Béta: Csacsi
3. fejezet
- Soha nem képzeltem volna, hogy csak lesétálok a Zsebpiszok-közbe egy könyvért, és egyenesen végigfeküdhetek a testetlen Kis Túlélőn. Ez lehet a szerencsenapom, nem gondolja, Mr. Potter?
Ó, a francba.
- Megijedtél?
Ó, a FRANCBA!
Tom Denem elvigyorodott, és lehúzta Harryről a láthatatlanná tévő köpenyt. – Hol jutottál hozzá ehhez? Felettébb hasznos dolog lehet.
- Szállj le rólam. – nyögte ki végül Harry.
Tom felvonta a szemöldökét. – Miért, egész jól érzem itt magam, köszönöm.
Harry rondán nézett a férfira, aki meggyilkolta a szüleit.
Tom csak visszavigyorgott rá.
Nem, ez határozottan nem az ő napja!
Harry dühösen bámult a kis mugli kávézó előtt vele szemben ülő Sötét Nagyúrra. A pálcája és a köpenye Voldemortnál volt. Jó nagy szarba keverte magát.
Az idősebbik varázsló hosszan, fájdalmasan felsóhajtott – Nem készülök megölni téged, Potter.
- Akkor miért nevezel Potternek, Tom?
Voldemort bosszúsan nézett a varázsvilág megmentőjére. – Azt hiszem, most az egyszer megúszod, hogy így szólítottál, de csak mert tudom, hogy egyébként tele torokból kezdenél „Voldemort"-ot ordítani egy ilyen kellemes kis beszélgetés kellős közepén. A tömeges pánik érdekes tud lenni, de jobban szeretem én megválasztani, hogy mikor törjön ki.
- Kellemes kis beszélgetés? – hitetlenkedett Harry.
- Ha nem fogod ilyen rondán meresztgetni a szemed, igen.
- Mi ütött beléd, hogy már nem próbálsz megölni?
- Utálom, ha porba tapossák az egómat, oké? – ráncolta össze Voldemort a szemöldökét – Egyébként, mit keresel London közepén egyedül?
Harry felsóhajtott – A nagynéném itthagyott.
- Miért?
- Kérdezd meg tőle. – húzta össze Harry a szemeit – Miért kérdezed?
Voldemort felhúzta a szemöldökét. – Dumbledore általában jobban szokott vigyázni a kedvenceire.
- Ó, hát ő igen. De a rokonaim utálnak.
- Akkor miért nem küldesz egy baglyot Dumbledore-nak, hogy szedjen fel? – A Sötét Nagyúr hangján érződött, hogy valóban kíváncsi.
Harry megrázta a fejét. – A baglyom a nagybátyámék házában maradt. És különben is, Dumbledore mondta, hogy ne zavarjam, csak ha valami tényleg fontos dologról van szó.
- És ez nem elég fontos dolog?
Harry elvigyorodott. – Ez most éppen úgy hangzott, mint a barátnőm, Hermione.
Voldemortnak megrándult a szája széle. – Válaszolj a kérdésre, Potter.
- Hát, az attól függ. Meg akarsz ölni?
- Illetlen dolog kérdésre kérdéssel válaszolni.
- Ó, nem kaptam valami jó neveltetést. Kénytelen leszel elnézni nekem. – jött a gúnyos válasz.
Voldemort skarlát szemein látszott, hogy jól szórakozik – Hol szerezted a köpenyt?
- He? Ja. Az apámé volt. – Harry dühös pillantást vetett a Sötét Nagyúrra, ahogy eszébe jutott az apja, aztán folytatta. – Dumbledore adta oda az első Roxfortos karácsonyomra.
- Akkor nem csoda, hogy annyi kalamajkába keverted magad. – kuncogott fel Voldemort. Harry megütközve meredt rá. – Most mi van?
- Te kuncogtál!
Voldemort egy pillanatig csak bámult Harryre, mielőtt elnevette magát.
Erre már Harry is elvigyorodott.
- Szóval, a barátaid milyenek?
- Melyikek?
Tom ingerülten forgatta a szemeit. – Hát azok, akik mindig segítenek neked, mikor egymásba szaladunk.
Harry elvigyorodott. – Ron és Hermione a két legjobb barátom. Hermione mugli származású... – a vigyora tovább szélesedett, ahogy Voldemort összerándult – Ron pedig Weasley.
- Az hiszem tőled nem is várhatnék jobbat.
Harry felhorkant – És akkor van még Neville, aki Piton rémálma...
- Azt hiszem, róla már hallottam...
- ... és Ginny, Ron kishúga...
- Még egy Weasley! Hányan vannak ezek?
- ... és Luna, aki mindig a fellegekben jár.
