Béta: Csacsi
Jelmagyarázat:
Gondolatok
:Párszaszó:
26. fejezet
- Most rendesen meg vagyok zavarodva. – jelentette be Ginny az ajtóból, mikor meglátta a Tom szobájában összegyűlteket.
Harry odaintett neki Tom öléből, nem törődve az ingerült Sötét Nagyúrral, aki mindenáron ki akarta tenni onnan. – Gyere be! Légy udvarias Herm-mel!
- Udvarias, Harry? – kérdezte Draco, átható pillantást vetve a barna hajú lányra, amit az ugyanolyan hidegen viszonzott.
Harry felnyögött, és a tenyerébe temette az arcát. – Hülyék vesznek körül. Segíts, Tom!
Ginny volt az első, aki észrevette az elszólást. – Hé! – tágra nyílt szemmel meredt a griffendéles lányra, aztán vissza a Tom ölében ülő fiatalemberre. – Ő már tudja, és Dumbledore még nem ölt meg mindannyiunkat?
- Úgy emlékszem, Harry megkért titeket, hogy legyetek udvariasak. – jegyezte meg Tom könnyedén. – Nem hiszem, hogy a bámulás, különösen tátott szájjal, még udvariasnak számít.
Hangos csattanás hallatszott, ahogy többen is becsukták a szájukat, aztán a mardekárosok és griffendélesek mind leültek a saját helyükre, távol tartva magukat Hermionétól.
Harry kérlelő pillantást vetett Hermionéra, aki erre a szemét forgatta, de bólintott.
- Rendesek lesztek Herm-mel, vagy rajtatok próbálom ki a legújabb csínyemet. – tájékoztatta a barátait megjátszott komolysággal Harry.
Blaise rémületet tettetett. – És miért tennél velünk ilyet!
- Mert nem szép dolog rátámadni egy terhes nőre. – jött Tom udvarias válasza Harry háta mögül.
- Terhes! – minden szem Hermione felé fordult, aki elpirult, és lehajtotta a fejét, gondolatban tervezgetve, milyen szörnyűségeket tehetne a Sötét Nagyúrral ezért a bejelentésért.
- Még akkor is, ha mugli származású... – tette hozzá elgondolkodva Tom. Az ezt követő rémült kiáltás mindenki tudtára adta, hogy Harrytől már meg is kapta érte a magáét, valószínűleg az oldalába mélyedő könyök formájában.
- De hát hogyan, Hermione? – kérdezte az idősebb lányt aggódva Ginny.
Hermione kérlelőn Harryre nézett, és a zöld szemű fiú újra magára terelte a figyelmet. – Ron volt az. Mikor a születésnapján elvitte Roxmortsba. Az a szemét leitatta. – a smaragd szemek hevesen megvillantak, miközben a fiú beszélt.
- Majd tőlem jól megkapja Ron a magáét. – jelentette ki Seamus, aki Blaise tiltakozása ellenére is talpra ugrott.
- Ezzel már nem kell törődnöd. – szólalt meg Hermione hidegen. – Harry néhány órája paprikává változtatta.
A többiek rémülten meredtek Harryre. Draco szélesen elmosolyodott. – Paprikavörös Weasley. Jól csengő név.
- Jól van. – megint mindenki Harry felé fordult. – Draco, intézd el, hogy ha a házad többi része visszatér, tudjanak róla, hogy Hermione az én védelmem alatt áll. Ez érvényes a hollóhátas és a hugrabugos embereidre is.
- Igen, anya. – válaszolta Draco a szemeit forgatva.
- Miért, mi van akkor, ha a te védelmed alatt állok? – kérdezte a barátjától Hermione.
- Megparancsoltam a követőimnek, hogy a gyerekeik jól viselkedjenek Harry körül. – válaszolta az ölében ülő fiú helyett Tom.
- Nem mintha Harry az ő csínyeivel nem volna elég félelmetes. - jegyezte meg Theodore.
- Senki se mer vele ujjat húzni. – értett egyet Pansy.
- És hogy mitől érzem magam olyan különlegesnek? – vigyorodott el gúnyosan a fekete hajú griffendéles.
