Béta: Csacsi
Jelmagyarázat: :Párszaszó:
12. fejezet
Harry teljesen megdöbbent, mikor reggel meglátta Tomot az asztaluknál ülni. Ahogy lehuppant vele szemben, észrevette, hogy a férfinak sötét karikák vannak a szemei alatt. – Úgy tudtam kettőig dolgozol.
Tom összehúzta a szemöldökét. – Mindenki otthagyott, mikor Cruciatus alá helyeztem Bellát, mert elmosolyodott Rodolphus egy viccén.
- Heh. Megérdemelte. – vonta meg a vállát Harry.
Tom ezen elmosolyodott.
- Jól vagy? Szarul nézel ki.
- Fáradt vagyok.
- Nem tudtál aludni?
- Nem is próbáltam. – Tom a karjaira hajtotta a fejét és becsukta a szemeit. – Túl sok minden járt az eszemben.
- Biztos nagyon fájhat, ha valaki zseni, meg minden. – sóhajtott Harry.
Tom végigmérte a vele szemben ülő fiatalembert. – Milyen kedves vagy.
- Ez is a szexepilemhez tartozik.
Tom felhorkant és hirtelen felállt. – Harry, innék valamit. Velem jössz?
- Tom... – meredt Harry a férfira figyelmeztetően. – Tudod, hogy ha leiszod magad, az nem fog segíteni a mentális képességeiden.
- Tudom. – húzta mosolyra a száját a Sötét Nagyúr. – De talán a lelki békémen segíthet.
- Oké, veled megyek. – állt fel Harry. – De ideadod a pálcádat. Amennyire tudom, a részegség erőszakossá tesz. Nem hiányzik a nyakamra egy részeg Sötét Nagyúr a mugli London közepén.
Tom megrázta a fejét, és átadta a vékony pálcát. – Ennek ellenére azt hiszem, te nagyon jól el tudnál bánni velem.
- Szóval tényleg erőszakos vagy, ha leiszod magad? – kérdezte Harry, ahogy elindultak a legközelebbi mugli kocsma felé.
- Fogalmam sincs. – vonta meg a vállát az idősebbik varázsló. – Nem szoktam leinni magam. Még megtámad valaki, amíg nem vagyok az eszemnél.
- És miből gondolod, hogy én nem támadlak meg?
- Hogy Dumbledore szavaival éljek: Mert éppen most kérdezted, édes fiam.
Harry felnevetett és kinyitotta a kocsma ajtaját Tom előtt, aztán követte őt befelé. – Keresek egy asztalt valami szép, sötét, csendes sarokban.
- Persze. – hajtotta őt el Tom, elindulva a bárpult felé, hogy rendeljen.
Harry felsóhajtott, és levadászott egy asztalt az egyik sarokban. A bajsza alatt elmormolt némító bűbájjal sikerült még bizalmasabbá varázsolnia.
- Mondtam már, hogy utálom az alkohol szagát? – panaszkodott Tom, ahogy leült Harryvel szemben, néhány üveg sört pakolva az asztalra.
- Akkor miért akarod meginni? – kérdezte Harry, elnézve, ahogy Tom kínlódik az üvegtetővel.
- Mert azt hallottam, hogy jó szórakozás? – vonta meg a vállát a férfi, még mindig a tetőt húzogatva. – A francba!
Harry ingerülten forgatta a szemeit, de elvette az üveget és levarázsolta a tetejét. – Szórakozás? – sóhajtotta, ahogy átnyújtotta az üveget.
- Aha. – Tom ivott egy kortyot és összeborzongott. – Bloáhh...
Harry felvihogott. – Rosszabb, mint egy bájital?
- Az attól függ, ki csinálta. – vágott vissza Tom ördögi mosollyal. – Nem innék meg egy bájitalt, amit Perselus készített, még ha fizetnél is érte.
- Tényleg nem? És ki csinálja akkor az embereidnek a bájitalokat?
- Perselus. – horkant fel Tom. – De a sajátjaimat én csinálom, és mindig kicserélem azokat, amiket ő ad nekem.
Harry elnevette magát. – Bárcsak én is megtehetném ezt suliban!
- Ha. De nem. – Tom lepillantott a kezében tartott üvegre, ami már félig üres volt. – Hé! Hát ez meg hova lett?
Harry felnyögött – Megittad.
- Én?
