13- Az elveszett ikertesó
Na végre, azt hittem már sosem jössz! – „Üdvözölt" Livia. – Ki ez a lány? És miért néz ki úgy, mint te? – tért rögtön a lényegre. Ezért szerettem Liviát. Mindig kertelés nélkül megmondja, mit gondol.
Livia ő itt Alexis! Alexis, Livia. – mutattam be egymásnak őket. – Kéne majd neki pár ruha, mivel még csak nem rég van itt és ezen a ruháján kívül nincs más öltözéke.
Bízd csak ide! – mondta, majd bementünk a ruha boltba. Ott egy kis ideig eltartott mire megtalálta drága barátnőm milyen stílus is illik Alexishez. – Csak egy jó tanácsom van neked öltözködés terén. Légy önmagad! A világ szereti az eredetit! – kacsintott a lányra. – Na, én búcsúzom! Még dolgom van, majd találkozunk még! Pá-pá! – intett búcsút majd lelépett.
Na, jó. Akkor én most megyek Kerohoz. Van pár dolog, amit meg akarok tőle kérdezni és a legjobb lesz, ha Dragot is viszem. – mondtam, miközben elindultam.
Ki az a Drago? – kérdezte, miközben beért.
A Corkom. - válaszoltam neki.
Neked is Corko az állatod? – kérdezte mire döbbenten néztem rá.
Mi ez a királyi többes? – kérdeztem.
Nekem is egy Corko a társam. A neve Shadow. – válaszolt. Mielőtt bementünk volna a könyvtárba megkerestem Dragot is, miközben Alexis pedig az ő Corkoját, aztán így vonultunk a cél felé.
Na, az már tényleg furcsa. – mondtam, miközben a könyvtárba mentem, de nem találtam ott az egyszarvút. – Furcsa pedig itt szokott lenni általában. – mondtam, miközben visszamentem az aulába Alexissel.
Áh, hát itt vagytok. Már kerestelek titeket! – jelent meg Kero.
Én is téged! Nem felejtettél el valamiről felvilágosítani? Mondjuk ezekről a bizonyos ágakról? – kérdeztem csúnyán nézve rá.
Gyertek a kristályterembe ott minden kérdésetekre választ kaptok. – mondta és elindult. Mivel már nagyon kíváncsi voltam rá, hogy mi folyik itt ezért követtem. Alexis meg szerintem már megszokásból követett. A kristályteremben mindenki ott volt. Mindenki alatt a fiúkat és Miikot értem.
Na jó, valaki kezdjen regélni, mielőtt megunom az egészet és véletlen a berendezés bánja ezt meg. –jelentettem ki morcosan.
16 évvel ezelőtt volt a templomosokkal egy háború. Azt a csatát két emberünknek köszönhetjük, hogy megnyertük. Feláldozták az életüket, hogy megnyerjük a csatát. Ők voltak a Wright házaspár Adam és Felicia Wright. – ennél a résznél elsápadtam. Már rosszul kezdődik. – Nekik volt két lányuk, akiket azért, hogy megóvjanak a háborútól az emberek világába vitték őket. A két lány egy ikerpár volt hatalmas erővel, akiknek születését egy legenda jósolta meg.
Hogy ha eljő az idő megszületnek ők, kik képviselik az egyensúlyt.
Amikor fény és sötétség össze fog, a világ megmenekül.
Néma csend lett a szobába. Ilyen nincs. Ezt nem hiszem el.
Nekem nem mondott semmit erről a jóslatról a nagymamám! – szólalt meg Alexis. Nekem ez már sok volt. Le kellett, hogy üljek. Drago sietve nyújtott nekem támaszt, hogy amint a földre érek, ne legyen komolyabb bajom.
Miria? – kérdezte aggódva Nevra.
Nekem ez sok. – jelentettem ki. – Azt akarjátok mondani, hogy mi tényleg ikrek vagyunk, ráadásul akiket eddig szüleimnek hittem, nem is azok, hanem ki tudja kicsodák, az igazi szüleim pedig halottak. Ráadásul ez a jóslat… Egyáltalán melyikünk a fény és melyikünk a sötétség? – tettem flegmán a kérdést.