- Harry, szerelmem, te különlegesen különleges vagy. – horkant fel Tom, és magához ölelte a fiút. Harry elvigyorodott, miközben a mardekárosok, Ginny és Seamus hangosan fütyültek. Hermione megmosolyogta őket.
Teljesen mások, mint ahogy képzeltem volna őket. Ismerte be magában.
Valaki kopogott.
- Tudjátok, milyen bosszantó? – panaszkodott Ginny, miközben a csapat Hermione nagy csodálkozására helyet cserélt.
- Muszáj lesz találnunk egy bűbájt, ami elárulja, ki áll az ajtó előtt, hogy ne üljünk át feleslegesen. – értett egyet vele Harry, aki most Hermione és Ginny között ült a kanapén. Seamus nyelvet öltött rájuk, és közelebb bújt Blaise-hez. A fiúk a szünet előtti utolsó nap hozták nyilvánosságra a kapcsolatukat, úgyhogy most nyugodtan ülhettek egymás mellett.
- Utállak titeket. – tájékoztatta őket Theodore, miközben leült Blaise mellé.
- Ezt meg miért csináltátok? – kérdezte Hermione, ahogy Tom a sürgető kopogást figyelmen kívül hagyva lassan elindult az ajtó felé.
- A látszatért. Nem tudjuk, ki áll az ajtónál. Ha mondjuk Dumbledore lenne az, akkor jó nagy bajban vagyunk, ha így talál minket. – magyarázta Harry halkan.
- Csend. – parancsolta a Sötét Nagyúr, aztán kinyitotta az ajtót.
Perselus Piton, aki a szokásosnál is sápadtabbnak tűnt, szó nélkül megkerülte, és belépett a szobába. Tom elcsodálkozott, de aztán becsukta és levédte az ajtót, Harry pedig ugrott, hogy nyugtató teát rendeljen a professzornak. A többiek döbbenten figyelték a jelenetet.
- Beszélj. – parancsolta Tom, miután Harry átadta a teát.
- Dumbledore iderendelt néhány aurort, hogy kutassák át a szobádat. – magyarázta Perselus. – Azt hiszem megpróbál megszabadulni tőled.
- Gyanakszik valamire? – kérdezte kíváncsian Harry. A többiek csendesen figyeltek, Hermione szemei döbbenten tágra nyíltak.
- Rájött, hogy hiányoznak információk. – válaszolta Perselus, jelentőségteljes pillantást vetve Tomra.
A Sötét Nagyúr tekintete elsötétült. – A fenébe. – az őket figyelő társaságra nézett. – Azt ajánlom tűnjetek el mind. Harry, vidd magaddal azokat a könyveket. Ha muszáj, kérd meg Mardekárt, hogy vigyázzon rájuk.
- Rendben. – A fiatalember eltűnt Tom szobájában, hogy magához vegye az illegális dolgokat, amiket ő bízott a Sötét Nagyúrra. Egy ládában voltak, amit lekicsinyített, és zsebre vágott, aztán visszament a nappaliba. – Megvagyok. – bólintott a Sötét Nagyúrnak.
Tom szemei végigsiklottak a felszedelőzködött társaságon aztán megállapodtak Perseluson. – Perselus, szerintem jobb, ha most te is mész. Ha rájön, hogy figyelmeztettél...
- Rendben. – a bájital tanár egy fáradt sóhajtással felkelt, aztán hirtelen észrevette Hermionét, és összevonta a szemöldökét.
- Professzor? – kérdezte Harry lágyan, mire mindenki felé fordult. – Talán segíthetne nekem azzal a főzettel, amin a legutóbb dolgoztunk?
A mardekárosok gyorsan felkapták a fonalat. – Nem csak Harrynek voltak vele problémái. – jegyezte meg Draco. – Azt hiszem, ránk is ránk férne egy kis segítség.
- És Ginnynek se ártana, ha egy kissé előbbre haladna a tanulásban. – mormogta Hermione, csatlakozva a játékhoz.
- Valóban? – Perselus bólintott, és intett az ajtó felé.
