Béta: Csacsi
Jelmagyarázat:
Gondolatok
:Párszaszó:
28. fejezet
Lucius haragos tekintettel figyelte, ahogy a rózsaszín hajú fia újra meg újra körbekergeti Harry Pottert a könyvtárban. A Sötét Nagyúr mellette kuncogott.
- Kegyelmes uram, bocsássa meg a kíváncsiságomat, de hogyan bírja ki Mr. Potterrel?
- Nem adok rá okot, hogy megtréfáljon. – válaszolta Tom nevetve.
- Értem. – Lucius fejcsóválva figyelte, ahogy a két fiatal varázsló kirohan a folyosóra.
- És nem mindig csak viccelődik. – tette hozzá a vörös szemű varázsló, aztán visszafordult a saját könyvéhez.
Lucius fáradtan megdörzsölte a szemét. Ezt ő is tudta. Tegnap este láthatta a fiatalember szemében, miközben velük beszélt. Vagy ma reggel, mikor mindenki olyan óvatosan járt-kelt körülötte, mintha tojáshéjon lépkednének, míg végül ki nem művelt mindenkivel valamit. Mostanra pedig már fogócskává fejlődött a dolog.
- Ha ez segít, Harry megígérte, hogy nem törnek el semmit. – jegyezte meg Tom, mintha tudná, mi jár Malfoy eszében.
Hát ez nem lep meg. Gondolta Lucius. – Ettől nem is tartok, kegyelmes uram. Minden értékeset eltettem, mikor meghallottam, hogy három griffendélest kell vendégül látnom.
A Sötét Nagyúr hangosan felnevetett, aztán egy ritka mosolyt küldött Lucius felé. – Bölcs döntés.
- Az én bölcsességem semmi a tiédhez képest, kegyelmes uram. – válaszolta Lucius.
Tom megrázta a fejét. – Talán én nem is vagyok annyira bölcs. Hiszen beleszerettem Harry Potterbe. – hátradőlt és egyenesen a hideg szürke szemekbe nézett. – Mondd, Lucius, bolondnak tartasz ezért?
- Nem az én dolgom ezt megítélni.
- Mégis arra kérlek, hogy mondd el, mit gondolsz. Mit gondoltok mindannyian. – mondta Tom most már élesebb hangon, és fenyegetően összehúzta a szemeit.
Miből gondoltam, hogy előbb vagy utóbb megkérdezi tőlem? Lucius felsóhajtott. – A legtöbben azt hiszik, hogy végül mégis elment az eszed, kegyelmes uram, bár vannak olyanok is, akik úgy képzelik, hogy ez csak egy újabb támadási kísérlet.
- És te mit gondolsz, Lucius?
- Kegyelmes uram, én is úgy hittem, hogy elment az eszed, de Draco naponta írt nekem Mr. Potterről, és most, hogy találkoztam vele, kezdem úgy érezni, hogy nem is olyan rossz ötlet.
- Nem rossz ötlet? – ismételte a Sötét Nagyúr hitetlenkedve.
- Két dolog akadályoz abban, hogy átvedd a hatalmat a varázsvilág felett, kegyelmes uram. Harry Potter és Dumbledore. Sokkal többen fogják követni Harry Pottert, mint Dumbledore-t, mert Harry Potter a megmentőjük, nem Dumbledore. – magyarázta Lucius.
Tom kutatóan meredt a halálfaló szemébe, aztán bólintott. – Igen. – egy pillanatra elhallgatott, aztán folytatta. – Mondd, Lucius, miért nevezed Harryt Mr. Potternek vagy Harry Potternek? Miért nem egyszerűen Harrynek?
- Mert... zavarna, kegyelmes uram. – motyogta Lucius lehajtott fejjel. Remélte, hogy a Sötét Nagyúr ezt nem veszi észre.
- Van ennek valami köze Dobbyhoz, a házimanóhoz? – kérdezte Tom vigyorogva.
