Béta: Csacsi
Jelmagyarázat:
Gondolatok
:Párszaszó:
A teljes verziót a livejournalon találjátok!
21. fejezet
- Nem szeretsz itt lenni?
- Te se szeretnél, ha az egyetlen emléked erről a helyről egy óriási kígyóról szólna, ami megpróbál megenni vacsorára.
- Sajnálom.
- Ne törődj vele. – hajtotta Harry Tom vállára a fejét. Már egy ideje abbahagyta a panaszkodást, amiért cipelik. – Hol az a hálószoba?
- Malazár szájában.
- Ó. – borzongott meg Harry.
- Mi?
- Onnan jött ki a baziliszkusz.
- Az ő feladata volt a hálószoba őrzése is. – magyarázta Tom, aztán megállt. – Leteszlek.
- Jó.
Tom leeresztette Harryt a földre, aztán letérdelt a rothadó baziliszkusz mellé. – Mondhatom, rendesen elintézted.
- Tudod, eléggé féltettem a bőrömet. És különben sem úsztam meg egyetlen karcolás nélkül.
Tom kérdően felpillantott. – Nem?
- Nem. Az egyik agyara beleállt a karomba. De Fawkes meggyógyította.
- Az jó.
- Melyik?
Tom szomorúan mosolygott, aztán lenézett a halott baziliszkuszra. – Nem is tudom.
Harry megvonta a vállát, aztán Tom vállára tette a kezét. A Sötét Nagyúr felnézett rá. – Gyere.
- Tudod, hogyan kell kinyitni a szobrot? – kérdezte Tom, Harry szemébe nézve.
- A... azt hiszem...
- Próbáld meg.
Harry idegesen fordult Mardekár Malazár óriás szobra felé, és megnyalta a száját. De Tom közelsége, ahogy a férfi felállt, és mellé lépett, megnövelte az önbizalmát. - :Sz-szólj hozzám, Mardekár, a Roxforti Négyek legdicsőbbike: - mondta.
Tom átkarolta a derekát, és a vállára hajtotta a fejét, ahogy a szobor szája nyílni kezdett. - :Ügyes vagy, Harry.: - sziszegte, és a fiú megint megborzongott.
- Hogy jutunk fel oda, Tom? – kérdezte Harry, felmutatva a több, mint tíz méterre felettük ásító nyílásra.
- Varázsló vagy, vagy nem vagy varázsló?
- Ó.
- Túlságosan is mugliként gondolkodsz, Harry. Ebből majd kénytelen leszek kigyógyítani téged.
- Mindig jó tudni, hogyan tudsz megcsinálni valamit mugli módszerekkel abban az esetben, ha nincs nálad a pálcád. – idézte Harry.
- Merlinre, hol szeded ezeket!
Harry elvigyorodott. – Ez, drága Voldi, titok. – suttogta kifordulva Tom öleléséből.
A Sötét Nagyúr dühösen végigmérte. – Jobb, ha tudod, hogy nagyon közel jársz egy felettébb fájdalmas átokhoz.
- És valószínűleg tudom, hogyan kell kivédeni. – értett egyet Harry.
Tom elővette a pálcáját, és Harryre fogta. – Wingardium Leviosa.
Harry felkiáltott, ahogy a levegőbe emelkedett. Tom vigyora láttán elvicsorodott, de szó nélkül tűrte, hogy a Sötét Nagyúr fellebegtesse Mardekár szájáig.
Ahogy Harry megint biztosan állt a lábán, Tom magára fogta a pálcáját, mormogott valamit, és csendesen megjelent Harry mellett.
- Miféle varázslat ez?
- Családi titok. – válaszolta Tom vigyorogva, aztán megfordult, és elindult a sötét alagútban.
Harry gyorsan beérte Tomot, és megfogta a férfi jobb kezét, idegesen odapislantva a bal kezében készenlétben tartott pálcára. – Támadásra számítasz? – suttogta.
- Nem igazán. – vonta meg Tom a vállát. – De nem tudom, hogy fogad majd téged Malazár, merthogy te nem az utódja vagy, ez minden.
- Aha. Gondolod, hogy rám támad?
- Azt Mardekár Malazárnál soha nem lehet tudni.
Harry megborzongott.