- Hogy csinálja?
- Harry rosszallóan nézett végig Tomon. – És még te beszélsz. Vegyük csak Craket vagy Monstrót.
Tomnak megrándult az arca. – Jól van, na. Te nyertél.
Harry diadalmasan elvigyorodott, és gyorsan keresztülnyúlt az asztalon a pálcájáért, mielőtt még a Sötét Nagyúr észbekaphatna. – Köszönöm.
Tom ingerülten forgatta a szemeit, de átnyújtotta a köpenyt is. – Tedd el ezeket.
A köpeny és a pálca eltűnt Harry zsebeiben. – Éhes vagyok.
Tom megrázta a fejét – Tinédzserek. – Harry rondán végigmérte. Az idősebbik férfi viszonozta a pillantást, és leintett egy pincért. – Jól van, ne bámulj így rám.
- Fura nap volt ez. – jelentette ki Harry
- Hogyhogy? – kérdezte Tom, mielőtt a szájába tömött volna egy falatnyi melaszos gyümölcslepényt.
- Hát, előszöris itt hagynak Londonban. Aztán beleszaladok a legnagyobb ellenségembe. Most meg barátságosan beszélgetünk, ráadásul Binns-ről!
Tom elnevette magát – Erről jut eszembe. Mit kerestél a Zsebpiszok-közben?
- Valami álcát magamnak. – válaszolta Harry az igazságnak megfelelően.
- Aha... – Tom végigmérte a fiút, ahogy az a pudingját ette – És még mindig szükséged van arra az álcára?
- Nem is tudom. Csak mert te nem fogsz megölni, ez még nem jelenti azt, hogy biztonságban vagyok.
- Nem, nem. Azt hiszem nem. – dőlt hátra a Sötét Nagyúr a székében. – De már túl késő van. Ha akarod, holnap itt találkozunk, és mutatok neked egy jó kis üzletet a Zsebpiszok-közben, ahol hasznos dolgokat találhatsz.
- Ó, azt, ahol te is visszaszerezted az eredeti elbűvölő önmagadat? – kötekedett Harry.
Tom ingerülten forgatta a szemeit. – Nem, ezt én csináltam, köszönöm. Nem vagyok teljesen tehetetlen.
Harry felhorkant. – Pedig már azt hittem.
Tom válaszul elővette a leggonoszabb gyilkos nézését.
- Piton sokkal félelmetesebb.
- Pitonnak zsíros haja, sárgás bőre, karvalyorra van. Persze hogy félelmetesebb. – válaszolt Tom bosszúsan.
Harry elnevette magát – Egyáltalán miért változtattad vissza a kinézetedet? Dumbledore mondta, hogy teljesen kígyószerűvé váltál, még mikor fiatalon körbeutaztad a világot.
- Ez úgy hangzott, mintha most olyan öreg lennék, Harry. – panaszkodott Tom, de csak egy vihogást kapott válaszul. – Most komolyan? – Harry bólintott. – Néha jó végigsétálni az Abszol Úton anélkül, hogy mindenki visítozna és elszaladna.
Harry megrázta a fejét – Neked van szíved!
Tom felsóhajtott. – Persze hogy van. Én is ember vagyok, ha nem vetted volna észre.
- Nem voltam róla meggyőződve.
- Ha halálfaló lennél, már régen Cruciatus alatt lennél a szemtelenségedért. – tájékoztatta a Sötét Nagyúr a másikat.
Harry gyorsan lehiggadt. – Nem ez lenne az első eset.
Tom szomorúan nézett a fiúra. – Nem. Tényleg nem. – Felállt és kinyújtózott. – Meg kell, hogy mondjam, Harry Potter, egész jó társaság vagy egy griffendéleshez képest.
- Ez most bók volt? – kérdezte Harry félig viccesen, ahogy ő is felállt.
- Igen, azt hiszem az volt! – mindketten elnevették magukat. – Holnap?
- Igen. Délben itt találkozunk.
Tom megrázta a fejét. – Legyen inkább kettő.
- Jó. Mindig elfelejtem, hogy neked más dolgod is van.
- Igen. Azt hiszem a világ meghódítása néha fárasztó tud lenni. – sóhajtott fel Tom sajnálkozva.
Harry a szemeit forgatta, de elmosolyodott. – Akkor holnap kettőkor.
- Oké. Ígérem, hogy nem hozok magammal halálfaló elfogatóbrigádot.
Harry elvigyorodott. – Tényleg nem? Jé, azt hiszem, valóban érdekes hatással vagyok rád!
A fiú még hallotta, hogy Tom elneveti magát, ahogy elindult vissza a hotelba.
Talán nem is volt annyira rossz ez a nap.