„...then something crazy"

Nyugodt sötét, ami nem oszlik és nem tapad, olyasmi, mint egy nagyon mély álom, amitől nehéz szabadulni, mégsem feltétlenül rossz. Mint a mély álom, ami gyógyít: nem akarja, hogy felkelj, mert az csak fájdalommal jár, jobb, ha alszol még egy kicsit és még egy kicsit és még egy kicsit és még...
S ha már itt van, összekuporodik egy sziklahasadékban, nincs meleg de hideg sem igazán, és csak vár, hogy elmúljon, aminek el kell múlnia, szépen lassan, ahogyan a vihar halad tovább odakint, ahol szakad az eső, repülni képtelenség a szélben. Léptek hangoznak fel, könnyű, fürge léptek és ahogy közelebb ér az olyan, mintha valami a falhoz szegezné. Ismeri az érzést, gyűlöli és nem akarja érezni, összehúzza magát, hátha akkor elmegy majd, ha látja, hogy ő csak egy rémült fióka, senkinek nem árt, csak hagyják békén, nem akar ő semmit. Az érzés egyre erősödik, s mire feleszmél, valaki áll a barlang bejáratánál, szikár embertestben, de biztosan nem az, hiszen akkor nem félne tőle ennyire, akkor nem akarna felszűkölni a közeledtére. Megmozdulni sem mer, ahogyan közelebb jön hozzá, és amikor megszólal, az olyan, mintha egyszerre hallaná a fejében és a fülével, kintről a hangját.
Nem foglak bántani, gyere csak ide, fióka. Mit csinálsz itt ebben a viharban, a fészkedben lenne a helyed ilyenkor...
 A hang gazdája rettenetes, hiszen egyszerre szegezi a falhoz és egyszerre nem árad belőle semmi olyan fenyegetés, ami másokból igen, másokból, akik pontosan ilyenek, mint ez az idegen.
Biztosan éhes vagy. No, gyere csak ide, kaphatsz enni.
Az illat is kétfelől érkezik: friss hal a tengerből, egyszerre érzi az orrával és egyszerre csak tudja, hogy az. Megremeg kissé, tényleg éhes, nem tudja, mikor evett utoljára, fáradt és valahol kellemetlenül fáj is. Már nem tudja, hol.
Félsz tőlem, igaz? Mert a nagy sárkányok megeszik az olyan kis sárkányokat, mint te, igaz? Ne félj, én nem bántom a fiókákat. Az én nevem Zöld Halál. Neked bizonyára nincs neved, amiért olyan rémülten nézel most rám, biztos vagyok benne. Gyere ide, mondom, hogy nem eszlek meg. Majdnem kisebb vagyok így, mint te, azt hiszed, beférnél a számba? Ne légy buta. Óh, láttam már hozzád hasonlót, vándorló fajta, az éjszaka vadásza, az emberek éjfúriának hívnak téged, tudod?
A hal íze csak az övé: ennél finomabbat még soha nem evett, már azt hitte, éhen fog halni, mire elül a vihar, erre idejön ez a sárkány, aki embernek néz ki és megmenti őt.
És később: egy emlék arról, milyen, ha a bőröd csupasz és nem pikkelyek borítják, milyen, ha az a furcsa szőr van a fejeden, milyen mancsok helyett az emberi kéz tapintása, milyen két lábon járni, földhöz ragadva lenni. Egy emlék arról, hogyan formálhat szavakat hangszálakkal, amik a torkában vannak és eddig csak morogni és mormogni voltak jók.
Az első pillanatban majd megfagy, rettenetes érzés, reszket, kényelmetlen, mindenhol viszket, már-már fáj az egész, és nyöszörögve fetreng, és amikor megint szárnyai vannak morog és tüzet lehel a sárkányra, aki csak ellép előle és nevet rajta.
Ügyes vagy, mondja vidáman. Később sokkal jobban fog menni.
És még később ott ül az Ivó emeletén ábécéskönyv felett, betűket tanul elolvasni és leírni egészen addig, míg el nem fárad, míg a viszketős érzés vissza nem tér, és olyankor kiugrik az ablakon és elrepül a tengeri áramlatok felett, míg megnyugszik és vissza a fészekbe, nem szabad, hogy rájöjjenek, van álcája és tud már beszélni, tudja, hogyan hordjon ruhákat és Glaedr megtanítja mindenre és akkor elszökhet és elrepülhet északnak, ahol tágas az égbolt és soha nem találják majd meg.
