„...strange hostile person whom we've never met."

Napnyugtakor elindulnak a házból, Hablaty rétegesen öltözve, az elmaradhatatlan zöld sállal a nyakában, Fogatlanon éppen van cipő meg egy pulóver, ő egyszerűen képtelen a megfázásra, vagy alapból: a fázásra. Hablaty néha irigyli egy egészen kicsit. Kisétálnak egy szirtre, amit ilyenkor indulásra használnak, Astrid és Viharbogár már ott ácsorognak, a szőke kissé türelmetlen.
- Nem az én hibám! – menti ki magát hősiesen Fogatlan azonnal.
- Kösz, tényleg, kösz – morogja válaszul. – Csak felszerelem a redőt és mehetünk – teszi hozzá.
- Sosem vagytok itt időben – jegyzi meg Astrid.
- Induljatok el, ha annyira sietsz – mondja kissé durvábban, mint akarja.
- Történt valami? – kérdez közbe Viharbogár együttérzőn. Róla mindig valami megfoghatatlan nyugalom árad.
- Csak a szokásos – von vállat. – Na gyere, pajti, összeraklak – szól oda Fogatlannak, aki odahajtja a farkát és engedi, hogy a helyére igazítsa a vörösre festett bőrből készült, fogaskerekes pót-redőt.[1] – Apám meg a többi.
- Mikor békültök már meg végre? – kérdi a lány, Hablaty persze nem tud válaszolni, nem is nagyon akar.
- Ez megvan – jelenti felegyenesedve és leporolva a tenyereit. – Tesztkör?
Fogatlan odasétál a szirt széléhez és leveti magát, a következő pillanatban fekete árnyékként, forogva suhan felfelé. Hablaty elbűvölve nézi minden mozdulatát, ahogy már csak félig látszik a félhomályban, egészen más innen nézni, mint átélni, és mégis mindkettőnek van valami megfoghatatlan varázsa, amit annyira szeret.
- Miért nem használjátok mindig ezt? – kérdi mellette Astrid.
- Én mindig megpróbálom meggyőzni, de makacsul ragaszkodik a kengyelpedálhoz. – Vállat von. Mindketten elég hajthatatlanok ez ügyben, és elég sok csatát megvívtak már, hogy hallgatólagos megegyezés szülessen: ha szándékosan indulnak emberlakta területek felé, Fogatlan hagyja, hogy a fogaskerekes pót-redőt tegye rá, és egy sokkal könnyebb, praktikusabb nyerget, aminek rögzítése mindössze két szíjból, és négy fémcsatos karabinerből áll, amik csak a mellső lábait ölelik át, a nyereg pont annyit mozog a hátán, hogy engedje a sárkány szabad mozgását; ha pedig az északibb, vagy biztosan lakatlan területek felé, a nagyobb nyerget és a Hablaty által mozgatott pót-redőt használják. – Pedig ezt az álcájába is bele tudja építeni valahogy, nem is értem, miért ilyen keményfejű, ha erről van szó.
- Veled akar repülni, ennyi az egész – mondja Astrid. – Totál beléd van zúgva...
- Igen... Várj, mi?!
- Komolyan nem veszed észre?
- Mi-mit is kéne észrevennem? – kérdez rá zavartan, és egyre hálásabb a sötétért, hogy nem látszik az, hogy fülig vörösödik.
- Most komolyan? – néz rá a lány élesen.
- Most komolyan – vágja rá de mire bármi válasz érkezhetne, Fogatlan elhúz nem sokkal felettük nagy széllel, végül visszakanyarodik és leereszkedik hozzájuk. – Na, milyen? – Az éjfúria tetszését kifejezőn mormog, alig pár perc múlva pedig elindulhatnak.

Hibbant-sziget cserekereskedelmet folytat a legészakibb szigetek legnagyobbikával, viszont hajó onnan is csak minden hónapban egyszer indul. Höfn-sziget[2] amolyan gyűjtőhely: a környező szigetek lakói, és a kontinensről, vagy az Izlandról jövő hajók netovábbja, innen csak azok haladnak tovább északnak, akik aztán hirtelen délnek tartva találják magukat. Áru és történetek cseréje folyik itt, a modern világ ellenére, a fémhajók és gépek zaja ellenére kicsit tényleg olyan, mintha a világ végén élnének.
