Eldarya világa napos reggelre ébredt. De itt most nem az a lényeg, hanem az, hogy a nap besütött a szobám ablakán ezzel kisütve a retinámat még a szemhéjamon keresztül is. Nagy nehezen macskásan nyújtózva tornáztam magam ülésbe. Kábán néztem ki a fejemből. A reggeli időszak nem épp az aktív időszakaim közé tartozott. Álmosan néztem körbe, majd amikor a tekintetem találkozott a tükörképemmel egyből felébredtem.

- Te jó ég. Ez tényleg én vagyok? – néztem a tükörbe. Szőke hajam össze visszaállt és úgy néztem ki, mint egy boszorkány. – Na, ilyen fejjel se kell kilépnem a szobámból. – mondtam, majd mielőtt visszafeküdtem volna az ágyba, hogy egy kis szundit tartsak erőt vettem magamon és kikeltem a jó meleg takaró alól. Nagyot ásítva ültem le a tükör elé. – Tisztára, mint ha az aranyhajban lennék. – sóhajtottam. – Eggyel több ok, hogy ennél hosszabbra ne hagyjam nőni. – vettem a kezembe a fésűt, majd neki álltam kibontani a hajam. Ez kemény negyed órát vett el az életemből reggelente amióta ilyen hosszú a hajam. Ezután jöhetett a fonás. Ez se egy könnyű művelet. Miután ezzel is kész vagyok és megállapítom immár sokadszorra, hogy nagyszerű fodrász lenne, belőlem neki állok felöltözni. Felveszem a kedvenc ruhám, ami még az edzéshez is tökéletes és elindulok reggelizni. Út közben mellém csapódik Alexis is és valamiről magyaráz nekem, de annyit se fogtam fel belőle, hogy bakfitty. Mondtam, hogy reggel nem vagyok a legaktívabb. Amikor leültünk az ebédlőbe rögtön társaságunk akadt.

- Sziasztok! – köszöntött minket Livia.

- Jó reggelt! – köszönt neki Alexis.

- Reggelt. – köszöntem én is miközben igyekeztem nem visszaaludni.

- Látom nagyon aktív, vagy mint minden reggel. – kuncogott.

- Te nem tudod, milyen hatalmas vonzó ereje van annak az ágynak. – jelentettem ki. Barátnőm erre csak nevetet.

- Elhiszem. Még mindig látszik rajtad a hatása. – mondta mosolyogva.

- Mond csak nincs jobb dolgot, minthogy a reggeli teljesítményem szekálod? Tudod jól, hogy ilyenkor vagyok a legérzékenyebb! – nyavalyogtam.

- Igazából nincs. Rá értek? – kérdezte.

- Nem. Reggeli után megyünk edzeni. – válaszoltam.

- Kár. – sóhajtott a lány.

- Ez van. Közeledik, a háború szóval gyakorolni kell. – válaszoltam.

- Ja. Mindenki elfoglalt én meg unatkozok. – nyafogott.

- Miért nem gyakorolsz vagy vásárolsz, esetleg a lovagodat zaklatod? – kérdeztem.

- Egy: nincs kivel. Kettő: egyedül uncsi. Három: nem szaladok olyan szekér után, ami nem vesz fel. – válaszolt, miközben vörös (piros) tincseivel játszadozott.

- Hát ez pech. – válaszoltam, majd folytattam az evést.

- Kicsit több együtt érzést vártam tőled! – drámázott.

- Tőlem ilyesmit ne várj! – mondtam nyugodtan. Alexis csak csendben nézett minket. Igazi jó kislány volt. Na, ha vége a háborúnak majd kezelésbe veszem.

- Amúgy az ikred mindig ilyen szótlan? – kérdezte a vörös mintha Alexis itt se lenne…

- Fogd vissza magad! – sóhajtottam. – Mi bajod van azzal, ha szótlan? – kérdeztem.

- Semmi, csak nem ezt szoktam meg tőled. – vont vállat.

- Attól, hogy ikrek vagyunk, még nem jelenti azt, hogy ugyanúgy kell viselkednünk. – sóhajtottam fel ismét.

- Tudom, de akkor is! Tökre úgy nézz ki, mint te, de még is annyira más! – kezdett el csápolni, mire felkönyököltem az asztalra és megtámasztottam a fejem.