Ahogy a társaság kiszállingózott, Harry gyorsan megölelte Tomot. :Légy óvatos, Tom. Dumbledore ravasz.: Sziszegte figyelmeztetően, mire a Sötét Nagyúr halványan elmosolyodott.
- Te is vigyázz magadra. – válaszolta Tom, aztán kitaszigálta a szobából. A rejtekúton vidd őket.
Én is szeretlek. Nevetett fel magában Harry, aztán intett a csapatnak, hogy kövessék a falikárpit mögé.
- Senki se ismeri úgy ezt az iskolát, mint a mi Harrynk. – morogta Draco elismerően.
- Azt hiszem, Mr. Malfoy, előbb a Sötét Nagyúrral kell megküzdenie, aha a magáénak akarja vallani Mr. Pottert. – mutatott rá Perselus.
- Te is utálod, mikor igaza van? – ugratta Harry a szőke fiút, mikor végül Perselus irodája mellett előjöttek az átjáróból.
- Kopj le, Potter. – vágott vissza Draco. A többiek elnevették magukat, és Perselus kinyitotta az iroda ajtaját, aztán betessékelte őket.
- Megkérdezhetem, Miss. Granger miért csatlakozott a mi kis partinkhoz? – kérdezte a professzor, halkan becsukva az ajtót maga mögött.
Harry Hermionéra pislantott, hogy engedélyt kérjen, de a lány csak tehetetlenül megrántotta a vállát. Harry összevonta a szemöldökét, de aztán Perselushoz fordult. – Úgy tűnik, nemrégen Ron teherbe ejtette. Én meg leordítoztam, paprikává változtattam, aztán lekísértem Hermionét a kórterembe a napi ellenőrzésre. Közben beszélgetni kezdtünk Tomról, ő meg egyszer csak megjelent, hogy megnézze, mitől vagyok dühös. – a fiú vállat vont.
- Ez már a második eset, hogy eltévesztetted! – kiáltotta Ginny bosszúsan.
Harry pislogott, míg a többiek megpróbálták nem elnevetni magukat, és Perselus is elnyomott egy mosolyt. – Izé, Gin, én általában tudom, mit csinálok. Herm már tudta, úgyhogy feltételezhetjük, hogy Piton is tudja, vagy nem?
- Harry, legutóbb, mikor beszéltünk, Piton professzor még nem tudott a dologról. – mutatott rá Theodore.
- Hé, nem az én hibám, hogy ti mindig le vagytok maradva.
- Most olyan kedvem lenne megátkozni téged. – mordult fel Ginny.
- Az a legjobb csíny, amire nem számítasz. – vágott vissza Harry.
Perselus a szemét forgatta. – Ez mind nagyon kedves, viszont attól tartok, van itt egy rakás kijavításra váró dolgozat. Segítetek, vagy mehettek Dumbledore-hoz.
- Én segítek. – jelentkezett Draco azonnal.
- Én is. – értett egyet Theodore, mire Blaise és Pansy is bólintottak.
Hermione felsóhajtott. – Ha megengedi, tanár úr...
Perselus az asztalán halomban álló pergamenek felé intett a kezével, mire azok átrepültek a távolabbi asztalokhoz. – Akkor gyerünk. – mikor ezek öten dolgozni kezdtek, a férfi visszafordult Harry, Ginny és Seamus felé. – És ti hárman?
- Seam majd segít nekem. – parancsolt rá a barátjára Blaise. Seamus hálás sóhajjal elindult a fiú felé.
Perselus most a maradék kettőhöz fordult. – Szóval?
- Tanár úr, nekem tényleg szükségem lenne a segítségre... – motyogta Ginny.
Harry összevonta a szemöldökét. – Segítsen neki. – javasolta. – Tom és én úgy gondoljuk, hogy udvariasabb lehetne a mi kis társaságunkkal szemben. Hogy a többieknek több okuk legyen újragondolni Dumbledore nézeteit, meg a hasonlókat. Különösen, ha Ron-on vezethetné le a feszültségét.
Perselus csúnyán nézett rá. – Kinek kell Dumbledore? Hiszen itt vagy te.
