegővétel gyanánt beszippantotta az összes légnemű anyagot a bejárati csarnokban, hogy aztán kisóhajtsa, az ajtóhoz nyúlt, és kinyitotta. Abban a pillanatban a testsúlyával megegyező mennyiségű hó süvített be a résen, úgyhogy a fiú a természeti erőkkel dacolva olyan gyorsan becsukta az ajtót, amilyen gyorsan csak tudta. Aztán kiköpködte a szájába került havat, és leballagott a klubhelyiségbe. Leült egy sarokban lévő kanapéra, és sóhajtott.
- Szia, Sev – lépett oda hozzá Raven kicsivel később. Egészen addig a fiú csak maga elé meredt. – Milyen volt a napod?
- Egész jó – vont vállat Severus. – Neked?
- Jó volt. Most volt gyógynövénytanunk, amikor kimentünk, nem volt még ennyi hó – huppant le bátyja mellé a lány. – Nem volt egyszerű visszajutni. Scarlett is jön mindjárt, csak beszélni akart még Bimba professzorral.
- Értem. Raven, szerinted – húzódott közelebb hozzá Severus – … mármint ezt csak azért kérdezem, mert most akartam kimenni megkérdezni Rebekkát. Meg este motoszkált a fejemben… szóval szerinted nem vagyok külsőre kicsit gyerekes?
Raven kicsit meglepődött a kérdésen, de aztán mielőtt válaszolt volna, végigmérte Severust.
- Nem mondanám. Ruhára és hajviseletre gondolsz vagy alkatra?
- Mindkettőre.
- Szerintem jól áll neked a köpenyes talár, elvégre Perselus bácsi is ilyet hord, úgyhogy nem vagy gyerekes ettől. Meg a hajad is ugyanolyan, úgyhogy ne aggódj. Bár az jobban áll most, hogy mama nyáron ritkított rajta kicsit. Ehhez képest a régebbi kicsit nagyította a fejed. A magasságod teljesen átlagos, és szerintem az alkatod egész férfias, széles lett a vállad meg a hátad – veregette meg Raven Severus lapockáit, majd hátradőlt, hogy megnézze: -, azt nem gondoltam volna, hogy ennyire! – mondta teljesen meglepődve. A fiú nevetett.
- Köszi. Csak mert kicsit aggódtam. Eddig nem törődtem ilyen dolgokkal, most meg kicsit aggasztott, hogy Rebekkának talán emiatt nem vagyok szimpatikus… vagy nem leszek.
- Hát, ez ezzel jön szerintem – vont vállat Raven. – Teljesen rendben vagy, persze én csak a húgodként tudom ezt véleményezni – nevetett. – Egyébként mutatott valamit, hogy esetleg… tetszel neki?
- Nem tudom, én nem figyeltem ilyet… de szerintem az nem jelent sokat, még lehetek neki szimpatikus.
- Légyszi láss el tanácsokkal, ha kifordulnék magamból, mikor megtetszik nekem valaki – vigyorgott a lány. – Csak akadályozd meg, hogy olyan legyek, mint Pansy Parkinson, ha Malfoyról beszél.
- Én mostanában nem hallottam róla beszélni.
- Mert étkezésnél Rebekkát figyeled. Én nehezen tudom kizárni a hangokat, mert Adelaide meg a többiek mindig valahogy olyan közel vannak hozzánk.
- Hihi – nevetett Severus.
Aznap nem állt el a hóvihar, de másnap felhőtlen volt az ég, úgyhogy Severus megint kiszippantotta a levegőt a csarnokból (néhány lefelé siető diák meg is szédült kicsit), aztán visszafújta kicsivel több szén-dioxiddal dúsítva, és kilépett a szabadba. Lesöpörte a havat egy kis padról, és ráült. Várt egy kicsit, hozott is egy könyvet, mert nem akart rögtön bekopogni a hajóra… de végül is pár perc után úgy döntött, minek várni a lányokra, elvégre ígyis-úgyis meg fogja kérdezni Rebekkát. Magán is meglepődött, milyen magabiztosan sétált a most befagyott tóhoz, miközben egész testében érezte a szívverését. Ha piros az arcom, legalább mondhatom, hogy a hidegtől, gondolta. Valójában mivel alapvetően sápadt volt az arcszíne, nem igazán látszott rajta a pír, csak halványan.