- Talán. – válaszolta Malfoy hidegen.
A vörös szemű férfi felnevetett, aztán megint a könyve felé fordult. – Harry szavaival élve: kihevered.
Lucius csúnyán nézett rá.
- Mi az, Hermione? – kérdezte Theodore.
Hermione elővette a jelvényt, és vigyorogva felmutatta. – MAJOM! Nem akarsz csatlakozni?
- Jaj ne, már megint a Házimanó Felszabadítási Front. – nyögött fel Ginny, és a tenyerébe temette az arcát.
- A Házimanó Fel- Micsoda? Nem! – Theodore haragosan összevonta a szemöldökét. – Hagyd békén a házimanókat, Hermione.
- De egyenlő jogok illetnék meg őket! – vitatkozott Hermione.
- Nagyon jól megvannak úgy, ahogy vannak. – vágott vissza Theodore.
- De Dobby...
- Teljesen más eset. – vágott közbe hidegen Harry, aki éppen belépett a szobába, nyomában Dracóval. – Tedd el azokat, Herm. Ez a Malfoy kúria, nem a Roxfort.
Hermione felsóhajtott, aztán visszakicsinyítette a jelvényt, és elcsomagolta.
- Mi a baj? – kérdezte Ginny, mikor Harry fáradtan lehuppant egy székbe.
- Egyszerűen csak fáradt vagyok, semmi más.
Ginny gyors pillantást vetett Dracóra, míg Hermione élesen végigmérte a hollóhajú fiút. Draco tehetetlenül megrántotta a vállát.
- Harry. – sóhajtotta Ginny kétségbeesetten. – Mi lenne, ha végre hajlandó lennél beszélni velünk?
Harry belemotyogott valamit a karjaiba, amit a felhúzott térdén nyugtatott.
- Harry. – mondták most már kórusban Hermione és Ginny.
- Megtaláltam Dursleyék címét Tom tegnapi nadrágja zsebében. – mondta halkan a fiú.
- És nem tudod, mit keresett ott? – kérdezte Ginny.
Harry megvonta a vállát. – De azt hiszem, nem nehéz kitalálnom.
- Ugyan már! – csattant fel Draco. – Ne mondd, hogy még mindig törődsz azzal a rohadék unokatestvéreddel vagy a nénikéddel vagy bácsikáddal. Hát nem ők hagytak magadra London közepén?
- Most nem erről van szó...
- HAGYD ABBA A MÁRTÍRKODÁST! – ordított rá Draco dühösen. – Azt hittem, ebből már kigyógyítottalak, Potter!
Harry összeszorította az ajkait. – Nem próbáltam mártírkodni, Malfoy. – mondta hidegen.
- Nem. Érdemlik. Meg. – szótagolta a szőke fiú. – Ezerszer jobb vagy náluk. Miért akarod, hogy tovább éljenek?
- Mert most nem csinálnak semmi rosszat.
- Dehogynem, Harry. – vágott közbe halkan Hermione. – Az, amit Dudley és a bandája veled tett, amit Vernon és Petunia tettek, mindig hatással volt rád, még az iskolában is. Az augusztusi tréfáid nem oldottak meg semmit.
- De én nem ölök embereket.
- Ez mind szép és jó, Harry, de vannak gonosz emberek, Harry, és te sokat szenvedtél már tőlük.
- A gyilkosság rossz dolog. – vitatkozott Harry.
- Néhány ember megérdemli a halált. – mordult fel Draco.
- Mint például a szüleim? – kérdezte halkan Harry, de a szemei fenyegetően csillogtak. – Vagy Sirius? Ők is megérdemelték, amit kaptak, Draco?
A Malfoy örökös tehetetlenül felsóhajtott. – Nem ítélhetek olyanok felett, akiket soha nem ismertem.
- Mégis ítélkezel Dursleyék felett.
