Bétázta: Csacsi

6. fejezet

- Repülő halál? – kérdezte Harry, mikor Tom másnap leült vele szemben.

- Nagyon jó. Hermione barátnőd büszke lenne rád.

- Ó, csak el ne mondd neki, Tom. Még azt hinné, magam is elboldogulok a kutatásokkal!

Tom összehúzta a szemöldökét.

Harry elvigyorodott.

- Megszerezted a házi feladatodat?

- Igen. Megkerestem a telefonszámát a telefonkönyvben. Azt mondtam, Hedvig éppen levelet visz valahova, és végre hozzáfértem a könyvekhez, de elfeledkeztem a feladatok listájáról.

- És elhitte?

- Egy kissé meglepődött, hogy volt lehetőségem használni a telefont, de igen.

- Valójában hogyan bánnak veled a rokonaid?

- Hááát... Mint egy házimanóval?

- Malfoy-házimanóval vagy Roxfortos házimanóval?

Harry felsóhajtott. – Valahol a kettő között, azt hiszem.

- A kettő között?

- De legtöbbször inkább Malfoy-házimanó módra.

- Muglik.- húzta el a száját Tom.

- Fogd be, Tom.

- Miért hiszel még mindig a muglikban, Harry? – Tom a szemeit forgatta. – Ha egyszer így bánnak veled.

- Hermione szülei aranyosak, és ők is muglik. Csak mert egy tojás rossz, még nem kell kidobnod az egész fészekalját.

- Az emberek nem tojások, Harry.

- Tom, a te módszereddel élve egyszerűen ki kellene irtanom az egész világot. A varázslóvilág se volt különösebben kedves velem szemben. Azt hiszik, hogy félig őrült vagyok, ha még emlékszel.

- Emlékszem...

- Akkor ne vitatkozz velem, ha nincs mivel alátámasztanod, amit állítasz.

- Talán ha abbahagynád a támasztékaim kidöntögetését.

Harry végignézett a Sötét Nagyúron és felhúzta a szemöldökét. – Én nem döntögetem ki a támasztékaidat. Csak rámutattam a hibáira.

- Marhára ugyanaz.

- Nem ugyanaz.

- De igenis ugyanaz!

- Nem fogok itt vitatkozni, mint egy hároméves kisovis.

Tom rondán nézett rá.

- Egyáltalán miért kínlódsz még mindig a Sötét Varázslatok Kivédésével? Hiszen már mindent tudsz róla.

- Ismerem az átkokat, de nem mindig ismerem az elméletet. Szükségem lesz az elméletre is a RAVASZ-hoz meg az auror tréninghez.

- Csak aurornak ne menj! – nyafogta Tom.

- Miért ne?

- Azok olyan unalmasak.

- Tom, én most is azt csinálom, amit az aurorok.

- De ez nem hivatalos. És különben is, nekik papírozniuk is kell.

- Akkor majd valaki olyannal állok össze, aki szeret papírozni.

- És mi van, ha senki nem hajlandó veled dolgozni?

- Tom, én vagyok a Kis Túlélő, emlékszel? A mardekárosokon kívül mindenki velem akar dolgozni.

- Miért nem leszel inkább mágiaügyi miniszter? Kirúghatnád Cornelius Caramelt.

- És szerinted az aurorok unalmasak.

- Azok is!

- Jól van. Majd te leszel Mágiaügyi Miniszter, és elmondod, hogy az milyen.

- Harry, én nem lehetek. Én a Sötét Nagyúr vagyok.

- És aztán? Átállsz.

- Nem. Azt aztán nem!

- Miért nem?

- Mert mennyit dolgoztam már, hogy ezt elérjem, Harry. Csak nézd meg.

- Mit nézzek? A rengeteg halált? Azzal nem értél el semmit. Hülye és értelmetlen dolog volt.

- Elfogult vagy.

- Nem vagyok!

- De igenis az vagy.

- Miért?

- Mert te a másik oldallal vagy.