- Máris részeg vagy?
- Nem tudom.
- Csodálatos.
Tom ivott még egy keveset.
Harry elolvasta egy másik üveg feliratát.
Tom még egy kicsit ivott.
Harry böködni kezdte az asztal lapját.
- Ennek az izének tényleg szar íze van. – tájékoztatta Tom a másikat, mikor elfogyasztotta az első üveget.
Harry felnyögött, és beleverte a fejét az asztal lapjába.
- Harry?
- Igen, Tom? – sóhajtotta Harry még mindig az asztalon nyugtatva a fejét.
- Kinyitnád nekem ezt a másikat?
Harry levarázsolta a másik üvegtetőt is, aztán folytatta az asztallap piszkálását.
Hosszú szünet.
- Harry?
- Igen, Tom?
- Túl sok Weasleyt ismerek.
- És ez most honnan jött elő?
- Hát találkoztam Freddel és Georgeval...
- Igen.
- Adtak nekem mindenféle varázscsínyeket...
- Igen.
- Amiket még ki kellene próbálnom...
- Francba.
- He?
- Tényleg ki kellene próbálnod.
- Mondod te.
- Crucio helyett.
- Az úgy nem érdekes.
- De kevésbé valószínű, hogy az embereid megőrülnek, ha elkap a lendület.
- Harry, azt hinnék, hogy én őrültem meg!
- És nem azt akarod?
Tom felnyögött.
- Weasley-k.
- Ahaaaaa... – Tom végigsimított a haján, és érdeklődve nézte, ahogy korpa hullik az asztalra.
- Tom?
- Zuhanyoznom kéne.
- Pitoné sokkal rosszabb.
- Igen, Perselusé sokkal rosszabb. – bólintott Tom. – Perselusé mindenkinél rosszabb.
- Jól vagy?
- Igaz?
- Micsoda igaz?
Tom Harry szemébe nézett. – Tetszem neked?
Harrynek elakadt a lélegzete.
- Szóval tetszem neked. – Tom félrehajtotta a fejét. – És az milyen?
- Mi milyen?
- Ha tetszik valaki?
- Tom...
- Igen?
- Nem tudom.
- Nem tudod.
- Nem tudom... ezt szavakkal elmondani.
- Ó – Tom lepillantott a sörére. – Honnan tudod?
- He?
- Honnan tudod, ha tetszik neked valaki?
- Nem tudom.
- Akkor...?
- Gin jött rá.
- Tudod, a póthúgodnak nevezte magát. És megfenyegetett, hogy levadászik engem, ha emiatt nem beszélnék veled többet.
- Hát azt hiszem, ő valóban olyan, mintha a testvérem lenne. – vonta meg a vállát Harry. – De majd szólok neki, hogy ne fenyegetőzzön. Komolyan.
- Nem, nem. Ez aranyos. Senki nem szokott engem megfenyegetni. Mindenki fél tőlem. – kacagott fel keserűen Tom. – Vannak emberek, mint te meg Dumbledore, akik fenyegetést jelentenek számomra, de ti egyszer se jöttök oda azzal, hogy most akkor megöltök.
- Nem, mi nem.
- Jó tudni, hogy van valaki, akiben elég kurázsi van hozzá. Egy kicsit feldobja a napomat.
- Merlinre, te tényleg be vagy rúgva.
- Tényleg?
- Igen. Nem szoktál józanon ilyen hülyeségeket beszélni.
- Miért, figyeltél?
- Hát... igen...
- Hát, végül is erre ment ki az egész, nem?
- Azt hiszem.
- Jó. Akkor végre helyesen tettem valamit.
- Eddig is sok mindent helyesen tettél.
- Mint például az öldöklés?
- Hát...
- Soha semmit nem csinálok helyesen.
- Tudod, azt se helyes, ha leiszod magad.
- Ah, de ezt elnézi a társadalom.
- Egy bizonyos határig.
- Hát ez igaz. Neked meg még nem szabad leinnod magad. Még nem vagy elég idős.
- Igaz.
- A muglik minek hívják azokat?
- Kiket?
- A személyi sofőröket...
- Tom?
- Nekem te vagy a személyi sofőröm, Harry?
- Persze...
- De nem lehetsz a személyi hoppanálóm, ugye?
- Hát, akkor jobb, ha nem iszod le magad annyira, hogy ne tudj visszahoppanálni.