- Merlin szakállára, velük nem kell találkoznom ahhoz, hogy lássam milyen emberek, Harry!
- Ezúttal miért kiabáltok? – Tom lépett a szobába, fenyegetően összehúzott szemmel. Lucius némán követte.
- Potter megint mártírt játszik. – húzta el a száját gúnyosan Draco.
Tom pislogott néhányat, aztán felnyögött. – Merlinre... Most éppen kit próbálsz megmenteni, Harry?
Harry csúnyán nézett Tomra. – Dursleyékat.
Tom megmerevedett. – És miből gondolod, hogy veszélyben vannak?
- Te, - mondta Harry jeges hangon, és felállt, - Tom Denem, megszerezted a címüket. De nem tőlem kérdezted, úgyhogy azt kell hinnem, hogy egy olyan házibulit tervezel, amin én nem lehetek jelen.
- És ha így van? – kérdezte Tom ugyanolyan jeges hangon.
- Mi a fészkes fenéért nem kérdeztél meg engem? – csattant fel Harry. – Miért nem lehet, hogy a változatosság kedvéért egyszer tőled tudjak meg valamit!
- Harry... – Tom tett egy lépést a fiú felé.
- Ne. – sziszegte Harry, aztán megpördült, és kiviharzott a szobából.
- ...Tom? – suttogta Ginny.
Tom szemei hidegen megvillantak. – Akkor rohadjon meg magában. – köpte, aztán ő is megfordult, és visszament arra, ahonnan jött.
A többiek összenéztek.
- Na, ez nem volt egy egyszerű nap... – nyögött fel Hermione a tenyerébe temetve az arcát.
- Ez nem vicc. – Draco levetette magát egy székbe, figyelmen kívül hagyva az apja helytelenítő nézését. – És most mit csináljunk? Ez a kettő nem valami egyszerű eset.
- Én azt javaslom, hogy ne próbáljunk beleavatkozni. – jegyezte meg Lucius, hanyagul a falnak támaszkodva.
- Lehet, Mr. Malfoy, hogy ez működik a maga Voldemort nagyurával, de nem fog működni azzal a Tom Denemmel, akit én ismerek, se pedig Harryvel. – csattant fel Ginny, és dühösen a férfira nézett. – Ha hagyjuk, hogy magukban füstölögjenek, ki tudja, milyen hülyeséget művelnek?
- Ahogy Tomot ismerem, megöl valakit, ahogy meg Harryt, megöli magát. – morogta Theodore.
- Beszélnünk kell Harryvel... – értett egyet vele Draco. – De ő senkivel se hajlandó beszélni.
- Ez nem igaz. – Ginny elgondolkodva dörzsölgette az állát. – De Malazár most nincs itt, úgyhogy neked kell helyettesítened, Hermione. – fordult az idősebbik boszorkány felé, aki bólintott. – Jól van. És ki vállalja, hogy beszél Tommal?
- Kellemetlen ezt mondanom, Gin, de rád sokkal valószínűbb, hogy hallgat, mint bármelyikünkre. – mutatott rá Theodore, miközben Hermione elindult megkeresni Harryt. – Mi csak a követői vagyunk. Te meg családtag vagy.
- Családtag? – kérdezte Lucius.
- Gin az oka, hogy a nagyúr és Harry összejöttek. – magyarázta Draco. – Ő fedezi a kapcsolatukat az iskolában, úgyhogy mind a nagyúr, mind Harry gyakorlatilag a családjukba fogadták.
- Igen. – Ginny kacsintott egyet. – És lehetséges, hogy Tom egyszer még arra is rá tud venni, hogy csatlakozzam hozzá. – Ezzel a lány megfordult, és Lucius, Draco meg Theodore nevetésétől kísérve kiment a szobából.
Hé, te! – Hermione leült Harry mellé a Malfoy kert közepén álló szökőkút szélére. – Szép kilátás.
