„I won't leave you. I won't let you go."

- És mégis hogy gondoltad leterelni az alfát?
- Ha nem vetted volna észre, akkora mint egy hegy!
- Egy tízes osztályú jégköpő! Elég egy rossz mozdulat, és a következő ötszáz évet jégbe fagyva töltjük!
- Kösz Halvér a pozitív jövőképet, tényleg sokat segít! – Hablaty kezdi feladni a tervkovácsolás azon részét, ahol feladatokat oszt ki a bandának.
- Igazuk van, nem világíthatunk a szemébe zseblámpával! – mondja Astrid.
- Ja, tudományosan bizonyított, hogy arra harapnak – morogja maga elé.
- Nincs is akkora lámpánk, ami zavarná az alfát – jegyzi meg Fafej.
- Kapcsoljuk fel a napot! – vágja rá Takonypóc, mire több lesújtó pillantást kap.
- Lámpánk az nincs, de... Bélhangos, fent van még a rossz hangszórónk?
- Mondtam, hogy szedjétek le.
- Persze, pont arra volt időm, tényleg – megforgatja a szemeit. – Halvér meg te bekapcsoljátok és rákötitek az összes többire. A hangja kitakarítja majd a fülüket és lefogadom, hogy az alfa sem fogja szeretni!
- És tönkre vágja a kommunikációnkat is – teszi hozzá a férfi. – Antennánk sincs, Hablaty, a CB rádió nem fog működni.
- Majd tőlem szórjuk szét – rándítja meg a vállát.
- Megint jön a kocka duma, amit senki nem ért – morogja Takonypóc.
- Ha szerencsénk van, még egy kilométerre sem kell, hogy elérjen, menni fog – összecsapná a kezeit, ha nem kellene az életéért kapaszkodnia Glaedr hátán. A sárkány lassan csapkod a szárnyaival, mégis, olyan sebességgel szelik az éjszakát, hogy egy másodperc alatt lesodorná a menetszél bármelyiküket a sárkány hátáról. – Ha bármi gond lenne, majd rögtönözünk valamit.
- Aha, persze, abban tök jók vagyunk! – válaszolja Takonypóc, némi gúnnyal és iróniával.
- Őszintén sajnálom a fantáziátlan embereket – sóhajtja maga elé.
- A rögtönözős dolgaid általában életveszélyesek, Hablaty – közli a véleményét Bélhangos.
- Akkor majd én rögtönözök, ti meg nézitek.
- Klassz, ugye sok vér lesz benne? – nevet fel Fafej.
- Remélem nem... – Vesz egy mély levegőt. – Glaedr! Térjünk le nyugatnak!
- Mit tervezel?
- Emelkedjünk magasabbra! A tenger feletti áramlatok csak lassítanak minket, fentebb Glaedr kényelmesebben repülhet és gyorsabban is – magyarázza. – És nem rohanhatunk neki Drago alfájának szemből.
- Hova akarsz ennél gyorsabban menni?! – mordul fel Eret valahol mögötte.
- Ez csak sétarepülés! – kiabál hátra, mire a sárkány feljebb emelkedik pár száz métert és felmordulva gyorsít.
De hiába Glaedr minden erőfeszítése, már majdnem hajnalodik, mikor megpillantják a Nyomor Ormát, az alfa a sziklákra kapaszkodva, körülötte a rajnyi sárkány, a fészek és a hibbanti sárkányok. A sötét egyelőre velük van, meg tudják kerülni a szigetet úgy, hogy senki ne vegye észre őket.
- Oké, srácok, irány a műhely, összekapjuk magunkat, megkeresem Fogatlant és-
- Drago a saját hajóján tartja azokat, akiknek van álcájuk – szól közbe Eret.
- Amelyik ott áll a kikötőben – biccent. A flottájának többi tagját lehagyták a tengeren.
- Hogy akarsz lejutni addig? – kérdezi Astrid. – Minden tiszta jég.
- Megoldom. – A terv fejben már meg is van. – Menjünk. Lehetőleg csendben.
Leosonnak a faluba, a kovácsműhelynél szétszélednek, a headsetek még némák. Hablaty és Astrid felrohannak a Haddock-házba, addigra recseg a vonal, ami lassan életre kel.
- Hallotok? – jön Bélhangos hangja, kissé távolinak tűnik.