- Tudod, néha kételkedek abban, hogy melyikünk a szőke. – néztem elgondolkodva, majd felálltam és visszavittem a tálcát. Amikor visszatértem barátnőm durcás arccal nézett rám.

- Ez nem volt szép tőled! – mondta.

- Én csak az igazságot mondtam! – válaszoltam neki.

- Gonosz vagy! – sértődött meg.

- Tudom, de így szeretsz! – vigyorogtam rá. Nem sokáig bírta, végül ő is elmosolyodott.

- Igen, ezzel a fene nagy egóddal együtt szeretlek! – mondta.

- Na, most, hogy szeretés van ideje indulnunk. – álltam fel.

- Jól van, de aztán rendesen edzetek ám! – kacsintott ránk, majd ő is felállt. - Na, én léptem. Bye- bye! - intett majd elvonult.

- Azt hiszem nekünk is ideje mennünk. – néztem ikertestvéremre. Még mindig furcsa, hogy van egy húgom. Hogy honnan tudom, hogy én vagyok az idősebb? A vén boszorkánytól. Állítólag jól ismerte a szüleinket és ott volt a születésünknél is. Szóval megtudtuk, hogy pár perccel ugyan, de én vagyok az idősebb. Amikor a gyakorló terembe értünk furcsa módon nem volt ott senki. Pedig nem késtünk el és biztos, hogy korán sem jöttünk. Már épp kérdezni akartam Alexist, hogy biztos jó helyre jöttünk -e amikor megjelent a semmiből Nevra és Armin. Kivételesen nem veszekedtek.

- Épp titeket kerestünk. A mai edzés elmarad. – jelentette be Nevra. Már épp kérdezni akartam, hogy miért, amikor Armin folytatta.

- Az elmúlt időben, igen keményen gyakoroltatok, kicsi pihenés se árt. Lazítsatok kicsit. – mondta mosolyogva. Na és most mihez kezdjek magammal?

- Alexis kicsit elrabolom Miriát. – jelentette be Nevra és mielőtt reagálhattam volna elkapta a derekam magához rántott és el teleportáltunk. A városban tűntünk fel.

- Nekem már beleszólásom sincs a dologba? – kérdeztem miután elengedet.

- Abban mi a buli? – kérdezte vigyorogva, mire majdnem megütöttem. Adok én neki bulit. – Érezd magad megtisztelve, hogy elkísérlek, amíg nézelődsz a városban. – húzta ki magát.

- Nem, nagy kicsit, sőt nagyon az egód? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Még kényelmesen beférek az ajtón szóval nem. – mondta. Azt azért megjegyezném, hogy a palotában hatalmas ajtók vannak. – Na, lazíts kicsit. Nem árt a kikapcsolódás. – mondta mosolyogva, mire apró pír jelent meg az arcomon.

- Rendben. – egyeztem bele. Így történt, hogy Nevrával az oldalamon sétálgattam a városban. Egész jól ellehet beszélgetni vele, ha nem udvarol egyfolytában. Aztán egy idő után feltűnt, hogy elég sokan megbámulnak minket aminek nem nagyon örültem. – Miért bámulnak egyfolytában? – kérdeztem kicsit idegesen.

- Azért mert híres vagy. – válaszolt lazán Nevra. WTF?

- Hogy érted ezt? – kérdeztem rá, mielőtt nagyon kiakadnék.

- A szüleitek nevét mindenki ismeri így alapvető, hogy a tiéteket is. – válaszolt a srác.

- Eh, utálok a középpontban lenni. – morogtam halkan. Nevra csak elmosolyodott.