- Ó, csak nem úgy gondolja, hogy már megint manipulálni próbálom? – ugratta őt Harry. Ő és Perselus kezdtek barátokká válni, bár a kapcsolatuk inkább csak egymás ugratásából és vitákból állt. Harry mégis észrevette, hogy Perselus sokszor hallgat rá, sőt sokszor egyet is ért vele.
- Pedig.
- Ah, de biztosíthatom, nem vagyok olyan rossz, mint Dumbledore. – válaszolta Harry.
- Ez igaz. – Perselus Ginnyhez fordult. – Hozz egy üstöt meg a hozzávalókat. Segítek. – parancsolt a lányra, és a készletek felé intett. Mikor a lány elindult összeszedni a szükséges dolgokat, Perselus Harryhez fordult. – Miből gondolod, hogy irigyelni fognak, attól, hogy néhány diákkal kevesebbet eszek meg reggelire?
Harry elvigyorodott. – Pletykák. Pletykák, amik azonnal elindulnak, mikor a diákok visszatérnek. Nem számít, melyik ház tagjai, ott lesznek. Roxfortot a pletyka táplálja, tanár úr. És az iskola szakadását is a pletyka fogja táplálni.
- Miféle pletyka? – kérdezte Hermione egy papír fölé hajolva. A többiek is kíváncsian figyelték őket.
- Az igazság. – vont vállat Harry. – Hogy egy halálfaló van a tanári karban. Hogy Voldemort erőfölényben van. Hogy egyre kevésbé bízom Dumbledore-ban. – Harry smaragd szemei huncutul megvillantak. – A kétely magvai már csírázni kezdtek. Bármit is teszek, Dumbledore fedezi. A mardekárosok utálják. A hollóhátasok is kezdik megkérdőjelezni. A griffendélesek is elgondolkodnak majd rajta. A hugrabugosok hűsége is kezd meginogni. A tanárok megkérdőjelezik Dumbledore döntéseit. Sokan vannak, akik szeretnék, ha engem eltanácsolnának az iskolából.
- Ezt már hónapok óta tervezed... – suttogta Ginny tátott szájjal. – És nekünk fogalmunk se volt róla. – a mardekárosok ugyanolyan döbbentnek tűntek, mint a vörös hajú griffendéles.
- Igen és nem. – ismerte be Harry. – A csínyek csak a magam kedvéért kezdődtek, de végül ez lett belőle. A végeredmény viszont Tomnak segít.
- Soha nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű csíny az egész iskolát a te oldaladra állíthatja. – Draco hümmentett egyet. – Azt hiszem, Harry Potter, te mindnyájunkon túlteszel.
- Dray, ha őszinte akarok lenni, ebben az esetben még magamon is túltettem.
- Ugye majd emlékeztetsz, hogy a jó oldaladon maradjak. – mormogta Ginny, miközben megkészítette az üstjét.
- Engem is. – értett egyet vele Perselus, és ezzel Harryt is beleértve mindenkit megdöbbentett. – Ha még egyszer azt mondanám, hogy egy griffendéles a világ legrosszabb teremtménye, valaki vágjon fejbe, és emlékeztessen Potterre – tette hozzá.
Harry elvigyorodott, míg a többiek elnevették magukat. – A helyében ezt nem mondanám a jelenlétemben, tanár úr. Még a végén szaván fogom.
Perselus felvonta a szemöldökét. – Neked nem dolgod volt azzal a valamivel, amit a nagyurunk szobájából hoztál el?
Harry a szemét forgatta. – De, de. Vacsoránál találkozunk.
Tom dühösen nézett Dumbledore-ra, mikor a ragyogóan mosolygó férfit meglátta az ajtóban. – Segíthetek valamiben, professzor?
- Igen. Nézd, Marcus, ezek az urak itt, - mutatott Dumbledore a háta mögött álló aurorokra, és Tomnak meg kellett erőltetnie magát, nehogy valami durva megjegyzést tegyen az „urak" titulusra - szeretnék átkutatni a szobádat.
- És ha nem engedem?