- Félsz?
- Egy kicsit.
- Fázol?
- Igen.
- Vannak takarók a szobában.
- Milyen messze van még?
- Mindjárt ott vagyunk. – mutatott Tom a pálcájával egy ajtóra, ami kísérteties zöld fényben játszott. Harry szorosan megragadta Tom karját, ahogy a saját pálcája is a tenyerébe siklott.
Tom belökte az ajtót, és egy zöld-ezüst szobában találták magukat. Az óriási ágyon selyem lepedők voltak, és egy nagy paplan az ágy végében. A távolabbi falnál állt egy fiókos szekrény, mellette könyvespolccal. A kandalló előtt két szék állt, a tűz pedig zöld fénnyel égett, ami Harryt a Hopp-hálózatra emlékeztette.
A szoba közepéről egy szellemalak meredt a két varázslóra. – Mit akartok? – kérdezte.
Harry elsápadt, és elbújt Tom mögött. A szellem Mardekár Malazár volt.
Tom felvonta a szemöldökét. – Gondolom emlékszel rám, Mardekár?
- Tom Rowle. – Értett egyet Mardekár. – Ki az ott veled?
- Harry Potter. – tájékoztatta Tom könnyedén a szellemet.
Harry kikukucskált Tom mögül, és udvariasan biccentett, próbálva úgy tenni, mintha nem lenne halálra rémülve.
- Miért hoztad őt ide, Rowle? – kérdezte Malazár Tomot.
- Dumbledore elől rejtőzünk. – tájékoztatta őt Harry, aztán megint eltűnt Tom mögött, ahogy a szellem rávillantotta ezüstös szemeit.
Tom halványan elmosolyodott. – Úgy van, ahogy Harry mondja. Együtt töltjük az éjszakát.
Malazár kutatóan végigmérte az utódját, és Tom állta a pillantását. – Törődsz vele, Rowle?
- Nagyon. – jelentette ki Tom határozottan, összehúzva a szemeit.
Malazár bólintott. – Akkor ő is biztonságban lehet itt. – A szellem eltűnt, és a levegő szinte azonnal melegebb lett.
Harry visszakukucskált a szobába. – Elment?
Tom úgy tűnt, nevet rajta. – Mi vagy te, óvodás?
- Ijesztő volt! És én griffendéles vagyok! Honnan tudtam volna, hogy ilyen könnyen megúszom, csak mert tetszem neki, és te törődsz velem! – kiáltott fel Harry dühösen.
Tom megfordult, és szorosan átölelte a fiút. – Sajnálom, Harry.
Harry szorosan hozzábújt. – Attól tartok, én vagyok az egyetlen griffendéles ezzel az átkozott önvédelmi reflexszel.
Tom felnevetett, és újra felkapta Harryt, odavitte az ágyhoz, és ledobta rá. – Mikor is töltöttük utoljára együtt az éjszakát?
- Akkor, mikor először és utoljára berúgtál. – szavalta Harry vigyorogva. – Azt az egy esetet leszámítva mindig sikerült kirúgnom téged.
Tom felvonta a szemöldökét. – Gyakrabban kellene leinnom magam?
- Hogyne. Szeretem, mikor be vagy rúgva.
A Sötét Nagyúr bemászott az ágyba, és elindult Harry felé, mindkettőjükről levarázsolva a cipőket. – Nem tudom, ez most jó vagy rossz?
- Nekem jó, neked rossz.
- Tényleg?
- Ó igen.
- Hogyhogy?
- Ha berúgsz, könnyebb kiszedni belőled az információkat.
- Csak nem azt tervezed, hogy legközelebb kiszeded belőlem a bázisom helyét?
- Dehogynem.
- Ha akarod, megmutatom neked, hol van.
- Miből gondolod, hogy nem tetszene?
- Ó, tudom, hogy nagyon tetszene neked. – Tom ügyesen kikapcsolta Harry palástján a csatot, mire az elrepült, hogy felakassza magát egy szegre.
Harry megborzongott mélyen belenézve a vörös szemekbe. – Mostanában tervezed az elrablásomat?
- Bármilyen csábító, nem szeretném, ha Dumbledore megpróbálná leharapni a fejemet.
- Jobban, mint amennyire már amúgy is szeretné.
