Béta: Csacsi
Jelmagyarázat:
Gondolatok
:Párszaszó:
22. fejezet
Tom hirtelen arra ébredt, hogy a pálcája megégeti a kezét. Megbűvölte, hogy még időben felébressze őket, hogy elérjék a reggelit.
Szomorúan nézett le a karjaiban békésen alvó fiúra. Harry nem ezt érdemelte volna. És még mindig jó ember maradt, mindannak ellenére, amivel a múltban szembe kellett néznie.
- Túl sokat gondolkodsz... – motyogta Harry, kinyitva az egyik szemét, hogy felpisloghasson Tomra.
Tom elmosolyodott. – Jó reggelt.
Harry felhorkant. – Utálok felébredni. Miért kell nekünk ilyen korán kelnünk szombaton is? Semmi értelme. Tiszta marhaság.
- Mert te Harry Potter vagy, én meg Voldemort Nagyúr, vagy legalábbis az említett Sötét Nagyúrnak dolgozom, és ha nem jelenünk meg a reggelinél, a Flancos Flamingó Magasságos Rendje végigkutatja utánad az egész világot, és mindent rámken.
Harry a szemeit forgatja. – Mindig ilyen vicces kedvedben vagy reggelente?
- Éppen fordítva, utálom a reggeleket. Csak úgy gondoltam, hogy ha sikerül megnevettetnem téged, hamarább kijutunk innen, mint ha duzzogsz, vagy mit csinálsz.
Harry elnyomott egy mosolyt. – Azt csináltam?
- Hajaj. – Tom felvonta a szemöldökét. – Gyerünk, Harry, szerelmem, nagy mosolyt a gonosz Sötét Nagyúrnak, aki a véredre szomjazik.
- Csapnivaló a humorod, Tom.
- De legalább van. És most gyere, még fel kell szednünk Ginnyt, hogy aztán mindketten eljátszhassátok, hogy éppen most estetek túl életetek legjobb kefélésén, és ezzel a túlérett paradicsomok mélyvörösével egyező színbe borítsátok Mr Weasley képét.
- Micsoda szókincs. – jegyezte meg Harry, miközben lassan kibontakozott Tom öleléséből, hogy ki tudjon nyújtózni.
- De csak ilyen korán, vagy ha valamelyik hülye halálfalóm felidegesít. – ült fel Tom. – És erről jut eszembe, később majd átadhatsz nekem egy listát arról, hogy melyik halálfalóm mit követett el ellened, hogy jó okom legyen elszórakozni velük.
Harry leesett állal bámult Tomra.
- Vagy mégsem. – vonta meg a vállát Tom. – Csak egy ötlet volt, Harry. Kérlek, ne nézz így rám.
Harry megrázta a fejét, és felkelt, hogy megkeresse a ruháját. – Néha aggasztanak a szórakozásról alkotott elképzeléseid, Tom.
Tom kinyújtotta a kezét, és lágyan megrántotta Harry még mindig hosszú haját. – Egy csókot?
Harry összevonta a szemöldökét. – Kérj meg szépen.
Tom elfintorodott. – Nem fogok csókért könyörögni egy griffendélesnek.
- Olyan gyerekes vagy.
- Ugyan, Harry... – Tom teljesen elszomorodott, ahogy Harry felhúzta a ruháját. – Adsz egy csókot, kérlek?
Harry ingerülten forgatta a szemeit, de megfordult, és gyorsan megcsókolta a férfit, aztán megint elfordult, hogy begombolja a ruháját.
Tom rondán ránézett, aztán hirtelen az ölébe rántotta a fiút, mire az felsikoltott. – Ez nem csók volt, Potter. – tájékoztatta a fiatalabbik varázslót, aztán hosszan megcsókolta.
Mikor Tom elhúzódott, győzelmesen figyelte, ahogy Harry levegőért kapkod. – Szemét. – nyögte ki Harry zihálva.
- És mit tehetsz ellene?
Harry Tom arcába vágta a tunikáját és elvigyorodott. – Ezt. – Aztán leugrott az ágyról és végiggombolta a saját ruháját.
Tom csúnyán nézett rá, de ő is felkelt, és egy elmorgott bűbájjal szalonképesebb ruhára változtatta a tunikát. Mire magára vette, Harry már a cipőjét húzta fel.