- Azt hiszem, már késő.
- Mesés.
- Kérsz egy kicsit? – kínálta oda Harrynek Tom az üveget.
- Nem éppen most tárgyaltuk ezt ki?
- Ja.
Harry felsóhajtott. – Szóval Gin levele akasztott ki?
- Úgy valahogy.
- Úgy valahogy?
- Egy kicsit... összezavarodtam...
- Az mindenkivel előfordul, Tom.
- De velem nem!
- Jól van, jól van. Veled nem. – forgatta Harry a szemeit. – Hogyhogy összezavarodtál?
- Nem tudom, mit érzek...
- Miről?
- Hogy tetszel-e vagy csak barátként akarlak, vagy mi... – vonta meg Tom a vállát, észre se véve Harry ijedt képét. – Még Naginit is magamra haragítottam.
- Ha kígyó lennék, valószínűleg engem is sikerülne magadra haragítanod. – horkant fel Harry. – Tudod, nem vagy valami értelmes, ha az érzéseidről beszélsz.
- Gondoltam... – ivott bele Tom a sörébe. – Ezelőtt nem igazán voltak érzéseim, nemhogy értelmük.
- Dehogynem, mondjuk a düh.
- Aha... És a gyűlölet és a birtoklásvágy.
- Nem is tudtam, hogy a birtoklásvágy érzés.
- Szerintem az.
- Oké. Lehet, hogy az.
- De lehet, hogy nem, csak össze vagyok zavarodva.
- Tom...
- Tudod, hogy össze vagyok zavarodva.
- Mindenki össze van zavarodva.
- Heh. Te nem.
- Dehogynem, hidd el nekem. Én is ugyanúgy össze vagyok zavarodva, mint a világ többi része.
- Szerintem nem.
- Köszönöm.
- Nem. Komolyan gondoltam!
- Oké! Oké! Bocsánatot kérek, hogy nem hittem neked! Ülj vissza!
Tom visszahuppant a helyére és lesütötte a szemeit. – Sajnálom.
- Jól van. Csak ne kezdj megint dobálózni. – kis szünet, aztán: - Add ide azt az üveget!
Tom elfintorodott. – Nem fogok dobálózni.
- Biztos?
- Nem szoktam.
- Aha, jól van. Biztos igazad van.
- Szóval. Ki lesz a következő Weasley, akinek bemutatsz?
- Ginnek nem mutattalak be. Bemutatta ő saját magát.
- Aha. Igaz.
- És Fred meg George nem igazán tudják, hogy ki vagy.
- Frászt kapnának.
- Az biztos. Ron azonnal a Szent Mungóba szállíttatna. Percy még mindig nem beszél a családjával. Molly frászt kapna. Arthur furcsán méregetne... – Harry felsóhajtott. – Fogalmam sincs, Bill és Charlie hogyan fogadnák.
- Miss Weasley egész könnyedén vette.
- Hát igen. De ő már ezelőtt megismerte a tizenhat éves önmagadat.
- De már tizenhat évesen se voltam valami kedves.
- Az biztos. Akkor nyitottad ki a Titkok Kamráját.
- Most sértegetsz?
- Ah, szóval most rajtakaptál?
- Lehet, hogy be vagyok rúgva, de nem vagyok hülye.
- De már kezdesz az lenni. Ezt kénytelen vagyok elárulni.
- Fogd be, Harry.
Harry megvonta a vállát. – Bírod Gint?
- Szórakoztat. És Lucius mindig panaszkodik rá.
- Többet, mint rám?
- Jaj, azt nem. Senkire nem panaszkodnak annyit, mint rád.
- Ennek örülök. Jó tudni, hogy sikerült nyomot hagynom a lelkükben.
- Nyomot hagyni? Harry, te vagy az átkozott Kis Túlélő. Neked semmit se kell tenned, hogy nyomot hagyj bennük!
- Harrynek muszáj nyomot hagynia. Kis Túlélő meg megbaszhatja.
- Milyen vulgáris vagy.
-Te meg be vagy rúgva.
- Pofa be, Potter.
Harry elvigyorodott.
- Kérdés.
- Lökjed.
- He? Ja, mugli kifejezés. Már majdnem elfelejtettem...
- Tom?
- Oké. – Tom elakadt, aztán: - Miért nem kerültél te a Mardekárba?