- Már majdnem jó – jelenti hadarva, ahogy lezuhan a székére és rácsap a netbook egyik gombjára, közben kirántja az egyik fiókot és kikap belőle egy pendrive-ot meg egy antennát. Mindkettő a gépbe kerül. – Astrid, megtennéd, hogy a snowboardot az ágyra rakod nekem? Ott van a szekrény mögé támasztva. Kösz-kösz. – Biccent, igazít a headseten. – Most milyen a vonal?
- Tisztán hallak – szól Bélhangos. – Többiek? – Mindenki sorra bejelentkezik.
- Oké, Halvér?
- Rajta vagyok az ügyön – hangzik a fiú.
- Vettem. Az ikrek és Takonypóc, tiétek az alfa, Astrid mindjárt megy segíteni – hadarja, ahogy felugrik és felkapja a deszkát az ágyról.
- És én? – mordul fel Eret valahol.
- Asszisztálhatsz nekik – hagyja rá. – Halvér, csak akkor kapcsold be a hangszórót, ha szólok.
- Vettem.
- Srácok, Drago megneszelt minket!
- Alfaterelés indul! – rikkantja Takonypóc.
- Hablaty? – szól a háta mögött Astrid, mikor a ház mellől a lépcső felé veszi az irányt. – Vigyázz magadra.
- Nem szabadultok meg tőlem ilyen könnyen. – Vet egy pillantást a lányra, ellenőrzi a deszka illesztését és felugrik.
- Nem is szeretnénk – dörmögi Bélhangos.
- Elindultam Fogatlanért, Halvér, légy készenlétben, vége. – És előre dől, a vékony hóréteg, ami a falut lepi, és a jég, amit a jégköpő óriás hagy maga után, pont elég, hogy le tudjon siklani a kikötőig. Ha szerencséje van, a nyakát sem szegi addig.
- Harald? – szólítja meg Glaedr mély hangja. Még a mikrofonon keresztül is egészen megrendítő élmény hallani őt.
- Vagyok – mormolja, ahogy elhúz az alfa előtt, és lejjebb huppan a kikötő felé vezető útra.
- Emlékeztesd Álmodozót, kicsoda.
- Nekem nem megy úgy az emlékek átadása, mint nektek...
- Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog.
- Amúgy smárold csak le, kész Csipkerózsika!
- Takonypóc? Emlékeztess rá, hogy verjem ki még egy fogadat.[1] – A többiek felnevetnek, és aztán nincs több ideje figyelni rájuk, a kikötőt amúgy is utálja, hát még deszkával szlalomozni lefelé, Fogatlan biztosan nagyon dühös lesz rá, ha meghallja, de így legalább gyorsan lent van.
Az utolsó ugrás, jó tíz méter a hajó teteje, és innen látja Dragót is, és a sárkányokat is. Mozdulatlan sorban állnak, mintha csak parancsra várnának. Hablaty el sem meri képzelni, milyen pusztítást végezhet egy csapat átlagnál okosabb, álcás sárkány egy olyan helyen, ahol fával építkeznek. Nem fogja megtudni, határozza el magában, és némi könnyed lejtő után váratlanul huppan a hajó tetejére. Inferno már a kezében, cipzárhát gázt fúj a levegőbe és meggyújtja, hogy a robbanás és a füst adjon elég időt lecsatolni a deszkát és felugrani. (Nem foglalkozik vele, hogy mindene fáj.)
Drago kissé meglepett, amikor rájön, hogy ő az.
- Mindenáron meg akarod öletni magad? – kérdi féloldalas mosollyal. Nem törődik vele.
- Fogatlan? – szólítja a sárkányfiút, aki meg sem rezzen. – Hé, én vagyok az, Hablaty...
- Hozzám tartozik – jelenti ki Drago. Az alfa feléjük fordul, felettük áll, s a hangjára Fogatlan megmozdul, előre lép, könnyed mozgással, mint egy ragadozó.
- Halvér, készülj – suttogja Hablaty a mikrofonnak. És angolul beszél, a nyelven, amin először szót váltottak és amin a legtöbbet beszélnek és amin még Álmodozó tanult meg először: – Fogatlan? Megismersz, ugye? Sajnálom, hogy olyasmiket mondtam neked; nem vagyok dühös, tudom, hogy nem te tetted, te nem bántanál és... Nem érdekel, mit mond ez az ember, én nem adlak fel, én nem engedlek el... – Fogatlan megrázza a fejét, zavart, a pupillái hirtelen vékonyodnak és tágulnak. – Most, Halvér!