Glaedr valamikor átadja az emlékeket, ekkor kettőződik meg minden, de ilyen a sárkányemlékezet: a szemébe néz és egyszerre kétfelől hall hangokat, érez illatokat, és ez rendben is van így.
Soha nem érti, mit akar elérni a királynő, nem tudja követni a gondolkodását, és nem is akarja, ő csak meg akar szökni, nem akar belekeveredni semmibe, és mégis, egy sötét-erdő-szemű emberfióka a sárkányvadászok fészkéből ránéz és ő elveszik valahol. Olyan mintha mindig is annyit akart volna, hogy ez az emberfiú vele legyen, hogy lássa és hallja, hogy megvédhesse és megtanulja tőle, milyen az emberek szemével látni. Nem olyan nehéz, legalábbis nem tűnik annak, ott ülni és figyelni minden mozdulatát, követni titokban mindenfelé és hallgatni éjszaka, mikor rémálmokat lát (akkor még nem érti, hogy ez rossz dolog, és felébreszthetné) (felébredni...).
Megengeded, hogy veled maradjak?
Megkérlek rá.
És vele menni messze északra, ahol hideg van, de tavasz-szemek néznek rá, bármi történt is, és nem számít, csak, hogy repülnek, repülnek egész nap. (Gyere, repülj velem)[1] Egyre messzebb és egyre gyorsabban, övék az egész világ, a térkép azt jelzi, hogy minden nappal egyre távolabb és távolabb kerülnek és ez annyira jó. (Egy fantáziába)
És jön az az ártó-ember. Aki sötét és dühös, és akire ő is dühös minden gondolatával és minden szavával és minden lángjával. És aki miatt Hablaty kiabál vele, ő nem akart tenni semmi rosszat, halálra rémült, épp úgy, mint ő, és a szemei... összetörtek, és ő törte őket össze nem az ártó-ember, egyedül ő, és nem tudja, hogyan csinálhatná vissza, az ilyen dolgokat nem lehet, de fáj valahol belül, rosszabb, mint a viszkető érzés az elején, mert ezt nem tudja elmulasztani semmivel, mert szilánkok mindenhol, zöld szilánkok valahol a jégmezőn és ő távol van már ettől.
(Repülhetünk egész nap)
És csak behúzódik a sziklahasadékba, hogy megvárja, míg elül a vihar. Semmiség az egész. Léptek hangoznak fel, ismerős ütemű, fél-koppanó léptek közelítenek. (Veled leszek minden lépésnél.)
Te és én mindent aranyra festünk.
Fogatlan? (...) Koma fljúga með mér! Vera nálægt mér...[2] hallod? Megígérted!
Örökké együtt maradunk.[1]

Képtelen bámulni a lángoló hajót és képtelen megszólalni vagy akár legyőzni az agyát uraló zsibbadást egyetlen percre is, hogy legyen egy tiszta pillanat, amíg végiggondolhatná, mi legyen most. Ki kell találnia valamit, de csak zsong valami a tudata legszélén, óvatosan és halkan mintha nem akarná igazán zavarni a gyászában. Valka a vállára simítja a kezét, gyengéden simogatja a hátát, csupa hiányolt érintés amikbe fél igazán belesimulni. Egyetlen délelőtt alatt elveszíteni a két legfontosabb személyt teljesítmény.
A tiszta pillanat a tanácstalanságban: szinte rohanva vágtat le a sziklaperemről, csak el akar tűnni pár percre, csak Astrid kocog utána aggódó arckifejezéssel és nézi, ahogy reszkető kézzel a táskájában túr a telefonja pótakkumulátoráért és összeszereli a készüléket. A telefonba egy ismeretlen hang szól, ő hadarva bemutatkozik, és nem telik el pár másodperc, tud beszélni azzal, akivel akar.