Azt még nem tudjuk. Ahhoz, hogy meg tudjuk, fel kell élesztenetek az erőtöket. – mondta Kero.
Na és azt hogy? – kérdeztem beletörődötten. Amint vége ennek az egésznek megyek a szobámba átgondolni az egészet.
Az öreg boszorkány majd segít. Ő ért csak ehhez. – mondta Miiko, mire felnyögtem.
Nah, már csak a vénasszony hiányzott nekem. – sóhajtottam, majd felálltam. – Nekem ennyi elég volt. – mondtam majd Dragoval együtt elvonultam a szobámba. Ott leültem az ágyam elé és a fejemet hátra hajtottam. Drago mellém feküdt a fejét az ölembe tette. Rámosolyogtam, majd elkezdtem simogatni a fejét. – Úgy érzem minden összetört, amiben eddig hittem. Már értem, miért nem törődtek velem az állítólagos szüleim. De egy valamit nem értek. Miért választottak minket külön a szüleink? – kérdeztem halkan, majd nagyot sóhajtottam. Hirtelen valaki kopogott, majd Alexis nyitott be.
Bejöhetek? – kérdezte félénken.
Gyere. – mondtam, majd visszahajtottam a fejem. Ő becsukta az ajtót, majd helyet foglalt a másik oldalamon. Egy ideig csak csendben ültünk majd ő törte meg a csendet.
Te tényleg nem tudtál apáékról? – kérdezte.
Nem. Azok, akiket eddig a szüleimnek hittem, sosem mondtak semmit Eldaryáról. Amikor meg ide kerültem akkor sem mondtak semmit még az ágakról se tudtam semmit. Teljesen úgy éltem, mint egy normális lány.
Mesélj kérlek magadról. Milyen életed volt mielőtt ide jöttél? – kérte.
Hát, kiskoromtól kezdve a nevelő szüleim nem törődtek velem, csak a nagymamám, aki meghalt kilencéves koromban. Barátaim nem voltak, mivel eléggé gazdagok voltak a nevelő szüleim és ezért gazdag elkényeztetett fruskának tartottak. Mielőtt összeroppantam volna találkoztam egy furcsa emberrel, aki azt mondta, hogy az őrültek a legboldogabbak a Földön. Ezen elgondolkozva később elkezdtem megjátszani magam. Ennek köszönhetően később, amikor 16 évesen új gimibe kerültem találtam magamnak barátokat és szerelmet. – mosolyodtam el. – De ez egy viszonzatlan szerelem volt. Később feltűnt egy külön lány, aki ennek a fiúnak az exe volt. Aztán elmondta nekem, hogy csak azért jött vissza, hogy újra tönkre tegye. Amikor pedig figyelmeztettem a fiút az lett a vége, hogy nem hitt nekem. Amikor a barátaimhoz fordultam, ellenem fordította őket az a kígyó. Aztán pedig összevesztem a fiúval és a végén életemben másodjára sírtam. A végén az egyik barátom, aki még hitt nekem vigasztalt meg. Utána pedig, hogy kiszellőztessem a fejem hosszabb útvonalon mentem haza egy erdőn keresztül. Végül pedig eltévedtem az erdőben és egy boszorkánykörön keresztül ide kerültem. Ennek már egy éve. Szépen beilleszkedtem és éltem tovább az életem. – mondtam. Később ő is mesélt az életéről. Ő a nagymamájával élt, aki beavatta az egészbe mielőtt betöltötte volna a 17-et. Elmesélte, hogy mik a félelmeik, meg hogy milyen volt eddig az élete. Azt hiszem, most már kezdek rá testvéremként gondolni. Fura belegondolni, hogy már nem vagyok egyke. Arról nem is beszélve, hogy hősök lánya vagyok. Te jó ég. Nekem ezt nagyon meg kell szoknom.
VÉGE