Bekopogtatott a hajó ajtaján. Pár másodperc múlva egy nála egy fejjel magasabb fiú nyitott ajtót.
- Keresel valakit? – kérdezte a durmstrangos.
- Üdv, a Roxfortból jöttem és szeretnék Rebekkával beszélni – hadarta. A fiú állt még egy kicsit az ajtóban, aztán bólintott, és becsukta az ajtót. Valószínűleg azért időzött, mert Severusnak be volt tekerve a feje sálba és sapkába, úgyhogy kicsit torzultan hallatszott ki, amit mondott. Eltelt úgy két perc, addig Severus kitartóan várt a hajón. És végül Rebekka kilépett. A fiú lejjebb húzta szája elől a sálját.
- Szia, Severus! – mosolygott Rebekka. – Ez már olyan idő, mint nálunk. Hogyhogy itt vagy?
- Annyit szerettem volna kérdezni, hogy…
Severus hirtelen lefagyott, de gyorsan elhatározta magát.
- Hogy van-e már párod a bálra. A karácsonyira. Amit ott tartanak bent – mutatott a Roxfort felé. Egy kicsit úgy érezte, mintha lezuhant volna a hajóról bele a vízbe. Jó lesz az is. Nem kell válasz, megyek, táncolok az óriáspolippal. Jóban vagyunk.
- Nem, még nincsen – rázta a fejét Rebekka, és látszott rajta, hogy kicsit meglepődött, de mosolygott. Severus kicsit megfagyott gondolatai közé most egy olyan kép furakodott be, hogy a hajóról repül felfelé az égbe, mint egy rakéta.
- Van kedved a táncpartnerem lenni? – bökte ki a fiú, miután visszatért a fedélzetre. Rebekka nyitotta a száját, de Severus gondolatban addigra már ott tartott, hogy ez nagyon hülyén hangzott – nem nevetségesen, csak értelmetlenül, és most sem tetszett neki a „sejtelmes szerelmes" típus. – Szimpatikusnak tartalak.
Most inkább megint nem akart választ, csak elmerülni a mélyben.
Rebekka becsukta a száját, és ugyan továbbra is meglepettséget tükrözött az arca, annyira nem volt feltűnő, úgyhogy Severus nem aggódott nagyon, hogy mindent elrontott volna. Rebekka most egy kicsit másképpen, de újra elmosolyodott.
- Ez nagyon kedves tőled. Szívesen megyek veled.
És Severus megint kilőtt az égbe.
- De tudnod kell, hogy… hogy szimpatikus vagy nekem is, nagyon kedves és helyes fiú vagy, de nincs… tovább. Nekem van udvarlóm otthon, Bulgáriában. Úgyhogy sajnálom, ha így értetted… de ha így áll még a meghívás, én nagyon szívesen elmegyek, mert érdekes embernek tartalak és szívesen megismernélek. Mint barátot.
- Igen, így értettem – bólintott Severus, természetesen most cseppet sem olyan hevesen, mint általában szokott. – De nem baj. Nagyon köszönöm, hogy elmondtad ezt, nagyon hálás vagyok érte. Szeretném, ha velem jönnél, mert barátként is szívesen megismernélek.
- Rendben. – Rebekka mosolya most szélesebb lett. – Köszönöm, nagyon hálás vagyok én is. Akkor találkozzunk a bálon.
- Köszönöm, hogy elfogadtad – bólogatott Severus, aztán Rebekka visszatért a hajó belsejébe, ő pedig a Roxfort felé vette az irányt.
