Bétázta: Csacsi
8. fejezet
- Visszatértél az unalmas házi feladatokhoz?
- Miért is ne. Jó, ha az ember időben befejezi.
- Ez idézet a mugli-születésű barátnődtől?
- Ez durva volt, és igen. Miért nem ülsz le?
- Nem, nem. Unalmas vagy, mikor dolgozol. Megyek, inkább megölök néhány embert.
- Tom...
- Mi van? Az a munkám, vagy nem?
- Tudom, hogy az a munkád. Csak szeretném, ha nekem nem emlegetnéd.
- Óóó, a szegény Harry Potter! Már megint a halott barátaid járnak az eszedben?
- Mi a franc van ma veled!
Tom megrázta a fejét, és leült. – Sajnálom. Rossz reggel.
Harry letette a tollat. – Beszélj. Nem tudok dolgozni, ha búslakodsz.
- Én nem búslakodok.
- Ahogy gondolod, Tom. Mi történt?
- Nem akarod tudni.
- És mégis, valószínűleg erről fogok álmodni az éjjel. Mondd el most, és spórold meg nekem ezt a kellemetlenséget, oké?
Tom szomorúan elmosolyodott. – Csak egy rakás halál.
- Rajtaütést terveztél, ugye?
- Múlt éjjel. – bólintott Tom.
- És nem úgy ment, ahogy vártad?
- Dumbledore és a kis szaralakjai útban voltak.
- Tényleg? – Harryt kezdte érdekelni a dolog.
Tom grimaszolt egyet. – Eléggé. Ötöt megöltek az enyémek közül, és az egész rajtaütés félresikerült.
- Elrontotta a reggelidet, mi?
Tom összehúzta a szemét a Harry arcán megjelenő vigyor láttán. – Ó, nem csak nekem, hidd el.
- Hadd találjam ki. Repkedtek a Cruciók?
- Jó válasz, Mr. Potter.
- Jaj, ne kezdd már megint!
- Mit?
- Ne hívj 'Mr. Potter'-nek. Úgy hangzik, mint Piton!
- Boáhhh...
- Ha-ha. Most visszakaptad.
- Elküldhetném egy rajtaütésre, tudod.
- Ó igen. Hadd gyanakodjon rá Dumbledore.
- Már egyébként is gyanakodhatna rá.
- Harry halkan elköhintette magát, és újra felkapta a tollat. – Aha, persze. Gyerünk, segíts egy kicsit a bűbájokkal!
- A bűbájokkal? – Tom megrázta a fejét. – Gyerünk, Harry, áruld el nekem, mit tudsz Perselusról?
- Nem, nem. Ez nehéz!
Tom rondán nézett a fiúra.
Harry hirtelen elvigyorodott. – Szürke alsóneműt viselt aznap, mikor a Sötét Varázslatok Kivédése RBF-jüket tették le.
Tom elsápadt. – Ezt meg honnan tudtad meg!
Harry csak mosolygott. – Szóval mit tudsz a takarítóbűbájokról?
- Semmit!
- Ó, a francba. – Harry közelebb húzta a Bűbájtankönyvét, és belelapozott.
- Harry...
- Tanulok, Tom. Vagy segíts, vagy fogd be.
Tom mérgesen fixírozta a fiút, de csendben maradt.
- Tom?
- Mi van? – nézett fel Tom dühösen a tinédzserre, gyorsan elrejtve a pálcáját a ruhaujjában.
- Mit csinálsz?
- Átkokat szórok a muglikra.
- Tom!
- Mit akarsz?
- Azt akarom, hogy abbahagyd az emberek átkozgatását.
- Arra várhatsz.
- Seggfej.
- Mit akarsz, Potter?
- Jaj, ne legyél már ilyen!
- Szóval?
Harry felsóhajtott. – Hányféleképpen tudnál megölni?
Tom döbbenten tátogott a fiúra, mielőtt megtalálta a hangját. – Miért akarod tudni?
- Jóslástan házi.
- Rossz embertől kérdezed. Mindig felsülök.
- Jól van. Hogyan ölöd meg a többieket?
- Adava Kedavra.
- Jé. Tényleg?
- Vagy csinálhatsz úgy, mint Longbottomék, és addig Cruciózod magad, míg beleőrülsz.
- Azt nem. Ha Neville véletlenül beleolvas...
- Lekvár.
- Kuss legyen, Tom. Nem bántanám meg így egy barátomat.
- Akkor ne kérd az én segítségemet. – sötétedett el Tom arca, és gyorsan felállt. – Én mentem is, és szórok néhány Cruciót a halálfalókra, míg megnyugszom egy kicsit.
- Menj csak. Szemétláda.
Tom ökölbe szorította a kezeit. – Te, Potter, csak egy hitvány alak vagy.
- Tessék? – Még Harry színes kontaktlencséi se tudták elrejteni, hogy elsötétült a pillantása.
- Hitvány. Gyilkos. – köpte Tom.
Harry összehúzta a szemeit. – Nem kellene ilyeneket mondanod magadról, Tom. Árthat az egészségednek.
Tom megfordult, és kiviharzott, ronda pillantást vetve az útjába kerülő emberekre.
Harry összeszedte a dolgait, és visszasietett a szállodai szobájába. Tudta, hogy nem okos dolog kint maradni, mikor egy őrült Sötét Nagyúr igazán dühös lesz.