Harry elnevette magát. – Mondtam a süvegnek, hogy máshova tegyen. Ez honnan jött elő?
- Mindig úgy gondolom, hogy jobban illenél a Mardekárba. Még inkább úgy tűnik, mikor így beszélgetünk.
- Hogyan? Mikor be vagy rúgva?
Tomnak sikerült ronda nézést vetnie rá. – Jól tudod, mire gondolok. Seggfej.
- Köszönöm.
- Szívesen. És most add vissza a pálcámat.
- Eszemben sincs.
- Csak rá akarom átkozni a homlokodra, hogy „Seggfej".
- Még kevésbé.
- Ne csináld, Harry.
- Nem.
- Kérlek?
- Azt hiszem, már eleget ittál.
- Ezt miért mondod?
- Kezdesz nevetségessé válni.
- Tényleg?
- Még meg is kérdezed?
- Hát, igen.
- Igen. Tényleg kezdesz nevetségessé válni.
- Aha.
Harry az égre meresztette a szemeit. – Tudom, hogy meg fogom bánni, de gyere. – Állt fel végül, megszüntetve az asztal körül a némító bűbájt.
- Mi van?
- Visszaviszlek a szobámba. Ha így küldlek haza, az összes követőd rádtámad. Gyere.
- Nem tudtam, hogy érdekel.
Harry felsegítette Tomot, és kivezette a kocsmából. – Persze hogy érdekel. Ha hagyom, hogy megöljenek, akkor mire leszek én még jó?
- Kutatásra?
- Csodálatos. Tudtam, hogy kigondolsz valamit.
- Mert én egyszerűen briliáns vagyok.
- Tom, szedd a lábad.
- Mi van?
- Fogd be a szád, és gyere, oké?
- Ja.
- Otthonos.
- Azt hiszem. – csukta be Harry halkan az ajtót. – De csak egy ágy van.
- Tényleg?
- Tényleg, de ne félj, ha itt alszol, én elleszek a kanapén is.
- Baglyod van.
- He? – Harry felpislogott Pulira. – Ja, csak Puli az.
- Puli?
- Ron baglya.
- Miért nevezte Pulinak?
- Hát, igazából Gin nevezte el Pulipintynek, és semmi másra nem volt hajlandó hallgatni, úgyhogy Ron a Puli becenevet adta neki.
- Hülye név.
- A Pulipinty vagy a Puli? – kérdezte Harry, miközben lebontotta a levelet a bagoly lábáról. Ron kézírását látta rajta.
- Mind a kettő.
- Egyetértek. – Harry kibontotta a levelet, és gyorsan átfutotta. – Heh. Ezt tudtam. Meg ezt is. Hülye.
- Mi van?
- Gin azzal fedezte a veled folytatott levelezését, hogy nekem írt. Ron úgy döntött, hogy belém esett, amiért annyit levelezik velem.
- Okos lány.
- Aha.
- És most írsz neki vissza?
- Heh. Hadd fortyogjon.
- Milyen kedves tőled.
- Nem az én hibám, hogy annyira seggfej ezzel az üggyel kapcsolatban.
- Haha.
- Fogd be és menj aludni.
- Nem vagyok fáradt.
- Én meg nem vagyok hajlandó egy részeg Tom Denemmel társalogni. A fürdőszobában találsz álomitalt. Hajtsd fel, és hagyj olvasni.
- Na, ez a könyv tényleg illegális.
- Látod? Teljesen megrontottál.
- Az jó. – Tom eltűnt a fürdőszobában. – Ezt ki csinálta?
- Én. Nem Piton. Én.
- Aha, akkor jó. – Tom ledobta magát az ágyra és felhajtotta az italt. – Még jobb.
- Igen, mindig ízesítem a bájitalaimat. Tavaly kaptam egy könyvet, abban volt, hogyan kell.
- Ez jó.
- Fogd be és aludj.
- Ne átkozz el.
- Francba.
- Potter.
- Aludj már, Tom.
- Rosszul vagyok.
- Ez van, ha leiszod magad.
- Kösz.
- Ne okádd össze az ágyat.
- Mi van? Semmi „Jó reggelt"?
- Már ebédidő van.
- Akkor jó estét.
- Menj, hányd ki magad.
- Nem kell.
- Már zöldülsz.
Harry elvigyorodott, ahogy Tom eltűnt a fürdőszobában, aztán tovább folytatta a bájitalok palackozását.