- Majd, megszokod. – mosolygott rám, mire félre fordítottam a fejem, hogy ne lássa, hogy elpirultam. Amikor egy ékszerbolt előtt haladtunk el egy nyaklánc felkeltette az érdeklődésem. Egy piros köves nyaklánc volt. Egyszerűen nézett ki még is szimpatikus volt. Kár, hogy nincs pénzem rá. Gyorsan álltunk tovább, de a szívem még akkor is azért a nyakláncért fájt. Na, jó annyira nem, de ezért szívesen megvettem volna. – Nekem van egy kis dolgom. Fél óra múlva találkozzunk itt rendben? – kérdezte mire bólintottam. Gyorsan eltűnt a tömegben, bár mit is várhatnék az árnyékgárda vezérétől? Unottan nézelődtem körbe hát, ha találok, valamit ami felkelti az érdeklődésem, de sajnos semmit sem találtam. Lehet az is közre játszott, hogy mindenki engem bámult. Igyekeztem nem tudomást venni a sok emberről aki engem bámult. Nem volt könnyű dolog, de sikerült. Végül aztán amikor letelt a fél óra jobb hangulatban mentem vissza a találkahelyre. Épp hogy oda értem Nevra is megérkezett. – Nos, van kedved még nézelődni, vagy menjünk vissza a parancsnokságra? – kérdezte.

- Irány a parancsnokság! – vágtam rá rögtön.

- Rendben! – mosolygott, majd megint elkapott és el teleportált velem.

- Ez még mindig szokatlan. – jelentettem ki amikor megérkeztünk.

- Van, egy meglepetésem csukd be a szemed! – mondta, majd mielőtt reagálhattam volna eltakarta a szemem és elkezdett vezetni.

- Nevra, miben sántikálsz? – kérdeztem gyanakodva.

- Mindjárt megtudod! – válaszolt rejtélyesen. Majd hirtelen megálltunk és levette a szememről a kezét.

- Boldog szülinapot Wright ikrek! – kiabálta a tömeg. Mindenki ott volt akit ismertem, és ahogy oldalra pillantottam láttam, hogy Alexist is sikerült ide csalni és ő is hasonlóan meg volt lepve, mint én.

- Ez váratlan volt… - jelentettem ki. – De azért köszönjük! – mosolyodtam el. Szegény Alexis csak bólintani tudod.

- Fújjátok el a gyertyákat és kívánjatok valamit! – került elő egy hatalmas torta. Na, ezen is meglepődtünk. Megfogtam Alexis kezét majd közelebb léptem vele a tortához.

- Háromra. – mosolyogtam húgomra. – Egy, kettő, három! – számoltam vissza. A háromnál együtt fújtuk el a gyertyákat. És nem árulom el, hogy mit kívántam, mert az titok! Később elkezdtük felvágni a tortát ami isteni volt. Ezután sok mindenkivel beszélgettem amíg el nem jött az ajándékozás ideje. Szerintem életemben nem kaptam ennyi ajándékot, mint most… De ami a legjobban tetszett az Nevra ajándéka volt.

- tessék ez a tiéd! – nyújtott át egy kis dobozt. Kíváncsian nyitottam ki. Az a nyaklánc volt benne amelyiket kiszemeltem.

- Köszönöm! – mosolyodtam el kedvesen.

- Megengeded? – kérdezte, mire bólintottam. Ő kivette a dobozból a nyakláncot majd felrakta a nyakamba. – Jól áll. – mosolygott, mire elpirultam.

- Köszönöm. – mondtam lehajtott fejjel.

- Van mit! – mondta amikor az állam alá nyúlt és felemelte fejem, majd megcsókolt. Mondanom sem kell pipacs piros lettem. Az este nagyon gyorsan eltelt. Jól éreztem magam és örültem, hogy ilyen barátaim vannak. Még sose volt ilyen jó születésnapom!

- Még sose volt ilyen szülinapom! – mondta Alexis. Épp a szobánk felé haladtunk a parti után. Bár Alexis már nagyon fáradt volt alig tudott menni.

- Nekem se. Örülök, hogy ide kerültem! – válaszoltam. Húgom épp ebben a pillanatban ment majdnem neki a falnak olyan álmos volt. – Tudod mit, gyere hozzám aludni, úgy is elférünk ketten az ágyamon. – vezettem a szobám felé. Miután elaludt én még kint voltam az erkélyemen és a holdat néztem. Valahogy nem tudtam aludni. Folyton csak Nevra járt a fejemben. – Mi a franc bajom van? – nyöszörögtem. Akkor még nem tudtam, hogy mi ez az érzés, és hogy milyen következményei lesznek.

Vége


Nos ez volt az utolsó fejezete ennek az évadnak. A folytatás címe: Egy másik világ 2.- Visszatérés. Köszönöm azoknak akik elolvasták :D