Éles hang hasít a levegőbe, a kellemetlen zaj, amit a rossz hangszóró áraszt, megtölti a levegőt és a sárkányok megbolydulnak, Hablaty előre lendül, odaugrik Fogatlanhoz és a táskájából előkapja a fejhallgatót, egy másodperc alatt a sárkányfiú füleire csúsztatja és maxra tolja a hangerőt. Hátulról karolja át, reszketve, hogy valami nem sikerül, de Fogatlan dermedten áll, és ő a szemeire simítja egyik tenyerét. Óvatosan lehúzza az egyik füléről a hangszórót.
- Fogatlan, hallasz engem? Térj magadhoz, hallod? Koma fljúga með mér! Vera nálægt mér... hallod? Megígérted! – A sárkány megrezdül, felettük az alfa fülsüketítő bömbölést hallat.
- Hablaty, a jégköpő lerombolja az egész falut! – üvölt valaki a fülébe és a sípolás elhallgat, a csend hirtelen éri.
Drago elrántja Fogatlantól, hátravágódik a hajó fémburkolatán, a telefonjával együtt rántja a fejhallgatót is. A sárkányfiú megperdül a tengelye körül, lángot köp a férfira, aki hátrébb tántorodik a hirtelen támadáson.
- Ugorj! – szól rá, és ő talpra pattanva levetődik a hajóról. Egy másodperc sem, Fogatlan elkapja, lenéz rá, fogatlan vigyort ereszt meg felé, majd magasra emelkedik és perdül egyet, és már a hátán is kapaszkodik.
- Megvagyunk! – jelenti a mikrofonnak, fellélegző sóhajok jönnek válaszul. Az alfa utánuk kap és jeget fúj rájuk, egy mozdulattal elkerülik és berepülnek egy szirt mögé, megkerülve a fél Ormot.
- És most?
- Most próbáljátok még fél percig zavarni a jégköpőt! – kiáltja. – Kapjuk el Dragót – szól oda Fogatlannak, aki fordul egyet, és kezdődő félhomályban mint az éjszaka legtökéletesebb vadásza csap le a férfira. Az felüvölt, de Hablaty rászegezi a lángoló Infernót. – Én a helyedben nem próbálkoznék – közli vele. – Fogatlan nagyon szívesen hozzávágna bármelyik szirthez. – A miheztartás végett fenn az Ormon azért pár méterről ejti a földre, s csak utána ugrik maga is utána. – Figyelj rá – szól oda a sárkánynak, aki morogva, a havat kaparva és a sziklát karistolva kuporodik le, hogy Drago egyetlen rossz mozdulatára rávesse magát. Hablaty megfordul, patront cserél a kardban. – Anya, van valami ötleted, hogyan vegyem rá az alfát, hogy menjen el?
- Meg akarod szelídíteni? – nyikkan fel valaki az éterben.
- Ha bárkinek van bármi jobb ötlete, szívesen veszem, de gyorsan mondja – hadarja a mikrofonnak.
- Hajolj meg előtte – szól az anyja hangja. – A tisztelet fontos. Ne nézz a szemeibe. Próbáld magadra vonni a figyelmét.
Mély levegőt vesz, és amikor a jégköpő feje felbukkan, és a karjait kinyújtva meghajol felé.
- Eret, van valami fogalmad arról, hogy Drago honnan származik? – kérdi az összeszorított fogai közül, ahogy lassan felegyenesedik.
- He?
- Biztosan nem izlandi – vágja rá.
- Öö... fogalmam sincs. Talán a norvég fjordok közt élt valami faluban, volt ilyen pletyka.
- Biztos?
- Izé...
- Biztos vagy nem?!
- Nem tudom, fogalmam sincs!
- Szóval norvég... – Újabb mély levegő, felemeli a kezét, meggyútja Inferno pengéjét. Nagyon lassan mozgatja a lángoló pengét, közben kinéz egy pontot a jégköpő orra felett, így nagyjából szemmel tudja tartani anélkül, hogy kihívó lenne vele szemben. És megszólal, norvégul: – Fi-figyelj... nem muszáj azt tenned, amit Drago mond neked. Nem kell olyan dolgokat tenned, amiket ő parancsol, szabad vagy, és- – Drago felüvölt mögötte, az alfa felkapja a fejét, Hablaty hátrál pár lépést, de esélye sincs a rázúduló jég ellen.