A vesztesek mélabúja lengi őket körül, ahogy körbeülnek egy sebtében rakott tüzet, mindenki levert, Hablaty a térdeit átkarolva ül Valka mellett, aki az alfákról magyaráz valamit, a fejhallgató hangszórói a füle mellett, ha valaki hozzászólni akar, meghallja, de magától semmi kedve beszélgetni. A zenére koncentrál (Nobody can save you now / The only sound / It's the battle cry)[3], hunyt szemekkel és mozdulatlanul, talán el is alszik egy kis időre, mert érintésre rezzen. Körülpillant, aggodalmas szemek néznek rá, szinte a térdének motyogja csak, hogy jól van. (Stars are only visible in darkness.)
- Szóval, meddig tervezzük, hogy itt szobrozunk? – szólal meg a csendben Eret. Hablaty felsóhajt, sejti, hogy a nyugodt hangulat eddig tartott.
- Egyáltalán, te hogy kerültél ide? – teszi fel a kérdést terelésnek.
- Elraboltuk – jön a válasz Astridtól.
- Elraboltátok – ismétli meglepetten. – És én csinálok hülyeségeket?! Kösz szépen.
- Úgy gondoltuk, nem hagyhatsz ki minket a buliból – von vállat a lány.
- Ja, mindig kihagysz mindenből – kontráz rá Takonypóc.
- Azt várod, hogy otthon üljünk! – jön a vád Fafejtől.
- Én csak Eret miatt vagyok itt – közli Kőfej.
- Sosem maradtok otthon – jegyzi meg csendesen Hablaty.
- Bár néha jobb lenne – teszi hozzá Halvér.
- Elraboltak és emiatt Drago meg akart ölni! – mordul fel Eret hirtelen, mintha a történetének befejezését hiányolná.
- Viharbogár megmentett! – vágja rá Astrid hevesen.
- Kár lett volna – jegyzi meg Kőfej, félig a férfihoz bújva, aki mindenáron próbálja magáról eltávolítani.
- Szóval most tartozol neki – jelenti ki Hablaty.
- Tartozom?!
- Megmentette az életed. A sárkányok komolyan veszik, ha valaki tartozik nekik és fordítva. – Az arcát látva hozzáteszi: – Megmentett annak ellenére, hogy te megfenyegetted. Ha ez sem győz meg, akkor semmi.
- A te sárkányod nem volt éppen kedves.
- Ne csodálkozz, ha feldühíted. Csak egy idióta veszik össze valakivel, aki háromezer Celsiuson fúj lángot hat plusz kétszer.
- Te nem veszekedtél vele, mégis megtámadott – mutat rá, mire Hablaty megdermed. Valka felé néz, kissé talán ijedten, levegőt vesz, hogy mondjon valamit, de ő gyorsabb nála.
- De nem akart bántani – válaszolja lassan, túlontúl nyugodtan, le sem véve a pillantását a csapdászról. – Sőt, figyelmeztetett is! Nem akart bántani engem.
- Tényleg? Honnan tudod?
Vesz egy mély levegőt.
- Fogatlan soha nem hibázik – mondja határozottan. – Ha el akar találni valamit, eltalálja. Négyszer lőtt mellém. Háromszor pont annyit tévesztett csak, hogy ne essen bajom.
- Igen, és közben-
- Baleset volt – vág közbe és talpra ugrik. Az idegesség, a fáradtság, a gyász újra végigzubog rajta. Eret is hasonlóan felemelkedik ültéből. – Aki mást mond, az nem lát a szemétől.
Megfordul, el akar menni, tenni egy kört és rendbe tenni a gondolatait, ha távol tartja magát a tényektől, amiken nem lehet változtatni, és azokra koncentrál, amikkel tud mit kezdeni, még sikerülhet is tervet találnia mielőtt elindulnának innen.
- Honnan vagy benne ennyire biztos? – a kérdés megáll a levegőben, és Hablaty valójában már csak nagyon unja ezt a beszélgetést.
- Onnan, hogy Fogatlan az egyetlen ezen az egész rohadt sárgolyón, aki soha nem bántott engem egyetlen szóval vagy tettel sem, mert egy sárkány inkább hagyja kialudni a lángját, minthogy ártson a párjának. Apám gyilkosa Drago, és ő volt az egyetlen szörnyeteg, akivel ma találkoztam, téma lezárva – ezzel tényleg otthagyja az egész csapatot, muszáj szellőznie egy kicsit.