- Akkor tán kénytelenek leszünk elrángatni a minisztériumba a gyanúval, hogy Tudodkinek dolgozol. – vágott vissza az egyik auror.
- Nem, fogalmam sincs, kinek. – válaszolta unottan Tom. Mikor csak bamba tekinteteket kapott válaszul, a szemeit forgatta és felsóhajtott. – Voldemort, ti marhák. Mondjátok már ki a nevét. – mikor amazok a név hallatán ugrottak egyet, elvigyorodott. – A halálfaló-üggyel kapcsolatban pedig: biztosíthatlak titeket, hogy nincs rajtam a sötét jegy. Ezt nyugodtan ellenőrizhetitek. Nem a Sötét Nagyúrnak dolgozom.
- Tényleg nem? – válaszolta Dumbledore hitetlenkedve.
Tom kihívóan felvonta a szemöldökét. – Tényleg nem. Muszáj mindig kétségbe vonnia a szavamat, mikor pedig igazat beszélek? Miért van a magas rangú embereknek mindig ez az idegesítő szokásuk, hogy szívesebben hiszik el a hazugságot, mint az igazságot?
Az aurorok nem tűntek boldognak ettől a megjegyzésétől, nem mintha Tomot ez érdekelte volna.
- Marcus, ezzel csak a magad dolgát nehezíted.
Tom csúnyán nézett rá, de hátralépett, hogy beengedje őket. A két aurort sikerült elgáncsolnia, és ártatlanul mosolygott rájuk, mikor azok dühösen felé fordultak. Dumbledore könnyedén átlépte a kinyújtott lábát, mire Tom úgy tett, mintha csak nyújtózkodott volna.
Sötét pillantással figyelte, ahogy a két auror elkezdte szétszedni a szobáját. Tényleg azt hiszik, hogy a szobámban tartom a sötét mágiás tárgyaimat?
A panaszkodó hangra Harry felkuncogott. Nem tudják, szabadidődben hol élsz. Akár azt is hihetik, hogy nincs is saját házad, amiben a dolgaidat tartsd.
Milyen jó, hogy itt vagy nekem, és elmagyarázhatod a nyilvánvalót.
Nélkülem úgyse mennél semmire, ezt te is tudod.
Nagyon jól tudom, mit tennék nélküled, Potter. Ha jól emlékszem, úgy harminc vagy negyven éve összeírtam egy listát. Ha nagyon akarnám, szerintem még megtalálnám.
Seggfej!
Beszéltél Perselussal arról, hogy legyen rendesebb?
Aha. Beleegyezett. Amint a diákok kezdenek visszatérni, elkezdjük a pletykák terjesztését. Esetleg...
Esetleg mi?
Lenne rá mód, hogy egy-két ember közülünk rajta lehessen a visszafelé tartó vonaton? Így a pletyka már azelőtt szárnyra kapna, hogy a vonat ideér.
Jó ötlet. Majd meglátom, mit tehetek. Tom magában elvigyorodott. Talán néhány halálfalóm nem bánná, ha a gyerekeik és néhány barátjuk meglátogatná őket a szünetben.
Hadd találjam ki: téged is beleértve.
Talán. Akkor elraktározhatnám az összes sötét mágiás dolgomat, amit ezek a hülyék keresnek.
Ha! Vagyis nem tudod!
Azt hiszem, amint ezek elmennek, összehívok egy gyűlést. Te boldogulsz Mardekárral?
Hogyne. Vigyázz, hogy Pitont ne hívd. Jelenleg mindenkit magánál tart, és így Dumbledore nehezebben teszi rájuk a mancsát.
Tudom. Tom elakadt, és a szemei végigsöpörtek a szobán, miközben az aurorok a vállukat rángatták. – Készen vannak végre? – mordult fel. Hallotta, hogy Harry elneveti magát.
- Igen. – az egyik férfi felállt és leporolta magát. – Megvagyunk. Semmit nem találtunk.
- Én szóltam előre. Manapság az őszinték semmi tiszteletet nem kapnak. – horkant fel Tom. – Magasságos Merlin.
Dumbledore megrázta a fejét. – Rendben van. Köszönöm, hogy időt szakított ránk, Marcus.