Hablaty választhatott volna másik kereskedővárost is, de itt nem keltenek gyanút az időnkénti felbukkanásukkal, és itt horgonyozik az egyetlen kereskedő is, aki felhajózik Hibbantig a Belső-óceánokra[2]. Kalmár Johann[3] dörzsölt kereskedő a maga módján, Hablaty csak azt nem kedveli benne, hogy hosszú órákig képes egyetlen történetet mesélni, nyilvánvalóan ez nem az erőssége.
A sziget délkeleti oldalán szállnak le a kikötő felett nem sokkal, már hajnali kettő is elmúlt, innen még egy óra gyaloglás következik a kikötőig. Előtte azonban egy kis szöszölés, a két sárkánynak nem szabad kitűnnie az emberek közül, erre fokozottan kell ügyelniük itt, Höfn annyira még nem dél, hogy ne tudjanak a sárkányokról, és ne öljék meg őket, mint zavaró kártevőket. Astrid pillanatok alatt összefonja Viharbogár rengeteg, egyenes, kék haját, kontyba tekeri, s a lány kap egy sapkát, ami eltakarja. Így sem tanácsos bárki szemeibe néznie, a pupillája álló, a szeme színe narancsos, egzotikusnak hat és gyönyörű, de árulkodik róla, hogy nem ember. (Még ezzel együtt is Viharbogár az egyetlen, akit Fogatlanon kívül Hablaty ide mer engedni.) Kap még egy földig érő szoknyát és egy vastag kötött pulóvert. A nyergét Astrid hátizsákba csomagolja.
Szerencsére Fogatlan csak félig-meddig feltűnő jelenség. A haját hagyta lenőni a füléig, így a tincsei eltakarják a tényt, hogy azok kissé hegyesen végződnek, és a pót-redő miatti számtalan fémfülbevaló nagyját is. A redő vörös, mintás bőr része a pólójának hátára kerül, így arra elég felvennie egy fekete pulóvert, aminek van kapucnija. A fogaskerekek az övcsatjára kerülnek dísznek. A nyereg elfér Hablaty hátizsákjában. Ő maga kénytelen cipőt húzni a bal lábára is, így elkerülheti a kíváncsi tekinteteket és azt is, hogy megjegyezzék. Csak az enyhén bicegős járása marad, ami kicsit is kirívó lehet.
Éppen csak hajnalodik, mikor leérnek a dokkokhoz, szinte semmi nem mozdul, köd kúszik a víz felett, utcalámpák pislákoló fénye és ők négyen beülnek egy eldugott kocsmába reggelizni, kávézni, elütni az időt, amíg megéled a világ odakint. A nap programját már korábban megbeszélték: elmennek Kalmár Johannhoz, leadják neki a szükséges holmikból álló listát, kimentik magukat egy történet alól, és a nap nagy része a szabad foglalkozásé. Hablaty azt tervezte, megy és kerít egy antennát Bélhangosnak, Astrid és Viharbogár nézelődni akartak. A terv lényege a módosítás. A módosítást már a Johann-nal való beszélgetés után végrehajtották.
- Egész könnyen szabadultunk – jegyzi meg Astrid jólesően nyújtózva.
- Fenn kell tartanunk a látszatot, hogy elfoglalt emberek vagyunk – mormolja maga elé Hablaty, ahogy a stég fadeszkáit figyeli (megszokott környezetben egyáltalán nem kell figyelnie a lába elé, de az ilyen helyeken még mindig túl sűrűn esne hasra, ha nem nézne oda), így a figyelmét elkerüli, amit Viharbogár vesz észre elsőként.
Nem sokkal előttük kisebb hajó van kikötve, legénysége szűkszavú és komor, nem is figyelnek rájuk, Viharbogár mégis felemeli a fejét és feléjük pillant, a szemben jövő emberről tudomást sem vesz.
- Álmodozó... – szólal meg halkan, Fogatlan felé pillant, a lány megbotlik a deszkákon, a szemben jövő elkapja.