Nem volt úgy igazán szomorú. Sajnálta persze, hogy a lány jó barátjánál több nem lesz, de eddig is csak beszélgetni szeretett volna vele, nem gondolt bele semmiféle kapcsolatba. Így a szomorkodásnak sem látta értelmét, hiszen végeredményben nyerhet egy barátot, és amúgy is azon a véleményen volt, első szerelemből ritkán lesz bármi komoly. A klubhelyiségbe érve lehámozta magáról a sálat és a sapkát, és leült Ravenhez és Scarletthez.
- Sziasztok. Megkérdeztem Rebekkát.
A lányok a csokibéka-kártyáikat cserélgették eddig, de most mindet eldobták (amire a rajtuk szereplő alakok elégedetlenkedtek is rendesen), és Severus felé fordultak.
- Mit mondott? – kérdezte Raven.
- Egy jó és egy rossz hírem is van. A jó, hogy elfogadta.
A két lány felsikított, Severus pedig enyhén hátrébb húzódott tőlük és behúzta a nyakát.
- Várj, ezt akkor kéne csinálni, ha minket hívnak a bálra – mondta Scarlett.
- Igazad van, mindegy. Nagyon örülök, Sev! – fordult vissza a bátyjához Raven.
- Várjatok. A rossz hírem az, hogy elmondta, van barátja Bulgáriában.
- Oh – a lányok arcáról eltűnt a mosoly.
- Semmi baj. Én nagyon örülök neki, hogy legalább elmondta és tisztáztuk. Jobb, mintha most itt reménykednék esélytelenül. Egyébként is még csak barátkozni akartam, és az menni is fog. Végeredményben nyertem egy új barátot!
- Aszta, Sev – ámuldozott Raven. – Neked szerelmi tanácsadónak kell lenned. Fel kellett volna írnod a listádra tavaly.
- Jaj, tényleg! – kapott az arcához a fiú. – Nem baj, még lehetek az is. Kiadok egy könyvet erről. Juj, de izgalmas.
- De várj, miért mondta el, hogy van barátja? – kérdezte Scarlett.
- Mert… egy ponton kezdett kicsit furcsa lenni a beszélgetés, na, először csinálok ilyet, és elmondtam, hogy azért hívom el, mert szimpatikus nekem.
- És nem nevetett, nem ment el onnan, semmi negatív reakció? – ámuldozott még jobban Raven.
- Nem, semmi. Meglepte persze, de elmondta, hogy én is szimpatikus vagyok neki, de csak barátként. Azt mondta, szívesen megismerne, úgyhogy megegyeztünk, hogy együtt megyünk a bálba és beszélgetünk.
- Most vagy egy nagyon ritka lánytípust fogtál ki, vagy valamit nagyon jól csinálsz… add ki azt a könyvet, sokaknak fog segíteni. Csak nézz körbe a klubhelyiségben, bármelyik lány meglát egy fiút, azonnal sikít.
- Az a legjobb, amikor egy fiú elszakad a csoportjától és összehúzott szemekkel körbenéz, melyik lánynak nincs vajon párja és lehetőleg ne legyen csúnya – imitálta Scarlett a tekintetet. – Na, arra aztán tényleg sikítanak, pedig nagyon primitív.
- Hát, azért örülök neked, Severus, de sajnálom is.
- Köszönöm. Én is sajnálom kicsit, de jobban örülök, mert van egy új barátom! Aztán lehetek még szerelmes. Szerintem többet nyertem, mint veszítettem. Megtudtam, milyen érzés szerelmesnek lenni, és van egy új barátom. Titeket nem hívott senki vagy ilyesmi?
- Nem vettem észre, hogy akárcsak megindult volna bárki is – vont vállat Scarlett.
- Valószínűleg nem megyünk, de akkor bálozhatnánk a klubhelyiségben – vetette fel Raven. – Mit szólsz, Scarlett? A kisebbek úgyis hazamennek szünetre, éjfélig bálozhatunk – vigyorgott.
- Én benne vagyok.