- Hogy akarsz kijutni innen?
- A hátsó ajtón.
Harry felpillantott. – Van másik bejárat?
- Nincs. Csak kijárat. Az én szobámtól nem messze jutunk ki.
- Vagyis ezért választottad azt a szobát?
- Természetesen.
- És én még azt hittem, hogy mindenki másnál jobban ismerem a Roxfortot.
Tom megvonta a vállát aztán felhúzta a saját csizmáit, amiket a szandáljaiból varázsolt. – És valószínűleg így is van, bár lehet, hogy nem tudsz olyan utakról, amiket mások ismernek. Ez a kijárat csak az egyik közülük.
- Ha tudnám, hogyan lehet bővíteni a térképet, akkor...
- Térképet?
- Igen, a hírhedt Tekergők Térképét.
- Ahaaaa... És kik azok a Tekergők?
- James Potter, Sirius Black, Remus Lupin és – Harry arca elsötétült. – Peter Pettigrew.
- Most hallom először. – vonta meg a vállát Tom. – Kapd fel a palástodat, és induljunk.
Harry átvetette a csodás palástot a vállán és bekapcsolta a csatját. – Készen vagyok.
Tom kinyitotta az ajtót, és hirtelen szembetalálták magukat Mardekár Malazárral. Harry erősen megmarkolta Tom karját, de ezúttal nem bújt el a férfi mögé. Tom felvonta a szemöldökét. – Igen?
- Már mentek?
- Igen.
- És később visszatértek?
- Valószínűleg.
- Együtt?
- Vagy külön.
Mardekár meglepődött. – Külön?
- Harry párszaszájú.
- Valóban...? – nézett Malazár kihívóan Harry szemébe.
:Igen.: sziszegte dacosan Harry.
Mardekár összevonta a szemöldökét. :Egy fiú Griffendél házából, az én örökségemmel:
Harry a homlokára mutatott. :Mikor Tom egy éves koromban megátkozott, adott nekem a saját erejéből. Ez csak egy része a dolognak. A süveg szerint egyébként is jól meglennék a Mardekárban.:
:Nem erre gondoltam.: Mordult fel Malazár, aztán újra Tomhoz fordult. :Figyelni fogok rá, és természetesen rád is, de senki más nem lesz itt biztonságban. Jobb ha ezt tudjátok, Rowle, ifjú Griffendél.:
:Természetesen, Mardekár.: hajtott fejet Tom.
Harry összevonta a szemöldökét. :A nevem Harry, vagy Potter, ha nagyon muszáj. Nem szeretem, ha a házam után neveznek el, köszönöm szépen.:
Tom felsóhajtott, és Mardekár felvonta a szemöldökét. :Én ifjú Griffendélnek foglak hívni. Jobb ha hozzászoksz.: Harry csúnyán nézett rá.
Tom Harry szájára csúsztatta a kezét, mielőtt a fiú elveszti a türelmét és kifakad. – Harry, szerelmem, jobb ha megyünk.
Rendben. Jött az ingerült válasz.
Tom tisztelettudóan biccentett az őse felé.
- Rowle, - bólintott vissza Malazár. – Ifjú Griffendél.
Harry felhorkant, aztán elhúzott a férfi mellett a kijárat felé. Tom a szemeit forgatta, aztán követte.
Malazár felsóhajtott. És a történelem megismétli önmagát. Talán rájuk jobb sors vár, mint ránk, Godric...
- Marcus! Harry! – Ginny elmosolyodott, és szélesebbre tárta a szükség szobájának ajtaját, hogy a két varázsló beférjen rajta.
Tom és Harry becsusszantak a résen, és visszamosolyogtak a lányra és Theodore-ra, aki mintha tűkön ült volna a kanapén. Harry levágta magát a fiú mellé. – Mi van?
Theodore a jelenleg Tommal beszélgető Ginny felé intett a fejével. – Ez a csaj teljesen hibbant, tudtad?
- Ahaaa... – Harry a szemeit forgatta. – Miért?
- Soha ne engedd tollak és meztelen bőr közelébe.
Harry megrándult. – Ezt tőlem is megtudhattad volna.
A két fiú összenézett és elnevették magukat.
