Béta: Csacsi
Jelmagyarázat:
Gondolatok
:Párszaszó:
24. fejezet
Harry egyáltalán nem lepődött meg Piton meglepett, aztán dühös arckifejezésén, mikor belépett a bájital tanterembe. És furcsa, de ez egyáltalán nem szórakoztatta, mint ahogy korábban hitte volna. Nézzenek már oda. Az a vén hülye még mindig megpróbál megmenteni.
És ez miért lepett meg? Kérdezte Tom, „meghallva" Harry gondolatát. Ha kirúgnak, eltörik a pálcádat. Ha eltörik a pálcádat, nem tudsz legyőzni.
És minél tovább vagyok itt, annál nagyobb hatalma lesz felettem Dumbledore-nak. Igen, igen, tudom. Harry felsóhajtott és leült Draco mellé, aki megkérte, hogy üljenek együtt, mikor találkoztak a nagyteremben.
- Miért nem voltál reggelizni? – mormogta Draco.
Harry megrántotta a vállát. – Mert nem volt kedvem. Miért?
- A fél iskola azt tárgyalta, hogy végre sikerült kirúgatnod magad.
A fekete hajú fiú felhorkant. – Dumbledore nem fog kirúgni, amíg Voldemortot meg nem öltem.
Draco felsóhajtott. – Piton nem tűnik boldognak.
- Tudom. És nem is lep meg. Mindenki más kirúgott volna azért a kis trükkömért. Hermione mondta, hogy még McGalagony se volt boldog, mikor megtudta, hogy maradhatok.
- Talán legközelebb Dumbledore-t kellene megtréfálnod. – morogta oda nekik Theodore az előttük levő székről, miközben Piton éppen Ronon töltötte ki a mérgét, aki sugdolózni mert Hermiónéval.
- Ez jó ötlet. – értett vele egyet Blaise, szintén hátrahajolva, hogy bele tudjon kapcsolódni a beszélgetésbe.
- De annak nagyon jó csínynek kellene lennie... – morogta Harry, és megvakargatta a fejét. – És én teljesen kifutottam ötletekből...
- Dumbledore-t semmi se zavarja. – sóhajtott fel Blaise.
- Csak a Sötét Nagyúr. – mondta Draco elgondolkodva.
- Később megbeszéljük. – sziszegte hirtelen Theodore, figyelve, ahogy Piton feléjük fordult. Blaise és ő visszazökkentek a helyükre, míg Harry és Draco sietve kipakolták a többi alapanyagot.
Piton előrejött Harry és Draco asztaláig. – Gondolom, ön kérte meg rá Pottert, hogy ide üljön, Mr Malfoy?
- Igen, tanár úr. – nézett fel a férfira Draco, míg Harry megpróbált nem tudomást venni róla. Piton szintén kerülte Harry tekintetét.
- Akkor talán vigyázhatna, hogy ne keveredjen újabb bajba. – javasolta Piton, aztán előrement, és egy pálcalendítéssel megjelenítette a táblán az aznapi tananyagot.
Harry felsóhajtott és elővette a bogarait. – Mindig ilyen nehéz vele.
Draco, Blaise és Theodore felkuncogtak.
- Dumbledore-t akarjátok megtréfálni? – nézett végig Tom gyanakodva a három griffendélesen és a négy mardekároson.
- Természetesen. – bólintott Draco, és felkapott egy teasüteményt.
- Úgy kell neki, Marcus. – jegyezte meg Ginny, fejét Theodore vállán nyugtatva.
- Igen, úgy értem, Dumbledore-nak már évekkel ezelőtt ki kellett volna rúgnia Harryt, de nehogy megsértődj, Harry. – Seamus egy gyors bocsánatkérő pillantást vetett Harryre Blaise mellől.
Harry csak legyintett. – Nem, ebben igazad van. Én is megmondtam neki.
- Csak bajba fogjátok keverni magatokat... – nyögött fel Tom, és megdörzsölte a szemét.
- Ugyan már. Harry arathatja le az összes babérokat. Mi csak segítünk. – nyugtatta meg Pansy.
- És rád is szükségünk van, hogy ötletekkel szolgálj nekünk! – mondta Harry vidáman, és nekidőlt a Sötét Nagyúrnak.
- És hogy kapcsolatba lépj a Sötét Nagyúrral. – tette hozzá Draco.
- Miért van szükségetek Voldemortra? – húzta össze Tom a szemöldökét.