- Ó, hát ez csak természetes. Ha legközelebb jönnek, figyelmeztessenek előre. Majd teszek róla, hogy legyen nálam valami gyanúsabb tárgy is, mint például a saját pálcám.
Miután az aurorok távoztak, Dumbledore összevonta a szemöldökét. – Ugyan...
- Tudja, Dumbledore, nem hiszem, hogy itt töltöm a szünet fennmaradó részét. Nem elég otthonos. Biztos vagyok benne, hogy megérti.
- Természetesen. – nyögte ki Dumbledore, tudva, hogy ez ellen nem tehet semmit.
- Tudtam, hogy megérti! – mosolygott rá győzelemittasan Tom. – Viszlát, Dumbledore. Talán vacsoránál találkozunk, talán nem. Majd meglátjuk.
- Igen, meglátjuk. – Ezzel az idős igazgató is kilépett a szobából, aztán megfordult, és nézte, ahogy a sötét varázslatok kivédése tanár becsukja az ajtót a háta mögött. A védőbűbájok azonnal a helyükre ugrottak, és Dumbledore-nak olyan érzése támad, hogy a másik korábbra tervezi a távozását, mint ő szeretné. Felsóhajtott, és elindult vissza az irodája felé. Az aurorok már elhagyták az iskolát.
- Malazár?
- A szellem bekukucskált a szobába, végigmérte a griffendélest, aztán a teste többi részét is behúzta maga után. – Zaklatottnak tűnsz.
- Fogalmam sincs, mit vegyek Tomnak karácsonyra, és most úgy néz ki, hogy nemsokára indulunk is.
- Miért?
- Hogy aztán a hazaúton pletykákat terjeszthessünk a vonaton. – vonta meg a vállát ártatlan képpel Harry.
- Malazár hátradőlt a székén, és a gondolataiba merült fiúra függesztette a tekintetét. – Mindketten tudjuk, mi az az ajándék, amit Rowle a legnagyobbra értékelne...
Harry felsóhajtott és megrázta a fejét. – Még nem... én...
- Tudom, tudom. – Malazár egy kézlegyintéssel félbeszakította, és Harry mosolyogva elhallgatott. – Tudod már, hova mentek?
- Biztos valami halálfalóhoz, hogy Tom biztos lehessen benne, hogy jól megleszünk.
Malazár bólintott. – Akkor gondolkozz tovább. Közben meg kérdezz ki néhány halálfalót, mit vennének neki karácsonyra, ha meg kellene ajándékozniuk.
- Gondolom, ez jó ötlet...
- Hát hogyne lenne jó ötlet?
- Hiszen te javasoltad. Igen. – Harry elmosolyodott. – Ezt már mondtad.
- Jó tudni, hogy végre odafigyelsz arra, amit mondok. – horkant fel a szellem. – Na, és mi az a láda, amit ledobtál az ágyam mellé?
- Jaj, abban az én sötétebb témájú könyveim és tárgyaim vannak. Eddig Tom rejtegette őket, de gyorsan el kellett őket tüntetni, mert Dumbledore elhívott néhány aurort, hogy sűrű fésűvel átfésüljék a szobáját.
- Találtak valamit?
- Semmit. Tom nem véletlenül a zseniális Sötét Nagyúr. Persze Dumbledore nem tudja, hogy az évszázad legokosabb diákjával van dolga, különben mágikusan is átvizsgálta volna a szobát, vagy erősebb bűbájokat használt volna a védővarázslatok felderítésére.
- Akkor jó. – Malazár halkan felsóhajtott. – Azt hiszem, hiányozni fogtok ti ketten.
- Ó, biztos vagyok benne, hogy túléled. Úgy értem, ha eddig kibírtad... – válaszolta Harry huncutul.
Malazár összevonta a szemöldökét. – Te, kis Griffendél, mindenki felett állónak képzeled magad.
- Nem igazán. Úgy értem, itt vagyok a Titkok Kamrájában, ami az iskola alatt van. De mivel a szobám fent van a Griffendél toronyban...
- Hallgass, te!