- Eeegen...
Nyisssssz... részletek lent.
Tom felsóhajtott, és elhúzódott, abbahagyva mindent, és felkönyökölt Harry mellett. Harry szorosan lehunyt szemeiből csurogtak a könnyek, és Tom gyengéden letörölte őket. – Mi a baj, Harry?
- N-nem tudom... – zokogva buktak ki belőle a szavak.
- Mit nem tudsz? – simította végig Tom Harry arcát. A hirtelen változás megrémítette, különösen, mikor eszébe jutott a beszélgetésük, amikor Harry elviharzott a roxmortsi kirándulás közben.
Harry Tom vállára hajtotta a fejét, szorosan átölelte, és csak sírt tovább.
Tom szorosan a kis test köré fonta a karjait, és gyengéden belecsókolt a hajába. Szeretlek. Szeretném tudni, mitől ijedtél meg ennyire, kicsim.
Dudley. Válaszolt Harry gondolatban, valahogy nyugodtan, a zokogás ellenére.
Mi van az unokatestvéreddel, szerelmem?
Harry gondolati hangja hirtelen jegesre váltott, ami éles ellentétben állt a zokogó fiúval Tom karjaiban. Ő és a bandája szerették volna kideríteni, hogy kapnak-e valami különleges képességeket vagy valamit, ha elveszik egy „különc" szüzességét.
Tom érezte, hogy megfagy benne a vér. – Megölöm őket.
- Sajnálom.. – suttogta a fiú szipogva.
- Nincs semmi, amit neked sajnálnod kellene. – sziszegte Tom. – Semmi.
- De én...
- Nem. – Tom felemelte Harry fejét a mellkasáról, és komolyan belenézett a smaragd szemekbe. – Harry, szerelmem, hallgass rám. Ez. Nem. A. Te. Hibád. Kétlem, hogy bármit is tehettél volna ellene. Láttam azokat a fiúkat, óriási nagyok. – Tom megrázta a fejét. – Soha többé nem akarom hallani, hogy magadat hibáztatod érte. Soha többé.
Harry alig láthatóan bólintott, és Tom sóhajtva elengedte az állát, aztán lehajolt, hogy megcsókolja a fiút.
- Még mindig tetszem neked? – kérdezte Harry óvatosan, mikor Tom abbahagyta a csókot.
A skarlát szemek meglepetten villantak rá. – Tessék?
- Még mindig tetszem neked?
- Harry... – mordult fel Tom. – Kérlek, túl okos vagy ahhoz, hogy ilyen hülyeségeket kérdezz.
- De piszkos vagyok...
Tom valahogy megállta, hogy ne morduljon rá, és összevonta a szemöldökét. – Harry Potter, ez a leghülyébb dolog, amit eddig mondtál, sőt gondoltál! És az jelent valamit! – Tom ingerülten forgatta a szemeit. – Ha te piszkos vagy, akkor én mi vagyok? Szemétdomb?
Harry arca felderült, és megrándult a szája széle, ahogy kis híján elmosolyodott. – Igen.
- Szemtelen kölyök. – mondta Tom szokatlanul gyengéden, és beleborzolt Harry hajába.
- Szemétdomb.
- Ne szórakozzon velem, Mr. Potter.
Harry felhorkant, és Tom vállára hajtotta a fejét. – Fáradt vagyok...
- Akkor már ketten vagyunk. – mosolyodott el halványan Tom.
- Tom...? – suttogta Harry, ahogy Tom maguk köré tekerte a selyem takarókat.
- Hm?
- Mi lesz a-
- Harry – mondta Tom hirtelen, félbeszakítva a fiút. – Aludj.
- De-
- Nem mondom még egyszer. – jött az enyhén bosszús válasz, ahogy a fények kialudtak, hogy már csak a kandalló tüze világított.
Harry felsóhajtott, de engedelmeskedett. – Jó éjt, kígyóképű.
Tom felkuncogott. – Jó éjt, vágottfejű.
Mardekár felsóhajtott, és a fejét rázva nekidőlt a falnak az ajtó mögött, felkészülve rá, hogy egész éjjel őrizze a két varázslót.
A kivágott rész a LJmon található, itt:
http // www . livejournal . com /users /enelen / 5712. html