Harry felhorkant. – Ugyan, Marcus, ki az az egyetlen ember, aki mindenkinél jobban képes kihozni Dumbledore-t a béketűréséből?
Tom elsápadt, aztán gyorsan megrázta a fejét. – Remélem csak vicceltek! Voldemort nem szokott hülyéskedni!
- Akkor talán beöltöztethetnénk Voldemortnak valaki mást... – mormogta Ginny elgondolkodva.
- Ez jó ötlet... – értette egyet Draco, és gyanakodva szemlélte Harryt, akinek láthatóan problémái akadtak vele, hogy visszatartsa a nevetését. – Potter...
- Elnézést, csak... – Harry elnevette magát. – Nem hiszem, hogy a jó öreg Voldi akár ebbe is belemenne!
Blaise ide oda kapta a pillantását a rémült Tom, és a vigyorgó Harry között, aztán felvonta a szemöldökét. – Valahogy olyan érzésem van, hogy van itt valami, amiről mi nem tudunk...
- Mégpedig? – kérdezte Ginny kedvesen.
Draconak hirtelen tágra nyíltak a szemei. - ...Én azt hiszem, nem is kell már megterveznünk ezt a csínyt, ami végig itt volt az orrunk előtt...
Harry hisztérikusan nevetni kezdett, mire Tom felnyögött. – Csak bízd rá a mardekárosokra...
- Azt hiszed... – Pansy pillantása végigfutott a három mardekáros fiún, aztán ő is tágra nyílt szemmel Tomra nézett. – Kegyelmes uram?
- Én megmondtam! – nevetett Harry. – Mondtam, hogy karácsonyig rájönnek!
- Fogd be. – mordult rá Tom a Kis Túlélőre, aztán bosszúsan végignézett a mardekárosokon és a tátott szájú Seamuson. – Köztünk maradjon.
- Ó, milyen ironikus... – kuncogott fel Theodore. – A Sötét Nagyúr maga tanítja nekünk a sötét varázslatok kivédését.
- Ez megmagyarázza azt is, miért olyan ideges mindig, mikor Harry azt mondja, hogy Voldi... – jött rá Seamus, aztán ő is elnevette magát.
- Most miért nézel így rám? – fintorgott rá Harry a fenyegető képet vágó Sötét Nagyúrra. – Én nem segítettem nekik rájönni, Tom.
Tom felsóhajtott. – Nem is hiszem, hogy ezt tetted.
- Tom? – kérdezte Draco, mikor már kezdtek megnyugodni.
- Az igazi neve – magyarázta Ginny, - Tom Denem. Mikor csak tehetjük, Tomnak hívjuk Voldemort helyett.
- Azt hiszem, ez érthető. – bólintott Theodore.
- Várj csak, hogy érted azt, hogy Voldemort nem hülyéskedik? – kérdezte hirtelen Seamus a Sötét Nagyúrtól. – Harry azt mondta, hogy te segítettél neki Pitonnál!
- Nem önszántamból. – mordult fel Tom, és csúnya pillantást vetett Harryre, aki elvigyorodott.
- Talán nem, de nyáron bevásároltál Fred és George varázsviccboltjában! – vágott vissza Harry. Erre megint mindenki elnevette magát.
Hirtelen kopogtak az ajtón és mindannyian elhallgattak. Kis idő múlva megint kopogtak.
- Cseréljetek helyet. – parancsolta Tom, és felkelt, hogy kinyissa az ajtót. Harry és Seamus leültek Ginny két oldalára, míg Theodore Blaise mellé ült. A mardekárosok megpróbálták rendbe szedni magukat, míg a griffendélesek elterpeszkedtek és Ginny Harry vállára hajtotta a fejét, mint ahogy korábban Theodore-éra. Tom bólintott aztán kinyitotta az ajtót. – Perselus. Micsoda meglepetés.
Mikor Piton bepillantott a szobába, két láthatóan kíváncsi tekintet fogadta, ezen kívül négy másik, amely megpróbált nem kíváncsinak látszani és egy, aki úgy tett, mintha nem létezne. Ha tudtam volna, hogy a diákokat szórakoztatod, későbbre halasztottam volna a látogatásomat. – tájékoztatta a sötét varázslatok kivédése professzort.
- Ugyan, azt hiszem, már úgyis indulni akartak. – válaszolta Tom, és egy gyors pillantást vetett a diákokra, ami jelezte, hogy jobb, ha tényleg mennek.