- Mit csinálsz?
Harry a mellette levő nyitott könyvre mutatott.
- Fogalmam sincs, hogy az mire van. – pislogott Tom. – De tudod, hogy ez fekete mágia?
Harry megvonta a vállát. – Fred és George kértek meg, hogy elkészítsem nekik. Nincs rá idejük.
- Bajba fogsz kerülni érte.
- Nehezen. Én vagyok a világos oldal megmentője. Nem zárhatnak be az Azkabanba.
- Nem. Oda tényleg nem.
- Nesze. – nyomott a kezébe Harry egy üveg kék bájitalt.
- Mi ez?
- Egy bájital, ami jó a másnaposság ellen. Csináltam egy rakatot tegnap Seamusnek. Még jó, hogy eddig nem volt időm elküldeni.
- Minek ez a Seamus nevű barátodnak? – kérdezte Tom, összeborzongva, ahogy lehajtotta a löttyöt.
- Sajnos nem tudok javítani az ízén. – szabadkozott Harry. – Seamus végre rájött, hogyan csináljon rumot. Ír.
- Erre már a nevéből rájöttem. – tette le Tom az üres üveget a dolgozóasztalra. – Kösz.
- Én is használom. Ha fáj a fejed, az enyém is fáj.
- Akkor biztos mindig fáj a fejed.
- Csak akkor, ha igazán fáj a fejed, mint most.
- Hopp.
Harry felhorkant.
Tom visszaült az ágy szélére, és néhány percig csendben nézte, ahogy Harry dolgozik. – Rendes srác vagy.
- Hmm?
- Illegális bájitalokat főzöl néhány barátodnak, egy másiknak meg olyat, ami segít elmulasztani a fejfájását, ha teljesen törvénytelenül leissza magát. – Tom felsóhajtott.
- Aha. Ez tényleg így van.
- Miért?
- Miért vagyok jó bájitaltanból? – pislantott hátra a vendégére Harry. – Ha nincsenek a közelben mardekárosok, hogy szabotálják a munkámat, és Piton se bámul rám, amíg teljesen belezavarodok, akkor egész jól megy.
- Tényleg. Jé. Nem hittem volna.
Harry felhorkant, és visszafordult a munkájához.
- Úgy érzem magam, mint egy tinédzser.
- Hogyhogy?
- Én... – Tom a kezeire bámult. – Semmi. Ne is törődj vele.
Harry felsóhajtott, és lecsukta az utolsó üveget is, aztán tisztára varázsolta az üstöt, végül leült Tom mellé. – Mi baj?
- Csak próbálok rájönni, hogy mit is érzek.
- Azt nem csak a tinédzserek szokták.
- Lehet, hogy nem. – dőlt hátra Tom az ágyban, és most a plafont bámulta.
Harry megfordult, és egy hosszú percig csak nézte az idősebbik varázslót. – Ja, igaz is!
- Hmmm?
- A pálcád. Ott van az üst mellett.
- Majd később felszedem.
- Idehozom...
Tom kinyújtotta a kezét, és elkapta Harry karját, megállítva őt. Harry összehúzta a szemöldökét. – Később.
- Tom...
- Harry, megcsókolnál?
Harry szemei tágra meredtek – Micsoda?
- Csókolj meg.
- Tom...
- Most józan vagyok.
- Nem az idegesít...
Tom sikeresen félbeszakította, ahogy lerántotta magához egy gyors csókra. Harry elhallgatott és visszacsókolta.
Mikor végül szétváltak, Harry Tom ingébe temette az arcát. – Francba veled.
Tom magához ölelte a fiút. – Azt hiszem, rájöttem. Nagini olyan büszke lesz rám.
- Hmm?
- Nem tetszel.
- Tényleg nem?
- Tényleg nem.
- Akkor mi van? – pislogott fel Harry a másik skarlát szemeibe.
- Annál sokkal többről van szó.
- Többről?
- Harry Potter, azt hiszem, szerelmes vagyok beléd.
Harrynek tátva maradt a szája. – Tom...
- És ha jobban meggondolom, feltaláltam egy jó módszert az elhallgattatásodra.
- Tom...
A Sötét Nagyúr egyszerűen csak visszarántotta magához egy újabb csókra, és Harry úgy döntött, ennyiben hagyja a dolgot.
Egyelőre.