- Ha már elmész, keríthetnél valami kaját – szól utána Halvér még, mire beletúr a táskájába és hátrahajítja az egyetlen ehető dolgot belőle: egy megkezdetlen csomag szőlőcukrot.

Az elmélete az, hogy Fogatlan értette, mit akar tőle az alfa, de még magánál volt, hogy figyelmeztesse őt. És majdnem sikerült kijátszania, hiszen az utolsó lövése után már csak lángot tudott volna fújni, abból is csak egyet. Négy lánglabda ellene, kettő még korábban, Fogatlan nem ostoba. Dragónak másik parancsot kellett volna kicsikarnia az alfából és akkor talán lett volna idejük kitalálni valamit. Ezt már nem tudja meg.
A kérdés csak az, mennyire befolyásolta a helyzetet az, hogy pont ők ketten voltak ott, és nem mondjuk Astrid és Viharbogár. Mit számít az, hogy Drago megpróbálta rávenni pont Fogatlant, hogy ölje meg pont őt. Pontosan tudja, hogy Fogatlan képtelen lenne őt bántani, egyszerűen a sárkányok így vannak összerakva. (Nobody can save me now.)
Tesz egy kört a tábor körül, majd még egyet, közben legalább átmelegszik, de nem jut előrébb, végül kénytelen visszatérni a többiekhez. Fogalma sincs, mennyi idő telt már el, órák vagy csak percek, és hirtelen valami olyan erővel zuhan rá, hogy majdnem összeesik. Megkapaszkodik egy jégcsapban, felpillant a többiekre, riadtnak tűnnek.
- Ez egy... – kezdi Valka meglepetten, szinte rémülten, mire ő az ajkai közé kapja az ujjait és éleset fütyül, ameddig csak a tüdeje bírja.
- Mit művelsz?! – mordul rá Takonypóc, aztán ugrik egyet, ahogy válaszul mély sárkányüvöltés hangzik odafentről.
- Maradjatok itt! – hadarja, ahogy erőt véve magán a part felé indul. – Bélhangos, figyelj rájuk! – kiált még hátra ahogy rohanni kezd, csak annyira áll meg, hogy újra fütyüljön, jobb ötlete nincsen, amivel jelezni tudna.
A szürkületben vastag felhők közül alábukik egy árnyék, eget-földet rázó üvöltéssel tart a sziget felé. Elröppen felette akkora széllel, hogy kis híján lesodorja a lábáról, majd tesz egy kört, végül rövid hóvihart kavarva leszáll előtte, félig a tengerben.
Emlékszik még Zöld Halálra, a vörös-arany pikkelyekre, a szikár alkatra, s még arra is, hogy ő kisebb volt, mint Vörös Halál, de most mégis hatalmasnak tűnik, ahogy ott áll előtte. A hője miatt elkezd olvadni a hó, arany szemeit ráfüggeszti és Hablaty állja a pillantását.
- Heló, Glaedr, rég találkoztunk – szólal meg. A sárkány felemeli a fejét, a levegőbe szimatol és felmordul, ez nála egy sziklaomlás hangjával ér fel. Arrafelé néz, amerre a másik alfa, a fészek védelmezőjének teste hever immár élettelenül. Egyetlen ugrással ott terem, az alfához képest egészen kicsi, talán csak fele akkora. – Glaedr? – szól utána kissé tétován. Pár perc csend, végül a sárkány egy ugrással megint ott van előtte, ezúttal morog, a hangja, mintha egy hegyet próbálnának arrébb tenni, lassú és mély. – T-te is tudod, hogy n-nem mi tettük... – mondja el-elakadva, ahogy hátrálni kezd.
- Hablaty, menj onnan! – üvölt rá valaki, de nem lehet, Glaedr az egyetlen esélye, hogy kitaláljanak valamit, amivel megmenthetik Hibbantot és a sárkányokat Dragótól, nem hagyhatja veszni. Lassú mozdulatokkal marokra fogja Infernót, vajmi keveset ér egy kard egy ekkora sárkány ellen, de ha öngyújtóval is sikerült, ezzel mégiscsak több esélye van.