- De még nem fejeztem be a teámat. – válaszolta Harry, miközben a mardekárosok, Seamus és Ginny felálltak.
- Harry... – szólt rá Ginny a fiúra, aki erre felvonta a szemöldökét.
- Magaddal viheted a teádat. – javasolta Tom. Harry, kérlek.
Piton összeszorította a száját. – Potter maradhat. – mordult fel, és a pillantása lyukat égetett a fiú hátába.
- Merlinre... – Tom megdörzsölte a szemeit. – Gyere be, Perselus. Harry, a teád jobb, ha a csészédben marad, kivéve persze, ha megiszod, a többieknek pedig: viszlát, holnap találkozunk. – felsóhajtott és hátralépett, hogy beengedje Pitont és kiengedje a diákjait.
Ginny ingerülten forgatta a szemeit, aztán lehajolt, és Harry fülébe súgta. – Bajkeverő. Teljesen kikészíted azt a szerencsétlen embert. Viselkedj, kérlek.
-Természetesen. – mosolygott rá Harry. – Mondd meg Ronnak, hogy ne várjon meg csak azért, hogy lehordjon, amiért ma nem figyeltem rá, jó?
- Jó, jó... – Ginny megrázta a fejét, aztán követte a többieket kifelé. – Jó éjt, Marcus.
- Jó éjt, Miss Weasley. – válaszolta Tom, aztán becsukta az ajtót. – Kérlek, ülj le, Perselus. Kérsz egy kis teát?
- Dumbledore. – horkant fel Harry, mire Tom csúnyán nézett rá.
Piton felvonta a szemöldökét, a fiú ártatlan mosolya láttán. – Csúfolódsz az igazgatóval, Potter? – kérdezte semleges hangon.
- Miért, nem az én hibám, hogy Marcus pont úgy hallatszik, mint ő, mikor teával kínál valakit. – vágott vissza Harry.
Piton szája halvány mosolyra húzódott. – Tényleg?
- Magasságos Merlin, hiszen ti ketten viccelődtök egymással. Közeledik a világ vége? A pokol tüze nem aludt ki még? – tátotta el a száját Tom.
- Ilyen az, mikor egy halálfaló mugli kliséket használ. – horkant fel Harry, és megrázta a fejét.
- A pokol nem mugli fogalom, Mr Potter. – mutatott rá Piton.
- Miért, mennyi olyan aranyvérű varázslót ismer, aki megemlítené a mindennapi beszédben? – kérdezte Harry.
Piton megrázta a fejét. Ebben a fiú nyert.
- A poklon és a teán kívül, akartál még valamit, Perselus? – vágott közbe Tom.
- Hát, részben Mr Potterhez jöttem, mert szerettem volna tőle rendesen is bocsánatot kérni.
- Tényleg kialudt a pokol tüze... – suttogta Harry döbbenten.
- Miből gondolta, hogy itt van? – kérdezte gyanakodva Tom.
- Abból, hogy Mr Potter és Miss Weasley kapcsolata nem több barátságnál. – válaszolta Piton nyugodtan. – Míg Mr Potter és a te kapcsolatod szorosabb annál, hogy egyszerű barátság legyen.
Tom gyors pillantást vetett Harryre. Mondtam, hogy fogd vissza magad!
Hopp. Harry bocsánatkérően rámosolygott. Aztán hirtelen eszébe ötlött valami, és Pitonhoz fordult. – Kérem, nyugtasson meg, hogy nem mondta el Dumbledore-nak. – suttogta. Tom is tágra nyílt szemmel nézett a kémre.
Piton felvonta a szemöldökét. – Halloween óta semmit sem mondtam rólatok Dumbledore professzornak.
- Miért nem? – kérdezte Tom kíváncsian, miközben Harry közelebb csúszott hozzá. A Sötét Nagyúr hagyta, hogy Harry hozzá bújjon, míg ő figyelmesen szemlélte a halálfalót.
- Azt mondta, hogy Mr Potternek köszönhetem, hogy a Nagyúr még nem tud a kémkedésemről? – kérdezett vissza Piton.
- Harry rám parancsolt, hogy ne mondjam el. – bólintott Tom, és átölelte a fiút.