Ginny a kanapén ülők felé pislantott. – Oké, Marcus, ígérem, hogy nem fogom a múlt éjszakáról faggatni. Miért olyan fontos ez? – barna szemei kutatóan mélyedtek a hamis kékeszöldekbe.
Tom felsóhajtott. – Hosszú, Gin. Harry majd elmondja, ha készen van rá, de előbb nem. Csak hagyd őt békén, jó?
Ginny összevonta a szemöldökét, és Tom szinte látta a fejében beinduló fogaskerekeket, aztán hirtelen beugrott neki valami. – Majd a többieknek is szólok, hogy ne zavarják.
Tom megnyugodva felsóhajtott. Ha bárki is képes lenne észrevenni Harry húzódozását a fizikai kontaktusoktól, különösképpen a szextől, akkor az Ginny. Ha nem fogja ezzel zaklatni, sőt még meg is védi, az még jobb. – Jó. Csak viselkedj úgy vele, mintha nem történt volna semmi.
- Hogyne. – Ginny összevont szemöldökkel nézett a fiújára és a másik fiúra, aki olyan volt neki, mintha a bátyja lenne. – Ez sokat megmagyaráz, bár... – megdörzsölte a karjait. – Majd figyelek. Ne félj.
Tomnak megrándult a szája széle. – Biztos nem akarsz nekem dolgozni?
- Ah... megígérem, hogy gondolkodom a dolgon...
- És majd eldöntöd, ha vége a háborúnak? – kérdezte a férfi mosolyogva.
- Persze. Majd kérdezd meg újra, ha győztél vagy veszítettél, és akkor válaszolok. – mondta Ginny olyan komolyan, ahogy csak tudta.
A boszorkány körülbelül fél percig bírta, aztán hisztérikusan nevetni kezdett.
Tom rákacsintott a kanapén ülő varázslókra. – Csak próbálok toborozni, vagy mifene. – megfordult és elindult az ajtó felé. – Később találkozunk. Legyetek jók, satöbbi. – tette hozzá, aztán kislisszant az ajtón.
Harry színpadiasan a mennyezetre emelte a szemeit. – Csak Marcus lehet ilyen, hogy megpróbáljon beszervezni egy Weasley-t. Ennek a pasinak nincs semmi esze.
Ginny megrázta a fejét és a szemei komolyan voltak. – Gondolkozz, Harry. A fogadott testvérem, ez lennél te, szerelmes Voldemort főemberébe, és a fiúm itt, - Theodore felé intett, aki csendesen figyelte őket és az arcáról képtelenség volt bármit is leolvasni, - szintén őt támogatja. Weasley vagy nem, már alaposan benne vagyok Voldemort csapatában. – a lány rákacsintott. – A végső ellenfél, emlékszel?
Harry a szemeit forgatta. – Most már ketten vagyunk. Csodálatos. – volt a fanyar válasz.
- Lemaradtam. – szólt rájuk Theodore.
- Jaj igen, Harry és én nyáron már beszélgettünk a Marcusszal való kapcsolatáról és azt mondtuk, hogy ő a „végső ellenfél", mert bár a világos oldal szimbóluma, mégis kapcsolata van egy halálfalóval. – magyarázta Ginny.
Theodore elgondolkodott. – Ebben igazad van. Azt hiszem, Harry Potter, te vagy a legjobb dolog, ami valaha is történt a sötét oldallal.
- És én? – kérdezte Ginny durcásan.
- Nézd Gin, édes húgocskám, - válaszolta Harry büszke mosollyal. – Te is egész jó darab vagy, de ha jól emlékszem, még mindig túlságosan is sok köt téged a világos oldalhoz ahhoz, hogy hasznodat vehessük.
- Harry szereti azt hinni, hogy ő valahol a szürke részben helyezkedik el. – magyarázta Ginny.
Theodore felhorkant. – És Harrynek igaza is van. – vetett egy pillantást az órára. – Menjetek reggelizni. Én majd később csatlakozom Dracóhoz és Pansyhez.
- És Bini? – kérdezte Harry meglepetten.
- Seam leitatta. A kórházban tölti a reggelt. – jelentette ki Ginny.
Harry megrándult. – Szegény.