- Hölgyem, vigyázzon jobban magára – mondja, ahogy finoman a vállainál fogva megtartja.
- Bocsánat – motyogja megrezzenve Viharbogár és egyetlen másodpercre felpillant a férfira. – Köszö- – Elakad. Egymásra merednek a férfival, annak arca előbb meglepetést, majd vad örömöt sugároz.
- Egy álcás sárkány zuhant a karjaimba – jelenti ki elégedetten, rászorítva a vállaira.
- Eressz, ember – mordul rá Viharbogár. – Nem akarok neked rosszat.
- Fenét nem! – kiált fel a férfi. – Srácok, láncokat elő! Ez egy sárkány!
- Hé, mit...?
- Állj-állj-állj! – lép előre Hablaty, mikor Fogatlan dühös morranást hallat mellette. – Mit akartok tőle?
A férfi csak most fordul feléjük, végignéz rajtuk, főleg rajta, és elmosolyodik.
- Veled van?
- Velünk van – hagyja rá. – Szóval ha kérhetem, addig engedd el, amíg senkinek nem esik bántódása. – A férfi felnevet, egyik karjával magához szorítja a lányt, másik kezével tőrpengét tart a nyakához.
- Mostanában nagy divat lett sárkányokkal barátkozni, vagy mi? – kérdi valahogy gúnyosan. Hablatynak nem a hangsúlya üti meg a fülét.
- Van más, aki sárkányokkal barátkozik? – kérdi meglepetten és Astridra pillant. – Rajtunk kívül?
- A helyedben nem mocorognék – mondja a férfi lassan, mikor Viharbogár kezei a karjára csúsznak. – Ha nyugton maradsz, nem ölünk meg, csak Drago Vérdung sárkányseregébe kerülsz. Ha mégis szökni próbálnál, a bőrödből kabát lesz. – Viharbogár arcán látszik a rémület, megdermed, mozdulni sem mer. – A nevem Eret. És ti merről is jöttök pontosan? – pillant feléjük újra.
Mielőtt Hablaty bármit szólhatna, Fogatlan előreugrik. Szemmel követhetetlen a mozgása, sokkal erősebb, mint egy ember. A tőr a tengerben végzi, megragadja és hátraszorítja a férfi karját, elrántja Viharbogár közeléből. Az Eret nevű férfi mozdulni sem bír, láthatóan meglepi az ellentámadás, a hajó legénysége azonban már fegyvert fogott. Fogatlan nem foglalkozik velük, de bizonyára tud róluk.
- Megérdemelnéd, hogy a karmaimmal hasogassalak apró darabokra és ízzé-porrá törjem az összes csontod – sziszegi az arcába. Hablaty teljesen ledöbben, soha nem látta még, hogy Fogatlan magától bármelyik emberre kezet emelt volna, még csak szóban sem, még önvédelemből sem bántott jobban senkit a kelleténél. Így már az emberi alakja is egészen eltorzul, a szemei dühösen villognak, a kisugárzása is változik.
- Fogatlan...
A sárkányfiú egy pillanatra felé néz, az arca megszelídül, majd vissza a férfira, s egy könnyed mozdulattal a tengerbe hajítja a hajón túlra.
- Menjetek – szólal meg, mire Viharbogár elkapja Astrid karját és a part felé húzza, a kék fonat kibomlik a sapkája alól, de nem foglalkozik vele, Hablaty nem mozdul.
- Mit csinálsz?
A sárkány a többi ember felé fordul, azok éppen eléggé ijedtek ahhoz, hogy mukkanni se merjenek, amikor Fogatlan a hajóra ugrik és odalép a rácsos csapóajtóhoz. Mond valamit, amit Hablaty nem ért, mert túl halk, és megragadja a rácsokat, egyetlen hosszú pillanatig megfeszíti az erejét, a csapóajtó zsanérjai kiszakadnak a helyükről, Fogatlan eltűnik az ajtó helyén, egy lélegzet-visszafojtott pillanat, egy másik sárkány robban elő a helyről, egy gronkel, kiáltva és hevesen csapkodva a szárnyaival. Elröppen a hajóról, ki a nyílt tenger felé. Fogatlan még az emberekre néz és rájuk mordul, visszaugrik a stégre, megragadja Hablaty karját és sietősen magával húzza, hogy botladozik utána.