Harry megvonta a vállát, és végighúzta az ujját a víz felszínén. – Aha.
- Még emlékszem egy vidám, boldog, mindig mosolygó fiúra elsőből. – sóhajtotta Hermione. – Illetve inkább kettőre. Elválaszthatatlan jó barátok voltak, mindig mindent együtt csináltak, mint például megmentettek egy utálatos, okoskodó kislányt egy trolltól. – a lány Harryre nézett, aki lehajtotta a fejét. – Veled kapcsolatban soha semmi nem mehet rendben, ugye, Harry? Mikor már azt hiszed, minden jól alakul, megint rossz irányba fordulnak a dolgok.
- Akkor ketten vagyunk, nem? – motyogta Harry. – Te a nem várt gyerekeddel meg én, aki szerelmes vagyok egy férfiba, aki látni se akar.
- Nézd Harry, most éppen mérgesek vagytok egymásra. Ez nem jelenti azt, hogy Tom nem akar...
- Dehogynem. Utál engem. Egyenesen gyűlöl.
Hermione összevonta a szemöldökét és megrázta a fejét. – Ezt miből gondolod?
- Mert folyamatosan erre gondol. Hallom a fejemben.
- Tudod mit?
- Jaj, ne anyáskodj már felettem!
- Mesélek neked egy másik történetet.
- Felőlem.
Hermione szomorú pillantást vetett a barátjára. – Emlékszem egy idősebb fiúra is, egy fiúra, aki szembenézett a halállal, és a saját szemével látta a gonosz újjászületését. Emlékszem, hogy ez a fiú, aki valamikor mindig mosolygott, és viccelődött a barátaival, hirtelen ordítozni kezdett velük, mindenkivel. Csúfneveket aggatott rájuk, azt mondta, gyűlöli őket. De tudod mit? Nem gondolta komolyan. Egyszerűen csak dühös volt a világra, amiért az ő vállára rakta ezt a terhet. Dühös volt, mert ezzel kapcsolatban senki nem kérdezte az ő véleményét.
Harry az ajkába harapott, és elfordította a fejét. – Hagyj békén, Herm.
Hermione a karjaiba vonta Harryt. – Nem hagylak, mert nem gondolod komolyan. Most éppen mérges vagy, és ha mérges vagy, mindig butaságokat beszélsz. Olyasmit, amit nem gondolsz komolyan.
Harry megfordult, és fejét a lány vállára hajtva sírni kezdett.
- Tom Rowle Denem, azonnal nyisd ki ezt az átkozott ajtót.
- Azt mondtam, hagyj békén, nem akarok beszélni senkivel.
- Jobban szeretnéd, ha rekedtre ordítoznám magam? Nem megyek el csak mert te belelovaltad magad a nyűgös kisgyerek szerepbe! – az ajtó kivágódott, és Ginny szemben találta magát egy fenyegetően vicsorgó Sötét Nagyúrral. Egy nagyúrral, aki többé már nem tudott ráijeszteni. – Ez azt jelenti, hogy beengedsz?
Tom dühösen felhorkant, de hátralépett, hogy a lány bemehessen mellette, aztán bevágta az ajtót a háta mögött. – Mi a francot akarsz, Ginevra?
Ginny lámpát gyújtott, és rámosolygott. – Mindig sötétben húzod meg magad, mikor próbálsz nem sírni?
Tom a lány torkára fogta a pálcáját. – Mit akarsz?
Ginny felvonta a szemöldökét. – Te is tudod, Tom, hogy ha most megölsz, később nagyon megbánod, úgyhogy hagyd abba a fenyegetőzést. Untat.
- Nők. – sziszegte a férfi dühösen, aztán otthagyta a lányt, és levágta magát az ágyra. – Tűnj el, Gin. Nem akarok beszélni veled.
- Hát akkor majd hallgatsz. – jelentette ki határozottan, kezeit csípőre téve Ginny. – És figyelni fogsz, vagy fejbeváglak azzal a párnával.