És mégis. A csontig hatoló hideg ellenére valami meleget is érez, de felpillantani nem tud, túl kevés a hely és túlságosan meg van rémülve hozzá, hogy egyáltalán megmozduljon. Ismerős hang tölti be a helyet, s egy másodperc múlva robbanás rázza meg alatta a földet, felkapja a fejét. Fogatlan felette áll, most lép egyet és hátranéz, mintegy ellenőrizve, hogy jól van-e. Ő meglepetten bámul rá, még fel sem fogva, hogy megint megmentette az életét. A bőre több helyen kéken fénylik, minta a lángja pikkelyei alá költözött volna.
Az anyja egy pillanattal később mellé lép, de ő nem tudja levenni a szemeit az események további folyásáról. Az eseményekéről, amik kicsúsznak az irányítása alól.
Fogatlan arrébb ugrik, a jégköpő előtt most Glaedr áll emberi alakjában, mond neki valamit, amit ő nem ért, és az éjfúria Drago felé ugrik. Az alfa felüvölt, Fogatlan megdermed, összehúzza magát emberré, és Drago felnevet, mikor hátat fordít neki egy kényszerített mozdulattal, s lesújt rá a botjával. A sárkány felemeli egyik kezét, elkapja a botot és elmosolyodik, igazi sárkányos, gonoszkás félmosollyal és akkorát ránt rajta, hogy Drago is repül vele. A fegyver a kezében marad, a térdén töri darabokra, a fa recseg és roppan, akárha csont lenne, és Fogatlan elszórja maga körül, csak a fémvég marad a kezében. Odaugrik a férfihoz, a nyakának szorítja az éles végét.
- Egyedül az a szerencséd, hogy akinek te megölted a fészektársát és akinek te lerombolod a fészkét, nem akarná, hogy megöljelek. De ha valaha is elszabadulok erről a szigetről egyedül, imádkozz, hogy ne találjak rád. – Drago halkan felnevet, a sárkánya ismét jeget próbál köpni feléjük, de Glaedr az útjában terem (még mindig ember, egy szikár vénember csak, annyira lehetetlenül törékenynek néz ki), és a puszta leheletével, a belső forróságával feltartóztatja a jégtömeget, ami szisszenve és sisteregve olvad azonnal.
- Nem csak neked vannak nagy sárkányaid – jegyzi meg Fogatlan, majd felugrik és szembefordul az alfával, egy szempillantás alatt változik, kéklila lánggömb repül a szájából, egyenesen a jégköpőnek. Felüvölt és szárnyra kap, úgy okádja a lánglabdákat, mintha soha nem fogyna ki belőlük, Hablaty egy ideig számolja, tizenkettőnél feladja (az éjfúria limitje eddig hat lánggömb és két tűzcsóva volt), és csak elhűlten figyeli a harcot.
- Párbajra hívja... – suttogja maga elé.
- Hogy megvédjen téged – bólint rá Valka.
- Ez nem jó... – Megrázza a fejét, hogy észhez térjen. – Srácok, mindenki kapja össze a sárkányát, ha az alfa nem figyel! – kiabál a mikrofonba. – Bélhangos, ne hagyjátok, hogy Drago akár megmozduljon! – És rohanni kezd előre, annyira megtorpanva csak, hogy élesen fütyüljön. Mindkét sárkány rá figyel, s Fogatlan már repül is, hogy felkapja. – Irány a nyílt tenger! – kiáltja, a sárkány lebukik, majd sosem tapasztalt sebességgel kilő a tenger felé. Fordul egyet a tengelye körül, hogy a hátára kapaszkodhasson, majd lelassít. – Engem akar és ha nem tud hová jeget köpni, akkor mi vagyunk előnyben! – hadarja egy szuszra.