Harry felnevetett. – Ne aggódj, Malazár. Te is hiányozni fogsz nekem.
- Hmph.
- Ja, és korábban paprikává változtattam Ront.
- Paprikává?
- Igen! Képzeld, leitatta Herm-et a születésnapján, aztán, mint egy féltékeny volt-szerető, rákényszerítette magát, és teherbe ejtette.
Malazár felhorkant. – Paprika. Ez a legjobb, amivel elő tudtál állni?
- Nem, csak már amúgy is kezdett olyan piros lenni, én meg megígértem Herm-nek, hogy nem csinálok vele semmi sötétet, életveszélyeset, vagy ilyesmit. Miért?
- Sokkal jobb dolgok is vannak, mint egyszerűen paprikává változtatni a kölyköt.
- Na de ez már azután volt, hogy süketre kiabáltam, és bepisilt az ijedtségtől...
- Tényleg?
- Aha, volt egy sötétebb folt a nadrágja elején...
Malazár hangosan felnevetett. – Ez szép lehetett. A griffendéles, aki bepisilt, aztán paprikává változtatták. Le kellett volna fényképezned.
- Miért, meg akartad nézni?
- Nem. Viszont eladhattad volna egy újságnak...
Harry hanyatt esett az ágyon a nevetéstől.
Ah, kis Griffendél, micsoda látvány, mikor nevetsz. Azt hiszem Rowle boldog lenne már attól is, ha ilyen nyíltan nevetni látna. A legtökéletesebb karácsonyi ajándék.
- Hé, Malazár?
- Most meg mi van?
- Milyen színű volt a szemed, mikor még éltél?
- Vörös.
- Vörös?
- Igen. Körülbelül olyan, mint a házad színe.
- Hű... – Harry megvakargatta a fejét. – És milyen színű volt Godrik szeme?
- Miért?
- Csak kíváncsi vagyok.
Malazár felsóhajtott. – Zöld. Ugyanolyan, mint a tiéd.
- Ironikus.
- Micsoda?
- Hogy a szemetek színe pont olyan, mint a másik házának a színe. És mi van Helgával és Hedviggel?
Malazár elvigyorodott. – Hedvigé sárga volt, Helgáé sötétkék.
Harry megrázta a fejét. – Furák voltatok ti négyen.
- Azt hiszem, ez így van.
- Viszont ez aranyos.
- Aranyos?
- Hogy egymás szemének színét választottátok a házatok színének. – vigyorgott Harry. – Vagyis te meg Godrik egymásba voltatok esve?
Malazár felvonta a szemöldökét. – Ezt meg miből gondolod?
- Ó, több mindenből. A kedvenc színetekből, abból, hogy mindig róla beszélsz, abból a képből, amit most elfelejtettél eltüntetni a kandallópárkányról...
Malazár hirtelen a kandalló felé fordult, és valóban ott állt Godrik képe. – Nagyon ügyes.
- De ez aranyos.
- Fogd be.
Harry elnevette magát. – És Helga meg Hedvig?
- Ha jól emlékszem, szerelem első látásra. Úgy hallottam, napokkal egymás után haltak meg.
- Ez kedves.
- De rólad legalább már tudom, hogy homokos vagy.
- Hé!
- Jaj, menj, keresd meg a barátaidat, kis Griffendél. – legyintett a fiú felé Malazár. – Meséld el nekik, hogy elutaztok. Tréfálj meg valakit. Vagy mittudomén.
- Jól vagy?
A szellem vállat vont. – Miért ne lennék?
Harry összeszorította a száját, de aztán felkelt. – Rendben van. Ha visszajövünk, lejövök hozzád, Griffendél szavamra.
- Nem mintha az sokat érne.
- Mondod te. – Harry felsóhajtott. – Boldog karácsonyt, Malazár. – Én... – mikor a szellem ránézett, Harry elakadt, és ismeretlen okból el is pirult. – Biztos vagyok benne, hogy te is hiányzol neki... – suttogta, aztán menekülve elhagyta a szobát.
Malazár elgondolkodva mosolygott utána. – Egy Griffendél mindig tudja, mit kell mondania.