- Ne gyerekeskedj, Ginevra.
- Csak figyeld, mit beszélsz! Álszent!
- Fogd be a szád! – parancsolt rá Tom, és dühösen felpattant.
Ginny haragosan összeszorította a száját. – Ne akard megmondani nekem, mit csináljak, mikor te még saját magadra se hallgatsz. Miért vagy dühös Harryre?
- Mert a hátam mögött kutakodott utánam. – vágta rá Tom gondolkodás nélkül.
- Szemet szemért. Valójában miért vagy dühös Harryre?
Tom hidegen meredt a lányra.
- Akarod, hogy megmondjam, miért vagy dühös rá? – kérdezte Ginny jeges hangon. Mikor a férfi nem válaszolt, folytatta. – Azért vagy dühös, mert Harrynek igaza van. Valaki máson keresztül próbáltál információt szerezni a családjáról, és nem mondtad el neki, eszedbe se jutott elmondani neki. Sőt fogadni mernék, hogy egyáltalán nem tervezted, hogy valaha is elmondd neki. Valószínűleg csak az újságokból tudta volna meg Dursleyék halálhírét. – Ginny megrázta a fejét. – Komolyan, Tom egy hetven-valahány éveshez képest marha hülye tudsz lenni, ha szeretetről meg emberekről van szó.
- Fogalmad sincs, miről beszélsz.
- Biztos vagy benne? – Ginny megrántotta a vállát. – Rendben van. Biztos igazad van. Hiszen mit tudhatok én a szeretetről vagy az emberekről? Úgy értem, igaz, hogy van egy fiúm, meg hogy egy szerető családban nőttem fel, de úgy látszik mégse tudom, miről beszélek. – Összehúzott szemmel a Sötét Nagyúrra meredt, aki hidegen állta a pillantását. – Hadd hívjam fel a figyelmedet valamire, Tom. Harry törékeny, éppúgy, mint te. Harrynek szar élete volt, éppúgy, mint neked. Ha valaki támadni meri azt az életet, amit Harry a magáénak vall, ő visszaüt, éppúgy, mint te. Nem, Harryt nem érdekli Dursleyék sorsa, de ez nem jelenti azt, hogy szívesen veszi, ha valaki leöldösi őket anélkül, hogy őt értesítené róla.
- Mondd csak, Tom Denem, hogy érezted volna magad, ha valaki fogja magát, és megöli az apádat, anélkül, hogy szólna neked, csak mert úgy gondolja, hogy ezzel segít rajtad? – tette hozzá a lány halkan, aztán megfordult, és kilépett a szobából.
- Szóval?
Ginny felsóhajtott, és fáradtan leült a kanapéra Theodore mellé. – Szóval most vagy megöl, amiért sértegetni mertem őt és az intelligenciáját, vagy elszégyelli magát, és bocsánatot kér Harrytől.
- Miss. Weasley, önnek jó idegei vannak. – jelentette ki Lucius a teáját iszogatva.
- Griffendéles vagyok, uram, nekünk csak idegeink vannak. – válaszolta Ginny nyersen.
- Tudod, hogy te nem vagy rendes griffendéles. – horkant fel Draco.
- Ezt miből vezetted le?
- Nem csak jó idegeid vannak.
Ginny gyorsan Theodore szájára csapta a kezét, mikor a mardekáros már nyitotta volna, hogy ő is hozzászóljon a beszélgetéshez. – Hallgass, fiú. – Theodore dühösen rámeredt, míg a másik kettő elnevette magát.
- Legalább valakinek jó kedve van. – mordult fel Hermione, ahogy Harryvel együtt beléptek a szobába. – Miről beszélgettek?
- Mijük van a griffendéleseknek. – magyarázta Ginny, még mindig Theodore száján tartva a kezét. – Jól vagy, Harry?