- Mi a fene volt ez? Ismered ezt a fazont?
- Nem, és nem is akarom – morogja. – Sárkánycsapdászok! – olyan mély undorral és gyűlölettel ejti a szót, hogy Hablaty beleborzong. – Nagy tévedés, hogy az olyanok miatt kell álcáznunk magunkat, mint amilyen a te falud volt! – hadarja mérgesen, s talán észre sem veszi, hogy angolra vált közben. – Nem azoktól kell mindenáron megvédenünk magunkat, akik önvédelemből ölnek sárkányt, hanem azoktól, akik ilyen ostoba indokból! Mire kell nekik a mi bőrünk, miért zár be apró helyre, hogy mozdulni sem tudsz, miért hagy étlen-szomjan, miért pusztít, van rá bármi oka?! – Hablaty pillanatokig szólni sem tud, csak lohol mögötte, majd hirtelen megtorpan és ez végre megállásra készteti a másikat is.
- Nyugodj meg – kéri halkan. – Téged... titeket nem fenyeget ilyesmi. Nem kell félned...
- Nem félek – mordul fel dühösen. – Azonnal hazamegyünk – jelenti ki, és ismét húzza maga után, választ sem várva, ellenkezést nem tűrve.

Astrid és Viharbogár abban a kocsmában várnak rájuk, ahol hajnalban is megpihentek. A sárkánylány előtt egy bögre gőzölgő tea, csak akkor néz fel, mikor Fogatlan megszólítja.
- Ugye nem esett semmi bajotok?
- Megnyugodhatsz – mosolyog rá Hablaty, Fogatlan láthatóan még mindig elég feldúlt ahhoz, hogy... nos, nagyjából mindenhez.
- Mi lett a másik sárkánnyal? – kérdezi Astrid halkan. – Viharbogár mondta, hogy észrevette azon a hajón.
- Kifelé menet megbeszéljük – mondja a sárkányfiú. – Most menjünk, nem akarok itt maradni, túl sok az ember.
Ráhagyják, Viharbogár felhajtja a teát és Astrid visszaviszi a bögrét a pulthoz, otthagyják a helyet. Fogatlan sietősen halad elöl, a szőke lány kérdő pillantást vet Hablatyra, aki csak megvonja a vállát és megrázza a fejét. Fogalma sincs, mi ütött belé, azon kívül, ami így is kibukott belőle. Fogatlan sosem tűnt úgy, mint akinek könnyű lenne feldúlni a lelki nyugalmát, most meg gyilkos indulattal méreget embereket. Persze, ő sem ment volna el a Viharbogárt ért fenyegetés mellett szótlanul, de azért a szükségtelen erőszakot soknak tartotta.
- Mit mondtál neki? – kérdi végül Viharbogár menet közben, ő könnyedén lépést tart.
- Elmondtam, hol találja a helyet, amit Pokolszirtkapunak neveznek, hogy ott békét talál és más sárkányokat egy távoli fészekből. Nagyon meg volt rémülve, nem tudtam neki többet mondani. – Elhallgat, tovább törtet előre. Hablatynak ötlete sincsen, hogyan lehet ennyi információt átadni alig pár másodperc alatt, de ez is olyasmi sárkány-dolog, amit nagy valószínűséggel soha nem fog érteni.
- Hová megyünk? – kérdi inkább.
- Keresünk egy helyet, ahonnan felszállhatunk. Nem maradunk a csapdászok közelében, még a végén nektek is ártanának – hadarja a sárkányfiú.
- Nappal nem repülhetünk ilyen helyen – tiltakozik Astrid. – Ha meglátnak titeket, le is lőhetnek!
- De nem Viharbogárt és engem – vágja rá. – Repülő szerkezetük nincsen. Majd szorosan a víz felett maradunk. – Ezzel a kérdés eldöntetik, kiérnek a városból és egy hegyoldalban kaptatnak felfelé.
A terv az, hogy megkerülik a szigetet és a nyugati oldalon indulnak el, tesznek egy kört, s csak aztán fordulnak irányba északkeletnek. Fogatlan egyszer lemarad, majd beéri őket, nem látszik rajta erőfeszítés nyoma.