- Jaj, gyere már. – Ginny elkapta Harry karját és kirángatta a fiút a szobából. Theodore nevetése még sokáig követte őket.
- Hol voltatok az éjszaka? – kérdezte Ron, fenyegetően magasodva a „szeretők" fölé.
Harry és Ginny összenéztek aztán mindketten megrántották a vállukat.
- Aludtunk. – válaszolta Ginny és Harry beleharapott a pirítósába.
- Tessék? – Ron hangja halk és fenyegető akart lenni, de nem igazán sikerült neki.
- Aludtunk, Ron. Csakúgy, mint te. – vágta oda Harry újabb vállrándítás kíséretében.
- Miután rájött, hogy ránk hiába vár. – értett egyet Ginny, miközben akkurátusan szétvágta a tojást a villájával, aztán a szájába tömte.
- Harry, te úgy nézel ki, mint egy csaj. – nyögte ki Ron.
- Köszönöm, Ron. – válaszolta Harry egyszerűen.
- Ginny, te meg hogy vagy képes lefeküdni egy hapsival, aki úgy néz ki, mint egy csaj?
Ginny hidegen végigmérte a testvérét. – Ron, mi enni próbálnánk. Menj, baszogass valaki mást.
- Tessék? – Ron teljesen összezavarodott a húga hirtelen jeges hangnemétől.
- Menj már a fenébe, Ronald Weasley. – sziszegte Ginny összehúzott szemekkel. Most, hogy jobban odafigyelt, rájött, hogy Harry enyhén ideges kezd lenni Ron megjegyzéseitől. Fájtak neki ezek a szavak, és Ginny elhatározta, hogy nem engedi folytatni a vitát.
- Ne merj...
- Ha jól emlékszem, Vízlipatkány, Ginevra megkért, hogy távozz. – hallották most Draco vontatott hangját. – A helyedben én engedelmeskednék.
Ron megpördült és szemtől szembe találta magát Dracoval, Pansyvel és Theodore-ral. A három mardekáros úgy látszott, nincs elragadtatva a griffendélestől. Csakúgy, mint Hermione, aki kicsit távolabbról, szemöldökét összehúzva figyelte a „beszélgetést". Ginny gyilkos pillantásokat lövellt a testvérére, míg Harry nyugodtan evett tovább, mert biztos volt benne, hogy a barátai urai a helyzetnek.
A vörös hajú griffendéles úgy döntött, hogy túlerővel áll szemben és dühösen odábbment.
- Az az átkozott patkány. – húzta el a száját Draco.
- Ugyehogy? – Ginny felállt és kinyújtózott. – Gyertek. Mehetnénk a DS szobájába.
- Kinek jutott egyébként az eszébe az a név? – kérdezte Pansy, miközben Harry is felállt, otthagyva a reggelit és a csapat elindult a nagyterem ajtaja felé.
- Nekem. – mondta Ginny, és bosszús pillantást vetett a másik lányra.
- Nehogy megsértődj, Gin, de ez egy szar név.
- De pont megfelelt arra, amire kellett, Pan. – tájékoztatta a lányt Harry.
- Piton közeledik hat óránál. – sziszegte Theodore figyelmeztetően.
Harry elvigyorodott és az élre vágott. – De én tudok egy kerülő útról, amit ő nem ismer.
- Hát nem ő a legjobb? – kérdezte Ginny a szempilláit rezegtetve, bár közben Theodore karjába kapaszkodott.
- Bizony csodálatos. – értett egyet Draco, mikor Harry intett nekik, hogy bújjanak be egy hamis falat rejtő falikárpit alá, amin egyszerűen át tudtak sétálni. – Senki se ismeri úgy ezt az iskolát, mint a mi Harrynk.
Harry vállat vont. – Én se tudok mindenről, Dray. Ezt Marcus tegnap be is bizonyította, mikor egy hátsó úton keresztül hozott fel a második emeletre.
- A második emeletre? Ott van a titkok kamrája? – kérdezte hirtelen Draco.
- He? A bejárat, igen. – bólintott Harry.
- Miért érdekel ez téged, Dray? – kérdezte Ginny ravaszul.
- Kíváncsiság?
- Aki kíváncsi, hamar megöregszik, Mr Malfoy. – hallották meg Piton hangját, aki most előlépett az árnyékból, és fenyegetően elindult feléjük.