- És?

- És Dumbledore tett róla, hogy elfogult legyél.

- Tom. Meg akartál ölni. Nem sokat kellett tennie Dumbledore-nak.

- Szóval elismered, hogy elfogult vagy?

- Tom, hogyan lehet valaki elfogult a halállal kapcsolatban? Hiszen még te is félsz a haláltól.

- Nem félek.

- Akkor miért akarsz mindenáron örökké élni?

- Én nem félek a haláltól. Csak szeretnék egy kicsit tovább élni, mint mások.

- Voldemort Nagyúr, a szellem. Ijesztgetnéd a kisfiúkat és kislányokat az első napjukon a Roxfortban. Már szinte látom.

- Csak fogd be!

- Szép látvány lenne, nem?

- Inkább csináld a házidat, Potter. Sokkal csendesebb vagy, ha megpróbálsz gondolkodni.

- Az egy szó?

Tom felriadt, és dühösen pislantott Harryre. – Most mi van?

- Mit csinálsz?

- Számolom a muglikat, akiket kinyírhatnék.

- Tom...

- Jól van, na. Elszundítottam.

- Nem aludtál jól az éjjel?

- Nem. Boldog álmaid voltak. Nem tudok aludni, ha neked boldog álmaid vannak.

- Jaj, de sajnálom.

- Nem, nem sajnálod. Szóval mit akarsz?

- Pozitivizmus. Az egy szó?

- Nem tudom.

- Nem tanultál meg egy szótárat se?

- Nem, Potter. Egyetlen szótárat se tanultam meg. Nem igazán ösztönzőek.

- Ezt mondd Hermionénak.

- Lehet, hogy őt érdeklik.

- Csak ha Ron nem olvassa őket a válla felett.

- Az miért rossz?

- Az Ronnak rossz.

- Miért?

- Ahányszor rámutat egy csúnya szóra, fejbe vágja a szótárral.

- Úgy kell neki.

- Tom, éppen most álltál egy mugli születésű pártjára.

- Hát igen, nem sok választásom volt. A sárvérű vagy a Weasley. El vagyok átkozva.

- Igaz. És ne nevezd őt úgy.

- Hogy?

- Sárvérűnek. Utálom.

- Ez egy teljesen értelmes dolog, így nevezni valakit.

- Ha már álszent vagy...

- Én nem vagyok sárvérű, én félvér vagyok.

- De még mindig van valami 'piszkos' a véredben. Félig mugli születésű vagy.

- Dolgozz.

- Tudod, hogy igazam van. Az apád mugli volt...

- Potter, meg foglak átkozni.

- Úgyhogy sárvérű vagy.

- Potter!

- Te mondtad, hogy gondolkozzam.

- De nem erre gondoltam.

- Csak próbálom tisztázni a dolgokat. Muglik neveltek, tudod. Hülye vagyok.

- Messze nem vagy hülye.

- Jéé, kösz!

- Komolyan beszélek. Vannak olyan varázslók, akik varázslócsaládból származnak, és azt se tudják, hogy néz ki egy seprűnyél, nem még hogy ennyi varázslatot ismernének, vagy értenék a szokásainkat. Te sokat felfogsz belőlük, még ha muglik neveltek is.

- Tom, már hetedikes vagyok. Persze hogy sokat felfogok belőlük.

- Harry, nem hiszem, hogy akár Lucius Malfoy is foglalkozna azzal, hogy kiderítse, hogy akkor én most sárvérű vagyok, vagy se.

- De ő nem is tudja, vagy igen?

- Persze hogy tudja.

- Tudja?

- Most már tudja. Mert neked muszáj volt járatnod a szádat a dologról, ahányszor csak alkalmad adódott.

- De a halálfalók sohasem hittek nekem.

- Lehet, hogy nem akarnak hinni benne, de nem is felejtik el, ha egyszer hallották.

- De az nem jelenti azt, hogy foglalkoznak is vele.