Az alfa tényleg eltűnik a vízben, ők lassan köröznek elég magasan ahhoz, hogy kiszúrják, és a sziget feletti kavarodásból ítélve a sárkányaik magukhoz tértek. Hamarosan kisebb csapat indul feléjük, az alakokból pontosan látja, hogy Viharbogár Astriddal, Kampó Takonypóccal, Bütyök Halvérrel, Böf és Töf az ikrekkel, Felhőugró Valkával és elválik egy hatalmas árnyék is a szigettől, Zöld Halál. A jégköpő viszont nem mutatkozik, Hablaty akkor sem meri ellazítani magát egy másodpercre sem, megint úgy kénytelenek harcolni, hogy Fogatlanon nincs nyereg, ez a manővereit figyelembe véve elég életveszélyes állapotnak számít, úgyhogy szorosan a nyakára simulva marad, alig-alig emelkedik fel. Tudja, hogy esélye sincs bármit hamarabb észrevennie, mint a sárkánynak.
Mély levegőket vesz, talán, hogy megnyugodjon, hogy tisztábban gondolkodjon, Fogatlan egy pillanatra felé hajtja a fejét, vigasztalón mormog egy kicsit.
- Glaedr szerint azért tudtál neki ellenállni, mert Drago emberi szavakból rakta össze a parancsait a saját nyelvén, ami biztosan nem angol, amin te elsőre tanultál. A nyelvkavarunk kapóra jön – magyarázza, hogy egy kicsit elterelje a saját gondolatait.
És a jégköpő előrobban a vízből. Valójában fenséges látványt nyújt, ahogy felemeli a fejét és habzik és zubog körülötte a tenger. Felüvölt, Fogatlan oldalra dől és zuhannak, egy jól irányzott lánglabda, cserébe hosszú métereken tarajokba és éles jégcsapokba fagy a víz. Hőhullám keletkezik, ahogy Viharbogár és Felhőugró hosszan kitartott, szikrázó lángot fújnak a bőrére, úgy tűnik, mint minden sárkány, ő is tűzálló, csak gőz csap fel, és dühösen csap egyet a farkával, magasra emelkedő szökőárt okozva, de sem a siklót, sem a viharszelőt nem kell félteni, kitérnek előle. A jégköpő tovább nem is foglalkozik velük, egyedüli célpontjai ők ketten lehetnek. Kitátja a száját, a jeges lehelet nem éri őket, elsőre legalábbis ezt hiszi, aztán zökkennek egyet, és hiába Fogatlan minden igyekezete, a tenger felé bucskáznak a levegőben, és már szinte érzi a hideg vizet a bőrén, amikor valami elkapja.
Felnéz, Felhőugró tartja, az anyja pedig lenyújtja neki a kezét, hogy felmászhasson a hátára.
- Fogatlan... – Hiába nézi a hullámokat, nem látja a sárkányt.
- Eltalálta a redőit – mondja Valka, szorosan tartva őt, mintha attól félne, hogy utána ugrik. Talán meg is tenné, ha az éjfúria nem robbanna elő a víztükörből a jégköpő közelében, s a lendülettel felugrik a hatalmas sárkány hátára. Egyensúlyozik rajta egy ideig, majd Felhőugró csap párat a szárnyaival és felrikolt, Valka lehúzza őt, hogy kapaszkodni tudjon, s mire megint felnéz, Fogatlan ember alakjában ugrik feléjük, a négyszárnyú elkapja.
- Jól vagy? – kérdezi azonnal aggódva, Fogatlan egyetlen rövid másodpercre meglepetten, rémülten néz rá, majd csak bólint és mérgesen mered a jégköpőre. – Vissza kell jutnunk a szigetre – mondja azonnal.
- Felhőugró? – A sárkány számára ismeretlen jelzéssel egyezik bele, és Valka egy pillanattal később lehuppan Glaedr hátára.
Felhőugró fordul egyet, magasra emelkedik, minden egyes mozdulata szín tiszta erő, ahogyan megfeszíti a szárnyait és a farka suhog a menetszélben, háromfelé osztott redők, micsoda munka lehet ezzel irányítania magát, és majdnem olyan sebességgel haladnak, mintha csak ketten lennének.
- Fogatlan... – kezdené újra, ám fogalma sincs, mit akar mondani azon kívül, hogy örül, hogy él.
- Én... én csak sajnálom ezt az egészet és...
- Nem a te hibád – vágja rá azonnal és mélyet sóhajt. – Később megbeszéljük. – A sárkányfiú csak bólint, hátrafelé pislog, hogy szemmel tartsa a történéseket.