Piton most Harryhez fordult, és feneketlen fekete szemei kíváncsiságot tükröztek. Harry válaszul csak megvonta a vállát. – Már évek óta nem gyűlöltem, professzor. Tisztelem a munkájáért most még inkább, és nem hagyom, hogy még egy ártatlan ember meghaljon, ha képes vagyok ezt megakadályozni. – a hangja halk volt és őszinte, és ez meglepte a bájital professzort.
- Alábecsültelek. – ismerte el Piton, aztán újra Tomra emelte a szemét. – Nem tetszik nekem, ahogy Dumbledore játszik az embereivel, és nem szeretem, ha állandóan felügyelnek.
Tom felvonta a szemöldökét. – Jól tudod, hogy Voldemort is szorosan rajta tartja a szemét az emberein.
- De ő nem játszadozik velük. – motyogta Harry. – Legalábbis a követőivel nem. Úgy értem, igen, használja a Cruciatus átkot, ha nem tetszik neki valami, de nem tologatja őket ide-oda, mint a sakkbábukat, előreküldve egyiküket-másikukat, hogy meghaljon, miközben neki lehetősége adódik közelebb jutni az ellenségéhez, vagy egy nappal tovább élhet. Ő inkább magában dolgozik, bár lehet, hogy csak azért, mert nem bízik meg senkiben. – a fiú felpillantott a döbbent fekete szemekbe. – Így van?
Piton a kollégájára nézett. – Mikre tanítod? Ez majdnem mardekárosnak hangzott.
Harry csúnyán nézett rá, míg Tom felkuncogott. – Harry agya egyszerre griffendéles és mardekáros. A pillanat hatása alatt hajlamos hülyeségeket csinálni, de ha elgondolkodik valamin, nagyon fondorlatos tud lenni.
Piton újra Harryre emelte a pillantását, és összehúzta a szemeit. – Észrevettem. – jegyezte meg fanyarul.
Harry elvigyorodott. – Ha ettől jobban érzi magát, elárulhatom, hogy nem ön volt az egyetlen, akit megtréfáltak.
- Nem?
- Marcus nőként ülte végig a vacsorát. – bólintott Harry, aztán felsikoltott, mikor az említett férfi ujjai rátaláltak az oldalán egy csiklandós pontra. Piton megrázta a fejét, és elnyomott egy mosolyt, miközben a fiú megpróbált elmenekülni a tanár elől. – Kegyelem! Kegyelem! Jajjj! Ott ne! – visongta Harry tehetetlenül.
- Nem szoktam megkegyelmezni a griffendéleseknek. – vágott vissza vigyorogva Tom.
De közönségünk van! Nyögte ki gondolatban Harry.
Jól van, na. Tom abbahagyta a csiklandozását és hátradőlt a kanapén, míg Harry megpróbált újra lélegzethez jutni.
- Szemét. – nyögte ki Harry.
- Köszönöm. – mosolygott rá Tom, aztán újra Pitonra nézett. – Ha hirtelen abbahagyod a kémkedést Dumbledore-nak, rájön, hogy baj van.
- Az utóbbi időben egyébként se volt mit elmondanom neki. – mutatott rá Piton.
- Ebben biztos vagyok. – Tom megvakargatta a fejét. – Ahogy szerintem sejted is, a nagyúr már a visszatérése óta gyanakszik rád. Ez volt a fő oka, amiért megparancsolta, hogy vállaljam el ezt az állást, mikor a Weasley ikrek felajánlották.
Piton bólintott. Ő is így gondolta.
- Talán... – pislantott fel Tom, - tehetnénk egy próbát?
- Egy próbát? – kérdezte Piton és összehúzta a szemöldökét.
- Igen... – hümmögte Tom. – Csak hogy biztosak lehessünk benne.
- Köpd már ki, Marcus. – parancsolt rá Harry.
Tom egy gyors mosolyt villantott a fiúra, aztán megint Pitonhoz fordult. – Van valami olyan információd, amit még nem mondtál el a Sötét Nagyúrnak?
- Semmi, ami a hasznára lehetne. – ismerte el Piton Harryre pislantva.
- A főhadiszállás. – bólintott Harry.
Tom összevonta a szemöldökét. – Mi van a főhadiszállással?
- Dumbledore a Titokgazda. – magyarázta Piton.
Tom felsóhajtott. – Ez nem olyasmi, amivel sokat segíthetnél. – bólintott szomorúan, és láthatóan azt kívánta, bárcsak másként lenne.
Harry megcsípte. – Hé te, hagyd már abba.