- Van valami oka rá, hogy kövessen minket, professzor? – kérdezte Harry.
- Hát hogyne, Mr Potter. Természetesen az ön biztonsága érdekében teszem. – mondta Piton vidáman.
- A biztonságom érdekében? Ezért követ? Szerintem nem. – húzta össze a szemeit Harry.
- Ó, pedig így van. Capitulatus. – az öt diák közelebb húzódott egymáshoz, mikor a pálcáik kirepültek a kezükből egyenesen Piton tenyerébe. – Az igazgató biztosan beszélni akar majd önökkel.
Tom? Most nagyon megköszönném, ha meg tudnál jelenni! - kiáltott fel gondolatban Harry, miközben újabb jeges pillantást vetett a kémre. – Ugye nem feltételezi, hogy ezt is megúszhatja?
- Én? Nem. Az Dumbledore dolga.
- Dumbledore dolga? – kérdezte Ginny. – Hogyhogy?
- Ne tőlem kérdezd, mit talált ki az a vén hülye.
- Talán azt tervezi, hogy visszaküldi Marcust Voldemorthoz a hírrel, hogy te vagy a kém. – jelentette ki Harry hidegen. – Amire egyébként, Dumbledore-nak hála, már Marcus is rájött.
Piton szemei fenyegetően összeszűkültek és Harryre fogta a pálcáját. – Az ilyen veszélyes helyzetek mindig baleseteket szülnek, Mr Potter. Hát majd megsiettetjük.
- Jobb, ha nem lesznek semmiféle balesetek, Perselus. – hallották meg Tom hangját, és kicsivel később ő is megjelent a folyosó közepén. Harry úgy döntött, hogy ez is Tom „családi titkainak" egyike lehet.
- Marcus. – vicsorgott rá Perselus a férfira. – Csak szeretném elvinni ezeket a gyerekeket az igazgatóhoz.
- Akkor miért nincs náluk a pálcájuk, és miért kell ilyen félve összebújniuk? – vágott vissza Tom. – És hadd tájékoztassalak, Harry nélkül már halott lennél. Add ide a pálcáikat, Perselus.
- Nekem te nem parancsolsz.
Tom felvonta a szemöldökét. – Ha jól emlékszem, birtokomban van egy információ, ami nagyon gyorsan a Sötét Nagyúr feketelistájára juttathat téged, Perselus. Sokkal tovább élhetnél, ha hallgatnál rám és hagynád, hogy úgy kezeljem a diákjaimat, ahogy nekem tetszik.
Perselus még a szokásosnál is jobban elsápadt a fenyegetésre. – Ezt a kört te nyerted, Marcus Brutus. – sziszegte, és átnyújtotta az öt pálcát. Aztán megpördült, és elsietett a másik irányba.
Tom felhorkant. – Attól tartok a többit is megnyertem. – átnyújtotta a pálcákat a diákoknak, akik egyenként elvették a sajátjukat, legutolsónak Harry, aki a pálcával együtt Tom kezét is megszorította. Tom felsóhajtott és megölelte a fiút, fejét Harry feje búbjára támasztva. Jól vagy, Harry?
Jól leszek. Igen.
Tom most a többiek felé pislantott. Ginny Theodore karjaiba bújt. Pansy Draco kezét szorongatta, míg a szőke fiú megpróbálta eltitkolni, mennyire fáj ez neki. – Ez nevetséges. Ti öten, és természetesen Zabini már egyáltalán nem érezhetitek magatokat biztonságban ebben az iskolában. Hülye igazgató.
Harry belemotyogott valamit Tom ruhájába.
- Mit mondtál, Harry? – kérdezte Tom gyengéden.
Harry vigyorogva felpillantott. – Hibbant vén szőrmók.
Ginny, aki hallotta már Dobby szabadulásának történetét, elnevette magát.
Tom kérdőn pillantott a mardekárosokra, akik erre csak megvonták a vállukat, aztán le Harryre. – És ha megkérdezhetem, ennek mi köze a dologhoz?
- Dumbledore azt mondta Dobbynak, hogy így is hívhatja. – magyarázta Harry szélesen vigyorogva.
Tom felnyögött. – Mit vétettem?
A diákok elnevették magukat.