Amikor elég közel érnek az antennához, hogy már tudja használni a headsetet, megkéri Bélhangost, hogy valaki hozza elő nekik a másik nyerget, amit felszerelni általában negyed óra, most reszkető kézzel és adrenalintól szédülten csak nyolc perc, és Fogatlan már igazán nagyon-nagyon dühös lehet, amiért ilyen nehéz megszabadulni a jégköpőtől, mert úgy fújja rá egyre a lánglabdákat, ahogyan eddig még soha, cikázva és kiszámított mozdulatokkal, mégis tökéletes szinkronban mozognak. És támad ez az ötlete.
Végignézi, hány patronja maradt Infernóhoz, lekapja magáról az egyik pulóvert, belecsomagolja őket, és beletörli a szörnyennagy rémség nyálát a kardpengéről is.
- Oké, ezt bele kell juttatnunk a szájába – mondja, mire Fogatlan nem tetszően felmordul. – Nyugi, én nem akarok utána ugrani! – Ebben van valami, elég volt egyszer is, nem szerepel a tervei közt egy újabb életveszélyes mutatvány. De a jégköpővel kell kezdeni valamit, és ha megijesztik, az talán elég is lesz.
Fogatlan bosszantja a sárkányt, fogalmuk sincs, mennyi jeget tud köpni, de egy ideje úgy tűnik, kifogyott a szuszból, az éjfúria viszont most kezd csak belejönni, minden jel szerint. És zuhanni kezdenek, Hablaty abban a pillanatban ejti az összetekert pulóvert a jégköpő szájába, mikor Fogatlan kitárja a szárnyait és elsuhan felette. Éles kanyart vesz, mikor megpróbálja az útjukba lökni a farkát, fordul egyet, és magasra emelkedik, Hablaty lehunyja a szemeit egy pillanatra. Tudja, hogy egy aprócska láng is elég lenne, hogy a patronok felrobbanjanak, egy olyan lánggömb, amilyet Fogatlan lő, megsokszorozza a robbanás erejét, főleg, hogy a tőle lévő minta is ott van, aminek hasznosítására még nem jött rá, ugyanis az éjfúria nyála a legkisebb szikrára is heves lánggal ég[2]. És az utolsó előtti pillanatban Fogatlan eltalálja a pulóverbe csomagolt patronokat, egyetlen másodpercre rá robbanás rázza meg a környéket, a jégköpő felüvölt, Fogatlant magasra emeli a keletkező hőhullám.
A szél szétszabdalja a füstöt, Fogatlan lebeg egy helyben, a hatalmas sárkány nem mer rá felnézni, elkapja a pillantását és aztán a vízbe veti magát, távoztában majdnem felborítja Drago flottájának érkező tagjait, akik viszont jobbnak gondolják visszafordulni a feldühödött éjfúria elől, akit ráadásul több másik, köztük egy hegynyi méretű is kísér.
És végre hazafelé veszik az irányt, Hablaty arcát tartja a szélnek, megpróbálja hagyni, hogy a só íze és a hideg egyszerűen csak mindent kitöröljön belőle, ne legyenek gondolatok, csak az a fáradt zsibbadtság, hogy lassan huszonnégy órája talpon van és még mennyit lesz, mire minden rendben lehet. Leghőbb vágya, hogy csak zsongjon fel a tudata tiltakozón, és szédüljön bele a sötétségbe egy puha mozdulattal.
Semmi nem ilyen egyszerű.

Belép a házba, csend van, hallja Valka szipogását, és érzi, hogy itt van vele Felhőugró is. Odafentről semmi nesz nem érkezik, ezért kettőt kopog Pléhpofa szobájának nyitott ajtaján, a viharszelő bosszúsan felhorkant, de amikor meglátja, hogy ő az, csak elfordítja a fejét.
- Hablaty fent van? – kérdezi halkan, mire a nő bólint egyet. – Köszönöm – biccent, és feloson a lépcsőn, nagyon halkan benyit, nem akarja felébreszteni. De Hablaty nem alszik, az ágyban, a sarokban ül a térdeit karolva. – Miért nem alszol már? – kérdezi, és még a kilincsbe kapaszkodik, az ajtó még nyitva van.
- Nem akarok egyedül – hangzik a halk, kissé rekedtes válasz. – Szóval ha van még valami dolgod, megvárlak. – Ez annyira jellemző rá. Másokat maga elé helyez, mert ezt szokta meg. Fogatlan határozott mozdulattal csukja be az ajtót.