- Nem követnek minket. Induljunk – mondja, s kinyújtózik sárkányként, meglebbenti a szárnyait és kipróbálja a pót-redőt, annak csodával határos módon semmi baja, ugyanúgy összeáll az átlényegüléssel, mint a sárkány anatómiája.
Hablaty a bal lapockájára simítja a tenyerét, meglapogatja egy kicsit, míg a nyerget erősíti rá.
- Nem lesz semmi baj, rendben? Ne idegeskedj – kéri halkan, az éjfúria mordul egyet válaszul és amint a nyereg a helyén, toporog, karmaival szántja a földet türelmetlenségében, míg Hablaty elcsomagol. – Mehetünk? – pillant Astridra és Viharbogárra. Két határozott bólintás a válasz és elrugaszkodnak Höfn-szigetről.
Az út simán telik, hajókat csak távolról látnak, a következő szigeten túl pedig a magasba emelkednek, a földről akár madaraknak is nézhetik a két sárkányt és egy elhúzódó felhősáv felett folytatják útjukat, ameddig lehetséges. Mire elfogy a rejtekhely, már régen olyan helyek felett húznak el, ahol mindegy, hogy meglátják-e őket vagy sem, az embereknek van jobb dolguk is, mint két sárkánnyal és a lovasaikkal törődni.

Hibbantra délkörül érnek vissza, már messziről hallják, hogy az otthoniak sárkányversenyt tartanak, zúg a tömeg és a jelzőkürt, amikor a sziget közvetlen közelébe érnek.
- Beszélnünk kell apámmal – szólal meg Hablaty. Fogatlan felmordul. – Én sem díjazom az ötletet, de muszáj tudnia arról a fazonról, aki sárkányokat gyűjt. – Erre érzi megfeszülni, nyugtatóan megsimogatja a vállait. – Irány az aréna!
Szinte lebegésre lassítanak az aréna fölé érve, Fogatlan finom ívben kerülve ereszkedik le arra a helyre, ahol még pont elfér, s amint Hablaty leugrik róla, keres egy alkalmasabb helyet a pódium tetején kívül.
- Hamar megjöttetek – jegyzi meg Bélhangos.
- Igen, akadt egy kis gondunk – hagyja rá. – Apa, beszélhetnénk?
- Ne most, fiam, a fekete bárány jön! – Hablaty hallat egy lemondó sóhajt, az apja sok mindent nem kedvel a sárkányokban, de a sárkányversenyt valamiért nagyon szereti. Az éjfúriára néz, csak a szemeivel üzen, Fogatlan szárnyra kap.
A fekete bárány a magasba röppen, három sárkány repül felé teljes sebességgel, a negyedik, az éjfúria mint egy árnyék, úgy suhan el mellettük, és kapja el. A házak felé zuhan, szinte az utolsó pillanatban tárja ki a szárnyait, pár csapással ismét a magasba emelkedik, perdül párat a tengelye körül, mikor Kampó megpróbálja megközelíteni, esélye sincsen, berepülnek az aréna felé, Fogatlan előre lendíti a bárányt, csak annyira változik át, hogy felcsapja a saját festett képmásával ellátott csapóajtót és belehajítsa a rémült juhot, majd visszacsukja a tetőt és a művelet közben elhagyott nyereg után ugrik.
Ünneplés helyett néma csend ereszkedik az arénára, mire Hablaty megköszörüli a torkát.
- Khm. Apa, beszélhetnénk?

A fejezetcím: 'kedves mogorva és ellenséges ismeretlen', Hablaty a második film tizenhatodik percében.
[1]Nem pont ugyanaz, mint a Gift of the Night Furyben, de ugyanazon az elven működik.
[2]A földrajzi helyek és nevek eredete négy részre osztható: én találtam ki (Höfn-sziget, höfn izlandi, 'kikötő'), a könyvekben szerepelt (Belső-óceánok), a filmekben szerepelt, vagy tényleg van.
[3]Kalmár Johann [Trader Johann] a sorozatokban bukkan fel, általában bajt kever és fényezi magát, szóval olyan igazi kereskedő.