A sárkány kitátja a száját, a fogai élesek, a lehelete még lángok nélkül is tűzforró, és most vagy soha (Nobody can save me now)[3] cipzárhát gázt fúj a szájába, meggyújtja és oldalra vetődik. A robbanás megzavarja, a sárkány felkapja a fejét, ő addig felugrik és lábai közé rohan.
- Glaedr! – kiált fel tehetetlen dühvel. – A fiókáid- Fogatlan... Álmodozó és a többiek bajban vannak! Segítened kell nekik! – Egyetlen mozdulat elég lenne, hogy Zöld Halál eltapossa, s talán valami ilyesmit is tervez, de innen már nincs vissza út. – Tartozol nekem, Glaedr! Ennyit ér egy vén sárkány becsülete?! Megmentettelek! – A sárkány mérgében tüzet okád, Hablaty csak reméli, hogy még véletlenül sem a többiek felé. – Mit szólna a barátod, ha látná, hogy emberekre támadsz?! – kiabálja végső kétségbeesésében.
A hatalmas test hirtelen mozdulatlanná dermed. A csendben csak a zihálása hallatszik, és Hablaty lassan kihátrál a lábai közül, Inferno lángoló pengéjét felemelve. Glaedr hátrál egy lépést, egészen összekuporodik, hallat valami csendes hangot, mire végre megnyugszik.
- Semmi baj – mondja már-már elmosolyodva. – Úgy tűnik, ez egy elég vacak nap mindenkinek. Megtennéd, hogy... – mire végigmondaná, a hatalmas sárkánytest eltűnik, és egy szikár, magas, ezüsthajú öregember lépked felé sietősen.
- Annyira sajnálom – kezdi azonnal. – Bocsásd meg a faragatlanságom, látod, csak repülök egy kicsit, és elvesztem a józan eszem, igazán sajnálom, kérlek, ne haragudj.
- Semmi gond – feleli, visszahúzva a lángoló kardpengét a markolatba. Elfogadja a sárkány felé nyújtott kezét, az érintése forró, mégis jól esik. – Örülök, hogy látlak.
- Nahát, mekkorát nőttél, Harald – mosolyodik el szelíden. – És továbbra sem tudsz nyugton maradni, ahogy látom. Meséljetek el mindent, amíg veszek két mély levegőt. – Valahová a háta mögé pillant, mire ő is megfordul.
- Srácok, ő itt Glaedr, egy barátom.
Az általános megdöbbenés általános részről elmarad, már mindenki megszokta a tényt, hogy ő már azelőtt sárkányokkal barátkozott, hogy ők szóba álltak volna akár eggyel is. Mindenesetre pont olyan zavarban vannak, mint ő volt mindig, mikor megpróbált beszélni a sárkánnyal, csakhogy neki erre már nincs kapacitása.
- Szóval, mi a terv? – kérdezi Bélhangos úgy fél órával és Glaedr sűrű bocsánatkérései után, amiért soha nem említette a fiókáinak azokat a sárkányokat, akik képesek uralni másokat, s emiatt védtelenül álltak a helyzettel szemben.
- Visszamegyünk Hibbantra, felébresztem Fogatlant és szétrúgjuk Drago hátsóját – foglalja össze röviden és tömören.
- Akkor most meséld el, ezt mégis hogy gondoltad – vágja rá Astrid.
Felvázol egy féltervet, amit az alapján módosíthatnak, mi történik éppen a szigeten, amikor majd megérkeznek. Glaedr elviszi őket.
(No more worries no more fears
You have made them disappear.)[4]

A fejezetcím: „...akkor [csináljunk] valami őrültséget!" Hablaty az első film hatvankilencedik percében.
[1] Alexander Rybak – Into a fantasy c. dalából vett saját fordítású idézetek.
[2] Gyere, repülj velem! Maradj közel hozzám!; izlandi
[3] Imagine Dragons – Battle cry c. dalából vett sorok (Hicnek nálam mindig ilyen indie a zenei ízlése, hoppá)
Senki nem tud megmenteni (téged) / Az egyetlen hang / A csatakiáltás
Csillagok csak a sötétben látszanak
Senki nem tud megmenteni (engem)
[4] Alexander Rybak – Into a fantasy c. számából (tegye már fel a kezét aki unja ezt a dalt)
Nincs több aggodalom, nincs több félelem
Eltüntetted őket.