- Minden várhat – jelenti ki, és odalépdel az ágyhoz.
- De ha van valami-
- Nekem – vág közbe halkan, de erélyesen – a párom az első.
- De ez önzőség... – motyogja hangsúlytalanul, s neki ez egyben élettelenül is hangzik. De mostanában ilyen a hangja.
- Sárkány vagyok. Megtehetem, és senki nem fog szólni érte semmit. Na, gyere ide – hívja, és Hablaty végre mozdul, odakucorodik mellé, magára vonja a paplanokat és mellkasának támasztja a fejét. A szíve vadul zakatol, így nem fog elaludni de Fogatlan csak átöleli a paplanok alatt és vigasztaló dorombolással simogatja a hátát. Aztán Hablaty mély levegőt vesz, mintha mondani akarna valamit, de végül csak a fáradt zokogás buggyan fel belőle.
Nem tud mit tenni, hiába is akarna, most nem segíthet, csak annyival, hogy itt van; hogy magára hagyja, ha ezt kéri, és visszajön, ha hívja, Glaedr sem tudott többet mondani neki, legyen türelmes, még akkor is, ha neki ezt nehéz megérteni, az emberek jobban kötődnek a fészektársaikhoz, mint ők. Nem tudja megérteni, de el tudja fogadni, és hosszú órákig azon gondolkodik, mit tehetne mégis, végül elalszik ő is, mikor Hablaty már régóta nyugodt és csendes.
És napok telnek így: azzal foglalkoznak, hogy a falu helyreálljon a jégköpő pusztítása után, hogy a békét ne zavarhassa semmi. Rengeteg sárkány kel útra a békés jégköpő fészkéhez tartozók és azok közül, akik Drago hatása alatt voltak, és Glaedr mély türelemmel sokuknak megtanítja, hogyan változzanak emberré, és Fogatlan elengedi mindnyájukat, menjenek békével és ne ártsanak egymásnak vagy másnak. Fogatlan nem akar uralkodni, ő csak meg akarja védeni a sárkányokat. Semmi mást nem akar. Ezt azok akik, sokat voltak Drago befolyása alatt, nehezen értik meg. Nekik a szabadság ijesztő lehet, Fogatlan őket is Glaedr gondjaira bízza. Ő nem tudná elmondani, hogy mit jelent: oda menni, ahová akarnak, és azt tenni, amit akarnak, mert ő ösztönösen csak Hablaty közelében akar maradni. Ennyiért bármire képes lenne. Ennyiért megharcol még akárhány jégköpővel, ha kell.
A nappalok így telnek, az éjszakák hosszúak és lomhák, közeledik a tél megint, és Hablaty egyre fáradtabb, és mégsem tud nyugodtan pihenni. Rendszerint felriad az éjszaka közepén, és hiába minden, nem tud megint elaludni, csak fekszik mellette, és hiába próbálja szóra bírni, nem sikerül. Legyen türelmes, igen-igen, ezt teszi, örökké mégsem tud úgy itt lenni, ha folyton fél attól, hogy egyszer csak elküldi, mert ráébred: ha ő nincs, ez az egész nem történik meg. Ha ő nincs...

És valamivel később ott állnak az erkélyen mind a ketten, közel egymáshoz és Hablaty most nem hozza ki a fényképezőgépet, eddig mindig rengeteg képet készített, mikor a fények megjelentek, most csak áll és nézi őket, a táncoló zöldkék lángokat az égbolton.
- Az őseink azt tartották, hogy a sarki fény az a valkűrök páncéljának ragyogása, ahogy a csatában meghalt hősöket vezetik a Valhallába Ódin elé. Hogy amikor vágtáznak, mint hírnökök az égen, ragyognak, és azt látjuk mi – suttogja és mélyet sóhajt. Minden szavára külön odafigyel, egy ideje nem hallotta ennyit beszélni, a hangja most egészen megszokott, kellemes és bizakodón simítja a karjára az egyik kezét.
- Akarod, hogy kilessük a hősök útját? – kérdezi. – Felrepülünk oda. – Hablaty ránéz, aztán csak haloványan elmosolyodik, ez még ritkább, összefűzi az ujjaikat és megrázza a fejét.
- Soha nem érnénk fel – mondja halkan. – Legalább nyolcvan kilométer magasan van, de az is lehet, hogy ezer.
- Nem bízol a szárnyaimban? – mordul fel tetettet sértődöttséggel.