Harry vállat vont. – Nem fogok leugrani a csillagvizsgáló toronyból, ha ezt kérdezed.
- Remélem is, különösen, hogy elég messze van innét. – jegyezte meg Tom az ajtóból.
Harry megpördült, és dühös pillantást vetett a férfira, míg mindenki más idegesen figyelte őket. – Mit akarsz?
Tom felsóhajtott. – Elcsesztem. Beszélnem kellett volna veled. Sajnálom.
Harry összefonta a karjait a mellkasán. – Ezt begyakoroltad, vagy komolyan gondolod?
Tom már nyitotta a száját, hogy visszavágjon, mikor hirtelen arcon találta egy párna. Megpördült, és gyilkos pillantást vetett Ginnyre, aki erre megrántotta a vállát. – Mondtam, hogy figyelj oda, nem? Nem kiabálhatsz.
- Én nem...
- De igen. – szakította félbe Ginny. – És most hogyan bizonyítod be Harrynek, hogy komolyan gondoltad, amit mondtál?
Tom egy hosszú pillanatig mérgesen meredt a lányra. Ginny állta a pillantását, a szemei veszélyesen villogtak. Tom végül sóhajtva feladta, és szomorúan Harry felé fordult. Tényleg sajnálom, szerelmem. Beszélnem kellett volna veled, igazad van, és nem gondoltam komolyan, amit korábban mondtam. Tudod, hogy tényleg fontos vagy nekem. És nem lett volna szabad veszekednem veled. Ez... hülyeség... volt tőlem...
Harry állta a pillantását. Te egy kapitális faszfej vagy, Tom Denem. Utálnom kellene téged.
De?
Harry közelebb lépett, és szorosan megölelte Tomot. De már belefáradtam a gyűlölködésbe, és különben is túlságosan szeretlek.
Hmm, gondolom ez az előnyömre válik. Vigyorgott Tom, és egy csókot nyomott Harry feje búbjára.
Dehogy. Horkant fel Harry, és gonoszul vigyorogva kibontakozott a Sötét Nagyúr öleléséből.
- Most mire készülsz? – kérdezte gyanakodva Tom.
- Elégtételt veszek. – válaszolta Harry vidámat, és zöld szemei huncutul megvillantak, miközben pattintott egyet az ujjával.
Tom felnyögött, mikor hirtelen mikulásvörös haj hullotta az arcába, és a szobában tartózkodók hisztérikusan nevetni kezdtek. – Vörös haj?
Harry boldogan bólogatott. – Mindenhol, és nem is tüntetem el, amíg vissza nem megyünk az iskolába.
- ...Harry...
- Kegyelmes uram? – kuncogott Lucius. Tom felé fordult, és kisöpörte a hajat az arcából, hogy gyilkos pillantást vethessen a halálfalóra. – Azt hittem, téged nem szokott megtréfálni.
- Ó, Tom hazudott. – Harry legyintett egyet. – Egyébként imádnivaló vagy ezzel a frizurával, drágám.
Tom feltartotta a kezét. – Öt másodperced van, hogy eltűnj innét.
- De tényleg imádnivaló. – szólt közbe mosolyogva Ginny.
- Neked is. Öt. – ezzel lehajotta az egyik ujját.
- BÚJÓCSKA! – kiáltotta Harry vidáman, aztán kirohant a szobából.
- Tom a hunyó! – tette hozzá Ginny, aztán ő is elrohant egy másik ajtón keresztül.
Theodore, Hermione és Lucius rémületére Draco is nevetve követték a példáját.
Lucius felvonta a szemöldökét, ahogy a másik férfi levetette magát egy székre, és egy elővarázsolt hajcsattal copfba fogta a haját. – Kegyelmes uram?
- Egy szót se, Lucius. – mordult fel Tom, és a szürke szemű férfire fogta a pálcáját. – Egyetlen kibaszott szót se.
Lucius elnevette magát.