- Nem, azt hiszem nem. Arra van a Legilimens.

- De azt nem használhatod mindenkin.

- Mint például rajtad?

- Például.

- Igaz. De Lucius agyában borzasztóan egyszerű olvasni.

- Akkor nem is csoda, hogy megúszta, mikor azt mondta, hogy Imperius hatására cselekedett.

- Milyen egy kis szemét vagy!

- Csak néhány emberrel szemben.

- Mint például Lucius Malfoy?

- Második év. Azóta utálom.

- Aha. A naplóm. Igen, azt elhiszem, hogy azért utálod.

- És azért, mert kirúgatta Dumbledore-t az iskolából, és mert megpróbált megátkozni, mikor rávettem, hogy felszabadítsa Dobbyt.

- Dobbyt?

- Házimanó.

- Túljártál egy Malfoy eszén?

- Igen. Beleraktam a naplót a zoknimba, és úgy adtam vissza neki. Ő meg hozzávágta a zoknit Dobbyhoz. Jó muri volt.

- Muri?

- Dobby ledobta a lépcső tetejéről, ha jól emlékszem.

- Amikor megpróbált megátkozni?

- Aha.

- Kár, hogy nem láttam!

- Miért?

- Jó zsarolási anyag lenne.

- Igaz is, mardekáros vagy. Mindig elfelejtem. Milyen furcsa.

- Most azt hiszed, vicces vagy, ugye?

- Tudom, hogy vicces vagyok.

- Tudod, neked kellene egy saját ház.

- Tényleg?

- Igen. A Varázsvilág Őrült Megmentőinek háza.

- Dumbledore is ugyanabban a házban lenne, nem?

- Igen! – nevetett Tom. – Ez igaz! De csak ti ketten.

- Csodálatos. És nem kellene egy ház az Őrült Sötét Nagyurak számára is?

- Dehogynem. Azt hívják Mardekárnak.

- Heh, már a gondolatától is kiráz a hideg, hogy milyen Sötét Nagyurunk lesz legközelebb.

- Kire gondolsz, Harry?

- Szóval Crack vagy Monstro?

Tom egy pillanatig döbbenten bámult Harryre, aztán elnevette magát.

- Nem, nem, várj. Pansy Parkinson!

- Jaj, csak ő ne! – nyögte ki Tom nevetve.

Harry elmosolyodott. – Igazán megérte rávenni téged, hogy elnevesd magad. Gyakrabban kellene nevetned.

- Inkább foglalkozz a házi feladatoddal, seggfej. – válaszolt Tom a könnyeit törölgetve.

Harry felvihogott, de engedelmeskedett.

- Gyerünk el holnap az Abszol Útra.

- Minek?

- Utána kell néznem egy beruházásomnak.

- Beruházásodnak?

- Egy varázsviccbolt.

- Minek ruháznál te be egy varázsviccboltba?

- Mert semmi jobb ötletem nem akadt arra, hogy mit csináljak a Trimágus Kupa nyereményemmel.

- Merlinre!

- Szóval megyünk?

- Miért ne?

- Lehet, hogy te is találsz néhány dolgot, amit használhatsz a halálfalóidon.

- Most viccelsz?

- Nem, nem igazán. Esetleg megtanítaná őket, hogy jobban odafigyeljenek?

- Remélem is, hogy odafigyelnek!

- De nem ártana megpróbálni.

- Hogy Voldemort Nagyúr piti trükköket használjon a halálfalókon? Inkább nem.

- Inkább a Cruciót?

- Természetesen.

- Nem lenne jobb megalázni őket?

- Term... – Tom elakadt, aztán lassan elmosolyodott. – Hát, ha így fogjuk fel...

- Akkor holnap itt találkozunk, aztán megyünk az Abszol Útra. – ajánlotta Harry, ahogy lassan felállt.

- Jól van.

Harry búcsút intett és elindult vissza, hóna alatt a könyvekkel, arcán vigyorral.

Ez kezdett érdekessé válni.