- Elfogyna a levegőnk – feleli, és rezdül valami a hangjában, valami vidámság, talán?
- Ó. Rendben, akkor csak nézzük – hagyja rá, és Hablaty odasimul hozzá, és ő csak átkarolja, magához húzza, védelmezőn.
- A valkűrök amúgy sem biztos, hogy örülnének, ha belekontárkodnánk a dicső vágtájukba – jegyzi meg kicsivel később. – Akkor ki vigyázna itt mindenre...
Letekintenek a falura, égő lámpák, vagy meleg fénnyel ragyogó ablakok, néhányan csoportba verődve nézik az északi fényt, mellettük sárkányok, mégis nyugodt csend borul a tájra és valahogy csak minden a legnagyobb rendben van, ezt még Fogatlan is érzi a fafüstszagú levegőben, a tengeri szélben. Főleg, mikor Hablaty felemeli az egyik kezét és beletúr a hajába, feldorombol és közelebb törleszkedik, majd maga felé fordítja, hogy megcsókolhassa. Hidegek az ajkai.
- Ne menjünk be? Nem fázol? – kérdezi azonnal.
- Jól vagyok – suttogja puha nyugodtsággal a hangjában. – Maradhatunk még.
És tovább figyelik az égbolt csodáját, a hősök vonulását egy másik helyre, amit egyikük sem ismerhet még. Nekik még itt van dolguk, együtt, közös erővel.

Túl az erdőn, lesiklunk a lejtőn,

Fel a levegőbe! Sosem fogom elfelejteni!

Sosem![3]
Repülhetünk egész nap,
Mutasd meg a világot,
Énekelj egy dalt,
Mondd, mit tartogat a jövő,
Te és én mindent aranyra festünk![4]
Oly' messzire utazhatunk,

Ameddig szem ellát

Oda megyünk, ahol senki sem jár

Senkiért sem lassítunk![5]
Maradj közel hozzám,
Számolj egyig, kettőig, háromig,[3]
Gyere, repülj velem egy fantáziába,[4]
Oda megyünk, ahol senki nem jár
Senkiért sem lassítunk![5]

KatieWR; 2014. november 09. – 2015. február 09.

A fejezetcím: a második film kimaradt jelenete, Hablaty mondja Fogatlannak, Kétiféle fordításban: „Én nem adlak fel. Én nem hagylak el." Ha benne hagyják, mindannyian sírunk.
[1]A második filmben Takonypócnak hiányzik egy foga, és headcanonunk van rá Susie-val meg Kijával, hogy Hablaty verte ki neki valamiért.
[2]Amiről a film kivágott jelenete tanúskodik: katiewr[pont]tumblr[pont]com[per]post[per]101518101774[per]oneill5491-hiccup-invents-the-flame-thrower
[3] Jónsi – Sticks & Stones c. dalából, az izlandi részt angolra fordítását találtam, angolról magyarra Susie fordította nekem.
[4] Alexander Rybak – Into a fantasy c. dalából, saját fordítás.
[5] Jónsi – Where no one goes c. dalából, szintén Susie fordította.

És remélem, figyelte mindenki, hogy a fejezet párbeszéddel és ékezetes betűvel kezdődik. Nincs iniciálé, a franc.

És itt a vége, fuss el véle~ Ezer és millió köszönet mindenkinek, aki eljutott eddig, pláne azoknak, akik írtak is nekem pár sort~
Az első résszel együtt négy hónapot töltöttem a történettel, ami egy nehéz időszakomon segített át, és persze a ti kedves szavaitok is nagyon sokat segítettek~ Tudom, hogy nem tudtam megismételni ami a DreamWorksnek sikerült, hogy ez annyira nem lett jó, mint ahogyan a Fljúga með mér sikerült, és hagyni is szeretném a témát egy ideig pihenni, hiába lennének ötleteim a sorozat egyes részeinek feldolgozásához, egyelőre más vizekre evezek. A harmadik film meg úgyis csak 2017-re van bejelentve.
Külön köszönet Kijának, amiért végigasszisztált és minden skandináv kulturális- és nyelvi tudásával a segítségemre volt, nélküle az utolsó jelenet nem születik meg;
és Susie-nak, a dalfordításokért és mert még mindig el tud engem viselni.

Találkozunk valahol, valamikor~