A Sötét Nagyúr megdörzsölte a karját, és Piton szemébe nézett. – Holnapra van tervezve egy támadás Bristolban. Hat órakor.
De én azt hittem fél hatra volt tervezve...
Csitt. Ez egy teszt. Kíváncsi vagyok, megpróbálnak-e megállítani.
Ja...
- Én... értem... – Piton érzelemmentesen nézett a két varázslóra. – Ha ez minden, akkor talán mennék is, és Mr Potter is jobban tenné, ha velem jönne.
Azt hiszem, szeretne veled négyszemközt beszélni, szerelmem. Mondta Tom a fiúnak.
Micsoda meglepetés. Vágott vissza Harry fanyarul. – Tényleg kezdek fáradt lenni.
- Mondja az, aki ma reggel elaludt. – tette hozzá Tom, majd ő is felállt és megölelte Harryt. – Aludj jól, kölyök.
- Ron horkolása mellett nem hiszem, hogy sikerülne. Biztos, hogy nem költözhetek hozzád?
- Én valószínűleg még hangosabban horkolok, mint Mr Weasley.
- Senki nem horkol hangosabban, mint Ron. – vigyorodott el Harry, és rákacsintott a Sötét Nagyúrra. – Holnap az órán találkozunk.
Tom felhorkant és kikísérte Harryt az ajtóhoz, ahol Piton várt rájuk. – Reggelinél találkozunk, Perselus. – mondta a bájital professzornak, és beleborzolt Harry hajába. Aztán kitessékelte őket és becsukta az ajtót a hátuk mögött.
- Gondolom, beszélni akart velem, tanár úr? – kérdezte Harry, felpillantva a férfira.
- Igen. Elkísérlek a klubhelyiségetekig. – válaszolta Piton. Harry bólintott és mikor elindultak, Piton feltette az első kérdését. – Csinált veled valamit?
- Úgy érti megpróbált-e kihasználni? – Harry ingerülten forgatta a szemeit. – Nem. És nem hiszem, hogy megúszhatná, ha megpróbálná. Biztos vagyok benne, hogy legalább annyi átkot tudok már, mint maguk.
- Ezt kétlem..
- Hát, nem készültem a közeljövőben kipróbálni. – vonta meg a vállát Harry. – Nem, Marcus tökéletes úriember. Már úgy értem, egy halálfalóhoz képest.
Piton megrázta a fejét. – És melyik oldalon állsz ebben a háborúban?
- Nem hiszem, hogy képes lenne változtatni a helyzetemen, mint a Kis Túlélő, Aki Egyszerűen Képtelen Meghalni, tanár úr. Ezen még Voldi se tudna változtatni. – válaszolta fiú komolyan.
Piton meglepve pillantott rá. – Tényleg nem?
Harry elfintorodott. – Nézze, Piton professzor, én soha nem kértem, hogy belevegyenek ebbe a háborúba. Soha nem vágytam hírességre, vagy vagyonra, vagy ilyesmikre. Sokkal szívesebben lennék Neville Longbottom, mint Harry Potter, és ez komoly.
- Azt hiszem, ez érthető. – bólintott Piton, meglepve ezzel Harryt. – És mik a nézeteid?
- Még nem álltam oda egyik oldal mellé se ebben a háborúban. Azért harcolok, hogy életben maradjak, hogy megvédjem azokat, akik engem védenek, a barátaimat. Így élek. Láttam már a mugli- és a varázslóvilág árnyoldalát is. De láttam a jót is. Azt kell, hogy mondjam, valahol mind emberek vagyunk. Nem értek egyet Voldi aranyvérűségi mániájával, de, csakúgy, mint ön, én se szeretem, ahogy Dumbledore megpróbál manipulálni. – mikor elérték a Kövér Dáma portréját, Harry megállt, és belenézett a professzor meglepett fekete szemeibe.
- Ha lehetőségem adódik csatlakozni Voldemorthoz, és így Marcus mellett maradhatok, nem mondom biztosan, hogy nem fogok így dönteni. De ha ez a döntés csak további gyilkosságokhoz vezetne, akkor inkább Dumbledore mellett maradok. – a fiú vállat vont. – A jövő még bizonytalan. Majd meglátjuk. – ezzel a Kövér Dámához fordult. – Aranyfüst. Jó éjt, Piton professzor.
Piton megfordult, és elindult vissza a pincék felé, hogy alaposabban is elgondolkodjon a beszélgetésükön.